Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1874-07-05 / 27. szám

27­ Szám. Szivbeli tartozások. — Regény. — sig.­u.et Ágosttól. (A franczia eredetiből.) I. z 18^2-ik év telének egyik napján egy magas termetű, nyugodt, derült arczu aggastyán, ^^egyike azon alakoknak, kiket a nép helyesen nevez tisztes öregeknek, Bierges számszéki taná­csos ur­nagy lassan haladt fölfelé a Saint Germain városrész egyik házának főlépcsőjén. Hat óra múlt, az ebéd ideje. Gondosan beburkolva felöltőjébe, meg­fontolva helyezé lábát egyik lépcsőfokról a másikra, mint olyan vendég, aki nem akar elsőnek érkezni. Pedig mégsem e gondolat foglalkoztatható, mert a meghívó alján e szavak állottak: „Magunk leszünk, hogy kedvünkre cseveghessünk.“ Valjon mi mondani valója van Chaudray bá­rónénak, és miért ez ebéd a szokott minden má­sodheti szerdai ebéden kívül ? Íme, ez a kérdés foglalkoztatá Bierges urat, midőn a lépcsőnek és a gyanítgatásoknak is végére jutván, a második eme­leten megállapodott és csöngetett. Chaudray báróné, a nagyhírű tudós b. Chaud­ray neje, negyvenöt éves korában nemcsak kelle­mes hölgy volt még, hanem egyike a legkedve­sebbeknek. Magas termetű, kövér és rut volt, de hangja kellemes; valódi mintaképe a lebilincselő háziasszonynak, ki magához tudta vonzani s le is lánczolni azon egész nemzetközi társaságot, mely azelőtt a nagy természetbúvár gyűjteményeit láto­gatta. Chaudray úr, midőn megházasodott, nejének nászajándékul két vagy háromszáz hírneves jó bará­tot adott Svédországban, Angliában, Német , Orosz-, Olaszországban. E hírneves férfiak mindegyikének barátsága valamely ismeretlen növény föltalálásával, egy ritka rovar fajtare­ szórásával járt együtt. Chaud­ray egyetlen nagyobb kirándulásáról sem tért vissza egy vagy két tuc­at új barát nélkül, kik aztán va­lódi hű barátjai lettek, midőn benne a tudós után megismerték az embert is. Tíz nagy utazás, meg­annyi tudós hadjárat, befejezte a gyűjteményt és szíve, bármily nagy és jó volt, többet nem fogad­hatott magába, valamint kissé sovány mellén el nem fért volna már több kereszt a sok mindenféle nemzetbeli érdemrendek között. Chaudray asszony, ki nem utazott oly sokat, kevesebb jó barátot, de több pénzt hozott a ház­tartáshoz. Özvegye volt egy gazdag gyárosnak, ki afféle féltudós ember volt s rendkívül tisztelte hír­neves kollegáját mint akadémikust s mint akinek a szükséges vegyészi szereket szállitá. Chaudray fé­nyes ismeretei és fényes kitüntetései gyakran za­varták a gyáros nagyravágyó nejének álmait s azt hivé, nem vét elhunyt férje emléke ellen, ha mis­. K­eit ily utód kezeibe teszi. Az új báróné jól tudta, mily jól üt ki számára az alku. Tíz év lefolyása alatt a tudós és neje egy perezre sem bánták meg frigyöket. Chaudray nap­pal egészen a természet három országába merült, este pedig boldogan érze magát neje salonjaiban, hol a természet három országa a legszebb nők, legfényesb drágakövek s a legédesb illatu virágok képében volt megtestesitve. A báróné nappal férje dicsőségének sugaraiban sütkérezett, este pedig he­­tenkint egyszer ő ült a trónra fényes szalonjában, hol viszont neki volt külön gyűjteménye. Szellem­­dús, lebilincselő, terveiben állhatatos, s igazi ki­rálynéja volt e társaságnak. Ez volt a háziasszony, ki ebédre várta Bierges urat s fölkérte, jöjjön kissé csevegni. A tanácsos mintegy hatvan éves volt s nevelt szelleme, fedd­hetetlen jelleme által s mint az aristokráczia egyik bajnoka megnyerte a báróné barátságát, segítvén őt bölcs tanácsaival és szeretetreméltó közbenjárá­sával Chaudray úrral való házassági frigye megkö­tésekor. Kétségkívül szerették volna, ha a taná­csos kissé nagyobb hírnévre tesz szert, ha több nagyravágyást táplál; egy egyszerű tanácsos nem igen szerezhetett mint érdekes egyéniség állást annyi rendkívüli férfiú között; de a báróné jószivű és tapintatos nő volt. Tudta, hogy Bierges úrnak van egy fia, egy valódi kincs, egy hős, alig 27 éves s oly szép, oly kellemdús, oly nemes és okos! Oly fényes tehetségűnek tartatott az ifjú, hogy csak ke­vés segítségre van szüksége s a legfényesb dicső­ségre vergődik. — Igen, szólt a báróné szívélyesen meg­szorítván a tanácsos kezét, kívántam, hogy ön ma korán jöjjön. Nagy újság van­­ . . . Hanem min­denekelőtt, — bizonyosan tudja-e hogy fia Armand ma eljő hozzám az estélyre? — Megígérte nekem, asszonyom, még pedig örömmel. Armand hű barátja e háznak és kegyed­nek is. — Így jól van. Ha ma este el nem jönne, fölforgatná legszebb tervemet. Ma este sokan le­szünk. — Ah! — Úgy van ... oly sokan, a­mennyire csak lehet, mert tudja, barátaink közül még sokan nem akarnak megjelenni a világban . . . mióta ez a köztársaság létrejött. A báróné sóhajtott. Nem volt republikánus párti. Bierges úr mosolygott. Ő még kevésbbé volt republikánus. — Ah, azt hiszi kegyed, — szólt Bierges, hogy még áll a köztársaság? Hát nincs helyre rakva a kövezet ? Most viszont a báróné mosolygott, aztán igy szólt: — Sietek önnel beszélni, mielőtt férjem ha­­zajő. Chaudray­­ur semmit sem tud az én kis összeesküvésemről s gyanítania sem szabad sem­mit ; ő ábrándos, szórakozott ember, s a legelső alkalomnál elárulna bennünket. — Kegyed összeesküvést forral? — Úgy van, — az ön, vagyis inkább a fia javára. Hallgasson reám. Bierges úr félóra óta egyebet se tett. — Tudja meg mindenekelőtt, kezdé a báróné, megragadván a tanácsos kezét, — hogy önt leg­jobb barátomnak, testvéremnek tekintem. A tanácsos udvarias kézcsókkal felelt s a bá­róné folytatá : Ebből az következik, hogy szeretem önt és fiát is. Önnek nincsenek vágyai, ön nyu­godt. Kissé indolens ember, röviden, ön talán alig fogadna el tőlem valamit, hanem fiának nem sza­bad visszautasítania, amit neki ajánlok. Fia 1848 ban alpréfet volt; ma már préfet volna, ha ez az utá­latos forradalom közbe nem jő. Valószínű, hogy a mai állapot nem lesz tartós ; készüljünk a szél föl­fogására, ha ismét kellő irányból fog fújni. Meny­nyit adna ön Armandnak, ha megházasodnék ? — Ha Armand megházasodnék ?! kiáltá Bier­ges úr. — Igenis, azt mondtam. — Ez a körülményektől függ, asszonyom. ’ — A leánynak, kit én Armandnak szántam, mai nap egy millió és nyolcz százezer frankja van. A tanácsos fölugrott székéről. — És azt hiszem, még ugyanannyit kap . . . szülei halála után, folytatá a báróné. — De asszonyom ! mormogá a tanácsos, ke­gyed engemet talán gazdagabbnak tart, mint va­gyok. Takarékosság, egyszerű élet és Armand jó magaviselete által lehetővé vált, hogy milliomosnak tartassam, mikor pedig alig 30,000 frankocska jö­vedelmem van. Mi ez a csöpp a kegyed nábobjá­­nak arany tengerében! — A pénz nem határoz ez ügyben, felelt a báróné komolyan. A nő, kit Armand nejéül óhaj­tok, igen okos, önzetlen, érett . . . — Érett! . . . kiáltá a tanácsos, nagy sóhaj­jal, mert önkénytelenül azt kellett gondolnia, hogy a menyasszony legalább is negyven éves. És ez aggodalmat hogy fejezze ki oly nő előtt, ki maga — negyvenöt éves! — Olyan érett, a­milyen lehet a leány tizen­­kilencz éves korában, szólt a báróné elnéző mo­­solylyal; az általam kiszemelt menyasszony tizen­­kilencz éves, megbízhatik benne, sőt azt hiszem, még olyan idős sincs. A tanácsos összekulcsolá kezeit, mint a viz­­befutó, midőn a mentő deszkára följutott. — A leány igen csinos, igen nemes szivű és jól nevelt leány. — Tehát valóságos drágagyöngy ! kiáltá Bier­ges úr. — Azt hiszi, hogy kavicsot kinálok? Fidonc! Ha megházasítom fiát, azért teszem, hogy áldjon en­gemet egész életén át. Nejének szépsége, szelíd lel­­külete, szelleme , az ő boldogsága számára lesznek ; a három vagy négy millió frank pedig ambicziója számára. Legyen rajta, hogy fia ambicziója fölébred­jen. Én rábeszéltem 1848 ban, hogy mondjon igent. — Legyen igazságos, asszonyom. Armand lemondása már föl volt terjesztve, mikor kegyed beszélt vele. — Igaz. És aztán vitézül harczolt júniusban. Láttam ablakomból, az ő izmos alkata védte min­dig az én szegény kis férjemet. Megfogadtam, hogy ezért hálás leszek. Majd meglátja, megtartom-e sza­vamat. — Páratlan jó barátnő! kiáltá a tanácsos hévvel. És kegyed hiszi, hogy ez a frigy létre­jöhet? — Csak attól függ, fog-e Armand tetszeni a leánynak. Ah ! ön mosolyg, ön büszke apa, nem kétkedik a sikerről ily föltétel mellett. No no! Vi­gyázzon ! Oly nővel van dolgunk, akit nem könnyű kielégíteni. Midőn velem beszéltek az illetők, tá­volról sem találtam a dolgot oly könnyűnek, mint az ön vérmessége önnel elhiteti. A kissé száraz hang, melyen a báróné e sza­vakat mondá, lecsillapító a tanácsos lelkesedését. — Armand távolról sem mintaképe a tökély­nek, — mormogá Bierges úr, de arról jól állok, hogy oly közel áll hozzá, mint bárki e világon. Aztán,-------nem én mondom ezt . . kegyed is­meri néhány hölgy ítéletét, oly hölgyekét, kik e dologban illetékesek és nem könnyen elégithetők ki. — Úgy van, úgy van ! szólt a báróné nevetve, de most nem e hölgyekről van szó. Az, akiről szó­lok, egyáltalában nem illetékes, nem jártas e téren és mégis vannak követelései, biztosíthatom róla és szükséges, hogy Armand tessék neki. — De kegyed legalább lesz oly jó, hogy se­gít, vezet minket ? — Oh nem, nem! arra ne számítsanak! fe­lelt a báróné nyílt őszintességgel. Megígértem, hogy nem szólok semmit, nem gyakorlok befolyást sen­kire. Köteleztem magamat, hogy megmutatom Ar­­mandot, amilyen ő a maga természetes állapotá­ban, tudniillik a mennyire ez a szalon lámpavilá­gánál és fekete frakkban lehetséges. Egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal sem fogok többet tenni. Sőt többet mondok, — ön meg fogja nekem ígérni, meg fog esküdni — jól figyeljen — meg fog esküdni, hogy ön ma este egyetlen szóval sem említi fia előtt e frigyet s a hozzákötött terveket. Rajta, es­küdjék meg, különben semmi sem lesz az egészből. — Asszonyom . . . kegyed szörnyen sürget . . . hebegé a tanácsos. — Mert sürgető a dolog; ha férjem hazajő s ebédhez ülünk, vége tanácskozásunknak. Úgy van, — én nem akarom, hogy e fiatal leányka meglepes­sék ; ő érdemes az ön fiára és ha már e házasság létesítésén fáradozom, azt akarom, hogy mindkét fél érdekei óva legyenek. Tehát lássuk még egy­szer , az ön kedves Armand fia, a szép és kellemes ifjú belép, ön egész komolyan kezet szorít vele vala­mely whist-asztalnál, hová önt majd elhelyezem. Az­tán egy szót sem szól többé egész este e ritka tökélyű derék fiához. Aztán ... a többit nem is kellene mondanom, mert tudom, hogy ön tapintatos és finom érzékű ember, ne nézegesse nagyon a szép szőke és barna fejeket, melyek ma este itt kör­nyezni fogják. . . Ez önt meglepi . . ? A meny­asszony nem csak a kiválasztott vőlegényt fogja szemmel kisérni, hanem az ipát is ; önt tehát szintén jól megnézi. Ezért ne tekintsen úgy széjjel, hogy a szép leányka azt hihesse, mintha elárultam volna a reám bizott titkot. — Minden kívánságát pontosan teljesítem. — Én, híven ígéretemhez, majd a kellő ösvényre terelem fiatal barátunkat, bízzék bennem, majd alkalmat nyitok neki, hogy tündököljön. Akarom, hogy tessék a leánynak Bierges ur fölállt, hogy meleg hálát mondjon jó barátjának. — Ön még nem esküdött meg, szólt a báróné mosolyogva. Bierges ur fölemelte kezét s roppant komo­lyan, akár egy tragikai színész, elmondani készült az esküt, midőn nagy rohammal lépett be Chaud­ray báró s megfelelő csodálkozások és kézszorítá­sok után a kis társaság ebédhez ült. II. A világ kétségkivül elég vonzerő maga maga számára, de Chaudray báróné ismerte annak titkát, miként kell e vonzerőt még uj varázszsal fokozni. Fölolvasás, zene s egyéb szellemi csemege szolgált csalétkül s biztositá előre, hogy termei megtelnek. Ez este is volt valami ilyen csalétek és még soha sem gyűlt össze oly fényes társaság, mint most. Angolok és oroszok, lengyelek és skandinávok fényes tömkelegbe vegyültek a franc­iákkal s a báróné nyugodtan és mosolygva minden vendégnek tudott kellemest mondani. Bierges ur a történt megállapodás szerint egy whist-asztalnál elrejtve hallott minden nevet, me­lyet bejelentettek, de a báróné gonoszul akként Magyarország és a Nagyvilág. 333

Next