Magyarország, 1861. február (1. évfolyam, 27-49. szám)

1861-02-14 / 37. szám

Ha az úgy nevezett örökös tartományok népei, melyek alkotmánnyal nem is bírtak, fenhangon kiáltoznak az 1849-ki márczius 4-én csak kiadott, de soha életbe nem lépett alkotmány után, mennyivel inkább kell Magyarországnak évezredes alkotmányához féltékenyen ragaszkodni. Felséged maga is valamint múlt év October 20-ki kibocsátványában a pragmatica sanctióra, úgy a január 16-ki kegyelmes leiratban az 1790-ki törvényekre hivatkozik, a pragmatica sanctio és az idézett törvény az uralkodó fejedelemre nézve egyaránt, mint a nemzetre, nem csak jogokat, de kötelezettségeket is tartalmaz. Maga a kegyelmes leirat kimondja, hogy különösen az 1848-iki törvényeknek átvizsgálása, illetőleg módosítása, megszüntetése, vagy megerősítése egyedül az országgyűlésre tartozván, sem egyeseket, sem egyes megyét nem illethet. Felségednek a magyar trónoni még most is elő koronázott előde 5-ik Ferdinand király az 1836. évi lő t.cz. hasábjain foglalt azon koronázási okmányban, melyet hittel megerősítve az ország biztosítására maga és utódai nevében a sanctio pragmatica alapján kiadott, a magyar nemzet irányában következőleg nyilatkozik: Universas et singulas Regni Hungáriae partiumque eidem adnexarum libertates et immunitates leges item hactenus concessas et confirmatas in futurumque concedendas, et per nos confirmandas, firmiter et sancte observabimus per aliosque omnes et singulos inviolabiliter observari faciemus. Felséged dicső trónelőde tehát már a magyar királyi székre léptekor megesküdött,hogy a hozandó és igy az 1848-iki törvényeket is nemcsak maga megtartja, de mások által is megtartatja, midőn tehát Felséged minket múlt évi October 20-án az alkotmányos életre újból összehívott,alattvalói kötelességünk volt az 1848-ki törvényekhez ragaszkodnunk, mint a melyek mintegy II-ik Endre királynak az egész nemzetre törvény előtti egyenlőséggel alkalmazott második arany bulláját képezik; és így a nemzet alkotmányos törvénye lapjait, melyeket szenny nélkül öröklött nemzedékről nemzedékre, nem tépheti sajátkezüleg szét, sőt kötelesnek érzi magát azokat oly szüzén hagyni hátra utódinak örökségül, mint átvevé, habár az anyagi erő annak élvezetétől leszorítaná is, vagy az alkotmány romjai alá kellene temetkeznie. Noha az October 20-iki okmányban ígért engedmények a nemzet jogos követelményeinek nem is feleltek meg, Magyarország összes megyéi helyhatóságukat az 1848-iki törvény értelmében szervezték, amint is öngyilkosság nélkül különben nem cselekedhettek, de azt azon biztos reményben tették, hogy férfias egyenességű eltökélésük az uralkodót is a törvényesség ösvényére vezetendő vissza. Mint a villám a felhőtlen tiszta égből lepett meg minket a Felséged által január 16-ki kegyelmes leiratában, szervezésünk iránt kijelentett visszatetszés, sajgó fájdalommal bár, de az alkotmányos nemzet önérzetével egybeforrt polgári őszinteséggel kénytelenek vagyunk kinyilatkoztatni, hogy mi azt, hogy midőn egyedül a törvényekhez ragaszkodtunk, törvénytelen merényletet követtünk el, és akár nyiltan akár álnokul törvényes alakba burkoltan a forradalom terére léptünk volna, el nem ismerhetjük. Mi a lefolyt 11 év szenvedései alatt amidőn tulajdon tűzhelyeinknél száműzettek és idegenek valánk nem panaszkodtunk, közjogainknak megsemmisítését az isteni gondviselésbe vetett tántorithatlan bizalommal tűrtük anélkül, hogy igazaink érzetében bármily földi hatalomra hivatkoztunk volna ; mi a múltra nézve hittük, hogy Felséged azon nemzet iránt, mely királyi elődeihez tántorithatlan hűséggel és változatlan ragaszkodással viseltetett, ellenszenvet keblében nem ápolhat, a jelenre nézve pedig hisszük, hogy Felséged sokkal bölcsebb és igazságosabb, mintsem hogy a 11 évi előzmények után a megyéknek, mondhatni az egész országnak 1848-ki törvényekhez nyilvánított ragaszkodása megsérthetné. Ezen a Felséged által irányunkban kifejtett megbecsülhetlen bizalom szülte törhetlen bizalommal és határtalan nyíltsággal, de a legmélyebb alázattal terjesztjük tehát fel a január 16-ki kegyelmes leiratban foglalt, s velünk közlött rendelmény négy pontja felett honfiúi nézetünket. Az első tételben mondja Felséged, hogy a birodalom határain kívül tartózkodó hűtlen és felségsértő egyének választattak bizottmányi tagokul ; azon perez óta , hogy Felséged magyar alkotmányos királyai megkoronáztatási szándékát kimondotta, azt kellett feltennünk, hogy a múltra fátyolt vetve, minden számüzöttre és a birodalom határain kívül tartózkodóra, a nem magyar, de katonai bíróságok által a szabadság korlátozásával és jószág elkobzásával kimondott törvénytelen ítélet meg van semmisítve és szegény hazánkfiai családjaiknak , hazájuknak visszaadva, hogy azon pillanat óta, melyben az ősi alkotmány visszaállíttatott, nincs hűtlen és felségsértő többé; sajnáljuk, hogy azon egyszerű ártatlan tiszteletnek, melyet néhány megye száműzött szülöttinek e választással szánt gyenge vigasztalásul, a magas leiratban némi nyomaték adatott, főkép mivel annak megítélése, kik a birodalom és uralkodó ház fenállásának ellenei ? kormányzási időszakokhoz van kötve; látjuk, hogy kik felségsértésért halálra ítéltettek, in effigie felakasztattak, most a legfényesebb méltóságokkal ruháztattak fel; látjuk, kik még a legközelebb múltban perbe fogattak, bebörtönöztettek, vannak a január 16-iki leiraton Felségeddel együtt aláírva; köteles hódolattal bátorkodunk e téren Felséged egyik dicső ősére III. Károly magyar királyra hivatkozni, és legszentebb kötelességeink egyikének tartjuk Felségednél minden még külföldön visszavonulva élő hazánkfiáért kérni és közbenjárni,a tökéletes visszatérhetési engedélyért, hogy az engesztelődés napja süthessen ö reájok is az alkotmányos hazában, melynek éltető melege által az uralkodó és nemzet közti kibékülés örökzöldje viruland. A kegyelmes leirat második tételében Felséged az adók behajtásának megakadályoztatása, és uj adó kivetése iránt hozott megyei határozatok megsemmisítését parancsolja; mi az alkotmányosság terére visszahelyezve ottan híven helyt állani vagyunk kötelesek, és nem hajolhatunk ahhoz, hogy tisztviselőink oly adó behajtásába avatkozhassanak, melyet reánk nélkülünk, kívülünk, viszonyainkat nem ismerő birodalmi minisztérium vetett ki, és hogy a közvetett adók behajtása körül az idegen pénzügyi hivatalnokokat és őröket naponkint tapasztalt alkotmányellenes és kíméletlen eljárásuknál támogassák; a felett, mikép legyenek a megye égető szükségei fedezendők, még nem is határoztunk, és így Felségedet arra kérjük, hogy az e téreni behajtásokra szándékolt katonai karhatalom alkalmazásától, mely az aránytalan adóteher által kimerült és elszegényedett hazánkra a vég csapás lenne, s mely eljárás Felséged atyai szivével össze sem férne, kegyelmesen elállani méltóztassék. A kegyelmes leirat 3-ik tételében Felséged az osztrák törvényeket, törvénykezést és törvényszékeket rendeli fentartatni, engedje Felséged egész őszinteséggel feltárni, mi bírta különösen e megyei bizottmányt arra, hogy a törvénykezési tért alaki és anyagi egészében elfoglalja. A törvénykezés az úgynevezett járásbíróságok, és törvényszékek által gyakoroltatván, azt, hogy az alkotmányos szolgabirói hivatalok a volt járásbíróságoktól összes tárgyakat átvegyék, maga Felséged October 20-ai kibocsátványában megrendelni méltóztatott, az ős megyei rendszer kiegészítéséül, abba a törvényszéket is beolvasztandónak tartjuk, főkép a nyitrai cs. k. törvényszék elnökének és ülnökeinek részint máshovai kineveztetése, részint eltávozása által annyira leapadott, hogy ítélő tanácsot a bíráskodásra nem is jogosított segédhivatalnokainak alkalmazásával volt csak képes összeállítani, és így az igazság kiszolgáltatása maga magától felakadván, e megye lakosai ellen bűnt követünk el, ha a törvényszék átvételét meg nem rendeljük. Ami magukat a törvényeket illeti, magyar hazánk 800 éven keresztül folyvást tulajdon törvénykezésével élt, törvényeit országgyűlésen hozta, soha idegen törvényekkel el nem árasztatott, az ország önalkotta magánjogi törvényeit, a felséges uralkodó ausztriai ház is annyira tisztelé, hogy a midőn I. Lipót, és II. József a közigazgatást egy időre németté tették, a magyar törvényeket érintetlenül hagyák ; miután e birodalmi minisztérium által 1853-ban oly polgári és fenyitő törvények elfogadására kényszeritettünk, melyek sem politikai kifejlődésünkkel, sem jogi nemlétünkkel össze nem férnek, nem csuda, ha a hon életerejébe soha át nem ment, meg nem barátkozott törvényektől teljes szívből létekből minden következményeivel is elmaradt hivatalnokaival együtt szabadulni akartunk, nem is várhatunk egyebet a törvényhatóság fogalmánál fogva bíráskodásra hivatott tisztviselőinktől, mintsem hogy országgyűlésen hozott saját törvényeink szerint fognak eljárni. Ha netán a jelenleg Pestre összehívott országbírói tanácskozmány a magyar törvények bármely részbeni mellőzésével intézkednék, és valamely a nemzet szokásaival és jellemével összeütköző törvényeket parancsolna ránk — habár ideiglenesen, — azt Felséged előtt és a megnyitandó országgyűlés előtt a nemzetnek felelőssé tesszük. E pontban el nem hallgathatjuk szívbeli fájdalmunkat, hogy Felséged jelenlegi magas magyar kormánya, anélkül, hogy a köztünk és a nyitrai törvényszéki hivatalnokok közt a törvénykezés átvételénél közbejött események felett akár minket, akár köztiszteletű Főispánunkat kihallgatta, akár pedig a történetekről magának bővebb tudomást szerzett volna, egyoldalú, velünk nem is közlött, túlzott, s mint a következmény mutatta, hazug panaszokra minket nem csak kihallgatlanul elitélt, hanem ott, hol az ellentállásnak legcsekélyebb árnyéka sem volt, karhatalmi, egy zászlóalj katonát alkalmazott, és minden alkotmányosság mellőzésével egy idegen hivatalnokot teljhatalommal felruházott. Jobbágyi alázattal kijelentjük, hogy mi huzamos 1848-ik év előtti tapasztalásaink nyomán nem vagyunk meggyőződve arról, mikép a törvényhozás további intézkedéséig a magyar törvény alkalmazható nem volna, mint s változtatást, a mint Felséged maga mondja, az ország és egyesek érdekében csak a rendes törvényhozás tehet, választott megyei hivatalnokainkat pedig a bíráskodás jogától megfosztva, a volt rendszer birói határozatai végrehajtóinak le nem alacsonyithatjuk. A kegyelmes leirat 4-ik tételében Felséged maga mondja ki, hogy az 1848-ki törvényeken csak az országgyűlés változtathat; épen ezt tartottuk tiszteletben, midőn az 1848-ki törvényeket most egész terjedelmükben sérthetleneknek nyilvánítottuk, és magunk is azt óhajtjuk, hogy a szentesített 1848-ki törvényeknek átvizsgálása, vagy megtartása felett, a jövő ugyan ezen törvények alapján Pestre összehívandó országgyűlés határozzon. Alkotmányos jogainkhoz ragaszkodva, feltárjuk Felséged előtt, minden aggodalmainkat, mint megkoronázandó magyar királynak, és kérjük, hogy miután viszonyos egyetértéssel az összetornyosult zavarokból csak az 1848-ki törvények, melyeket országgyűlés alkotott, és koronás fejedelem szentesített, nyújtanak kibontakozást; adja vissza Felséged azokat, mint a nemzet egyhangú óhaját, elvitázhatlan tulajdonát, hogy hazánk egén a nap ismét régi fényében süthessen. Ne kívánjon tőlünk Felséged olyat, amit teljesíteni hatalmunkban nem áll, hogy az 1848-ki törvényeket tagadjuk meg, miután összes megyék egymást nem is kérdezve, mintegy belsejük sugallatát követve, kiindulási pontul újjászületésükkor az 1848. törvényeket egyértelműleg megállapították, és mi is január 8-ai bizottmányi ülésünkben ebbeli hitvallásunkat az ország színe előtt kiadtuk, Felséged önmagunk, és az egész nemzet elleni bűnre kényszerítene, ha továbbá is a kegyelmes leiratban kifejtett nézeteit reánk erőszakolni szándékolná. Ne tegyen Felséged azon helyzetbe, hogy miután ezredéves alkotmányunkhoz híveknek magunkat kijelentettük, úgy járjunk, mint az ősz Gallilei a Romai inquisitio előtt, ki miután értekezését a földnek saját tengelye körüli forgásáról kiadta, Rómába idéztetett; ott megdöbbenve bocsánatot kért tévedéséért, és az Evangéliumra tett kezekkel térdre borulva, esküvel erősité, hogy hirdetett tana hamis, de midőn felemelkedett, lelkiösmérete furdalását érezve, szemeit a földre szegezé, és elkeseredéssel kiáltott fel: És mégis forog! — mi se tehetnénk egyebet, mint a lelkiösmérettől furdalva, elkeseredve kellene felkiáltanunk : És mégis 1848 ! Kijelentjük a legmélyebb alázattal, hogy inkább tiltassanak be a bizottmányi ülések, függesztessenek, oszlattassanak fel maguk a bizottmányok, mintsem hogy azokon törvény helyett önkény uralkodjék. Nem is lesz szükség ennek foganatosításához anyagi hatalomra, mert amint Felséged egy szavára összejöttünk, úgy egyetlen intésére a politikai térről lelépünk, és a 11 évig kegyelt családi körünkbe ismét visszavonulunk. Mielőtt alkotmányunkat, és ősi törvényeinket megszegnők, avvagy egy oly téren állapodnánk meg, ahol a félrendszabályok súlya alatt szükségkép elbuknunk kellene, készebbek leszünk magunkat újból a mindenható Isten további oltalmára bízni, a sors nem érdemelt új mostoha csapásában megnyugodni, és a honunkra felvirulandó szebb jövőt az isteni gondviselés szárnyai alatt bizodalomteljesen bevárni. Mély alázattal kérjük tehát Felségedet, méltóztassék az 1848-ki törvényeknek teljes érvényét legkegyelmesebben kimondani, az azokban alkotott magyar felelős minisztériumot kinevezni, az ország integritását helyreállítani, és a Pestre összehívandó országgyűlésen Szent István koronájával feldíszítve, trónját, lakását, Budára áttenni, legyen kiválólag Magyarország királya, és látni fogja, a határt nem ösmerő lelkesedést, melylyel az egész nemzet félreérthetlenül magáénak vallandja, mihelyt a koronázási oklevél kiadása alapján alkotmányos szabadságát biztosítva újból felvirulni látandja. Felséged legmagasabb tulajdonainál fogva egy uj korszak alakítására van hivatva, és uralkodói pályáját igazságszeretete s törvény tisztelete által eddioccr+mnrlja pl, melyet a késő századok is méltán csodálni és dicsőíteni fognak. Kik egyébiránt cs. k. kegyelmébe és kegyelmességébe ajánlottak, hódoló legmélyebb tisztelettel öröklünk. Kelt 1861-dik évi február 6-án, Nyitra felső városában tartott bizottmányi ülésünkből, császári királyi Felségednek alázatos és hű allattvalói. Nyitramegye közönsége. Unió. Feltűnt az sokaknak — legalább sok ily nyilatkozatot hallottam — hogy midőn a magyarhoni sajtó épen úgy, mint a törvényesen alakult megyék, erőteljesen felszólaltak a közjogi viszonyainkat szabályozni akaró oct. 20. cs. diploma s az annak alapján létrejött kormányrendeletek sérelmes volta ellen: alig emelkedett egy egy hang, mely országunk legnevezetesebb kiegészítő részének, Erdélynek, tőlünk elszakasztva hagyása ellen különösen felszólalt volna, miből a nagyobb rész a jó honfi aggodalmával, némelyek félrevezetve s elfogulva némi kárörömmel azt hivék következtethetőnek, hogy a Királyhágón inneni Magyarország nem sokat gondol a Királyhágón túl levő résznek sorsával. Lett légyen már e gyanitásnak következménye aggódás, avagy káröröm, mindkettőt alapnélkülinek kell mondanom, mert a mely hírlap s a mely megye felirta zászlójára az 1848-ki törvényeket — s ezt szinte kivétel nélkül megtette mindenik — az kimondotta ez által azt, hogy az Erdéllyeli uniót, egy kérdés alá nem eshető bevégzett ténynek tekinti. Hogy ez miért kell, hogy így legyen és miért nem lehet máskép ? annak igazolására szabad legyen egy rövid pillantást vetnem Erdély és Magyarország múltjára s az unió létrejöttének előzményeire és körülményeire. Aki hazánk történeteit, habár futólag is tanulmányozta, igen jól tudja azt, hogy Erdély és Magyarország egy testet képezett egészen a mohácsi veszedelemig, és ekkor is, midőn a két ellenkirály két részre oszta az országot, nem Erdélyre és Magyarországra vált ez szét, hanem János király a tiszai részeket és Erdélyt bírta mint magyar király, mig Ferdinánd az ország többi részét tartá kezében ; sőt még akkor is, midőn hosszas háborúk s ismételt békekötések folytán az egyik résznek ura erdélyi fejedelem sziínet vett föl, sohasem képezték Erdély bérczei az állandó határt, hanem Magyarország több vagy kevesebb megyéi is hozzá tartoztak, úgy hogy Erdélynek, mint Erdélynek, külön államtestté alakítása, s Magyarország egyéb részeitők köz és magánjogi elválasztása csak is akkor kezdődött, midőn az II-dik Apafi Mihály halálával I-I. Leopold császár és magyar király hatalmába került; ki is híven a hagyományos osztrák politika amaz elvéhez „divide et vinces“ Erdélyt épen úgy, mint az országnak hatalmába visszakerült egyéb részeit, az országtesthez visszacsatolni vonakodott, miben utódai által is hiven követteték. Ezen intézkedésben azonban a magyar nemzet soha meg nem nyugodott, mint ezt egyebek felett, az 1741-dik évi 18-dik törv.ez. s az 1827-dik évi előleges sérelmek első pontja is tanúsítja; az unió kérdése mind a magyarhoni, mind az erdélyi országgyűléseken folyvást a tanácskozás tárgyát képezte s ez utóbbi részéről 1847. nov. 3-diki fölterjesztésében is emlittetett. Ily előzmények után mondá már ki az 1848-ki 7-dik törv. czikk, bevezetésében,— hogy a magyar koronához tartozó Erdélynek, Magyarországgal egy kormányzás alatti teljes egyesülését a nemzetegység és jogazonosság tökéletes jogalapon követeli; megtevén a kellő ideiglenes intézkedéseket az egyesülés létrejötte s Erdélynek a legközelebbi közös országgyűlésen miként leendő képviseltetése tárgyában“ a VIdik §-ban, az épen most említett rendelkezését, az erdélyi országgyűlés elfogadásától teszi függővé, egyúttal meghatározza: „hogy az erdélyi érdekek képviseltetésének elrendezése“, a fenebb említett törvényhozás feladata leend. Mely intézkedéseket, a pünkösd hó 29-re Kolozsvárra összehívott erdélyi országgyűlés teljes mértékben magáévá tevén, részéről is intézkedett a teljes eggyé alakulás érdekében a július 2-ra már kihirdetett pesti közös országgyűlésen leendő képviseltetés tárgyában, mely két rendbeli országgyűlési határozatok folytán az egyesülés tettleg végre is hajtatott, s a pesti országgyűlésen együtt voltak a két rész kééyviselői; együtt küzdött a valahára egyesült két országrész a 48 és 49-diki véres napokban a reactio fegyverei ellen, együtt győzött és végre együtt is győzetett le. Midőn már ily tisztán áll a kérdés jogi oldala, midőn a százados kívánság eredményéül létrejött egyesülés, az egy oltárra ömlött drága honfi vérben megtisztittatott s midőn a két résznek az egyesülésbeni közös érdeke — mire talán még visszatérek*) — kétségen kívül áll, azt hiszem és csalatkozástóli félelem nélkül mondhatom ki azon meggyőződésemet, hogy a fegyverek hatalma elszakíthatja ugyan egymástól — mint 11 évvel ezelőtt — az egésznek egymáson függő részeit, de az, hogy az alkotmányos, szabad Magyarország,oly nevezetes részének tőle elválasztásában önkényt, megnyugodjék, lehetetlen. Szolgáljon jelen soraimnak e lapban megjelenhetése biztatásul az aggódó honfiaknak, s figyelmeztetésül azoknak,kik vagy alattomos czélokat kergetvén, vagy rosszul fogván fel külön nemzetiségi érdekeiket, a Királyhágón inneni Magyarország közönyösségével biztatták magukat; mindannyian pedig álljunk ezen tekintetben is szilárdan törvényeink mellett; s ha, mint nem kétlem, a fehérvári értekezlet nyilvánítja egyfelől , hogy csak a közös magyarországi országgyűlésre küldendő képviselők választásáról lehet szó, a már szervezett magyar megyék pedig nyilvánítják másfelől — mit némelyek már tettek is — hogy az országgyűlés törvényesen csak úgy intézkedhetik, ha arra az ország minden része és így Erdély is meghivatik: tökéletesen hiszem, hogy a törvényes öszhangzó nemzeti óhajtás teljesedni fog. Mely reménynyel leteszem most tollamat, máskorra halasztván azon kérdés feletti elmélkedésemet, kiknek, és ugyan miért lehet érdeke ellen az Unió felbomlása ? s mely után lehet azoknak e felbomlást alkotmányszerűileg megkísérteni ? Tisza Kálmán: Telekkönyvi ügy. III. Harmadik főhiánya az osztrák telekkönyvi rendeleteknek az, hogy a különböző *) Mire kérjük is. szerk.