Magyarország, 1861. február (1. évfolyam, 27-49. szám)
1861-02-23 / 45. szám
vároghatnék nagyobb kincs után, nem tűzhetnék ki, egész életem munkásságának, ennek megérdemlőénél magasztosbb czekt. Erő, vigasz és remény az, mit nekem Bihar megye hatalmas szózata nyújt. Néhány hét múlva ismét megnyiland előttem, itt a hazában, a politikai működés tere, hova azon öntudat kisérend, hogy egész életemen át követett elveim, irányom s rokonszenveimhez hű maradtam, marandok végleheletemig, és hol honfitársaim méltánylata s rokonszenve leend, ha biiondom, legbecsesbb legnélkülözhetlenebb támaszom. Szivem mélyéből ismétlem önök imáját tisztelt honfitársaim, hogy azon jövő, melybe az egész nemzet hisz és remél. Száműzött testvéreink előtt mentül előbb föltárja a hazábani működés pályáját, s hogy visszanyerje e nemzet a hazát. Úgy legyen! Úgy lesz! Hála s köszönet önöknek valami kegyes megemlékezésükért. Fogadják őszinte mély hódolatom s tiszteletem e gyönge kifejezését. Változhatlan hazafiui hűséggel s nagyrabecsüléssel öröklök — a mélyen tisztelt megyei közönségnek. Gyömrő, 1861. febr. 18. alázatos atyafiszolgája. Teleki László. • Haynald Lajos erdélyi püspök beszéde a károlyfehérvári értekezleten. Elfogult szívvel és remegő ajakkal emelem föl szavamat politikai pályámnak szintúgy, mint a bölcs és igazságos fejedelem „légyen“ szavára újra feléledt alkotmányos életünknek kezdetén, azon magasztos föladat mikénti megoldása iránt nyilatkozandó,melyet a nagymlgu korlátnok jogi és értekezleti elnök ur felséges apostoli Fejedelmünk legkegyelmesebb parancsa folytán állított elénkbe. — Szerencsésnek vallom magamat , — hogy miután amlgu elnökünk értekezlet - megnyitó szavai után más szónok nem jelentkezett, nekem jutott osztályrészül az erdélyi alkotmányos élet ezen első mozzanatában az első szólhatni a kimondhatlan fontosságú tárgyhoz ; örvendek pedig nem azért, mintha az alkotmányosságnak fényes napját látnám már sugárzani nehéz időket látott honunk egén, mert mi ez irányban eddig történt, csakis a jövő napot ígérő hajnalnak első pirkadása; de örvendek mégis, mert a politikai láthatárunkra fellő velő első koránysugarak a bekövetkező teljes napnak kedves előhírnökei. E napnak mielőbbi földerítését eszközölni, tűzetett ki nekünk feladatul. Magasztos hivatás , de épen azon körülmény, hogy alkotmányos életünknek még csak küszöbén, nem pedig teljesen helyreállított alapján állunk mi, áll ez értekezlet, melynek tagjai semminemű alkotmányos megbízatással, felhatalmazással nem bírnak, teszi, hogy nyilatkozataink alkotmányos tekintetben egyebeknek nem nézethetnek ugyan, mint tisztán egyéni nézetek kifejezéseinek, azonban tekintve az ügynek szentségét és ezen értekezletünknek lehető következéseit, fejedelmünk felséges személye s a nemzet iránti komoly kötelességünket : szavaink nagy fontosságunkká válnak és megmérhetlen felelősséget hárítnak mi reánk. Ki a közéletnek mezején az ez értekezlet feladata iránt folyt eszmecserét eddig figyelmesen követő, az tapasztalhatta, mennyire visszatetszett sokaknak, hogy alkotmányos életünk kezdetén egy nem „alkotmányos alapon álló gyülekezet vagyon hivatva, az alkotmányos élet legfőbb jelensége és tényezőjének, az országgyűlésnek előkészítése és szervezése iránt, a nemzet és ország nézeteit tolmácsolni, tervet készíteni, alattvalói hódolatteljes tanácsot adni Felséges Apostoli fejedelmünknek. Mely visszatetszést, hogy ha az alkotmányosságnak a nemzet élet minden mozzanatain következetes keresztülvitele iránt aggódó honfi kebel féltékenysége igazolja is, én meg vagyok győződve, hogy ez értekezlet nem fogja semmikép igazolni az iránta, eljárása s a felmutatandó eredmény iránt támadhatott félelmet; sőt szemközt a még most két honban meg gátott, de adja Isten , ez értekezlet folytán is egygyé olvadandó nagy nemzettest várakozásával megtisztelendő apostoli fejedelmünknek benne helyezett bizalma, hogy midőn felséges urunk a mi szánkból akarta hallani a nemzet közóhaját, midőn az ország megvárja, hogy a mi ajkaink tolmácsolják jogérzetét és kívánságát, sem a felséges Fejedelem, sem az ország ne szégyenüljön meg jogos bizalmában. Igen is legkegyelmesb Urunk s fejedelmünk által felhíva az alkotmányos élet mikénti beállításáról véleményt adni, úgy szalandunk mi, mintha a nemzet alkotmányosan nyilvánult bizalma is ültetett volna ide minket, hogy az alkotmányos életet visszaállító kegyes fejedelem lábaihoz tegyük le kendőzetlen valóságában az ország kívánságát. Az országgyűlés előkészítése és szervezése iránt alattvalói hódolatteljes véleményünket kifejezni ez értekezletünk czélja. Miként felelendünk meg e kötelességünknek ? Ha alkotmányos életünknek múltja nem volna, ha az épen csak most venné kezdetét, ha mi az 1848-ki időszak után történt, megsemmisíthette volna alkotmányunkat, s nemcsak ideiglenesen szakasztotta volna meg annak folytonos hatását, ha Felséges Ap. Fejedelmünk 1860-iki oct. 20-án kelt császári legkegyesb oklevelében maga nem állította volna, miként „uralkodói kötelessége azt hozván magával, hogy az ausztriai birodalom hatalmi állását megőrizze s annak biztonságára kezességet nyújtson, ezen kezességet csak oly intézmények és jogállapotokban nyújthatja teljes mértékben,melyek országai történelmi jogérzetének megfelelnek, “ha nemzetünk történelmi jogérzetének egész erejével és kegyeletével nem függne múltján, nem őrködnék alkotmányunk épsége, törvényeink szentsége fölött,ha a közjog continuitásának elve jogérzetünk szülte s teljes tiszteletünket és komoly figyelmünket nem igényelné ; ha a nemzetek és trónok szilárd állását biztositó törvényes alap megingatása, magát a fölséges austriai ház honboldogitó uralkodásának alapját, a pragmatica sanctiót megingatni nem fenyegetné; ha különösen a kívülről tornyosuló veszedelmek, melyek a birodalmat, a trónt, a nemzetet egyiránt fenyegetik, a törvényes alapra való menekülést kettős alattvalói és honpolgári kötelességünkké nem tennék; ha a déli Európa országaiban trónokat romboló, fejedelmi és népjogokat lábbal tipró és végtelen zavart előidézett vészes tények és események zajából az alattvalói és honpolgári kötelességek hűtlen megszegésére csábitó hangok nem zengnének át békés virányainkra; ha végre alkotmányos éltünk múltjában ott, hol annak fonala elesett, s honnan mi azt, hála az igazságos Fejedelemnek most újra fölemeljük, s honnan emelhetjük föl egyedül, nem volna már törvény, mely jelen értekezletünk tárgyát alkotmányilag meghatározná : ha mindez máskép volna, mint a mint valóban volt s vagyon, akkor talán én is azon indítvánnyá léptem volna föl, hogy eresszük szabadon értekezletünk sajkáját a jó szándékú experimental, s az eszesen kigondolt hypothesisek és a jelen körülményekben legjobb belátásunk szerint mért expediensek tágas tengerére,Thogy az ellentétes egyéni nézetek és közösyilatkozások hullámcsapkodásai közül vezérelje ’azt egy szerencsés véletlen az óhajtott sikernek kikötőjébe. De miután vagyon alkotmányos életünknek multja melyhez, hogy ragaszkodjunk, Felséges Apostoli Fejedelmünk iránt, szintúgy, mint hazánk iránti tartozó kötelességünk kívánja; miután van törvényünk, mely a kötelező törvény minden kellékeivel bir, én azon tántorithatlan hűség és ragaszkodás érzetétől vezéreltetve, melylyel Fölséges Apostoli Fejedelmünk trónja és személye iránt viseltetem, melyet életem végperczéig, jó és rész napokban, minden időviszontagságok közepette megérteni akarok, és ha szükség lenne, véremmel megpecsételni kész vagyok, de amely szeretett fejedelmem iránt minden mellék-tekintet nélküli őszinteséget is követel, különösen e nehéz időkben, tőlem oda kényszerülök nyilatkozni, hogy legalázatosabb alattvalói hódolattal kérjük meg felséges apostoli fejedelmünket, miszerint fönálló törvényünk értelmében, honunk képviselőit az egyedül illetékes magyarországi országgyűlésre legkegyelmesebben meghívni méltóztassék; miért is mi részünkre nézve megszűnik a szükség egy, bármily más országgyűlésnek meghívási vagy megtartási m o íl Usai fölött elmélkedni, értékezni, tervet készíteni, tanácsot adni. Igenis, van nekünk törvényünk, mely meghatározza, hová és miként kellessék e hon képviselőit országgyűlésre egybehívni. Amelyre midőn utalni akarok, meg kell jegyeznem, hogy miután az uniókérdésnek tárgyalása nagyméltóságú értekezleti elnök urunk tiszteletteljesen fogadott kijelentése szerint nem lehet jelen értekezletünk tüzetes feladata, erről csakis annyiban akarok szólani, amennyiben értekezletünk kitűzött tárgyát e nélkül megvitatni, tisztába hozni nem lehet. A felséges apostoli fejedelem által egybehívni szándéklott országgyűlés előkészítésének és szervezésének modusára vonatkozik az 1848-diki pozsonyi országgyűlésnek 7-dik törvényczikkével legszorosb összeköttetésben álló 1848-diki erdélyi 1-ső törvényczikk s az ez utóbbit kiegészítő 2-dik törvényczikk. A pozsonyi 7-dik törvényczikk a magyar koronához tartozó Erdélynek Magyarországgal egy kormányzás alatti teljes egyesültét s a két testvérhon érdekeinek egy közös országgyűlésem képviseltetését sikeresiteni szándékozván, Erdélynek a magyarországi országgyűlésen való részvéte módját meghatározza, rendelkezését egyedül Erdély hova hamarébb összehívandó országgyűlésének megegyezéséről feltételezvén. Mely beleegyezés az 1848-iki erdélyi országgyűlési 1-ső törvényczikkben meg is adatván s igy a feltétel teljesedvén, az unió alkotmányos törvény által megállapítva lön s a királyi hivatalosoknak és a 2-ik törvényczikk szerint megválasztott követeknek a közös országgyűlésen megjelenése által a legistate terén is foganatosíttatott, életbeléptetett. Hogy mindezen törvényczikkek teljes törvényes erővel bírtak és bírnak, az kétségtelen. Valamint az 1847—48-kir. törvényczikknek törvényes erejéről kétség nem lehet, miután azt a törvényes országgyűlés által történt felterjesztés folytán a királyi sanctio megszentesítette, úgy az ezen törvényczikket kiegészítő 1848-iki 1-ső erdélyi törvényczikkeknek törvényessége sem jöhet kérdés alá. Kimondta azt az 1848-ki május 30-án tartott ülésben egyhangúlag az erdélyi országgyűlés, törvénynyé bélyegezte a szinte azon évi június 10-én a fejedelem aláirásával s a kellő ellenjegyzésekkel ellátott királyi^jege^ősités, mely ugyanazon hó l!)-én az országt^P^en kihirdettetvén, az újabban elfogadott és kihirdetett törvényczikk a kellő törvényes formába öntve, a szokásos aláírásokkal és nemzeti pecsétekkel ellátva, királyi megszentesítés végett az Apostoli Fejedelem elébe felküldetett s ennek július 11-én kelt aláírásával s királyi pecsétjével ellátva a szokott ünnepélyes formában kiadatott és a julius 18-iki országgyűlésben, mint már megszentesitett törvény kihirdettetett. Mivel pedig a Felséges fejedelem Erdély képviselőinek a magyarországi közös országgyűlésén minél előbbi megjelenését óhajtotta, junius 10-től megrendelni méltóztatott, hogy a követválasztások kellő időben való végbevitele tekintetéből a választás módjáról alkotandó törvényjavaslatokat királyi szentesítéssel István főherczeg magyarországi nádor és királyi helytartó láthassa el, kinek hatóságát Ő Felsége már május 29-én kelt legmagasabb kéziratánál fogva Erdélyre is a kép terjesztette ki, hogy az ő rendeletei épen azon engedelmesség és pontossággal teljesítessenek, mintha azokat,Ő Felsége saját neve aláírásával adta volna ki. Élt is felhatalmazásával István főherczeg, midőn junius 19-én kelt kegyelmes rendeletében a követválasztás módjáról alkotott erdélyi országgyűlési törvényjavaslatot királyi megerősítés és megszentesítéssel látta el, egyszersmind kijelentvén, hogy az egyesülésnek király és nemzet közös akaratával lett kimondása után a törvényhozó hatalom ezentúl „csak az egyesült haza országgyűlésén gyakoroltathatik.“ Az igy szentesített választási törvény a junius 23-án tartott országos ülésben elfogadtatván és kihirdettetvén,teljesedésbe is vétetett.Erdély királyi hivatalosai és választótt képviselői az 1848-i jul 2-án kezdett közös országgyűlésen megjelentek,az erdélyi országgyűlés pedig jul. 18-án teljhatalmú királyi biztos, báró Puchner által oly kijelentéssel záratott be, miként ez az utolsó erdélyi országgyűlés lett légyen. Az előadottakból kétségtelenül kitetszik, hogy a fölhozott, szorosan összefüggő és egymást kiegészítő törvénycikkek a törvényesség minden kellékeivel bírnak, és miután semmi más alkotmányosan hozott törvény által eltörölve nincsenek, most is teljes törvényerejűek és kötelezők. De azt hozzák föl ezen törvények ellen, érvényüket némileg megingatandók, hogy azok elhamarkodva hozattak volna. Mire álljon e rövid fölvilágosítás. Magyarországnak másfélszázados alkotmányos téren nem egyszer kifejezett kívánsága teljesült akkor, midőn Erdély a közös hongyülésre küldvén követeit, egyesült vele. De Erdélyben is, jóllehet itt időről időre az uniótól való idegenkedésnek jelenségei mutatkoztak, egész a múlt századba megy vissza az egyesülés utáni törekvés. így, hogy ennek csak egy nevezetes és hozzám közelebb eső jelenségét említsem föl, nagy emlékű püspöki elődöm gr. Batthyányi Ignáczhoz számos székely székek és magyar vármegyék folyamodtak a végett, hogy egyesülés iránti kitvánságukat a felséges trónnak zsámolyára letegye. S mit óhajtottak ők, azt azelőtt és azután számtalanok kívánván e honban, egy általános vágynak tett eleget az 1841—43-ki erdélyi országgyűlés, midőn a rendszeres közigazgatási bizottmánynak meghagyd, hogy a Magyarhojnali egyesülés tervét minden egyéb tárgyak előtt dolgozza ki, miszerint módjuk legyen a törvényhatóságoknak a legközelebbi országgyűlésre megfelelő utasítást adni követjeiknek. Mi is megtörténvén, az 1846—47-ki országgyűlés a felséges fejedelemhez és István herczeg nádorhoz a partium iránt menesztett fölirataiban egyesülési szándékát oly nyíltan fejezte ki, hogy az 1848-ki máj. 29-re hirdetett országgyűlésre meghívó királyi levél 3-dik pontjában az uniónak kérdése, mint királyi propositio jelöltetett ki az országgyűlési tanácskozás és törvényhozás tárgyául. Nem az 1848-ki események rohama és egy komoly megfontolást kizáró elhamarkodásnak szüleményéül tekintendők tehát a mondottam törvények, mert mit számos évtizedekig megfontolt, előkészített, nyilvánosan kívánt és követelt a két honnak népe és ennek képviselősége, azt elhamarkodottnak jogszerűen alig fogja valaki bélyegezhetni. De épen oly alaptalannak mutatkozik a vád is, mely a törvények érvényessége ellen az uralkodó terrorismus nyomasztó és szabad akaratnak használatát megsemmisítő hatása tekintetéből emelkedik. Mert ha e szempontból a törvényes kellékekkel ellátott bármily törvény ellen alapos kifogást lehetne tenni, akkor számos törvényeket bátran kitörölhetnénk a magyar corpus jurisból és tulajdon aprobataink és compilatainkból, melyek vagy a törvényszentesitő fejedelemre, vagy a nemzet törvényhozó tagjaira nehézkedett s némileg kényszeritöleg hatott időviszonyok nyomása alatt keletkeztek, melyeknek azonban ha érvényességüket e tekintetből kétségbe hoznák, megtévesztenék a törvényeink által kötelezetteknek lelkiismerete, a törvény iránti szükséges tisztelet és engedelmesség megzsibbasztatnék , rosz szándékú honpolgároknak a törvényt kijátszó ezer kifogásokra alkalom szolgáltattatnék, ingadozni kezdene a trón és nemzet alatt az egész bizonytalanná lett törvényes basis, s oly baj idéztetnék elő, melynél mindenesetre kisebbnek mutatkozik az, mely bármily ily törvények megtartásából származhatnék, hogy ne említsük, miszerint apostoli fejedelmeinknek jellemszilárdsága és lelkiismerete kizárja a gyanút, mintha bármily viszonyok közt oly törvényt láthattak volna el királyi sanctiójokkal, mely a trónra vagy hazára vészes lehetett volna; miszerint a nemzetnek törvényhozásairól föl nem lehetett tenni, hogy kész ne lenne a veszedelmesnek mutatkozó törvényben alkotmányos uton megtenni a szükséges változtatást anélkül, hogy az értékes törvények nem alkotmányos úton való megsemmisítésével a mindenkor, de különösen a jelen idő körülményei közepette vészes experimentumhoz kellessék nyúlni. Ha ki végre e törvényt azon tekintetből kívánná érvénytelenítettnek állítani, hogy az csupán az egy esetre hozatott, s épen azért most többé nem alkalmaztatható, annak eligazodására szolgálhat az említettem törvénynek szoros összefüggése az 184%-ks pozsonyi országgyűlésnek 7-ik czikkelyével, melynek 6-ik §-a ugyan (előre nem látván a bekövetkezendő catastrophát) szintén csak a közelebbi magyarhoni gyűlésre terjeszti ki rendelkezését, de egyszersmind kimondja, hogy „azontúl az erdélyi érdekek képviseltetésének elrendezése, az egyesült törvényhozás feladata leend. Miután tehát az épen említett ügyelrendezés csakis közös országgyűlésen történhetik, az ebben eljáró 1848. július 2-ai országgyűlés pedig a bekövetkezett vészes események által közbeszakasztatott, miután továbbá az alkotmányos élet újra beálltával a nagyfontosságu közjog continuitásnak szükségességének fogva ott felemelendő a fonal, hol az elejtetett, az és szerény nézetem szerint a jövendő országgyűlés e tekintetben legalább a megszakasztott 1848-ai országgyűlés folytatásául tekintethetik, melyre tehát az említettem törvény szerint kellenk a választásnak annál inkább megtörténni, mivel csak alkotmányos törvény szerint lehet országgyűlést egybehívni, ily törvényt tehát az ország nem nélkülözhet, és épen azért, jóllehet az említettem törvény csak azon egy esetre hozatott, mégis egy más ily törvénynek hiányában mindaddig kiható erejű maradand, mig egymással pótolva nem lesz, mit az akkori törvényhozás (szelleme szerint ítélve) kétségkívül megrendelt volna, ha előre látható, hogy egy véletlen catastropha által megszakasztatván, az 1848-ki julius 2-diki országgyűlés az erdélyi érdekek képviseltetésének elrendezése, általa nem fog eszközöltethetni. Mindezeket tekintetbe vévén, miután vagyon törvényünk, s törvény és törvény között, hol azok a törvényesség minden kellékeivel ellátva vannak, különbséget tennünk nem szabad, ragaszkodjunk ahoz. Ezt kívánja mitőlünk hazafiui és alattvalói kötelességünk, tekintettel különösen a mostani európai zavarokra és tulajdon honunknak még mindig válságos viszonyaira, melyeket a birodalomnak és mivel ennek érdekei kedves honunk érdekeivel oly szorosan egyek és ugyanazonosok, hogy ha nem létezne a birodalom, azt honunk érdekében teremteni kellene, és mivel létezik, annak épségét, szilárd és hatalmas fenállását biztosítani önmagunk iránti kötelesség), épen azért honunknak is ellenségei a fejedelem, trón és alattvalói bizonyos kárára minden után felhasználni , kizsákmányolni törekszenek. Ezen vészes igyekezeteket semmi sem képes inkább megsikerteleníteni, mint ha honunkban a kedélyek békés megnyugvása eszközöltetik. Mit ismét csak akkor lehet remélni, ha a törvényes hasisra állunk és állíttatunk, név szerint ha ujdon feléledt alkotmányos életünk legfőbb tényezőjének, az országgyűlésnek beállításánál az összes Magyarország szintúgy mint Erdély intelligentiájának nagyobb része által kívánt törvény vétetik zsinórmértékül, mely ha mellőztetnék, innen s túl csak vészessé válható félreértések, súrlódások, békételenség és komoly zavarok következhetnének be honunkra. Mely ellenben ha alkalmaztatik, minden a jelen értekezletünk feladatául kitűzött tárgyra nézve biztos Útmutatóul szolgáland, meghatározván, hová kellessék Erdélynek követjeit küldeni, mily helyt foglaljanak az országgyűlésen az 1848-ig politikai jogokkal felruházva volt nemzetek s vallások mellett azok, kik ily jogosultsággal nem birtak volt, és mily kellékekkel bírjanak a képviselők választói? Miután azonban tagadni nem lehet, hogy ezen törvények ellen szakavatott oldalról számos kifogások történtek, pedig méltán : amennyire ezeknek módosítása szükséges lesz, az alkotmányos uton kell, hogy eszközöltessék, mert törvényeket módosítni, revideálni vagy megváltoztatni, csak a törvényhozó hatalom van feljogosítva, mely hatalom csak alkotmányosan egybehívott országgyűlésen gyakoroltatván, minden olyan módosítást vagy revisiót ezen értekezlet épen nem, hanem csak egyedül a jövendőbeli közös hongyülés fog eszközölhetni, miért is fellebbi igénytelen indítványomat ezennel megújítván, egyéni szerény nézetemet oda mondom ki, hogy legalázatosabb alattvalói hódolattal kérjük meg Felséges Apostoli fejedelmünket, miszerint fenálló törvényünk értelmében honunk képviselőit az egyedül illetékes magyarországi közös országgyűlésre legkegyelmesebben meghívni méltóztassék. PEST, febr. 22. A jan. 16-ki cs. leirat, hatása országszerte nyilvánul. Felirataikban a megyék és városok egy értelemben nyilatkoznak.Azt mondják,hogy a törvényesség teréről a haza elleni bűn elkövetése nélkül önként le nem léphetnek — hogy a törvény egy nemzetnek oly kincse, mely tulajdona marad még akkor is, ha birtoklásától a nemzetet a tények hatalma évek hosszú során át elválasztva tartja; mert egy nemzet jogaira nézve nincs elévülés. Midőn az okt. 20-ki cs. diploma megkínálta a nemzetet a közhatóságok termeinek 11 éven át elkobzott kulcsaival, előrelátható volt, hogy a nemzet, ha a diplomában foglaltakkal szemközt elhatározza magát belépni a helyhatóságok termeibe, azt azon szilárd eltökéléssel teendi, miszerint törvényeiből hajszálnyit sem enged s jogai iránt nem alkudozik. A hatalom azon szavára, hogy : legyen municipium, az ország válaszolta : legyen; és jön municipium; csonka bár, de mégis olyan, mely az általa elfoglalhatott téren mindenek előtt az 1848-ki törvényeket ragadta kezébe, s ezekkel együtt az egész alkotmányt védi 1861-ben úgy, mint azt minden időben tévé. Hiszen századokig tartó keserves harcza ez a nemzetnek s hogy e harcz jelenleg a municipiumok várfalai között oly átalános, oly makacs, megfejtését azon körülményben találja, hogy ezen várakat függetlenségünk elleneinek nagy számú fegyveresei ostromolják. De nagyon csalódnak a magyar municipiumok „féktelensége“ ellen feljajduló bécsi hírlapírók és állambölcsek, ha azt hiszik, hogy a nemzet a kormány elleni folytonos küzdésében gyönyörködik. A békeszerető polgár sem dicsőségért, sem harczvágyból nem fog fegyvert, hanem önvédelmére teszi azt, s örömét nem lelheti abban, hogy várak szűk falai között s az alkotmány rongyaiból öszevarrott zászlók alatt vívjon nehéz, és mindig csak negatív eredményű harczot. Meguntuk a várakbani életet és küzdést; meguntuk az oly állapotot, melyben a kormány s hatóságok közti kapcsot egyedül a kölcsönös bizalmatlanságot tolmácsoló leiratok és feliratok, s ha végsőre kerül a dolog, a szuronyok teszik. Ily szomorú kapcsot nemzet és kormány közt a nemzetre ráerőszakolni, de megkedveltetni vele soha sem lehet. Sóvárgunk oly állapot után, melyben kormányunknak azt mondhassuk: „parancsolj, mi örömmel engedelmeskedünk!“ — De hogy ejthetné ki e szót a nemzet jelenleg, midőn nincs nemzeti kormánya ? ! Míg az ország szellemi kincseiről úgy, mint pénzéről, véréről nem a nemzet, hanem a birodalmi kormány rendelkezik, addig az országnak nincs tulajdon kormánya. — Megnyugtatásunk csak e négy szóba foglalható: Független magyar felelős minisztérium. A municipium — önként és örömest — csak ily kormánynak fog engedelmeskedni; úgynevezett passio ellentállása ily kormánynyal szemközt meg fog szűnni; meg kellene szűnnie, vagy legalább bizonyos korlátok közé szorittatnia. Ebbéli meggyőződésemet meg nem ingathatja a némelyek által folyvást pengetett centralisatió, s annak iszonyaivali rémizgetés, mely, mint remélem, senkit sem fog tévútra vezetni. Egy a központon kívül minden tevékenységet lehetlenítő francziaországi központosításnak hazánkban jövője nincs. Nem czélom azon módokról értekezni, melyekkel a municipium szerkezetét a kormány felelősséggel öszhangzásba lehetne hozni. E részben eltérők lehetnek a nézetek , de csak egy nézet lehet arra nézve, hogy a nemzet független önkormányzatának egyedüli biztosítékát — a felelős kormány elvét sem a megyei szerkezet épségben maradása tekintetének, sem bármi más tekintetnek feláldoznunk nem szabad. A helyhatósági szerkezet becsét a múlt is, a jelen is igazolja. Az alkotmányosság védbástyájának nevezi azt a magyar, de hogy e védbástya az alkotmányt és az ország közigazgatási függetlenségét csak részben mentheté meg, a múlt s a jelen szintoly kézzelfoghatólag bizonyítja. Az ősi megyei szerkezet —véleményem szerint — oly öltönyhöz hasonlít, mely elegendő ugyan arra, hogy téli időben az ember meg ne fagyjon, de nem arra, hogy folyvást ne dideregjen. Ha melegebb ruhára tehetek szert, csak nem fogok az ősi ruha iránti puszta tiszteletből folytonosan fázni. De nincs itt szó a municipális élet megszüntetéséről, mint már felebb mondom. Az idegen elemek befolyásától független, s az országgyűlés hatalma által támogatott , de egyúttal ellenőrzött, tehát felelős parlamenti kormány, nemzetőrség, szabad sajtó, egyesülési jog, a közhatóságok körében fürge közigazgatási élet, s ugyanott a vitatkozás szabadsága — úgy hiszem — oly tényezői a szabadságnak, mikkel a világ bármely nemzete