Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)
1861-11-21 / 271. szám
1861 — I. évfolyam. 271. sz. Csütörtök november 21. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK [ ~ HIRDETMÉNYEK DÍJA: MEGJELEN Uttér 4. sz. 2. emelet. keretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 líjkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIADÓ-HIVATaL séghez intézzenek. —A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR’. Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. PEST, november 20. Külföldi szemle. Rechberg gróf egy közlést intézett Ausztria külügyi képviselőihez, közbenjárólag értesítenék az illető udvarokat — melyeknél meghatalmazva vannak — hogy a Magyarországon életbe léptetett rendszabályok csupán ideiglenesek és tovább nem tartanak, mint amíg az ország megelégszik azon szabadságokkal, melyeket az oct. 20-ki diploma biztosit, a helyett, hogy azon jogokat kívánja, melyekkel az 1849-ki forradalom előtt birt. Nem lehet ezúttal czélunk arra figyelmeztetni, hogy még e külügyminiszteri közlés szerint is az 1847—48-ki állapot, törvényes állapotnak elismertetik, sem arra nézve jósolni nem akarunk, minő mértéke az a szabadságnak, mellyel Magyarország kielégíthető : csupán az „Indep.“ bécsi levelezőjének állítását ismételjük, hogy az említett miniszteri közlés azon félelemből származik, hogy a Magyarországon alkalmazott kivételes állapot s az a felől keringő magyarázatok, Ausztria hitelének külföldön árthatnának, — meg kelle tehát a külföldet nyugtatni. Másfelől e hivatalos irat azért is említi meg, hogy a magyaroknak adott engedményekből egy „jotta“ sem fog visszavonatni, hogy a birodalom többi tartományai is megnyugodjanak, miszerint a magyarországi kivételes állapot rájuk ki nem terjesztetik. A concordatum emberei ugyan mindent elkövetnek, hogy a birodalom másik felében is a „provisorium“ megkóstolatlanul ne maradjon, így Rauscher bíbornok levele a sz. Severin-egylethez, a bécsi politikai körökben igen kellemetlen hatást okozott, a franczia kormány ellen szórt nyílt vádak miatt, hogy az a forradalom fészke. „A szikra — úgymond a levél — melytől a forradalom lobbot vet, azon trónról jön, melyet deczember 2-áa Párisban alapított.“ Ez világosan van mondva, s még világosabbá lesz azáltal, hogy ő eminentiája Grammont herczeget, daczára a „Pio Nono nagy rendjelének, melynek a bécsi franczia követ birtokosa, nem hízta meg azon nagy ebédre, melyre a diplomatia minden tagjai hivatalosak voltak. Az „Indep.“ londoni levelezője így ítéli meg a francziaországi új fordulatot: „ha a császári politika öszhangzásban van és lesz Fould programmjával, a novemb. 14-ki decretum korszakot csinál nem csak Francziaország de egész Európa történetében.“ „A mi pessimistáink — írja ugyancsak a londoni levelező — azt mondják: várjuk be, mint fog az uj programm valósitatni, mely kissé ellenkezni látszik a császár becsvágyó terveivel. Ha a császár szándéka őszinte, csakhamar megérjük Róma kiürítését és a franczia sereg reductióját. De nem kell elfelejteni, hogy III. Napóleonnak sajátságos fogalmai vannak a békéről s tavasszal a háború Ausztriával tán egyike lesz azon szükségeknek, melyek a császári politikát irányozzák.“ Különös, hogy ugyanezen pessimisták beszélnek Napóleon becsvágyáról, kik II. Britannia tengeri fensőbbségét törik-szakad fon akarják tartani, s kik most is azt hányják-vetik, hogy Anglia nem hagyhatja félben hadi erődítéseit, melyek az inváziótól óvják, sem szárazi seregeit nem szállíthatja le, mert ha Francziaország 200,000 embert azonnal elbocsát, tavasszal mégis háborút folytathat, oly hirtelen szedi magát össze; bizonyítja ezt az 1859-ki hadjárat, midőn néhány hét alatt 400,000 embere talpon állott. Londonban azt is hiszik, hogy Francziaország két-három hó múlva tetemes kölcsönt fog felvenni. A németországi lapok nem kevesebb hatással szólnak Fould pénzügyi reformjáról, mint amily melegen nyilatkozott az angol sajtó. Kivéve a német lapok közt is azokat, melyek a császárság rendszeres ellenségei s melyek ennélfogva csupán ügyes expediens-t látnak e reformban , az elviselhetlen helyzet pillanatnyi elhárítására. Sapienti stb. A „Moniteur“ mai száma közli a császári decretumot, mely a senatust december 2-kára hívja össze. Két senatus consultum lesz tanácskozásainak tárgya : egyik, mely eltörli a fennálló alkotmány költség-, és budget szavazási czikkeit a minisztérium által, s a helyett az egyes osztályok szerinti szavazást iktatja be ; másik, mely megállapítja a császár lemondását azon jogáról, melynélfogva eddig a pót- és rendkívüli hitelt teljhatalmával decretálta. Az angol lapok közük, a Londonban oct. 31-én, Angol-, Franczia- és Spanyolország közt aláírt mexicói szerződést. E kötvény pontjait olvasóink már ismerik, melyeknél fogva a három szerződött hatalom sem területi nagyobbodást, sem más speciális előnyt nem keres, sem Mexico belügyeibe oly módon avatkozni nem akar, mely a nép jogait sértené, stb. Azt is tudjuk, hogy az amerikai kormánynak, a hozzájáruláshoz, a szerződésben egy külön czikk van fentartva, anélkül hogy ez a tervezett operációt legkevésbé is hátráltathatná. A mexicói kormány eddig még nem igen gondol azon rendszabályokra, melyek által a fenyegető veszélyt elháríthatná. Saint-Jean d’Allon az egyetlen hely, melyet e pillanatig Juarez elnök védelmi állapotba tett, s az európai expeditio vezéreinek utasítása : először is e helyet bevenni. Párisból írják: Klapka tbnok egy levelet tett közzé oly czélból, hogy a magyar nemzetiség ellen törő népeknek tudtára adja, hogy életkérdés rájuk nézve a magyarokkal tartani. Belföldi §zemre. — Heves és Külső-Szolnok megye tisztikara e hó 18-dikán szüntette meg működését. — Kelső-Szolnokmegye főispánja a megyei bizottmányt e hó 21-dikére gyűlést hirdetett a 8 ft adót fizető s az 1848 előtt szavazatképes választók összeírása ügyében; később azonban a kihirdetés visszavonatott. Belső-Szolnokmegye bizottmányának eddig mindössze két gyűlése volt. — Torda városa főhadnagya (polgármestere) —• mint levelezőnk írja : a városi bizottmány határozata ellenére kétszer megkísértette a cs. adó felhajtását, de a bizottmány mind a kétszer meghiúsította tervét. Az osztrák törvényekhez és perrendtartáshoz való alkalmazkodás, valamint a bélyeg használata iránt kiadott rendelet következtében mind a derékszék, mind a városi tanács— a megyei bizottmányi ülés határozatáig — elnapolták magukat. (Fb) Azt mondtuk tegnap, hogy a deficit megszűnése csak akkor lehetséges és hogy a franczia császár békés szándékaiban csak akkor hinnénk, ha a belpolitika terén az alkotmányos szabadság számára mennél tágabb utcza nyílik. Évek óta ismételten fejeztük ki azon — természetesen csak egyéni — véleményt, miszerint III. Napóleonban ezen út követésére megvan az akarat, hogy azonban ezen akarat valósítása külpolitikai programmjá valósításának alá van rendelve, és úgy hisszük, az események nem hazudtolák meg ebbeli nézetünket. Az előmenetelek aránylag csekélyszerűek voltak ugyan és lassan történtek, de mégis megtörténtek, és hátrameneteit sehol nem lehetett észrevenni. Ez onnan van, mivel a franczia császár engedményei nem a pillanat szükségei által zsaroltatnak ki, úgy, hogy ama szorító körülmények megszűntével a visszahúzás viszketege újra ébredezik, hanem ő óvatosan ugyan, de következetesen halad az előtte teljesen tisztán álló czél felé. Nem hisszük, hogy a franczia császár törekvése az önzéstől ment, sőt ellenkezőleg úgy vélekedünk, miszerint a saját dynastiájáról a gondoskodás nála első helyen áll. E dynastiát azonban, igénytelen nézetünk szerint, csak egy komoly veszély fenyegethetné. E veszély nem abban rejlenék, ha Francziaország szabadabb intézményekben részesülne, de abban sem, hogy a franczia trónra más praetendensek is léteznek. Az ezen praetendenseket az ország határain belül gyámolító pártok egyike sem oly hatalmas, hogy a napoleonidák nem versenyezhetnének vele, és bátran állíthatjuk, miszerint a franczia nemzet, ha Napóleon szabadelvű alkotmányban részesíti, az anyagi jóllétről való gondoskodást pedig az eddigi buzgalommal folytatja, soha más uralkodóra nem vágyódnék. A valódi veszély abban rejlik, hogy ama praetendensek kívülről az európai legitimitás által támogattathatnának és hogy ezen támogatás által törekedhetnének ismét a franczia trónt visszafoglalni. Ez az egyetlen veszély, melynek elejét kell venni és ha ez valamikor el leend hárítva, a császár egész nyugalommal részesítheti Francziaországot a szabadság mennél bővebb mértékében. A legitimista pártot Európában mennél inkább gyöngíteni és az uj franczia dynastiának mennél több biztos szövetségest szerezni, ez azon első teendő, melyet az önfentartási ösztön szab a franczia császár elé és melynek teljesítésére exempla sunt odiosa — már nem egy hatalmas lépés történt. Nem tartozik ide azt kutatni, várjon — ha az európai hatalmak nagyobb része tíz év óta őszintén ismeri el az új franczia dynastiát és gyökeresen irtja ki azon gyanút, miszerint e dynastia csak tövetik azon titkos szándékkal, hogy első kedvező alkalommal meg kell azt buktatni — vájjon akkor nem élnénk-e most békésebb időket, mint a minőket élünk; vájjon III. Napóleon nem szorítkoznék-e arra, hogy birodalmának belső állapotját politikai tekintetben is javítsa; vájjon külpolitikai programmja nem öltött volna Európára nézve kevésbbé nyugtalanító jellemet ? Ezt — mondjuk — nem kutatván, csak a tényeket constatrozzuk, úgy a mint vannak, és azon következtetést vonjuk belőlük, hogy a franczia császár engedményeinek a belpolitika terén lépést kell tartaniok külpolitikájának sikereivel, és hogy — ha e siker teljes leend — Francziaország saját belsejében is tökéletesen szabadelvű alkotmány jótéteményében fog részesülni. E szerint épen nem becsüljük túl a legújabb engedmény valódi értékét. Előmenetel ez ugyan a szabadság felé vezető úton, de a czél maga még elég távol vagyon. A népképviselet a suffrage universel daczára is elég hiányos; a kormány hivatalnokai nagyon is sokat avatkoznak a választásokba; a kamarák kinevezett és a kormány érdekeit szolgáló elnökök alatt állanak; a miniszterek csak vak eszközei a császár akaratjának és a parlament irányában nem felelősek; a sajtó csak igen szűk korlátok közt mozoghat és az administratív rendszabályok nyomása alatt nyög, és így tovább. A legújabb elhatározásokban tehát nem valóságos és tetemes értékkel bíró engedményt látunk, hanem csak ujjmutatást arra nézve, hogy a császárnak végczélja még most is az alkotmányos szabadság, némi fölfrissitését látjuk benne azon reménynek, miszerint eljövend még azon nap, midőn a franczia nemzet a napoleonidák alatt is újra élvezendi régi alkotmányos szabadságát. Ily értelemben vesszük a császári levél azon passusait is, melyek a mostani dynastia demokratikus eredetére utalnak. Meglehet, hogy a porosz király beszédjei valamivel élesítették ama nyilatkozat hangját, és az említett passusoknak még külön nyomatékot is adtak, de úgy hisszük, hogy azok még akkor sem maradtak volna el, ha a porosz király másképen vagy épen nem szól. A franczia császár még akkor is emlékeztetett volna arra, hogy ő nem feledkezett meg uralkodási jogának cziméről, hogy akkor is kiemelte volna azon ellentétet, mely közte és az Isten kegyelmébeli fejedelmek, a demokratia és a szó közönséges értelmében vett „legitimitás“ közt uralkodik, hogy akkor is figyelmeztetett volna arra, miszerint ő még mindig a népszuveranitás elvét vallja, habár eddigelé jobbadán az autokrata szerepét játszotta és — noha mindig kisebbedő mértékben—játszani fogja mindaddig, mig külpolitikájának czélja nincs elérve, uj dynastiájának Európában elegendő szövetségeseket nem szerzett és oly helyzetet nem idézett elő, melynél fogva , nem kell többé attól tartania,hogy az ország belsejében és magokra hagyatottságában nemigen veszélyes versenytársak külseftélj által buktathatnák meg az ő dynastiáját.".. : • Ha tehát tegnap azt..mutattuk ki, hogy a legújabb események — financziális oldalukat tekintve — nem jogosítanak azon következtetésre, miszerint a napóleoni politika akár belül, akár kívül valami nevezetes változáson ment keresztül; ma ugyanezt kell mondanunk politikai szempontból is. Azon kedvező hatás, melyet a császár legújabb intézkedései Francziaországban tettek, azon remények, miket azok ébresztettek, világosan mutatják, hogy ő felsége jól számított és csakugyan azon hangulatot idézte elő, melyre épen szüksége van. Mire használandja fel e hangulatot ? ez az ő titka, melyet csak a jövendő események fognak előttünk is lefátyolozni, de nem hisszük, hogy ezen események azoknak véleményét fogják igazolni, kik azt hiszik, hogy a császár „pater peccavi“t mondott és az államminiszterhez irt levelében szegénységi vagy gyöngeségi bizonyítványt adott ki magának. térben hagyatik fel némi kilátás Dalmáthonnak és az őrvidéknek a horvát-szlavon országokkal leendő szorosabb összeköttetéséhez — azonban a föltétel alatt, hogy a kivánt politikai öntörvényűség fejében a birodalmi tanács részére engedmények tétessenek. „Az udvari idiglenes kormányszék udvari kanczelláriává átváltoztatásának, meg egyes horvát-szlavon legfelsőbb törvényszék külön felállításának ígérete — azon egyetlen engedmény, melynek kell fentartania a déli szlávok ellenzéki szellemét a magyar hegemónia irányában. Azon kívánságot illetőleg, mely szerint a nemzeti nyelvnek kirekesztőleges közlönynek kellene lenni iskolában, törvényszékeknél és hivatalban — bár nem világosan — visszautasítják, végre pedig magát az országgyűlést bizonytalan időhatárig elnapolják, azaz feloszlatják. „Ezen egész leirat tehát csaknem csupa visszautasítás tüntető jellemzéséül a jelenlegi minisztérium törekvéseinek, valamint azon legfelsőbb határozatnak, miszerint a központosítás eszméjének a február havi alaptörvény elvéhez képest múlhatlanul valósulnia kell. — „Ha megfontoljuk, mikép ezen leirat, hahogy a felirat a közönség kivonatait kifejezi, képtelen a közmegelégedést helyreállítani; ha megfontoljuk, hogy a horvát-szlavón határokban közel eső s rokonfalu néptől birt török tartományokban Omer pasa fölött kivívott győzelmek következtében a déli szlávok felkelése terjedni kezd és erősödni; ha megfontoljuk továbbá, hogy sükerrel kecsegtető ezen felkelés a délosztrák szlávságban reményeket gerjeszt, és elégedetlenséget támogat; midőn végre megfontoljuk Ausztria viszonyait az olasz és német kérdéshez : lehetetlen máskép megmagyaráznunk magunknak a zágrábi feliratra leérkezett tagadó választ, mint csak az által, miszerint a jelenlegi minisztérium egyazon időben az alkotmány körüli építkezési munka mellett, egyszersmind fegyveres munkatételre is szándékozik vállalkozni. „A „Wiener Zeitung“ meghazudtolta azon hírt, miszerint Ausztria és Törökország közt holmi dacz- svédszövetség jött volna létre a déli szláv forradalom irányában való erélyes ellenállás végett, hahogy amaz erőre kapván, nagyobb mérvet ölteni készülne. A formát illetőleg igaza lehet a „Wiener Zeitung“nak, de vajjon szintúgy igaza van-e a dolog érdemében, azaz magában a dologban, arról már szabadjon kételkednünk. „Mert a szóban forgó leirat nekünk kétségtelen új mutatás arra, miszerint az osztrák kormány el van tökélve, a déli szláv mozgalom ellenében az „ultima ratio“hoz folyamodni. Igaz, az 1856-ki május hó 12-én létrejött nemzetközi szerződésnél fogva Ausztria, Franczia és Anglia lekötelezték magukat a fényes porta területét épségben fentartani — bár csak a kül ellen. Ami ellenben a török birodalom a kül erőszak nélküli felbomlását illeti, — annak belső izgalom és belső forradalom utján végbemenendő felbomlását, nincs az a nagyhatalom, melynek a párisi békét aláírt többi nagyhatalmak hozzájárulása nélkül, tehát egymagának joga volna Törökországban a honi forradalom ellenében beavatkozni. A „W. Z.“ tehát,tagadván a kérdéses szerződést,csak azt említette,mikép a kormány jól tudja azon feltételeket,melyeken Törökországban lehetséges a beavatkozás, ami mégis, a bécsi kormány felfogása szerint, ki nem rekeszti a beavatkozás jogát akkor, midőn saját határai beavatkozás útján való védelméről, midőn a tűzvész azon czélból való oltáráról van a szó,/hogy a szomszédnál támadt tűz saját gazdaságunkig el ne harapódzék. ti" „A császári leirat, felfogásunk szerint, annak a jele, miszerint az osztrák kormány, ha a szükség úgy hozza magával a szláv tűzvészt még a török földön is oltani induland.“ * Némileg erre vonatkozólag — írja a „Vidowdan“ nov. 14-ki számában a többnyire jól értesültnek látszó párisi levelező : „Kétségen kívül lesznek újságlapok, melyek azt fogják mondani, hogy nem igaz, miszerint Ausztria és Törökország közt titkos szerződés jött volna létre. Azonban amit „Önnek táviratilag jeleztem, ugyancsak jól megbízható forrásból merítettem. De azért még nincsen okunk félni attól a szerződéstől, legyen bár titkos vagy nyilvánvaló. Hisz mihelyt annak valósításához fognának, azon peremben széttépik azt Európa egyéb nagyhatalmai, melyek is úgy állították fel a dolgot annak idejében, hogy hozzájárulásuk nélkül rajta mit sem lehessen változtatni. „A franczia helyőrség Rómában meg fog szaporíttatni. Ez azért van, mert most inkább mint valaha háborúra számítanak, természetesen nem az olaszok ellen, miért is előre készülnek, hadd legyen készen mind annak idejében. „Oroszhonból csak annyit jelenthetek, hogy megbízható és tekintélyes honfiaktól levelek érkeztek, melyek szerint a helyzet még sokkal aggasztóbb az orosz birodalomban, mint a lapok írják. A „Dziennik Polski“ senkitett számában f. hó 12-kéről, — Bécsből tulajdonkép pedig — magából a birodalmi tanácsból írják : „A bécsi politikai körökben a kétkedésnek bizonyos neme kezd lábra kapni a fölött, vájjon az amolyan erőszakos, alkotmányellenes eszközök, milyenek a Magyarországban — részben alkalmazásba hozattak, részben pedig még csak alkalmazásba veendők, megteszik-e a czélba vett hatásukat ? „Az october havi alapot nem kedvelik a kormánybeli körök s a birodalmi tanács többbsége, a február havi közjog pedig kivihetlen, még a központosítás bevallott emberei nézete szerint is. „Helyén lesz s a maga idején is a kérdés: váljon Schmerling úr s az ő alkotmánya mi jót tettek már Ausztriának? — Hogy a nemzeteket ki nem elégítették, tudjuk, — hogy nem öregbítették a bizalmat és közhiteit, az is igaz, —hogy Ausztria külpolitikáját erős lábra nem állították, még az is való igaz. S így tovább ! A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. A Lembergben megjelenő „Dziennik Polski“, magyarul : „Lengyel napló,“ nov. 15-ki számában a horvát országgyűléshez intézett legfelsőbb leiratot következő tájékozással vezeti be : „A leirat azon ismert jelmondatra támaszkodik: „Salus reipublicae suprema lex esto !“ még pedig az államminiszter ur személyes képzeletei és fogalmai szerint. A positiv jogoknak, a leirat szószövege után, szorítkozniok kell a birodalom egyöntetű egészletére, s annak javára való tekintetekhez. A leirat tehát egyszerűen visszautasítja a felirat kívánságait a háromegy királyság politikai öntörvényűségét, s ennek minden következményeit illetőleg. Messzebbre eső hát