Magyarország, 1977. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-02 / 1. szám
Igencsak komor arccal olvasta fel Benjamino Olivi, az EGK bizottságának szóvivője egy sebtében összehívott sajtókonferencián a brüsszeli bizottság nyilatkozatát: „Az OPEC által elhatározott nyersolajáremelés komoly terhet jelent a világgazdaságnak s ezen belül különösen a közösség tagállamainak. Bővíti a gazdasági fellendülést bizonytalanná tevő tényezők számát, megnöveli az amúgy is erős inflációs irányzatot és elmélyíti a fizetésimérleghiányt” — hangoztatta a nyilatkozat. A hivatalos komorság és a peszszimista hangú nyilatkozat ellenére a brüsszeli bizottság s vele együtt a Közös Piac tagállamainak sok vezető gazdasági szakembere, politikusa, alighanem megkönnyebbülten sóhajtott fel azon a reggelen, amikor ismeretessé vált a nyersolajtermelők szervezetének határozata. Az áremelés mértéke ugyanis alatta maradt a várt szintnek. Az OPEC egységében mutatkozó törés — Szaúd-Arábia és az Arab Emirátusok Szövetségének különvéleménye — pedig kifejezetten „biztató jelenségnek” tűnik Nyugat-Európa számára. Az „olajfegyver éle kicsorbult”, márpedig ez a fegyver korábban Damoklész kardjaként fenyegette a kilenceket, legalábbis erre hivatkoztak nemegyszer a gazdasági nehézségek magyarázataként Brüsszelben. Nagyfokú függés Kétségtelen tény, hogy az Európai Gazdasági Közösség még mindig alapvetően nyersolajimportra szorul saját energiaszükségletének fedezésére. A kilenc ország 1973 előtt több mint 60, de még jelenleg is 57 százalékban főként a Közel-Keletről behozott olajat használja fel elektromos energia előállítására, illetve üzemanyagként. Bár már évekkel ezelőtt határozatot fogadtak el az energiatakarékosságra, ezzel az import csökkentésére, ebből gyakorlatilag igen keveset valósítottak meg. Sőt az import mennyisége átmeneti csökkenés után ma nagyjából azonos szinten van, mint 1973 előtt — igaz, arányai valamelyest megváltoztak. Az EGK miniszteri tanácsának 1974. decemberi határozata szerint a kilenc országnak 1985-ig hatvanról ötven százalékra kellene csökkentenie függőségét az importált energiától. Az idén hozzávetőleges becslés szerint (nyersolaj-egyenértékre számítva) 907 millió tonna az energiaszükséglet. Ebből csak 405 millió tonnát tudnak saját forrásból fedezni, vagyis a függés változatlanul 57 százalékos. Viszont a nyersolaj terén a helyzet ennél sokkal rosszabb: az 500 millió tonna felhasznált nyersolajból 475 milliót kell behozni a Közös Piacon kívüli országokból. (Az energiaszükséglet fedezésének más forrásai a szénnel, lignittel, földgázzal működő erőművek, fűtőberendezések, nukleáris erőművek.) A bizottság most távozó alelnöke, Henri Simonet szerint ugyan lehetséges több mint 10 százalékos megtakarítás az energiafogyasztás ésszerű csökkentésével, a takarékossággal, de mélyrehatóbb korlátozó rendelkezésekkel egyedül Franciaországban kísérleteznek, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés fogyasztásának csökkentése mellett még a magánháztartások fogyasztását is befolyásolják. (Például: meghatározzák a fűtésre használható olaj felső határát és megszabják a közhivatalok, a lakások fűtésének hőfokát.) A nagyfokú függés tehát kétségtelenül továbbra is veszélyes a Közös Piac tagjai számára. Azt sem lehet elvitatni, hogy az olajárak felemelése sokban járult hozzá a nyugat-európai gazdasági válság kiéleződéséhez — bár korántsem egyedül felelős azért. Mindenesetre szinte valamennyi fontosabb iparágban és a mezőgazdaságban is befolyásolta az önköltség emelkedését, a termékek megdrágulását, közvetve kihatott más nyersanyagok árának emelkedésére s mindenekelőtt véget vetett a korlátlan fellendülésbe vetett, széles körben reklámozott hitnek. Az újabb áremelésről szóló híreket a közös piaci országok sajtója, rádiója, televíziója november végén ezért már-már úgy terjesztette, mint a közelgő világvége előjeleit. A hágai csúcstalálkozóra is az aggodalom nyomta rá bélyegét. Differenciált hatások Az EGK a nyersolajtermelők értekezletére készülve kiszámította, hogy 10 százalékos áremelés körülbelül évi ötmilliárd dollárral növelné meg olajszámláját., A közösség egészére nézve ez egyáltalán nem elviselhetetlen tényező. A problémát inkább az okozza, hogy az egyes tagállamok között a terhek nem egyenletesen oszlanának meg. Az a három ország, amelynek külkereskedelmi mérlegében jelenleg is több-kevesebb felesleg mutatkozik, az NSZK, Hollandia és Belgium kisebb-nagyobb erőfeszítéssel már exportárainak különösebb emelése nélkül is el tudja viselni az ilyen fokú áremelést. A gazdaságilag igen nehéz helyzetben lévő Anglia számára ugyan a pillanatnyi emelés sok problémát okozna, de távlatban hasznos: az Északi-tenger olajmezői fokozatosan belépnek a termelésbe és Nagy-Britannia néhány éven belül nemcsak saját szükségletét tudja fedezni, hanem nyersolajexportőr is lehet. London azért is érdekelt viszonylag magasabb árakban, mert a tengeri olajmezők kiaknázásához szükséges beruházások igen nagyok, aránytalanul magasabbak, mint a szárazföldi olajkutak megnyitásának költségei. A magántőke beruházási kedvét pedig csak akkor lehet biztosítani, ha a befektetett összeg viszonylag hamar megtérül, sőt profitot hoz, a magasabb olajárak révén. Viszont Franciaország, Olaszország és az EGK kisebb tagjainak Világgazdaság A brüsszeli Az OPEC és „Olajboltok egy része számára az áremelés súlyos következményekkel járhat: termelésük annyira megdrágul, hogy elveszti versenyképességét, fizetési mérlegük hiánya a jelenleginél is nagyobb lesz, tartalékaik lecsökkennek. Igaz, hogy Párizs kényszer-takarékossági terveket készített (Giscard d’Estaing az EGK egésze számára is meg akarta szabni az olaj behozatalra fordítható összegek felső határát a hágai csúcsértekezleten), Róma pedig jelenlegi stabilizációs terveit már a várható 10 százalékos áremelés figyelembevételével igyekezett elkészíteni, de az alapkérdésre ezek a tervek nem adnak feleletet. Az olaj fele Az OPEC megosztottsága most felvillantja a reménysugarakat, biztató jel a kilencek számára. Ennek egyik oka az, hogy az EGK tagállamai nyersolaj-behozatalának igen jelentős része származik Szaúd-Arábiából, illetve az Arab Emirátusok Szövetségéből. Tavaly például az egész olajimport nagyjából 460 millió tonna volt, ebből egyedül Szaúd-Arábia mintegy 140 milliót fedezett, az emirátusok exportjával együtt pedig csaknem a közös piaci behozatal felét adta, így az évi import majdnem felerészben olyan államokból érkezik, a kilenceshez, amelyek csak öt százalékkal emelik fel a nyersolaj árát. Az sem lehetetlen, hogy ez az arány javulni fog: mivel Rijád úgy határozott, hogy megszünteti korábban önként vállalt termelési korlátozásait, nagyobb mennyiségű olajat kínálhat Nyugat-Európának. (A kérdés persze nem egyszerű: a piac szabályozását a nagy monopóliumok végzik, az EGK számla a Közös Piac viszonya ” kiújuló versenyek tagállamainak vannak bizonyos szerződéses kötelezettségeik is, így aztán nem mehetnek egyik pillanatról a másikra egyszerűen át az alacsonyabb árakat mutató „olajboltba”.) Ennél biztatóbb a kilencek számára maga a megosztottság ténye: a továbbiakban nyilván módot teremt az alkudozásra, az újabb áremelések meggátlására. Az eredetileg ötmilliárd dolláros számlatöbblet most csak két és fél, három milliárd lesz, vagyis olyan összeg, amelyet az EGK gazdasága viszonylag nagyobb erőfeszítések nélkül kiegyensúlyozhat. Az első becslések szerint például az ipari termelés pluszköltsége csak egy százalék körül lesz az árváltozás következtében, s ha az újabb jelentős emelést sikerül megakadályozni, az olajszámla növekedése nem mélyíti el a gazdasági visszaesést. Veszély maradványok A megkönnyebbülés természetesen csak viszonylagos, hiszen a veszélyek korántsem hárultak el teljesen. A megoldás pedig még mindig igen távolinak tűnik. Ha a Közös Piac valóban csökkenteni akarja függőségét az importált nyersolajtól, nagyon nagy programot kell végrehajtania mind az energiatakarékosság terén, mind pedig saját belső energiaforrásainak fejlesztése során. (Ez a program is rendkívül ellentmondásos, mert nem kis mértékben a nukleáris erőművek építésére alapul. Ezek nyersanyaga viszont szintén importból származik, építési költségük pedig olyan magas, hogy jelenleg a tőke kevéssé érdekelt benne, állami erőből történő fejlesztésre pedig kevés a pénz.) Mindenesetre igen jellemző, hogy a nehézségek ellenére sincs meg a három év óta szorgalmazott közös energiaprogram — a tagállamok érdekei ugyanis gyakran homlokegyenest ellentétesek egymással. Veszélyt jelent a kilencek számára az is, hogy az OPEC megosztottsága nem segítette elő számukra a közös álláspont kialakítását a párizsi világgazdasági értekezlet, a fejlett és a fejlődő országok „észak-dél” tanácskozásának tavaszra halasztott fordulójára. A borús nyugat-európai égbolt tehát korántsem tisztult ki teljesen, csupán egy-két helyen csillan fel reménysugár. A gazdaság nehézségeknek az olajárak csak egyik, bár korántsem elhanyagolható tényezőjét jelentik. A több összetevőnél azonban egyelőre kevés változásban reménykedhetnek a Közös Piac tagállamai. KIS CSABA OLAJFÚRÓSZIGET AZ ÉSZAKI-TENGEREN Az OPEC megosztottsága felvillantja a reményeket MAGYARORSZÁG 1977/1