Magyarország, 1861. október (1. évfolyam, 228-254. szám)

1861-10-25 / 249. szám

1861 — I. évfolyam. 249. SZ. W MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA T MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA. " MEGJELEN Uj tér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- a hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 új kr.­i ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIADÓ-HIVATAL séghez intézzenek. A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények . Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. Tj.. r ." . a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egy­.g példányok KILIÁN fiYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT i ELŐFIZETÉSI ÁR­­uter 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. || könyvkereskedőknél 10 nikrajezáron kaphatók. | Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG 1 nov.-decz. havi folya­mára 3 ft 50 kr 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A Magyarország­“ kiadó-hivatala. mányi okmány és szervezeti szerződés módosítására törnének. A mexicoi hadjárat rendezése közel kilátásban áll. A „Corresp.“—spanyol lap — párisi tudósítása nyomán tudatja, mikép Francziaország sürgetései folytán Anglia végre ráállott a franczia és spanyol eszmék elfogadására. A három hatalom egyetemes működése — e tudósítás szerint — az európai hatal­makon elkövetett megsértés helyreütését s azt vette czélba, hogy a tampicoi és vera­cruzi vámok lefoglal­tassanak. Ha pedig a mexicói fejetlenség szükségli, hogy a fővárosig hatoljanak, s a lakosság az európai védnökség mellett nyilatkozik, hogy alávaló zsarno­kaitól megmenekülve állandó kormányt nyerjen , e munkát Anglia­, Franczia­ és Spanyolország közösen hajtandják végre. Péntek October 25. PEST, October 24. Külföldi szemle. A Compiegneben elvetett mag csirái már mutat­koznak. A német népnek eddig tulságokig űzött fran­­czia ellenszenve hova tovább mind jobban enyészik, helyébe barátságos közeledés, kimély lép. A lipcsei csata évnapja, noha az osztrák lapok e miatt telesze­dett szájjal kiabálnak, csakugyan nem fog megünne­peltetni. A franczia küldött Mac-Mahon tbgy Kö­­nigsbergben olynemű fogadtatásban részesült a német nép részéről, s a királyi estélyen a király és királynő annyira kitünteték, mikép bizton következtethetni, hogy a porosz király ama compiégnei értekezlet mag­­vának gyümölcseire igen jó reményeket táplál. A „Mo­niteur königsbergi tudósítója terjedelmesen elősorolja, mennyire elégültnek nyilatkozott Compiégneből haza­tértével a király,látogatása eredményével, mikép, mint saját szavai mondják, ha önmaga rendező vala, nem üt­hetett volna ki kedvezőbben ottani fogadtatása. Az es­télyen pedig a király és királyné felváltva igen: hos­­­szasan beszélgettek a franczia taggal, a király ismét Compiégneről beszélt, s a császárról, még pedig oly kifejezésekkel, melyek a tbgyot „tiszteletteljes kij­­szönetre“ kényteték. A királyné, miután a tbgyot, va­lamint a király is, hízelgő nyilatkozatokkal tisztelé meg, ritka avatottsággal Páris szépítéséről, a franczia művészetről beszélt, s végül a franczia követség min­den tagja számára volt valami szeretetreméltó szava a királyi párnak. Azonban nemcsak a porosz uralkodó pár tü­nteté ki a franczia képviselőt. Nem akarjuk azt mondani, hogy „gyertyát akartak gyújtani az............is,“ de elég az, hogy Miklós orosz ahg a czár fivére, mi­helyt a tbngyot megpillantá, rögtön hozzá közeledett s vele hosszasan és oly hangon társalgott, mely a trigy hazafiságát és a császár iránti ragaszkodását a legkellemesebben érintette. S e megkülönböztetés an­nál feltűnőbb, mivel a franczia követ nem tett látogatást az orosz négnél, ki Oroszországot képviselte, sőt be sem mutattatta magát nála. Kevéssel azután az osztrák félig közelgett a tagyhoz, s hasonló udvarias nyilat­kozatokkal halmozá. Míg a „Nord“, feladatához híven, védelme alá veszi a porosz király beszédét, mondván : „a király azt nyilvánitá, hogy koronáját Istentől veszi, de sie­tett rögtön utána tenni, mikép ő az első alkotmányos porosz király, más szavakkal, mikép­p Isten kegyel­méből és a nép akarata szerént király“ ; s ezután meg­előző hibáztató bírálatok s ellenvetésekkel a franczia és angol lapok erre vonatkozó czikkeiből kivonatokat közöl, addig az „Opinion nationale“, ez is hivatásá­hoz híven, megtámadja az orosz kormányt a varsói kegyetlenkedések s barbarismusokért. „Mikép szen­vedheti az orosz kormány — úgymond Napoleon herczeg lapja, — midőn kormányán annyi felvi­lágosult embere van, hogy Varsóban ily gyalá­zatos gyáva kegyetlenkedés menjen véghez. — Hogy nem fogja fel, mikép ily fellépés megbecs­­teleníti tiszteit és katonáit ? Az orosz kormány vé­szes uton jár. Pénzügyei zavarban s a forradalom szele lengedez, s íme az orosz kormány ily időt vá­lasztott a fegyvertelen nép legyilkolására, melynek egyedüli bűne az, hogy hazát akar! Végzetes vak­sága a bukó kormányoknak ! Midőn az orosz bárdo­­latlan önkény lengyel vérben fürdik, e szenvedélye­sen catholicus nép szellemi főnöke a pápa szót sem mer emelni mellette. Félvén, nehogy az elnyomott Lengyelország iránti rokonszenv, biztatójává legyen a felszabadult Olaszországnak. Hát a népek őrei csak leöldösni tudják nyájaikat, s a vallás fejei csak kard­dal tudnak kormányozni! Szomorú vége a nagy in­tézményeknek.“ A varsói állapotok nem változtak. A hatóság előbbi eljárását s a katonaság nyers bárdolatlan ra­­konczátlankodását űzi. A templomok még mind zár­­vák. A katonaság az utczákon sátoroz és táboroz. A hivatalnokoknak rendelet adatott ki az iránt, hogy ba­juszt ne, azonban katonai egyenruhát és köpenyt vi­seljenek. A német hajóhad ügye újabb lendületet nyert, s általános buzgalom kezd ébredni annak felállítása iránt Németországon. Bréma példáját Hamburg, s ké­sőbb Lübeck és Oldenburg is követték. A német nép kezdi megérteni, mikép érdeke ugyan azonos Porosz­­országéval. Hannovera azonban félni látszik Poroszor­szág fensőbbségétől, s frankfurti követének utasításul adá, mikép azon legyen, hogy a német pártok védel­mezése a frankfurti szövetséggyülésre bizassék. Tegnap azt állíták, mikép újabb uralkodói ta­lálkozás nehezen fog létrejöni e folyó évben. És ime ma értesülünk, mikép Triestben közelebbről olyasmi leend. Az osztrák császár ugyanis közelebbről ott az államaiba hazatérő görög királylyal találkozni fog. A Duna fejedelemségek egyesülési kérdése újabb phasisba lép, a mennyiben t. i. a porta e kér­désre vonatkozó jegyzéket intézett az európai hatal­makhoz, melyben különösen annak szükségességét fejtegeti, hogy a párisi szerződésben adott jogénál fogva őt illeti a biztosító hatalmak kizárásával azon jog, hogy az egyesülés kérdésében kényszerintézke­déseket tegyen azon esetre, ha­ az államok­at alkot­ Belföldi szemle. — Buda városa hatóságának tegnapi közgyű­lésében tárgyalás alá került a pestbudai cs. k. adóbi­zottmány jegyzéke, mely tudatja a várossal, hogy az adóhátralékos község minden jövedelmének letartóz­tatása elrendeltetett, nevezetesen az országos főpénz­tár arra is utasíttatott, hogy Buda városának nemzeti kölcsöni kötelezvényeit ki ne szolgáltassa. A lefoglalt kötvények névleges értéke 107,360 ft, a szelvényeké pedig 3494 ft 1 kr ezüst pénzben. Egyúttal fölszólítja a cs. k. adóbizottmány a várost minden adóhátralék­nak egy hét alatti lefizetésére, különben a nevezett kötvényekből a­mennyi kell, el fog adatni. A város óvást tesz a pénzügyi hatóság ezen eljárása ellen, egyébiránt föl fogja szólítani a cs. k. pénzügyigazga­tóságot, hogy ne csak a követelt, mintegy 22,000 ftnyi adóhátralék lerovására szükséges kötvényeket, de valamennyit adja el, s a többletet bocsássa vissza a város birtokába. A város ugyanis nem bízik e papí­rok emelkedésében s az el nem adás esetében netán bekövetkező veszteségért a pénzügyi hatóságtól kár­pótlást követelne. — Nagykőrösi rendes levelezőnk írja, hogy ott e hó 22-kén esti 7 órakor fényes holdvilágnál dobszó­val egy zászlóalj katonaság vonult be s az az­nap esz­közölt beszállásolások szerént helyhezkedett el. Szo­katlan szigorral jártak el: 30, 20, 15, 10 embert tettek egy-egy házhoz, nem annyira az adóhátralékok ará­nyában, mint inkább a szerint, a mint valaki maga­sabb városi hivatalt visel. A helybeli uzsorások az executio hírére a gabona árát is leverték s a pénzek százalékát 40-re emelték. — A szeb­enszéki helységek elöljáróit és jegyzőit — mint a szebeni újság utána »Korunk“ Írja — Szebenbe hívták s figyelmeztették, hogy tartsanak a kormánynyal. — Sz.-Udvarhelyről írják nekünk, hogy ott már hetek óta foly a katonai adóbehajtás. Mikor meg­érkeztek, megszállották a városházát, s követelték a hires tabellákat, melyeket a főbírói helyettes Kovács Domokos határozottan megtagadott, kinyilatkoztatta, hogy mint alkotmányos tisztviselő segédkezet teljes­séggel nem nyújthat a törvénytelen adó felszedésé­ben. Ekkor beszállásolták magukat a zsandár­ veze­­tővel ellátott katonák a főbírói helyetteshez, a­ki nagy családjával háza egy szűk osztályába szorult, de szives vendégszeretetben részesítette nem várt láto­gatóit. Néhány napig folyt ez igy, a mikor is a kato­nák szétoszoltak a városi adóhátralékos polgárokhoz, s azóta szedi Jancsik József finánczbiztos az adókat. A helybeli ref. leánynöveldén executioval akarnak fölvenni egy hagyaték utáni átszállítási illeték gya­nánt 463 frtot, holott ez iránt még a régi császári kormányrendszer alatt folyamodás tétetett volt leg­felsőbb helyre; mert ezen adó­­nem még az e tárgyban kiadott császári rendel­etek értelmében is túlozva mé­retett ki, nem a hagyatékhoz tartozó fekvőségek becs­értéke, hanem azon összeg vétetvén a kirovás kul­csául, a melyért azok később árverés utján eladattak. Hanem az ily eljárásokra e kicsiny, de hazafias lel­kesedéssel teli város azzal felel, hogy a haza bölcsét s alkotmányunk rendithetlen oszlopát, Deák Feren­­czet polgári oklevéllel tiszteli meg. Kivonat Szatmármegye bizottmányának October 14-én tartott bizottmányi közgyűlése jegyzőkönyvéből. Inditványoztatott, miszerint: Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megye bizottmányának katonai erőhatalommal történt eloszlatása ellen Szatmár megye részéről egy ünnepélyes óvás, úgy Szatmár megye le­hető feloszlathatása elleni tiltakozás jegyzőkönyvileg fejeztessék ki. A­mennyiben pedig az egész ország közvélemé­nye által visszavetett od­rog életbeléptetését legin­kább gátló megyei municipiumok épen a fenálló ma­gyar főkormányszékek által semmisíttetnek meg, ha­­tározatilag mondassák ki, hogy a haza jelen válságos viszonyai között, Szatmár megye, az alkotmányosság egyedüli törvényes orgánumaiul csak a megyéket is­meri el, minélfogva mondassék ki határozatilag , hogy Szatmár megye megszakít minden vi­szonyt minden törvénytelen dicasteriu­­m­ok­kal, s azoknak rendeleteit, intézményeit és parancsait egyszer s mindenkorra félreteszi, tisztvise­lőit pedig utasítsa oda, hogy hivatalos működéseiket minden törvénytelen befolyástól óvják meg. Végzés: Midőn Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megye bizottmányának a magyar királyi helytartó­­tanács utján kiadott feloszlatása katonai erőhatalom­mal tettlegesittetett, azon kifejezhetlen mély bánat szállta meg kebleinket, minőt csak legszentebb, és legkedvesebb vagyonunk elvesztése idézhet elő. Nem volt ugyan váratlan a tényleges hatalom részéről e csapás, mert valamint erős volt hitünk, hogy a kormánynak az absolutismusból az alkotmányos útra térését, nem önakaratától függő szándéka, de az európai külviszonyok nyomása, s a belnemzetek moz­galmai idézték elő, úgy lelkünk mélyében voltunk meggyőződve, hogy az európai viszonyoknak a kor­mányra nézve kedvező fordulatával, mint köd, úgy fog elenyészni az ígért alkotmányosság tiszta ege, és bekövetkezik ismét az önkény és rémuralom mindent elborító sötét éjjele. És e hitünkben nem csalatkozunk, mert az or­szággyűlés eloszlatása után az alkotmányos szabad­ság utolsó menhelyét, a megyei municipiumokat látjuk megsemmisíttetni, hogy elfojtassék a szabad és nyílt szó, hogy a hazában ezután a törvény, a hatalom szava legyen, és hogy a honpolgárok minden joga e szóban legyen kifejezve : vak engedelmesség. És e halálos döfés először Pest megye hatóságát érte; érte pedig azért, hogy az erőszakosan eloszlatott országgyűlés óvását sajátjává tette. Nem czélunk hosszasan fejtegetni az eloszlatást előidéző ürügy törvénytelenségét, elég legyen az 1723: 58 ik czikket idéznünk, mely szerint a megye saját körében jogérvényes határozatokat hozhat s azokat megváltoztatni senkinek sem szabad. Az 1848 : 16. czikk pedig a megyéket az országgyűlés szervezéséig régi hatályában meghagyta. De ha hazai törvényeink szellemét átfutjuk , világosan láthatjuk, hogy azok magát az egyéni sza­badságot is annyira méltányolták, hogy azt feláldozni vagy koczkáztatni semmi szín alatt nem engedék. A hármas könyv első részének 9-dik czime, az 1492 : 11, 12, az 1723 :5, az 1741 : 8, 1536 : 41, és 1613 : 34. czikkelyek, senkit kihallgatás és bírói elitélés előtt büntetni nem engednek; ezeket oly alaptörvények­nek tartotta mindig a törvényhozás , melyek nélkül polgári szabadság, személy- és vagyonbátorság fen nem állhatnak. És hogy az egyéni szabadság megőr­zése és biztosítása a törvényhozás fő gondja volt min­dig, mutatja az 1625 : 62. és 1723 : 7, melyek nem a kormányra, hanem az országgyűlési táblák hatósá­gára bízzák a kárhoztató ítélet kimondását. Az 1588: 48. és az 1593 : 22. pedig bőven mutatják , hogy az országgyűlési táblák közönsége ily forma hatalommal élt, nem pedig a kormány. És ha már törvényhozásunk az egyesek szabad­ságát ennyi világos törvényekkel biztosítá, mennyire szentnek hitte, s mennyire biztosítottnak kívánta a megyei municipiumot, a nemzet e féltett kincsét, a szabadság e frigyládáját, s az összes egyéni szabad­ságot magában foglaló egyetemes szabadság-bástyát, melynek megsemmisítése, vagy felfüggeszthetése el­len, hogy törvényt nem hozott, csak az az oka volt , hogy valamint a görögök azért nem hoztak az apa­gyilkosságra törvényt, mert nem képzelték , hogy akadjon, ki e bűnt elkövesse: úgy törvényhozásunk sem képzelte , hogy oly kormányszék létezhessen va­laha, mely annyi fejedelem esküje által szentesített alkotmányunk alapját, a megyei municipiumot meg­semmisíteni merészkedjék. De miután oly sok fejedelmi eskükkel szentesí­tett ezeréves alkotmányunk eljátszottnak állittatik a tényleges hatalom által s miután szomorúan tapasz­taljuk, hogy az egész ország közvéleménye által eli­télt, s visszavetett od­rog életbeléptetésére a legna­gyobb akadályul szolgáló megyei municipiumokat sorba kezdik megsemmisíteni, nincs egyéb hátra, mint a hatalom fegyveres erőszaka ellenében a törvény és jog pajzsát emelni fel. Azért Szatmár megye, a midőn Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megye bizottmányának törvény­telen feloszlatása ellen ünnepélyes óvását jegyző­könyvébe iktatja, s egyszersmind saját megyéje bi­zottmányának lehető feloszlatása ellen előre is tilta­kozik, s ezennel ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy hazánk jelenlegi válságos és siralmas viszonyai kö­zött, az alkotmányosságnak egyedüli törvényes orgá­numaiul csak a megyéket ismeri el; minélfogva Szat­már megye ezennel megszakít a törvénytelen dicaste­­riumokkal minden viszonyt, és azok rendeleteit, intéz­ményeit s parancsait egyszer s mindenkorra félreteszi, tisztviselőit pedig oda utasítja, hogy hivatalos műkö­déseiket minden törvénytelen befolyástól megóvni kötelességöknek ismerjék. Jöjjön, a minek jönnie kell, de Szatmár megye — mely a törvények iránti tiszteletet, és a szabad­ság iránti szeretetet még azon ősöktől örökölte, kik hazánk szabadságharczaiban éltekkel és vérökkel vé­­dék a hon törvényes szabadságát, nem teheti, hogy most a hatalom ellenében gyáván feladja az alkot­mány e védbástyáját. És Szatmár megye a hatalom fenyegetéseit fér­fias nyugalommal várja be, mert meg van győződve, hogy valamint 300 év óta az osztrák államférfiak, a birodalom egységének soha nem létesíthető eszméjé­vel szálltak a sírba, úgy a mostani kormányférfiak is sírjaikba v­endik azt. Jegyzette Luby Zsigmond. A Társországok. ír. E lapok 163. számában — július 14-án — „A Társországok“ czimű czikkünkben a zágrábi országgyűlés központi bizottmányá­nak a magyar-horvát kérdésre vonatkozó ja­vaslatáról többek közt így nyilatkoztunk : „E bizottmány javaslata, midőn azt kivánja Ma­gyarországtól, hogy ez a Társországokkali szövetségének 1848-ban történt megszakadá­­sát jogilag történtnek ismerje el, nem kiván kevesebbet annál, hogy Magyarország lépjen le a törvényesség teréről, melyről még soha le nem lépett, melyen, mint egyedül biz­tos alapon, a hatalommal szemközt jelenleg is védi a Társországokkal közös alkot­mányt és önállóságot. E javaslat nem kíván kevesebbet annál, hogy Magyarország, melynek a bécsi absolu­­tism­us irányában a jognál egyéb fegyvere nincs, maga ejtse ki kezéből ezen fegyvert, és hogy ily — valóban gyáva tettel tagadja meg múltját, ingassa meg jelen helyzetét, s kompro­­mittálja jövőjét. Ez oly nagy hiba, és oly rop­pant és igazolhatatlan áldozat fogna lenni, mi­nőt Magyarország soha senkinek nem tett — nem tehet.“ így nyilatkozott hazánkban akkor — így nyilatkozik ma is a közvélemény. Ha tehát ezen, egymással ellenkező szempontok daczára is akarunk egyesülni, ez csak úgy eszközöl­hető, ha mindegyik fél megmarad ugyan el­vei mellett, de úgy, hogy egyik a másikat, el­vei elismerésére ne szorítsa. Kívánta-e a ma­gyar Országgyűlés az értekeztetés előleges feltételéül azt, hogy a horvát országgyűlés a két ország közti viszonyt jogilag fen­ál­ló­nak ismer­je el? Teljességgel nem. Úgy a zágrábi országgyűlés se követelje hasonló fel­tételül azt, hogy a magyar hongyűlés az emlí­tett kapcsolatot jogilag felbontott­nak nyi­latkoztassa. „Hanc veniam damus, petimusque vicissim! “ A július 13-ai határozatban foglalt azon dik előleges feltételre , miszerint a há­­romegy királyságnak jelenlegi és reménybeli területét ismerjük el, s biztosítsuk mindenek előtt — az a megjegyzésünk, hogy a „jelen­legi“ terület kérdése függőben fevő­ peres kér­dés Magyar- és Horvátország közt; tehát oly kérdés, melyet adatok és érvek felhozásával és kölcsönös felvilágosítás útján tisztába kell hozni; mert e kérdésben, jelesül Fiuméra s a magyar tengerpartra nézve, ugyancsak ellen­kező nézetek uralkodnak köztünk s dráván­­túli atyánkfiai közt. Ily fontos kérdésben min­den előleges értekezés és vitatkozás kizárásá­val rögtönözve határozni, még pedig úgy ha­tározni, mint azt tőlünk a Társországok gyű­lése júl­ 13-án kivánta, a mi részünkről meg­­bocsáthatlan jogfeladás lenne. A „reménybeli“ terület biztosításának eszméje sem olyan, hogy azt különféleképen ne lehetne értelmezni. Ez eszmének szabatos értelmet csak akkor lehet majd adni, ha az egyesülés egyéb feltételeire, t. i. a közöttünk eddig fenállott kapocs mi­kénti átalakítására nézve tisztában leendet­­tünk egymással. Míg ezen túl nem estünk, addig e kérdésben is igen bajos volna eligazodni. A területbiztosítás kérdése tehát an­nak idejében lehetne : magának az egyezke­désnek tárgya, de az egyezkedheté­s­­nek előleges, és „sine qua non“ fölté­tele soha sem lehet, ha mindkét részről ko­moly és őszinte az egyesülési szándék. Remél­jük e szerint, hogy a Társországok gyűlése e tárgyban úgy fog intézkedni, miszerint köz­tünk s horvát-szlavón atyánkfiai közt az érint­kezés lehetővé tétessék, mi csak úgy érhető el, ha semminemű előleges lemondást, és jogfel­adást nem követelünk egymástól. Ha azután — miről nem kétkedünk — sikerülne az egye­sülés föltételeit kölcsönös előleges érteke­zés útján megállapítanunk, ott lesz a két or­szággyűlés, mint „ultima instantia,“ mely nem fogja engedni, hogy akár az egyik akár a má­sik félnek jogai csorbát szenvedjenek. Egyesülésünk fő akadályát a Dráván túl so­kan a 48-i magyar törvényekben látják, melyek — szerintük— a köztünk 700 éven át fenállott kapocsnak 1848-ban történt megszakadását is idézték elő. Ugyan­ezt mondja a Társországok legújabb felirata is, mely szerint: „a magyar központosítás a háromegy királyság önállását és nemzetiségét veszélyeztető terveit az 1847 —48-i törvények által valósította. Ezen ezért a háromegy királyság nemzete azon törvé­nyeket soha sem hirdette ki, sem magára néz­ve kötelezőknek el nem ismerte, sőt inkább támaszkodva a közös európai szabadság üdítő lehellete által feltámasztott közjogára, állami életét sokkal szabadabb elvek szerint ren­dezte be.“

Next