Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-14 / 37. szám

SZE­RKESZ­TŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. kiadó-hivatal Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézbő­l fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DIJA 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lumpel Róbert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók, m­egjelent ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR!­­ Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre le­sz PEST, február 13. Külföldi szemle. A „Boersen Halle“ jólértesült bécsi levelezője megerősíti, hogy Miksa főherczeg mexikói trónjelölt­­sége bizalmas értekezletek tárgya vola Grammont hg. Bloomfield lord és Rechberg gr. között. Az „In­­dep­“ párisi tudósítása szerint pedig,a napokban igen fontos alkudozások történtek a mexikói expeditiót in­téző hatalmak részéről. Minő speciális pontok körül forgott ez alkudozás, arról nem értesülünk , de azon tevékenység és erély, mel­lyel a franczia segédcsa­patok a csendes tenger vizeire küldetnek azt látszik elárulni, hogy ama Parisban folytatott alkudozások a három hadviselő fél részéről, különös fontosság­gal bírnak és a franczia kormány nézeteinek megfe­lelő értelemben végződtek. Annálfogva bajos lesz a fentebb idézett hamburgi újság azon állításának hi­telt adni, mintha az angol cabinet, inkább ellenezné mint védené egy osztrák herczeg trónjelöltségét. Az angol „kék-könyv“-ben Russel lord három sörgönyét találjuk az amerikai ügyben, Lyons was­hingtoni angol követhez intézve. E sürgönyök elseje mely 1861. febr. 20-káról kelt, figyelmezteti az uniót, hogy ha Angliával villongásba találna elegyedni, a brit kormány sem lesz rest a visszatorlásban. A második sürgöny, mely ugyanazon év mart. 2-ról szól, arról értesíti Lyons urat, hogy Amerika londoni kép­viselője Dallas úr annak kijelentésére hívta fel Rus­sel lordot, hogy Anglia, a déli államok független­ségét el nem ismeri. Russel lord azonban vona­kodott ezt megígérni, nem akarván magára vállalni előre oly kötelezettséget, mely különben is az amerikai háború be nem látható kimenetelétől függött. A harmadik sürgöny az által nevezetes, a­mi abban nem foglaltatik, t. i. hogy mit válaszolt Rus­sell lord azon délamerikai küldöttségnek, mely a függetlenség elismerésének ügyében a nemes lordot megkereste s annyi emberszerető hévvel fejtegeté, hogy délen a rabszolga-kereskedés többé nem existál (?!). Politikai körök hajlandók azt hinni, hogy Beust nr okt. 15-ki hírhedt sürgönyét azon számítással hoz­ta nyilvánosságra,hogy Bernstorff gr.veséjéből Porosz­­ország valódi szándékait a szövetségreform ügyében kicsalja. A szász terv előbb Bécsben közöltetett, hol olyan szint adtak a dolognak, mintha kedvetlenül vennék, ha Beust­er a maga sürgönyét Berlinbe megküldené. A tisztelt úr ennek daczára elküldötte derék elaborátumát, melynek kelletlen egybevetéseit könnyen megérthetjük, ha meggondoljuk, hogy annak csupán kiindulási pontul kelle szolgálni azon coali­­tióra, melynek „azonos jegyzékét“ tegnap is­mertettük. Poroszországra nézve könnyű fogna lenni e csel­­szövény kijátszása s még tán meg is bánathatná egyik-másik hatalommal hogy ahoz járult. De akkor nem kellene a berlini cabinetnek beérni az egyszerű­ válaszszal , ha még olyan erélyes volna is az. Nyíltan kellene hozzáfognia saját programmja való­sításához s erre a hesseni alkotmány-kérdés pompás alkalmul szolgál. Ezt a tanácsot adják Poroszország­nak azon politikai körök, melyek gondolkozását itt elemeztük s melyek lehetetlennek tartják, hogy Poroszország az „azonos jegyzékben“ ajánlott tanács­kozásokban részt vegyen. Berlinből írják, hogy a progressista párt nagy határozottsággal kíván a né­met ügyben föllépni, s hogy a sikert resolutiója szá­mára biztosítsa, az országgyűlés különböző párttöre­dékeivel élénk alkudozásokat folytat. Olaszországban a pápaellenes tüntetések mind nagyobb kiterjedésben nyilatkoznak. Belföldi szemle. — Beregmegye uj hivatalnokai: Első alispán Uszkay György, volt cs. kir. urb. törvényszéki ülnök; másod alispán Kántor Sámuel, volt cs. kir. megye törvényszéki ülnök; főjegyző még nincs; első aljegy­ző Komáromi Mihály; második aljegyző még nincs; főügyész Cserszky Antal, volt cs. kir. segéd szolga­­biró; alügyészek még nincsenek; főpénztárnok még nincs; főorvos Laugh Ferencz; főmérnök Mózer Vilmos; almérnök nincs; számvevő nincs; törvény­­széki ülnökök: Vass Antal, Vass György, Nizalowszky Endre, Tolvaj István volt cs. kir. szolgabiró ; Gorzó János, nyugalmazott cs. kir. segéd szolgabiró; köz­ponti szolgabiró nincs; központi esküdt Fuló András ; telekkönyvvivő Tschiercz Károly előbb cs. kir. te­­lekkönyvkészitő ; telekkönyvi segéd Exner Ferdi­­nánd; főszolgabiró a tiszaháton Demeter Emánuel volt cs. kir. úrbéri törvényszéki segéd; első alszolga­­biró Zlatényi Gyula; 2-ik alszolgabiró Hetey István ; esküdtek: Gergelyi István, volt cs. kir. sz.birói írnok: Meszlik Ferencz, Warholyák György; járási orvosok: Linner József, Pánthy Ferencz; csendbiztos Uszkay Endre; kászonyi járási főszolgabiró Nemes József, volt cs. kir. segédszolgabiró; első alszolgabiró Langh István, volt cs. k. szbirói tollnok; második alszolga­biró Eckel Antal, volt cs. k. szbirói tollnok; esküd­tek : Göller Tivadar, Scheffer Adolf, volt cs. kir. szolgabirói írnok, Balog László; járási orvos Bloksay Ferencz; csendbiztos Somossy László; felvidéki járási főszk. Komlóssy János; első alszbiró Rohai László; 2-ik alszolgabiró Komlósy Bálint; esküdtek: Kassai Antal, Katona Sándor, Picz Antal volt cs. kir. szolga­birói írnok; járási orvos Telendi Lajos; csendbiztos Váradi Ferencz ; munkácsi járásbeli főszbiró Gombos Pál volt cs. k. főszbiró; első alszbiró Dobszai Miklós, 2-ik Éva László ; esküdtek: Babinecz János, Popo­­vics János,Demjanovics Sándor; jár. orvosok: Boros­tyán Albert, Szíjgyártó József; csendbiztos Dancs Ta­más; pertárnok Bornemisza Lajos; levéltárnok Boski Lajos; segédje Szappanos József; m­irnokok: Hegedűs Károly, Leszkai Bertalan, Buzsák István, Güthi István, Tinnel János, Broszman Imre; voltos.kir.dirnok: Kel­­lyér Pál, Abkorovics Gergely, Berzsenyi Ignácz; ál­lomási biztosok: Komka Béla, Hodermarszky Antal, Kovács János, volt cs. kir. hivatalnok; utibiztosok: Petreczki András, Komka Gyula, Scheuer Ferencz, volt cs. kir. katonatiszt, Pankovics Lipót; várnagy Pintér István. Mező Bertalan nem megyetörvényszéki, de vá­rosi törvényszéki ülnök. — Nyíregyháza városa uj hivatalnoki kara ekként van alakulva: polgármester Draskószy Sá­muel; főbíró Majerszky Lajos; főjegyző még nincs; aljegyző Jurányi Hugó ; főkapitány Enyingi Lajos; alkapitány nincs; tanácsnokok : Kralavánczky An­drás, Grenerczy Andor, Schmál Károly, Steiger Ala­jos ; árvagyám Kralavánczky László; pénztárnokok: Bartha Sámuel és Tresztyánszky Ferencz. A Közép-Szoln­ok megye új hivatalnokainak névsorát a „Korunk“ következőleg közli: A két alis­­páni hely még üres. Házi pénztárnok Viski József, volt alk. tör. ülnök; főjegyző Filep György, r. a. volt cs. hivatalnok; első aljegyző Czibenszki András, volt cs. hivatalnok; másodaljegyző nincs. Főszolgabiró a zsibói kerületben Zoványi Imre, zilah-városi volt ka­pitány ; alszolgabirák : Gergely László, volt alkotm. szolgabiró, Viski Zsigmond volt alk. másodaljegyző ; főszolgabiró a sz.-csehi kerül. Kézsmárki Elek, volt cs. kiv.; alszolgabirák: Pap Sándor, volt alk. szol­gabiró: Pap György; főszolgabiró a tanásdi kerület­ben Buttyán Miklós magánzó, alszolgabirák : Alfai Samu, volt törvényszéki seg­édbiró, Teleki Lajos, volt járási segéd. Esküdtek: Nagy Elek volt alk. esküdt, Pap János volt alk. esküdt, Osváth Elek, Hadviger Ernő, Koritsánszky Ferencz, Nagy István, Pap Péter, Kávásy, egy hely üres; várnagy Kiss Lipót volt alk. várnagy; levéltárnok Szakács Ferencz, régen megyei levéltárnok ; csendbiztosok : Sárai János, Pap Sándor, Kukk János; tiszti főügyész Diószegi Lajos ; 1-s. al- Ügyész Dombi József, 2-od alügyész Frink Tivadar; igtatók­­ Török József, Bálint György, volt cs. írnok ; törvényszéki ü­lnökök: Gergely Sándor, Lugosy Bol­dizsár, Szarka Sándor, volt tiszt, táblabirák: Mezei Sándor, Czitze János, volt cs. járási segéd; főorvosok belső kerületben Bereczki Károly, külső kerületben Csencs Ferencz; alorvosok: Fekete Dániel, Fischer Adolf, Kolbai Ferencz. — Aranyosszék kinevezett uj hivatalnokai, mint a „Kolozsvári Közlönyében olvassuk: id. h. fő­­királybiró Dindár József; alkirálybiró Czobell Pál; hullók Nagy Miklós és Máté Sándor; igtatók : Szarva­­di Pál és Bálint József; Írnokok: Magyari Efraim és Veres József. A törvényszéki bírák kinevezését a fő­­kormányszéktől várják. — Szamosú­j­vári főbíró Lászlóffi Antal, főka­pitány Korbuly Manó , tanácsos Merza Lukács he­­lyeken maradtak, úgy a képviselők közül is négyen, a városi majorsági pénztár megvédése tekintetéből. Lászlóffi Antal ideiglenes polgármesternek neveztetett ki, s egyszersmind meg lön bízva a tanács szerve­zésével. Erdély viszonya Magyarországhoz a mohácsi gyásznap előtt. III. Azon százados, s a teljes egység alapel­véből folyó eljárás, miszerint az erdélyi részek a magyarországi országgyűlésekre megh­ivat­­tak, s azok nélkül országos ügyekben mi sem végeztetett még az 1526-ik évben a vesztett csata utáni napokban is megszakítás nélkül megtartatott, ugyanis Mária királynő II. Lajos özvegye Komáromba hirdetett országgyű­lésre meghívta az erdélyieket, mit bizonyára nem teszen, ha az erdélyi rendek nem lettek volna régi idők óta tagjai az egyetemes ha­zai törvényhozó testületnek; sőt több évvel azután, alig egyesültek az erdélyi részek vi­szont Magyarországgal rövid időre bár, am az ősi szokás azonnal életbe lön léptetve ismét, kitetszik ez hiteles történész Schaeseuz „Rui­­nae Pannóniáé“ czimü munkájából, ki a III. kötetben bizonyitja, hogy a Ferdinánd által 1552-ben Pozsonyban tartott országgyűlésen az erdélyiek is jelen voltak, s a jelenlevő ma­gyarok közül Kendi Ferenczet, a székelyek közül Kemény Jánost nevezi meg s hozzá­te­szi, hogy a szászok is ott voltak, mondván: Ante alios celebres cunctis ea Urbibus ibant Saxonicis, aetate graves, facieque verendi Patres, praeclara nullis virtute minores, sat. De még 1553-ban is elismerte Magyaror­szág Erdély jogát a közös törvényhozáshoz, midőn arról lévén szó, hogy Werbőczi István hármas könyve megvizsgáltassák, s a helyett más törvénykönyv hozassák be úgy Magyar­­országon mint Erdélyben, az akkori ország­gyűlés 15. ezikke szerint imigy határozott: „Quod verő ad revisionem reformati Decreti (tripartiti) attinet, in praesenti Conventu faci­endam.........Statútum est, ut ad festum S. Lucáé proxime futurum ex singulis Comitati­­bus unus, vei alter Nobilis ad id unum dum­­taxat pertractandum concludendumque, simi­liter, et ex Transilvania, Sclavonia­q a e............ Posonium deligantur, per quos ita delectos — revisio ista omnis diligenter et accurate recognosci, et prout ex usu Re­­gni, et justitia fuerit esse visum, concludi, et Sacrae Regiae Majestati clemeuteracceptanda, et revidenda proponi debeat; quam etiam Majestas sua revideat , et recognoscat: et postea in proximo Conventu generali de­­uuo cum fidelibus suis statibus perlegat . . . . ac ita demum ejusmodireformationem absolu­­tam auctoritate sua Regia approbet, confirmet et promulget. Kat. Tom. XXII. Mindezeknél még kétségtelenebbül bizo­nyítja Erdélynek a közös törvényhozáshoz va­ló jogát azon körülmény, hogy — mint régi történetíróinktól tudjuk — ezen országrésznek a következő években bekövetkezett különsza­­kadása s önálló országgá lett alakulása után is az erdélyi nemzeti fejedelmek több ízben fel­­küldötték követeiket a magyarországi ország­gyűlésekre, mintegy az ősi kapcsolat elismeré­se és fentartása végett. Ha már most a mondottakat restmmál­­juk, úgy vélem, nem találandónk ellenmondás­ra ismételvén előbbi kimondásunkat, miszerint az erdélyi részek a mohácsi ütközet előtt nem külön, hanem a többi magyarországi megyék­kel együtt közösen gyakorolták a törvényho­zó hatalmat, s itt semmi „tartományi gyűlé­sek“ nem tartattak, melyek föladatában s ha­táskörében állott volna a törvényhozás; s ha mégis voltak itt részletes gyűlések, azok me­rőben más természetűek voltak, más működési kör volt számukra kijelölve. Megkíséreljük ezt is vázolni: Et mine ve­­nimus ad grandissimum objectum t. i. az er­délyi külön gyűlések leírásához! Tudjuk, hogy hazánkban a XVI. és az előtti századokban a mozgó itélőszékek „fora ambulatoria“ voltak szokásban. Az országbiró „judex curiae regiae“ — sőt igen számos ese­tekben maga a király — bejárta az ország kü­lönböző részeit, vidékeit, az ottani nemesség tagjaiból gyűléseket „törvényszékeket“ alakí­tott, rögtönzött, melyeken minden­kinek pere, panasza volt, a fel­es alperes — megjelent, — a szőnyegen levő ügyek megvizsgáltattak, ítéle­tek hozattak, s ezekről a szokott okmányok kiadattak. Tudjuk továbbá hogyan volt ama kor­szakban szervezve az adózás és honvédelem, hogy akkor rendes adó nem volt, s nem is szükségeltetett, mert az országos háztartás a kormányzat és közigazgatás különböző ágai­ban, s a királyi udvar fentartásának költségei a korona jószágok, arany és sóbányák, vámok, szóval a közjavak s közjövedelmek bevételei­ből kiteltek, hogy a kapuszám szerinti rovatai jobbadlán, sőt kizárólag hadi czélokra vétetett igénybe: innen van az, hogy a pénzbeli adó nálunk még csak kevéssel ezelőtt rendesen hadi adónak „subsidium bellicum“ neveztetett. És igy ismeretes mindenki előtt az is, hogy állandó hadsereg nem lévén, az ország védel­mére megkivántató katonai erőt a zászlós urak, püspökök, főpapok, káptalanok, s a ne­messég állították ki, ezt pedig, kivéve a cse­kélyebb számú várőrségeket, s a király sze­mélye körül tartatni szokott disz- és testőrsé­get folytonosan talpon tartani nem lehetett, következőleg a megkivántató bandériumokat mindig a szükség­es veszélyhez képest külön­böző szám­os mértékben koronként kelle kiállítani; a nemesi fölkelés is kétféle volt: részletes és általános. Ha már most számba ves­szük a magyar birodalom nagy kiterjedését, s a rész­közleke­dési eszközökből eredő tetemes akadályokat, s meggondoljuk azt is, hogy az akkori zava­ros időkben, midőn a gyakori véres háború­kat — melyeknek hazánk annyiszor voló színhelye — nem előzték meg hosszas diplo­­matiai tárgyalások, mint most, sőt még forma­szerinti hadüzenetek sem mindig, nem fogunk csodálkozni, ha a királyi székvárostól messze s az ellenség közvetlen közelében fekvő Er­délyben, sokszor, igen sokszor gyors segélyre lévén szükség­, az erdélyi vicevajdák kényte­lenek voltak, sőt kötelességükben állott annyi erőt, a­mennyit hamarjában összegyűjthettek a határok védelmére, s az ellenség lehető fel­tartóztatása végett háborúba szállitni, mig a királyi seregek, a had zöme megérkezhetett. A ki ezek után azt is figyelemre mélta­­tandja, hogy hazánkban hadiadót kivetni vagy nemesi fölkelést elrendelni akkor sem lehe­tett, önként rá fog jőni azon okra, mely miatt Erdélyben részletes gyűléseket tartani kellett. Ilyen gyűlések tehát két félék voltak, olyanok t. i. melyeken polgári, bűnvádi sat. pe­rek láttattak el, s olyanok, melyeken a hadi­adó „subsidium“ s a nemesi fölkelő sergek száma szavaztatott meg, s a mely utóbbiakon a h­arczba induló sergek gyakran harczkészen jelentek meg. Az első rendbeliek ez országrész különböző helyein, az utóbbiak pedig több­nyire Thordán tartattak. Ezek valának Erdélynek a mohácsi ütkö­zet előtti külön gyűlései, melyek közül egy­sem volt „törvényhozó tartományi gyűlés“ s ha némely régi oklevelekben e szó „Diaeta, — Congregatio Nobilium generalis“, — „Con­­ventus“ „Colloquium“ elő is fordul, az ezen gyülekezetekről kelt oklevelek tartalma azt bizonyítja, hogy nem foglalkoztak törvényal­kotással, hanem perek ellátásával s a szorgos honvédelem rendezésével. Ezen állításunk támogatása végett, kö­vetkező czikkünkben több ilyen oklevelet fo­gunk idézni. S. . . . I. A szász nemzeti egyetem. II. Második kérdés: mit tenne I.szász univer­­sitás az általa alkotott törvényjavaslatokkal? Ha egy netalán létrehozható erdélyi gyű­lésbe vinnék azokat az illető bizalmi fér­fiak, aligha az ott megjelenő románok pártolá­sát kinyerhetnék, miután a királyföldi románok már az egyetem megalakítása módjában sérel­met láttak magukra nézve. A székelyek és ma­gyarok nem fognak e javaslatokba pillantani. Vagy talán, egy magyar országgyűlés elébe kívánják javaslataikat fölterjeszteni? Alig gondolható, hisz oda a követek népképviselet alapján, választó­kerületenként választatván, s az utasításadás joga megszűnvén ma épen semmi befolyást sem gyakorolhatna az uni­­versitás testületileg a szász népképviselőkre. Ha tehát 1862-ben kivárni a legelőször törvény­­javaslatok szerkesztéséhez fogni a szász uni­­versitás, az ily­eket előterjeszteni akaró köve­teket, a pesti hongyülésen mint egyeseket hív­nák föl nyilatkozat tételre, és igy a II.­Szeben­­be öszveférc­elt törvényjavaslatok, a vállalko­zók zsebeiben maradnának. Ámde ha a megnyitó beszédet tovább ol­vassuk, azon gondolatra jöhetünk, mintha né­melyek nézete szerint az universitás törvénye­ket is alkothatna a szászföld számára. Legalább erre látszik mutatni azon serkentés, melyet a comeshelyettes az egyetem tagjaihoz intézett „törvényhozási tevékenységre“ (gesetzgeberi­schen Thätigkeit) hiván fel őket „hogy az e részben táplált várakozásoknak meg lehessen felelni, s hogy igy az egyetem tagjai magukt a jelen- és jövő ivadék előtt igazolhassák.“ A megnyitó beszéd, úgy látszik már­is fennállónak tekinti a szász „Markgrafschaftot“ különben nem említhetne egy szászföldi külön törvényhozást, s az e részben táplált óhajtáso­kat. Miután az ily óhajtásokat nem tudom a szász nemzet általános óhajtásainak tartani,

Next