Magyarország, 1861. február (1. évfolyam, 27-49. szám)

1861-02-26 / 47. szám

1861. — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. 47. SZ. Kedd, február 26. MAGYARORSZÁG T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 7, 3-szorinál 5 ujkr.­­ Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 ájkr. Egyes példányok OSTERLAMM K. és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél 10 ujkrajczáron kaphatok. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetési hirdetés. Előfizetést nyitunk a ..Magyarország“ marcz.—júniusi 4 havi folyamára 6 ft 50 krral. A „Magyarország“ kiadó hivatala. PEST, februarius 25. Külföldi szemle. Párisi levelünk é­rdekes közléseket hoz a Mirés­­botrányról , — melybe — úgy látszik — a csá­szár kamarása Bacchiochi és a pápai nuntius is bele van keveredve. Eddig Mirés és Pontalba úzon kívül senkit nem fogtak el. Ugyanezen közlésekből arról értesülünk, hogy II. Ferencz király tovább is tartotta volna magát Gaetában, ha párisi követe Canofári azt nem írja ő felségének, hogy az idén nem lesz háború, mivel Na­poleon nem akarja. Azonban arról levelezőnk sem kezeskedik, hogy a császár, miután a végzet szere­pét átvette, nem fogja mégis azt mondani: fata tű­lére, hogy akaratomat megváltoztassam. A­mit ezenkívül e közlésekben a római ügyre nézve találunk —a mi nem kevésbbé érdekes revela­­tio — az irányban és szellemben összevág a kölni lap mindig jólértesült levelezőjének azon állítá­sával , miszerint dac­ára az ellenkező természetű híreknek , a római curia és Turin közt alkudozá­sok vannak folyamatban, oly értelemben, a mint la Guerroniére e megoldást röpirata conclusiójában felteszi. A belga lap ugyan még mindig Tamás ily megol­dás lehetőségében, szerinte a római kérdéssel csak úgy lehet végezni, ha a pápa világi és szellemi souveraini­­tását egymástól különválasztják, vagy más szóval a világi hatalmat végkép feladják — mert a vicariátus­­ság eszméje nem megoldás, hanem annak elhalasz­tása. A kölni lap bécsi levelezője úgy beszél, mintha a fátumot akarná felidézni : „Nem lehetetlen — úgy­mond — hogy a Ticino átlépésének évfordulóját a Mincio vagy a Pó átlépésével fogjuk megünnepelni. Ausztria meg akarja mutatni, hogy nem az európai hatalmak beegyezé­se, de saját ereje tartja fen.“ Ugyanazon lap turini levelezője mintegy felelni lát­szik e provocatióra, midőn megjegyzi: „Garibaldi teljesen visszavonult, de h­a az osztrák kormány vég­letekig fogná hajtani a dolgot, azonnal a magyarok sorai közt terem.“ Az angol kormány még­sem az a kőszívű, mi i­lyennek a „Post“ tükre mutatta, hajlandó volt a sy­­riai megszállásba beleegyezni. Most már még csak angol katonaságot sem kíván Syriába küldeni — tehetik a francziák, a­mit akarnak. Küldene leiz az szívesen, ha nem csak Chinából vonhatna el csapato­kat, ezek meg nagyon későn érkeznének Belruthbe. A­mi végre engedékenységét illeti, ennek Gorzsakoff herczeg jegyzéke az oka, melyet az orosz feljhatal­­mazott Kisseleffhez intézett Párisba. E jegyzékben az foglaltatik, hogy Oroszország, Syria további megszállása ellen a francziák által, egy hang kifogást sem tesz, azt sem ellenzi, — ha a párisi értekezlet abban állapodnék meg, hogy más hatalmak is küldjenek oda megszálló hadat Valóban Napóleon helyzete kényelmes is, válogatós is e Damen-Walzerben, egyszerre kettő is nyúl keze után — de e helyzetből egyúttal az is kiviláglik, hogy Anglia lenne a civilizatió előtt felelős, ha közte és Francziaország közt az egyetértés kötelékei valaha megszakadnának. Belföldi szemle. Pest vármegyének ma tartott kisgyülésén felolvastatott az országgyűlésre meghívó kir. levél. Kubinyi Ferencz emelt szót s kifejté, hogy e kir. levél az eddigi törvénysértést újabbal tetézi, miután az nem csak a pragmatica sanctióba és a­z ország in­tegritását biztosító inaugurale diplomába, hanem a mennyiben az 1848. V. t. sz. ellenére octrogált rend­szabályokra hivatkozik, magába e törvénybe is üt­közik. A tárgy közjogi érdekű levén, a közgyűlés elé tartozik, de ha a kisgyűlés időkímélés tekintetéből azt most kihirdetvén, a képviselők választására nézve kiküldött középponti bizottmánynak adná ki, ez esetben óvást kíván a jegyzőkönyvben kifejeztetni A kisgyűlés a kir. leirat bővebb tárgyalását a marcz 11-kén tartandó közgyűlésre halasztván, hogy az V. törv. 13. és 24. §§. rendeletének eleget tegyen, a vá­lasztást minden kerületben marcz. 26-ra tűzvén ki, a választási intézkedések közzétételét az egyházi szó­székekből, elrendeli. A kisgyűlés a tisztviselőknek ezennel is meg­hagyta, hogy a botbüntetést ne alkalmazzák. 1848 előtt e büntetés alól ki voltak a nemes­ osztálybeliek véve, az 1848-ki törvények megszünteték a kiváltsá­gokat s az egyenlőség elvét emelték győzelemre. Ez elv megsértése volna, h­a a megye tisztviselői a bot­­tüntetést alkalmaznák ezentúl is azokra, kik a nemesi osztályhoz nem tartoznak. — Zombori levelezőnk értesít az e hó 20-ák­­­án megkezdett tisztujitásról. Első alispánságra a főispán, a kijelölést intéző választmány javalata foly­tán, Latinovics Móricz, Pál Antal, Pilaszanovics La­jos és Cseh Antal urakat jelölvén ki, a bizalom pedig a két első között oszolván meg, szavazásra került a dolog, melynek eredménye az, hogy Pál Antal ur 485 szavazattal 223 ellenében Bácsmegye első alis­pánjává választatott s székét tapintatos korszerű be­széddel elfoglalta. Másnap a tisztujítás folytatandó volt.­­ Az abauji esetre nézve, melyet lapunk leg­utóbbi számában közöltünk, újabb tudósítást is kap­tunk, melyből előbbi közlésünket két részlettel pó­tolhatjuk : egyik, hogy az elfogott bujtogató — volt katona; a másik, hogy a cs.k. rendőrség már kiadta őt, de —a cs. k. orsz. törvényszéknek, ennek elnöke pedig azt válaszolta a megkereső szolgabirónak, hogy ha kiviláglik, hogy az ügy nem hozzá tartozik, a foglyot a megyei hatóságnak kiadja. Ugyanezen másik tudósítónk, kinek közlését szintén ezentúl is szívesen fogadjuk, írja, hogy Kas­sa városa részéről, b. Luzsénszky Pál polgármester úr vezetése mellett, küldöttség volt menendő a jelen­leg Golopon mulató b. Vay Miklós úrhoz, fölkérendő, hogy állását hazánknak az 1848-diki törvények sze­rint mihamarabbi teljes átalakítására megtartani s fölhasználni méltóztassék. — Zsolna városában, írja rendes levelezőnk, e hó 18-dikán történt meg a tisztujitás, de kár, hogy nem oly szép rendben , mint Trencsénmegye egyéb községeiben. A választási elnököt, Marsovszky Mór másodalispánt, lovas-bandériummal fogadták s ünne­pélyesen vezették be ; a tisztujitás napján a domovni­­kok (nagyobb kiváltságokkal élő polgárok) túlszár­nyalva látván magokat a számosabb c­alugnikoktól, a termet épen tisztujitás közben elhagyták. Az ered­mény következő : polgármesternek választatott meg Trajcsik Alajos, bírónak Kallina Ignácz, ügyésznek s jegyzőnek Bicsánszky János. — Levelezőnk kettőre figyelmezteti az uj tanácsot : egyik, hogy 1848. előtt a város utczái magyarul és tótul voltak elnevezve, most pedig a város szellemével ellenkezőleg, németül és tótul; a másik, hogy ezelőtt Zsolna városának a Vág vizén állandó hídja volt, s a közlekedés érdeké­ben óhajtandó, hogy megint legyen. Trencsén megye most egyébiránt — mint bizo­nyosan a többi megye is — a képviselőválasztás elő­munkálataival van elfoglalva. A megye múlt havi végzései közül levelezőnk még pótlólag azt említi fel, hogy az osztrák tartomá­nyokba szóló utileveleket, melyeket azelőtt csak az alispánok adhattak, ezentúl a főbirák is kiadhassák. — Nyíregyházán e hó 13-dikán volt meg a tisztujitás, még pedig hálistennek­ azon ingerültség és meghasonlás minden nyoma nélkül, melyet még ke­vés hónappal ezelőtt annyira szított egy azóta onnan eltávolított egyén. A nyíregyházi rendezett tanács most megalakult. Polgármester lett Meskó Sámuel, bíró Majerszky Lajos, főkapitány Enyingi Lajos, fő­jegyző Riszdorfer János. — Kőszeg városa tisztujitása Chernel Kál­mán választott elnök s a város országgyűlési követ­jelöltje vezetése mellett e hó 19-dikén ment véghez: polgármester s egyszersmind biró lett Kranz Sándor, kapitány Marton Imre, főjegyző Uhlmann Sándor, főügyész Igmándy Károly. A volt császári hivatalno­kokat — az adószedőn kívül, a­ki választás alá nem került — mind elmellőzték. (Kőszegi tudósítónk be­cses közleményeit ezentúl is kérjük.) —• Nagykőrösi levelezőnk értesít, hogy ott a követválasztási előmunkálatok véghezmentek most már a választás van hátra. Hogy ki lesz Nagy- s Kőrös követe, úgymond levelezőnk, ahhoz alig fér kétség: ugyanaz, a­ki 1848-ban volt, a­ki már ez év folytán is újólag szaporította hazafiúi érdemeit, a­kit jelleme, tudománya, neve egyaránt ajánlnak: Pest­megye főjegyzője, Tanárky Gedeon. Mi is azt his­­­szük, hogy Nagy-Kőrös nem küldheti érdemesb fiát az országgyűlésre, akkor a kormány megtagadhassa vagy­­ gátolhassa tovább azon törvények érvényre jutását. Én ezt tud­tam a kormányról képzelni s igy nem tartozom azon reménykedők közé, kiket a leirat tartalma meglep­hetett. A meghívó levélnek mindjárt bevezetésében meg kell ütköznünk azon határozottságon mel­lyel bizonyos tények akkép említtetnek, mintha azok jog­szerűsége magától értetnék, ,s kérdésbe nem is jö­hetne. Ötödik Ferdinánd Ő Felségének lemondása nem oly dolog, mi az országgyűlésen kívül elintézett­­nek lenne tekinthető, és kérdem: várjon az, hogy a koronázásra, melyre törvény szerint hat hónap alatt kell az országgyűlésnek egybehivatni, hogy a koro­názásra mondom tizenkét év múltával adatik ki a meghívó levél, nem oly körülmény-e, miről egyszerű megemlítésen túl még egyebet is kell róla a meghívó levélben mondani. Jól tudom, hogy mindezek az or­szággyűlésen fognak előkerülni. Ezek említésével csak jelezni kívántam azon visszás helyzetet, melybe a nemzet engedékenysége által jutott. A meghívó le­vélben még mindig az oct. 20-diki határozatokra tör­ténik hivatkozás, és ki a közelebbi hónapok történe­tét szakadatlan figyelemmel kisérte, az előtt minden­esetre fel fog tűnni s nagy fontossággal bírand an­nak tapasztalása, hogy midőn egyrészről a kormány folyvást az oct. 20-diki diplomához ragaszkodik, s midőn másrészről az ország összes törvényhatóságai az 1848-ki törvényes alapokért küzdenek, e két el­lentétes irány közötti küzdelemben a kormány ek­­korig minden tért meg tudott tartani, melyet oct. 20-val foglalt el, ellenben a nemzet úgy­szólván sem­mit sem tudott visszaszerezni, mi­által jogos kívána­­tainak teljesítéséhez békés úton csak egy lépéssel is közelebb jutott volna. Ha valóban az volt a czél, hogy e nemzetben léteiére, jövőjére nézve a meg­­nyugvás érzetét keltsék fel, úgy a törvényes állapo­tot kellett volna egész kiterjedésben helyre­állítani, és ha az osztrák államférfiak azt hiszik, miszerint Magyarországnak törvén­nyel biztosított törvényho­zási és kormányzati önállósága veszélyezteti a mo­narchiát, ám egy törvényes országgyűlésen megte­hették volna a kísérletet, hogy az 1848-ai törvé­nyekből egyet vagy mást lealkudjanak; de nem kel­lett volna megforditni a dolgot, nem kellett volna megakadályozni a törvényes állapotnak helyreállá­sát, s nem lett volna szabad úgy állitni fel a kérdést, hogy a nemzet egy országgyűlésen birkózzék a kor­mán­nyal, s törvényeiből ezen az uton szerezzen vissza annyit, a­mennyit tud, mert ily téren, nem mondom, hogy meg fog történni, de könnyen meg­történhetik, hogy a nemzet véget nem érő s meddő törvényhozási küzdelmekbe bonyolittatik. Ily körül­mények között a szigorú következetesség — úgy gondolom, — azt kívánná, hogy ha a kormány az ország összes törvényhatóságai által annyi ha­tározottsággal s annyi erél­lyel kijelentett törvényes kivánatokat teljesen ig­norálni üdvösnek s czélszerű­­nek véli, a minthogy ignorálja is, akkor a nemzet az országgyűlési meghívásra passiv magatartással felel­jen s önerejére támaszkodva bevárja, mit hozni fog a jövő. Azonban magasabb tekintetek oda vezérelhetik a nemzetet, hogy országgyűlési képviselőinek válasz­tásához hozzáfogjon. A nép nyugalmának helyreállí­tása s e hazának boldogsága fölött a jövő országgyű­lés, bizonyára nagy horderejű intézkedéseket te­­end. Miként fognak a nemzet léteiével közvetlen kapcsolatban álló nagy kérdések megoldatni, ez a jö­vendő titka. Azon egyről teljesen meg vagyok győ­ződve, hogy az ország képviselői minden körülmény között tántoríthatlanul fognak ragaszkodni azon nagy népjogi elvhez, miszerint minden nemzet jogosítva van Saját legjobb belátása és meggyőződése szerint rendelkezni sorsa és jövője felett; erősen hiszem, hogy az országgyűlés ez elvet érvényesitni s keresz­tülvinni fogja minden következményeiben. De azt is tudom, hogy nehéz napok várnak a nemzetre, és pe­dig különösen azon makacs következetesség miatt, mel­lyel a kormány mint látszik el van határozva az országgyűlés előtt helyre nem állítni a törvényes állapotot, s az oktobe 20-diki diploma határozmányait egész erővel fentartani. Nem lehet, hogy a dolgok ily állása méltó aggodalmainkat ne fokozza. Nézetem tehát az : fejezze ki e törvényhatóság sajnálkozását a fölött,hogy az ország összes törvényhatóságainak az 1848-ki törvényes alapokra vonatkozó lényegileg egyhangú felszólalását a kormány figyelemre mél­tónak sem tartotta; de ki kell fejeznünk jegyzőköny­vileg még azon aggodalmunkat is, melyet a jövőnek eshetőségei iránt táplálunk akkor, midőn egy ki nem engesztelt nemzet képviselői oly tudattal jelennek meg az Országgyűlésen,hogy a kormány el van tökél­ve, daczolni a nemzet törvényes kívánalmaival! A fel­írásoknak barátja nem voltam s nem is vagyok, ezen határozatot azonban — ha t. i. inditványom határo­zottá válnék — jegyzőkönyvi kivonatban báró Vag ő exczellentiájának meg lehetne küldenünk. törvényeinknek meg nem tartása az összes hazában ébresztett. Felséges Ur­­a magyar lázas hévvel szereti hazáját; — és ebben rejlik megfejtése azon tántorit­­hatlan hűségnek, melylyel annak alkotmányához ragaszkodik, — ebben rejlik megoldása azon félté­kenységnek, a melylyel törvényeink szentségét vé­deni soha meg nem szűnik, s a mely előtte minden parancsot, mely törvényeitől eltér, az ország alkot­mányos léteiét veszélyeztető tény gyanánt tün­tet fel! Temesmegye közönsége — a hon szentesítette törvényeit tisztelő rendületlen ragaszkodásában — bizton reményiette, miszerint Felséged az országgyű­lést kizárólagosan az 1848-dik évi törvények alapján hivanolja össze, s ezáltal uj jelét adandja a múlt évi október 20-án kelt királyi manifestum első pont­jában kifejezett legmagasabb elhatározásának, mely szerint Felséged jövő országlásának alapjául kizáró­lag a törvény szentségét kegyeskedett kijelölni, s a fenálló törvények változtatását az országgyűlésnek legkegyelmesebben tulajdonítani méltóztatott. Szükség­ e mondanunk, hogy a csalódás keserű­ségét éreztük kebleinkben, midőn — a koronás feje­delem által szentesített törvényeinken alapuló »—• jo­gos reményünket — e tekintetben — meghiúsulni láttuk­ hazánk iránti szeretetünk, sőt Felséged iránt tartozó alattvalói kötelességünk ellen vétkeznénk, ha szentesített törvényeink ezen mellőzéséből eredő sérelmeink orvoslásáért Felségedet megkérni elmu­lasztanánk ; az országgyűlési képviselők megválasztását szabályozó rendelet, a magyar szent koronához tartozó összes terü­letnek : Erdélynek, Horvát-Tótországoknak a ma­gyar tengerpartnak s a határőrvidékeknek az or­­szággyülésre­ való meg nem hívása, az országgyűlés helyének Pestről Budára való áttétele, — meg annyi mellőzései s igy közvetlen megsértései az 1848. évi szentesített törvényeknek, és mint ilyenek — közvetve — azon sarkalatos alaptörvé­nyeinkkel is ellenkeznek, melyeknek kötelező ereje Felséged számára a magyar szent koronát, ezen szent koronához tartozó országoknak pedig, alkotmányuk és szentesített törvényeik sérthetetlenségét biztositja. Mi nem képzelünk lélekemelőbbet, mint midőn a honi törvények szentségét tisztelő fejedelem aka­rata, a törvényekhez hűn ragaszkodó országnak ösz­­hangzó akaratával találkozik; az ily öszhangzó aka­ratból kifejlett erő megtörhetetlen és biztos záloga a nemzetek nagyságának és a trónok dicsőségének ! E magasztos czél elérése tekintetéből esedezünk mi Felségedhez: Méltóztassék — az országnak törvényen ala­puló kívánságát méltatva — az ápril 2-ra egybehí­vott országgyűlésnek helyéül, az 1848-dik évi törvé­nyek alapján, Pest városát kitűzni, és ezen országgyűlésre — ugyanazon évi törvé­nyek alapján, a magyar szent koronához tartozó összes területet meghívni, hogy igy közös egyetér­téssel vessük meg azon jövőnek alapját, melyre e je­len országgyűlés határozatainak befolyása végzet­­szerű jellemű leend! Kelt az 1861. évi február hó 7-kén Temesvá­­rott tartott bizottmányi közgyűlésünkből. Császári királyi Felségednek hű alattvalói Temesmegye közönsége. Szilágyi Virgil beszéde Pest város febr. 23-án tartott közgyűlé­sében az országgyűlési meghívó levél felolvasása folytán. Én nem tudom mint gondolnak, s miként érez­nek e meghívó levél olvasása után azok, kik minden­kép tartózkodásra, mérsékletre intették Pest város törvényhatóságát, kik azon nézetnek voltak hirdetői, hogy bizalommal és megnyugvással kell a jövőbe te­kintenünk, mert nem lehet képzelni, hogy midőn az ország összes törvényhatóságai határozottan kijelen­tik ragaszkodásukat az 1848-ki törvényes alaphoz. Temesmegye felirata az országgyűlés tárgyában: Császári Királyi Felség! Az ország jelen válságos helyzetében egyedül az országgyűléstől várja azon — reá nézve kötelező — intézkedéseket, melyek alapján az ideiglenesség tömkelegéből kibontakozva, egy biztos és kielégítő jövőnek nézhet elébe. Ezen nézet vezérelhette Felségedet is, midőn — az ország egyetemes óhaját méltatva — a folyó év január 7-én kelt legmagasabb elhatározásával az országgyűlés egybejövetelének határnapjául az 1861- ki april hó 2-kát kegyelmesen kitűzni méltóztatott. De az örömet, melyet a közohaj teljesülése okozott, túlszárnyalta azon kifejezh­etetlen fájdalom­nak érzete, melyet az országgyűlés törvényes alak­jának, és az országgyűlésre vonatkozó szentesített dr. Teleky Domokos beszéde a gyula­fehérvári értekezleten. Nagyméltóságú elnök úr, tisztelt értekezlet! Azok után, miket az előttem szóló nagyméltó­ságú püspök úr, ép oly logikai következetesség, mint törvényes alapossággal és ékesszólással elmondott, nem sok mondani­valóm van. Egyértelemben vagyok az előttem szólóval, mi­szerint itt csupán egyéni véleményünket fejezzük ki, mert sem az ország, sem annak egyes részei által fel­hatalmazva nem vagyunk, de el nem ismerhetem, hogy hazánk jelen törvénytelen állásában akár az egész ország, akár annak egyes része bárkit is meg­bízhatott volna, hogy itten többeknek véleményét tolmácsolhassa. Arra nézve is egyértelemben vagyok a tisztelt előttem szólóval, hogy ha bár itt egyéni véleményün­ket fejezzük ki, mégis az több fontossággal bír, mi­nővel rendesen magánvélemények bírni szoktak, s itt a különbséget abban látom, hogy ha mi szorosan tör­vényeinkhez ragaszkodunk, akkor véleményünk egy felette fontos tárgyban nagy nyomatékkal birand, s oly erős és megtámadhatlan lesz,mint maga a törvény; de ha véleményünk a törvényekkel ellenkező fogna lenni, akkor kétségen kívül a legingatagabb magánné­zet lesz az, sokkal gyengébb akármely egyes polgár törvényes nézeténél, s a haza közvéleménye sokkal könnyebben el fogja azt fúni, mint az erős szél a leg­vékonyabb szalmaszálat. Talán némelyek előtt egy magánértekezlet kö­­rénkívülinek tetszenék , midőn azt mondom, hogy véleményünk nyilvánításánál a külviszonyokra sem felesleges figyelemmel lennünk; — de tisztelt érte­kezlet, a jelen korszakban a világszerte történő ese­mények között oly összefüggés, oly lánczolat létezik, mely nem engedi, hogy közvetlenül hazánkat érdeklő bármely fontosabb cselekvénynél amazokat is figye­lembe ne vegyük; egy futó szétpillantás meggyőzhet arról, miszerint a külföld legtöbb országai legkéte­­sebb válság küszöbén állanak. Békét, rendet és jó­létet csak ott találunk, hol nemzetek, valamint ural­kodások az alkotmány és törvényekhez való szoros ragaszkodásban találják cselekedeteiknek változatlan zsinórmértékét; mindenütt ellenben, hol akár uralko­dás, akár nép magát feljogosítva érzi az alkotmány

Next