Magyarország, 1861. január (1. évfolyam, 7-26. szám)

1861-01-22 / 18. szám

szágunk kielégítésére és megnyugtatására, dicsei elő­dünk szent koronájával biztosítva szemlélendhetjük. — Kikhez egyébiránt cs. kir. kegyelmünk és ke­­gyelmességünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt birodalmi fővárosunkban Bécsben Ausztriában Nagy-Boldogasszony hava tizenhatodikán,ezer­nyolcz­­száz hatvanegyedik esztendőben­Ferencz József m. k. Báró Vay Miklós m. k. Z­s­e­d­é­n­yi E­d­u­á­r­d m. k. Uj államkölcsön. A „Wien. Ztúrig“ tegnapi száma következő a császári rendeletet közli : „A m. é. július hóban közzé tett álladalmi elő­­leges költségvetésbeli számítások, az azóta közbejött körülmények, a birodalom határai megvédésével egy­bekötött nagyobb katonai kiadások, valamint a be­vételnek Magyarországból let­t hátramaradása miatt oly változást szenvedtek, a­melynek hatása a kész fedezeti eszközök állásának csonkulásában nyilatko­zik. Miután a nevezett királyságbeli adóköteleseknek fizetési kötelességek teljesítésére leendő visszavitelére a kellő­ intézkedések megtétettek,az elő­vigyázat paran­csolja,hogy a mulékony zavarok is meggátoltassanak,és a folyó álladalmi kiadások háborítatlan fedezésére megkívántat­ eszközök biztosítva legyenek már a jelen időpontban is, midőn az összes birodalmi tanács egybegyülését, az annak átalakítására megkíván­­tató organicus alkotás miatt még valósítani nem le­hetett. Én tehát minisztereim megtudakozása és állandó birodalmi tanácsom meghallgatása u­tán jónak látom egy államkölcsön felvételét rendelni el, s e tárgyban oly intézkedéseket állapítani meg, a melyek az én abban részt veendő hit alattvalóimnak az adó lero­vásánál nevezetes kedvezményeket nyújtanak. A kölcsön 1861. évi január 21-én nyittatik meg önkén­tes részvétel végett, harmincz millió forint erejéig. A kölcsön kiadása oly módon fog történni, hogy m­i­n­­den száz forintos állam kötelezvényért nyolczvannyolcz forint jár bankérték­­b­­en. A kötelezvények száztól öttel kamatoz­nak ; az összeg melyről szólnak, öt egyenlő évi rész­letekben fizettetik vissza, melyeknek elseje 1862 decz. 1-se napján, utolsó részlete pedig 1866. decz. 1-jén járand le. Ezenkívül, az ezen évi részleteknek meg­­felő és a kötelezvényekben kitett részösszegek, azon egész naptári év lefolgása alatt, a­melyben azok vis­­­szafizetésre ki vannak tűzve, az állam részére szol­gáltatandó minden adók és illetékek (Steuern und Abgaben) fizetésénél (kivévén a vámokat és egyéb pengőpénzben megszabott illetékeket) teljes név sze­rinti értékükben fognak elfogadtatni. Pénzügyminiszterem van megbízva ezen intéz­kedés végrehajtásával, ugyanaz lesz köteles ennek igazolását az összes birodalmi tanács legközelebbi gyűlése elé terjeszteni. Bécs, január 18. 1861. Ferencz József m­. k., Gróf R­e­c­h­b­e­r­g m. k., báró V­a­y Miklós m. k., Lasser m. k., báró M­e­c­s­é­r­y m. k., Gróf Széchen A. m. k., Schmerling m. k., Pi­e­n­e­r m. k., Gróf D­e­g­e­n­f­e­l­d-S­c­h­ö­n­b­u­r­g m. k. tszn. Legfelsőbb rendeletből báró Ransonnet m. k. Restauratió vagy revolutió ? III. A „restauratiót“ eddig oly politikai reme­­diumnak ismertük, mely elűzött vagy detroni­­zált uralkodóházak törvényesen fentartott jo­gait orvosolja. A szerző által felhozott II. Ká­roly és XVIII. Lajos példája is ezt mutatja. Ő maga mondja, hogy a „revolutiókat a des­­potismus, a despotismust pedig a restauratió váltja fel“. Joggal várhattuk tehát, hogy nem­zeti és politikai életünk elejtett fonalát az ápril 14-be s az erre következett 11 évi despotismus előtt, az első törvényes állapotot­ az 1848-ki törvényeknél találja fel. Nem! Neki e törvények is forradalmiak. E törvények, melyek a magyar szent korona minden alattvalóját különbség nélkül meg­nem­esítették, e törvények, melyek a rendi képviselet helyett nép­képviseletet, a testületi kormány helyett parlamentáris kormányt hoztak létre — mi a rendiség eltöröltetésének természetes és szükséges következménye, mert arany ajtónak nem lehet nem arany kulcsa. E törvények végre, melyek a magyar nemesség nagyszivüségének örök emléke. S miért ? mert szerzőnek tetszik egy pisz­­tolylyal vele álmodni, melylyel valami bérencz a főrendi tábla karzatán fenyegetőzött volna. Hanem ez nem úgy van. A tisztelt szerző em­lékező tehetségét az a „knallbonbon“ zavarja meg, melyet az alsótábla karzatának, az „absen­­tiumok“ feje fölött eső szárnyán, Kossuth szó­noklata közben valaki elpattantott. Egy pilla­natra a „rémülés csendje“ állott be, melyet viharos taps és dörgő éljen követett, midőn szónok mosolyogva megjegyzé, hogy őt sem egykor­ sem más fegyverrel nem lehet ijeszteni. Szerző, hasonló puffantó bonbonnal lő, midőn tovább azt állítja, hogy a 48-ki törvé­nyeknek „különösen III. czikke, okozta a szerb, az oláh, a horvát lázzadást s az egész 48-9 véres drámát.“ Már volt alkalmunk megjegyez­ni, hogy e testvérnépek nem fellázzadtak — de f­e­lr­á­z­z­i 11 a 11 a­k! Mi foglaltatik ez oly súlyos váddal terhelt III. czikkben? A parlamentáris kormány, a miniszteri felelősség. Azt hinné az ember, hogy röpire mindjárt e miniszteri „felelősséget“ fogja megtámadni s azt izze-porrá töri. De szerző ildomosabb hogy sem ezt tegye. Ilyen re­­trogád — ilyen rák lépést valójában szégyell tenni. S ezért neki teljes elismeréssel adózunk. Következetlen dolog is lett volna könyve mot­tóját Guizotból választani s aztán olyan hálát­lansággal fizetni vissza a kölcsönt, mely nem­csak Guizot — de Fitz óta minden angol mi­niszter parlamentáris emlékét megbántotta volna — mert a parlamentáris kormánynak a c­entralisatióval kevés vagy semmi köze, a helyhatósági szabadsággal pedig igenis nagy rokonsága van. A centralisatio minden iszonya az absolutistikus kormányoktól ered — melyek életgyökerekben vannak megingatva a leg­kisebb decentralisatio által. Szerző tehát igen okosan, e kényes vi­rághoz nem nyúl, de fejünkre olvassa a III. czikk 2. és 3. §§-ait, melyekben a nádor-kirá­lyi helytartó „ő Felsége távollétében s az ő Felsége minisztereinek ellenjegyzése mellett, teljes végrehajtó hatalommal“ ruház­­tatik fel. Mi nyilván a közigazgatás könnyebb és gyorsabb volta miatt iktattatott az idézett törvényczikkbe, mely a pragmatica sanctióban és számos alaptörvényeinkben találja igazolá­sát, hogy Magyarország önálló s a birodalom többi részeitől független igazgatással bírjon. Noha tehát ama két §-ból szerzőnek, a nemzet azon hallgatólagos óhajtását lehetett volna inkább elvonni, hogy koronás királya az év bizonyos részét, talán épen az országgyűlési időszakot, ha magyarjai közt, a haza fővárosá­ban töltse , röpk­e azt olvassa ki a többször említett két §-ból, hogy abban „a fejedelem saját maga és utódai királyi hatalmának le­mondását írta alá.“ És nem gondolja meg, mi­dőn e §§-ból eredezteti a 4% szomorú és véres drámát, hogy ez erőtetett okoskodással azt vallja be, hogy a forradalom nem alul a nem­zet — de felül a dynastia kebelében kelet­kezett. Mert végeredményében ama reflexió ide megy ki. Egyébiránt e tekintetben, szerző intenzió­­jánál, még az oct. 20-ki patens is loyálisabb in­dulattal van az iránt a mi törvény.Az országgyü­­lésre bizván az 1848. revisióját, a törvény-ma­­gyarázás ez egyedül jogos módjában compro­­mittál — nem akarván azt önkényesen maga magyarázni. Azon kijelentésünk után, hogy az „1848- diki törvények teljes elismerése az egyetlen gát, mel­lyel a kormány a forradalmat feltar­tóztathatja“ felmentve érezzük magunkat, hogy a röpirat azon részének taglalatába bocsátkoz­zunk, mely az ivasióról, Garibaldiról, az olasz egységről s Napoleon herczegről szól — leg­­főlebb csak bámulni tudjuk itt szerző jó humo­rát s azon őszinte vallomást, hogy III. Napo­leon külpolitikája : „k­i­m­a­g­y­a­r­á­z­h­a­tó­a­n“ (34­1.) Itt hát vele együtt hiába keresnők a böl­csek kövét. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a mit Mihály oláh vajdáról mond, az nem egé­szen úgy áll. Mihály vajda, épen úgy Rudolf császár nevében bívta fele Erdélyt, mint Básta, ki a császár hadvezére vala. Mi pedig azon ál­lítását illeti, hogy „a mohácsi vészt is a fran­­cziák hozták reánk“ : engedje meg szerző, ha itt történeti forrásának hitelességén kételkedni merünk. De ha kívánja, kedvéért és kétségünk eloszlatása végett, még tán a török nyelvet is megtanuljuk, hogy Solakrade historikus állí­tásának utána járjunk — egy feltétel alatt, ha röpiró is, magas hatás­körében, a 48 mellett egy jó szót emel. Az országgyűlésnek Pesten egybehivása tárgyában. Pest város fölirása a főkancz­ellárhoz. Pest város közönsége a mai napon tartott köz­gyűléseiben azon nézetből, hogy az országgyűlés ös­­­szehívásának ideje a törvény rendelete szerint is kö­zely, s hogy ezen alkalomra a nemzet képviselői szá­mára illő, az ország méltóságának s a törvényhozás igényeinek megfelelő tanácskozási terem lenne fölsze­relendő, saját kebléből küldöttséget nevezett ki azon utasítással, hogy a törvényhozó test házai számára tanácskozási termekül alkalmas helyiségeket szemelje ki, s mennyiben talán ilyenek egészen kész állapot­ban nem találtatnának, azoknak a kitűzött czélra le­endő elkészíttetése iránt javaslatot és költségtervet terjesztene elő. Ezen határozatunkról midőn amltóságodat tar­tozó tisztelettel értesítjük, egyúttal hazafias köteles­ségünknek ismerjük uralkod figyelmét az 1848. 4. t. czikkre kérni föl, mely az országgyűlések kizáróla­gos helyéül egyenesen Pestet tűzi ki. Nagyméltóságodnak törvényeink iránti tiszte­letétől bizalommal várjuk, hogy ezen óhajtásunk mi­­nél előbb s minél kielégítőbben leend teljesítve. Fehérmegye jan. 18. és folytatva tartott bizottal, ülésének közjegyzőkönyvéből. Indítványoztatott, hogy miután a kormány termei­ből kiszivárgott magán­hírek, úgy az annak közlö­nyéül tartott „Sürgöny" lapban mintegy előfutárul megjelent idevágó közlemények azt hagyják sejtetni, hogy a kormány részéről a küszöbön álló országgyű­lés összehívásánál, s az erre küldendő képviselők választásánál 1848-iki szentesitett törvényeinktől né­mely mellékes de még lényeges pontokban is eltérés szándékoltatik, annálfogva még mielőtt ilyen szán­dék létesitetnék, azaz még mielőtt a meghívás a me­gyékkel közöltetnék, ellenhatás tekintetéből jelen­tené ki a megye, s hozná közvélemény elé azon ha­tározatát, miként az 1848-iki törvények idevágó IV- dik és V-dik czikkelyének minden pontjához tánto­­rithatlanul ragaszkodik, s azoknak bármi tekintet­­beni od­rogirozását nem tűri , törvényesnek nem tartja. h­atároztatott : Az 1848-iki törvényeknek az országgyűlésnek Pestrei összehívását rendelő, s a képviselőknek meg­­választhatására a magyar nyelv tudását lényeges feltételül tűző IV-dik és V-dik czikkelyei mellett, nem csak a czélszerűség, nem csak az az évi összes törvények szellemével és magyar hazánk független­ségével szoros kapcsolatban létek, de mindenekfe­­lett azon dönthetlen ok harczolván, miként azoknak minden betűje alkotmányos uton hozott, törvényes országlónk által szentesített törvény, annálfogva kinyilatkoztatja a megye, hogy m­ig egy rész­ről ezen IV-ik és V-ik törvényezikkelyt, vala­mint az 1848-iki összes törvényeket e megye kö­zönsége érzületével, minden betűjében egyezőnek, előtte szentnek s sérthetlennek, úgy azok bármely octrogult módosítását törvénytelennek, s jogról, igaz­ságról, alkotmányosságról s fogalmaival ellenkezőnek tartja. S ezt jegyzőkönyvileg ünnepélyesen­ kifejezi. És még e részben megyénk közönsége erélyesebben felléphetend, ünnepélyesen tiltakozni mellőzhetlen törvényes kötelességünknek ismerjük. Kiadta Fáy Béla, főjegyző. Pestmegyének 1861ik évi január hó 19-én tartott kisgyüléséből. A Magyar királyi h­el­y­tar­tó tanácsnak. Megyénk főispánja jól tudván azt, hogy törvé­nyeink értelmében a főispán, mint a megye elnöke, a megyétől különválasztható hatóságot nem gyakorol­hat, közlötte velünk a n. m. magyar kir. helytartó tanácsnak 1130 és 1505 sz. a. hozzá, mint megyénk főis­pánjához intézett intézményeit, melyekben utasitta­­tik, hogy legfelsőbb rendelet következtében, a csend­őrségnek a megyék székhelyein öszpontositandó czélszerű­ elhelyezéséről e megyében különösen Vá­­czon, Kecskeméten, Kalocsán tüstént intézkedjék, tudatván egyszersmind véle, hogy ezen összevonandó csendőrségnek feladata leend, előforduló esetben a főispánnak segélyt nyújtani. Azon óvásunk előrebocsátása mellett, hogy a megyénket az 1848-ik évi törvények értelmében ren­dezvén, ugyanezen törvények III-ik czikke ellenére ideiglenesen felállított bármely kormánytestületek, mint a helytartótanác­csal is csak a közigazgatás ér­dekében előforduló kényszerűség esetében tartjuk magunkat kötelezettnek kivételesen érintkezni, nem mellőzhetjük el a nm. magyar k. helytartótanács eb­beli rendelkezésén csodálkozásunkat és megbotrán­kozásunkat kijelenteni, s nehogy hallgatásunk e tör­vénytelen rendelkezésbe beleegyezésnek vétessék, kötelességünknek tartjuk kinyilatkoztatni: * 1. Hogy a mi tudomásunk szerint törvényeink értelmében a főispánt a megyétől elválasztható külön hatóság nem illeti. 2. Hogy midőn megyénk magát az 1848-ik tör­vények értelmében rendezte, egyszersmind minden a közbátorságra vonatkozó kellő intézkedéseket meg­­tévén, idegen erőnek alkalmazása csak azon esetben tüzethetnék, ha a megyének a közbátorság fentartá­­sára rendelt saját eszközei arra elégteleneknek mu­tatkoznának, s még ez esetben is csak akkor, ha azon idegenszerű nem alkotmányos erőnek igénybe vételére magát a megye szabad akaratból elhatároz­ván, annak kiszolgáltatására az illető katonai kor­mányt önmaga szólítaná fel. Minthogy tehát itt a fellebbi pontokban foglalt eseteknek egyike sem forog fen, nem az egyik, mert megyénk főispánjának joga, hogy rendelkezésére idegenszerű alkotmány sőt törvényellenes eszközö­ket használni akarjon, nem lévén azt tenni teljes meggyőződésünk szerint szándékában, soha nem is volt; nem a másik, mert megyénkben a közbátorság fentartására szükséges eszközök iránt megyei ható­ságunknál fogva kellőkép intézkedvén, az eddig me­gyénk lakosai részéről legalább, meg nem háborított közcsend, és fentartására ebbeli intézkedésünk töké­letesen elegendőnek mutatkozott; nem végre a har­madik , mely szerint valaha eszünkbe juthatott volna, hogy minden ok nélkül rendkívüli eszkö­zökhöz nyúlni akarjunk , ezennel ünnepélyesen kije­lentjük, miszerint beleegyezésünkkel azon ürügynek, mintha megyénkben ily rendkívüli intézkedés szük­sége forogna fen, valószinüséget kölcsönözni nem akarván, a kérdéses csendőrségnek nem csak elhe­lyezésébe intézkedésünkkel befolyni nem fogunk, de annak megyénk körében leendő felállítását már ma­gában törvénysértésnek nyilvánítván, az ellen addig Az 1848-ki nemzeti ii«.ii»ereg szűkölködő tagjainak segélyzése. Kivonat a Budapesten székelő honvédtisztek f. hó 20-án a „két török“ czimü teremben honvédtársaik segélyzése érdekében tartott tan­ácskoz­mányának jegyző­könyvéből. Figyelembe véve azt, miszerint Buda­ Pesten több ízben fordultak elő esetek, hogy magukat Hon­védeknek kiadott egyének, ezen szent ürügy alatt a jótékony emberbarátok szeretetét a valódilag szű­kölködő honvédek rovására kizsákmányolni vakme­­rősködnek. — Evégből elhatároztatott: 1. Hogy mind­azon honvéd tisztek, kik bár minő segélyt igényelnének, és mindazon munkaképtelen honvédek, kik semmi keresetmóddal nem bírnának, — magukat a buda­pesti honvédtestü­letnél segélye­zés végett jelentsék be. De 2. Hogy ezen bejelentésnek sikere legyen, vagyis hogy a bejelentő honvéd, bármi néven nevezendő se­gély, vagy segélyezésre a honvédtestülettől igényt tartson, szükséges, hogy magát az alább 3-ik pont alatt előadandó „Honvéd bizottmánynál akár okmá­­nyilag, akár két ismert honvéd által igazolja, vala­mint igazolja azt is, hogy 11 évi szenvedései, nélkü­lözései és üldöztetései daczára sem szennyezte be soha a honvéd tiszta nevét, mert az oly honvéd, ki bármi néven nevezendő bűntett, vagy­ aljas és jellem­­telen kihágásokban ezen tizenegy év alatt részes volt, — az nem csak hogy semmi segélyre nem számolhat, de sőt azt a honvédtestület, saját kebeléből ezennel ünnepélyesen kizárja. — E végből: 3. Egy 7 tagból álló bizottmány, melyet egy korelnök, a jegyző és pénztárnok jelenlétében vezé­rel, mint igazoló és itélőszék állíttatik fel. — Ezen bizottmánynak azonban: 4. Tagjai csak olyanok lehetnek, kik a testület­nek soha semmiféle segélyezésében részt venni nem szándékoznak. 5. Ezen egész bizottmánynak, mely határoza­tait mindenkor legalább 5 tag jelenlétében hozhatja, kötelessége leend, az egész szűkölködő honvédtársak bennük, s minden további felelősség nélkül helyezett bizalmának aként felelni meg, miszerint nem csak a pénzbeli segély alapjának növelését, vagy a begyű­lendő pénzek igazságos kiosztását eszközölje, hanem mindent kövessen el, hogy a bár szűkölködő, de munka- és tehetség­képes honvédtársaknak koron­ként kipuhatolható, és előfordulható hivatalos elhe­­lyeztetéséről is gondoskodjék. 6. Azon honvédtársak, s más emberbarátok ne­veit, kik akár pénzbeli, akár más segélyezések által e szent czélt gyámolítanák, a bizottmány mindenkor hirlapilag közzé tenni szent kötelességének ismerje, hogy tudja meg a nemzet, hadd lássa az utókor, kik voltak azon honfiak, kik becsülni tudják szerencsétlen helyzetükben azon férfiakat, kik a hon javáért éle­­töket feláldozni nem tartották soknak. — Ha mind­azon által : 7. Ezt tenni a mostani sajtó viszonyok nem en­gednék, mindesetre készíttessék a bizottmány által egy könyv, melyben ezen segélyezők nevei koronkint bejegyeztessenek. Ez értelemben 8. Intéztessék felhívás sajtó utján, mely ezen ügyet a honfiak figyelmébe ajánlja, vagy ha ez nem történhetnék, a bizottmány magánfelszólítás utján igyekezzék a segélyalapot növelni. 9. A megtörtént s 2-ik pont alatt előadott iga­zolás után, a bizottmány azonnal odah­asson, hogy minden Buda­ Pesten előfordulni szokott „álhonvédi“ koldulások azonnal megszüntettessenek, ennek meg­­akadályoztatását a testület tagjai egyenkint is becsül­etbeli kötelességeiknek ismerik. 10. Minden a testület érdekében történendő közlésekre a „M­agyar­ország“ szerkesztősége keressék fel. Ezen előleges alapelvek,és határozatok kimon­dása után, a közel 300 jelen volt honvédtisztek azon­nal megkezdették az alaphatározatok 3-ik pontjában megállapított bizottmány megválasztását. A válasz­tás egyhangúlag korelnökül : Rohonczy Lipót, jegy­zőül : Gánóczy Flóris, pénztárnokul: Vidacs János, bizottmányi tagokul: Földváry Albert, Ká­­szonyi József, Szekolics István, Szathmáry Mihály Sebes Emil, Clementisz Gábor, Gelits Richard hon­védtársak kezei közé tévé le ezen szent ügy kezelé­sét, és végrehajtását.­­ Ennek megtörténte után Az imént megválasztott bizottmány azonnal hozzákezdett az alaphatározatok 2-ik pontjában kö­rülírt igazolások foganatosítására, úgyszinte ez alka­lommal a jelen volt, még eddig hozzá nem járult hon­védtársakat felkérte a segélyezésbeni részvételre, ki­jelentvén, miszerint a szűkölködő társak nem az ál­dozat nagyságát, mint inkább a tehetség, jósziv és készség ösztönét tekintendik tényezőknek. A jelenvolt honvédtestület alatt azonnal 60 szű­kölködő honvédtiszt jelentette és igazolta magát. Adja az ég! hogy e szent czélt , érdemlett eredmény koszoruzza ! — Adja a magyarok Istene, hogy a Szűkölködők hiánya miatt, működését ezen testület mielőbb megszüntethesse. Jegyzette G­á­n­ó­c­z­y Flóris. A pesti ügyvédi értekezletről’szóló közlemény kiegészítéséül. A pesti ügyvédek értekezletéről Nyíri Jósa tisztelt barátom által adott közleményt, szükséges-

Next