Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1874-10-25 / 43. szám
Szerkesztőségi és 3s.ia,d.ab.tTz-a.ts.l . 13-a.d.a.jDest. bálirány-"a.tcza, Э. sz. XI. ÉVFOLYAM, 1874, 43. SZÁM. BUDAPEST, OCT. 25. Évenként díszes jutalomképekkel. — Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. 50 kr. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt. — Évenként díszes jutalomképekkel. Tartalom: Szathmáry-Laczkóczyné. (Arczképpel.) — Nagyvárad ostroma. Történelmi rajz Deák Farkastól. (Folytatás) — Lohengrin. (Költ. Indula Gyulától.) — Egy békés harcztmlósitó élményei. (Elbeszéli ő maga.) III. (Befejezés.) — Beduin sejk. (Képpel.) — Dorgatoriam. (Képpel.) — Öreg pár. (Képpel.) -- Fóka-vadászat az északi sarkvéteken. (Képpel.) — Úti vázlatok. (Befejezés.) (Porzótól.) — Szívbeli tartozások. Regény Maquet Ágosttól. (Folyt.) — Különfélék. — Sakkfeladvány. — Képtalány. — Szerkesztői üzenetek, szenvedésekkel és viharokkal teljes élet az igazi „színészi tanoda.“ Valahányszor igazán jelentékeny művésznő pályáját vizsgáljuk, mindenikéből megtanuljuk, hogy a lemondások gyötrelme, a csalódások nyílvesszői, a szilaj élvezetek poharának keserű alja, anyagi nélkülözések , erkölcsi meghasonlás és egy — a götrésben mesterkezti sors mindennemű veszedelme volt képességeinek tisztító tüze. Szükséges, hogy a sors, a kegyetlen nyirettyű, tehetségeinek minden húrján játszott, mindeniknek legbensőbb hangjait felrázta, fogékonynyá tette legyen, hogy ezáltal a művész lelkének felbontott harmóniája mintegy idegen érzelmek zengő neobárfájává váljék. Kell, hogy kinevette legyen magát a maga őrült bolondságain, kisírta legyen magát a maga eszeveszett búbánatán ; kell, hogy kitombolt és kivezeklett legyen, így válhatik csak a költői alkotások átváltozható anyagát. Túlérzékeny idegei így képesek csak, amíg az elme a költő szavait tanulja, magukba fölszívni a költemény hangulatát, a történet tanulságát, a mű öszszes tartalmát A felizgatott test pedig mint engedelmes anyag veszi föl a megihletett képzeletben megszülemlett formát. Jelentékeny tehetségekre akadhatsz enélkül. Azok a megrázó, őserejű, elemi hatalmú lények, a kiválasztottak, e borzasztó iskolát járták ki, mielőtt a sírás és nevetés két sarkpontja közti bűvös mesterség tökélyét elérheték. Kegyetlen igazság, melyet Petőfi a költőre szorított meg, de amely e képen szól igazán: „A művész és a sorsharag“ ikertestvérek. A férfiak, kik fékezetlen indulattal mérkőznek mindig, s széles szabadságokat élveznek minden irányban, kisebb tanpénzt fizetnek e szörnyű iskolában. A nők, a szegények, kiket a társadalom szűkebb körbe utasít, rendszerint teljesen tépett vitorlákkal kerülnek ki a harczból. A mai nagyobb türelmesség, liberálisabb gondolkozás és frivolabb felfogás kedvez a nőnek is, de árt a művészetnek. A színészi iskolák szaporítják a jó színészt, de ritkábbá teszik a művészt. A művészet kegyetlen. A humanisztikusabb korban ellenséget kell felismernünk. A művészet áldozatokat követel. Régebben emberek áldozták magukat neki, ma pénzt áldozunk rá. Egy szerencsés művésztemperamentum, ahelyett, hogy odavetné magát e szép mesterségnek, néhány szerepben kimeríti azt, amit a természet rápazarolt s megy vele mint virtuóz — vagyont szerezni. A régi iskolának egy megdöbbentőn igaz hű alakjával állunk ma szemben, akivel tán az nap óta, hogy először — mint két éves kisded — mutattatott fel a lámpavilágítás tündérvilágában, a mai napig, mikor egy ötven éves színészi múlt