Magyarország, 1862. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1862-05-23 / 119. szám

1802.— II. évfolyam. Péntek, május 23. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 2. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatáshoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. 119. sz. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor l-szeri hirdetésnél 9, 3-Szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujk­r. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újk­r. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampe! Hubert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 uj krajezáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 f­t. Negyedévre 5 ft PEST, május 22. Külföldi szemle. Egy bresciai távirat szerint, melyet az „Inde­pendance“-ban olvasunk, a Gárdató vonala katonai­lag meg van szállva az osztrákok által, kik a mon­dott vonalon már egy hét óta táboroznak — s hogy komoly czélból, ezt napiparancsuk mutatja, melyben figyelmeztetnek vitéz maguk viseletére. A milánói út— mondja e napiparancs — nyitva áll az osztrák sereg előtt a Bergamo és Bresciában kiütött forradalom miatt. E távirat némi magyarázatul szolgál a turini kor­mány szigorú magatartásához a tiroli kísérlet irá­nyában, melynél fogva minden felelősséget magáról elhárítani igyekszik Azonban e diplomatiai „utipor” szorgalmas lerázása, bajosan vágja ki az olasz kor­mányt a nehézségek szirtje és hullámai közül, ha azon levelek száma kötetenkint szaporodik — pedig igy olvassuk — melyeket Garibaldi részint a kor­mányhoz, jobbára pedig a „kisérlet“ miatt elfogott hontársaihoz intéz: „csak menjetek — úgymond a néphős — a hová hurczolnak benneteket s mondjátok meg a minisztériumnak, hogy én rendelte­lek Bergamóba benneteket!“ E nyilatkozat, melyet joggal lehet ép úgy elkeseredett önérzet, mint hatal­maskodásnak mondani, úgy hangzik, mintha az olasz államban két király volna: Victor Emánuel és Gari­baldi. Írják ugyan, hogy Victor Emánuelnek sikerült a néphőst megnyugtatni, de mi nyugtatná őt meg, ha­nem ha a háborúra kilátás ? Hogy a tyroli diversiónak komolyabb háttere van a meghiúsulta után i­s, azt Rechberg gróf, Bloomfield lord , és Kalli­­macki herczeg gyakori értekezletei után kell gya­nítanunk. Anglia t. i. meggyőződvén a felől, hogy a keleti kérdésben Orosz- és Francziaország tökéle­tes (?) egyezségre jutottak, a párisi szerződés értel­mében, a porta és Ausztriával egyetértve ellensú­lyozni kívánja a nevezett két hatalom egyoldalú beavatkozását. Lehet, hogy a tiroli kísérlet Ausz­tria figyelmének keletről elvonására való számít­va, de ama messzebb eső föltevésben sincs lehe­tetlenség, hogy a vörhenyegként egyszerre kitört sympathiák, Anglia jobb és illendőbb magaviseletére vannak számítva a mexikói expeditióra nézve. A „Constitutionnel“ czikke szerint ugyan ily erős emo­­tióra nem volt szükség, miután a brit kormánynak, a londoni szerződés, és az angol királyné nyilatko­zatai értelmében, kötelessége legalább semmi helye­selhető oka a mexikói expeditiótól a sutba vonulni. Az Index­ párisi levelezőjével mi sem hisszük, hogy az angol párisi követ, Cowlay lord, tiltakozó jegyzéket nyújtott volna át Th­ouvenelnek; ellenkezőleg, haj­landóbbak vagyunk a kölni lap tudósításának hitelt adni, mely szerint a nemes lord kijelenté, hogy kormánya a mexikói kérdésben, mint Pilátus a kezét mossa; és hogy Thouvenel az, ki jegyzéket intéz Eu­rópa hatalmaihoz, melyben őket Francziaország mexi­kói humánus czéljai felől felvilágosítani ipar­kodik. A hesseni ügy érlelődését az olvasó ismeri; táv­iratunkból olvasta, hogy úgy a hesseni porosz követ, mint a Berlinben volt fejedelmi meghatalmazott állo­másaikat elhagyták. A választófejedelem nem en­ged akár törik akár szakad. Curiosumképen említ­jük a Morning Post két levélkivonatát, melyet a vá­lasztófejedelem Poroszország­ és Ausztriához kü­lön­­külön intézett s melyben csudálkozását fejezi ki, hogy Poroszország a hesseni alkotmányos­­ de­­mocratiát pártolja, mikor oda­haza csak oly elvek szerint jár el, mint ő a választófejedelem. Ausztria iránt amaz állítólagos levél oly sértő kifejezéseket használ, melyek közt legkisebb, hogy a „pórnép előtti popularitást hajhássza.“ A mexikói megszállás ügye foglalkoztatja jelenleg a franczia sajtót. A „Patrie“ közli Francziaország mexikói képviselőinek a mexi­kóiakhoz intézett kiáltványát, mely az orizabai érte­kezletek megszakítása után ápril 17-én kelt. Tar­talma következő : „Mexikóiak! „Mi nem azért jöttünk ide, hogy viszályaitok­ban részt vegyünk, mi azoknak megszüntetésére tö­rekszünk. Felhívni akarjuk a jó ügy férfiait, hogy a rend megszilárdítására­ és szép országotok újjászüle­tésére munkáljanak. Őszinte kibékítő szándékaink jeléül először a kormányhoz folyamodtunk, mely el­len méltó és komoly panaszaink vannak. Azt kíván­tuk, fogadja el segítségünket, hogy Mexikóban a dol­goknak oly rendjét állapítsuk meg, mely jövőre e tá­voli hadjáratokat szükségtelenekké tegye, melyek­nek legroszabb következése az, hogy a kereskede­lem megakad, s gátolva van azon viszonyok menete, melyek ép oly előnyösek Európára, mint hazátokra nézve. „A mexikói kormány mérsékelt föllépésünkre oly intézkedésekkel felelt, melyekhez soha sem ada­­hatnók erkölcsi támogatásunkat és a melyekért sze­münkre hányná a mivelt világ hogy azokat jelen­létünkkel szentesitettük. „A kormány közt és köztünk a háború ma ki van mondva; de mi nem tévesztjük össze a mexikói népet egy elnyomó és erőszakos kisebbséggel; a mexikói népnek mindig joga van legélénkebb rokon­­szenvünkre, most csak rá méltónak kell magát­ mu­tatnia. Felhívjuk mindazokat, a­kik bíznak beavat­kozásunkban, mindegy bárminő párthoz tartoztak is legyen. „Azt felvilágosult ember nem teheti föl, hogy azon kormány, mely Európa legszabadelvűbb nem­zetei egyikének népszavazatából ered, csak egy pil­lanatig is gondolhatott arra, hogy idegen népnél régi visszaéléseket és a korhoz többé nem illő intézmé­nyeket akarjon létesítni. Mi mindenekkel egyenlőn közös igazságot akarunk, s ezt nem akarjuk fegyve­reinkkel rátok erőszakolni; a mexikói népnek kell saját jólléte eszközéül szolgálnia. Nincs más czélun­k, mint bátorságot önteni az ország becsületes és békés lakosságába, tehát a népség kilencztizedébe, hogy akaratát szabadon kijelentse. „Ha a mexikói nép tétlen marad s nem fogja föl, hogy reménytelen alkalmat nyújtunk neki az ör­vényből kimenekülésre, ha nem iparkodik minket ér­zülete és erkölcsi segélyével támogatni , világos, hogy csupán azon érdekekkel kell foglalkoznunk, melyekért a londoni szerződés köttetett. „Egyesüljön tehát a most már oknélkülivé vált viszályok által megszakított nép velünk ; keze közt tartja Mexikó sorsát. Francziaország zászlója ki­­tüzetett a mexikói földre, s e zászló nem fog vissza­lépni. Fogadja mint baráti zászlót minden tiszteletre méltó férfi! Az oktalanok pedig ám kisértsék meg­támadni !“ Aláirva : Saligny. J u r i e n. A­lm­o­n­t­e­tbk ugyané kelettel szintén kiált­ványt intézett honfitársaihoz, felh­iván benne közre­működésüket, hogy nemzeti kormány állíttassák, mely a fejetlenséget megszüntesse, s a bennszülöttek és idegenek személy- és vagyonbátorságát biztosítsa; egyszersmind Francziaország lojalitásába teljes bi­zalmat ajánl. Juarez sem maradt tétlen. Ostromállapotot hirdet mindazon pontokra, melyeket a francziák el­foglalnak, s mint hazaárulókat fogja büntetni mind­azon mexikóiakat, kik ama pontokon maradnak.­­ Fegyverre hívja 20 tól-60 évig a fegyverfoglatókat. Guerillák alakítását rendeli meg. A kormányzókat felhatalmazza a segélyforrások megszerzése végett szükséges intézkedésekre. Felügyelet alá véteti a Mexikóban lakó francziákat és végre halált mond az ellenségnek, élelmi­szereket, fegyvert és értesítést szolgáltatókra. Juarez tbkai — úgymond a „Patrie“ — főnökük parancsait még túlozták, s a gyűlöletest egész a nevetségességig űzték. A „Constitutionnel“ a hadjárattal fölhagyott ha­talmakhoz fordul s kérdi, miért hagyták a francziá­kat egyedül részesülniük a győzelemben. Fölidézi a három hatalmasság nyilatkozatát országgyűléseik­hez, midőn a mexicói expeditió elhatároztatott. A spanyol királynő — úgymond — nov. 12 én igy szólt a corteshez: „A szerencsétlen Mexikóban a rendetlenség és kihágások tetőpontra hágtak. A szerződések megsze­­gettek, a jogokról megfeledkeztek, elkerülhetetlenné lett a példás szigor alkalmazása. Kormányom meg­tette e végett a kellő intézkedéseket, midőn két nagy nemzet újabb erőszakoskodásokat szenvedett. A sé­relem közös, közösnek kell lenni a cselekvésnek is. Franczia- és Angolország megegyeztek, hogy elégté­telt követelnek s a világot megbotránkoztató és az emberiséget felháborító merényletek ismétlését meg­gátolják.“ Az angol királyné febr. 6-án így szólt a parlia­ment megnyitása alkalmával: „Különböző személyek és mexikói váltakozó kormányok erőszakot követtek el a Mexikóban lakó idegeneken; ezen erőszakoskodásokért elégtétel nem adatván, a királynő, a franczia császár és a spanyol királynő szerződésre léptek közös működéssel az ed­dig megtagadott elégtétel megszerzése végett.“ A császár január 27-én a senatus és törvény­hozó testülethez intézett beszédében szintén kiemeli, hogy a mexikói kormány erőszakos eljárása folytán egyesülni kelle Angol- és Spanyolországgal az embe­riség és a népjogok ellen intézett merényletek elnyo­mására. „Kérjük“ —írja a „Constit.“— „lehet-e világo­sabban igazolni valamely hadjáratot és czélját job­ban meghatározni? Miért nem ismerik el hát most? vagy tán azóta megszűnt az erőszakoskodás? Nem ; mindazon ok, mely a három hatalmasságot Mexikóba vitte, most inkább fenáll, mint valaha, és a visszavo­nulásnak ily körülmények közt annyi jelentősége van, mint ha a tűzoltók a legnagyobb égés alkalmával eltávoznának. De Francziaország szerencsére nem hagyja el a polgárisulás ügyét, s az oly sokáig el­nyomottak reményükben nem fognak csalatkozni. Francziaország nem hóditni, fölszabadítani akar­ Me­xikó vissza lesz adva önmagának és ha a polgárisu­lás és Európa kereskedelme a nagy szolgálatokat egyedül a mi fegyvereinknek fogja köszönhetni, ab­ban elég vigasz lesz számunkra. Berlinben azt hirlették, hogy a washingtoni kor­mány segédhadakat küld a Juareznek. 2-ká­n kelt intézvénye olvastatott fel. Ezen intézvény megsemmisíti a megyének folyó évi toárcziusi közgyű­lésében hozott azon határozatát, melyet a megyei tisztviselők s szolgák számának leszállítása, és a me­gye magánvagyona tekintetéből hozott. E vagyon a megye pénztárából kivétetett és magán­kezelésre, a közgyűlés által e czélra kinevezett tisztviselőknek adatott át. A jen érintett intézmény azt is elrendeli, hogy az illető megyei tisztviselők s szolgák azonnal elbocsáttassanak, és a megye magán­vagyona hala­dék nélkül tétessék ismét a megyei pénztárba. Ezen rendelet végrehajtásáért nemcsak a gyűlés elnöke, hanem a többi municipális tisztviselők, sőt néhány magán­ egyén is szigorún tétetnek felelősekké. A helytartótanács jelen eljárását Hervoics alkotmány­ellenesnek nevezé és inditványozá, hogy ellene jegy­zőkönyvileg óvás fejeztessék ki, mely indítvány már csak azon okból is pártoltatott s fogadtatott el, mert a fölebbi tárgyban kérvény intéztetett ő Felségéhez és az erre vonatkozó jegyzőkönyv még nem terjesz­tetett a helytartótanács elé. A is határozatba ment, hogy a főispáni helyettes ezen fontos ügy tárgyalá­sára minél előbb közgyűlést hívjon össze. Végre An­­tolek Károly interpellatiót tőn a főispáni helyettesnél nem rég tartott titkos tanácskozmány iránt, és an­nak minden — netalán a municipalis ügyekre vonat­kozó — határzatai ellen ünnepélyes óvást tesz. Ezen interpellátió szintén egyhangúlag elfogadtatott s jegy­zőkönyvbe vétetett. — Fiume megye májusi kisgyülésében elhatá­rozta fölkérni a horvát udv. kanczelláriát, neveztes­sék ki azonnal a bán elnöklete alatt Zágrábban egy bizottmány, mely magát a franczia vasúttársasággal érintkezésbe tevén, megállapítsa az elvet, mely sze­rint egy­felől a Károlyvárosból a tengerhez, más­felől a Sziszektől Vukovárig vezetendő pályák építtes­senek. A fiumei kikötő felügyelőjétől fél évvel ezelőtt érkezett s el nem fogadott olasz czím­zetü levelet, mely most a triesti központi tengeri hatóság, a cs. k. ke­reskedelmi minisztérium, a horv. udv. kanczellária s a horv. hely­tatótaná­cs utján megint a megyéhez uta­­síttatott, a kisgyű­lés újólag visszaküldte a felügyelő­nek, Blasics úrnak, kijelentve, hogy a fiumei kikötői felügyelőségtől, mint horvát hatóságtól, csak hor­vát leveleket fogad el. — Jászberényben takarékpénztár alakult, egyelőre 500 db 50 ftos részvényre, az alakítás érde­me leginkább Eördögh Endre volt képviselőt illeti. Az érd. kir. főkormányszék határozata a szász nemzeti egyetem 1862. márcz. 21­-ki fölterjesztésére. (­ császári és apostoli királyi Felségének, Er­dély nagyfejedelmének s a székelyek grófjának, leg­kegyelmesebb urunknak nevében. A ns. szász nemzet t. egyeteméhez ! Mielőtt ezen kir. főkormányszék a nemes szász nemzet t. egyetemének azon legalázatosabb fölterjesz­tését , a melyet f. é. márc. 29-kén, 33. sz. a. ezen kir. főkormányszékhez oly kéréssel küldött be, hogy az ő császári és apostoli kir. Felségének fölterjesz­tessék, tárgyalás alá venné, szükséges a jegyzőköny­veket s minden arra vonatkozó okmányokat a szász nemzeti egyetem utolsó összegyűlése folyamából meg­tekinteni, még pedig azért is, mivel az 1796-dik évi szeptember 30-kán, 1981. udv. sz. a. kelt s ugyanazon évben november 11-ről, 7308. korm.-széki szám alatt közzétett legkegyelmesebb királyi leiratban az egye­temnek egyáltalában kötelességévé volt téve, hogy minden, üléseiben tárgyalt ügyre nézve jegyzőköny­veit az ülések bezárása után a kir. főkormányszék út­ján ő Felségének azonnal terjes­sze fel.­­ E kötele­zettség teljesítése a fenforgó kérdésben an­nyival szükségesebb, minthogy köztudomású dolog, mikép ezen említett legalázatosabb fölterjesztésben érintett nagyfontosságú országos kérdések tárgyalásakor né­hány tagja az universitásnak külön véleményeket nyújtott be, a­mik sem a fölterjesztés mellé csatolva, sem abban megemlítve nincsenek. Fölszólíttatik tehát a nI. szász nemzet universzi­­tása, hogy utóbbiag tartott gyűléseinek jegyzőköny­veit minden azokhoz tartozó okmányokkal s netaláni különvéleményekkel együtt mielőbb ide felkü­ldje, a midőn egyszersmint arról is felvilágosítást adand, hogy miképen érti — különvélemények létezésének föltevése mellett —­ a kir. főkormányszékhez intézett kérésének azon kitételét, hogy a nemzeti universzitás a mellékelt representatiót egyhangúlag­ fogadta volna el ? Erdély nagyfejedelem­ség kir. kormányszéké­nek 1862. május 9-kén, Kolozsvárit tartott üléséből. Cr­enn­e vi 11 e s. k. Móga s. k. (Fk) Külföldi lapokban emlitve volt és utánuk mi is említettük, hogy Bloomfield lord, a bécsi angol követ, az osztrák kabinetnek azon tanácsot adta volna: törekedjék mennél elébb, habár áldozatok árán, Magyarországgal kibé­külni. Ezzel egyidőben szó volt egyszersmind azon látogatásról, melyet egy olaszországi tá­bornok Palmerston és Russell lordoknál tett és melynek alkalmával a két államférfinak a ma­gyar kérdés mibenlétéről kimerítő felvilágosítá­sokat szolgáltatott. Mind a két hirben nem volt semmi valószínűtlen, sőt azt mondanák, az első sok valószinűséggel is birt. A keleti esemé­nyekkel szemben, és tekintve azon bensőséget, mely e tárgyban Franczia­ és Oroszország közt uralkodni látszik, tekintve a törökök folytonos vereségeit és a fölkelés szaporodó győzelmeit, kiki megfoghatónak tartaná, hogy Anglia — a válságot mindinkább közeledni látván — Ausztriát belsejében mennél inkább megerő­södve akarná láni. Hanem oly forrásból, melynek már nem egy érdekes és hiteles hírt köszönhet a közön­ség, a hamburgi Börsenhalle bécsi levelezője által arról értesülünk most, hogy az imént em­lített két hir egyike alaptalan, másika pedig el van ferdítve. Alaptalan t. i. az, hogy Anglia Bécsben akármily tanácsot adott volna a magyar ügyre­ nézve, és alaptalan az is, hogy az angol állam­férfiak általában azon nézeten volnának, mi­szerint a fenforgó viszályban az osztrák kor­mánytól valami lényeges engedményt kellene követelni. Elferdítettnek mondja továbbá a levelező az olasz tábornok és a két angol miniszter közti beszélgetésre vonatkozó tudósítást. E beszél­getés magában véve a­ tény, de a tábornok ez alkalommal az angol miniszterek részéről jó tanácsokat nyert volna, hogy azokat hazája fiaival is tudassa, e tanácsok pedig oly érte­lemben szóltak volna, miként az imént említet­tük, t. i. hogy nem Ausztrián, hanem Magyar­­országon van a sor — engedni. Mintha e levelező maga érezné, hogy a magyar kérdés azon felfogása, melyet ő az an­gol államférfiaknak tulajdonít, nem egy olva­sóra nézve kissé meglepő lesz, szükségesnek találja ennek indokait is megismertetni. Szerinte tökéletesen igaz az, hogy Anglia a keleti krízis közeledésétől tart, igaz, hogy gyanús szemmel nézi az Orosz- és Francziaor­­szág közt mutatkozó egyetértést, igaz, hogy Ausztria gyámolítására számol, és igaz végre az is, hogy az eldöntő perekben Ausztriát teljes erőben akarná látni. De — épen innen követ­keznék azon kívánat, hogy ne az osztrák kor­mány engedjen Magyarországnak, hanem meg­fordítva ; épen ezért óhajtaná Anglia, hogy a ma­gyarok is menjenek be a Reichsrathba és hogy egyetlenegy, Bécsben székelő képviselet szavaz­za meg a szükségelt pénzt és katonaságot. Mert Anglia attól fél, hogy a magyarok az eldöntő pillanatban külön politikát követhetnének a keleti kérdésre nézve és hogy a török bi­rodalom fenállását talán nem vélhet­nék oly mú­lhatlanul szükségesnek, mint An­glia. Ha ily körülmények közt Magyarország képviselete megtagadná a szükségelt pénzt és katonaságot, Ausztria bénítva volna, és keleten Orosz- és Francziaország kénye kedve szerint gazdálkodhatnék, legalább a szárazföldön, a­hol Anglia nem férhet hozzájuk. . . . Ezek Anglia felfogásának indokai, mikre nézve legyen szabad egy két rövid megjegy­zést tenni. Először azt kérdjük : azt hiszik-e, hogy minálun­k csupa bárgyak laknak, kik nem ké­pesek saját érdekeiket megérteni, vagy csupa bolondok, kik érdekeiket ismerik és mégis el­­lenök cselekszenek? . . . Talán nem veszik elbizakodásnak, ha azt mondjuk, hogy ezt okos ember még­sem hiheti rólunk. Ha pedig elég értelmesek vagyunk saját érdekünket felfogni, és elég eszesek azt elő­mozdítani akarni: kétségen kívül, valahányszor pénz vagy vérbeli áldozat kivántatnék, azt fog­juk kérdezni : cui bono? Mi czélra? Kinek hasznára? áll-e érdekünkben az, a­mit a kor­mány elérni törekszik ? Ha pedig Ausztria keleten fegyveres kéz­zel beavatkozni szándékozik, ezen vélemé­nyünk szerint és a józan ész után ítélve csak két ok indíthatja : vagy saját határainak biz­tossága, vagy e határoknak oly tágításai, mely a birodalom hatalmát, tekintélyét, anyagi jól­létét növelné. Az első úgy, mint a második esetben, épen a keleti kérdés terén, Ausztria és Ma­gyarország érdeke azonos volna, ha ez oldal felől Ausztria területe fenyeget­­tetik, e fenyegetés közvetlenül és első­sorban a magyar területre vonatkozik, és ha Ausz­tria kelet felé tágitja határait, ismét Ma­ Belföldi szemle. — Varasdmegye f. hó 14-dikei kisgyülésében mint már irtuk — a horvát helytatótanács május

Next