Magyarország, 1861. január (1. évfolyam, 7-26. szám)
1861-01-22 / 18. szám
szágunk kielégítésére és megnyugtatására, dicsei elődünk szent koronájával biztosítva szemlélendhetjük. — Kikhez egyébiránt cs. kir. kegyelmünk és kegyelmességünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt birodalmi fővárosunkban Bécsben Ausztriában Nagy-Boldogasszony hava tizenhatodikán,ezernyolczszáz hatvanegyedik esztendőbenFerencz József m. k. Báró Vay Miklós m. k. Zsedényi Eduárd m. k. Uj államkölcsön. A „Wien. Ztúrig“ tegnapi száma következő a császári rendeletet közli : „A m. é. július hóban közzé tett álladalmi előleges költségvetésbeli számítások, az azóta közbejött körülmények, a birodalom határai megvédésével egybekötött nagyobb katonai kiadások, valamint a bevételnek Magyarországból lett hátramaradása miatt oly változást szenvedtek, amelynek hatása a kész fedezeti eszközök állásának csonkulásában nyilatkozik. Miután a nevezett királyságbeli adóköteleseknek fizetési kötelességek teljesítésére leendő visszavitelére a kellő intézkedések megtétettek,az elővigyázat parancsolja,hogy a mulékony zavarok is meggátoltassanak,és a folyó álladalmi kiadások háborítatlan fedezésére megkívántat eszközök biztosítva legyenek már a jelen időpontban is, midőn az összes birodalmi tanács egybegyülését, az annak átalakítására megkívántató organicus alkotás miatt még valósítani nem lehetett. Én tehát minisztereim megtudakozása és állandó birodalmi tanácsom meghallgatása után jónak látom egy államkölcsön felvételét rendelni el, s e tárgyban oly intézkedéseket állapítani meg, a melyek az én abban részt veendő hit alattvalóimnak az adó lerovásánál nevezetes kedvezményeket nyújtanak. A kölcsön 1861. évi január 21-én nyittatik meg önkéntes részvétel végett, harmincz millió forint erejéig. A kölcsön kiadása oly módon fog történni, hogy minden száz forintos állam kötelezvényért nyolczvannyolcz forint jár bankértékben. A kötelezvények száztól öttel kamatoznak ; az összeg melyről szólnak, öt egyenlő évi részletekben fizettetik vissza, melyeknek elseje 1862 decz. 1-se napján, utolsó részlete pedig 1866. decz. 1-jén járand le. Ezenkívül, az ezen évi részleteknek megfelő és a kötelezvényekben kitett részösszegek, azon egész naptári év lefolgása alatt, amelyben azok visszafizetésre ki vannak tűzve, az állam részére szolgáltatandó minden adók és illetékek (Steuern und Abgaben) fizetésénél (kivévén a vámokat és egyéb pengőpénzben megszabott illetékeket) teljes név szerinti értékükben fognak elfogadtatni. Pénzügyminiszterem van megbízva ezen intézkedés végrehajtásával, ugyanaz lesz köteles ennek igazolását az összes birodalmi tanács legközelebbi gyűlése elé terjeszteni. Bécs, január 18. 1861. Ferencz József m. k., Gróf Rechberg m. k., báró Vay Miklós m. k., Lasser m. k., báró Mecséry m. k., Gróf Széchen A. m. k., Schmerling m. k., Piener m. k., Gróf Degenfeld-Schönburg m. k. tszn. Legfelsőbb rendeletből báró Ransonnet m. k. Restauratió vagy revolutió ? III. A „restauratiót“ eddig oly politikai remediumnak ismertük, mely elűzött vagy detronizált uralkodóházak törvényesen fentartott jogait orvosolja. A szerző által felhozott II. Károly és XVIII. Lajos példája is ezt mutatja. Ő maga mondja, hogy a „revolutiókat a despotismus, a despotismust pedig a restauratió váltja fel“. Joggal várhattuk tehát, hogy nemzeti és politikai életünk elejtett fonalát az ápril 14-be s az erre következett 11 évi despotismus előtt, az első törvényes állapotot az 1848-ki törvényeknél találja fel. Nem! Neki e törvények is forradalmiak. E törvények, melyek a magyar szent korona minden alattvalóját különbség nélkül megnemesítették, e törvények, melyek a rendi képviselet helyett népképviseletet, a testületi kormány helyett parlamentáris kormányt hoztak létre — mi a rendiség eltöröltetésének természetes és szükséges következménye, mert arany ajtónak nem lehet nem arany kulcsa. E törvények végre, melyek a magyar nemesség nagyszivüségének örök emléke. S miért ? mert szerzőnek tetszik egy pisztolylyal vele álmodni, melylyel valami bérencz a főrendi tábla karzatán fenyegetőzött volna. Hanem ez nem úgy van. A tisztelt szerző emlékező tehetségét az a „knallbonbon“ zavarja meg, melyet az alsótábla karzatának, az „absentiumok“ feje fölött eső szárnyán, Kossuth szónoklata közben valaki elpattantott. Egy pillanatra a „rémülés csendje“ állott be, melyet viharos taps és dörgő éljen követett, midőn szónok mosolyogva megjegyzé, hogy őt sem egykor sem más fegyverrel nem lehet ijeszteni. Szerző, hasonló puffantó bonbonnal lő, midőn tovább azt állítja, hogy a 48-ki törvényeknek „különösen III. czikke, okozta a szerb, az oláh, a horvát lázzadást s az egész 48-9 véres drámát.“ Már volt alkalmunk megjegyezni, hogy e testvérnépek nem fellázzadtak — de felrázzi 11 a 11 ak! Mi foglaltatik ez oly súlyos váddal terhelt III. czikkben? A parlamentáris kormány, a miniszteri felelősség. Azt hinné az ember, hogy röpire mindjárt e miniszteri „felelősséget“ fogja megtámadni s azt izze-porrá töri. De szerző ildomosabb hogy sem ezt tegye. Ilyen retrogád — ilyen rák lépést valójában szégyell tenni. S ezért neki teljes elismeréssel adózunk. Következetlen dolog is lett volna könyve mottóját Guizotból választani s aztán olyan hálátlansággal fizetni vissza a kölcsönt, mely nemcsak Guizot — de Fitz óta minden angol miniszter parlamentáris emlékét megbántotta volna — mert a parlamentáris kormánynak a centralisatióval kevés vagy semmi köze, a helyhatósági szabadsággal pedig igenis nagy rokonsága van. A centralisatio minden iszonya az absolutistikus kormányoktól ered — melyek életgyökerekben vannak megingatva a legkisebb decentralisatio által. Szerző tehát igen okosan, e kényes virághoz nem nyúl, de fejünkre olvassa a III. czikk 2. és 3. §§-ait, melyekben a nádor-királyi helytartó „ő Felsége távollétében s az ő Felsége minisztereinek ellenjegyzése mellett, teljes végrehajtó hatalommal“ ruháztatik fel. Mi nyilván a közigazgatás könnyebb és gyorsabb volta miatt iktattatott az idézett törvényczikkbe, mely a pragmatica sanctióban és számos alaptörvényeinkben találja igazolását, hogy Magyarország önálló s a birodalom többi részeitől független igazgatással bírjon. Noha tehát ama két §-ból szerzőnek, a nemzet azon hallgatólagos óhajtását lehetett volna inkább elvonni, hogy koronás királya az év bizonyos részét, talán épen az országgyűlési időszakot, ha magyarjai közt, a haza fővárosában töltse , röpke azt olvassa ki a többször említett két §-ból, hogy abban „a fejedelem saját maga és utódai királyi hatalmának lemondását írta alá.“ És nem gondolja meg, midőn e §§-ból eredezteti a 4% szomorú és véres drámát, hogy ez erőtetett okoskodással azt vallja be, hogy a forradalom nem alul a nemzet — de felül a dynastia kebelében keletkezett. Mert végeredményében ama reflexió ide megy ki. Egyébiránt e tekintetben, szerző intenziójánál, még az oct. 20-ki patens is loyálisabb indulattal van az iránt a mi törvény.Az országgyülésre bizván az 1848. revisióját, a törvény-magyarázás ez egyedül jogos módjában compromittál — nem akarván azt önkényesen maga magyarázni. Azon kijelentésünk után, hogy az „1848- diki törvények teljes elismerése az egyetlen gát, mellyel a kormány a forradalmat feltartóztathatja“ felmentve érezzük magunkat, hogy a röpirat azon részének taglalatába bocsátkozzunk, mely az ivasióról, Garibaldiról, az olasz egységről s Napoleon herczegről szól — legfőlebb csak bámulni tudjuk itt szerző jó humorát s azon őszinte vallomást, hogy III. Napoleon külpolitikája : „kimagyarázhatóan“ (341.) Itt hát vele együtt hiába keresnők a bölcsek kövét. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a mit Mihály oláh vajdáról mond, az nem egészen úgy áll. Mihály vajda, épen úgy Rudolf császár nevében bívta fele Erdélyt, mint Básta, ki a császár hadvezére vala. Mi pedig azon állítását illeti, hogy „a mohácsi vészt is a francziák hozták reánk“ : engedje meg szerző, ha itt történeti forrásának hitelességén kételkedni merünk. De ha kívánja, kedvéért és kétségünk eloszlatása végett, még tán a török nyelvet is megtanuljuk, hogy Solakrade historikus állításának utána járjunk — egy feltétel alatt, ha röpiró is, magas hatáskörében, a 48 mellett egy jó szót emel. Az országgyűlésnek Pesten egybehivása tárgyában. Pest város fölirása a főkanczellárhoz. Pest város közönsége a mai napon tartott közgyűléseiben azon nézetből, hogy az országgyűlés összehívásának ideje a törvény rendelete szerint is közely, s hogy ezen alkalomra a nemzet képviselői számára illő, az ország méltóságának s a törvényhozás igényeinek megfelelő tanácskozási terem lenne fölszerelendő, saját kebléből küldöttséget nevezett ki azon utasítással, hogy a törvényhozó test házai számára tanácskozási termekül alkalmas helyiségeket szemelje ki, s mennyiben talán ilyenek egészen kész állapotban nem találtatnának, azoknak a kitűzött czélra leendő elkészíttetése iránt javaslatot és költségtervet terjesztene elő. Ezen határozatunkról midőn amltóságodat tartozó tisztelettel értesítjük, egyúttal hazafias kötelességünknek ismerjük uralkod figyelmét az 1848. 4. t. czikkre kérni föl, mely az országgyűlések kizárólagos helyéül egyenesen Pestet tűzi ki. Nagyméltóságodnak törvényeink iránti tiszteletétől bizalommal várjuk, hogy ezen óhajtásunk minél előbb s minél kielégítőbben leend teljesítve. Fehérmegye jan. 18. és folytatva tartott bizottal, ülésének közjegyzőkönyvéből. Indítványoztatott, hogy miután a kormány termeiből kiszivárgott magánhírek, úgy az annak közlönyéül tartott „Sürgöny" lapban mintegy előfutárul megjelent idevágó közlemények azt hagyják sejtetni, hogy a kormány részéről a küszöbön álló országgyűlés összehívásánál, s az erre küldendő képviselők választásánál 1848-iki szentesitett törvényeinktől némely mellékes de még lényeges pontokban is eltérés szándékoltatik, annálfogva még mielőtt ilyen szándék létesitetnék, azaz még mielőtt a meghívás a megyékkel közöltetnék, ellenhatás tekintetéből jelentené ki a megye, s hozná közvélemény elé azon határozatát, miként az 1848-iki törvények idevágó IV- dik és V-dik czikkelyének minden pontjához tántorithatlanul ragaszkodik, s azoknak bármi tekintetbeni odrogirozását nem tűri , törvényesnek nem tartja. határoztatott : Az 1848-iki törvényeknek az országgyűlésnek Pestrei összehívását rendelő, s a képviselőknek megválaszthatására a magyar nyelv tudását lényeges feltételül tűző IV-dik és V-dik czikkelyei mellett, nem csak a czélszerűség, nem csak az az évi összes törvények szellemével és magyar hazánk függetlenségével szoros kapcsolatban létek, de mindenekfelett azon dönthetlen ok harczolván, miként azoknak minden betűje alkotmányos uton hozott, törvényes országlónk által szentesített törvény, annálfogva kinyilatkoztatja a megye, hogy mig egy részről ezen IV-ik és V-ik törvényezikkelyt, valamint az 1848-iki összes törvényeket e megye közönsége érzületével, minden betűjében egyezőnek, előtte szentnek s sérthetlennek, úgy azok bármely octrogult módosítását törvénytelennek, s jogról, igazságról, alkotmányosságról s fogalmaival ellenkezőnek tartja. S ezt jegyzőkönyvileg ünnepélyesen kifejezi. És még e részben megyénk közönsége erélyesebben felléphetend, ünnepélyesen tiltakozni mellőzhetlen törvényes kötelességünknek ismerjük. Kiadta Fáy Béla, főjegyző. Pestmegyének 1861ik évi január hó 19-én tartott kisgyüléséből. A Magyar királyi helytartó tanácsnak. Megyénk főispánja jól tudván azt, hogy törvényeink értelmében a főispán, mint a megye elnöke, a megyétől különválasztható hatóságot nem gyakorolhat, közlötte velünk a n. m. magyar kir. helytartó tanácsnak 1130 és 1505 sz. a. hozzá, mint megyénk főispánjához intézett intézményeit, melyekben utasittatik, hogy legfelsőbb rendelet következtében, a csendőrségnek a megyék székhelyein öszpontositandó czélszerű elhelyezéséről e megyében különösen Váczon, Kecskeméten, Kalocsán tüstént intézkedjék, tudatván egyszersmind véle, hogy ezen összevonandó csendőrségnek feladata leend, előforduló esetben a főispánnak segélyt nyújtani. Azon óvásunk előrebocsátása mellett, hogy a megyénket az 1848-ik évi törvények értelmében rendezvén, ugyanezen törvények III-ik czikke ellenére ideiglenesen felállított bármely kormánytestületek, mint a helytartótanáccsal is csak a közigazgatás érdekében előforduló kényszerűség esetében tartjuk magunkat kötelezettnek kivételesen érintkezni, nem mellőzhetjük el a nm. magyar k. helytartótanács ebbeli rendelkezésén csodálkozásunkat és megbotránkozásunkat kijelenteni, s nehogy hallgatásunk e törvénytelen rendelkezésbe beleegyezésnek vétessék, kötelességünknek tartjuk kinyilatkoztatni: * 1. Hogy a mi tudomásunk szerint törvényeink értelmében a főispánt a megyétől elválasztható külön hatóság nem illeti. 2. Hogy midőn megyénk magát az 1848-ik törvények értelmében rendezte, egyszersmind minden a közbátorságra vonatkozó kellő intézkedéseket megtévén, idegen erőnek alkalmazása csak azon esetben tüzethetnék, ha a megyének a közbátorság fentartására rendelt saját eszközei arra elégteleneknek mutatkoznának, s még ez esetben is csak akkor, ha azon idegenszerű nem alkotmányos erőnek igénybe vételére magát a megye szabad akaratból elhatározván, annak kiszolgáltatására az illető katonai kormányt önmaga szólítaná fel. Minthogy tehát itt a fellebbi pontokban foglalt eseteknek egyike sem forog fen, nem az egyik, mert megyénk főispánjának joga, hogy rendelkezésére idegenszerű alkotmány sőt törvényellenes eszközöket használni akarjon, nem lévén azt tenni teljes meggyőződésünk szerint szándékában, soha nem is volt; nem a másik, mert megyénkben a közbátorság fentartására szükséges eszközök iránt megyei hatóságunknál fogva kellőkép intézkedvén, az eddig megyénk lakosai részéről legalább, meg nem háborított közcsend, és fentartására ebbeli intézkedésünk tökéletesen elegendőnek mutatkozott; nem végre a harmadik , mely szerint valaha eszünkbe juthatott volna, hogy minden ok nélkül rendkívüli eszközökhöz nyúlni akarjunk , ezennel ünnepélyesen kijelentjük, miszerint beleegyezésünkkel azon ürügynek, mintha megyénkben ily rendkívüli intézkedés szüksége forogna fen, valószinüséget kölcsönözni nem akarván, a kérdéses csendőrségnek nem csak elhelyezésébe intézkedésünkkel befolyni nem fogunk, de annak megyénk körében leendő felállítását már magában törvénysértésnek nyilvánítván, az ellen addig Az 1848-ki nemzeti ii«.ii»ereg szűkölködő tagjainak segélyzése. Kivonat a Budapesten székelő honvédtisztek f. hó 20-án a „két török“ czimü teremben honvédtársaik segélyzése érdekében tartott tanácskozmányának jegyzőkönyvéből. Figyelembe véve azt, miszerint Buda Pesten több ízben fordultak elő esetek, hogy magukat Honvédeknek kiadott egyének, ezen szent ürügy alatt a jótékony emberbarátok szeretetét a valódilag szűkölködő honvédek rovására kizsákmányolni vakmerősködnek. — Evégből elhatároztatott: 1. Hogy mindazon honvéd tisztek, kik bár minő segélyt igényelnének, és mindazon munkaképtelen honvédek, kik semmi keresetmóddal nem bírnának, — magukat a budapesti honvédtestületnél segélyezés végett jelentsék be. De 2. Hogy ezen bejelentésnek sikere legyen, vagyis hogy a bejelentő honvéd, bármi néven nevezendő segély, vagy segélyezésre a honvédtestülettől igényt tartson, szükséges, hogy magát az alább 3-ik pont alatt előadandó „Honvéd bizottmánynál akár okmányilag, akár két ismert honvéd által igazolja, valamint igazolja azt is, hogy 11 évi szenvedései, nélkülözései és üldöztetései daczára sem szennyezte be soha a honvéd tiszta nevét, mert az oly honvéd, ki bármi néven nevezendő bűntett, vagy aljas és jellemtelen kihágásokban ezen tizenegy év alatt részes volt, — az nem csak hogy semmi segélyre nem számolhat, de sőt azt a honvédtestület, saját kebeléből ezennel ünnepélyesen kizárja. — E végből: 3. Egy 7 tagból álló bizottmány, melyet egy korelnök, a jegyző és pénztárnok jelenlétében vezérel, mint igazoló és itélőszék állíttatik fel. — Ezen bizottmánynak azonban: 4. Tagjai csak olyanok lehetnek, kik a testületnek soha semmiféle segélyezésében részt venni nem szándékoznak. 5. Ezen egész bizottmánynak, mely határozatait mindenkor legalább 5 tag jelenlétében hozhatja, kötelessége leend, az egész szűkölködő honvédtársak bennük, s minden további felelősség nélkül helyezett bizalmának aként felelni meg, miszerint nem csak a pénzbeli segély alapjának növelését, vagy a begyűlendő pénzek igazságos kiosztását eszközölje, hanem mindent kövessen el, hogy a bár szűkölködő, de munka- és tehetségképes honvédtársaknak koronként kipuhatolható, és előfordulható hivatalos elhelyeztetéséről is gondoskodjék. 6. Azon honvédtársak, s más emberbarátok neveit, kik akár pénzbeli, akár más segélyezések által e szent czélt gyámolítanák, a bizottmány mindenkor hirlapilag közzé tenni szent kötelességének ismerje, hogy tudja meg a nemzet, hadd lássa az utókor, kik voltak azon honfiak, kik becsülni tudják szerencsétlen helyzetükben azon férfiakat, kik a hon javáért életöket feláldozni nem tartották soknak. — Ha mindazon által : 7. Ezt tenni a mostani sajtó viszonyok nem engednék, mindesetre készíttessék a bizottmány által egy könyv, melyben ezen segélyezők nevei koronkint bejegyeztessenek. Ez értelemben 8. Intéztessék felhívás sajtó utján, mely ezen ügyet a honfiak figyelmébe ajánlja, vagy ha ez nem történhetnék, a bizottmány magánfelszólítás utján igyekezzék a segélyalapot növelni. 9. A megtörtént s 2-ik pont alatt előadott igazolás után, a bizottmány azonnal odahasson, hogy minden Buda Pesten előfordulni szokott „álhonvédi“ koldulások azonnal megszüntettessenek, ennek megakadályoztatását a testület tagjai egyenkint is becsületbeli kötelességeiknek ismerik. 10. Minden a testület érdekében történendő közlésekre a „Magyarország“ szerkesztősége keressék fel. Ezen előleges alapelvek,és határozatok kimondása után, a közel 300 jelen volt honvédtisztek azonnal megkezdették az alaphatározatok 3-ik pontjában megállapított bizottmány megválasztását. A választás egyhangúlag korelnökül : Rohonczy Lipót, jegyzőül : Gánóczy Flóris, pénztárnokul: Vidacs János, bizottmányi tagokul: Földváry Albert, Kászonyi József, Szekolics István, Szathmáry Mihály Sebes Emil, Clementisz Gábor, Gelits Richard honvédtársak kezei közé tévé le ezen szent ügy kezelését, és végrehajtását. Ennek megtörténte után Az imént megválasztott bizottmány azonnal hozzákezdett az alaphatározatok 2-ik pontjában körülírt igazolások foganatosítására, úgyszinte ez alkalommal a jelen volt, még eddig hozzá nem járult honvédtársakat felkérte a segélyezésbeni részvételre, kijelentvén, miszerint a szűkölködő társak nem az áldozat nagyságát, mint inkább a tehetség, jósziv és készség ösztönét tekintendik tényezőknek. A jelenvolt honvédtestület alatt azonnal 60 szűkölködő honvédtiszt jelentette és igazolta magát. Adja az ég! hogy e szent czélt , érdemlett eredmény koszoruzza ! — Adja a magyarok Istene, hogy a Szűkölködők hiánya miatt, működését ezen testület mielőbb megszüntethesse. Jegyzette Gánóczy Flóris. A pesti ügyvédi értekezletről’szóló közlemény kiegészítéséül. A pesti ügyvédek értekezletéről Nyíri Jósa tisztelt barátom által adott közleményt, szükséges-