Magyarország és a Nagyvilág, 1871 (7. évfolyam, 27-53. szám)
1871-11-19 / 47. szám
606 Magyarország és a Nagyvilág. 47. Szám. 1871. megbukott, példátlan bizalmatlanság vert gyökeret, és nincs párt, melyre a sikernek csak némi reményével lehetne támaszkodnia. A Herbst-Giskra kormány bírta az összes németség bizalmát és megbukott. Hohenwart mögött álltak a nemzetiségi föderalisták, feudálok és conservativek, —s nem tudott boldogulni; akármelyik párt igyekszik uralomra vergődni, oly heves ellenzékre talál, hogy előbb-utóbb kénytelen belátni törekvései hasztalanságát. E helyzetből kiragadni Ausztriát, — az volna a föladat, melylyel egy újabb kormánynak meg kellene küzdeni. Képes lesz-e erre Kellersperg ? sőt általában sikerül-e neki csak némileg állandó kormányt is alakítani? a jövő titka. Az eddigi hírek szerint Kellersperg visszatérni szándékozik a német alkotmányhű párt álláspontjára és békét hagy egyelőre minden kiegyeztetési kísérletnek. Később, ha ismét rákerül a sor a kiegyezési tervekre, talán érvényesülni fog azon nézet, hogy béke csak úgy virágozhatik föl, ha minden részen fölhagynak az eddigi merev állásponttal s kölcsönös engedékenység által létrehozzák a belnyugalmat, melyet nekünk magyaroknak szintén melegen óhajtanunk kell, mert e monarchia két felét oly szoros kapcsok tartják össze, hogy egyik félnek bajai előbb-utóbb visszahatnak a másikra is. Bár az új kastély füstbe ment. — Vig történet. Szegény urambátyám, de csöndes ember lett magából! Itt állok a sírján és hallgatom, hogy nem hallom-e a nagy kupakatlan selmeczi pipa szörtyögését oda lenn a sír fenekéről. . . Dehogy hallom, dehogy ... A nagy selmeczi pipa odahaza van a a becsukott „Corpus juris“ fekete pargamentján végig fektetve félig kiszíva . . . Egészen már nem volt ideje kiszíni szegény Ezékiel bácsinak. Magához czitálta a halál. Terminusa volt. El kellett mennie. Minden csöndes a temetőben, csak a hajnali szellő beszél a szomorú fűzfa lombjaival, lassan suttogva, mint a szerelmesek . . . Hogy tud ellenni kedves urambátyám ebben az átkozott csöndességben ? Ahol nincs alperes, felperes, ekzekúczió, liczitáczió, brachium, nicsen semmi, csak az ostoba némaság. Jobbra maga mellett ott fekszik Kiesők Marczi, ki 53 forintjával tartozott, és hogy ne legyen kénytelen megfizetni, ráíratta minden vagyonát feleségére ; balról pedig Szuszi Miska aluszsza örök álmát, aki kaszájával szúrta le azt a szép pej csikaját, amit az Attila gyerek alá nevelt. Ugyan kedves Ezékiel bácsi, hogy tud aludni ilyen szomszédságban? . . . Minden csöndes, csak a távoli malom kelepelése hallatszik át. Ez az a híres malom, mely mnez, mikor építette, „fölfelé“ akarta ásatni a vizet, mert már azt a csúfságot nem lehet úgy hagyni, hogy egy nemes embert a természet regulázzon. Azért is ő regulázza a természetet. Hanem utoljára is beleunt a gyilkos munkába, azt mondta, hogy a ménkő győzne a természettel birkózni , az nagy úr, hadd legyen neki is igaza. . . folyjon lefelé a víz . . . így épült meg a hires malom, melynek csöndes estében egész a temetőig is elhallatszik melancholicus kelepelése. Hallja-e kedves Ezékiel bácsi oda lenn a sír fenekén ? . . . A teres ősi portát odahaza benőtte a csalán, kóró, maszlag, a kertben lévő kertben találtató kertben (amint hét országra szóló prókátori tollával a bekerített fundus virágos kertjében a dohányra elrekesztett kertecskét körülírta) a jó sarjú dohányt rendre lopkodják azok a semmirekellő mendikáns gyerekek.... és még csak meg sem moczczanhat szegény Ezékiel bácsi, hogy közibök csördítsen azzal a rozzant „duplával“, amelyikhez képest a burkus király puskája is csak „disznóláb.“ A százados pincze odaát a hegy alatt nem élhette túl gondos gazdáját — beomlott. Boldog, boldogtalan bejárhat belsejébe és pusztíthatja a bakatort. Az Attila gyerek nem gondol vele. Istenem, de jó, hogy meg nem érte ezt az állapotot kedves urambátyám! Az öreg szőlőt, mit olyan gonddal, olyan szorgalommal ápolt, mely szemefénye volt teljes életében, csúffá tette az idén valami hitvány jégeső. Mintha a jégeső is tudná, hogy már úgy sincs senki, aki összevissza szidná ezért a gorombaságért. Mindene tönkre megy, vész, kopik, mióta olyan nagyon csöndes ember lett! A dohányzacskót elhasználta a gazdasszony befőzöttekre takarónak; a hires periratokat, miket hol prózába, hol versbe szerkesztett, miket a vármegye gyönyörrel olvasgatott, egyenkint szedik el a szolgálók gyömbér-, paprika-,túró-takarónak; a nagy kalamárisban, melyből mint Jupiter fejéből seregestől pattant ki a sok nagy gondolat, kiszáradt a tinta, s a rágott végű lúdtoll hiába nyúlna be, hogy fekete száját megitassa, — de még ha megitathatná is, úgy sem lehetne vele írni, mert már azóta ő is pipaszurkálóvá devalválódott, s nincs az a „peniczilus“a világon, amelyikkel vissza lehetne még egyszer avandzsíroztatni „calamusnak. “ A mestergerendára akasztott kulacs megrepeded a szárazságtól, a sárga foglalványú „ocularisból“ pedig kivették az egyik üveget azok az istentől elrugaszkodott béres kölykök és most a napsugárt fogdossák vele az akasztófára valók! A Bizony, bizony jobb világ volt még három év előtt. Még most is szemem előtt áll, amint mindszentek napján utoljára láttam, mikor a plébánossal almát venni mentünk hozzá. Milyen egészséges volt még akkor! Piros-pozsgás, mint maga az élet. Csak a foga fájt egy kicsit és az álla fel volt kötve valami tarka zsebkendővel, mely a feje tetején végződött egy ízléstelen másliban. Persze, nem a tükör előtt volt kötve. Az olyanféle öreg úr már nem sokat ad magára, nem sokat szeret a tükörbe nézni, különben is arról volt nevezetes, hogy egyszer a főispáni balra botosban jelent meg. Mindenféle ruha rendesen össze-vissza volt hányva rajta, a felső kabátja rövidebb szokott lenni az alsónál, vagy a csizmáját húzta fel rostul, a hegyes orrú párból a bal, a harcsa orrából pedig a jobblábára. Hanem az azért nagyon jó volt. A nemes ember meztelenül is ur. Az irálya is tökéletesen hasonlított viseletéhez: össze-vissza volt abban hányva minden kifejezés, úgy hogy első pillanatra „csuvasz“ nyelven írottaknak vélte az ember peres iratait. Egyik keresetének tárgyát így fejezte ki egyszer: „Két vas — legalább is 24 írtjával számítva kályha és járulékai iránt.“ Legnevezetesebbé tette mégis az az egyszeri a törvényszékhez intézett kérelme, melyben, miután a törvényszéki birákkal egyenkint „per tu“ volt, fölöslegesnek tartván a czimezgetést, egyszerűen odakanyarította megszólításnak a mint dukált: „Te Törvényszék !“ Egy szóval, Harcsa Ezékiel híres prókátor volt... De nem is arról van itt szó — mert azt úgy sem vonja kétségbe senki. . .. . hanem, ha jól emlékszem arról kezdtünk beszélni, hogy három évvel ezelőtt mindszentek napján mi történt legyen vele olyan nagy dolog, amivel egy novellát megkezdeni lehessen. Hát bizony az történt, hogy délután négy óra tájban — megszomjuhozott. Miután minket hiába marasztalt, fogta magát és átkurjantott a szomszédban lakó Pilászy sógorra, meg a jó torkú Kubacsek kántor uramra — hogy hát ballagjanak idébb egy szóra, kettő lesz belőle. Lett leiz abból ezerkettő is. . . — Hátha megnéznénk a pinczét . . . A két jeles férfiu, Pilászy és Kubacsek nagyot bólintottak fejeikkel, mintha mondták volna : „pártoljuk a tisztelt előttünk szóló indítványát. “ Kubacsek uramat ugyan otthon várta a sok parasztgyerek, éktelen ordítást mivelve a tudomány csarnokában; — de hát hadd várjon! — kell is a parasztnak tudomány!... tisztelje az urat és fizesse az adót .... akkor mindjárt okos ember, Pilászi uramat ki uradalmi számtartó volt szinte odahaza siratta a sok munka . . . hanem azért mégis jó lesz kimenni Harcsa sógorral és elbeszélgetni egy „kvaterka“ mellett a gazdászatról, ami az öreg Pilászi шпак legkedvesebb „themája.“ Örökké azon ábrándozott, miként gazdagíthatná meg hirtelen földesurát, s az alatt egészen elhanyagolta gazdászat teendőit. " (Igazi photographiája a magyar ember politikai magatartásának.) Ezt különben csak zárjel közt mondom, mert Ezkiel bácsi nem szeret politizálni. Az ország dolga majd elvégződik magától is. A legnagyobb politikus az ,&■ki soha sem politizál. Aztán a politikai konstellácziók is úgy állnak, hogy az ember ki sem ismeri már magát, hol az igazság ? Talán sehol, egyik pártnál sem ? Hanem ha már csakugyan létezik valahol, akkor alkalmasint a borban van. Ott kell azt megkeresni. No, ha nem kereste is szegény Ezékiel bácsi végtelen szorgalommal; ki tehetett róla, hogy soha sem találta meg s mindennap újra kellett kezdeni a keresést ? Ebben az egyben állhatatos volt egész utolsó leheljetéig . . . Hát az nap is szépen megindult Kubacsek és Pilászi uraimékkal, a dupla puskát nyakába akasztva, a szürke „Zeubisz“ kutyát pedig, melynek Kutya-Bagostól Szent-Bernárdig nincs párja, magához szólítva. Pinczébe menet keresztül kellett ballagni a tagján is, mely a malma végiben volt kihasítva, körülbelül ötven hold rét, föld, legelő és szőlő egy darabban, sűrű bokrokkal, lomb-csoportozatokkal, tömérdek gyümölcsfával, csörgedező patakokkal díszítve. Valóságos paradicsom. A legszebben gyönyörű vízesést egy kis Niagarát „produkált“ a természet, melytől alig nyolcz lépésnyire kezdődött a másik paradicsom a pincze torka. Oh ti prózai pesti emberek kik megiszszátok „halbszajtli“ borotokat a „Kis Pipában“ vagy a „Slovában“, ti nem tudjátok, milyen derék dolog falun a pincze torka. Ami Pesten a Deák-klubb, nemzeti kaszinó, baloldali kör, kávéház, sörház, vendéglő, dalárda, színház összevéve, azt itt mind a pincze torka pótolja. ... Itt hányatik meg Európa sorsa, jövendő alakja, itt szidatik össze, ha drágaság van — a drágaság, — ha olcsóság van — az olcsóság; itt fejlődik alattomban a jogtudomány, itt csírázik ki a korteskedési rendszer, melyet aztán odaát Pesten, nem tudom, mint fojt el a „tisztelt ház“ , itt születnek a lapok vidéki levelei, itt döntetik el a teeni vármegye magatartása a megyerendezéssel szemben, itt arat dicséretet a szolgabiró, amiért a zsidót saját nagyúri kezével eldöngette, ha ti megrójátok is érte az ujságtokban. Ez egy egészen más más világ, szabad föld, . . . Amerika ... hol az szab törvényt a többinek, kinél a lopótök van, melyen keresztül eregeti be’az öblös poharakba a pincze belsejéből kihozott bakatort. Erre a szent helyre vezette vendégeit Harcsa bácsi. Kivette zsebéből a nagy „ordinári“ kulcsot, hogy a pincze zárját fölnyissa. Az könnyen engedett, annak jeléül, hogy hozzá van szokva e művelethez. A két vendég leheveredett a pincze előtti gyepre, s elkezdett beszélni, amiről ilyenkor szokás, hogy t. i. elkelne már egy kis eső, .... kiállhatatlan nagy a szárazság. Az már bizonyos. Még a torkuk is érzi. No, de ezen majd segít Ezékiel bácsi, aki itt hozza már a teli lopótököt, lyukát mutató ujjával erősen leszorítva, nehogy a drága ital eltévessze valahogy rendeltetése czélját. — No, kóstolónak egy kvaterka . . . igyák sógor uram . . . tessék öcsém uram! — Finom zamatja van, mondá Kubacsek, mint szakértő. — Olyan a milyen . .. replikázott Ezékiel bácsi, egy pillantást vetve a kinyitott ajtón keresztül a pinczébe, hol a teli hordók úgy állottak ott illő rendben, mint valami szép lány fogsora. Gyönyörű dolog is ám egy ilyen pincze. Felér a burkus birodalommal. Ezékiel bácsi legalább nem cserélne. . . . Avagy nem birodalom-e a pincze is, melynek maga Ezékiel bácsi korlátlan királya ? A hordók az alattvalók .... Aztán milyen csendes, türelmes alattvalók, a kikben ugyan elég tüzes vér foly, de melyben azért nincs egy csep „rebellis“ hajlam sem. A szegény alattvalók nem panaszkodnak, nem lázongnak soha, odaadják, mijök van, s mikor már kifogytak mindenből, legfeljebb egy nyöszörgő panaszos kongással jelentik be a „szegénységi bizonyítványt.“ Valóságos muszka természet. Ezékiel bácsi is megkóstolta a bort, ha már olyan nagyon dicsérik, azután kitöltötte a maradékot a lopótökből poharaikba és végig hasalt ő is a gyepen büszke tekintettel nézve a malom felé melynek falán a következő általa „komponált“ felirat pompázott: „Irigy, ha látsz , nézd miként állok Zugok, hanem kárt nem csinálok.“ Alatta veres nagy betűkkel : Ezt a malmot csinálta Ezékiel de Harcsa A hogy csinálta úgy megcsinálta . . . (Folyt. köv.) !