Magyarország, 1861. január (1. évfolyam, 7-26. szám)

1861-01-29 / 24. szám

1861. — I. évfolyam. 24. SZ. Kedd, január 29-kén. SZERKESZTŐSÉGI IRODA­­—— T MUNKATÁRSAINK " " f ^TM "TM~ ”~TM”HIrDETMÉNYEK DÍJA [UNK] N­ ME­G JELEN Ujtér 3. sz. I. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- Bélvadfít·lön'ÄL1'17ti 5 fok ünneP- éS T“4Wt nap ° k kivé~ KIADO­^HIVATAL séghez intézzenek.­A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények „ Bélyegdíj kulün á0 ujkr­ A “^»térben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. Ujtér 3. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes Példányok OSTERLAMJMK és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél ELŐFIZETÉSI ÁR­ -- J ___ 10 mkrajczaron kaphatok,_____________________________Egészév 16 ft. Félév 8 ft. Negyedév 4 ft. Előfizetési hirdetés. Nem sokára szolgálhatván teljes számú példányokkal, lapunkra az előfizetést január­tól kezdve is elfogadjuk. Előfizetést nyitunk: Februar—marczius hóra 3 frttal Februar—június hóra 7 frttal. T. előfizetőink kéretnek megrendeléseik mentül elébbi és közvetlen beküldésére. A lap kiadása és postai szétküldése kö­rüli­ panaszokat nyilt bérmentetlen levélben, a czimszalag-szám följegyzésével rögtön tu­datni kérjük. A „Magyarország” kiadó hivatala, Pest, január 28-dikán. Külföldi szemle Dánia folyvást fegyverkezik — noha London­ból azt írják, hogy Russel lordnak sikerült a német­dán ügyet, Poroszországgal »jobb idők“-re félreté­tetni — mikor Európa majd nyugodtabb lesz. E sze­rint Schleinitz bárónak a lapok által tele marokkal szórt sürgönyei csak kevés fontossággal bírhatnak, nemcsak mivel sósok és soványak mint a hering, de mi­vel olyanok,mint a ki nem fizetett árjegyzék — mikor a dán kabátot Holstein és Schleswig már kilencz évig koptatta. E sürgönyökből azt tanuljuk, hogy a német diétának nincs is joga Schleswig ügyébe avatkozni, ezt Poroszország is elismeri , mit különben Hol­­steinra nézve nem állíthat — meg hogy a berlini kabinet nem örömest lenne a német diéta vég­zéseinek fegyveres executora , ha már valamit akar , saját rovására lesz azzá. Mi csak egyet csodálunk a Schleinitz báró sürgönyében , azt a hogy Russel lord oktob. 27-ki hires sügönyét magyarázza. Nem a nemzetiség elvére támaszkodik ő — úgymond — mikor a holsteiniak jogát vitatja, hanem pure pure azt a jogot követeli, melylyel min­den nép bir kormánya megváltoztatásában. E fordu­lattal a báró ur alkalmasint Posen nagyherczegséget akarta kikerülni — hanem a lengyelek is azt mond­ják, hogy ők sem nemzetiségi jogaikra hivatkoznak csupán, hanem hogy „joguk van kormányukkal meg nem elégedni.“ Párisi tudósítások szerint Napoleon császár, Willisen tábornoknak, ki I­ső Vilmos trónra jutását hivatalosan jelentette, néhány megjegyzést tett az ismeretes porosz „provocatio“ felől. Mennyi igaz be­lőle, mennyi nem, azt a császár parlament-megnyitó beszédéből febr. 4-én, a nélkül is megtudjuk. Annyit azonban más oldalról is hallunk, hogy Metternich herczeg meg a tuilériákban, a Moniteur ezen Türr tábornokra vonatkozó kifejezése iránt tett volna kér­dést: a „hírneves magyar 11 E reclame, e pillanatban an­nál több hitellel bír,mivel mind sűrűbben merülnek fel az istriai partokat fenyegető hírek, mihez magának Istriának olasz rokonszenve és nyugtalan volta járul. Nino Bixio azért utazik Caprerába, hogy Garibaldit, Türrnek adott ígéretében megerősítse s az exdictator egyik segédtisztje azt írta barátainak: „ a tűz az egész vonalon nemsokára ki fog törni.“ Az angol lapok, az egy „Herald“ kivételével, a január 16-ki nyilatkozványt élesen bonczolják s Ma­gyarország alkotmányos igényeinek teljes igazságot szolgáltatnak. E tekintetben utasítjuk az olvasót a Times czikkére, mely illető rovatunkban található. Egy kissé meg van törve, hanem ez a legjobb bor­ral is történik a hosszú szállításban. A Constitutionnel és Opinion Nationale ugyan ezen tárgyban, a Debats-val polemizálnak. Mi sajnál­juk a Debats-t, hogy a pátensnél is patensebb akar lenni, mikor a magyaroknak azt tanácsolja, hogy elégedjenek meg a „status quoval“ — vagy­is avval a mi nincs. tük olvasóinkat s az ezen gyűlésről most érkezett bő tudósítást mellőznünk kell. Nem tehetjük azonban, hogy a megye szervezésére vonatkozó indítványról, melyet Bónis Sámuel úr tett, s mely határozattá is emeltetett, mégis meg ne emlékezzünk. Bónis előre bocsátván, hogy egyedüli törvényes alapot az 1840-iki törvények képeznek, ezekkel pedig az oct. 20-kai diploma ellenkezik, eleinte, úgymond, nem helyeselte, hogy a megyék a diploma következtében szervezked­nek; most azonban az országgyűlés is ki van már hirdetve, s épen nem tanácsos, hogy azon sza­vazatok, melyek a megyét az 1848-iki 5-ik törv. czikkben megállapított népképviselet alapján ille­tik, ha a megye magát nem szervezi , a nemzet képviseletétől elvonassanak. Ennélfogva indítvá­nyozza szóló: foglaljon a megye az országos újabb események folytán alkotmányos működése és szerve­zése számára tert következő értelemben: mondja ki a megye, hogy e térfoglalás az 1848-iki törvények alapján történik, melyekből semmit sem engedünk; mondja ki, az okt. 20-ki császári diploma a nemzet alkotmányos önállóságát és függetlenségét vissza nem állította, sőt azt lényegében sérti: mondja ki, hogy az ez által megállapított királyi helytartó ta­nácsot és udvari kanczelláriát az 1848-diki törvé­nyekbe ütköző törvénytelen kormányszékeknek te­kinti ; mondja ki, hogy a nemzet alkotmányos sza­badságának visszaállítása a nevezett törvénytelen kormányszékektől épen nem, hanem csupán a nem­zet erkölcsi erejétől, mely az országgyűlésen össz­pontosított erővel nyilatkozandik, várható , mondja ki, hogy a nemzet méltóságát s alkotmányos érzüle­tét, mélyen sérti, hogy a főispáni koszorúban oly férfiú találtatik, ki 1849-ben a hazába tört idegen se­regek egyik vezetője volt s. ki magyar létére a hazai alkotmány feldulása érdekében szolgálatot vállalni nem irtózott. — Békésből rászalva jelentik nekünk azon tényt, hogy a megyei bizottmány legutóbbi közgyű­lésében (jan. 22-dikén) N. J. úrban oly egyént vá­lasztott megyei számvevőnek, ki 1849 után Békésre jegyzőnek neveztetvén, az 1848/9-diki nemzeti moz­galmakat törvénytelenségeknek bélyegezte (mint ezt egy általa kiadott bizonyitványnyal is meg lehet mu­tatni) s nem bírván a nép bizalmát, a békesvárosi tisztujitás alkalmával (jan. 16—17-iként hivatal nélkül is maradt. —­ Örvendetesebb a másik választás, mely­ről ugyanonnan értesütnek. A békésmegyei bizott­mány közgyűlése alatt a békésmegyei gazdasági egyesület is gyű­lésezett s jegyzőjéül, egyszersmind pénztárnokául Kemény Mihály urat, Békés-Csaba városa mérnökét s legnépszerűbb lakosát, válasz­totta meg. — Békés-Csabán jan. 25-dikén volt megtar­tandó a népgyülés az iránt, hogy a 30,000-nyi lakosú városnak rendezett tanácsa legyen-e vagy nem. — Szatmár­ városa tisztújitása jan. 17-dikén kezdődött: polgármesternek Madarasi Jánost, főbíró­nak Vajait, főkapitánynak Fáyt választották, s este mind a hármat fáklyás zenével tisztelték meg. — Eperjesen is megtörtént jan. 22-dikén és kö­vetkező napokon a tisztujitás. Polgármester lett Vida Pál, biró Kádas Miklós, kapitány Kubinyi Albert, főjegyző Meczner Ede. — A szegedi rendügyelő egylet föloszlatását meghagyó rendelet Szeged városának jan. 24-dikén tartott közgyűlésében fölolvastatván, minthogy fegy­veres csapatról beszél, a szegedi rendügyelők pedig nem fegyveresek, , Szegedre nem alkalmazhatónak nyilvánittatott. A tárnok azon rendeletére, melyben a várost az ujonczhátralék beszolgáltatására szólítja föl, a közgyűlés azon végzéssel felelt, hogy az erő­szaknak ellent nem szegül, de a törvényeket megóvni kötelességének ismeri. Belföldi szemle. — A jan. lfi­dikai leiratra legújabban K­ars­, Somogy, Veszprém és Zólyomm­egyék nyilat­koztak. —• Ilontmegye bizottmányának üdvözlő iratát gr. Teleki Lászlóhoz, mint levelezőnk írja, az első alispán, Rajner Pál ur személyesen fogja átadni. Ez iratot, mely Pongrácz Lajos, megyei első főjegyző által van szerkesztve, legközelebb egész terjedelmé­ben közöljük. — Ingből irja rendes levelezőnk, hogy a cs. törvényszéki elnök, erélyes fellépés következtében a megyeházat elhagyta s az uj törvényszék e hó 19. tartotta első ülését. — Az első alispán meg van bízva, gondoskodjék a cs. csendőrség működésének hala­déktalan megszüntetéséről. — A lőpor árulása a ke­reskedésekben felszabadittatott. — Szabolcsmegye bizottmányának jan. 16-án tartott első közgyűlése határozatairól már értesítet­ Szepes-megye fölirata. Felséges császár, és Apostoli Király, Legke­gyelmesebb urunk! Midőn Felséged múlt évi okt. 20-ki legfelsőbb Diplomája s az ennek folytán intézkedések ősi hely­­hatósági életünk 11 évig zárva volt sorompóit ismét megnyitották előttünk, de egyszersmind azon hatá­rokat szabták meg, melyeken túl alkotmányos jo­gaink gyakorlatának csak akkor leend helye, ha a Fejedelem és nemzet közt fenforgó közjogi alkotmá­nyos alapkérdések országgyűlés útján megoldatnak, higgadt megfontolással latoltuk a kérdést, lehet-e nekünk, kikben az apáinktól öröklött alkotmányos érzet legkisebb részben sem gyengült meg, oly téren kezdeni működésünket, melynek korlátoltsága alkot­mányos elveinkkel meg nem fér s minden eljárá­sunkban az elvhűség és a gyakorlati kényszer szo­morú tusáját meg fogja örökíteni ? Önmegtagadással elfogadtuk a nyújtott tért, nem azért, mintha az adott részfizetéssel beérni és elismerni akartuk volna, hogy azon szent adósság, melylyel Felséged mint dicsőségesen uralkodott elődei, Magyarország és a kapcsolt részek Apostoli Királyainak örököse, a magyar nemzetnek az igaz­­ságos Isten előtt és Európa népjoga szerint tartozik az okt. 20-diki legfelsőbb Diplomával leróva lenne ; hanem azért fogadtuk el, mivel Felséged ünnepélyes ígéretében, hogy az alkotmány teljes visszaállításá­­nak dicső művét országgyűlésileg befejezni, és ko­­ronáztatásával megszentesíteni fogja, őszintén bízva, legfőbb hazafiui kötelességünknek vallottuk, ezen üdvözítő országgyűlés leggyorsabb létrejöttét min­den kitelhető módon előmozdítani. Ide zárt alaphatározatunkba letettük elvbeli meggyőződésünket, — de számoltunk egyszersmind önmegtagadó hazafisúságunkban a nehéz tettleges körülményekkel is. Ezen határozatunkhoz hívek maradunk­ az át­meneti korszak első lefolyt havában, szent kegyelet­tel tisztelt hazai törvényeinket tettleg csak oly téren alkalmazván, mely rendelkezésük alá adatott, s a sóvárgó szív dobbanását, mely az 1848-ki alkotmá­nyos jogállapot mielőbbi tettleges fölélesztését kö­vetelé, a higgadt ész parancsával és a mielőbbi or­szággyűlési segély reményével lecsendesitvén. E feszült lelki hangulatban érkezett hozzánk Felséged 1. évi nagy Boldogasszony hava 16-án kelt Legmagasabb leirata. Nem vizsgáljuk az előzménye­ket, melyekből származik, de el nem titkolhatjuk ab­beli meggyőződésünket, hogy Felséged magyar kor­mánya, mely, midőn őszintesége a tájékozást kön­­­nyíthette volna, folyvást hallgatott, e hallgatagsága által szinte buzdította a pezsgő megyei életet, hogy természetes határait visszafoglalja. Nehéz hazafiui aggodalmak közt látjuk a jog és hatalom közti összeütközést, melynek magvait rejti a legfelsőbb leirat, és látjuk a veszélyt, mely reménye­ink egyedüli horgonyát, az országgyűlés létrejöttét, fenyegeti. Érezzzük e komoly pillanatban, hogy önmegta­gadásunknak is vannak határai, melyeken túl­lépni annyi volna, mint alkotmányos öngyilkosság bűnébe esni, és érezzük azt is, hogy e legfelsőbb leirat 4. pont­jának általános értelme ellenében, honfiúi becsületünk megkívánja, miszerint az általuk elfoglalt álláspon­tot határozottabban jelöljük ki, mint ez alaphatáro­zatunkban történhetett. És mivel his­szük, hogy Fel­séged, ha szilárd legmagasabb akarata van, a fensé­ges Uralkodó­ház és a nemzet közti kölcsönös szer­ződést és ezen alapuló 1790. 10. és 1848-ki sarkalatos törvényekben foglalt alkotmányt fe ntartani csak oly áldozatot követelhet e válságos átmeneti korban a hű magyar nemzettől, mely kebelében el nem oltja az önbecsülés Vesta-tüzet: el nem engedhető hazafiui kötelességünknek tartjuk, Felséged magas színe előtt alattvalói hódolattal, de egyszersmind szabad nem­zethez illő őszinteséggel kinyilatkoztatni : 1) Hogy alkotmányos és törvény szerinti műkö­désünkkel a lehetőség azon véghatáráig fogunk ter­jeszkedni, melyet részünkről csak anyagi erő alkal­mazásával lehetne átlépnünk. 2) Hogy alkotmányos alaptörvényeinkbe ütköző rendszabályok végrehajtásában — habár ennek aka­­dályozhatása nem is álland hatalmunkban — segéd­kezet nyújtani nem fogunk , nem lévén a Felséged által visszaállított helyhatóság lényegével összeegyez­tethető, ily rendszabályok kivitelének eszköze lenni. 3) Hogy e két eljárási főelvre támaszkodva, bevárandjuk a nemzet törvényes országgyűlését, és hazafiui működésétől azon alkotmányos jogok vis­­­szaadását, melyekbe eddigelé még visszahelyezve nem vagyunk, hazafiui aggodalmunk őszinte kifejezé­sével esedezvén Felséged előtt, hogy az országgyű­lésnek — mely a fejedelem és nemzet közti kibékí­­tésnek egyedüli eszköze —­ mihamarabbi egybehiva­­tásától magát semmi körülmények által visszatar­tóztatni ne engedje, — ellenkező esetben az ily nem­zeti nagy szerencsétlenségérti felelősséget magunktól, mint a­kik a törvényesség ösvényétől soha semmiben el nem tértünk, ünnepélyesen elhárítván. Kik tántoríthatlan hűséggel maradunk legalá­zatosabb hi alattvalói és jobbágyai Szepes megye kö­zönsége. (Fk) Raimund, a lángeszű és felülmulhat­­lan h­um­orú komikus, éveken át mély melan­­choliában szenvedett. Hiába keresett ö gyó­gyítást az őt ismerő orvosoknál, ezek kinevet­ték, nem hihetvén, hogy panasza komoly és hogy ő valóban beteg. Eltökélte magát tehát oly orvoshoz folyamodni, a­ki őt nem ismeri. Ez végig­hallgatta a kórtörténetet, aztán azt mondá: „Uram, ennek kedélye csakugyan be­teg, és a mi gyógyszereinkkel meg nem gyó­gyítható ; azonban van egy szer, mely önt bi­zonyosan meggyógyitandja; menjen ma szin­házba és nézze meg Raimundot mai remek­szerepében ; ha akkor sem tud nevetni, akkor lője magát főbe, mert akkor nincs többé re­ménye a gyógyulásra. „Szamár !“ kiálta föl Raimund s kalapját fölkapva, kirohant, kocsira ült, Gut­tens­tei­n­ba ment és ott főbe lőtte magát. Ezen valódi történetre emlékeztet a bé­csi jóindulatú lapok magatartása az osztrák birodalom kereskedelmi és iparkamarái irá­nyában. Az osztrák pénzügyminiszter régóta könnyen magyarázható melancholiában szen­ved és ínségében tanácsot keresett a biroda­lom kereskedelmi kamaráinál. Ezek általáno­san ismert és igen egyszerű gyógymódot aján­lottak és most azt kiáltják rájuk: „Ezt úgy is tudjuk, erre nem kellett a ti tanácstok.“ .... De hát mit gondoltak Bécsben ? Azt-e, hogy e kamarák valami varázsvesszőt nyuj­­tandanak a kormánynak vagy valami uj Ka­liforniát fedezendnek föl, mely minden ínség­nek véget vethet? Valami kuruzsolói hókusz­pókuszt vártak, mely által nehány óra alatt jóvá lesz tehető, a­mi 11 éven át el lön rontva? Ilyesmit Plener úr nem várhatott és bár­mit mondjanak is a , jóindulatú“ lapok, nem his­szük, hogy őt a kereskedelmi kamarák nyi­latkozatai meglephették volna. Mit indítványoznak ezen kamarák? Szabad politikai intézményeket, alkotmá­nyos kormányt, miniszteri felelősséget, továb­bá — a prágai — a­ concordatum revisioját, végre — a pesti — Velencze átengedését, mindnyájan pedig az állam és a bank közti mesalliance megszüntetését. Mi köze a kereskedelmi kamaráknak a politikához ? kérdik erre. De hát mi köze az orvosnak a gyomorhoz, mikor betegének a feje fáj? Ha az orvos egyedül a kórjelenségek el­tűnését kívánja elérni, a­nélkül hogy a baj forrását szüntetné meg, akkor persze kön­­­nyű a feladat. Egy kis opiatum oly mély álomba és kábultsága ejti a beteget, hogy leg­alább néhány órán át nem érzi baját, de kettő­sen sajgó a fájdalom, midőn aztán felébred. Az opiátumok eléggé használtattak ki az utóbbi évtized alatt; mindig erősebb adagokban nye­­lették el a beteggel, és mi volt a következmény ? az egész organismusnak azon feldulatása, mely most a birodalom pénzügyi helyzetét annyira kétségbeejtővé tette, és annyira eltompítá, ezen organismust, hogy ezentúl az opiátum már nem igen fogna rajta! Épen a jó­indulatú lapok kötelességében állna, köszönetet mondani a kereskedelmi ka­maráknak nyíltságukért és annál nagyobb köszönetet, mennél nagyobb nyiltságot és bá­torságot mutattak véleményük kimondásában. Hiába mondják ezen lapok, hogy a ke­reskedelmi kamarák nyilatkozatai ilyetén for­májukban még „schätzbares Materiale“ nevére sem tarthatnak igényt, mert oly dolgokról szólnak a finanszminiszterhez, a­mikbe ennek mint szakminiszternek semmi beszólása nincs. Ilyen a bureaucratia logikája! E szerint min­den hivatalnok — nagy és kicsiny—csak arra köteleztetik, hogy a maga pensumát csinálja meg, cseppet sem gondolván azzal, a mi körü­lötte történik; ha a birodalom romba dőlne, ő — miként Martius Carthago romjain — ott tíl acta csomóján; et si fracta illabatur monar­chia, impavidum ferient ruinae! Reméljük Plener úr másképen fogja fel a dolgot! A kereskedelmi kamarák indítványai az ő kezében hatalmas emeltyűvé leende­­nek, hogy a régi rendszer utolsó czölöpeit is kiemelje az úgyis már megpuhult földből. Ha collegáinak egyike vagy másika azt találná, mondani, hogy az alkotmányosságnak őszinte felkarolását, csak egy pár újságíró vagy né­­hány„turbulens“­magyar ügyvéd kívánja, akkor

Next