Magyarország és a Nagyvilág, 1872 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1872-07-07 / 27. szám

27. Szám. 1872. Magyarország és a Nagyvilág, szorgalomra int, a vaslánczczal, melyet orrmányában hord, rá-rálegyintvén a lustálkodóra. De kevésbé nehéz munkát is végeztetnek el a derék állattal. Egyik raj­zunkon gyermekekkel foglalkozik, mig az anyák ebédet főznek. Ezek teljesen meg vannak nyugtatva gyerme­keik iránt, mert tudják, hogy a négylábú rengeteg da­dánál jó helyen vannak , s ez valóban kiváló gyöngéd­séggel is őrzi az aprókat. Egyike ezeknek, élénkebb a többinél, úgy látszik, bánattal tölti el a roppant állatot, mert a pajkos fiúcska mindig azon van, hogy az orr­­mány hatásköréből kiszökjék, lévén az elefánt odalán­­czolva egy czövekhez ; de az okos gyermekbarát mind­annyiszor orrmányának szelíd nyomásával meggátolja ebben a kis impostort. És ugyanezen gyöngéd, jóakaratu állat — mint a katona, tisztelvén a fegyelmet — véres munkát is vé­gez, ha ráparancsolják. Az angolok a sipoy-lázadás­­ban föltalált „fuvással“ (mely abból állt, hogy a delin­­quenst az ágyú szájához kötözték s a csak lőporra töl­tött ércz­ csövet rásüték, miáltal darabokra tépetve „el­hivatott“) — mondom, hogy a kivégzés e neme rémes genialitásban mögötte áll annak, mit a benszülöttek gyakorolnak ott, hol autonómiával bírnak. Egy labo­ros barátunknak köszönjük (Baczard Emil) eme borzal­masan szép rajzot, melyhez bővebb magyarázat való-­­ban fölösleges. F. J. Lotharingiai czigányok. (Képpel a 315. 1.) Ama sajátságos vándor népnek, mely hontalan bolyong Európaszerte, Lotharíngiában is van egy ága ;­ ép oly hazátlan, bolyongó, mint többi rokonai s csak­­ annyiban érdemli a lotharingiai nevet, mert lehetőleg igyekszik ezen, nem rég porosz fenhatóság alá került szép tartomány határain túl nem menni. Csapatokban vándorolnak egy közös akarattal választott vajda parancsai alatt, kinek korlátlan hatalmat adnak maguk fölött. Törvényes házasságot nem ismernek, s körülbe­lül communisták minden tekintetben ; a hír azonban azt is mondja felőlük, hogy a lopás náluk mégsem oly általános szenvedély, mint többi fajrokonaiknál. Rajzunk egy ily czigánysátort mutat; az előtér­ben a szakállas, parancsoló arczú vajda, mellette leá­nya­i közül a többiek, míg a csapat legvénebb tagja a kártyavetés mesterségében gyakorolja magát. Zene nem hiányzik, csakhogy a magyar czigány hegedűje és czimbalma helyét a gitár foglalja el. Az egész csopor­tot bizonyos bus vonás jellemzi, pedig ez emberek boldogok az ő elégülékeny szegénységükben,­­ csak az édes otthon hiányzik és ez okozza ama sajátságos bus vonást a czigány népnél minden országban. VEGYES. (A fegyenczek közt.) A kerepesi után az evang. tól templom átellenében lévő kir. Eggendorfer-féle fog­házat junius 22-én délután egy és három óra közt Kozma Sándor kir. főügyész ur, Havas és Rakovszky alügyész urak és még többek kíséretében váratlanul meglátogatta. A „Reform“ e látogatásról következő­ket írja : A főügyész az először is a zöld fákkal beül­tetett kertszerű első udvarban levő férfi és női kórhá­zakat szemlélte meg. Az ott uralgó tisztaság és czél­­szerű berendezés fölött legnagyobb megelégedését nyil­­vánítá. Ezután az ugyanezen udvarban levő, hitfeleke­­zetiség jellegét magán nem hordozó imaházat és iskolát tekintette meg. Tetszett neki csinos kiállítása és ok­szerű fölszerelése. Tudakozódott az isteni tiszteletnek minden hitfelekezeti fegyencz által saját ünnep- és vasárnapjain való pontos megtartása felől, úgy­szintén érdekkel kérdezősködött a naponkint délelőtt és dél­után tartatni szokott erkölcsi tanításról és iskolai elő­adásokról, s miután mindenre kielégítő választ nyert, indult a fegyház másik udvarában levő börtönök és munka­termek megszemlélésére. Minden börtönt meg­nézett, s azokban a fej­táblák, továbbá a minden bör­tönbe kifüggesztett mozgó névsorozat összeállítását dicsérte, s kijelenté, hogy ezen intézménynek a fegy­­házi vizsgálatoknál még csak itt akadt először nyomára. Különösen a börtönök egészséges szellőssége és tiszta­sága nyerte meg tetszését.­­ Midőn a börtön udvarába lépett, néhány fegyenczet a börtönök és börtöneszközök súrolásával talált elfoglalva; a fegyházi börtönfelügyelő, Auguszt Lipót bocsánatot kért, hogy szombat lévén a heti tisztogatás ideje, ezen munkájat minden héten szombat délután és ezen időben végeztetik, azonban főügyész úr megnyugtato­tt, úgymond: „nagyon is szeretem, sőt kívánom, hogy minden héten ily módon történjék a tisztogatás.“ Több fegyenczc­el személye­sen beszélt, kikérdezte, hova való, miért s mennyi időre van elitélve stb. Többek között valami Rittschlos Ka­talin gyermekgyilkosság végett 20 évre elitélt föleb­­bezés alatti fegyencznő kérdeztetvén, hogy megbánta-e kegyetlen tettét ? láthatólag megindulva felelte, hogy nagyon, igen nagyon megbánta; különben Auguszt Li­pót fegyházfelügyelő bővebb felvilágosítást is adott, s a nevezett nőt a legszorgalmasabb, legtisztább és leg­csendesebb fegyencznők közül valónak mondotta. Né­hánynak a professionált tolvajok között is lelkére szólt, hogy ép egészséges testalkotása s józan természetes eszv egyének lévén, szégyen, hogy a börtönélet a több­szöri ismétlődés következtében reájuk megszokottá vált. Megtekintette a két férfi­ és az elkülönzött női dolgozó­termeket is, hol hosszasabban időzött, a gépekkel és kézimunkával foglalkozó fegyenczekhez itt is több kér­dést intézett.­­ Végre a fegyházi hivatalt vette vizs­gálat alá; a hivatalos könyveket, úgy­szintén a fegyencz­­munkáltatások után vezetett könyvvitelt keresztülnéz­vén, a fegyenczelbocsátásra nézve az ellenőrzési próbát megtette, s megelégedését nyilvánítva, miután a fegy­­ház­felügyelő látogatását neki megköszönte, 1/13 óra­kor kíséretével eltávozott. (Egy álherczeg.) A párisi „Figaro“ egy szörnyű botrányt beszél el, mely kivált a párisi St.-Germain külváros előkelő köreit igen kellemetlenül érinti. Né­hány évvel ezelőtt az előkelő Faubourg salonjaiban egy szép, csábító külsejű fiatal­ember tűnt föl, ki Guenault herczegnek mondá magát, és a marokkói császárt vallá atyjának. Egy palotai cselszövény folytán elvesztette volna atyja kegyelmét és most Francziaországban akarna élni, míg jó sorsa apái trónjára vezeti vissza. E mese átalános hitelre talált, és a fiatal­ember azon ki­jelentett szándéka, hogy áttér a kereszténységre, nem­csak tekintélyes papi pártfogókat szerzett neki, hanem megnyitott­a előtte még a Faubourg-St.-Germain termeit is, melyekbe pedig tudvalevőleg igen nehéz bejutni. A herczeg kikeresztelkedése nagy zajt csapott a maga idején ; az előkelő körök jámbor özvegyei sírtak örö­mükben a pogány lelkének megmentése fölött; a fiatal megtért mindenütt látható volt, az opera első előadá­sain, a követek báljain, bois de Boulogneban, szóval mindenütt, hol Páris előkelő világa megfordult; és végül egy szép fiatal özvegyet, de Presles bárónét vé­tették el vele, ki 80,000 frank évi jövedelmet vitt neki hozományul. Eddig minden jó volt. Egy napon azon­ban megszólítja őt palotája közelében egy rendőrbiztos és atyai hangon kérdi tőle : „Hogy van, kedves Joly ?“ — „Ön téved uram, — válaszol a herczeg, — én a marokkói herczeg vagyok.“ „Hagyja el a rosz tréfát: önt Jolynak hívják, és az előtt az én vezetésem alatt állott. Ön itt egy rendjelt visel, mely tudtommal ön­nek soha sem adományoztatok. Mióta emelkedett ön herczegi rangra, és ki dekorálta önt?“ És ezzel minden teketória nélkül elvitte magával a marasi börtönbe, hol a csalás és rendjelek törvényellenes viselése miatt vád alá fogták. Mondják, hogy a rendőrbiztos állításai mind valóságon alapulnak. A legnevezetesebb e dolog­ban az, hogy az álherczeg neje a legnagyobb odaadás­sal ragaszkodik hozzá, látogatja börtönében és kijelen­tette, hogy történjék bármi, ő el nem hagyja. Az egész regénynek nem sokára a fenyítőtörvényszék vagy az es­küdtszék előtt fog végfejezete lejátszódni. (Egy megszökött gróf.) Magyarország újabb idő óta azon szerencsében részesül, hogy minden, mi a szö­vetséges Ausztriában egy vagy más okból veszélyez­tetve érzi személyes szabadságát, megvetve a hosszú és fáradságos amerikai utat Hamburgon vagy Liverpoolon át, az osztrák sz. államvasút valamely kényelmes cou­­péjában átrándul a „Lajtán túl“-ra, hol nagyobb biz­tonságot remél találni az osztrák rendőrség nyomozásai elől. Erre vette tehát útját gróf Stadion is, ki Bécsben valamely kihágás miatt 8 napi fogságra lett ítélve, de kellemesebbnek tartotta ezen időt Magyarországon, kis­béri jószágán tölteni. Hanem hát a bécsi rendőrség csakhamar kinyomozta a nemes gróf sanssouci-ját és col­legiatis megkeresést intézett az illető magyar hatóság­hoz, hogy szerezze meg neki a szerencsét, a csintalan grófot Bécsben üdvözölhetni, mely óhaja valószínűleg nem sokára teljesülni is fog. Ausztriában, úgy látszik, mégis valamivel szaporábbak a garázdálkodó főurak ellen hozott ítéletek végrehajtásával, mint más demo­­kratizáló országokban. (A repülő­gép mintát,­ mely a köztelken volt ki­állítva, mely Pesten érdekességéhez képest nem része­sült elég figyelemben, feltalálója szétszedette, s maj­dan a bécsi kiállításra viszi. Itt, daczára, hogy a kormány által eszközöltetett bírálat a találmány figye­lemreméltó voltát elismerte, még annyi támogatásban sem részesült, hogy ta­lálmányával próbát tehetett volna. 317 Pedig mindössze is csak néhány száz forintról volt szó. No majd támogatni fogja Bécs, csakhogy aztán, mint annyi sok találmánynyal történt, a feltalálás dicsősé­gét is magának vindi­álandja. (Szerencse kellő időben.) Azt mondják, hol a szükség legnagyobb, ott segít a gondviselés. Néha csü­törtököt mond ugyan a gondviselés, néha azonban tel­­jesül, mint közelebb Budán egy szegény kőmivesnél. Barruch Wenczel budai kőmives, kinek öreganyján kí­vül, nőt és nyolcz gyermeket kellett napi keresményé­ből eltartani, a legnagyobb takarékosság és a sorsban való megnyugvás mellett is, kezdett már közel állani a kétségbeeséshez és tengődésének végét akarta szakitni, midőn egyszerre tengődésének csakugyan vége szakadt, de sokkal kellemesebb uton és módon, mint kétségbe­esésében előre gyanítható. Nem­rég ugyanis három számot látott valami épülő ház oldalán fölkrétázva és elkeseredésében eszébe jutott, hogy nem rész volna megtenni a numerusokat; az ördög nem alszik, még talán be is üthet a szerencse. Úgy is történt és a rákö­vetkező húzás majdnem eszét véve a szegény, ügye fo- f­gyott embernek. A lotterián kijött mind a három szám­­ és bárha a szegény ember alig egy pár krajczárt te­­­­hetett, mégis 7—800 frtot nyert. Ez összeg oly bol­­i­doggá tette a szegény embert, hogy kincsét Rotschild összes vagyonával el nem cserélte volna. A nagy­­ örömre minden vendégét megvendéglő s a három szá­­­­mot, rámába foglalva, szobája falára függesztő föl. (Magyar tárgyú színdarab külföldön.) Paulai Ede, a nemzeti színház rendezője, ki jelenleg külföldön uta­zik, Charlottenburgba rándult, s estve egyik színházba ment, hol három kis vígjátékot adtak, melyek közül az első magyar tárgyú: „A czigány.“ E színműről írja Paulai. Tárgya az, hogy Egri úr nem akarja Sándori Lajosnak adni leányát; egy czigány, a­kitől Egri el­vette a hegedűjét, és e miatt haragszik rá, azt taná­csolja nekik, hogy szökjenek meg, hiszen ha egy éjszaka együtt lesznek, akkor már nem gátolhatja tovább az­­ öreg. Ezek szót is fogadnak, csakhogy nincs pénzük, — ad a czigány azt is, még egy lopott csengetyűt is és azzal elmennek. Jön az öreg, a czigány boszúvágygyal alig várja, hogy elmondhassa neki, hogy a fiatalok meg­szöktek : — ez keresteti, vallatja a czigányt, ez nem felel; behívja a hajdúkat és rájuk parancsol, hogy őriz­zék ; — elénekeltetik vele Violából a nagyidait, aztán kihurczolják és rávernek vagy 25-öt. Erre a fiatalok is visszajönnek; az öreg összeadja őket és quitt. — A legszebb, hogy a czigány minden öt sor után igy végzi:­­ „kutya teremtette istenem!“ Ezért bizony kár volt a ’ rendező urnak Charlottenburgba fáradni, mert Buda­pesten is eleget láthatta ugyan e tárgyú és „Zigeuner“ czimü genre-bildet, melyet Alsdorf számtalanszor ját­szott; ez Pesten egészen elkoptatott darab. (Egy furcsa dajka.) Németország egyik kis váro­sában nyolc­ család tagjai abban állapodtak meg, miszerint a következő vasárnap egy közel levő mulató­helyre „majálisára kirándulnak. Említett, többnyire az iparos osztályhoz tartozó családok csakugyan a kitűzött napon összes családbeliekkel útnak indultak s szerencsésen a kijelölt helyre meg is érkeztek. Kedé­lyes evés és ivás közt telt el a nap, és midőn besöté­­tedett, a nők jó kedvükben tánczva kezdtek kerekedni, de miután mindegyikük szopós gyermeket, összesen 4 fiú és 4 leány gyermeket magával vitt volt, a­melye­ket magukra hagyni nem lehetett, felkértek egy velük jött bádogos segédet, hogy figyeljen az apró jószágra A bádogos segéd eleinte vonakodott e megbízást elvál­lalni, de a gazda parancsára mégis csak elvállalta a dajkaságot De nem volt abban köszönet, mert­ mint minden e földön, a mulatság is esti 10 órakor véget érte és a­z anya a legjobb rendben bepólyázott gyermekét az improvisált dajkától átvévén, az omnibuson hazafelé indultak. Mily nagy volt azonban ijedelmük, midőn otthon gyermekeiket újonnan bepólyázni akarván, a fiúcska helyett leánykát, leányka helyett pedig fiút találtak maguk előtt! A rémülés nagy volt és a sze­gény apák csak nagy nehezen bírták reggelig a bádo­gos legény által kicserélt gyermekeket kétségbeeső anyjuknak visszaszerezni. A dajkáskodott bádogos legény pedig jónak látta, miután magát ily módon megboszulta, még a keresés ideje alatt a városkát, melynek asszonyai közt oly zavart okozott, odahagyni. (Donner tudósról.) Az akadémia minapi rendkí­­vüli ülésén Donner híres finn tudós részt vevén, nagy érdekkel hallgatta végig Riedl Szende és Budenz József mély tudományosságú nyelvészeti vitáját s miután a magyar nyelvet jól érti, kedve jött Budenz és Szarvas tanárokkal a dunántúli kirándulásban részt venni, me­lyet a nevezett tanárok a nyelvjárások tanulmányozása végett tesznek nem­sokára.

Next