Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1880-01-04 / 1. szám

1. szám. Budapest, 1880. január 4. XVII. évfolyam. Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. — Félévre 1 frt. — Egész évre 8 frt. 1879-1880. Alkalmi versezet, melyben szerző tisztességesen elsiratja a meghalt­ó esztendőt és lelkesedve üdvözli az újévet, mindeneknek épülésére és szivbeli ürömére, a mint illik. jmfíjjpfl­­kalmi zöngeményt kell ma nekem írnom: Egy bölcső felett és egy úton hányt síron . щЩа? Amabban a remény most született éppen, J Ebben meg az emlék van haldoklófélben . . . Tisztesség adassék mindig öregebbnek! Becsület­tudással én is elte­­kendek, Akinek sírba’ van már mind akét lába: Hetven kile­n­c­ fölött fogok a nótába. De ne várja tőlem emberfia senki, Hogy halom az ó­év érdemeit zengi! Érdeme kevés volt, én azt sem ismertem . Jól tette, hogy meghalt, kimondani mertem. Rabló volt az öreg, pedig a javából! Már ifjúkorában jelt adott magáról: Az Alföld szivében egy várost kifosztott, Másutt sem épített, mindenütt csak rontott. Akit útban ért, mindenét elvitte; Édes földi jóból nem hagyott semmit sem: Csak könyet a szemben, az arczon barázdát: Hej, sokan siratják ezt a vén garázdát! Meglopta a kalászt, amit a föld termett; Sárral, vízzel tölté be a kincses vermet, S ahol jó bort ivott: — ez is egész’­­'dvall: Meg-meg ijesztgetett a phylloxerával. Pusztulj öreg, pusztulj! Veszszen el emléked! Én jobbat kívánni nem tudok ma néked; De még fejfádra is csak ez egy sort írom: Az örök feledés lebegjen e síron! . . . Hát te pic­i gyermek, abban a bölcsőben, Mosolygó arczoddal ki vagy ébredőben, Rózsás ifjúságban felragyogó hajnal: Üdvözölhetlek-e öröm zengő dallal!? Mit hoztál magaddal? Mit akarsz elvinni? Lehet-e arczodnak mosolyába hinni? Szép szemed szivünkben remény szikrát gyújt fel: Jód vigyázz, a végén azt ne mondjuk: fújd fel! No de tisztességgel köszöntünk ma téged, Hogy föl ne forraljuk ellenünk epédet. Uj deczén­iu­m n­a­m már ajtaja nyitva, Azon át jő hozzánk a te léted titka. Kérlek: azt az ajtót de jól reteszeld be, Amelyen őseid jártak hetven kedve, Hogy nyomuk is veszszen, hogy hírük is veszszen. Olyat mi közénk az isten se ereszszen! Remény nagy bankóját köztünk osztogassad, Szinarany valóvá azt is váltogassad: Barázdánkat töltsd meg aranyos búzával, Hegyeink emlőtt kedvünk jó borával! De mert ezredéves áldomásra várunk: Áldásod tovább is itt lakozzék nálunk, Hogy amit megkezdtél: ennek a tizednek — Még elmúltával is neked hízelegjek ! Piros kis csecsemő üdvözölve légy hát! Nem kell a bölcsödhöz támasztani létrát: Sző­k­e­live léptél be, úgy becsülj bennünket: Gonoszságod miatt hogy mi ne s­z­ökj­ün­k meg ! M­in­t­esz­é­s Komócsy József.

Next