Magyarország, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1862-01-29 / 23. szám

SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL u­jtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illeti­ minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Bár mentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Hébert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk a .MAGYARORSZÁG* Előfizetések minden hó elején fogadtatnak el. A „Magyarország“ kiadó­ hivatala. 3 havi folyamára 5 ft. — 2 „ „ 3 „ 50 kr. 1 » 1 )> 80 ., PEST, január 28. Külföldi szemle. „Mi ugyan senkivel sem kapunk bajba, mig pénzügyeinket nem rendeztük!“ Ez a franczia trón­­beszédnek rövid tartalma, mely most annyi fejtörés és hírlapi magyarázatra nyújt alkalmat. Első tekintetre észreveszi az olvasó, hogy Na­poleon császár a külügyeket tartózkodva és futólag érinti, míg a belügy, illetőleg a pénz és alkotmány ügye, egész őszinteséggel van be­szédében tárgyalva s annak több mint két­harmad részét teszi. Azok, kik a császár figyelmét, a külügyektől — melyek által eddig az európai államokra nyomást gyakorolt, — egyszerre a belügyek felé fordulni lát­ják : nem csoda, ha így kiáltanak fel: „még egy ilyen trónbeszéd, és senki sem fog a császár nyilatkozatai­val különö­s­e­b­b­en törődni!” Nem csoda mond­juk, mivel e kételkedőket a legtiszteletremél­tóbb félelem vezérli: nem fognak-e azon hatalmak, melyek épen a külügyek nyomása alatt, alkotmányos reformokra szánták el magukat, ez üdvös után meg­állapodni ? Igaz, hogy e trónbeszéd olyanformán hangzik, mintha mondaná : „nem békét akarok, de békét kell akarnom“ — mindamellett az „új rendszert,“ mely által az ország anyagi jólétét megszilárdítani szándé­kozik, olyannak állítja, mely a nemzet bizal­mát a napóleoni eszmék és kormány iránt meg­erősíti. Francziaország a takarékosság által, melyre ezúttal törekszik — ha ideje elérkezett — csak annál erélyesebben fogja hatalmát a mérlegbe vetni. Ezenkívül a beszéd külügyi része, mely Euró­pát leginkább érdekli, oly nagy átalánosságban van tartva, hogy az alá minden magyarázat alá fér, mint az oraculumi jóslatok alá. Csakúgy lehet e beszédet pamutba pólyáit nehéz kőnek tartani, mint hosszú,­­ akadékos útjában elfáradt go­lyónak. Mindjárt az öt első sorban, hol a „képzelt igé­nyekről“ van szó, egy mély compliment foglaltatik Anglia irányában, ezen sorok közt olvasandó bizto­sítással : „lám, Francziaországnak nem kellett szar­­dinia sziget és a többi.“ Napóleon, a vele barátságos viszonyban élő ha­talmak közöl Poroszország és Itáliát emeli ki; aman­nak mintha mondaná : Anglia szövetségénél jobb az én szövetségem; óhajtok egyesülni oly kormán­nyal és néppel, mely nyugodtan, biztosan halad előre. En­nél többet nem mondhat, ha mindjárt e szavak által azt akarta volna is kifejezni, hogy a német Bundban a „szorosabb porosz állam­szövetséget” kívánja. Az Olaszországra vonatkozó p­rázis Franczia­ország symp­athiáj­át fejezi ki az olasz nemzeti törekvések iránt. Nevezetes e hely homályosságánál fogva. Az az oratori figura használtatik itt, melyet a festészetben „sötét­ tisztának“ mondanak. A császár, ki akarta a villafrankai szerződést kerülni, tehát Ró­ma és Velencze nevét sem említé, mivel e szerint Vil­lafrancát sem kerülhető vala­ki, azonban érthetően kimondja, hogy ama két ügyben közbenjáró volt, és az is akar maradni. Az amerikai polgárháborúba némi kedvet mutat beavatkozni, és ezt csak addig nem teszi, míg Ame­rika a semlegesek jogait tiszteletben tartja — a­mi igen tág kifejezés. „Remélem, hogy a spanyolok, kik mexikói vál­lalatunkhoz szegődtek, ama vidékeken bátor közre­működésük jutalmát találják.“ E kecsegtető kifejezés vajjon nincs-e a római kérdés előnyére számítva, mely ügyben eddig Spanyolország karöltve járt Ausztriá­val ? Különben is a mexikói ügy — mint ezt az Ausz­triával folyó alkudozásokból tanuljuk — összekötte­tésben áll az olasz kérdéssel. A trónbeszédnek a pénzügyekre vonatkozó része már Fould „exposé“-jából ismeretes — ebből van az véve. Itt tehát a mester esküszik a mesterre. A csá­szár a törvényhozó testnek több jogot ad a pénzügy ellenőrzésére, a­nélkül, hogy ez által személyes felelősségét akarta volna csökkenteni. Tehát a kormányzási forma marad a­mi tíz év óta volt; s­em dictatura, sem parlamentáris, de felvilágo­sult önhatalmi kormány. A császár mindig kész a kezdeményezésre, ha a reform szükségét látja; mind­­azáltal a deczemberi alkotmány alapelveihez folyvást szorosan ragaszkodik. A beszéd végén némi búskomoly hangulat szállja meg a császárt, a pártszellemet említvén, mely néha a legtisztább szándékot félreismeri; de rögtön — mintegy eredetére emlékezvén — lelkesedve a tö­m­e­g­r­e hivatkozik, melyn­ek ragaszkodásában áll fő ereje, s a nép vágyainak kielégítése mellett, teljes megnyugvással ajánlja magát a gondviselés oltalmába. Egy szóval, ha az volt a trónbeszéd czélja, hogy Európát, Francziaország békés szándékairól meg­győzze : ezt Napóleon fényesen elérte , mert nemcsak azt mutatta meg, hogy békét akar, hanem hogy békét kell akarnia! A franczia császár trónbeszéde. A franczia törvényhozó-testületet (27-én) a fran­czia császár következő beszéddel nyitotta meg : Uraim, senator és képviselő urak ! Az épen most lefolyt év alatt némely nyugta­lanságokat leszámítva, a béke megerősödött. A té­nyek egyszerű valósága előtt magától szétfoszlott minden szándékosan terjesztett képzelt követelésekre vonatkozó hir. Viszonylataim az idegen hatalmakhoz teljesen megnyugtatók, s több uralkodó látogatása még elő­­segíté azt, hogy barátsági kötelékeink szorosabban össze­kapcsolódjanak. Midőn a porosz király Fran­­cziaországba jött, személyesen meggyőződhetett ar­ról, mikép inkább óhajtunk oly kormán­nyal és nép­pel egyesülni, melyek nyugott és biztos léptekkel haladásra törnek. Az olasz királyságot elismertem, azon szilárd akarattal, hogy jóakaró és önzéstelen tanácsaimmal elősegítsem két ügynök kibékülését, melyeknek an­­tagonismusa a kedélyeket és öntudatokat mindenütt nyugtalanítja. Az Amerikát pusztító polgárháború nagyon ve­szélyezteti kereskedelmi érdekeinket. Azonban, míg a semlegesek jogai tiszteletben tartatnak, csak arra kell szorítkoznunk, hogy e szakadásnak végét óhajtsuk. Cochinchinai telepeink, katonáink és tengeré­szeink vitézsége folytán megszilárdult. A spanyolok, kik vállalatunkban társaink valának, mint remélem bátor közreműködésüknek ama vidékeken jutalmát megtalálják. Az anamiták csak gyengén állnak ellent uralmunknak, és senkivel sem lennénk harczban, ha Mexicóban annak kevéssé lelkiismeretes kormánya, nem késztet rala, hogy Angliával és Spanyolország­gal egyesüljünk azon czélból, hogy földeinket meg­­védjük s az emberiség és a népjogok ellen intézett megtámadásokat elhárítsuk. E viszályból semmi olyas nem következhetik, a­mi a jövőben vetett bizal­munkat csökkenthetné. A külügyekkel foglalkozástól menten figyelmemet mindenekfelett pénzügyeinkre fordítom. Őszinte szerkezetű kimutatás megismertette Önökkel a valódi helyzetet. E tárgyhoz csak néhány szavam leend. A közvéleményt felizgatta az, hogy a függő adósság összege 963 millióra szaporodott; azon­ban ezen adósságban, mely mostantól kezdve szilár­dul megállapodik, semmi nyugtalanító nincs, mivel e számot már 1848 előtt elérte, oly időben, midőn Fran­cziaország jövedelmei távol állottak a mostaniak mö­­gött. Egyébiránt ezen összegből levonható : először azon 652 millió, mel­lyel az állam már a császársá­got megelőző korszakban terhelve volt, továbbá ama 78 millió, melyek a renték tulajdonosainak az átala­kítás (conversion) alkalmával visszafizettettek, végre pedig azon 233 milliónyi deficit, melyet a két utolsó hadjárat eredményezett, s melyek fedezésére kölcsönt kérhettünk volna. A világosan látható, mikép a csá­szárság felállítása óta - a lassanként fejlődő megszi­lárdulás folytán — a deficit nem a szükségletek ará­nyában szaporodott, melyekről elővigyázattal kelle gondoskodnunk; s hogy a tíz év óta létesített elő­nyök növekedtek. Valóban uraim, igazságtalanság lenne elfeledni. A kiadások növekedését, melyet két nem dicső­ség nélküli hadjárat fedezésére kötött kölcsön idé­zett elő ; azon 622 milliót, melyeket az államkincstár nagy és közhasznú munkákra fordított, függetlenül azon 3 milliárdtól, mit a társaságok 6553 kilométernyi va­sút építésére fordítottak; a távirdai hálózat felállítását; csaknem valamennyi államszolga állapotának javítását; a katonák jóllétére fokozatosan intézett gon­doskodást ; azt hogy a hadsereg zömei (cadres), Franczia­­szág méltóságával öszhangzó mérvre emeltettek; a hajóhad és összes tüzérségi anyaglataink át­alakítását ; egyházi épületeink és nyilvános emlékszobraink kijavítását. Mind e kiadások a hasznos munkáknak a csá­szárság egész területén gyümölcsöző lendületet ad­tak. Avagy nem szemléltük-e átalakulni a városokat, meggazdagodni az országot a földmivelés haladása által és a külkereskedelmet mintegy 2700 millióról 5800 millióra emelkedni? Végre csupán a közjóllét­­ által az állam jövedelmei több száz millióval szapo­rodtak. Ezen sorozat megmutatja Francziaország se­gélyforrásainak egész terjedelmét, és mégis bárminő eredete legyen is a deficitnek, és bármi törvényesek is voltak a kiadások, eszélyesség volt azt tovább nem növelni. E czélból a senatusnak gyökeresen javító mó­dot terjesztek elébe, mely a törvényhozó testület el­lenőrségének nagyobb hatáskört nyújt, és azt politi­kámhoz mindinkább közelebbiti. (Associe.) Ezen in­tézkedés azonban korántsem volt — a­mint arról mindenki könnyen meggyőződhetik - arra számítva, hogy felelősségemet megkönnyítse. Ez önkénytes és komoly reform volt, mely minket takarékosságra kényszerítsen. Midőn azon előjogról, hogy az ülésszakok közt rendkívüli és pótkölcsönök köthetők, lemondatott, fen kelle okvetlen tartani azon jogosultságot, hogy előre nem látott esetekről gondoskodva legyen. Az átírási (virements) rendszer módot nyújt arra, és egyszers­mind azon előn­nyel bír, hogy e jogosultság csak va­lóban sürgető és elutasíthatlan szükségletekre szorít­kozzék. Ezen új rendszer szigorú alkalmazása segítsé­günkre leend abban, hogy pénzügyeinket megingat­­hatlan alapokra állítsuk. Számítok önök hazafiságá­­ra, hogy fáradozásaimat buzgó közreműködéseikkel támogatni fogják. Az előleges költségvetés az ülés megnyitása után rögtön önök elébe terjesztetik. Nem szívesen vettem rá magamat arra, hogy többnemű adó kivetését javasoljam önöknek, azon­ban bevételeink növekedése folytán­­ meg vagyok róla győződve — e teher csak ideiglenes teend. Foglalkozzanak önök legelőbb a 41/2­>/,-os ren­­tek átalakítására vonatkozó törvényjavaslattal. E tör­vény midőn az állam érdekeit hitelezői érdekeivel öszhangzásba hozza, általa az államadósság egyesí­tése czéloztatik. Lojális módon kifejtem­ önök előtt uraim a dol­gok állását. Önök tudják, hogy valahányszor ilynemű hasznos reformra alkalom nyílt, mindig kezdeményező válék. Mindemellett azonban az alkotmány alapsza­bályait, mely az országban tíz év óta rendet és jóllé­tet eszközölt, sértetlenül fentartandom. Jól tudom, mikép azoknak sorsa, kik a hatalom birtokában vannak rendesen az, hogy legtisztább szándékaik félremagyaráztatnak, és dicséretes törek­véseik a pártszellem által elferdíttetnek. Minden ki­áltás sikerté válik azonban, ha a nép bizalmát bírjuk és semmit sem mulasztunk el azt megérdemelni. Ezen érzelem, mely minden körülményben nyilvánult, leg­becsesebb jutalmam, s ebben áll legnagyobb erőm. Ha előre nem látott események állnak elő, minő az élelemszerek megdrágulása, vagy munka csökkenés, ilyenkor a nép szenved. Azonban igazságosságánál fogva nem engem okoz szenvedéseiért, mivel tudja, hogy minden gondolatom, minden fáradozásom s minden tettem lankadatlan csak arra van irányozva, hogy Francziaország jóllétét növeljem. Ne ámítsuk magunkat aziránt a mi még ten­nünk hátra van, azonban örüljünk azon, hogy a meg­nyugtatott népek nyugalma és a nagy állam­testek egysége mellett tíz évet szerencsésen átéltünk. Ragaszkodjunk továbbra is erélyesen e felada­tunkhoz, s bizzunk a gondviselésbe, mely mindig lát­ható jelét adta védelmének! IX. Pius pápa apostoli irata a keleti egyháznak a rómaival való egyesítése és a keleti népek s nemzetek ér­dek­éb­en. (Az „I. T.“ után.) (Vége.) IX. Pius pápa a tárgynak örök emlékezetére. Ha már mindennemű egyházi Congregatióknak mindig voltak saját, tudományosság tekintetében ki­tűnő tanácsosai, kik a nyomatékosabb s nehezebb ügyeket gondosan megvizsgálják, s azokat a biborno­­kok bölcs ítélete alá bocsássák s vessék, úgy ez leg­­főképen az általunk a keletiek ügyeire vonatkozólag alapított Congregatióra nézve szükséges, különösen a nyelvek és szertartások különbözősége miatt, mely dolgok alapos ismerete nélkül sem helyes ítélet nem hozható, sem alkalmas tanács nem adható. Épen az­ért akarjuk, hogy ezen Congregatiónak mindig le­gyenek elégséges számú tanácsosai, kik nemcsak a theologiai tudományokban jártasak, hanem a keleti­ek ügyeiben is, emellett pedig oly tulajdonokkal fel­­ékesitvék, melyekkel azon Congregatiónak hasznára és segélyére válhatnak. Mivel pedig a latin szertar­tásra vonatkozó Congregatio ügyei sokszor a keleti szertartással különös érintkezésben és kapcsolatban állnak: ennélfogva elhatároztuk s elrendeltük, hogy az egyik Congregatio titkára a másik Congregatió­nak tanácsosa legyen. Hogy pedig a nevezett Con­gregatio soha se szenvedjen hiányt oly férfiakban, kik mint a keleti nyelveket s dolgokat alaposan is­merő tanácsosok töltsék be tisztöket s azon Congre­gatiónak bármely módon hasznos szolgálatot tehesse­nek : a fidei propagandáé Congregatio bibornokfönö­­ke, nekünk s utódainknak, oly számban a mint lehet, kiszemelt egyházi férfiakat terjes­szen elő, akár azok közöl, kik az Orbánféle kollégium növendékei valá­nak, akár pedig különféle szerzetes­rendek tagjai kö­zöl, hogy ezek Rómába jővén, minden ismereteiket szorgosan az említett czélra fordítsák. Addig is ezen uj Congregatio tanácsosául kinevezzük tisztelendő testvéreinket, Franchi Sándor thessalonikai érseket, a Negotiis Ecclesiasticis Extraordinariis Congregatio titkárát, Cardoni József caristai püspököt; továbbá kedvelt fiainkat: Ferrari Alajost, a pápai szertartá­sok főnökét, Bartolini Domokost, a S. Rituum Con­gregatio titkárát, Fessler Józsefet, a kánoni jognak a bécsi egyetemnél tanárát, udvari Pilátusainkat, Hanneberg Bonifáczot, szent-benedek-rendi apátot s a müncheni egyetemnél a szent irás tanárát, Vincenzi Alajost a héber, Scapaticci Pált a szi­o­kh­aldei nyel­vek s De Angelis Fülöpöt a kánonjog tanárát ezen római egyetemnél; Vercellone Károlyt a sz. Pál és sz. Barnabás rendjének központi főkormányzóját; Franzelin Jánost, a római kollégiumnál a szent theo­­logia tanárát s jézustársasági tagot; Th­einer Ágos­tont, neves szent Fü­löp oratóriumának prezbiterét; Pitra Jánost, Zingerle Piust, Smith Bernátot, szent­­benedek-rendi tagokat. Egyszersmind akarjuk, hogy a római clerus több növendéktagja, kik észtehetsé­­gök s szorgalmuknál fogva tanulmányaik szerencsés elvégezése tekintetében nagyobb reményekre jogosí­tanak, — valamely tanácsos vezetése alatt a keleti egyházak ügyeinek tanulmányozására adják magu­kat, hogy azután az illető tanácsos tisztét idővel ők maguk betölthessék; azt is akarjuk, hogy a­kik ezen egyházi személyek közöl az ily tanulmányokban szép haladást tesznek, az egyházi javadalmak osztogatá­sánál mások elé tétessenek. Ugyanazon Congregatióban, miként meghatá­roztuk, külön titkárnak kell lennie, ki azon Congre­gatio minden ügyében azon hatáskörrel birjon, mi­lyennel a másik, latin szertartásokra vonatkozó Con­gregatio titkára lesz, még pedig úgy a keleti szertar­­tású ügyek tárgyalásánál, mint az uj Congregatio tartandó ülésein, azon mód megtartásával, mely a fidei propagandáé Congregationál jelenleg szokásban van. Ezen titkári tisztre pedig kedvelt fiunkat Simeo­­ni János apostoli protonotáriust választjuk s nevez­zük ki. Hogy pedig mindkét titkár jól ismerje úgy a latin, mint a keleti szertartás ügyeit, parancsoljuk, hogy mindkettő jelen legyen a két Congregatio min­den illésén; úgy azonban, hogy a fidei propagandáé Congregatio titkára, méltóság tekintetében elsőbb­séggel birjon a „pro negotiis rítus Orientalis Congre­gatio“ titkára fölött, az apostoli protonotárius pedig e kettő után üljön. A­mi az uj iroda tiszti személyze­tét illeti, akarjuk, hogy ez oly számos legyen, a­mint csak idővel arra szükség lehet. Mindkét Congregatio mindenesetre ugyanazon levéltárral s ugyanazon nyomdával éljen. Mivel pedig ezen uj Congregatio alapítása által a fidei propagandáé Congregatio kia­dásai igy szaporodnak, ennélfogva megfelelő pénz­alapról gondoskodtunk. Itt fölemelvén szemeinket irgalmazság végett az Úrhoz, alázattal s leborulva kérjük őt, hogy isteni kegyelmének bőségét a keleti nemzetekre dúsan ki­öntse s eszközölje, hogy az apostolok tekintélye által Keleten alapított s egykor oly jeles sok püspöki szék, — melyek most fájdalom­ a sziklától, melyre az egy­ház alapítva van, elválasztvák s összeomolva feksze­nek, — ismét a régi fénynyel felékesitve feléledjenek, s miként egykor, úgy virágozzanak, hűségesen meg­őrizvén a hit-letéteményt s az erkölcsök szigorúságát. Valóban azon reményt tápláljuk keblünkben, hogy a minden javak szerzője s osztogatója, az Isten, ezen gondosságunkra áldását árasztandja, hogy mindazon keletiek, kik a kathol, igazságokat vall­hatni szerencsések, ezen atyai törekvésünknek nap­ról napra mindinkább megfeleljenek, s mi se legyen elüttök kedvesebb, mint hogy szent Péter ezen széké­hez a szeretet s engedelmesség minél szorosabb kö­telékeivel fűzve, szilárdul s állhatatosan hozzá tar­­tozzzanak, a szegény tévelygőket pedig a kathol. unióhoz visszavezetni iparkodjanak. Ezeket akarjuk, megállapítjuk, rendeljük s pa­rancsoljuk, elhatározván, hogy ezen iratunk s az ab­ban foglaltak — ha mindjárt ezek ellenében valaki külön érdekkel birna, vagy ilyent hánytorgatna, de annak előadására fel nem hivatott s ki nem hallgat­tatott, — ha az előbocsátottakkal öszhangzásban nem állanának,azért soha semmi időben sem becsempészte­­tés, sem becsuzás, vagy érvénytelenség hibájával nem vádolhatók, sem ellenünk szándékbeli vagy más hiány fel nem hozható — sem ezen iratunkat felfüg­geszteni, megszorítani, más határok közé vonni, vagy ellenmondással vádolni ne lehessen, — sem ellené­ben az in integrum restitutio,oris aperitio,vagy bármily jogorvoslat, akár törvényileg, akár ténylegesen, ki ne eszközöltethessék, hanem mindenkor s minden időben érvényes lesz ezen iratunk, saját teljes és hiánytalan hatálylyal bírván, s mindazok által a ki­ket illet­ő jövőben illetni fog,sértetlenül megtartaniand­­ván; a nevezett uj Congregatio által pedig (pro ne­gotiis rítus orientalis) s mindazon személyek által, melyeknek ezen iratunk kedvezményt nyújt min­den jövendő időben a legpontosabban lesz betöltendő; nem is lehetene annak igazolására s hitelesítésére az abban említetteket kötelezni, sem ilyesmire törvény által vagy anélkül kényszeríteni és szorítani, — ha pedig e tekintetben bárki által bármely tekintél­lyel, tudva vagy nem tudva ilyesmi mégis megkisértetnék, azt érvénytelennek és semmisnek nyilvánítjuk. Nem tehet itt akadályt XV­ G­ergely említett „Inscrutabili“ kezdetű irata, sem XI. Kelemen s más római pápa elődeink Constitutiói, sem a „de jure quae­­sito non tollendo“-féle szabály, sem más saját rendel­vényeink s a) apostoli kanczellária egyéb szabályai, sem a propagandáé fidei Congregatiónak apostoli ira­tokkal vagy bármily módon megerősített alapszabá­lyai, szokásai, kiváltságai, engedményei s szabadal­mai, ha mindjárt a nyílt, különös és egyenkénti meg­érintésre méltók volnának is. Mindezektől egyetemleg és egyenként, összes tartalmak és alakjuk tekinteté­ben, az elbocsátottak nagyobb hatálya végett telje­sen, különösen és határozottan megvonjuk az ezen iratnak ellenében netaláni érvényt, s megszüntetjük mindazt, ami csak vele ellentétben áll. Kelt Rómában sz. Péternél, halászgyürünk alatt, 1862-i január hó 6-ik napján, pápaságunk 16-ik évé­ben. (Pianetti Gr. B. bibornok.)

Next