Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-23 / 120. szám

1- ör. Hogy mindaddig, m­iglen Horvátország, Erdéély, Fiume és a kapCsült rö ®bi­ országgyü­lésre meg nem jelenhetnek, azt­ csonkának tekintem. 2- or. Hogy mig az 1848-ki törvények egész ki­terjedésükben életbe nem léptetnek és a független felelős magyar minisztérium fel nem állittatik s ezzel kapcsolatban a magyar hadsereg az országba be nem parancsoltatik, és az idegen katonaság az 1608-ki 2-ik törv. czikk, s több törvényeink szerint el nem távolittatik, miglen Ő Felsége Ferencz József által a fegyverek hatalmának behozott mindennemű intéz­kedései önmaga által vissza nem vonattatnak s meg nem semmisittetnek, mindaddig e jelen országgyűlés a szó szoros értelmében semmi néven nevezendő mű­ködésekbe még csak be sem bocsátkozhatik. Így cselekvék József császár utódja 2-dik Leo­pold, a ki testvérének halála után annak minden rendeleteit, parancsolatait és behozott intézkedéseit azonnal visszavonta, megsemmisítette, a mint azt az 1790. törv. könyv praefatiója minden kétségen kivül helyezi. Magában értetődvén,miként csak ezeknek előle­­ges teljesítése után lehet igenis csak szó az iránt,váljon Ferdinánd királyunk és Ferencz Károly főherczeg­­nek az országgal törvényes formák szerint megálla­pítandó trónlemondása után — az ő utánna következő trónörökös irányában, az 1790 iki 2-ik törv. czikkely­­nek 5-ik pontja szerint az inaugurate diploma elké­szítésébe — s a nemzet jelenkori helyzetéhez való átdolgozásába bébocsátkozzék. S annak elfogadása és ugyan a fönnemlitett 5-ik pontban világosan kikötött szent hitnek előleges letétele után Ő Felsége megkoronáztassék. Ezek azok, melyeknek megtörténte után, a nemzetnek nagy kérdései s égető szükséggé vált feladata, horvát, szerb s tót ajkú a magyar koroná­hoz tartozó testvéreink nemzetiségi kérdései az egyen­jogúság méltányos alapján rendeztessenek, és az 1­848-dik törvények még fölmaradt kérdései törvény­­hozás utján megoldassanak, melyekre nézve Deák Ferencz érdemes képviselő úrnak indítványát és Tisza Kálmán képviselő záradékát egész terjedel­mében pártolom. A horvátországi ügyekre vonatkozólag hallot­tam a múlt szombati ülésben egy oly kifakadást, me­lyet épen azért, mert saját véleményem árnyéklata részéről történt, észrevétel nélkül nem hagyhatom.— Én az ily kifakadást ugyan úgy tekintem, mint a forgó szelet, a­mely egy-két zsindelyt az épület falá­ról leszakít — de a levegőt megtisztítja — azonban néha egy kis port is hagy maga után. Azért most mindenkorra kijelenteni kötelessé­gemnek tartom, miképen úgy vagyok meggyőződve, hogy „ha az országgyűlés a horvátok irányában a testvéries viszonynál csak egy hajszálnyira szigo­rúbb lesz, már akkor igazságtalanságot követel.“ Hogy mindazon jogokat, anyagi vagy szellemi jólétet, a­mit magunknak kiküzdeni vagy megsze­rezni most vagy jövendőben képesek leszünk — azo­kat igen természetesen —a horvát testvéreinkkel meg­osztani óhajtjuk. S ebből természetesen következik az is, miként józan és­szel föl nem tehető horvát testvéreinktől, hogy a 12 évi csapások és istentelenségek után az ausztriai absolutismus felé gravitáljanak, mert isme­rik ők is ama Juris axiómát: Ingrato service nefas. Ezek azok, a­melyek e jelen képviselőtestület­nek nem polgári kötelessége, de az isteni gondvise­lésének nemes küldetése, s ugyanazért határozottan kimondom, mikép részemről a történelmi jogok és koronás fejedelmeink által szentesített nemzeti ön­állás és függetlenségünket biztosíó törvényeinktől egy hajszálnyira is tágítani soha sem fogok, s ké­szebb vagyok az elfoglalt tért ma odahagyni, mint­sem nemzeti létünknek szentségét kalmárokhoz és nem országgyűlési testülethez illő alkudozás tár­gyává tenni. Azon nem várt esetre, ha az országgyűlés min­den eredmény nélkül szétoszlattatnék vagy fegyve­res erő által elzavartatnék, ám lássa be a történelem jövője és a műveit Európa jelenje, miképen a jogsé­­relem és a kiengesztelődés meghiúsulta ismét és is­mét csak az uralkodó akaratán tört meg, mert az 1848 ki 4. t. sz. 6. §-sa szerint az évi költségek meg­állapítása nélkül az országgyűlés föl nem oszlatha­­tik, annál kevésbbé zavartathatik széjjel. Tisztelt képviselő­ház ! A nagy Széchenyi ked­ves közmondása volt az osztrák kormány és a nem­zet közt követendő sajkázás politikája, mert midőn a vaskapunál neve fénykorát megnyitá, a rendelke­zésére bízott sajka mellett madárként elreppent a viz tükrén egy karcsú csónak, s mig a szél annak vitorláját vígan emelé, azalatt kényelmesen fújta pipájából a finom dohány ama illatát egy henyélő török. S míg Széchenyinek ólom madár mozdulatu evező kísérete hangosan neveté a török szibaritát, azalatt Széchenyi nagy lelke ,a lassan haladó sar­káról a sebesen elvillanó törökre párvonalt huzva jelképét láta benne önnön politikai életének, mert ő is felraká a jó szél mellett vitorláit, még viszás sze­lekben az értelmiség evezőjének lassú, de erős nyo­mása mellett hatályosan működtető a hálás nemzet emlékében örökké élő nagy lelkének biztos kor­mányát. Íme uraim, behúztuk a vitorlákat, eveztünk és sajkáztunk féléven keresztül a megyei élet zajos tengerén. A sajkázásnak vége van, megindítottuk a nemzetnek törvényes követeléseivel terhelt felséges szent hajóját, föl a törvény árboczára a magyar tri­color alatt velünk századok óta testvéries szeretet­­ben élt, külön-külön ajkú nemzetiségek zászlóiból alkotott ékes pavillonját, föl a jog és igazság szentelt vitorláját — hagyj dagadjon az a nemzet köz értel­mének óriás fuvallatától, hagy hasitja ketté a kétke­dések hullámait, hagyj fusson be a nemzet nagyha­jója a művelt világ jogérzetének kikötőjébe­n nevez­zük C7fen hajót Teleki László szellemének ! Én a határozatra szavazok. gyar koronát Bécsbe, a császár Horátz ezen szavaival válaszolt: „risum teneatis amici.“ De azon s véglietlen ínség és nyomor, melyet annyi éven át ezen intézmények e hazában előidéz­tek, inkább hazánk költőjének eme szavaira emlékeztetnek „megbünh­ödte már e nép a múl­tat és a jövendőt.“ Magyarország alkotmányának megsem­­misitése megkisértetett több ízben, különösen 1780 és 1849-ik évben, de e haza lakóinak jogérzete meghiusitá mindig az eféle kísérle­teket. Ez utóbbi alkalomkor eltöröltetett a ha­zai jog, a megyék önkormányzata, és helyébe az osztrák törvény bureaucraticus hivatalno­kaival hozatott be, elviselhetlen és folyton nö­vekedő adók vettettek ki, a törvénykezés irtó­zatos drágán és évekre terjedő lassúsággal ke­zeltetett, a közbátorság hiányzott. Meg lön ígérve a nemzetiségeknek az egyenjogúság, de ezt úgy értelmezték, hogy minden nyelv e hazában elnyomatván, a né­met nyelv hozatott be mindenütt. Vallás tekintetében létesült a concorda­­tum, és kiadatott a protestáns vallásuaknak az 1859 septemberi patens. — Azon bécsi minisz­ter azt gondolván, hogy egyik alárendelt bu­­reaucratiai osztályával van dolga, merész ke­zekkel a vallás szentélyébe és százados jo­gaiba nyúlni mert; de ekkor a hatalom, az e hazát lakó protestánsoknak vallásos ihlettség által edzett jellemén megtörött. Hazánk hű fiai oly törvénytelen itélőszé­­kek elé hurczoltattak, és általok el is ítéltettek, melyeket nem vezérlett a jog, az igazság és nem a politika, hanem a boszu indoka. Vessünk fátyolt e múltra; de hiába takar­­tatik a legsűrűbb lepellel a vérző seb, a sápadt arcz és kényteljes szem eláralja azt, és nekünk is vannak ily vérző sebeink, melyek oly határ­talan merészséggel és oly kényelmüen e nem­zeten ejtettek, és melyeket bizonyára mondom az oct. 20-ki pátens be nem gyógyít. Ez igen rövid vázlatban múltunk, de mi tehát kívánságunk a jövőben? Ha bár­mily más nemzetnek ezen kér­dés tétetnék, összeülnének annak bölcsei, össze­írnának árkusokat, eltöltenének sok időt, míg ezen kívánalmakat fogalmazni bírnák. Nálunk ez másképen van, mert nálunk ezen kérdésre a felelet, minden egyes polgár keblében már fogalmazva él, fogalmazva egy szóban, és ezen egy szó: a törvény. Törvényes alkotmányunkat követeljük mi és ezen alkotmány által adott jogokat meg akarjuk osztani egyenlősen, minden vallás és minden nemzetiség különbség nélkül, e haza minden polgárával. Trónokat látunk emelkedni, trónokat sülyedni, és mi okozza mindezt ? talán a szö­vetkezett nagyhatalmasságok seregei. Nem, hanem egy eszme, mely mellett ki küzd az győz, ki ellene az porba hull; és ez a nemzetisé­gek eszméje, mely a hazaszeretettel oly szo­ros kapcsolatban áll. Nem azon indokból akarjuk teljesíteni a nemzetiségek méltányos kívánalmait, hogy a kétes jövőből egymást fölhasználva bontakoz­­hozzunk ki, és azután egymás közt kísértsük meg az uralkodás pálmája utáni h­arczot, ha­nem azért, mert lelkünk mélyében, meg va­gyunk győződve arról, hogy csak úgy lehet ezen közös hazánk nagy, dicső és boldog, ha ennek létében egyszersmint találja biztosítva minden polgár vallása, nemzetisége és jólléte érdekeit. Nem akarunk ezen igen fontos ügy­ben fukarkodni vagy alkudozni, mert az egy ily nemzethez nem illik, meg akar­juk osztani egyenlően jogainkat, melyeket birunk, ennél többet senki nem kívánhat, senki nem adhat, mert ki többet igér mint sem maga bir, az csalni akar. Óhajtjuk őszintén, hogy a köztünk és Horvátország közt megszakadt kétszázados jó viszony ismét helyreállitassék. Kívánja ezt Horvátorság, de kivánja ezt Magyar­ország érdeke is. Mert hazánk Horvátország nélkül egy gazdag nagy ország, de el van zárva a ten­gertől , mely ugyan azonos a világkereskeres­­kedéssel. Horvátország egyedül csak saját keres­kedésére, saját erejére szoríttatik. Mig ellenben ezen két ország szövetke­zése által a Magyarország összes kereskedése Horvátországon keresztül vonulna át, mely átvonulás nem olyan mint egy hadseregé, mert még ez emészt és néha pusztít,amaz gazdag­sággal és jóléttel ár­asztja el azon vidéket, me­lyen áthalad. De nem csak anyagi érdek, hanem a kö­zösen töltött szép múltja e két or­szágnak is követeli ezen szövetkezést. És azért ez nem olyan ügy, melyet mint némely pert néhány fogásokkal megnyerni lehetne. Ez olyan, mint két igaz barát között megszakadt viszony, melyet csak egy őszinte gyöngéd kéz fűzhet ismét össze, melyet a t’oszakarat most is gátolni igyekszik, és melynek az óvatlan hozzájárulása csak kárt okozhat. Figyelmeztetjük azért azon társországot és testvérnemzetiségeket, melyekkel karöltve a nagy jövő elébe indulni kivánunk, hogy úgy tekintsenek nomoly nyilatkozatokra, mint a hajós azon habokra, melyek könnyűségük miatt a hajóba becsapnak ugyan, de miattuk azért a hajó nem sülyed el. Óhajtjuk továbbá alkotmányunk helyre­­állítása által az adó tetemes leszállítását, a törvénytelen indirect adók és monopóliumok megszüntetését, az örök időkre eltörlött urbé­­riséggel rokon természetű birtoklások és ki­sebb királyi haszonvételeknek, illő kárpótlás általi megváltását. Szent István koronája alatti országok, testvéri egyetértésben akarjuk élvezni jogain­kat, megvédendjük e korona fényét vérünkkel ha kell, és alkotmányunkhoz szorosan ragasz­kodunk. Hogy ezen alkotmány jogosan a mi tu­lajdonunk, ezt teljesen kimerítőleg, elvitázhat­­lanul mutatja fel e hazának és a világnak, Pest belvárosa, általunk mélyen tisztelt kép­viselőjének e ház asztalára letett indítványa. Pártolom teljesen annak szövegét, alak­jára azonban az az észrevételem, hogy addig, míg Erdély­, Horvát- és Tótország, Fiume és a határőrvidék képviselőinek az itteni megje­lenés lehetővé nem tétetik, és ez által e korona területi integritása elismerve nem leend, addig míg alkotmányunk elismerése által , törvé­nyeink integritása helyreállítva nem lesz, ad­dig ezen társor­szág és testvérvidékek képvise­lőinek hozzájárulta nélkül, véleményem sze­rint, ezen ház semminemű fölirat vagy tör­vényhozás fölötti tanácskozásba bele nem bocsátkozhatik. Azért azon indítványt, a Tisza Kálmán képviselőtársunk által előadottak hozzátételé­vel, mint ezen ház határozatát óhajtanám ki­mondatni. Hogy ezen indítvány alakjar­a nézve a vélemények e házban különbözők, az igen ter­mészetes, mert egy ily számos tagból álló tes­tület egy véleménye nem is lehet, mindazonál­tal az eddigi nyilatkozatokból már világosan kitűnik az, hogy ezen ház azon ritka parla­mentek egyike, melyben párt­különbség nin­csen, mert itt csak egy párt van, és ez az, mely törvényes alkotmányunkból, melyet elő­deink a déli betörésektől oly nagy vitézséggel megvédtek, a nyugoti fondorkodásoktól oly nagy bölcseséggel megóvtak, egy vonalnyit sem engedeni és készebb inkább ismét tűrni és szenvedni, minthogy beleegyezésével ezen a legkisebb csorba is ejtessék. Nincs e házban azon hatalomnak pártja, mely alkotmányunkat megcsonkítani akarja, de nincs e hazában sem, mert ennek lakosai, minden nemzetiség különbség nélkül, annyi sanyarú tapasztalatok és csalattatás után, igen meg tudják választani azokat , kikben bíz­hatnak. Több, mint egy évtized hosszú sorában a bécsi minisztérium egy főczélt tűzött ki ma­gának, és ez volt Magyarország megsemmisí­tése, azon experimentum létrehozása által, mely a birodalom egységének neveztetik, és mely által a köztünk és a birodalom közt létező törvényes kötelék az önkény bilin­cseivel pótoltatik. Mennyi keserv , mennyi köny, mennyi nyomor okozója volt ez, e sze­gény hazában; de mi volt az eredmény a bi­rodalomra nézve is, elveszett egyik leggazda­gabb tartomány, elszigeteltség a többi államok között, a legnagyobb mértékben megzavarva a pénzviszonyok. És most ajándékképen nyujtatik nekünk annak egy részecskéje, mely egész ezredéves tulajdonunk, katonai erőszakkal, a törvények mellőzésével hajtatik be az önkényileg kive­tett adó, alkotmányunk nincs elismerve, és ismétl némi változattal tovább folytattatik az annyi tapasztalatok által elégségesen bebizo­­nyított vétkes politika. Aggódó, mélyen szomorodott szívvel nézi mindegyikünk a jelent, és a legközelebbi jövőt. De csak ezt, mert mi e haza jövőjét illeti, itt egész más nézetem. Meg van áldva e hon a dús természet minden adományával, most jelenleg, az igaz, lakosai minden osztály különbség nélkül el­­szegényíttettek, az eddigi kormányzat, a szer­­­fölötti adók és a hivatalnokok zsarolásai ál­tal, de kormányoztassék csak pár évig czélsze­­rűen, emeltessék csak kissé a kereskedés, és ismét egyik leggazdagabb országa, hazánk, e világrésznek. Van-e hazának oly népe, mely mindenek fölött szereti hazáját, határtalanul tiszteli és ragaszkodik törvényeihez, mely hősiesen har­czol mint katona, hősiesen tud és fog tűrni ha kell, és mely föntartja a rendet mint szabad polgár. Van e hazának egy oly ifjú nemzedéke, melyre megnyugvással tekint mindegyikünk, tudván azt, hogy ha bennünket e helyről a végzet, vagy a hatalom elsodrand, lesz he­lyünkbe tíz, lesz száz, ki hasonló hazaszere­­tettel, hasonló önfeláldozással, betöltendi he­lyeinket. E haza mellett van a törvény, a jog, az igazság. Egy ország, mely ily erővel, ily kin­csekkel bír, az nem veszhet el. Azért bizalommal, bátran, büszkén né­zünk a jövőbe. Lehet erő, mely jogainkat, jólétünket ti­porja; de nincs hatalom, mely Magyarország ezredéves törvényes önállását megsemmisítse, és azért ne ámítsa magát bárki, mert Magyar­­ország osztrák provinczia nem lesz soha. Trefort Ágoston beszéde. Ha annyi jeles előadások után, a tisztelt ház becses idejét s türelmét igénybe venni bátorkodom, nem teszem azt szónoki viszketegből, hanem azon meggyőződésnél fogva, miszerint ez alkalommal mi­nél több képviselőnek nyilatkozni kell, hogy ismer­jen bennünket az ország s ismerje cselekvéseink ind­okait. Bocsánatot kérek pedig, ha felszólalásom kiin­duló pontjául egy a tárgytól talán távol fekvő eszmét használok — a status mindenhatóság eszméjét. — Ezen eszme kutforrása legnagyobbrészt a politicai bajoknak a continensen, mert ezen eszméből fejlődött ki azon nézet, miszerint az administratiónak min­denbe avatkozni kell akként, hogy az az embert szü­letésénél megragadja, és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedüli üdvözítő, — sola admi­­nistratio salvifica. E tan apostolai sz. István koronája országaiban irgalmatlanul experimentáltak, s nehéz meghatározni, váljon e műtéteknél az erkölcsi­ s jog­érzet hiánya, vagy pedig a politicai ügyetlenség vitte-e a főszerepet. De miután ezen urak anyagi és igen csekély szellemi készletük elfogyott , az európai conjuncturák s a birodalmi pénzzavarok nyomása alatt jelentek meg az októberi rendeletek, melyek folytán a megyék szervezék magukat, nem e rende­letek, hanem az 1848-ki törvények szerint. A főindok a szervezésre való, hogy az országnak át nyittassák, melyen az ország abnormis s törvénytelen helyzeté­ből, normális s törvényes helyzetbe átmehessen — mi természetesen csak az országgyűlés összehívása által lehetséges, s azért az ország október óta folyvást az országgyűlés összehívását sürgette, kívánván, hogy az országgyűlésnek sikere­s eredménye legyen. De itt azon sajátságos tüneményre akadunk, hogy azon tényezők, melyek a kormánynak egy nemét képezik jelenleg hazánkban, mert törvényes, sőt rendes kor­mányról szó sincsen, én azt legalább nem tudom látni sem azon helytartótanácsban, mely a Bachrendszert magyar nyelven folytatja, sem az udvari kanczellá­­riában, sem azon bécsi belügyminiszterben, kit ta­lán csak azért kereszteltek át államminiszternek, hogy Magyarország ellen államcsínyokat forraljon, s ki még folyvást a magyar ügyekbe avatkozik, — sa­játságos, hogy ezen tényezők épen akkor, midőn az országot állítólag törvényes állapotba átvezetni akar­ják s e czélra az országgyűlést összehívták, törvé­nyeink sértésében valódi virtuositást fejtettek ki. — Nem akarok ez ízben másról szólani, mint azon elmulasztásról, miszerint sem Erdély, sem Horvát, sem Tótország, sem a végvidékek, sem Fiume az or­szággyűlésre nem hivattak meg — minek következ­tében nem léteznek azon feltételek, melyek alatt az országgyűlés törvényalkotásra képesítve volna. — E helyzetből önként következik azon kötelességünk, miszerint mindent elkövessünk,hogy Erdély, Horvát s Tótország,a végvidékek s Fiume meghivassanak,mert törvényhozásunk kiegészítése és egysége s azzal szoros kapcsolatba álló integritása az országnak azon tér, hol semmi transactionak helye nincsen, mert gyengeség e téren s nemcsak azon törvé­nyes alap, melyen eddig állatunk össze fog roskadni, hanem Magyarország jövője is el lesz játszva. Ma­gyarország integritása oly fontos ügy, hogy midőn itt saját érdekünket védjük, védünk egyszermind egy dynasticus s egy európai érdeket; mert bármi szép ábrándokban éljenek a bécsi miniszterek azon veszélyek közepett, melyek az ausztriai birodalmat nem a keletről, hanem a nyugatról érhetik . Magyar­­ország integritása a dynasztiára életkérdés , mert bármi sors érti a birodalmat,a dynasztiának Magyar­­országon még mindig igen tekintélyes birodalma maradhat, ha bennünket magától végképen eltaszí­­tani nem akar; mi azon politikának, mely május 1-én Bécsben hirdettetett, igen könnyen sikerülhet; marad­hatna pedig a dynasztiának Magyarországon oly bi­rodalma, melyre támaszkodni lehet; mert mindig igaz marad azon franczia mondat, hogy csak arra lehet támaszkodni, mi ellenállani tud. De mondom, hogy Magyarország integritása európai érdek, mert bizonyos eventualitások esetére, Európa délkeleti részein nem fog hézag támadni az európai státus­rendszerben, míg Magyarország integritása maga épségében marad, s az átmenet egy birodalom alaku­lása és egy régi birodalom eloszlása alkal­mával, zavar nélkül fog történhetni; mert ké­szen fog állan­ a magyar állam, mely az elosz­lott régi állam helyét fogja pótolni. Ne tegyünk tehát oly lépéseket, melyek Magyarország integritá­sát veszélyeztethetik, ne hagyjuk ki számításunkból ezen tényezőt, mely jelenleg e kérdés kulcsát bírja — értem a tényleges hatalmat — e tényleges feje­delmet. Magyarország integritásáról szólva, lehetetlen nem érint­­­em a nemzetiségek kérdését. A horvát nemzet saját területtel s történeti jogokkal bir — én e jogait s bármely jogait tisztelem ezen ország­gyűlésnek azonban Horvátország irányában is, az 1848-iki törvényekhez ragaszkodni kell, mig e tör­vények alkotmányos úton megváltoztatva nem lesz­nek. Kötelességünk azonban már most kimondani, hogy mihelyt az országgyűlés törvényalkotásra ké­pesítve lesz, mi a horvátokkal a fenforgó differentiá­­kat kiegyenlíteni kívánjuk, anélkül azonban, hogy a magyar korona integritását csonkítsuk. Én a horvát nemzetiség,nyelv s irodalom fejlődését őszintén óhaj­tom, mert a szláv népek szellemi fejlődése a szabad­ság érdekében fekszik. S mert ez Európában az ab­­solutismust­ utolsó menekvő helyén is meg fogja törni; maga idején csak azt fogom követelni, hogy ezen új, köztünk s a horvátok közt megállapítandó jogviszony akként formuláltassék, hogy a surlódás, tehát az enyészet magvát magában ne hordja. Mi a többi Ma­gyarország területén élő népfajokat illeti — én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadá­lyoztatni, mert a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér, úgy tesz és czéltévesztő politika. Szerbek, románok, németek, szlávok, ruthe­­nek vigyék saját municipális ügyeiket saját nyelvü­kön, használják az iskolában azon nyelvet, mely ne­kik tetszik. Én a nemzetiségek benső kifejlődését úgy kívánom tiszteletben tartani,mint a vallást, mibe avatkozni a statusnak joga sincsen. De e külön nem­zetiségeknek teendő concessiókat, csak a jogegyen­lőség alapján lehet tenni, s valamint a vallások közt nem lehetnek privilegiális vallások, úgy a nemzetisé­gek közt sem lehetnek Magyarország területén pri­vilegiális nemzetiségek. Én a nemzetiség kérdésének egész nyomatékát korunk politikájára elismerem. B. Simonyi Lajos beszéde. Tisztelt képviselők! Azon intézmények romjai fölött állunk, melyek Magyarország szét­darabolását, az osz­trák birodalomba való beolvasztását, és ezred­éves alkotmányának megsemmisitését eszkö­zölni akarták, de kivihetetlenségükben önsu­­lyuk alatt rosk­adtak azok össze. És most mi azon szavakkal élhetnénk, melyekkel II. Jó­zsef császár élt, midőn az ország kormány­székei véghetlen fájdalmukban, azon folyamo­dással fordultak hozzá, hogy ne vitetné a ma­

Next