Magyarország, 1861. február (1. évfolyam, 27-49. szám)

1861-02-23 / 45. szám

vároghatnék nagyobb kincs után, nem tűzhetnék ki, egész életem munkásságának, ennek megérdemlőé­­nél magasztosbb czekt. Erő, vigasz és remény az, mit nekem Bihar­­ megye hatalmas szózata nyújt. Néhány hét múlva ismét megnyiland előttem, itt a hazában, a politikai működés tere, hova azon öntudat kisérend, hogy egész életemen át követett elveim, irányom s rokonszenveimhez hű maradtam, marandok végleheletemig, és hol honfitársaim mél­­tánylata s rokonszenve leend, ha biiondom, leg­­becsesbb legnélkülözh­etlenebb támaszom. Szivem mélyéből ismétlem önök imáját tisztelt honfitársaim, hogy azon jövő, melybe az egész nem­zet hisz és remél. Száműzött testvéreink előtt men­tül előbb föltárja a hazábani működés pályáját, s hogy visszanyerje e nemzet a hazát. Úgy legyen! Úgy lesz! Hála s köszönet önöknek valami kegyes meg­emlékezésükért. Fogadják őszinte mély hódolatom s tiszteletem e gyönge kifejezését. Változhatlan hazafiui hűséggel s nagyrabecsü­léssel öröklök — a mélyen tisztelt megyei közönség­nek. Gyömrő, 1861. febr. 18. alázatos atyafiszol­gája. T­el­eki László. •­­ Hayn­ald Lajos erdélyi püspök beszéde a károlyfe­hé­r­v­ári ér­te­kezl­e­ten. Elfogult szívvel és remegő ajakkal emelem föl szavamat politikai pályámnak szintúgy, mint a bölcs és igazságos fejedelem „légyen“ szavára újra feléledt alkotmányos életünknek kezdetén, azon magasztos föladat mikénti megoldása iránt nyilatkozandó,me­lyet a nagymlgu korlátnok jogi és értekezleti elnök ur felséges apostoli Fejedelmünk legke­gyelmesebb parancsa folytán állított elénkbe. — Szerencsésnek vallom magamat , — hogy mi­után amlgu elnökünk értekezlet - megnyitó szavai után más szónok nem jelentkezett, nekem jutott osz­tályrészül az erdélyi alkotmányos élet ezen első moz­zanatában az első szólhatni a kimondhatlan fontossá­gú tárgyhoz ; örvendek pedig nem azért, mintha az alkotmányosságnak fényes napját látnám már sugár­­­zani nehéz időket látott honunk egén, mert mi ez irányban eddig történt, csakis a jövő napot ígérő hajnalnak első pirkadása; de örvendek mégis, mert a politikai láthatárunkra fellő velő első koránysuga­rak a bekövetkező teljes napnak kedves előhírnökei. E napnak mielőbbi földerítését eszközölni, tűzetett ki nekünk feladatul. Magasztos hivatás , de épen azon körülmény, hogy alkotmányos életünknek még csak küszöbén, nem pedig teljesen helyreállított alapján állunk mi, áll ez értekezlet, melynek tagjai semminemű alkotmányos megbízatással, felhatalma­zással nem bírnak, teszi, hogy nyilatkozataink al­kotmányos tekintetben egyebeknek nem nézethet­nek ugyan, mint tisztán egyéni nézetek kifejezései­nek, azonban tekintve az ügynek szentségét és ezen értekezletünknek lehető következéseit, fejedelmünk felséges személye s a nemzet iránti komoly köteles­ségünket : szavaink nagy fontosságunkká válnak és megmérhetlen felelősséget hárítnak mi reánk. Ki a közéletnek mezején az ez értekezlet fel­adata iránt folyt eszmecserét eddig figyelmesen kö­vető, az tapasztalhatta, mennyire visszatetszett so­kaknak, hogy alkotmányos életünk kezdetén egy nem­ „alkotmányos alapon álló gyülekezet vagyon hivatva, az alkotmányos élet legfőbb jelensége és tényezőjének, az országgyűlésnek előkészítése és szer­vezése iránt, a nemzet és ország nézeteit tolmácsolni, tervet készíteni, alattvalói hódolatteljes tanácsot adni Felséges Apostoli fejedelmünknek. Mely vissza­tetszést, hogy ha az alkotmányosságnak a nemzet­ élet minden mozzanatain következetes keresztülvitele iránt aggódó honfi kebel féltékenysége igazolja is, én meg vagyok győződve, hogy ez értekezlet nem fogja semmikép igazolni az iránta, eljárása s a fel­mutatandó eredmény iránt támadhatott félelmet; sőt szemközt a még most két honban meg g­átott, de adja Isten , ez értekezlet folytán is egygyé olvadan­­dó nagy nemzettest várakozásával megtisztelendő apostoli fejedelmünknek benne helyezett bizalma, hogy midőn felséges urunk a mi szánkból akarta hallani a nemzet közóhaját, midőn az ország meg­várja, hogy a mi ajkaink tolmácsolják jogérzetét és kívánságát, sem a felséges Fejedelem, sem az ország ne szégyenüljön meg jogos bizalmában. Igen is­ leg­­kegyelmesb Urunk s fejedelmünk által felhíva az al­kotmányos élet mikénti beállításáról véleményt adni, úgy szalandunk mi, mintha a nemzet alkotmányosan nyilvánult bizalma is ültetett volna ide minket, hogy az alkotmányos életet visszaállító kegyes fejedelem lábaihoz tegyük le kendőzetlen valóságában az or­szág kívánságát. Az országgyűlés előkészítése és szervezése iránt alattvalói hódolatteljes véleményünket kifejezni ez értekezletünk czélja. Miként felelendünk meg e kötelességünknek ? Ha alkotmányos életünknek múltja nem volna, ha az épen csak most venné kezdetét, ha mi az 1848-ki időszak után történt, megsemmisíthette volna alkotmányunkat, s nemcsak ideiglenesen sza­kasztotta volna meg annak folytonos hatását, ha Fel­séges Ap. Fejedelmünk 1860-iki oct. 20-án kelt csá­szári legkegyesb oklevelében maga nem állította volna, miként „uralkodói kötelessége azt hozván magával, hogy az ausztriai birodalom hatalmi állását megőrizze s annak biztonságára kezességet nyújtson, ezen kezessé­get csak oly intézmények és jogállapotokban nyújthat­ja teljes mértékben,melyek országai történelmi j­o­g­ér­­z­e­t­én­e­k megfelelnek, “ha nemzetünk történelmi jog­érzetének egész erejével és kegyeletével nem függne múltján, nem őrködnék alkotmányunk épsége, törvé­nyeink szentsége fölött,ha a közjog continuitásának el­ve jogérzetünk szülte s teljes tiszteletünket és komoly figyelmünket nem igényelné ; ha a nemzetek és trónok szilárd állását biztositó törvényes alap megingatása, magát a fölséges austriai ház honboldogitó uralkodá­sának alapját, a pragmatica sanctiót megingatni nem fenyegetné; ha különösen a kívülről tornyosuló ve­szedelmek, melyek a birodalmat, a trónt, a nemzetet egyiránt fenyegetik, a törvényes alapra való mene­külést kettős alattvalói és honpolgári kötelességünk­ké nem tennék; ha a déli Európa országaiban tróno­kat romboló, fejedelmi és népjogokat lábbal tipró és végtelen zavart előidézett vészes tények és esemé­nyek zajából az alattvalói és honpolgári kötelességek hűtlen megszegésére csábitó hangok nem zengnének át békés virányainkra; ha végre alkotmányos éltünk múltjában ott, hol annak fonala elesett, s honnan mi azt, hála az igazságos Fejedelemnek­ most újra föl­emeljük, s honnan emelhetjük föl egyedül, nem volna már törvény, mely jelen értekezletünk tárgyát alkot­­mányilag meghatározná : ha mindez máskép volna, m­int a mint valóban volt s vagyon, akkor talán én is azon indítván­nyá léptem volna föl, hogy eres­szük szabadon értekezletünk sajkáját a jó szándékú expe­rimental, s az eszesen kigondolt hypothesisek és a jelen körülményekben legjobb belátásunk szerint mért expediensek tágas tengerére,Thogy az ellentétes egyé­ni nézetek és közös­yilatkozások hullámcsapkodásai közül vezérelje ’azt egy szerencsés véletlen az óhaj­tott sikernek kikötőjébe. De miután vagyon alkotmányos életünknek multja melyhez, hogy ragaszkodjunk, Felséges Apostoli Fe­jedelmünk iránt, szintúgy, mint hazánk iránti tartozó kötelességünk kívánja; miután van törvényünk, mely a kötelező törvény minden kellékeivel bir, én azon tántorithatlan hűség és ragaszkodás érzetétől vezé­reltetve, melylyel Fölséges Apostoli Fejedelmünk trónja és személye iránt viseltetem, melyet életem végperczéig, jó és rész napokban, minden időviszon­tagságok közepette megérteni akarok, és ha szükség lenne, véremmel megpecsételni kész vagyok, de a­mely szeretett fejedelmem iránt minden mellék-tekin­tet nélküli őszinteséget is követel, különösen e nehéz időkben, tőlem­­ oda kényszerülök nyilatkozni, hogy legalázatosabb alattvalói hódolattal kérjük meg fel­séges apostoli fejedelmünket, miszerint fön­álló törvényünk értelmében, honunk képvi­selőit az egyedül illetékes magyaror­szági országgyűlésre leg­kegyelmeseb­ben meghívni méltóztassék; miért is mi részünkre nézve megszűnik a szükség egy, bármily más országgyűlésnek meg­­hívási va­g­y m­eg­­tartási m o íl U­s­ai fölött elmélkedni, értékezni, tervet készíteni, tanácsot adni. Igenis, van nekünk törvényünk, mely megha­tározza, hová és miként kellessék e hon képviselőit országgyűlésre egybehívni. A­melyre midőn utalni akarok, meg kell jegyeznem, hogy miután az unió­­kérdésnek tárgyalása nagyméltóságú értekezleti el­nök urunk tiszteletteljesen fogadott kijelentése sze­rint nem lehet jelen értekezletünk tüzetes feladata, erről csakis annyiban akarok szólani, a­mennyiben értekezletünk kitűzött tárgyát e nélkül megvitatni, tisztába hozni nem lehet. A felséges apostoli fejedelem által egybehívni szándéklott országgyűlés előkészítésének és szerve­zésének modusára vonatkozik az 1848-diki pozsonyi országgyűlésnek 7-dik törvényczikkével legszorosb összeköttetésben álló 1848-diki erdélyi 1-ső törvény­­czikk s az ez utóbbit kiegészítő 2-dik törvényczikk. A pozsonyi 7-dik törvényczikk a magyar koronához tartozó Erdélynek Magyarországgal egy kormány­zás alatti teljes egyesültét s a két testvérhon érde­keinek egy közös országgyűlésem képviseltetését sikeresiteni szándékozván, Erdélynek a magyaror­szági országgyűlésen való részvéte módját meghatá­rozza, rendelkezését egyedül Erdély hova­ hamarébb összehívandó országgyűlésének megegyezéséről fel­tételezvén. Mely beleegyezés az 1848-iki erdélyi ország­gyűlési 1-ső törvényczikkben meg is adatván s igy a feltétel teljesedvén, az unió alkotmányos törvény ál­tal megállapítva lön s a királyi hivatalosoknak és a 2-ik törvényczikk szerint megválasztott követeknek a közös országgyűlésen megjelenése által a legista­te terén is foganatosíttatott, életbeléptetett. Hogy mindezen törvényczikkek teljes törvé­nyes erővel bírtak és bírnak, az kétségtelen. Vala­mint az 1847—48-ki­r. törvényczikknek törvényes erejéről kétség nem lehet, miután azt a törvényes or­szággyűlés által történt felterjesztés folytán a kirá­lyi sanctio megszentesítette, úgy az ezen törvény­­czikket kiegészítő 1848-iki 1-ső erdélyi törvényczik­­keknek törvényessége sem jöhet kérdés alá. Kimondta azt az 1848-ki május 30-án tartott ülésben egyhan­gúlag az erdélyi országgyűlés, törvénynyé bélyegezte a szinte azon évi június 10-én a fejedelem aláirásá­­val s a kellő ellenjegyzésekkel ellátott királyi^jege^ő­­sités, mely ugyanazon hó l!)-én az országt^P^en kihirdettetvén, az újabban elfogadott és kihirdetett törvényczikk a kellő törvényes formába öntve, a szo­kásos aláírásokkal és nemzeti pecsétekkel ellátva, ki­rályi megszentesítés végett az Apostoli Fejedelem elébe felküldetett s ennek július 11-én kelt aláírásá­val s királyi pecsétjével ellátva a szokott ünnepélyes for­mában kiadatott és a julius 18-iki országgyűlés­ben, mint már megszentesitett törvény kihirdettetett. Mivel pedig a Felséges fejedelem Erdély kép­viselőinek a magyarországi közös országgyűlésén minél előbbi megjelenését óhajtotta, junius 10-től meg­rendelni méltóztatott, hogy a követválasztások kellő időben való végbevitele tekintetéből a választás módjáról alkotandó törvényjavaslatokat királyi szen­tesítéssel István főherczeg magyarországi nádor és királyi helytartó láthassa el, kinek hatóságát Ő Fel­sége már május 29-én kelt legmagasabb kéziratánál fogva Erdélyre is a kép terjesztette ki, hogy az ő rendeletei épen azon engedelmesség és pontossággal teljesítessenek, mintha azokat,Ő Felsége saját neve aláírásával adta volna ki. Élt is felhatalmazásával István főherczeg, midőn junius 19-én kelt kegyelmes rendeletében a követválasztás módjáról alkotott er­délyi országgyűlési törvényjavaslatot királyi megerő­sítés és megszentesítéssel látta el, egyszersmind kije­lentvén, hogy az egyesülésnek király és nemzet közös akaratával lett kimondása után a törvényhozó hatalom ezentúl „csak az egyesült haza országgyű­­lésén gyakoroltathatik.“ Az igy szentesített választási törvény a junius 23-án tartott országos ülés­ben elfogadtatván és kihirdettetvén,teljesedésbe is vé­tetett.Erdély királyi hivatalosai és választótt képvise­lői az 1848-i jul 2-án kezdett közös országgyűlésen megjelentek,az erdélyi országgyűlés pedig jul. 18-án teljhatalmú királyi biztos, báró Puchner által oly ki­jelentéssel záratott be, miként ez az utolsó erdélyi or­szággyűlés lett légyen. Az előadottakból kétségtelenül kitetszik, hogy a fölhozott, szorosan összefüggő és egymást kiegé­szítő törvényc­ikkek a törvényesség minden kellé­keivel bírnak, és miután semmi más alkotmányosan hozott törvény által eltörölve nincsenek, most is tel­jes törvényerejűek és kötelezők. De azt hozzák föl ezen törvények ellen, érvé­nyüket némileg megingatandók, hogy azok elhamar­kodva hozattak volna. Mire álljon e rövid fölvilágo­­sítás. Magyarországnak másfélszázados alkotmányos téren nem egyszer kifejezett kívánsága teljesült ak­kor, midőn Erdély a közös hongyülésre küldvén kö­veteit, egyesült vele. De Erdélyben is, jóllehet itt idő­ről időre az uniótól való idegenkedésnek jelenségei mutatkoztak, egész a múlt századba megy vissza az egyesülés utáni törekvés. így, hogy ennek csak egy nevezetes és hozzám közelebb eső jelenségét említ­sem föl, nagy emlékű püspöki elődöm gr. Batthyányi Ignáczhoz számos székely székek és magyar várme­gyék folyamodtak a végett, hogy egyesülés iránti ki­tvánságukat a felséges trónnak zsámolyára letegye. S mit óhajtottak ők, azt azelőtt és azután számtala­nok kívánván e honban, egy általános vágynak tett eleget az 1841—43-ki erdélyi országgyűlés, midőn a rendszeres közigazgatási bizottmánynak meghagyd, hogy a Magyarhojnali egyesülés tervét minden egyéb tárgyak előtt dolgozza ki, miszerint módjuk legyen a törvényhatóságoknak a legközelebbi országgyű­lésre megfelelő utasítást adni követjeiknek. Mi is megtörténvén, az 1846—47-ki országgyűlés a felsé­ges fejedelemhez és István herczeg nádorhoz a par­tium iránt menesztett fölirataiban egyesülési szándé­kát oly nyíltan fejezte ki, hogy az 1848-ki máj. 29-re hirdetett országgyűlésre meghívó királyi levél 3-dik pontjában az uniónak kérdése, mint királyi proposi­­tio jelöltetett ki az országgyűlési tanácskozás és tör­vényhozás tárgyául. Nem az 1848-ki események ro­hama és egy komoly megfontolást kizáró elhamar­­kodásnak szüleményéül tekintendők tehát a mondot­tam törvények, mert mit számos évtizedekig megfon­tolt, előkészített, nyilvánosan kívánt és követelt a két honnak népe és ennek képviselősége, azt elhamarko­dottnak jogszerűen alig fogja valaki bélyegezhetni. De épen oly alaptalannak mutatkozik a vád is, mely a törvények érvényessége ellen az uralkodó terroris­­mus nyomasztó és szabad akaratnak használatát megsemmisítő hatása tekintetéből emelkedik. Mert ha e szempontból a törvényes kellékekkel ellátott bármily törvény ellen alapos kifogást lehetne tenni, akkor számos törvényeket bátran kitörölhetnénk a magyar corpus jurisból és tulajdon aprobataink és compilatainkból, melyek vagy a törvényszentesitő fejedelemre, vagy a nemzet törvényhozó tagjaira ne­­hézkedett s némileg kényszeritöleg hatott időviszo­­nyok nyomása alatt keletkeztek, melyeknek azonban ha érvényességüket e tekintetből kétségbe hoznák, megtévesztenék a törvényeink által kötelezetteknek lelkiismerete, a törvény iránti szükséges tisztelet és engedelmesség megzsibbasztatnék , rosz szándékú honpolgároknak a törvényt kijátszó ezer kifogásokra alkalom szolgáltattatnék, ingadozni kezdene a trón és nemzet alatt az egész bizonytalanná lett törvé­nyes basis, s oly baj idéztetnék elő, melynél minden­esetre kisebbnek mutatkozik az, mely bármily ily tör­vények megtartásából származhatnék, hogy ne em­lítsük, miszerint apostoli fejedelmeinknek jellemszi­­lárdsága és lelkiismerete kizárja a gyanút, mintha bármily viszonyok közt oly törvényt láthattak volna el királyi sanctiójokkal, mely a trónra vagy hazára vészes lehetett volna; miszerint a nemzetnek törvény­­hozásairól föl nem lehetett tenni, hogy kész ne lenne a veszedelmesnek mutatkozó törvényben alkotmányos uton megtenni a szükséges változtatást a­nélkül, hogy az értékes törvények nem alkotmányos úton való megsemmisítésével a mindenkor, de különösen a jelen idő körülményei közepette vészes experimentumhoz kellessék nyúlni. Ha ki végre e törvényt azon tekintetből kívánná érvénytelenítettnek állítani, hogy az csupán az egy esetre hozatott, s épen azért most többé nem alkal­maztatható, annak eligazodására szolgálhat az emlí­tettem törvénynek szoros összefüggése az 184%-ks pozsonyi országgyűlésnek 7-ik czikkelyével, melynek 6-ik §-a ugyan (előre nem látván a bekövetkezendő catastrophát) szintén csak a közelebbi magyarhoni gyűlésre terjeszti ki rendelkezését, de egyszersmind kimondja, hogy „azontúl az erdélyi érdekek képvi­­seltetésének elrendezése, az egyesült törvényhozás feladata leend. Miután tehát az épen említett ügyelrendezés csakis közös országgyűlésen történhetik, az ebben eljáró 1848. július 2-ai országgyűlés pedig a bekö­vetkezett vészes események által közbeszakasztatott, miután továbbá az alkotmányos élet újra beálltával a nagyfontosságu közjog continuitásnak szükségessé­­gének­ fogva ott felemelendő a fonal, hol az elejtetett, az és szerény nézetem szerint a jövendő országgyű­lés e tekintetben legalább a megszakasztott 1848-ai országgyűlés folytatásául tekintethetik, melyre tehát az említettem törvény szerint kellen­k a választásnak annál inkább megtörténni, mivel csak alkotmányos törvény szerint lehet ország­gyűlést egybehívni, ily törvényt tehát az ország nem nélkülözhet, és épen azért, jóllehet az említettem törvény csak azon egy esetre hozatott, mégis egy más ily törvénynek hiányá­ban mindaddig kiható erejű maradand, mig egy­mással pótolva nem­ lesz, mit az akkori törvényhozás (szel­leme szerint ítélve) kétségkívül megrendelt volna, ha előre látható, hogy egy véletlen catastropha által megszakasztatván, az 1848-ki julius 2-diki ország­gyűlés az erdélyi érdekek képviseltetésének elrende­zése, általa nem fog eszközöltethetni. Mindezeket tekintetbe vévén, miután vagyon törvényünk, s törvény és törvény között, h­ol azok a törvényesség minden kellékeivel ellátva vannak, kü­lönbséget tennünk nem szabad, ragaszkodjunk ahoz. Ezt kívánja mitőlünk hazafiui és alattvalói kö­telességünk, tekintettel különösen a mostani európai zavarokra és tulajdon honunknak még mindig válsá­gos viszonyaira, melyeket a birodalomnak és­­ mivel ennek érdekei kedves honunk érdekeivel oly szoro­san egyek és ugyanazonosok, hogy ha nem létezne a birodalom, azt honunk érdekében teremteni kellene, és mivel létezik, annak épségét, szilárd és hatalmas fenállását biztosítani önmagunk iránti kötelesség), épen azért honunknak is ellenségei a fejedelem, trón és alattvalói bizonyos kárára minden után felhasz­nálni , kizsákmányolni törekszenek. Ezen vészes igyekezeteket semmi sem képes inkább megsikerteleníteni, mint ha honunkban a kedé­lyek békés megnyugvása eszközöltetik. Mit ismét csak akkor lehet remélni, ha a törvényes hasisra állunk és állíttatunk, név szerint ha ujdon feléledt al­kotmányos életünk legfőbb tényezőjének, az ország­­gyűlésnek beállításánál az összes Magyarország szintúgy mint Erdély intelligentiájának nagyobb ré­sze által kívánt törvény vétetik zsinórmértékül, mely ha mellőztetnék, innen s túl csak vészessé válható félreértések, súrlódások, békételenség és komoly za­varok következhetnének be honunkra. Mely ellenben ha alkalmaztatik, minden a jelen értekezletünk feladatául kitűzött tárgyra nézve biz­tos Útmutatóul szolgáland, meghatározván, hová kel­lessék Erdélynek követjeit küldeni, mily helyt fog­laljanak az országgyűlésen az 1848-ig politikai jo­gokkal felruházva volt nemzetek s vallások mellett azok, kik ily jogosultsággal nem birtak volt, és mily kellékekkel bírjanak a képviselők választói? Miután azonban tagadni nem lehet, hogy ezen törvények ellen szakavatott oldalról számos kifogá­sok történtek, pedig méltán : a­mennyire ezeknek módosítása szükséges lesz, az alkotmányos uton kell, hogy eszközöltessék, mert törvényeket módosítni, re­videálni vagy megváltoztatni, csak a törvényhozó hatalom van feljogosítva, mely hatalom csak alkot­mányosan egybehívott országgyűlésen gyakoroltat­ván, minden olyan módosítást vagy revisiót ezen ér­tekezlet épen nem, hanem csak egyedül a jövendő­beli közös hongyülés fog eszközölhetni, miért is fe­llebbi igénytelen indítványomat ezennel megújítván, egyéni szerény nézetemet oda mondom ki, hogy leg­alázatosabb alattvalói hódolattal kérjük meg Felsé­ges Apostoli fejedelmünket, miszerint fenálló törvé­nyünk értelmében honunk képviselőit az egyedül il­letékes magyarországi közös országgyűlésre legke­gyelmesebben meghívni méltóztassék. PEST, febr. 22. A jan. 16-ki cs. leirat, hatása országszerte nyilvánul. Felirataikban a megyék és városok egy értelemben nyilatkoznak.Azt mondják,hogy a törvényesség teréről a haza elleni bűn elköve­tése nélkül önként le nem léphetnek — hogy a törvény egy nemzetnek oly kincse, mely tu­lajdona marad még akkor is, ha birtoklásától a nemzetet a tények hatalma évek hosszú során át elválasztva tartja; mert egy nemzet jogaira nézve nincs elévülés. Midőn az okt. 20-ki cs. diploma megkí­nálta a nemzetet a közhatóságok termeinek 11 éven át elkobzott kulcsaival, előrelátható volt, hogy a nemzet, ha a diplomában foglal­takkal szemközt elhatározza magát belépni a helyhatóságok termeibe, azt azon szilárd eltö­­kéléssel teendi, miszerint törvényeiből hajszál­nyit sem enged s jogai iránt nem alkudozik. A hatalom azon szavára, hogy : legyen municipium, az ország válaszolta : legyen; és jön municipium; csonka bár, de mégis olyan, mely az általa elfoglalhatott téren mindenek előtt az 1848-ki törvényeket ragadta kezébe, s ezekkel együtt az egész alkotmányt védi 1861-ben úgy, mint azt minden időben tévé. Hiszen századokig tartó keserves harcza ez a nemzetnek­ s hogy e harcz jelenleg a munici­­piumok várfalai között oly átalános, oly ma­kacs, megfejtését azon körülményben találja, hogy ezen várakat függetlenségünk elleneinek nagy számú fegyveresei ostromolják. De nagyon csalódnak a magyar munici­­piumok „féktelensége“ ellen feljajduló bécsi hírlapírók és állambölcsek, ha azt hiszik, hogy a nemzet a kormány elleni folytonos küzdé­sében gyönyörködik. A békeszerető polgár sem dicsőségért, sem harczvágyból nem fog fegyvert, hanem önvédelmére teszi azt, s örö­mét nem lelheti abban, hogy várak szűk falai között s az alkotmány rongyaiból öszevarrott zászlók alatt vívjon nehéz, és mindig csak ne­gatív eredményű harczot. Meguntuk a várak­­bani életet és küzdést; meguntuk az oly álla­potot, melyben a kormány s hatóságok közti kapcsot egyedül a kölcsönös bizalmatlanságot tolmácsoló leiratok és feliratok, s ha végsőre kerül a dolog, a­­ szuronyok teszik. Ily szo­morú kapcsot nemzet és kormány közt a nem­zetre ráerőszakolni, de megkedveltetni vele soha sem lehet. Sóvárgunk oly állapot után, melyben kormányunknak azt mondhassuk: „parancsolj, mi örömmel engedelmeskedünk!“ — De hogy ejthetné ki e szót a nemzet jelenleg, midőn nincs nemzeti kormánya ? ! Míg az ország szel­lemi kincseiről úgy, mint pénzéről, véréről nem a nemzet, hanem a birodalmi kormány ren­delkezik, addig az országnak nincs tulajdon kormánya. — Megnyugtatásunk csak e négy szóba foglalható: F­ü­g­g­e­tl­e­n m­a­g­y­a­r f­e­­l­e­l­ő­s m­i­n­i­s­z­t­é­r­i­u­m. A municipium — ön­ként és örömest — csak ily kormánynak fog engedelmeskedni; úgy­nevezett passio ellent­­állása ily kormánynyal szemközt meg fog szűnni; meg kellene szűnnie, vagy legalább bizonyos korlátok közé szorittatnia. Ebbéli meggyőződésemet meg nem ingat­hatja a némelyek által folyvást pengetett cen­­tralisatió, s annak iszonyaivali rémizgetés, mely, mint remélem, senkit sem fog tévútra vezetni. Egy a központon kívül minden tevé­kenységet lehetlenítő francziaországi közpon­tosításnak hazánkban jövője nincs. Nem czé­­lom azon módokról értekezni, melyekkel a municipium szerkezetét a kormány felelősség­gel öszhangzásba lehetne hozni. E részben el­térők lehetnek a nézetek , de csak egy nézet lehet arra nézve, hogy a nemzet független ön­­kormányzatának egyedüli biztosítékát — a fe­lelős kormány elvét sem a megyei szer­kezet épségben maradása tekintetének, sem bármi más tekintetnek feláldoznunk nem szabad. A helyhatósági szerkezet becsét a múlt is, a jelen is igazolja. Az alkotmányosság véd­­bástyájának­ nevezi azt a magyar, de hogy e védbástya az alkotmányt és az ország közigaz­gatási függetlenségét csak részben mentheté meg, a múlt s a jelen szintoly kézzelfoghatólag bizonyítja. Az ősi megyei szerkezet —vélemé­nyem szerint — oly öltönyhöz hasonlít, mely elegendő ugyan arra, hogy téli időben az em­ber meg ne fagyjon, de nem arra, hogy foly­vást ne dideregjen. Ha melegebb ruhára tehe­tek szert, csak nem fogok az ősi ruha iránti puszta tiszteletből folytonosan fázni. De nincs itt szó a municipális élet megszüntetéséről, mint már felebb mondom. Az idegen elemek befolyásától független, s az országgyűlés hatalma által támogatott , de egyúttal ellenőrzött, tehát felelős parlamenti kormány, nemzetőrség, szabad sajtó, egyesü­lési jog, a közhatóságok körében fürge köz­­igazgatási élet, s ugyanott a vitatkozás sza­badsága — úgy hiszem — oly tényezői a sza­­­­badságnak, mikkel a világ bármely nemzete

Next