Magyarország és a Nagyvilág, 1868 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1868-11-08 / 45. szám
45. szám, 1868. asztalán albumára mutatva. S arcza égett, oly izgatott volt, mind aki titkát elárulni fél, de mégis óhajtaná, hogy ezt Laczi megtudja. Laczi gyorsan megragadta az albumot. Oszkár görcsösen megfogta kezét. Laczi nevetett örömében, hogy a kulcs már kezében van. Oszkár szive hallhatólag dobogott, s szótlanul úgy nézett Laczi szemébe, mint ha egyenesen tőle várná ítéletét. De nem állhatott ellen, Laczi már félig átforgatá az albumot , de női arczképet még nem látott, mindeddig csak tudósok, művészek s a szabadság hőseinek arczképeivel volt tele. Egyszerre egyik lapnál, hol az első női arczkép volt, megállapodik, s a mosolygó leánygyermeket, ujjával megveregetve „te is itt vagy piczikém“ s azzal tovább forgatott, —de több női arczképet nem talált. — Barátocskám! te engem szépen rászedtél. Hogy ezen kopasz tudós- s művészfejekbe, s a hős arczok lelkes arczvonásiba szerelmes vagy, — rég tudtam. De én azt az arczképet akartam látni, a miben imádod a szerelmet. — S épen azt láttad, szólt nyugodtabban, de még mindig lázas ingerültséggel Oszkár. — Én csupán kis Irma húgomat láttam. Vagy talán más valaki, s hozzá oly hiven hasonlít. — Amint akarod. Laczi megragadd Oszkár kezét. S hévvel megszorítva, a meglepetés örömével, a kedves barát szemein nyugtató tekintetét, mintha kiolvasni akarná : ébren van-e, vagy álmodik ? .. S nem volt nehéz innét kiolvasni, hogy Oszkárnak igaza volt, midőn azt mondá : imádja a szívben a szerelmet. Mert Irma hugocskája keble beillik egy szent kápolnának. Pár perczig ily némán álltak egymással szemben. — Oszkár! — Laczi! E két névben volt foglalva azon gondolat, mire nem találtak megfelelő kifejezést. — Forgó Kristóf e jelenetre belépett. Laczi vette kalapját, s távozott. — Bocsánat, hogy zavartam önöket, szólt az ügyvéd, de nem is képzelem, hogy Forró László urat itt találjam, kiről azt kell hinnem, hogy Pestet már rég elhagyd. Mint hallom, nagybátyja végkép lemondott róla. Beszéltem vele, s azt mondá: vesszen el, ha veszni tért, sajnálom, máskülönben jó fiú. Kár úgy eszelősködni. Semmiből semmi se lesz! Ide nem kívántatik sok ész. Ő ezt nem akarja megérteni. Tarczaly Eufrosin — és ő! Báró Bikácsy Gusztáv — és ő! nevetség. — Valóban nevetség! vágott közbe Oszkár, gúnyos mosolylyal. De mit gondol ügyvéd úr, ha én azt mondanám, hogy ön azon tízezer forintot, mit számomra Bikácsy báró úrtól hozott, — Laczi barátomnak adja át, s a báró úr azon hetvenezer forintot, mivel még atyja után anyámnak, vagy is már most nekem tartozik, — Laczi barátomnak fizesse le akkor, midőn ez kívánni fogja. — Tréfálni tetszik. Nem értem Kerényi urat. — Tudja, hogy nem szoktam tréfálni, s igen is érthetőn beszéltem. Épen e pillanatban, hogy ön belépett, oly viszony fejlődött ki köztem s Laczi barátom közt, miszerint e percztől kezdve tárczámmal tetszéseként rendelkezhetik. — Ez már azután ritka szerencse. Nálam soha se vihette volna ennyire! szólt az ügyvéd e különös tréfán mosolyogva. Talán valami játék, vagy fogadás? mert említett barátunk ügyes és merész játékos, s a lehetetlenre is vállalkozik. — Amint ön gondolja. Fogadtunk, én állítottam, hogy a báró úr a gazdag partiét még ez évben nem fogja haza röpíteni. Tarczaly Eufrosin még leány lesz, mire Laczi külföldi útjából visszatér. Ő pedig az ellenkezőre fogadott. Én felteszem a báró úrnál levő hetvenezer forintomat, minthogy önnek múltkori szavai után a báró úr még nem áll oly közel az oltárhoz, — s igy valószínű, hogy veszteni nem fogok. — És ha mégis úgy lenne, hogy az eljegyzés már félig meddig megtörtént ? — úgy , mint mondom, a báró úr a hetvenezer forintot Laczinak azonnal lefizetni tartozik. Gondolom, Hagymay Rákhely nagysága ily csekélységet csak előlegez, ha a báró úr kassájában épen ennyi készen nem volna. Forgó Kristóf meghökkent, s úgy megzavarodott, hogy nem tudott mit felelni. Jobbra balra tekintgetett, hogy beléptekor mi is történt, amiből ily kimagyarázhatlan viszony keletkezett. Megpillantá a nyitva hagyott albumot a kis asztalkán, hol Oszkárt Laczival együtt oly költői állásban találta s figyelmét leköté a kis arczkép, miben Irmát azonnal felismerte. Hohó! hát szerelmi viszony?! a hideg szobatudós és szerelmes?! most már kezdem érteni a viszonyt .... beszélgetett magában. S ily zavart elmével is világos volt előtte a következtetés, hogy a báró úr elől minden esetben el van játszva Laczi részére a partié! Mert ha a hetvenezret azonnal, mégpedig a fel se vett sehonnai Forró Laczinak kell lefizetni, — ha mindjárt ez csupa fogás is — az igy megalázott s a szó teljes értelmében tönkre silányitott bárócska számára kész a kosár. Ha pedig ki nem fizeti, ugy reá még az a megaláztatás is vár, hogy épen Forró Laczi fogja menyasszonya előtt, még pedig s az ő ügyvédi közbenjárása nélkül, ami kész veszteséget exequáltatni!.. S ez esetben a báró, mielőtt hoppon I maradna, még egyetlen ősi kastélyából is ki lesz dobva, s csak is az ősi ereklyék s családi arczképek maradnak ' meg aranykeret nélkül, mint ezt az executio természetes magával hozza. ír Az ügyvéd úr tehát oly kerítés közé jutott, hol nem lehet rést törni, és se fel, se alá nem mehet. Kezdém bámulni Oszkár mérnöki gémjét, pedig most az egyszerű épen oly alaptalanul, mint ez az életben oly sok kiki-iáltott nagy emberrel történik, ki voltaképen maga se .3 tudja, hogy más érdeme által miként jutott az ugorka- fára! Oszkárnak is eszében se volt e fogadás, de mivel az ügyvéd úr a fonalat a kezébe adta, tehát bebizonyítá úgy, hogy ebből nincs kibontakozás. Forgó Kristóf mindamellett is nem felejté, hogy itt az ügyvéd, kinek a kellő fogással a vesztett ügynél is készen kell lenni, mintha semmit se hallott volna, elővevé a tízezer forintot, — se szavakkal átadó Oszkárnak. — Amint ígértem, itt az elmaradott kamatok, hogy a tőkével legyen szives legalább pár hónapig várni. — Igen szívesen akár két évig, ha a báró úr s szép gazdag jegyese úgy akarják. Két évig jegybejárni, úgy hiszem, a leggyönyörűségesebb utazás a csillagokban s a mennyei Elyseumban ... hová én minden mérnöki eszközeim segítségével s gazdagságommal se vagyok képes eljuthatni. CSEPELY SÁNDOR: (Folytatása következik.) Magyarország és a nagyvilág. Párbaj-történetek. II. Nagy Péter alatt Oroszországban nem igen lehetett hallani a párbajról, mert az uralkodó oly vasszigorú rendeletet bocsátott ki, mely szerint mindenkit akasztófával fenyegetett, ki valakit kihívni merészelt, akár történt meg aztán a párbaj, akár nem. Sas tábornok és Dolgorucki herczeg mindamellett is találtak módot és eszközt sértett becsületük orvoslására. „Verekednünk tiltva van, herczeg, mondá a tábornok, — de álljunk a csataszinhely azon pontjára, hol leghevesebb az ellenség tüzelése, s maradjunk mindaddig ott, mig kettőnk közül egyet le nem terit a golyó. A herczeg elfogadta a tábornoknak indítványát, s azonnal hozzáfogtak azon pont kijelöléséhez, hol legvéresebben folyt az ütközet. A svéd és saját hadseregükkel szemközt foglaltak állást, s csípejükre téve kezeket egész dühvel néztek egymásra, míg egy halálos golyó két részre nem szakította a herczeget. Ez eljárás legalább becsületes volt, valamint becsületes azon gyógyszerészé is, ki ellenfelének azon ajánlatot tette, hogy pirulával vívjanak. Az egyiknek meg kellett halni, mert az egyik mérgezett volt. Becstelen volt a borbély, ki borotvával vívott egy szatóccsal, és természetes, hogy győzött. Épen úgy előnyben volt, mint a gyakorlott lövő az újoncz fölött. Még a legbiztosabb kéz is hibázhat néha. 1841- ben egy úr a párisi lövöldében gyakorolta magát és a bábuk között, melyek czéltáblául szolgáltak, nagyszerű pusztítást vitt véghez. Minden lövés talált, és átalános csodálkozást idézett elő, de mindannyiszor ha a csodálkozás zaja lecsillapult, egy nyugodt hang ezt mondá : „a vitézen aligha fogna így lőni.“ —Végre a bábupusztító egykedvű kritikusához fordult egész dühvel és mondá: „akar ön kísérletet tenni?“ „Legnagyobb örömmel!“ — viszonzá a hidegvérű néző. Azonnal egy csöndes helyet kerestek és a jó lövi először lőtt és hibázott. „Nem-e előre megmondtam önnek?“ jegyzi meg a másik nyugodtan és egy operaáriát dúdolva távozott. A kimélet, melyet tanúsított, nem igen gyakran szokott előfordulni a vívók között. De néha mégis. Perpingan egy javíthatlan életeskedő Meurier Charlesval állt szemközt. Nagyon komoly sértés foroghatott fönn, mert a távolság csak öt lépésnyire terjedt. Perpingan lőtt először és hibázott. „Nos Perpingan, mond a másik, ki ellenfele bátorságát próbára akarván tenni, pisztolyát egészen 565