Magyarország és a Nagyvilág, 1871 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1871-01-29 / 5. szám

50 mentik a nemzet becsületét s ha nem győzhetik le ujoncz, készületlen csapataikkal az ellenség fegyelmezett, óriási seregeit, legalább drágán engedik át nekik a diadalt. Faidherbe tábornok egyike most a legtöbbször emlegetett neveknek. Midőn Bourbaki az északi hadse­reg parancsnokságától elhivatott, Faidherbe jön utód­jává s eddig még teljesen igazolta a választást. Faidherbe tábornok 1818-ban született Lillében, tehát most valósággal legsajátabb szülőföldjét védel­mezi. Korán lépett a katonai pályára s igen szép tehet­ségű ifjúnak tartatott, miért is gyorsan előhaladt a tiszti rangfokozaton. III. Napóleon császár udvaránál azonban nem volt kedvelt egyéniség, s ez okból messze külde­tett, Senegal kormányzására. Itt rendkívüli szervező tehetséget fejtett ki, s visszakerülvén Francziaországba, főként irodalmi működésnek szentelte idejét. Földrajzi, népismei művei feltűnést okoztak annyira, hogy a fran­­czia komoly tudományosságot kevésre becsülő alapos németek elismerését is kivívta s több német tudomá­nyos egylet tagjává választatott. A jelen háborúban akkor tűnt föl neve először, midőn Bourbaki után az északi sereg parancsnokságát átvette. Gyakorlatlan újonczokból állott serege, hiányos felszereléssel, de Faidherbe azért támadólag mert föl­lépni s Manteuffel porosz hadtestével több véres csatát vívott. Kétszer győzött, s kétszer ismét hátrálnia kel­lett. A német főhadiszállásról mindannyiszor azt jelen­tették, hogy az északi franczia sereg meg van teljesen semmisítve, felbomlott, de Faidherbe néhány nap alatt mindig összeszedi csapatait s mindig újból támad. Mi lesz a végeredmény, azt valószínűleg nem sokára meg fogjuk már tudni. Édes reggeli. (Képpel a czimlapon.) Varrólánynak kis kanári, ki vidám füttyszóval biztatja a gyors tűt — előkelő hölgynek meg búbos kakadu, ki haragos rikácsolással perel úrnőjével, ha kedvére nem tesz. Neve Bibi, vagy Dodo, vagy Lala, vagy Zuzu, és elragadó szabatossággal hajtja napestig ez édes szót: „Czukrrrrot! — czukrrrrot! —“ Pompás fogason nappaloz; vályúiban mindenféle nyalánkság, mikben csak piszkálgat. Úrnője el nem tud telni az örömmel, mit mada­rának rendkívüli tanulékonysága fölött érez. Sokat is foglalkozik vele, oktatja, s ha jól figyelmezett, megju­talmazza czukorral. „Czukrrrrot! — czukrrrrot!“ S a fényes tollazatú „úri szajkó“ addig harácsol, míg megjelen az ajtóban az úrnő, kis szájában a sokat reclamált csemegével. Nem adja oda neki mindjárt. Az édes reggelit ki kell érdemelnie — és udvariasabban kell kérni. — Kérlek! — diktálja az úrnő. A madár félrefordított fejjel ügyel. — Kérlek ! — ismétli a tanító s a czukordarab­­kával csucsorított ajkában, épen annyira közeledik a madárhoz, hogy ez­­kicsiben múlik, hogy el nem éri. A jutalom nagyon édes, Zuzu vagy Dodo túltesz önmagán. — Kérrrr—lek! — Mit kér maga ? — Kérrrr—lek, kérrrr—lek, czuk—rrrrot,czuk— rrrrot! Bravo, bravissimo! S Lala vagy Bibi megkapja a czukrot. Papagályélet a gyöngyélet. Ha meghalt is, jó dolga van. Kitömik s az „asszonyka“ kalapján tarkálik pompás disz gyanánt. F. J. Falusi életképek. IV. Az állás alatt. (Képpel az 53-dik lapon.) Az is csak nálunk, Magyarországon történhetik meg, hogy mint például a füzesaljiak is, kétnapi járó­földről viszik haza a kukoriczát saját pusztájukról. Nem mintha birtokaik — noha jókorák — ennyire ter­jednének ; de mert nem történt még meg a tagosítás, noha sokat biztatták őket a kaputos emberek , hogy en­gedjenek, mert mégis csak jobb, mikor mind egymás végében van az, a­mi a mienk. De hiába, a kaputos ember nem a „szegény parasztember“ jóvoltát nézi, hanem a magáét, aztán úgy van az jól, a­mint van; a dédapjuk is csak igy cselekedett, ők sem akarnak külön­ Magyarország és a Nagyvilág. 5 Szám 1871. ben, aztán csak legyen jó a termés, elhozzák ők, ha tiz­­napi járásnyira van is; s ha rósz, hát nem törik meg az igás a húzásba. Ma persze egyforma nyitásu minden ember jussa! — kötelessége. Most már olyan törvényünk is van,­­ hogy, ha a közjó úgy kívánja, még a saját házunkból­­ is ki kell menni. Igaz, hogy megfizetnek érte, de mikor olyan jól esik a régiben megmaradni, no meg egy kicsit a törvénylátó vagy becsüs urakat megboszantani. Kevés ember akarja belátni azt, hogy a közjóból magának is jut. S különösen a magyar ember olyan, hogy a bor sem kell neki, ha beleparancsolják.. Azért is csak a szigornak sikerült a füzesaljiaktól elvenni a tőlük tíz mérföldre eső 2000 holdat s adni helyébe hason­­értékü 2000-et a maguk határában. Csak oly jó, csak oly szép, mint az, mit a Sombáton bírtak — de mit ér az, mikor nincs annyira, mikor nem veszit bele négy heti időt a behordással, mikor jószága nem gyengül, szekere nem vásik meg, maga meg nem ejtheti útba a „pendelyfogó“ csárdát, melynek állása jó hűvöst tart nyáron, télen meg csak egyik oldalán tódul be a szél, az sem marad benn, hanem a másik oldalán nagysürű­re kiigyekszik megint. Az egyik szekeren ott hasal Marczi. Már egy órája nézi, hogy szalad ki a füst a kéményből. Tán azt szá­­mítgatja magában, mennyi idő alatt szína ki akkora pipát, vagy hogy a ki-besürgő csaplárné mikor fogja már észrevenni, hogy ő is szomjas. Tán nemcsak a borára, hanem a csókjára is. Mihály gazda nyilván szundit egy kicsit, delel minden vagy kérődzik. Az ökör C-bötübe görbülve keve­­redett le a puha alomba, melyben tyúk meg jércre kutatja a szemet. Ha megtalálja nem szól, de ha a ka­kas akad valami szép magra, igen nagyra van vele s diadalmas kodácsolással kikürtöli, hogy ő milyen sze­mes legény s gyöngéd férj, mert a talált magot az egyik „kakasnénak“ engedi oda lovagiasan. Az úri nép is tovább készül már, mert Jancsi ko­csis kezdi emelgetni a hámot az ekhós kocsi rúd­­jának végéről. Aligha­nem doctort hozott Egerből, vagy kanonokot. Annyi látszik, hogy jó kedve van, nyilván bőven kijutott a borravaló. Mihály gazda, kend is fölocsúdhatna már az álom­ból, te is Marczi szagám a merengésből. Jó késő lesz, mig elkerültök a pusztára. Tápászkodjál! — Hasze holdvilágon megyünk, veti vissza. Nagyon szép szeme lehet annak a csaplárosnénak, hogy úgy marasztalja. Forgó János: Fegyverkutató poroszok. (Képpel az 55. lapon.) Versailles, a franczia uralkodók világhírű kéjlaka hónapok óta a győzelmes porosz hadvezéreknek szolgál főhadiszállásul s azon pompás termekben, melyek XIV. Lajosnak, nagy Napóleonnak szolgáltak pihenő helyül diadalmas csaták után, most gőgösen terpeszkedik az öreg Vilmos császár-király, a „Heldengreis“. A város népe szomorúan látja, mint gazdálkodik az ellenség a századok óta felhalmozott kincsekben, mint intézi épen az ország szivéből egyik csapást a másik után a lesúj­tott nemzetre. És nem szabad még szóval sem jelét adni keserűségének, mert nyomban rá következnék a kérlelhetlen büntetés. Berlin egyik leghirhedtebb ren­dőrfőnöke neveztetett ki Versailles és környéke rendőr­parancsnokává, kinek feladata vigyázni, nehogy a lakos­ság valami gonosz szándékot forraljon a dicső „Helden­greis“ ellen. Midőn a loirei sereg eleinte némi sikerrel kezdett működni, Versailles körül is mutatkoztak franczia sza­­badlövész-csapatok s nagy­­ön az ijedelem a porosz udvar körében. Féltek, hogy a lakosság vérszemet kap , s nehogy legkisebb eszköze is legyen támadásra, ismételten szigorú hármotozás rendeltetett s minden fegyver lefoglaltatott. Persze, a zsákmány nagyon gyarló becsű volt. Egy-egy verébpisztoly, vagy múlt századok­­beli régiség gyanánt őrzött manganéták kerültek legfel­jebb kézre. De azért a kutatás kérlelhetlen szigorral folyt, betörtek minden családi lakba, szétszórtak min­dent , s a tulajdonosok többnyire nyugodtan, megszo­kott keserűséggel nézték az aljas­ motozást. Még a sze­gény apró gyermek is megtanulta már rettegni az ellen­séget , készséggel hozza elő kis fapuskáját és fájdalmas aggodalom között mutatja az egyik katonának: ettől is félnek-e, ezt is elviszik-e ? Még a marczona harczos is elmosolyodik a gyermek keservén, meghagyja neki játékát. Avagy ki tudja, nem jut-e eszébe, hogy majd, ha megnő a gyermek, nem növi-e ki magát puskája is félelmesebb eszközzé, melylyel számot kérjen majdan hazája megrontásáért. Omer Chejjam négyeseiből *) i. Mivel hogy még ifjúság az én korom, Borivásban töltöm el, igy akarom. Keserű bár, ne gyalázd, mert jó nedű, S mert életem épen azért keserű. II. Előttünk már sok hajnal s est­eltelék, Ezen okból forgó nevet nyert az ég. Kérlek azért, lépj a földre vigyázva, Mert ott porlik egy lány szeme­ pillája. III. Felhők szállnak, s eső hull a ligetre, Narancsszínű bor nélkül ma ki lenne? Élvezzük hát e zöld fűben vágyunkat, Mert azon, mely porunkból nő, más vigad. IV. Ne add fel a borivást, ha van borod, Mert tettedet százszorosan megbánod. Rózsa nyílik, fülemile énekel, Ily időben szörzsák, hamu, kinek kel­l r V. Senkinek sincs rózsaarcza kedvese, Hogy idővel a tövis ne tépdesse, így a fésű, ha száz részre nem szelik, Nem simítja kedvesének fürtéit. VI. De szép e nap, sem nem hideg, sem meleg, A rózsáról port isznak a fellegek. A csalogány dalolgat és tova száll : „Sárga virág, ne keseregj, bort igyál !“ VII. Láttam, amint dolgozott egy fazakos, Az agyagra kegyetlenül rátapos. És az agyag hozzá ily szót intéze: Mért csapkodsz úgy, ember voltam, miként te ! VIII. Bort inni és lányt szeretni jobb dolog, Mintha kétszin, álszent arczot mutatok. Ha van pokol szerelmesnek, ivónak, Az édenbe tán kevesen vágyódnak. Perzsából Elleni Béla. Az első bomba. (Képpel az 54-dik lapon.) Hónapokig feküdt már a német sereg Páris körül, s benn a városban a kissé szükebb élelmen kívül alig érezték az ostrom nyomorait. Ha a francziák ki nem törtek s fel nem keresték a német csapatokat, ezek ugyan­­ nem sokat alkalmatlankodtak, hanem várták szép csendesen, mikor fogy el a párisiak élelmi készlete s mint kapitulálnak ekkor puskalövés nélkül. De a pá­risiak élelme tovább tartott, mint a porosz főparancs­nokság türelme s végre is megtették és teszik azt, a­mit civilizált századunkban még a sokra képes porosztól sem várt a világ : bombázzák a műveit világ legpompásabb városát. És hogy a barbár tett annál iszonyúbb legyen, hogy a fékvesztett szenvedély annál kirívóbb színben mutatkozzék: a sors úgy intézte, hogy a legelső bomba, mely Párist érte, egy csendes polgári lakba esett s egy ártatlan csecsemőt sebesített meg. Az első bomba lecsapván, nagy benyomást­ tett a lakosságra, de a legújabb léghajó-tudósítások szerint most már ismét visszanyerte keserű humorát. A fenye­getett városrészekből elköltözött a lakosság észak és nyugat felé, hol a Mont-Valérien és St. Denis tisztessé­ges távolban tartják a német ütegeket. A menekültek számára külön lapok jelennek meg; az elpusztíthatlan párisi gamin­ek egy sarkkőre, vagy korlátra mászva olvassák, hogy a Du­bас utczában X. marquisné salon­­jába potytyant egy bomba, egy másik a St. Jacques külvárosban Dubois asztalos házának mindhárom eme­letét keresztül törte s a földszinti helyiségben magát a *­ „Keleti gyöngyök“ czím alatt E­r­ő­d­i Béla munkatársunk, a keleti nyelvek szorgalmas tanulmányozója, Omer Chej­­­am, egy híres perzsa költő szerelmi és bor­dalait bocsátja közre 8 — 10 évnyi kötetben, mely márczius havában fog megjelenni Aigner Lajosnál. Előfizetési ára 1 frt. A fordítás, mint e mutatványból is megítélheti az olvasó, magyaros. Chejjam igen eredeti költő noha itt-ott cynikus is.

Next