Magyarország és a Nagyvilág, 1883 (19. évfolyam, 26-52. szám)

1883-07-01 / 26. szám

26. Szám, melyben elhatároztatott, hogy a magyar sereg mentse meg magát és ágyúit, ne tegye ki a vá­rost a háború szerencsétlen eseményeinek, ha­nem vonuljon vissza Csúcsa felé. Midőn a Belső-Monostor utca közepe tá­jára értem, mely akkoriban, sőt talán most is, nagyobbára az erdélyi arisztokracia palotáinak hosszú sorát képezte: már a mi kedves hat ágyunkkal és azok podgyász-kocsival találkoz­tam, melyek a menekülőknek minden oldalról összetolult különböző járművei között igyekez­tek maguknak utat törni. Épen a gróf Radó-palota kapujához értem, midőn annak egyik szárnya erőszakos rántás következtében kinyílott s a kapuból fiatal, szép leány rontott elő, könnyű öltözetben és halak­kal, kiben azonnal az egész Erdélyben legszebb­nek tartott Radó Sarolta grófhölgyre ismertem,­zgatot­tságom dacára sem tudtam megállani, hogy lépteimet egy percre meg ne akasszam; annyival inkább, mivel a gyönyörű hölgyet, ki­nek nagyra nyíló szemei csaknem világitni lát­szottak az éjszakában, nyomon követte egy más idősebb hölgy, ki erőszakosan akaszkodott belé s elfojtott, de ingerült hangon kiáltott reá: — Sarolta az istenért mit akarsz? Várd meg legalább a reggelt, mikorra atyád és fivéred bizonyosan megérkeznek. — Nem és ezerszer nem! mond a szép leány, ha Kriska néni velem akar jönni, jól te­szi ; de ha nem, elmegyek magam is, hogysem az ellenséget bevárjam! — De hát kivel, vagy minő alkalmatosság­gal megysz el boldogtalan leány? sziszegi a Kriska néninek szólított matróna, hiszen ilyen­kor minden szekér terve van s e könnyű öltö­zetben a legközelebbi állomásig is megfagysz. —­ Nem bánom, feleli határozottan Sarolta grófnő, ha egyik szekér sem vesz fel, elmegyek gyalog. — Folyt. köv. — A titok dalaiból. .. (Nász-út.) Már ott van a hintó, már táncol a ló, Selyem-keszkenővel négy hóka-csikó. — Kit vissza sem isten, sem mennye nem ad : Viszik a menyasszonyt, szép angyalomat! Virág lesz a háza, selyem lesz az ágy, Beteljesül egyig, a mit szive vágy; Gyönyörök fakadnak a lába nyomán.. . Szenvedni fog mégis, s meghalni korán! Eh, úgyis a másé, többé nem enyém, Képét a szivemből kiszakgatom én ; Menjen, s vele a kín, mit tudva okoz Az álnok, a csalfa, a hűtlen, a rossz! Már gördül a hintó, már vágtat a ló, Selyem-keszkenővel négy hóka-csikó : — Kit vissza sem isten, sem mennye nem ad : Viszik a menyasszonyt, szép angyalomat ! Szeretni a sírig..! Ölelni soha..! S eltűnik előlem örökre tova Mint tengeri ködbe a röpke hajó Az édes, — a kedves, — a drága, — a jó ! III. Mikor már sirba téve A kedves, szép halott, A koporsóra még egy Virágot dobnak ott. Egy ír felkelés száz évvel ezelőtt. — Történeti rajz. N­emcsak egyeseknek, egész nemzetek­nek is osztályrésze a nyomor. Ez volt állandó sorsa Izlandnak is, kü­lönösen azon idő óta, hogy egybe van kapcsolva Angliával. Véres felkelések s azoknak kegyetlen elnyomása, csak­nem folytonos éhínség az alsóbb néposztályok­nál, szörnytettek, melyeknek hasztalan keressük párját az emberiség évkönyveiben, ez volt a «zöld sziget» története Erzsébet, ez Cromwell alatt, ilyen manapság is .. . A számtalan felkelés közül, melyekkel Izland megkisérlette a testvérsziget gyűlölt, igájának le­rázását, különösen három vonja magára figyel­münket nagy arányai által. Keletkezésük, lefo­lyásuk s következményeik oly szomorú egyfor­maságot, mutatnak, hogy minden elmúlt s csak­nem azt mondhatnók, minden jövendő­­r felke­lés történetét ismerjük, ha leküzdve a rémes vérengzésektől való undorodásunkat, végig me­gyünk egyetlen egynek eseményein. A szóban forgó nagy felkelések két elsejéről elég legyen annyit megjegyeznünk, hogy az egyik Erzsé­bet királynénak idejére esett s ámbár II. Fülöp spanyol király is támogatta, egy évvel Erzsébet halála előtt gyászos véget ért, mig a másikat Cromwell vas kezei verték le. A harmadik s legveszélyesebb a múlt, század végén tört ki. Már az amerikai szabadságharc nagy iz­gatottságot keltett Izlandban. Addig nem ismert eszméi az emberi jogoknak szállongtak át az uj világból s találtak fogékony talajra a kelták lel­kében. Ehhez járult az ország gyászos állapota s az angol kormány azon szűkkeblű rendsza­bálya, hogy a hadsereg olcsó élelmezése érde­kében kereskedelmi zár alá vetette Izland fő ki­viteli cikkeit, a sózott húst s a vajat. Angliát lekötötték a lázadó gyarmatok s hatalmas ellen­ségei; a fiatal Amerika megmutatta a szabad­ságnak útját, miért ne indulhatott volna pél­dája után Izland is? Az úgy nevezett «ír esz­mék » mindinkább visszhangot keltettek s felhang­zott a gyűlölt «testvér-királyság»-tól való teljes függetlenségnek követelése. Egyszerre megrázta a világot a francia forradalomnak mennydörgő harsona-szava s a jobb jövő reményével t­ölté el a nyomorult, a leigázott íreket is. Csak tette­rős férfiakra volt szükség, a­kik elvezessék a népet a szabadságnak útjára. Wolfe Tone játszta köztük a legkiválóbb szerepet, szavaiban tükröződött leghívebben visz­­sza az új mozgalom. Ő szerkesztő 1790-ben a nemzeti szabadító párt manifesztumát, melyben épen oly magasztos, mint nevetséges kifejezések fordulnak elő. A vége jellemzi az egészet. «Es­küdjenek, hogy mint férfiak védeni fogják a nem­zetnek, Izlandnak, mint független népnek jogait. «Dieu et mon droit» a királyok jelszava. «Dieu et la liberté» így kiáltott fel Voltaire, midőn először látta Franklint. «Dieu et nos droits» kiáltsák hangosan egymásnak az írek is.» Évek teltek el ily hangzatos nyilatkozatokkal, üres tüntetésekkel s a már megszokott, gyilkos cselekedetekkel, a nélkül, hogy előbbre haladt volna a szabadítás műve. A Wolfe Tone kétség­­beesésében Amerikába költözött s békés szántó­vető foglalkozásnak adta magát. Egyszerre hí­rét vette annak, hogy Izland készen áll a nyílt felkelésre; késedelem nélkül hajóra ült, Havre­­ban kiszállott s Párisba ment, «a köztársasági ábránd paradicsomába», hogy fegyveres segélyt nyerjen Izland felszabadítására. Ismételt tanács­kozások után Carnot-val s Hoche tábornokkal elhatározták a francia expedíciót, s hozzá is lát­tak megvalósításához. 17 sorhajóból, 1­1 fregatt­ból s 15 fehérhajóból állott a flotta, 15.000 fegy­veressel, kiknek Hoche maga volt a főparancs­noka. Természetesen velük ment Wolfe Tone is. A legtöbb hajóról megpillanthaták az ír parto­kat,, de a vihar s a köd nem engedte, hogy ki­­kössenek s vissza kellett térniük a bresti kikö­tőbe a nélkül, hogy emberi ellentállással ta­lálkoztak volna. A következő évben sikerült Wolfe Tone fáradozásainak csaknem hasonló erejű hajóha­dat szereltetni fel. Most azonban óvatosabbak vadának az angolok; flottájuk teljes diadalt ara­tott a franciák fölött, kora halál sírba döntő Hoche tábornokot, Izland lelkes barátját s Bo­naparténál hideg udvariassággal s az írek rosz­­szul palástolt megvetésével találkozott Wolfe Tone. Nem remélhetett többé idegen segítséget, Izland önmagára maradt utalva a megszabadí­tás munkájában. Megindultak az előkészületek, mintegy 300,000 ember készen állott, az első jeladásra fegy­vert fogni. Rémes kegyetlenségek előjátéka már évek óta az anarchia karjaiba vetette a szige­tet. Lord Camden, az alkirály, látta, miként kö­zeledik a vihar, de nem voltak eszközei kitö­résének megakadályozására. Kevés számú ka­tonaság volt a szigeten s az angol kormány szemet hunyt a veszély előtt, hogy mint egy ír történetíró mondja, annál rémesebben alkalmaz­hassa az elnyomatást. A köztársasági lelkesedésben előbb kezet fogtak egymással a közös ellenség leverésére a katholikusok és protestánsok; most a vallási fanatizmus volt a mozgalomnak egyedüli rugója. 1798 tavaszán egy John Murphy nevű pap és bandája gyújtogatva s öldökölve rontott a Wex­­ford-grófságbeli protestánsokra. Csaknem egé­szen megsemmisítve egy ellenök küldött hadcsa­patot, tábort ütöttek a felkelők, kiknek száma rövid idő alatt tízezerre emelkedett, egy ma­gaslaton. Több mértföldnyi területen kirabol­ták a protestáns birtokokat, a pincékben talált bort felszállitották a táborba, a szőnyegekből s ablakfüggönyökből sátrakat készítettek s a fanatikus tömeg mulattatására naponként nyársra húztak egy tucat eretneket. Majd elhatároz­ták, hogy három szakaszra oszolva megtisztít­ják az egész országot az eretnek idegenségtől. „John atya“, az egyik csapat vezetője, Rubim­nak vette útját. Innét szétverte az ellene kül­dött katonaságot, másutt azonban a felkelőket, érte kudarc. Rettentő elkeseredéssel s kegyet­lenséggel folyt a harc, nem kegyelmeztek meg senkinek, egyetlen ütközetben háromezer felkelő veszett el, a többi azután boszúból kétszáz protestánst egy csűrben égettetett meg. A wex­­fordi híd mellett egyetlen napon kilencvenhét eretneket húztak nyársra. Gondtalanul nézték egy ideig Angliában a dolgok folyását s csak akkor mozgósított a kabinet nagyobb haderői, midőn azt irta Camden lord, hogy Izland veszve van, ha gyors segély nem érkezik. Egyszerre megváltozott a mozgalom sora. Lake tá­bornok 13.000 főnyi rendes haderő élén megtámadta az ismét hegyi táborukba vonult felkelőket. Alig két órai tusa után vad futásnak eredtek; a fel­kelők fővezéreit, köztük „John atyát“ elfogták s felakasztották. Ám ez ütközettel még nem volt elfojtva, sőt csaknem veszélyesebb jelleget öltött a moz­galom. Kisebb­­csapatokra oszolva, bebarangolták a vad hordák az egész országot s hajmeresztő kegyetlenséggel gyilkolták meg a protestánsokat. Ehhez járult, hogy 1798. nyarán Humbert tá­bornok vezetése alatt francia segédcsapat érke­zett s érzékeny vereséget mért Lake tábornokra. Ha valaha, most lett volna ideje az ír „testvér frigy“-re nézve tettekben valósítani meg nagy­hangú kiáltványait. Humbert tábornok azonban határozatlanul várakozott a sok ezer ír fegyve­resnek kilátásba helyezett csatlakozására s a túlnyomó haderővel szemben csakhamar le kel­lett tennie fegyvereit. Egy másik francia expe­díció ki sem köthetett az ír partokon. Egyik hajóján, a­mely hősies ellentállás után az an­gol flotta hatalmába esett, ott volt francia tiszti egyenruhában Wolfe Tone is. Dublinba vitték s kötél általi halálra ítélték a merész agitátort. Jobbnak látta torkának átmetszésével a börtön­ben önkezűleg vetni véget életének. Még évekig dúlták a szerencsétlen zöld szigetet az agrárius és politikai gyilkosságok. * Magyarország és a Nagyvilág. Te vagy az én halottam, Sírod menyasszony-ágy... Hadd legyen e síró dal A rád dobott virág! Csáktornyai Lajos: 40,3

Next