Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)

1861-11-21 / 271. szám

1861 — I. évfolyam. 271. sz. Csütörtök novem­ber 21. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK [ ~ HIRDETMÉNYEK DÍJA: MEG­JE­LEN Uttér 4. sz. 2. emelet. keretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 líjkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIADÓ-HIVATaL séghez intézzenek. —A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR’. Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. PEST, november 20. Külföldi szemle. Rechberg gróf egy közlést intézett Ausztria kül­ügyi képviselőihez, közbenjárólag értesítenék az illető udvarokat — melyeknél meghatalmazva vannak — hogy a Magyarországon életbe léptetett rendszabályok csupán ideiglenesek és tovább nem tartanak, mint a­míg az ország megelégszik azon szabadságokkal, me­lyeket az oct. 20-ki diploma biztosit, a helyett, hogy azon jogokat kívánja, melyekkel az 1849-ki forra­dalom előtt birt. Nem lehet ezúttal czélunk arra figyelmeztetni, hogy még e külügyminiszteri közlés szerint is az 1847—48-ki állapot, törvényes állapotnak elismertetik, sem arra nézve jósolni nem aka­runk, minő mértéke az a szabadságnak, mel­lyel Ma­gyarország kielégíthető : csupán az „Indep.“ bécsi levelezőjének állítását ismételjük, hogy az említett miniszteri közlés azon félelemből származik, hogy a Magyarországon alkalmazott kivételes állapot s az a felől keringő magyarázatok, Ausztria hitelének kül­földön árthatnának, — meg kelle tehát a külföldet nyugtatni. Másfelől e hivatalos irat azért is említi meg, hogy a magyaroknak adott engedményekből egy „jotta“ sem fog visszavonatni, hogy a birodalom többi tartományai is megnyugodjanak, miszerint a magyar­­országi kivételes állapot rájuk ki nem terjesztetik. A concordatum emberei ugyan mindent elkövetnek, hogy a birodalom másik felében is a „provisorium“ megkóstolatlanul ne maradjon, így Rauscher bíbor­­nok levele a sz. Severin-egylethez, a bécsi politikai körökben igen kellemetlen hatást okozott, a franczia kormány ellen szórt nyílt vádak miatt, hogy az a for­radalom fészke. „A szikra — úgymond a levél — melytől a forradalom lobbot vet, azon trónról jön, melyet deczember 2-áa Párisban alapított.“ Ez vilá­gosan van mondva, s még világosabbá lesz azáltal, hogy ő eminentiája Grammont herczeget, daczára a „Pio Nono nagy rendjelének, melynek a bécsi fran­czia követ birtokosa, nem hízta meg azon nagy ebédre, melyre a diplomatia minden tagjai hivatalosak voltak. Az „Indep.“ londoni levelezője így ítéli meg a francziaországi új fordulatot: „ha a császári politika öszhangzásban van és lesz Fould programmjával, a novemb. 14-ki decretum korszakot csinál nem csak Francziaország de egész Európa történetébe­n.“ „A mi pessimistáink — írja ugyancsak a lon­doni levelező — azt mondják: várjuk be, mint fog az uj programm valósitatni, mely kissé ellenkezni látszik a császár becsvágyó terveivel. Ha a császár szándéka őszinte, csakhamar megérjük Róma kiürítését és a franczia sereg reductióját. De nem kell elfelejteni, hogy III. Napóleonnak sajátságos fogalmai vannak a békéről s tavas­szal a háború Ausztriával tán egyike lesz azon szükségeknek, melyek a császári politikát irányozzák.“ Különös, hogy ugyanezen pessimisták beszélnek Napóleon becsvágyáról, kik II. Britannia tengeri fen­­sőbbségét törik-szakad fon akarják tartani, s kik most is azt hányják-vetik, hogy Anglia nem hagyhatja fél­ben hadi erődítéseit, melyek az inváziótól óvják, sem szárazi seregeit nem szállíthatja le, mert ha Franczia­ország 200,000 embert azonnal elbocsát, tavas­szal mégis háborút folytathat, oly hirtelen szedi magát össze; bizonyítja ezt az 1859-ki hadjárat, midőn né­hány hét alatt 400,000 embere talpon állott. London­ban azt is hiszik, hogy Francziaország két-három hó múlva tetemes kölcsönt fog felvenni. A németországi lapok nem kevesebb hatással szólnak Fould pénzügyi reformjáról, mint a­mily me­legen nyilatkozott az angol sajtó. Kivéve a német la­pok közt is azokat, melyek a császárság rendszeres ellenségei s melyek ennélfogva csupán ügyes e­x­­pediens-t látnak e reformban , az elviselhetlen helyzet pillanatnyi elhárítására. Sapienti stb. A „Moniteur“ mai száma közli a császári decre­­tumot, mely a senatust december 2-kára hívja össze. Két senatus consultum lesz tanácskozásainak tárgya : egyik, mely eltörli a fennálló alkotmány költség-, és budget szavazási czikkeit a minisztérium által, s a helyett az egyes osztályok szerinti szavazást iktatja be ; másik, mely megállapítja a császár lemondását azon jogáról, melynélfogva eddig a pót- és rendkívüli hitelt teljhatalmával decretálta. Az angol lapok közük, a Londonban oct. 31-én, Angol-, Franczia- és Spanyolország közt aláírt mexi­­cói szerződést. E kötvény pontjait olvasóink már is­merik, melyeknél fogva a három szerződött hatalom sem területi nagyobbodást, sem más speciális előnyt nem keres, sem Mexico belügyeibe oly módon avat­kozni nem akar, mely a nép jogait sértené, stb. Azt is tudjuk, hogy az amerikai kormánynak, a hozzájáru­láshoz, a szerződésben egy külön czikk van fentartva, a­nélkül hogy ez a tervezett operációt legkevésbé is hátráltathatná. A mexicói kormány eddig még nem igen gondol azon rendszabályokra, melyek által a fenyegető veszélyt elháríthatná. Saint-Jean d’Allon az egyetlen hely, melyet e pillanatig Juarez elnök védel­mi állapotba tett, s az európai expeditio vezéreinek utasítása : először is e helyet bevenni. Párisból írják: Klapka tbnok egy levelet tett közzé oly czélból, hogy a magyar nemzetiség ellen törő népeknek tudtára adja, hogy életkérdés rájuk nézve a magyarokkal tartani. Belföldi §­z­e­m­r­e. — Heves és Kü­lső-Szolnok megye tiszti­kara e hó 18-dikán szüntette meg működését. — K­első-Szolnokmegye főispánja a megyei bizottmányt e hó 21-dikére gyűlést hirdetett a 8 ft adót fizető s az 1848 előtt szavazatképes választók összeírása ügyében; később azonban a kihirdetés visszavonatott. Belső-Szolnokmegye bizottmányának eddig mindössze két gyűlése volt. — Torda városa főhadnagya (polgármestere) —• mint levelezőnk írja : a városi bizottmány hatá­rozata ellenére kétszer megkísértette a cs. adó felhaj­tását, de a bizottmány mind a kétszer meghiúsította tervét. Az osztrák törvényekhez és perrendtartáshoz való alkalmazkodás, valamint a bélyeg használata iránt kiadott rendelet következtében mind a derék­szék, mind a városi tanács­­— a megyei bizottmányi ülés határozatáig — elnapolták magukat. (Fb) Azt mondtuk tegnap, hogy a deficit megszűnése csak akkor lehetséges és hogy a franczia császár békés szándékaiban csak ak­kor hinnénk, ha a belpolitika terén az alkot­mányos szabadság számára mennél tágabb ut­­cza nyílik. Évek óta ismételten fejeztük ki azon — természetesen csak egyéni — véleményt, mi­szerint III. Napóleonban ezen út követésére megvan az akarat, hogy azonban ezen akarat valósítása külpolitikai programmjá valósításá­nak alá van rendelve, és úgy his­szük, az ese­mények nem hazudtolák meg ebbeli nézetün­ket. Az előmenetelek aránylag csekélyszerűek voltak ugyan és lassan történtek, de mégis megtörténtek, és hátrameneteit sehol nem lehetett észrevenni. Ez onnan van, mivel a fran­czia császár engedményei nem a pillanat szük­ségei által zsaroltatnak ki, úgy, hogy ama szo­rító körülmények megszűntével a visszahúzás viszketege újra ébredezik, hanem ő óvatosan ugyan, de következetesen halad az előtte telje­sen tisztán álló czél felé. Nem his­szük, hogy a franczia császár törekvése az önzéstől ment, sőt ellenkezőleg úgy vélekedünk, miszerint a saját dynastiájá­­ról a gondoskodás nála első helyen áll. E dy­­nastiát azonban, igénytelen nézetünk szerint, csak egy komoly veszély fenyegethetné. E veszély nem abban rejlenék, ha Francziaország szabadabb intézményekben részesülne, de ab­ban sem, hogy a franczia trónra más praeten­­densek is léteznek. Az ezen praetendenseket az ország határain belül gyámolító pártok egyike sem oly hatalmas, hogy a napoleoni­­dák nem versenyezhetnének vele, és bátran állíthatjuk, miszerint a franczia nemzet, ha Napóleon szabadelvű alkotmányban részesíti, az anyagi jóllétről való gondoskodást pedig az eddigi buzgalommal folytatja, soha más ural­kodóra nem vágyódnék. A valódi veszély ab­ban rejlik, hogy ama praetendensek kívülről az európai legitimitás által támo­­ga­tt­athatnának és hogy ezen támogatás által törekedhetnének ismét a franczia trónt visszafoglalni. Ez az egyetlen veszély, mely­nek elejét kell venni és ha ez valamikor el le­­end hárítva, a császár egész nyugalommal ré­szesítheti Francziaországot a szabadság men­nél bővebb mértékében. A legitimista pártot Európában mennél inkább gyöngíteni és az uj franczia dynastiá­­nak mennél több biztos szövetségest szerezni, ez azon első teendő, melyet az önfent­artási ösztön szab a franczia császár elé és melynek teljesítésére exempla sunt odiosa — már nem egy hatalmas lépés történt. Nem tartozik ide azt kutatni, várjon — ha az európai hatalmak nagyobb része tíz év óta őszintén ismeri el az új franczia dynastiát és gyökeresen irtja ki azon gyanút, miszerint e dynastia csak tövetik azon titkos szándékkal, hogy első kedvező alkalommal meg kell azt buktatni — vájjon akkor nem élnénk-e most békésebb időket, mint a minőket élünk; vájjon III. Napóleon nem szorítkoznék-e arra, hogy birodalmának belső állapotját politikai tekin­tetben is javítsa; vájjon külpolitikai programmja nem öltött volna Európára nézve kevésbbé nyugtalanító jellemet ? Ezt — mondjuk — nem kutatván, csak a tényeket constat­rozzuk, úgy a mint vannak, és azon következtetést vonjuk belőlük, hogy a franczia császár engedmé­nyeinek a belpolitika terén lépést kell tarta­niok külpolitikájának sikereivel, és hogy — ha e siker teljes leend — Francziaor­szág saját belsejében is tökéletesen sza­badelvű alkotmány jótéteményében fog része­sülni. E szerint épen nem becsüljük túl a leg­újabb engedmény valódi értékét. Előmenetel ez ugyan a szabadság felé vezető úton, de a czél maga még elég távol vagyon. A nép­képviselet a suffrage universel daczára is elég hiányos; a kormány hivatalnokai nagyon is sokat avatkoznak a választásokba; a kamarák kinevezett és a kormány érdekeit szolgáló elnökök alatt állanak; a miniszterek csak vak eszközei a császár akaratjának és a parlament irányában nem felelősek; a sajtó csak igen szűk korlátok közt mozoghat és az administratív rendszabályok nyomása alatt nyög, és így to­vább. A legújabb elhatározásokban tehát nem valóságos és tetemes értékkel bíró engedményt látunk, hanem csak ujjmutatást arra nézve, hogy a császárnak végczélja még most is az alkotmányos szabadság, némi fölfrissitését lát­juk benne azon reménynek, miszerint eljövend még azon nap, midőn a franczia nemzet a na­­poleonidák alatt is újra élvezendi régi alkot­mányos szabadságát. Ily értelemben ves­szük a császári levél azon passusait is, melyek a mostani dynastia demokratikus eredetére utalnak. Meglehet, hogy a porosz király beszédjei valamivel élesítet­ték ama nyilatkozat hangját, és az említett passusoknak még külön nyomatékot is ad­tak, de úgy his­szük, hogy azok még akkor sem maradtak volna el, ha a porosz király másképen vagy épen nem szól. A franczia csá­szár még akkor is emlékeztetett volna arra, hogy ő nem feledkezett meg uralkodási jogának cziméről, hogy akkor is kiemelte volna azon ellentétet, mely közte és az Isten kegyelmébeli fejedelmek, a demokratia és a szó közönséges értelmében vett „legitimitás“ közt uralkodik, hogy akkor is figyelmeztetett volna arra, miszerint ő még mindig a népszu­­veranitás elvét vallja, habár eddigelé jobbadán az autokrata szerepét játszotta és — noha mindig kisebbedő mértékben—játszani fog­ja mindaddig, mig­ külpolitikájának czélja nincs elérve, uj dynastiájának Európában ele­gendő szövetségeseket nem szerzett és oly hely­zetet n­em idézett elő, melynél fogva , nem kell többé attól tartania,h­ogy az ország belsejében és magokr­a hagyatottságában nemigen veszé­lyes versenytársak külseftélj­ által buktathat­­nák­ m­eg az ő dynastiáját.".. : • Ha tehát tegnap azt.­.mutattuk ki, hogy a legújabb események — fin­a­ncziáli­s olda­lukat tekintve — nem jogosítanak azon követ­keztetésre, miszerint a napóleoni politika akár belül, akár kívül valami nevezetes változáson ment keresztül; ma ugyanezt kell mondanunk politikai szempontból is. Azon kedvező hatás, melyet a császár legújabb intézkedései Francziaországban tet­tek, azon remények, miket azok ébresztettek, világosan mutatják, hogy ő felsége jól számí­tott és csakugyan azon hangulatot idézte elő, melyre épen szüksége van. Mire használandja fel e hangulatot ? ez az ő titka, melyet csak a jövendő események fognak előttünk is lefátyo­lozni, de nem his­szük, hogy ezen események azoknak véleményét fogják igazolni, kik azt hiszik, hogy a császár „pater peccavi“t mon­dott és az államminiszterhez irt levelében sze­génységi vagy gyöngeségi bizonyítványt adott ki magának. térben hagyatik fel némi kilátás Dalmáthonnak és az őrvidéknek a horvát-szlavon országokkal leendő szo­rosabb összeköttetéséhez — azonban a föltétel alatt, hogy a kivánt politikai öntörvényű­ség fejében a biro­dalmi tanács részére engedmények tétessenek. „Az udvari idiglenes kormányszék udvari kan­­czelláriává átváltoztatásának, meg egyes horvát-szla­von legfelsőbb törvényszék külön felállításának ígé­rete — azon egyetlen engedmény, melynek kell fen­­tartania a déli szlávok ellenzéki szellemét a magyar hegemónia irányában. Azon kívánságot illetőleg, mely szerint a nemzeti nyelvnek kirekesztőleges közlöny­nek kellene lenni iskolában, törvényszékeknél és hi­vatalban — bár nem világosan — visszautasítják, végre pedig magát az országgyűlést bizonytalan idő­határig elnapolják, azaz feloszlatják. „Ezen egész leirat tehát csaknem csupa vissza­utasítás tüntető jellemzéséül a jelenlegi minisztérium törekvéseinek, valamint azon legfelsőbb határozatnak, miszerint a központosítás eszméjének a február havi alaptörvény elvéhez képest múlhatlanul valósulnia kell. — „Ha megfontoljuk, mikép ezen leirat, hahogy a felirat a közönség kivonatait kifejezi, képtelen a köz­­megelégedést helyreállítani; ha megfontoljuk, hogy a horvát-szlavón határokban közel eső s rokonfalu néptől birt török tartományokban Omer pasa fölött kivívott győzelmek következtében a déli szlávok felke­lése terjedni kezd és erősödni; ha megfontoljuk továbbá, hogy sükerrel kecsegtető ezen felkelés a délosztrák szlávságban reményeket gerjeszt, és elégedetlenséget támogat; midőn végre megfontoljuk Ausztria viszonyait az olasz és német kérdéshez : lehetetlen máskép meg­magyaráznunk magunknak a zágrábi feliratra leérke­zett tagadó választ, mint csak az által, miszerint a je­lenlegi minisztérium egyazon időben az alkotmány körüli építkezési munka mellett, egyszersmind fegy­­veres munkatételre is szándékozik vállalkozni. „A „Wiener Zeitung“ meghazudtolta azon hírt, miszerint Ausztria és Törökország közt holmi dacz- s­védszövetség jött volna létre a déli szláv forradalom irányában való erélyes ellenállás végett, hahogy amaz erőre kapván, nagyobb mérvet ölteni készülne. A for­mát illetőleg igaza lehet a „Wiener Zeitung“nak, de vajjon szintúgy igaza van-e a dolog érdemében, azaz magában a dologban, arról már­­ szabadjon kétel­kednünk. „Mert a szóban forgó leirat nekünk kétségtelen új mutatás arra, miszerint az osztrák kormány el van tökélve, a déli szláv mozgalom ellenében az „ultima ratio“hoz folyamodni. Igaz, az 1856-ki május hó 12-én létrejött nemzetközi szerződésnél fogva Ausztria, Fran­czia és Anglia lekötelezték magukat a fényes porta területét épségben fentartani — bár csak a kül ellen. A­mi ellenben a török birodalom a kül erőszak nélküli felbomlását illeti, — annak belső izgalom és belső forradalom utján végbemenendő felbomlását, nincs az a nagyhatalom, melynek a párisi békét aláírt többi nagyhatalmak hozzájárulása nélkül,­ tehát egymagá­nak joga volna Törökországban a honi forradalom el­lenében beavatkozni. A „W. Z.“ tehát,tagadván a kér­déses szerződést,csak azt említette,mikép a kormány jól tudja azon feltételeket,melyeken Törökországban lehet­séges­ a beavatkozás, a­mi mégis, a bécsi kormány felfo­gása­ szerint, ki nem rekeszti a beavatkozás jogát akkor, midőn saját határai beavatkozás útján való védelméről, midőn a tűzvész azon czélból való oltá­ráról van a szó,/hogy a szomszédnál támadt tűz saját gazdaságunkig el ne harapódzék. ti" „A császári leirat, felfogásunk szerint, annak a jele, miszerint az osztrák kormány, ha a szükség úgy hozza magával a szláv tűzvészt még a török földön is oltani induland.“ * Némileg erre vonatkozólag — írja a „Vidow­­dan“ nov. 14-ki számában a többnyire jól értesültnek látszó párisi levelező : „Kétségen kívül lesznek újságlapok, melyek azt fogják mondani, hogy nem igaz, miszerint Ausztria és Törökország közt titkos szerződés jött volna létre. Azonban a­mit „Önnek táviratilag jeleztem, ugyancsak jó­l megbízható forrásból merítettem. De azért még nincsen okunk félni attól a szerződéstől, legyen bár titkos vagy­ nyilvánvaló. Hisz mihelyt annak valósítá­sához fognának, azon peremben széttépik azt Európa egyéb nagyhatalmai, melyek is úgy állították fel a dolgot annak idejében, hogy hozzájárulásuk nélkül rajta mit sem lehessen változtatni. „A franczia helyőrség Rómában meg fog szapo­­ríttatni.­­ Ez azért van, mert most inkább mint va­laha háborúra számítanak, természetesen nem az ola­szok ellen, miért is előre készülnek, hadd legyen ké­szen mind annak idejében. „Oroszhonból csak annyit jelenthetek, hogy meg­bízható és tekintélyes honfiaktól levelek érkeztek, melyek szerint a helyzet még sokkal aggasztóbb az orosz birodalomban, mint a lapok írják. A „Dziennik Polski“ senkitett számában f. hó 12-kéről, — Bécsből tulajdonkép pedig — magából a birodalmi tanácsból írják : „A bécsi politikai körökben a kétkedésnek bi­zonyos neme kezd lábra kapni a fölött, vájjon az amolyan erőszakos, alkotmányellenes eszközök, mi­lyenek a Magyarországban — részben alkalmazásba hozattak, részben pedig még csak alkalmazásba veen­dők, megteszik-e a czélba vett hatásukat ? „Az october havi alapot nem kedvelik a kor­­mánybeli körök s a birodalmi tanács többbsége, a február havi közjog pedig kivihetlen, még a központo­sítás bevallott emberei nézete szerint is. „Helyén lesz s a maga idején is a kérdés: vál­jon Schmerling úr s az ő alkotmánya mi jót tettek már Ausztriának? — Hogy a nemzeteket ki nem elé­gítették, tudjuk, — hogy nem öregbítették a bizalmat és közhiteit, az is igaz, —hogy Ausztria külpolitikáját erős lábra nem állították, még az is való igaz. S így tovább ! A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. A Lembergben megjelenő „Dziennik Polski“, magyarul : „Lengyel napló,“ nov. 15-ki számában a horvát országgyűléshez intézett legfelsőbb leiratot kö­vetkező tájékozással vezeti be : „A leirat azon ismert jelmondatra támaszkodik: „Salus reipublicae suprema lex esto !“ még pedig az államminiszter ur személyes képzeletei és fogalmai szerint. A positiv jogoknak, a leirat szószövege után, szorítkozniok kell a birodalom egyöntetű egészletére, s annak javára való tekintetekhez. A leirat tehát egy­szerűen visszautasítja a felirat kívánságait a három­­egy királyság politikai öntörvényűségét, s ennek min­den következményeit illetőleg. Messzebbre eső hát­

Next