Magyarország, 1861. október (1. évfolyam, 228-254. szám)
1861-10-25 / 249. szám
1861 — I. évfolyam. 249. SZ. W MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA T MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA. " MEGJELEN Uj tér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- a hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 új kr.i ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIADÓ-HIVATAL séghez intézzenek. A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények . Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. Tj.. r ." . a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egy.g példányok KILIÁN fiYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT i ELŐFIZETÉSI ÁRuter 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. || könyvkereskedőknél 10 nikrajezáron kaphatók. | Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG 1 nov.-decz. havi folyamára 3 ft 50 kr 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A Magyarország“ kiadó-hivatala. mányi okmány és szervezeti szerződés módosítására törnének. A mexicoi hadjárat rendezése közel kilátásban áll. A „Corresp.“—spanyol lap — párisi tudósítása nyomán tudatja, mikép Francziaország sürgetései folytán Anglia végre ráállott a franczia és spanyol eszmék elfogadására. A három hatalom egyetemes működése — e tudósítás szerint — az európai hatalmakon elkövetett megsértés helyreütését s azt vette czélba, hogy a tampicoi és veracruzi vámok lefoglaltassanak. Ha pedig a mexicói fejetlenség szükségli, hogy a fővárosig hatoljanak, s a lakosság az európai védnökség mellett nyilatkozik, hogy alávaló zsarnokaitól megmenekülve állandó kormányt nyerjen , e munkát Anglia, Franczia és Spanyolország közösen hajtandják végre. Péntek October 25. PEST, October 24. Külföldi szemle. A Compiegneben elvetett mag csirái már mutatkoznak. A német népnek eddig tulságokig űzött franczia ellenszenve hova tovább mind jobban enyészik, helyébe barátságos közeledés, kimély lép. A lipcsei csata évnapja, noha az osztrák lapok e miatt teleszedett szájjal kiabálnak, csakugyan nem fog megünnepeltetni. A franczia küldött Mac-Mahon tbgy Königsbergben olynemű fogadtatásban részesült a német nép részéről, s a királyi estélyen a király és királynő annyira kitünteték, mikép bizton következtethetni, hogy a porosz király ama compiégnei értekezlet magvának gyümölcseire igen jó reményeket táplál. A „Moniteur königsbergi tudósítója terjedelmesen elősorolja, mennyire elégültnek nyilatkozott Compiégneből hazatértével a király,látogatása eredményével, mikép, mint saját szavai mondják, ha önmaga rendező vala, nem üthetett volna ki kedvezőbben ottani fogadtatása. Az estélyen pedig a király és királyné felváltva igen: hosszasan beszélgettek a franczia taggal, a király ismét Compiégneről beszélt, s a császárról, még pedig oly kifejezésekkel, melyek a tbgyot „tiszteletteljes kijszönetre“ kényteték. A királyné, miután a tbgyot, valamint a király is, hízelgő nyilatkozatokkal tisztelé meg, ritka avatottsággal Páris szépítéséről, a franczia művészetről beszélt, s végül a franczia követség minden tagja számára volt valami szeretetreméltó szava a királyi párnak. Azonban nemcsak a porosz uralkodó pár tünteté ki a franczia képviselőt. Nem akarjuk azt mondani, hogy „gyertyát akartak gyújtani az............is,“ de elég az, hogy Miklós orosz ahg a czár fivére, mihelyt a tbngyot megpillantá, rögtön hozzá közeledett s vele hosszasan és oly hangon társalgott, mely a trigy hazafiságát és a császár iránti ragaszkodását a legkellemesebben érintette. S e megkülönböztetés annál feltűnőbb, mivel a franczia követ nem tett látogatást az orosz négnél, ki Oroszországot képviselte, sőt be sem mutattatta magát nála. Kevéssel azután az osztrák félig közelgett a tagyhoz, s hasonló udvarias nyilatkozatokkal halmozá. Míg a „Nord“, feladatához híven, védelme alá veszi a porosz király beszédét, mondván : „a király azt nyilvánitá, hogy koronáját Istentől veszi, de sietett rögtön utána tenni, mikép ő az első alkotmányos porosz király, más szavakkal, miképp Isten kegyelméből és a nép akarata szerént király“ ; s ezután megelőző hibáztató bírálatok s ellenvetésekkel a franczia és angol lapok erre vonatkozó czikkeiből kivonatokat közöl, addig az „Opinion nationale“, ez is hivatásához híven, megtámadja az orosz kormányt a varsói kegyetlenkedések s barbarismusokért. „Mikép szenvedheti az orosz kormány — úgymond Napoleon herczeg lapja, — midőn kormányán annyi felvilágosult embere van, hogy Varsóban ily gyalázatos gyáva kegyetlenkedés menjen véghez. — Hogy nem fogja fel, mikép ily fellépés megbecsteleníti tiszteit és katonáit ? Az orosz kormány vészes uton jár. Pénzügyei zavarban s a forradalom szele lengedez, s íme az orosz kormány ily időt választott a fegyvertelen nép legyilkolására, melynek egyedüli bűne az, hogy hazát akar! Végzetes vaksága a bukó kormányoknak ! Midőn az orosz bárdolatlan önkény lengyel vérben fürdik, e szenvedélyesen catholicus nép szellemi főnöke a pápa szót sem mer emelni mellette. Félvén, nehogy az elnyomott Lengyelország iránti rokonszenv, biztatójává legyen a felszabadult Olaszországnak. Hát a népek őrei csak leöldösni tudják nyájaikat, s a vallás fejei csak karddal tudnak kormányozni! Szomorú vége a nagy intézményeknek.“ A varsói állapotok nem változtak. A hatóság előbbi eljárását s a katonaság nyers bárdolatlan rakonczátlankodását űzi. A templomok még mind zárvák. A katonaság az utczákon sátoroz és táboroz. A hivatalnokoknak rendelet adatott ki az iránt, hogy bajuszt ne, azonban katonai egyenruhát és köpenyt viseljenek. A német hajóhad ügye újabb lendületet nyert, s általános buzgalom kezd ébredni annak felállítása iránt Németországon. Bréma példáját Hamburg, s később Lübeck és Oldenburg is követték. A német nép kezdi megérteni, mikép érdeke ugyan azonos Poroszországéval. Hannovera azonban félni látszik Poroszország fensőbbségétől, s frankfurti követének utasításul adá, mikép azon legyen, hogy a német pártok védelmezése a frankfurti szövetséggyülésre bizassék. Tegnap azt állíták, mikép újabb uralkodói találkozás nehezen fog létrejöni e folyó évben. És ime ma értesülünk, mikép Triestben közelebbről olyasmi leend. Az osztrák császár ugyanis közelebbről ott az államaiba hazatérő görög királylyal találkozni fog. A Duna fejedelemségek egyesülési kérdése újabb phasisba lép, a mennyiben t. i. a porta e kérdésre vonatkozó jegyzéket intézett az európai hatalmakhoz, melyben különösen annak szükségességét fejtegeti, hogy a párisi szerződésben adott jogénál fogva őt illeti a biztosító hatalmak kizárásával azon jog, hogy az egyesülés kérdésében kényszerintézkedéseket tegyen azon esetre, ha az államokat alkot Belföldi szemle. — Buda városa hatóságának tegnapi közgyűlésében tárgyalás alá került a pestbudai cs. k. adóbizottmány jegyzéke, mely tudatja a várossal, hogy az adóhátralékos község minden jövedelmének letartóztatása elrendeltetett, nevezetesen az országos főpénztár arra is utasíttatott, hogy Buda városának nemzeti kölcsöni kötelezvényeit ki ne szolgáltassa. A lefoglalt kötvények névleges értéke 107,360 ft, a szelvényeké pedig 3494 ft 1 kr ezüst pénzben. Egyúttal fölszólítja a cs. k. adóbizottmány a várost minden adóhátraléknak egy hét alatti lefizetésére, különben a nevezett kötvényekből amennyi kell, el fog adatni. A város óvást tesz a pénzügyi hatóság ezen eljárása ellen, egyébiránt föl fogja szólítani a cs. k. pénzügyigazgatóságot, hogy ne csak a követelt, mintegy 22,000 ftnyi adóhátralék lerovására szükséges kötvényeket, de valamennyit adja el, s a többletet bocsássa vissza a város birtokába. A város ugyanis nem bízik e papírok emelkedésében s az el nem adás esetében netán bekövetkező veszteségért a pénzügyi hatóságtól kárpótlást követelne. — Nagykőrösi rendes levelezőnk írja, hogy ott e hó 22-kén esti 7 órakor fényes holdvilágnál dobszóval egy zászlóalj katonaság vonult be s az aznap eszközölt beszállásolások szerént helyhezkedett el. Szokatlan szigorral jártak el: 30, 20, 15, 10 embert tettek egy-egy házhoz, nem annyira az adóhátralékok arányában, mint inkább a szerint, a mint valaki magasabb városi hivatalt visel. A helybeli uzsorások az executio hírére a gabona árát is leverték s a pénzek százalékát 40-re emelték. — A szebenszéki helységek elöljáróit és jegyzőit — mint a szebeni újság utána »Korunk“ Írja — Szebenbe hívták s figyelmeztették, hogy tartsanak a kormánynyal. — Sz.-Udvarhelyről írják nekünk, hogy ott már hetek óta foly a katonai adóbehajtás. Mikor megérkeztek, megszállották a városházát, s követelték a hires tabellákat, melyeket a főbírói helyettes Kovács Domokos határozottan megtagadott, kinyilatkoztatta, hogy mint alkotmányos tisztviselő segédkezet teljességgel nem nyújthat a törvénytelen adó felszedésében. Ekkor beszállásolták magukat a zsandár vezetővel ellátott katonák a főbírói helyetteshez, aki nagy családjával háza egy szűk osztályába szorult, de szives vendégszeretetben részesítette nem várt látogatóit. Néhány napig folyt ez igy, a mikor is a katonák szétoszoltak a városi adóhátralékos polgárokhoz, s azóta szedi Jancsik József finánczbiztos az adókat. A helybeli ref. leánynöveldén executioval akarnak fölvenni egy hagyaték utáni átszállítási illeték gyanánt 463 frtot, holott ez iránt még a régi császári kormányrendszer alatt folyamodás tétetett volt legfelsőbb helyre; mert ezen adónem még az e tárgyban kiadott császári rendeletek értelmében is túlozva méretett ki, nem a hagyatékhoz tartozó fekvőségek becsértéke, hanem azon összeg vétetvén a kirovás kulcsául, a melyért azok később árverés utján eladattak. Hanem az ily eljárásokra e kicsiny, de hazafias lelkesedéssel teli város azzal felel, hogy a haza bölcsét s alkotmányunk rendithetlen oszlopát, Deák Ferenczet polgári oklevéllel tiszteli meg. Kivonat Szatmármegye bizottmányának October 14-én tartott bizottmányi közgyűlése jegyzőkönyvéből. Inditványoztatott, miszerint: Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megye bizottmányának katonai erőhatalommal történt eloszlatása ellen Szatmár megye részéről egy ünnepélyes óvás, úgy Szatmár megye lehető feloszlathatása elleni tiltakozás jegyzőkönyvileg fejeztessék ki. Amennyiben pedig az egész ország közvéleménye által visszavetett odrog életbeléptetését leginkább gátló megyei municipiumok épen a fenálló magyar főkormányszékek által semmisíttetnek meg, határozatilag mondassák ki, hogy a haza jelen válságos viszonyai között, Szatmár megye, az alkotmányosság egyedüli törvényes orgánumaiul csak a megyéket ismeri el, minélfogva mondassék ki határozatilag , hogy Szatmár megye megszakít minden viszonyt minden törvénytelen dicasteriumokkal, s azoknak rendeleteit, intézményeit és parancsait egyszer s mindenkorra félreteszi, tisztviselőit pedig utasítsa oda, hogy hivatalos működéseiket minden törvénytelen befolyástól óvják meg. Végzés: Midőn Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megye bizottmányának a magyar királyi helytartótanács utján kiadott feloszlatása katonai erőhatalommal tettlegesittetett, azon kifejezhetlen mély bánat szállta meg kebleinket, minőt csak legszentebb, és legkedvesebb vagyonunk elvesztése idézhet elő. Nem volt ugyan váratlan a tényleges hatalom részéről e csapás, mert valamint erős volt hitünk, hogy a kormánynak az absolutismusból az alkotmányos útra térését, nem önakaratától függő szándéka, de az európai külviszonyok nyomása, s a belnemzetek mozgalmai idézték elő, úgy lelkünk mélyében voltunk meggyőződve, hogy az európai viszonyoknak a kormányra nézve kedvező fordulatával, mint köd, úgy fog elenyészni az ígért alkotmányosság tiszta ege, és bekövetkezik ismét az önkény és rémuralom mindent elborító sötét éjjele. És e hitünkben nem csalatkozunk, mert az országgyűlés eloszlatása után az alkotmányos szabadság utolsó menhelyét, a megyei municipiumokat látjuk megsemmisíttetni, hogy elfojtassék a szabad és nyílt szó, hogy a hazában ezután a törvény, a hatalom szava legyen, és hogy a honpolgárok minden joga e szóban legyen kifejezve : vak engedelmesség. És e halálos döfés először Pest megye hatóságát érte; érte pedig azért, hogy az erőszakosan eloszlatott országgyűlés óvását sajátjává tette. Nem czélunk hosszasan fejtegetni az eloszlatást előidéző ürügy törvénytelenségét, elég legyen az 1723: 58 ik czikket idéznünk, mely szerint a megye saját körében jogérvényes határozatokat hozhat s azokat megváltoztatni senkinek sem szabad. Az 1848 : 16. czikk pedig a megyéket az országgyűlés szervezéséig régi hatályában meghagyta. De ha hazai törvényeink szellemét átfutjuk , világosan láthatjuk, hogy azok magát az egyéni szabadságot is annyira méltányolták, hogy azt feláldozni vagy koczkáztatni semmi szín alatt nem engedék. A hármas könyv első részének 9-dik czime, az 1492 : 11, 12, az 1723 :5, az 1741 : 8, 1536 : 41, és 1613 : 34. czikkelyek, senkit kihallgatás és bírói elitélés előtt büntetni nem engednek; ezeket oly alaptörvényeknek tartotta mindig a törvényhozás , melyek nélkül polgári szabadság, személy- és vagyonbátorság fen nem állhatnak. És hogy az egyéni szabadság megőrzése és biztosítása a törvényhozás fő gondja volt mindig, mutatja az 1625 : 62. és 1723 : 7, melyek nem a kormányra, hanem az országgyűlési táblák hatóságára bízzák a kárhoztató ítélet kimondását. Az 1588: 48. és az 1593 : 22. pedig bőven mutatják , hogy az országgyűlési táblák közönsége ily forma hatalommal élt, nem pedig a kormány. És ha már törvényhozásunk az egyesek szabadságát ennyi világos törvényekkel biztosítá, mennyire szentnek hitte, s mennyire biztosítottnak kívánta a megyei municipiumot, a nemzet e féltett kincsét, a szabadság e frigyládáját, s az összes egyéni szabadságot magában foglaló egyetemes szabadság-bástyát, melynek megsemmisítése, vagy felfüggeszthetése ellen, hogy törvényt nem hozott, csak az az oka volt , hogy valamint a görögök azért nem hoztak az apagyilkosságra törvényt, mert nem képzelték , hogy akadjon, ki e bűnt elkövesse: úgy törvényhozásunk sem képzelte , hogy oly kormányszék létezhessen valaha, mely annyi fejedelem esküje által szentesített alkotmányunk alapját, a megyei municipiumot megsemmisíteni merészkedjék. De miután oly sok fejedelmi eskükkel szentesített ezeréves alkotmányunk eljátszottnak állittatik a tényleges hatalom által s miután szomorúan tapasztaljuk, hogy az egész ország közvéleménye által elitélt, s visszavetett odrog életbeléptetésére a legnagyobb akadályul szolgáló megyei municipiumokat sorba kezdik megsemmisíteni, nincs egyéb hátra, mint a hatalom fegyveres erőszaka ellenében a törvény és jog pajzsát emelni fel. Azért Szatmár megye, a midőn Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megye bizottmányának törvénytelen feloszlatása ellen ünnepélyes óvását jegyzőkönyvébe iktatja, s egyszersmind saját megyéje bizottmányának lehető feloszlatása ellen előre is tiltakozik, s ezennel ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy hazánk jelenlegi válságos és siralmas viszonyai között, az alkotmányosságnak egyedüli törvényes orgánumaiul csak a megyéket ismeri el; minélfogva Szatmár megye ezennel megszakít a törvénytelen dicasteriumokkal minden viszonyt, és azok rendeleteit, intézményeit s parancsait egyszer s mindenkorra félreteszi, tisztviselőit pedig oda utasítja, hogy hivatalos működéseiket minden törvénytelen befolyástól megóvni kötelességöknek ismerjék. Jöjjön, a minek jönnie kell, de Szatmár megye — mely a törvények iránti tiszteletet, és a szabadság iránti szeretetet még azon ősöktől örökölte, kik hazánk szabadságharczaiban éltekkel és vérökkel védék a hon törvényes szabadságát, nem teheti, hogy most a hatalom ellenében gyáván feladja az alkotmány e védbástyáját. És Szatmár megye a hatalom fenyegetéseit férfias nyugalommal várja be, mert meg van győződve, hogy valamint 300 év óta az osztrák államférfiak, a birodalom egységének soha nem létesíthető eszméjével szálltak a sírba, úgy a mostani kormányférfiak is sírjaikba vendik azt. Jegyzette Luby Zsigmond. A Társországok. ír. E lapok 163. számában — július 14-án — „A Társországok“ czimű czikkünkben a zágrábi országgyűlés központi bizottmányának a magyar-horvát kérdésre vonatkozó javaslatáról többek közt így nyilatkoztunk : „E bizottmány javaslata, midőn azt kivánja Magyarországtól, hogy ez a Társországokkali szövetségének 1848-ban történt megszakadását jogilag történtnek ismerje el, nem kiván kevesebbet annál, hogy Magyarország lépjen le a törvényesség teréről, melyről még soha le nem lépett, melyen, mint egyedül biztos alapon, a hatalommal szemközt jelenleg is védi a Társországokkal közös alkotmányt és önállóságot. E javaslat nem kíván kevesebbet annál, hogy Magyarország, melynek a bécsi absolutismus irányában a jognál egyéb fegyvere nincs, maga ejtse ki kezéből ezen fegyvert, és hogy ily — valóban gyáva tettel tagadja meg múltját, ingassa meg jelen helyzetét, s kompromittálja jövőjét. Ez oly nagy hiba, és oly roppant és igazolhatatlan áldozat fogna lenni, minőt Magyarország soha senkinek nem tett — nem tehet.“ így nyilatkozott hazánkban akkor — így nyilatkozik ma is a közvélemény. Ha tehát ezen, egymással ellenkező szempontok daczára is akarunk egyesülni, ez csak úgy eszközölhető, ha mindegyik fél megmarad ugyan elvei mellett, de úgy, hogy egyik a másikat, elvei elismerésére ne szorítsa. Kívánta-e a magyar Országgyűlés az értekeztetés előleges feltételéül azt, hogy a horvát országgyűlés a két ország közti viszonyt jogilag fenállónak ismerje el? Teljességgel nem. Úgy a zágrábi országgyűlés se követelje hasonló feltételül azt, hogy a magyar hongyűlés az említett kapcsolatot jogilag felbontottnak nyilatkoztassa. „Hanc veniam damus, petimusque vicissim! “ A július 13-ai határozatban foglalt azon dik előleges feltételre , miszerint a háromegy királyságnak jelenlegi és reménybeli területét ismerjük el, s biztosítsuk mindenek előtt — az a megjegyzésünk, hogy a „jelenlegi“ terület kérdése függőben fevő peres kérdés Magyar- és Horvátország közt; tehát oly kérdés, melyet adatok és érvek felhozásával és kölcsönös felvilágosítás útján tisztába kell hozni; mert e kérdésben, jelesül Fiuméra s a magyar tengerpartra nézve, ugyancsak ellenkező nézetek uralkodnak köztünk s drávántúli atyánkfiai közt. Ily fontos kérdésben minden előleges értekezés és vitatkozás kizárásával rögtönözve határozni, még pedig úgy határozni, mint azt tőlünk a Társországok gyűlése júl 13-án kivánta, a mi részünkről megbocsáthatlan jogfeladás lenne. A „reménybeli“ terület biztosításának eszméje sem olyan, hogy azt különféleképen ne lehetne értelmezni. Ez eszmének szabatos értelmet csak akkor lehet majd adni, ha az egyesülés egyéb feltételeire, t. i. a közöttünk eddig fenállott kapocs mikénti átalakítására nézve tisztában leendettünk egymással. Míg ezen túl nem estünk, addig e kérdésben is igen bajos volna eligazodni. A területbiztosítás kérdése tehát annak idejében lehetne : magának az egyezkedésnek tárgya, de az egyezkedhetésnek előleges, és „sine qua non“ föltétele soha sem lehet, ha mindkét részről komoly és őszinte az egyesülési szándék. Reméljük e szerint, hogy a Társországok gyűlése e tárgyban úgy fog intézkedni, miszerint köztünk s horvát-szlavón atyánkfiai közt az érintkezés lehetővé tétessék, mi csak úgy érhető el, ha semminemű előleges lemondást, és jogfeladást nem követelünk egymástól. Ha azután — miről nem kétkedünk — sikerülne az egyesülés föltételeit kölcsönös előleges értekezés útján megállapítanunk, ott lesz a két országgyűlés, mint „ultima instantia,“ mely nem fogja engedni, hogy akár az egyik akár a másik félnek jogai csorbát szenvedjenek. Egyesülésünk fő akadályát a Dráván túl sokan a 48-i magyar törvényekben látják, melyek — szerintük— a köztünk 700 éven át fenállott kapocsnak 1848-ban történt megszakadását is idézték elő. Ugyanezt mondja a Társországok legújabb felirata is, mely szerint: „a magyar központosítás a háromegy királyság önállását és nemzetiségét veszélyeztető terveit az 1847 —48-i törvények által valósította. Ezen ezért a háromegy királyság nemzete azon törvényeket soha sem hirdette ki, sem magára nézve kötelezőknek el nem ismerte, sőt inkább támaszkodva a közös európai szabadság üdítő lehellete által feltámasztott közjogára, állami életét sokkal szabadabb elvek szerint rendezte be.“