Magyarország, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1973-07-01 / 26. szám
MAGYARORSZÁG 1973/2- ra és a turisztika kiszélesítésére. De természetesen csak akkor, ha kellőképpen tiszteletben tartják az egyes országok törvényeit, hagyományait és szokásait.” Az ebédről távozóban Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke és Mansfield, a demokrata párti többség vezetője kijelentette: fenntartás nélkül támogatja a kongresszusban a legnagyobb kedvezmény elvének kiterjesztését a szovjet—amerikai kereskedelemre, és mindketten helytelenítették azoknak a törvényhozóknak a magatartását, akik ezt bizonyos „szovjet engedményekhez” próbálják kötni. Az ebéd után ismét a Fehér Házban kétórás Brezsnyev—Nixon tárgyalás, ezúttal a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséről. Két óra múltán az államférfiak jachtra szálltak, sétahajózás a Potomac folyón. Helikopter, a következő színhely Camp David. Erdőséggel koszorúzott, hegytetőn épült nyaraló, harminc éve ide vonult vissza elmélkedni a második világháború idején Franklin D. Roosevelt. Azóta az elnökök kedvelt „menedékhelye”. Itt folytatta Brezsnyev és Nixon a kötetlen beszélgetést a késő éjszakai órákig. Közben Washingtonban Patolicsev és Shultz amerikai pénzügyminiszter mintegy „melléktermékként” adóügyi egyezményt írt alá. Miután gyorsan növekszik a Szovjetunióban dolgozó amerikai, illetve az Egyesült Államokban tevékenykedő szovjet szakemberek száma, az egyezménynek az a célja, hogy megakadályozza a kettős adóztatást. Június 20., szerda Camp Davidben a kedden megkezdett párbeszéd folytatódott igen hosszasan. Kiszivárgott a hír: Brezsnyev és Nixon elfogadta a stratégiai támadófegyverek korlátozására vonatkozó irányelveket. Közben Zamjatyin és Ziegler amerikai szóvivő közös sajtóértekezletet tartott az eddigi eszmecserékről. Főként a gazdasági együttműködésről. Zamjatyin megállapításai: „A Szovjetunió nem azért érdekelt a kereskedelem fejlesztésében, hogy egyoldalú előnyökhöz jusson. Meggyőződésünk szerint a kölcsönös előnyöknek kell alapul szolgálniuk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az amerikai cégek is érdekeltek a kereskedelem kiszélesítésében. A gazdasági együttműködés lehetőségei természetesen még nincsenek kihasználva. A Szovjetunió kész nagyszabású és hosszú távú — tíz-tizenöt éves — megállapodást kötni az Egyesült Államokkal. Mi semmit sem akarunk az USA-tól ingyen, és ő sem kíván tőlünk semmit ingyen kapni. A hosszú távú együttműködést csakis a kölcsönös előnyök biztosíthatják.” Június 21., csütörtök Fehér Ház, délután fél négy óra. Az East Room, a Keleti terem. Brezsnyev és Nixon néhány órával korábban lépett csak ki a helikopterből, amely Camp Dávidból visszahozta őket a szövetségi fővárosba. És most már az ajtónálló kiált: „Az Egyesült Államok elnöke és a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára.” Berregnek a filmfelvevők, kattognak a fényképezőgépek, zümmögnek a kamerák. „Elérkezett a csúcsok csúcsa” — mondják. Brezsnyev és Nixon leül a faragott, barna asztalhoz, két okmányt tesznek eléjük, vörös és kék bőrbe kötve. Az egyik az atomenergia békés felhasználásában megvalósítandó széles körű szovjet és amerikai együttműködést írja elő, a másik a megállapodás a stratégiai támadófegyverek további korlátozását célzó tárgyalások alapelveiről. A fontosabb és korszakalkotó a SALT-tárgyalásokról szóló. Hét pont, amint a Fehér Házban gyorsan elnevezték: „A józanság hét parancsolata.” Rögzíti az eddigi tárgyalásokon már elért haladást. Utána kimondja: „A felek még az idén komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy kidolgozzák a hadászati támadó fegyverzet korlátozására vonatkozó teljesebb intézkedésekről szóló állandó egyezmény tételeit, hogy azt 1974-ben aláírhassák.” A korlátozások érinthetik a hadászati támadó fegyverzetnek mind a mennyiségét, mind a minőségi tökéletesítést. Az ellenőrzést „nemzeti műszaki eszközökkel” gyakorolják. Az atomenergia békés felhasználásáról kötött egyezmény kimondja, hogy ezt a kooperációt szilárdabb alapokra helyezik és hosszabb távúra változtatják. Bővítik és elmélyítik az együttműködést az atomenergia kutatásában, előállításában és feldolgozásában, elsőrendű célnak tekintve új energiaforrások megteremtését. A kooperáció három területre összpontosul: az irányított termonukleáris szintézis, gyors neutronokkal működő reaktorok, az anyag alapvető tulajdonságainak kutatása. Kölcsönös megállapodás alapján kibővítésre is van lehetőség. A végrehajtásra szovjet—amerikai vegyes bizottságot alakítanak. A történelminek mondott esemény után a Szovjetunió washingtoni nagykövetségén Brezsnyev vacsorát adott Nixon tiszteletére. Az elhangzott pohárköszöntő szenzációja: a szovjet pártfőtitkár 1974-re meghívta az amerikai elnököt Moszkvába. A nyilvánosság előtt született az újabb „diplomáciai megállapodás”: Nixon a meghívást nyomban elfogadta, és ezzel szinte intézményes, évi gyakoriságúra emelkedett a szovjet—amerikai csúcstalálkozók gyakorlata. Az SZKP főtitkára elmondta még: a Szovjetunió arra törekszik, hogy a két hatalom kapcsolatainak továbbfejlesztése visszafordíthatatlan folyamattá váljék. Ez a szovjet politika nem átmeneti jelenség. Nixon válasza: „Gyakorlati emberek lévén, tudjuk, hogy még hosszú utat kell megtennünk.” Június 22., péntek A nap hatalmas meglepetést hozott. Kiderült, hogy a csúcstalálkozónak „két csúcsa” is van. Miután a csütörtöki két egyezményről mindenki azt hitte, hogy azokat újabbak és fontosabbak aligha követhetik, Nixon a déli órákra, megint csak az East Roomba, újabb aláírási szertartásra hívta meg a kongresszusi vezetőket. Senki nem tudta, milyen egyezményről vagy nyilatkozatról lehet szó. De a kíváncsiság nem tartott sokáig, elérkezett a kiemelkedő események egyik legfontosabbja is: Brezsnyev és Nixon egyezményt írt alá a nukleáris háború megakadályozásáról. Mindkét oldalon az volt az egyöntetű vélemény, hogy ez jelenti az igazi határkövet a szovjet—amerikai kapcsolatok történetében. Az egyezmény kimondja: el kell kerülni a nukleáris háborúval való fenyegetést más országokkal, a másik fél szövetségeseivel szemben is. Az aláírást megelőzően megint Kissinger tartott sajtótájékoztatót. Elismeréssel adózott a szovjet diplomácia kezdeményezésének. Tavaly — mint mondotta — a szovjet vezetők vetették föl a megállapodás gondolatát. Az aláírásnál Brezsnyev az okmányt „valóban történelmi jelentőségűnek” nevezte. Ezt az azonnal megjelent kommentárok megerősítették: „A csúcs csúcspontjához érkeztünk.” James Reston gondolatai a New York Timesban: „Ha a két vezető hatalom kölcsönösen belátja, hogy nem kell félnie egymástól, valóban reális lehetőség nyílik az iszonyatos összegeket fölemésztő fegyverkezési verseny megfékezésére, s így a század második felének nemcsak a félidejéhez érkeztünk, hanem politikai fordulópontjához is.” Az is kiderült egykettőre, hogy Nixon elnök egy órával az ünnepélyes aláírás előtt találkozott a kongresszusi vezetőkkel, és támogatásukat kérte a nagy jelentőségű megállapodáshoz. Brezsnyevnek ezen a napon más jellegű programja is volt. Az ő nevében Schultz, Nixon gazdasági főtanácsadója, pénzügyminiszter mintegy ötven üzletembert hívott meg a Blake House-ba, a szovjet államférfi szálláshelyére. (Néhány cég a listáról: General Motors, IBM, US Steel, Pan American Airways, Boeing, Bank of America. Brezsnyev vázolta a Szovjetunió gazdasági, főként külkereskedelmi törekvéseit.) Majd Brezsnyev és Nixon repülőgépen. Az irány: a kaliforniai San Clemente, az elnöki rezidencia, a tárgyalások újabb szakaszának színhelye. De az eszmecsere a légi úton, repülés közben is folytatódott. Június 23., szombat Magyar idő szerint szombat hajnalban (helyi idő szerint azonban már péntek este) érkezett meg Brezsnyev és Nixon a San Clemente közelében levő Toro légitámaszpontra. Onnan helikopteren tették meg a pár perces utat a Csendes-óceán partján levő „nyugati Fehér Házba”. Szombaton reggel a hét eleji 40 fokos hőséghez képest valamivel enyhébb, alig 30 fokos melegben készült fel Brezsnyev és Nixon a tanácskozások újabb, ezúttal záró fordulójára. Ez a déli órákban kezdődött és délután fél ötig tartott. Délután a „nyugati Fehér Ház” úszómedencéje körül a Nixon házaspár „nyári fogadást” adott. Ezen a szovjet vendégek a kaliforniai társadalmi és kulturális élet képviselőivel, s ezen belül az Egyesült Államok nyugati partvidékének néhány gazdasági, ipari vezetőjével is találkoztak. Szombaton Zamjatyin szovjet és Ziegler amerikai szóvivő búcsúsajtóértekezletet tartottak. A főtitkár, illetve az elnök nevében közölték, hogy a csúcstalálkozó résztvevői rendkívül elégedettek a tárgyalások eredményével, az egyezményekkel, a légkörrel és a két vezető között kialakult szívélyes, konstruktív személyes kapcsolattal. Egyben bejelentették, hogy a három nagy amerikai televíziós hálózat vasárnap este közvetíti Brezsnyev tévébeszédét. A szó politikai értelmében a a szombati nap lényeges eseménye az volt, hogy befejezték a közös közlemény megfogalmazását. WASHINGTON, STATE DEPARTMENT: GROMIKO ÉS ROGERS ALÁÍR „Az idén sokkal gyorsabban tértünk rá az érdemi munkára"