Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)

1861-11-19 / 269. szám

*— Szebenszi­k közgyűlése nov. 11-dikén a szász nemzeti egyetem számára követekké Zimmer­mann udv. tanácsost és Schmidt Konrád főkormány­­széki tanácsost, pótlókká pedig Schneider Józsefet és Randicker Jakabot választotta. — Beszterczevidék a szász egyetembe köve­tekül Klein és Wittstok tanácsosokat választá. Klein a választás elfogadását az adandó utasításokról fel­tételezte. — Brassó ellen is meg van határozva a katonai executio. A tanács a tartozást kölcsön által akarja fe­dezni. A városnak félmilliónál több a követelése a kincstáron. A királyhágón túlra vezető vasat. III. Minden eddigelé előfordult tervezők közt, legsajátszerübb az „Augsburgi Allg. Zeitung­nak­­— ha nem csalódom — f. é. február 22-ki vagy 27-ki számában megjelent „részrehajlat­­lan“ czikke, egy sajátszerüen „részrehajlatlan“ értekezőnek. Ez, miután saját részrehajlatlanságának bőven tömjénez, mutogatni kezdi a brassói bá­nyász-társulatnak amaz igen nagyszerű érde­meit, hogy már szabadalmat eszközölt egy er­délyi vasút előleges munkálataira, Aradtól a Maros völgyén fel Gyula-Fejérvárig, s onnan tovább, Medgyesen át Brassóba. Megemlíti, mennyire czélszerü, sőt, hogy az egyedüli czél­­szerű vasútvonal, melyet Erdélybe vinni lehet, főként! — figyelmezzü­nk csak — mert a tár­sulat birtokában levő nagyterjedelmü hátszeg­vidéki kőszénbányák — és csakugyan az em­lített bányász-társulat birtokába jutott vajda­hunyadi vas­hámorok közelében leend. Ez tehát szerinte egyedül az erdélyi ös­­­szes forgalomnak fő tényezője, mert innen az­tán meg sem áll sehol a részrehajlatlan értesítő, hanem Brassót futólagosan megemlítve, a bod­zai szoroson át egyszerre a fekete-tenger hul­lámain látja magát, s demonstrálja, mit nem küldene majd a keleti kereskedés e vonalon Közép-Európának. Vájjon a híres brassói bányász-társulat­nak e nagyonis részrehajlatlan barátja való­ban hiszi-e, hogy e tervvel is sikerülni fog a szakavatatlanságon nyerészkedni ? ? meglehet! mert azon jelszónak áldoz , hogy Fejérvárnak mulhatlanul az erdélyi vasutak fő csomagpont­jának kell lenni. Hogy Fejérvár igen jelentékes ponton fekszik Erdély forgalmára nézve, az tagadha­tatlan; de mind a mellett, hogy az erdélyi vas­utak fő csomag­­pontját kelljen képeznie, ezt tagadom. Ugyanis Fejérvár Erdélynek leginkább hajózható folyója a Maros mellett fekszik, azon folyó mellett, mely épen az ország szivén megy át. Bizonyos az is, hogy a Maros völgye, a vele egybekötött Kü­küllők és Nyárád vidé­kei Erdélyben a legkitűnőbb földdel bírnak helyenként, s kétségen kivül a legjelesebb bo­rok mind minőségre, mind mennyiségre nézve e vidékeken teremnek; de épen azért, mivel mindezek a hajózható Maros körébe esnek, s Fejérvár mind­ennek méltóképen középponti közlekedési kikötője lehet, alig felfogható, mi­ért kellene egyszersmind az erdélyi vasutak fő csomag­pontjának is épen Fejérvárra öszpon­­tosulni akkor, a­midőn a Maros egyik termé­szetes közlekedési csatornája lévén Erdélynek, annak kell vidékének közlekedési főtényezőjét képezni, s ép ennélfogva a magyar birodalom azon részének jelen helyezetében a drága vasút a Maros völgyén bizonyosan fölösleges lenne. Hogy ezen állítás nem vakmerő, egysze­rűen kitűnik abból, hogy jelenleg is, a­­midőn a hálózat könnyítésére épen semmi sem tör­tént még, nem épen csekély forgalom történik a merőbe szabályozatlan Maroson. Mivel pedig a vízi közlekedés mindig és mindenütt a legolcsóbb szokott lenni, ezt kel­lene inkább olyan állapotba tenni, hogy éven át legalább hét hónapig — legtöbbnyire pedig tovább is — biztos közlekedést nyújtson, mi aligha kerülne annyiba, mint négy mértföld­­nyi vasút megcsinálása ugyanazon a vonalon. Különben is aligha felel meg a czélnak a vasúti vonalakra nézve követett amaz európai szokás, hogy azok hajózható folyók völgyein vitessenek, mert ezek még ott sem czélszerűek, hol a forgalom a legnagyobb kifejlődési pon­ton áll, s az ily eljárás bizonyosan nem egyéb, mint az ország érdekeinek tökéletes téveszté­sével párosult vesztegetés. Tekintsük meg csak, mit tesz a népek ama leggyakorlatibbja, az amerikai? több vas­útja van annak, mint a többi világnak össze­sen, s mégis alig lehet temérdek vonalai közül egynél többet felemlíteni, mely temérdek ha­józható folyói hosszában lenne vezetve. Ezen egyes vonalai legifjabbikának egyike, mely a rövid folyam­ Hudson mentén épült, és pedig akkor, midőn New­ Yorknak óriásira ki­nőtt forgalma azt nélkülözhetetlenné tette. Gr. Wass Samu: Erdély Magyarország­ kiegészítő része (Feleletül Golesco, Rosetti és Papiu uraknak.) II. Az 1542-ki szerződés végrehajtása egész 1551-ig maradott ki a török megszállás és más okok miatt. Ekkor azonban I. Ferdinánd Mar­­tinuzi közbenjárása következtében az egész Magyarországot kezébe kerítette. Bizonyítja ezt az 1552-ki pozsonyi országgyűlésen ho­zott 1. t. sz. : „quod Sacra Regia Majestas tandem Transylvaniam, divina benignitate, in manus suas receperit, ac Regnum omne ad unionem redegerit.“ Azonban erre ismét uj válságok következtek. 1555-ben a Porta az erdélyi rendekkel Izabellát, az erdélyi részek kormányára ismét visszaállította, s ez időtől fogva török oltalom alatt újra Izabella bírta Erdélyt. Azonban, vajjon ezért Erdély elszakadt-e Magyaror­szágtól ? Avagy a Királyhágón inneni megyé­ket nem a török erő túlsúlya tartá-e az anya­országtól elválasztva 150 évig. S vájjon ezért Erdély lemondott-e a Magyarországgal való százados kapcsolatról ? Nem, sőt ellenkezőleg Erdély országrendei, a nemzeti fejedelmek ko­rában is, habár a szultánok „Damocles kardjai függött fejek fölött, mindig elismerték a ma­gyar király felsőségét, minden alkalomkor ígérvén, hogy Erdélyt Magyarországtól elide­­geníteni nem fogják, s azt a török túlsúly megszűntével a magyar király törvényes bir­tokába fogják visszabocsátani. Bizonyítják ezt százados fejedelmi és királyi szerződések, így, p. o. 1571-ben Spirában János Zsig­­mond és I. Maximilián király között kötött szerződésben ez mondatik : „ut Joannes Maximilianum pro Rege Hungáriáé hab­er et.“ János Zsigmondnak 1571. mártius 4-én történt halála után elfogadta a spirai szer­ződést Báthori István is, ki e mellett a magyar király hűségére esküt is ten, csak is igy nyer­hetvén meg Maximilián megerősítését. Elismerte a magyar király felsőségét Bá­thori Zsigmond is az 1595-ki „prágai szerző­désben“ megállítván e kötés 2-ik pontjában : „hogy Báthori Zsigmond esküdjék meg a ma­gyar király hűségére, halála után pedig egész Erdély szálljon I. Rudolfra; bizonyítják ezt az 1595 : 2. ez. következő szavai: „ut ipsa Transylvania non in alterius, quam in suae Majestatis et usque succes­sor­u­m Hungariae Regum ditionem et potestatem, tamquam verum et inseparabile membrum, absque ulla controversia pervenire d­ebe­at.“ Ez időtől fogva a török elleni háborúban Báthori Zsigmond I. Rudolf mellett harczolt, sőt 1598- ban lemondván a fejedelemségről, a prágai szerződésnél fogva a magyar király biztosai­nak : Szuhai István váczi püspök és Istvánt­ Miklós alnádornak adta át Erdélyt és igy újra a magyar király tényleges birtokába valának a Királyhágón inneni megyék is. Meg akarván szegni későbben Báthori Zsigmond a prágai szerződést, I. Rudolf király Básta sergeivel szállotta meg Erdélyt. A naponta súlyosabbá változó zsarnoksá­got nem tűrhetvén az erdélyi rendek, Bocskai Istvánt hívják segítségre, ki is Magyarország nagy részét, ezek között Erdélyt is, elfoglalja. Ez időben történt, hogy I. Ahmet szultán kirá­lyi czímmel, a budai nagyvezér pedig koroná­val kinálá meg Bocskait, ő a koronát ugyan elfogadja, de kijelenti, „hogy, miután Ma­gyarországnak törvényes királya van, e czimet bitorolni nem akarja.“ Ily értelemben jő létre a „bécsi békekötés,“ melynek pontjai im ezek: „1. Erdély Ma­gyarországba kebelezve maradjon. 2. Bocskai a magyar király felsőségi jogának elismeréséül évenkint némely hivatalokat ter­jeszt föl megerősítésre. 3. A magyar or­szággyűlésre követeket küld. 4. Ha­lála után Erdély és a többi magyar­­országi részek a magyar király jo­gos birtokába mennek át.“ (Katona 28. k. 502. lap.) 1608-ban felszólítja a pozsonyi ország­gyűlés Báthori Gábort a „bécsi békepontok“ elfogadására, a fejedelem ezt meg is teszi, a mint az az ugyanazon év augustus 20-án kelt szerződés 1-ső pontjának következő szavai mutatják : „Quod — — Dominus Ga­briel Báthori, neque Transylvaniam et comitatus regni Hugariae eidem adnexos, a corona regni Hungá­riáe alienabit — — et p­acifica­tion­e­m Viennensem et omni sui parte illaesam observabit atque de his Regnum Hungáriáe assecura­­bit suffi­cienter , sub fidei sacra­­mento, literisque medhantibus su­per in de e man­a­ti­s.“ E pontot az erdélyi országos rendek is magukévá tévén, 1610-ben törvényczikkbe foglalák. Hogy Erdély Magyarország kiegészítő ré­szét képezi, elismerte a nagy Bethlen Gábor is, az 1615-ben II. Mátyás királylyal kötött­­ két szerződésben; az első Nagyszombatban má­jus 6-kán, a második Bécsben május 16-kán köttetett; az utóbbinak 1-ső pontja így szól: „donec Dei beneficio Buda velAgria a pote state Tűre a rum e 1 i b e r a b u túr, quia e liber at a Transylvania, cum partibus sibi adnexis, in pristi­­num statum uti tempore antiquo­rum Regum Hungáriáé por officia­­les regios gubernata fuerat, re­de at;“ a 12-dik pont pedig igy hangzik: „quod Sacrati ssimám Regi am Ma­­jestatem, ej usque legitim os succes­sor e s pro Rege Hungáriáé agnoscant, et Transylvaniam partesque ei­dem adnexas, pro inseparabili mem­­bro coronae Regni Hungáriáé re­­colunt et recognoscunt, nequejuri coronae praejudicabunt.“ Az Í620. jan. 16-kán Bécsben kelt békében pedig ez mondatik: „legitimis scilicet Regibus Hungáriáé tamipse Princeps Tran­­sylvaniae — — juramentum prae­­stare debean t.“ Ily módon ismerte el a ma­gyar király felsőségét a Bécs alá két izbo ; győzelmesen felhatolt fejedelem is. Az előadottakból tehát kitűnik, hogy Ma­gyarország a török erőszakos hódítás és m­eg­­szállás által daraboltatott fel és tartatott ,szét­szaggatott állapotban­ kitűnik az, hogy az ország közohajtását képezte az egyesülés (Unió) létrehozatala, mihelyt a török hatalom meg leendett törve; világos továbbá az , hogy a leghatalmasabb nemzeti fejedelmek alatt is Erdély mindig Magyarország kiegészítő ré­szének ismertetett el, mit a magyarországi hon­­gyíiléseken hozott 1552. 1., 1595. 2. és 56. ez. 1608. 19. ez. stb. stb. törvényczikkeken kívül még a ,,Partium“ is bizonyít, e magyarországi megyék lévén azon törhetlen kapocs, mely a Királyhágón inneni Magyarországot az anya­országgal, századokon keresztül, I. Leopold uralkodása idejéig elválhatlanul összecsatolva tartá. Sándor János. A horvát országgyűléshez intézett le­iratról olvassuk még az „Ost und West“-ben: „A leirat helyesen mondja, hogy a hű­béri alkot­mányhoz visszatérni világosan lehetetlen, de ezen mondásával ellentmond a magyar országgyűléshez intézett legutóbbi leiratnak, mely lényegileg az 1848. előtti magyar alkotmányos jog szempontjára áll, az 1848-ki törvények által történt módosításait csak mellesleg engedi meg s a magyar alkotmányt a hűbéri és képviseleti rendszer keverékévé teszi. Min­denesetre nehéz e szerint kitalálni, hogy mi legyen hát a horvát alkotmány , —■ mely mellett az or­szággyűlés oly választás alapján jött össze, mely nem alkotmányos, mert nincs a király által szentesítve, s oly országgyűlés, hol a nagy nemes családok tejei­nek személyes szavazatuk volt s hová a határvidéki követek egy szintén alkotmánytalan, 1848. évbeli választási rend szerint választattak.­­ A mi meg­győződésünk szerint a magyar-horvát országgyűlés a maga egységében szilárd, életrevaló szervezet volt; elválasztva azonban egymástól és elszigetelten mind­kettő elveszti az alapot, mélyen termett, elveszti hát biztos támaszát. Horvátország a többször említett tör­vényjavaslat szentesítése által nyert ügyön saját közigazgatási jogot, de alkotmányi joga a mellett tönkre jutott s örökös vita tárgya lesz a kormány és ország között, mi mellett az utóbbi annál bizonyosab­ban veszteni fog,mivel úgy a törvény­hatósági önkor­mányzat alapja lépésről lépésre elvitázhatóvá lesz. Ez nem sokára ki fog tűnni, mert a törvényhatóságok sehogy sem fogadhatják a leiratot minden megjegyzés nélkül, de nyilatkoznak kell felőle. Mily értelemben fog ez történni, azt nem akarjuk jósolgatni, mert a magyar törvényhatóságok irányában követett sommás eljárás a horvát törvényhatóságok számára is félreismerhet­­len „mene­teket upharsim“ gyanánt szolgál, s a leg- TÁRCZA. Történetirodalmi visszapillantások. (Levelek e lapok szerkesztőjéhez ) (Folytatás.) Patócsi Zsófia és négy leánya. Az utolsó Bebeknek Györgynek felesége s hires a törté­netben Szádvár hősies védelme által. — Szerzők e czikkben sem tagadják meg magukat, dicsérni min­denkit a ki csak kezök ügyében esik. Bebek György a délezeg levente akárhányszor magasztaltatik bár „hiú, nagyratörekvő és nyugtalan vérü“ (sic) volt, nem tekintve, hogy benne csak a személyes vitézség s né­mi hadvezéri tapintat volt kiemelkedőbb tulajdon,mig gőgje, fösvénysége, s azon körülmény hogy e kor rette­­gettebb rabló lovagjai közé tartozott, nem festik ked­­vezőleg jellemét. De Veráncsics, e kor és a magyar nemzet egyik legkitűnőbb államférfia, ellenkezőleg, áskálódó és ár­­mányos (szerzők szavai) férfi szerintök. Adataikat ők nagyrészben Istvánfiból merítik, azonban csak sovány kivonatos leírást adva ennek terjedelmes közlemé­nyeiből s mellőzve Forgácsot, ki hasonlag sok érde­kest jegyzett fel Szádvár hősies védelméről, így jön, hogy a török fogságból visszatérő Bebeket — Istvánfi botlása nyomán — a János Zsigmond fővezérévé ne­vezik ki. De Bebek e hivatalt soha sem viselte. Beth­len Farkas 1565—67 évek közt a János Zsigmond fő­vezéreit név szerint említi, de azok közt nem talál­juk e férfiú nevét, csak midőn 1567-ben Nagy-Bánya és Kővár ostromát vezeté — ama hivatallal azonban akkor sem volt felruházva. Szerzők tovább mennek. Háborúra bujtatják János Zsigmondot Bebek által. (Minő beszéd ! mintha a Szolimánnal folytatott alku­dozások nem ezt czélozták volna, mintha nem épen a Svendi foglalásai idézték volna elő) s megigértetik vele, hogy a fejedelem birodalmát ő (t. i. Bebek) Po­zsony s a Dunával határos standja. Mintha János Zsig­mondnak vagy nem lettek volna álomférfiai,vagy mind­azok bolondok lettek volna! Mintha Ferdinánd egész pártja — kik Bebekre az 1556. XXIV t. czikket ki­mondák — csupa bábok lettek volna! Uroza Hona, Vak Béla neje, ugyanaz, ki az aradi vérnapot intézte, s ki a sajóparti mészárlást szervezé. Szerzők épen e vérboszuért tekintik nagy honleány, nagy uralkodónénak. Szerintök e tények „a tekintély és hatalom biztos lábra állításáért lenek elkövetve.“ Utánzandó honleányi vonás! Az aradi vérboszu csak úgy lel némi mentséget, ha egy belső politikai párt megtörésére czélzott,mint ezt Szalay fogta fel. Különben csak nemtelen vérengzés, ha — mint szerzők hiszik — Boricsnak csak az aradi vérnap után támadt pártja. A beszéd pedig, melyet Turóczi után bővített kiadásban adnak az Ilona szájába, még „barát élet“-nek is sok. A sajóparti vérengzés a kriti­­ka előtt nem állhat meg s teljesen igaza volt Szalay­­nak, midőn azt meg sem emlité. A mondái elemektől megtisztázott Ilona szerzők munkájának méltóbb tár­gya lett volna mint a bosznnak ama daemona, Egervár hősnői. Mutatványul szerzők his­tóriai stílusának és „tudományos voltoknak“ (e phra­­sisnak is ők a felfedezői) ismertetésére álljon itt a be­vezetés, közbeszurt észrevételeimmel : „II. Soliman szultán, a mohácsi vérnap óta,— mely a török seregre nézve oly kedvezőleg ütött ki, — szüntelen (hát ázsiai, afrikai s más európai hadjáratai szóba sem jö­hetnek?) azon tőré fejét, mikép lehetne Magyarorszá­got könnyű szerrel meghódítva az ozmán birodalom­hoz csatolni. (Vajjon nem jobb alkalom lett volna erre máskor, például a mohácsi vész után ? de Szolimán nagyobb államférfi volt, hogysem lehetetlent akart volna.) Neje a dicsszomjas Roxana — az ármányos Validé szultána teremtménye — méginkább tápot nyújt a e vágynak, folytonos ösztönzésével terve mi­előbbi sikeresítésében. Az alkalom még mindig ked­vezőnek látszik a pártokra szakadt (csak az ilyen badarságokat ne hallanám! az úgynevezett pár­tokra szakadás olyan kényszerűség volt, melyen se­gíteni nem lehetett. Történetesen épen ekkor (1551— 56) nem volt Magyarország „pártokra“ szakadva, ha­nem a török hódoltságot kivéve Ferdinánd alatt egye­sült.) Magyarországban, melynek még egy része Fer­­dinandnak hajta fejét, másika Zápolya János Zsig­­mondét akarta szilárd alapra helyezni (persze azon János Zsigmondét, ki fejedelemségről lemondva, az országban sem volt.) Nem gondolá meg a nemzet, hogy míg az egyesült erő, szellemi és anyagi előnyei­nek főtényezőjévé válnék: a belviszály ellenkezőleg csak önmagát emészti föl. (Sőt ezen évek győzték meg legjobban a nemzetet, hogy szükség van egy önálló Erdélyre.) Éber szemmel kisérte honunk e szomorú körülményeit Szolimán, s 1552-ik évben, midőn sat.... íme nehány sorban látja az olvasó, hogy minő készü­lettel léptek szerzők az irói pályára, minő fogalmok van a korról, melyet festenek s miben áll pragmaticai ismeretük; de az egész igy megy végig; rósz compila­­tio Istvánffiból, melyben a lelkesedési közhelyek, a jellemző leírásokat üres phrasisok pótolják. Legszebb, midőn a krónikásokat „nagyban vétkezteknek“ írják, mert nem jegyezték fel minden védőnő nevét. Hogy Dobót Izabella miért fogatta el, nem tudják szerzők. Ha Bethlen Farkas I. k. 602. lapját felütötték volna, megtudták volna amit nem tudtak, sőt Dobó nejének életéhez is kaptak volna érdekes részleteket. Zrinyi Ilona: Az ember nem tudja hányadán van szerzőkkel. Pragmaticai ismeretek hiánya a me­sével határos. Nem rovom fel bünü­l, hogy nem tudják, hogy 1643-ban született Zrínyi Ilona, hogy e hölgy atyja kivégeztetése előtt (1671) nem négy hanem öt évvel ment férjhez (1666), hogy eljegyeztetése és me­nyegzőjén fejlődött ki azon hazafias czélu összeeskü­vés, melynek élén Zrínyi és Wesselényi állottak. Sőt következő szavaikért sem hazafiságukat, csak históriai ismeretöket vonom kétségbe : Rákóczy Ferencz „hada a császáriak által megveretvén, kénytelen volt a mun­kácsi várban anyja szárnyai alatt védelmet keresni, kinek csakhamar sikerült eltévedt fia számára a fel­ségtől teljes kegyelmet nyernie.“ Ez az eltévedt egyenlő jelentésű a bűnnel, s a kegyelem szó még in­kább növeli a kitétel erejét. Ilyen fogalmat akarnak ők egy vállalatról elterjeszteni, mely épen a haza le­­tiprott szabadsága érdekében támadt? Majd a Tököli­­féle mozgalmakról szólván, a „kormányelleni szövet­ség szálait“, a Zrínyi Ilona kezébe teszik le. (Folytatjuk.) Szilágyi Sándor: Francziaország biztosítási statisti­­kája *) Weninger V.-től. Tengeri károk (assurances maritimes)ellen mintegy 40 társaság biztosít, melyek leginkább a ki­*) Az academia statist. közleményeiből* kötőkben székelnek. Az évenként biztosított összeg mintegy 800 millióra rúg, 18 millió frank évi díjjal. Az életbiztosítás igen későn nyert tért Francziaországban. Az első e nemű társaság „Caisse Laforge“ (1788—1791) kevés sikert mutatván fel, csakhamar liquidált. — A kölcsönös­ életbiztosító tár­saságokat általában „Tontin“-aknak nevezik Fran­cziaországban. Efféle társaság 10 létezik, mely 1857- nek végéig kiállított: 404,694 kötvényt, melyre 460 millió van bizto­sítva. Meghatározott dijak mellett biztositó részvény­társulat volt 1857-ig­­, melyek között legnagyobb a „Comp. l’assurances generales“. Mindezen 6 társaság összesen biztosított halálesetre 60,7 milliót meghatározott kétévre 8,1 „ életjáradékban 2,8 , a bevett dijak 22 millióra rúgnak. Tűzkár ellen biztositó részvénytársulat volt 1857-ig : 12 társaság, mely 36,000 millió frank értéket biztosított 32,8 millió frank díj mellett, és az évben 16­2 millió franknyi károkat fizetett.­­ A legerősb a „General“ 5% millió frk. évi díjjal. Kölcsönös társaság volt 35, mely 10,174 millió frk. értéket 3,79 millió frk. kár mellett biztosított. Összesen tehát mintegy 48 milliárd ft. érték van biztosítva. A biztosítható tárgyak értéke Le Hir sze­rint mintegy 80 milliárdra rúgnak, ugyanezen szó sze­rint az utolsó évtizedben átlagosan 6300 tűzkáreset fordult elő évenként, és pedig a következő kárös­­­szeggel: 1854 32,916,634 ftk., biztosítva volt 16,725,474 frk. 1855 29,839,599 „ „ „ 17,354,044 „ 1856 26,708,418 „ „ „ 18,074,823 „ Jégkárok ellen biztosított 15 társaság, a­me­lyek 1857-ben közel 500 millió frank értéket biztosí­tottak. 1859-ben alakult a „Caisse generale des assu­rances mutuelles agricoles“, mely kölcsönösségre fek­tetve jég, fagy, vízáradások, dögvész és tűzvész ellen biztosít; működésének eredményéről még hiányoznak az adatok.

Next