Magyarország, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1973-07-01 / 26. szám

MAGYARORSZÁG 1973/2- ra és a turisztika kiszélesítésére. De természetesen csak akkor, ha kellőképpen tiszteletben tartják az egyes országok törvényeit, hagyo­mányait és szokásait.” Az ebédről távozóban Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnö­ke és Mansfield, a demokrata párti többség vezetője kijelentette: fenntartás nélkül támogatja a kongresszusban a legnagyobb ked­vezmény elvének kiterjesztését a szovjet—amerikai kereskedelemre, és mindketten helytelenítették azoknak a törvényhozóknak a ma­gatartását, akik ezt bizonyos „szovjet engedményekhez” próbál­ják kötni. Az ebéd után ismét a Fehér Házban kétórás Brezsnyev—Nixon tárgyalás, ezúttal a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok tovább­fejlesztéséről. Két óra múltán az államférfiak jachtra szálltak, sé­tahajózás a Potomac folyón. Heli­kopter, a következő színhely Camp David. Erdőséggel koszorú­zott, hegytetőn épült nyaraló, har­minc éve ide vonult vissza elmél­kedni a második világháború ide­jén Franklin D. Roosevelt. Azóta az elnökök kedvelt „menedékhe­lye”. Itt folytatta Brezsnyev és Nixon a kötetlen beszélgetést a késő éjszakai órákig. Közben Washingtonban Patoli­­csev és Shultz amerikai pénzügy­­miniszter mintegy „melléktermék­ként” adóügyi egyezményt írt alá. Miután gyorsan növekszik a Szov­jetunióban dolgozó amerikai, illet­ve az Egyesült Államokban tevé­kenykedő szovjet szakemberek száma, az egyezménynek az a cél­ja, hogy megakadályozza a kettős adóztatást. Június 20., szerda Camp Davidben a kedden meg­kezdett párbeszéd folytatódott igen hosszasan. Kiszivárgott a hír: Brezsnyev és Nixon elfogadta a stratégiai támadófegyverek kor­látozására vonatkozó irányelveket. Közben Zamjatyin és Ziegler ame­rikai szóvivő közös sajtóértekezle­tet tartott az eddigi eszmecserék­ről. Főként a gazdasági együttmű­ködésről. Zamjatyin megállapítá­sai: „A Szovjetunió nem azért ér­dekelt a kereskedelem fejlesztésé­ben, hogy egyoldalú előnyökhöz jusson. Meggyőződésünk szerint a kölcsönös előnyöknek kell alapul szolgálniuk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az amerikai cégek is érdekeltek a kereskedelem kiszéle­sítésében. A gazdasági együttmű­ködés lehetőségei természetesen még nincsenek kihasználva. A Szovjetunió kész nagyszabású és hosszú távú — tíz-tizenöt éves — megállapodást kötni az Egyesült Államokkal. Mi semmit sem aka­runk az USA-tól ingyen, és ő sem kíván tőlünk semmit ingyen kap­ni. A hosszú távú együttműködést csakis a kölcsönös előnyök bizto­síthatják.” Június 21., csütörtök Fehér Ház, délután fél négy óra. Az East Room, a Keleti terem. Brezsnyev és Nixon néhány órá­val korábban lépett csak ki a he­likopterből, amely Camp Dávidból visszahozta őket a szövetségi fő­városba. És most már az ajtónálló kiált: „Az Egyesült Államok elnö­ke és a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára.” Berregnek a filmfelvevők, kattognak a fényké­pezőgépek, zümmögnek a kame­rák. „Elérkezett a csúcsok csúcsa” — mondják. Brezsnyev és Nixon leül a faragott, barna asztalhoz, két okmányt tesznek eléjük, vö­rös és kék bőrbe kötve. Az egyik az atomenergia békés felhasználá­sában megvalósítandó széles körű szovjet és amerikai együttműkö­dést írja elő, a másik a megálla­podás a stratégiai támadófegyve­rek további korlátozását célzó tárgyalások alapelveiről. A fontosabb és korszakalkotó a SALT-tárgyalásokról szóló. Hét pont, amint a Fehér Házban gyor­san elnevezték: „A józanság hét parancsolata.” Rögzíti az eddigi tárgyalásokon már elért haladást. Utána kimondja: „A felek még az idén komoly erőfeszítéseket tesz­nek, hogy kidolgozzák a hadászati támadó fegyverzet korlátozására vonatkozó teljesebb intézkedések­ről szóló állandó egyezmény téte­leit, hogy azt 1974-ben aláírhas­sák.” A korlátozások érinthetik a hadászati támadó fegyverzetnek mind a mennyiségét, mind a mi­nőségi tökéletesítést. Az ellenőr­zést „nemzeti műszaki eszközök­kel” gyakorolják. Az atomenergia békés felhaszná­lásáról kötött egyezmény ki­mondja, hogy ezt a kooperációt szilárdabb alapokra helyezik és hosszabb távúra változtatják. Bő­vítik és elmélyítik az együttműkö­dést az atomenergia kutatásában, előállításában és feldolgozásában, elsőrendű célnak tekintve új ener­giaforrások megteremtését. A kooperáció három területre össz­pontosul: az irányított termonuk­leáris szintézis, gyors neutronok­kal működő reaktorok, az anyag alapvető tulajdonságainak kuta­tása. Kölcsönös megállapodás alap­ján kibővítésre is van lehetőség. A végrehajtásra szovjet—amerikai vegyes bizottságot alakítanak. A történelminek mondott ese­mény után a Szovjetunió washing­toni nagykövetségén Brezsnyev vacsorát adott Nixon tiszteletére. Az elhangzott pohárköszöntő szenzációja: a szovjet pártfőtitkár 1974-re meghívta az amerikai el­nököt Moszkvába. A nyilvánosság előtt született az újabb „diplomá­ciai megállapodás”: Nixon a meg­hívást nyomban elfogadta, és ezzel szinte intézményes, évi gyakorisá­gúra emelkedett a szovjet—ameri­kai csúcstalálkozók gyakorlata. Az SZKP főtitkára elmondta még: a Szovjetunió arra törekszik, hogy a két hatalom kapcsolatainak to­vábbfejlesztése visszafordíthatat­lan folyamattá váljék. Ez a szov­jet politika nem átmeneti jelen­ség. Nixon válasza: „Gyakorlati emberek lévén, tudjuk, hogy még hosszú utat kell megtennünk.” Június 22., péntek A nap hatalmas meglepetést ho­zott. Kiderült, hogy a csúcstalál­kozónak „két csúcsa” is van. Mi­után a csütörtöki két egyezmény­ről mindenki azt hitte, hogy azo­kat újabbak és fontosabbak aligha követhetik, Nixon a déli órákra, megint csak az East Roomba, újabb aláírási szertartásra hívta meg a kongresszusi vezetőket. Senki nem tudta, milyen egyezményről vagy nyilatkozatról lehet szó. De a kíváncsiság nem tartott sokáig, el­érkezett a kiemelkedő események egyik legfontosabbja is: Brezsnyev és Nixon egyezményt írt alá a nukleáris háború megakadályozá­sáról. Mindkét oldalon az volt az egyöntetű vélemény, hogy ez je­lenti az igazi határkövet a szov­jet—amerikai kapcsolatok történe­tében. Az egyezmény kimondja: el kell kerülni a nukleáris háborúval való fenyegetést más országokkal, a másik fél szövetségeseivel szem­ben is. Az aláírást megelőzően megint Kissinger tartott sajtótájékoztatót. Elismeréssel adózott a szovjet diplomácia kezdeményezésének. Tavaly — mint mondotta — a szovjet vezetők vetették föl a meg­állapodás gondolatát. Az aláírásnál Brezsnyev az ok­mányt „valóban történelmi jelen­tőségűnek” nevezte. Ezt az azon­nal megjelent kommentárok meg­erősítették: „A csúcs csúcspontjá­hoz érkeztünk.” James Reston gondolatai a New York Times­­ban: „Ha a két vezető hatalom kölcsönösen belátja, hogy nem kell félnie egymástól, valóban reális lehetőség nyílik az iszonya­tos összegeket fölemésztő fegyver­kezési verseny megfékezésére, s így a század második felének nemcsak a félidejéhez érkeztünk, hanem politikai fordulópontjához is.” Az is kiderült egykettőre, hogy Nixon elnök egy órával az ünne­pélyes aláírás előtt találkozott a kongresszusi vezetőkkel, és támo­gatásukat kérte a nagy jelentőségű megállapodáshoz. Brezsnyevnek ezen a napon más jellegű programja is volt. Az ő nevében Schultz, Nixon gazdasá­gi főtanácsadója, pénzügyminiszter mintegy ötven üzletembert hívott meg a Blak­e House-ba, a szovjet államférfi szálláshelyére. (Néhány cég a listáról: General Motors, IBM, US Steel, Pan American Airways, Boeing, Bank of Ameri­ca. Brezsnyev vázolta a Szovjet­unió gazdasági, főként külkereske­delmi törekvéseit.) Majd Brezsnyev és Nixon repü­lőgépen. Az irány: a kaliforniai San Clemente, az elnöki reziden­cia, a tárgyalások újabb szakaszá­nak színhelye. De az eszmecsere a légi úton, repülés közben is foly­tatódott. Június 23., szombat Magyar idő szerint szombat haj­nalban (helyi idő szerint azonban már péntek este) érkezett meg Brezsnyev és Nixon a San Cle­mente közelében levő Toro légi­­támaszpontra. Onnan helikopteren tették meg a pár perces utat a Csendes-óceán partján levő „nyu­gati Fehér Házba”. Szombaton reggel a hét eleji 40 fokos hőség­hez képest valamivel enyhébb, alig 30 fokos melegben készült fel Brezsnyev és Nixon a tanácsko­zások újabb, ezúttal záró forduló­jára. Ez a déli órákban kezdődött és délután fél ötig tartott. Dél­után a „nyugati Fehér Ház” úszó­medencéje körül a Nixon házaspár „nyári fogadást” adott. Ezen a szovjet vendégek a kaliforniai tár­sadalmi és kulturális élet képvi­selőivel, s ezen belül az Egyesült Államok nyugati partvidékének néhány gazdasági, ipari vezetőjé­vel is találkoztak. Szombaton Zamjatyin szovjet és Ziegler amerikai szóvivő búcsú­sajtóértekezletet tartottak. A fő­titkár, illetve az elnök nevében közölték, hogy a csúcstalálkozó résztvevői rendkívül elégedettek a tárgyalások eredményével, az egyezményekkel, a légkörrel és a két vezető között kialakult szívé­lyes, konstruktív személyes kap­csolattal. Egyben bejelentették, hogy a három nagy amerikai tele­víziós hálózat vasárnap este köz­vetíti Brezsnyev tévébeszédét. A szó politikai értelmében a a szombati nap lényeges eseménye az volt, hogy befejezték a kö­zös közlemény megfogalmazását. WASHINGTON, STATE DEPARTMENT: GROMIKO ÉS ROGERS ALÁÍR „Az idén sokkal gyorsabban tértünk rá az érdemi munkára"

Next