Magyarország, 1861. január (1. évfolyam, 7-26. szám)
1861-01-29 / 24. szám
1861. — I. évfolyam. 24. SZ. Kedd, január 29-kén. SZERKESZTŐSÉGI IRODA—— T MUNKATÁRSAINK " " f ^TM "TM~ ”~TM”HIrDETMÉNYEK DÍJA [UNK] N MEG JELEN Ujtér 3. sz. I. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- Bélvadfít·lön'ÄL1'17ti 5 fok ünneP- éS T“4Wt nap ° k kivé~ KIADO^HIVATAL séghez intézzenek.A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények „ Bélyegdíj kulün á0 ujkr A “^»térben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. Ujtér 3. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes Példányok OSTERLAMJMK és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél ELŐFIZETÉSI ÁR -- J ___ 10 mkrajczaron kaphatok,_____________________________Egészév 16 ft. Félév 8 ft. Negyedév 4 ft. Előfizetési hirdetés. Nem sokára szolgálhatván teljes számú példányokkal, lapunkra az előfizetést januártól kezdve is elfogadjuk. Előfizetést nyitunk: Februar—marczius hóra 3 frttal Februar—június hóra 7 frttal. T. előfizetőink kéretnek megrendeléseik mentül elébbi és közvetlen beküldésére. A lap kiadása és postai szétküldése körüli panaszokat nyilt bérmentetlen levélben, a czimszalag-szám följegyzésével rögtön tudatni kérjük. A „Magyarország” kiadó hivatala, Pest, január 28-dikán. Külföldi szemle Dánia folyvást fegyverkezik — noha Londonból azt írják, hogy Russel lordnak sikerült a németdán ügyet, Poroszországgal »jobb idők“-re félretétetni — mikor Európa majd nyugodtabb lesz. E szerint Schleinitz bárónak a lapok által tele marokkal szórt sürgönyei csak kevés fontossággal bírhatnak, nemcsak mivel sósok és soványak mint a hering, de mivel olyanok,mint a ki nem fizetett árjegyzék — mikor a dán kabátot Holstein és Schleswig már kilencz évig koptatta. E sürgönyökből azt tanuljuk, hogy a német diétának nincs is joga Schleswig ügyébe avatkozni, ezt Poroszország is elismeri , mit különben Holsteinra nézve nem állíthat — meg hogy a berlini kabinet nem örömest lenne a német diéta végzéseinek fegyveres executora , ha már valamit akar , saját rovására lesz azzá. Mi csak egyet csodálunk a Schleinitz báró sürgönyében , azt a hogy Russel lord oktob. 27-ki hires sügönyét magyarázza. Nem a nemzetiség elvére támaszkodik ő — úgymond — mikor a holsteiniak jogát vitatja, hanem pure pure azt a jogot követeli, melylyel minden nép bir kormánya megváltoztatásában. E fordulattal a báró ur alkalmasint Posen nagyherczegséget akarta kikerülni — hanem a lengyelek is azt mondják, hogy ők sem nemzetiségi jogaikra hivatkoznak csupán, hanem hogy „joguk van kormányukkal meg nem elégedni.“ Párisi tudósítások szerint Napoleon császár, Willisen tábornoknak, ki Iső Vilmos trónra jutását hivatalosan jelentette, néhány megjegyzést tett az ismeretes porosz „provocatio“ felől. Mennyi igaz belőle, mennyi nem, azt a császár parlament-megnyitó beszédéből febr. 4-én, a nélkül is megtudjuk. Annyit azonban más oldalról is hallunk, hogy Metternich herczeg meg a tuilériákban, a Moniteur ezen Türr tábornokra vonatkozó kifejezése iránt tett volna kérdést: a „hírneves magyar 11 E reclame, e pillanatban annál több hitellel bír,mivel mind sűrűbben merülnek fel az istriai partokat fenyegető hírek, mihez magának Istriának olasz rokonszenve és nyugtalan volta járul. Nino Bixio azért utazik Caprerába, hogy Garibaldit, Türrnek adott ígéretében megerősítse s az exdictator egyik segédtisztje azt írta barátainak: „ a tűz az egész vonalon nemsokára ki fog törni.“ Az angol lapok, az egy „Herald“ kivételével, a január 16-ki nyilatkozványt élesen bonczolják s Magyarország alkotmányos igényeinek teljes igazságot szolgáltatnak. E tekintetben utasítjuk az olvasót a Times czikkére, mely illető rovatunkban található. Egy kissé meg van törve, hanem ez a legjobb borral is történik a hosszú szállításban. A Constitutionnel és Opinion Nationale ugyan ezen tárgyban, a Debats-val polemizálnak. Mi sajnáljuk a Debats-t, hogy a pátensnél is patensebb akar lenni, mikor a magyaroknak azt tanácsolja, hogy elégedjenek meg a „status quoval“ — vagyis avval a mi nincs. tük olvasóinkat s az ezen gyűlésről most érkezett bő tudósítást mellőznünk kell. Nem tehetjük azonban, hogy a megye szervezésére vonatkozó indítványról, melyet Bónis Sámuel úr tett, s mely határozattá is emeltetett, mégis meg ne emlékezzünk. Bónis előre bocsátván, hogy egyedüli törvényes alapot az 1840-iki törvények képeznek, ezekkel pedig az oct. 20-kai diploma ellenkezik, eleinte, úgymond, nem helyeselte, hogy a megyék a diploma következtében szervezkednek; most azonban az országgyűlés is ki van már hirdetve, s épen nem tanácsos, hogy azon szavazatok, melyek a megyét az 1848-iki 5-ik törv. czikkben megállapított népképviselet alapján illetik, ha a megye magát nem szervezi , a nemzet képviseletétől elvonassanak. Ennélfogva indítványozza szóló: foglaljon a megye az országos újabb események folytán alkotmányos működése és szervezése számára tert következő értelemben: mondja ki a megye, hogy e térfoglalás az 1848-iki törvények alapján történik, melyekből semmit sem engedünk; mondja ki, az okt. 20-ki császári diploma a nemzet alkotmányos önállóságát és függetlenségét vissza nem állította, sőt azt lényegében sérti: mondja ki, hogy az ez által megállapított királyi helytartó tanácsot és udvari kanczelláriát az 1848-diki törvényekbe ütköző törvénytelen kormányszékeknek tekinti ; mondja ki, hogy a nemzet alkotmányos szabadságának visszaállítása a nevezett törvénytelen kormányszékektől épen nem, hanem csupán a nemzet erkölcsi erejétől, mely az országgyűlésen összpontosított erővel nyilatkozandik, várható , mondja ki, hogy a nemzet méltóságát s alkotmányos érzületét, mélyen sérti, hogy a főispáni koszorúban oly férfiú találtatik, ki 1849-ben a hazába tört idegen seregek egyik vezetője volt s. ki magyar létére a hazai alkotmány feldulása érdekében szolgálatot vállalni nem irtózott. — Békésből rászalva jelentik nekünk azon tényt, hogy a megyei bizottmány legutóbbi közgyűlésében (jan. 22-dikén) N. J. úrban oly egyént választott megyei számvevőnek, ki 1849 után Békésre jegyzőnek neveztetvén, az 1848/9-diki nemzeti mozgalmakat törvénytelenségeknek bélyegezte (mint ezt egy általa kiadott bizonyitványnyal is meg lehet mutatni) s nem bírván a nép bizalmát, a békesvárosi tisztujitás alkalmával (jan. 16—17-iként hivatal nélkül is maradt. — Örvendetesebb a másik választás, melyről ugyanonnan értesütnek. A békésmegyei bizottmány közgyűlése alatt a békésmegyei gazdasági egyesület is gyűlésezett s jegyzőjéül, egyszersmind pénztárnokául Kemény Mihály urat, Békés-Csaba városa mérnökét s legnépszerűbb lakosát, választotta meg. — Békés-Csabán jan. 25-dikén volt megtartandó a népgyülés az iránt, hogy a 30,000-nyi lakosú városnak rendezett tanácsa legyen-e vagy nem. — Szatmár városa tisztújitása jan. 17-dikén kezdődött: polgármesternek Madarasi Jánost, főbírónak Vajait, főkapitánynak Fáyt választották, s este mind a hármat fáklyás zenével tisztelték meg. — Eperjesen is megtörtént jan. 22-dikén és következő napokon a tisztujitás. Polgármester lett Vida Pál, biró Kádas Miklós, kapitány Kubinyi Albert, főjegyző Meczner Ede. — A szegedi rendügyelő egylet föloszlatását meghagyó rendelet Szeged városának jan. 24-dikén tartott közgyűlésében fölolvastatván, minthogy fegyveres csapatról beszél, a szegedi rendügyelők pedig nem fegyveresek, , Szegedre nem alkalmazhatónak nyilvánittatott. A tárnok azon rendeletére, melyben a várost az ujonczhátralék beszolgáltatására szólítja föl, a közgyűlés azon végzéssel felelt, hogy az erőszaknak ellent nem szegül, de a törvényeket megóvni kötelességének ismeri. Belföldi szemle. — A jan. lfidikai leiratra legújabban Kars, Somogy, Veszprém és Zólyommegyék nyilatkoztak. —• Ilontmegye bizottmányának üdvözlő iratát gr. Teleki Lászlóhoz, mint levelezőnk írja, az első alispán, Rajner Pál ur személyesen fogja átadni. Ez iratot, mely Pongrácz Lajos, megyei első főjegyző által van szerkesztve, legközelebb egész terjedelmében közöljük. — Ingből irja rendes levelezőnk, hogy a cs. törvényszéki elnök, erélyes fellépés következtében a megyeházat elhagyta s az uj törvényszék e hó 19. tartotta első ülését. — Az első alispán meg van bízva, gondoskodjék a cs. csendőrség működésének haladéktalan megszüntetéséről. — A lőpor árulása a kereskedésekben felszabadittatott. — Szabolcsmegye bizottmányának jan. 16-án tartott első közgyűlése határozatairól már értesítet Szepes-megye fölirata. Felséges császár, és Apostoli Király, Legkegyelmesebb urunk! Midőn Felséged múlt évi okt. 20-ki legfelsőbb Diplomája s az ennek folytán intézkedések ősi helyhatósági életünk 11 évig zárva volt sorompóit ismét megnyitották előttünk, de egyszersmind azon határokat szabták meg, melyeken túl alkotmányos jogaink gyakorlatának csak akkor leend helye, ha a Fejedelem és nemzet közt fenforgó közjogi alkotmányos alapkérdések országgyűlés útján megoldatnak, higgadt megfontolással latoltuk a kérdést, lehet-e nekünk, kikben az apáinktól öröklött alkotmányos érzet legkisebb részben sem gyengült meg, oly téren kezdeni működésünket, melynek korlátoltsága alkotmányos elveinkkel meg nem fér s minden eljárásunkban az elvhűség és a gyakorlati kényszer szomorú tusáját meg fogja örökíteni ? Önmegtagadással elfogadtuk a nyújtott tért, nem azért, mintha az adott részfizetéssel beérni és elismerni akartuk volna, hogy azon szent adósság, melylyel Felséged mint dicsőségesen uralkodott elődei, Magyarország és a kapcsolt részek Apostoli Királyainak örököse, a magyar nemzetnek az igazságos Isten előtt és Európa népjoga szerint tartozik az okt. 20-diki legfelsőbb Diplomával leróva lenne ; hanem azért fogadtuk el, mivel Felséged ünnepélyes ígéretében, hogy az alkotmány teljes visszaállításának dicső művét országgyűlésileg befejezni, és koronáztatásával megszentesíteni fogja, őszintén bízva, legfőbb hazafiui kötelességünknek vallottuk, ezen üdvözítő országgyűlés leggyorsabb létrejöttét minden kitelhető módon előmozdítani. Ide zárt alaphatározatunkba letettük elvbeli meggyőződésünket, — de számoltunk egyszersmind önmegtagadó hazafisúságunkban a nehéz tettleges körülményekkel is. Ezen határozatunkhoz hívek maradunk az átmeneti korszak első lefolyt havában, szent kegyelettel tisztelt hazai törvényeinket tettleg csak oly téren alkalmazván, mely rendelkezésük alá adatott, s a sóvárgó szív dobbanását, mely az 1848-ki alkotmányos jogállapot mielőbbi tettleges fölélesztését követelé, a higgadt ész parancsával és a mielőbbi országgyűlési segély reményével lecsendesitvén. E feszült lelki hangulatban érkezett hozzánk Felséged 1. évi nagy Boldogasszony hava 16-án kelt Legmagasabb leirata. Nem vizsgáljuk az előzményeket, melyekből származik, de el nem titkolhatjuk abbeli meggyőződésünket, hogy Felséged magyar kormánya, mely, midőn őszintesége a tájékozást könnyíthette volna, folyvást hallgatott, e hallgatagsága által szinte buzdította a pezsgő megyei életet, hogy természetes határait visszafoglalja. Nehéz hazafiui aggodalmak közt látjuk a jog és hatalom közti összeütközést, melynek magvait rejti a legfelsőbb leirat, és látjuk a veszélyt, mely reményeink egyedüli horgonyát, az országgyűlés létrejöttét, fenyegeti. Érezzzük e komoly pillanatban, hogy önmegtagadásunknak is vannak határai, melyeken túllépni annyi volna, mint alkotmányos öngyilkosság bűnébe esni, és érezzük azt is, hogy e legfelsőbb leirat 4. pontjának általános értelme ellenében, honfiúi becsületünk megkívánja, miszerint az általuk elfoglalt álláspontot határozottabban jelöljük ki, mint ez alaphatározatunkban történhetett. És mivel hisszük, hogy Felséged, ha szilárd legmagasabb akarata van, a fenséges Uralkodóház és a nemzet közti kölcsönös szerződést és ezen alapuló 1790. 10. és 1848-ki sarkalatos törvényekben foglalt alkotmányt fe ntartani csak oly áldozatot követelhet e válságos átmeneti korban a hű magyar nemzettől, mely kebelében el nem oltja az önbecsülés Vesta-tüzet: el nem engedhető hazafiui kötelességünknek tartjuk, Felséged magas színe előtt alattvalói hódolattal, de egyszersmind szabad nemzethez illő őszinteséggel kinyilatkoztatni : 1) Hogy alkotmányos és törvény szerinti működésünkkel a lehetőség azon véghatáráig fogunk terjeszkedni, melyet részünkről csak anyagi erő alkalmazásával lehetne átlépnünk. 2) Hogy alkotmányos alaptörvényeinkbe ütköző rendszabályok végrehajtásában — habár ennek akadályozhatása nem is álland hatalmunkban — segédkezet nyújtani nem fogunk , nem lévén a Felséged által visszaállított helyhatóság lényegével összeegyeztethető, ily rendszabályok kivitelének eszköze lenni. 3) Hogy e két eljárási főelvre támaszkodva, bevárandjuk a nemzet törvényes országgyűlését, és hazafiui működésétől azon alkotmányos jogok visszaadását, melyekbe eddigelé még visszahelyezve nem vagyunk, hazafiui aggodalmunk őszinte kifejezésével esedezvén Felséged előtt, hogy az országgyűlésnek — mely a fejedelem és nemzet közti kibékítésnek egyedüli eszköze — mihamarabbi egybehivatásától magát semmi körülmények által visszatartóztatni ne engedje, — ellenkező esetben az ily nemzeti nagy szerencsétlenségérti felelősséget magunktól, mint akik a törvényesség ösvényétől soha semmiben el nem tértünk, ünnepélyesen elhárítván. Kik tántoríthatlan hűséggel maradunk legalázatosabb hi alattvalói és jobbágyai Szepes megye közönsége. (Fk) Raimund, a lángeszű és felülmulhatlan humorú komikus, éveken át mély melancholiában szenvedett. Hiába keresett ö gyógyítást az őt ismerő orvosoknál, ezek kinevették, nem hihetvén, hogy panasza komoly és hogy ő valóban beteg. Eltökélte magát tehát oly orvoshoz folyamodni, aki őt nem ismeri. Ez végighallgatta a kórtörténetet, aztán azt mondá: „Uram, ennek kedélye csakugyan beteg, és a mi gyógyszereinkkel meg nem gyógyítható ; azonban van egy szer, mely önt bizonyosan meggyógyitandja; menjen ma szinházba és nézze meg Raimundot mai remekszerepében ; ha akkor sem tud nevetni, akkor lője magát főbe, mert akkor nincs többé reménye a gyógyulásra. „Szamár !“ kiálta föl Raimund s kalapját fölkapva, kirohant, kocsira ült, Guttensteinba ment és ott főbe lőtte magát. Ezen valódi történetre emlékeztet a bécsi jóindulatú lapok magatartása az osztrák birodalom kereskedelmi és iparkamarái irányában. Az osztrák pénzügyminiszter régóta könnyen magyarázható melancholiában szenved és ínségében tanácsot keresett a birodalom kereskedelmi kamaráinál. Ezek általánosan ismert és igen egyszerű gyógymódot ajánlottak és most azt kiáltják rájuk: „Ezt úgy is tudjuk, erre nem kellett a ti tanácstok.“ .... De hát mit gondoltak Bécsben ? Azt-e, hogy e kamarák valami varázsvesszőt nyujtandanak a kormánynak vagy valami uj Kaliforniát fedezendnek föl, mely minden ínségnek véget vethet? Valami kuruzsolói hókuszpókuszt vártak, mely által nehány óra alatt jóvá lesz tehető, ami 11 éven át el lön rontva? Ilyesmit Plener úr nem várhatott és bármit mondjanak is a , jóindulatú“ lapok, nem hisszük, hogy őt a kereskedelmi kamarák nyilatkozatai meglephették volna. Mit indítványoznak ezen kamarák? Szabad politikai intézményeket, alkotmányos kormányt, miniszteri felelősséget, továbbá — a prágai — a concordatum revisioját, végre — a pesti — Velencze átengedését, mindnyájan pedig az állam és a bank közti mesalliance megszüntetését. Mi köze a kereskedelmi kamaráknak a politikához ? kérdik erre. De hát mi köze az orvosnak a gyomorhoz, mikor betegének a feje fáj? Ha az orvos egyedül a kórjelenségek eltűnését kívánja elérni, anélkül hogy a baj forrását szüntetné meg, akkor persze könnyű a feladat. Egy kis opiatum oly mély álomba és kábultsága ejti a beteget, hogy legalább néhány órán át nem érzi baját, de kettősen sajgó a fájdalom, midőn aztán felébred. Az opiátumok eléggé használtattak ki az utóbbi évtized alatt; mindig erősebb adagokban nyelették el a beteggel, és mi volt a következmény ? az egész organismusnak azon feldulatása, mely most a birodalom pénzügyi helyzetét annyira kétségbeejtővé tette, és annyira eltompítá, ezen organismust, hogy ezentúl az opiátum már nem igen fogna rajta! Épen a jóindulatú lapok kötelességében állna, köszönetet mondani a kereskedelmi kamaráknak nyíltságukért és annál nagyobb köszönetet, mennél nagyobb nyiltságot és bátorságot mutattak véleményük kimondásában. Hiába mondják ezen lapok, hogy a kereskedelmi kamarák nyilatkozatai ilyetén formájukban még „schätzbares Materiale“ nevére sem tarthatnak igényt, mert oly dolgokról szólnak a finanszminiszterhez, amikbe ennek mint szakminiszternek semmi beszólása nincs. Ilyen a bureaucratia logikája! E szerint minden hivatalnok — nagy és kicsiny—csak arra köteleztetik, hogy a maga pensumát csinálja meg, cseppet sem gondolván azzal, a mi körülötte történik; ha a birodalom romba dőlne, ő — miként Martius Carthago romjain — ott tíl acta csomóján; et si fracta illabatur monarchia, impavidum ferient ruinae! Reméljük Plener úr másképen fogja fel a dolgot! A kereskedelmi kamarák indítványai az ő kezében hatalmas emeltyűvé leendenek, hogy a régi rendszer utolsó czölöpeit is kiemelje az úgyis már megpuhult földből. Ha collegáinak egyike vagy másika azt találná, mondani, hogy az alkotmányosságnak őszinte felkarolását, csak egy pár újságíró vagy néhány„turbulens“magyar ügyvéd kívánja, akkor