Magyarország, 1983. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-02 / 1. szám
Stratégia-dosszié Fegyverek, fogalmak Korlátozás és csökkentés Az erőegyensúly alapjain Napjainkban anemzetközi eseményekről szóló cikkek, tudósítások tele vannak katonapolitikai fogalmakkal.. .Ez a kor egyik jellemzője. Nélkülük már lehetetlen lennekifejezni a szándékokat, törekvéseket, legyen szó akár a béke, a status quo védelméről, vagy éppen az ellenkező törekvésekről. A hírközlésben oly nagy tömegben jelentkeznek ezek a fogalmak és szakkifejezések, hogy valóban nehéz eligazodni köztük. Az alábbiakban csupán as leggyakrabban használt szakkifejezések rövid magyarázatát adjuk. Fegyverrendszer és triád A katonai egyensúlyi helyzet felmérésénél a legfontosabb tényezők mindkét oldalon a hadászati fegyverrendszerek. A fogalom azóta ismeretes, hogy a rakétanukleáris fegyverek megjelenésével a reálisan elképzelhető háborúk jellege is átalakult. Immár nem egymást követő hadműveleteik, ütközetek, hanem, rakétanukleáris csapások játszanak a meghatározó szerepet a háborúk kimenettelében. Hadászatinak azokat a fegyverrendszereket nevezik, amelyeket, ha meglepetésszerűen, illetve tömegesen alkalmaznak, meghatározhatják a háború kimenetelét. Ezek egymással kölcsönös összefüggésben állnak. Vannak hadászati támadó fegyverrendszerek (ezekről még szót ejtünk), stratégiai védelmi rendszerek, továbbá olyan középhatótávolságú eszközök, amelyek csak bizonyos térségekben vagy csak bizonyos országokra jelentenek hadászati fenyegetést. Ez utóbbiak közé tartoznak az „eurorakéták”, főleg azok a Nyugat-Európába telepíteni tervezett amerikai eszközök, amelyek segítségével csapást tudnak mérni a Szovjetunió fontos ipari és katonai központjaira. Ugyanakkor az amerikai állítással szemben a szovjet SS—20-as rakéták nem tekinthetők ilyen eszközöknek, mert azok nem képesek európai telepítési körzetükből csapást mérni az Egyesült Államokra. Megbéníthatják azonban az előretolt amerikai nukleáris rendszereket Európában, amelyeket 1983-ban robotrepülőgépekkel és Pershing—2 rakétákkal akarnak kiegészíteni. Ezeket együttvéve nevezik a napi sajtóban „eurohadászati fegyvereknek”. A Pentagon szóhasználata szerint az amerikai stratégiai fegyverek „három lábon állnak”, vagyis egyszerűbben: az Egyesült Államok stratégiai csapásmérő erői három komponensből tevődnek össze, s ezeket együttesen nevezik triádnak, illetve triásznak. Ide tartoznak elsősorban az amerikai területre telepített interkontinentális ballisztikus rakéták. Ezek között még rendszerben áll két Hiten típusú, de ezeket az évtized végéig fokozatosan kivonják a nukleáris arzenálból. Már 1963-ban megkezdték felcserélésüket a Minuteman I., illetve Minuteman II. típusokkal. Ezek együttes száma mintegy 1000 rakéta, s ezek egyenként három nukleáris robbanófejet képesek különböző célokba juttatni. A második tényező: a hadászati bombázók. Alegismertebb közöttük a B—52-es „légierőd”. Ezekből a nyolc kiasfutóműivel felszerelt, 1955 óta rendszerben álló, lassanként elavuló gépekből 348 darab felett rendelkezik a stratégiai légierő parancsnoksága. Korszerűsítésük folyamatban van, főleg olyan értelemben, hogy robotrrepülőgépekkel szerelik őket fel. Atriász harmadik eleme a rakétahordozó tengeralattjáró. A legrégibbek a Poláris típusúak (34 darab) s valamivel későbbiek a Poseidon típusúak (31 darab). Ezek együttesen 5000nukleáris robbanófejet hordozhatnak. A Newsweek székit a majdnem interkontinentális hatótávolságú rakéták segítségével viszonylag kicsiny tengeralattjáró flotta a Földközi-tengerről, illetve a Csendes-óceánról egyszerre indított eszközeivel ,képes lenne a Szovjetunióvalamennyi nagyvárosának megsemmisítésére alig fél óra leforgása alatt. Ezért is,mint látni fogjuk , a Pentagon óriási költségeket szán a triász harmadik tényezőjének továbbfejlesztésére. A sebezhetőségi ablak Mielőtt tovább mennénk, néhány szót kell ejteni e hatalmas rendszerek felhasználásának módjáról. A három „C” nem más, mint commandement, controle, communications — vagyis az irányítás, ellenőrzés és hstpösszeköttetés. Arról van szó, hogy összefüggő számítógéprendszer feladatává akarják tenni a célpont-megválasztást, sőt a célpont-módosítást is, függően a helyzet változásaitól. A változásokat a rendszer legfontosabb elemei, a műholdak jeleznék, amelyek az amerikai feltevések szerint érzékelni és közvetíteni lennének képesek az ellenfél rakétáinak kilövését, pályáját stb. Ez a rendszer a szakértők szerint még gyermekcipőben jár. Azonban ha az űrkutatási eredményekre gondolunk, akkor könnyen megérthetjük, hogy „a három C” mindkét oldalon megvalósítható és tökéletesíthető. Az erőegyensúly már régóta nem csupán azt jelenti, hogy ha az egyik fél támadást indít a másik ellen, akkor visszavágó csapást szenvedne el, hanem azt is, hogy ezek a csapásokmindkét részről többszörösen megismételhetők. Éppen azért van alapvető egyensúly, mertmind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok olyan rakétanukleáris csapásmérő kapacitásokkal rendelkezik, amelyek egymás sokszoros megsemmisítését is lehetővé teszik. Jogos a kérdés, hogy ebben a helyzetben azEgyesült Államok jelenlegi vezetői a tárgyalásokkal szemben miért a fegyverkezési versengés fokozását helyezik előtérbe? Ez természetesen az amerikai választópolgár fejében is felmerül. A tájékozatlan átlagember megtévesztésére találtak ki Amerika vezetői egy tetszetős szópárost, a sebezhetőség ablakát. Ez azt jelentené — ha lenne komoly értelme —, hogy az Egyesült Államok ugyan jól védett épület, de van rajta egy „ablak”, amelyen keresztül sebezhető. A hatvanas években például aztt állították, hogy a Szovjetunió fölénybe került ,a célbajuttató rakéták tekintetében. Később kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz. A hadiipar mindenesetre megkapta a szükséges megrendeléseket. Ekkor beszéltek először arról,hogy — úgymond — „be kell csukni a sebezhetőség ablakát”. Az adófizetők sok milliárdjába került ez. Most Reagan elnök beszélt — teljesen homályos fogalmakban — az Egyesült Államok sebezhetőségéről, azonban nem tudtamegfogalmazni, hogy vajon melyek azok a fegyverek, amelyekkel szemben „be kell csukni az ablakot”. Kétségtelen azonban, hogy ez az ablak csakoganis a triász mindhárom elemére vonatkozó erőltetett minőségi fegyverkezést jelent. Ez nem propagandafrázis, hanem kezdeti stádiumba lépett program, amelynek a megvalósításához — legalábbis annak első lépcsőjéhez — a republikánus jobboldal hatalmas pénzeket erőszakolt ki a törvényhozástól. Arról van szó, hogyAmerika mai vezetői nem hajlandók belenyugodni a nemzetközi erőegyensúlyba, hanem szeretnének visszatérni legalábbis a viszonylagos amerikai fölény állapotához. Ezt „az első csapás kapacitásával” próbálják megvalósítani. Ismeretes, hogy a szovjet fél 1982 szeptemberében ünnepélyesen lemondott az atomfegyverek elsőként való alkalmazásáról. Fegyverkezési szempontból ezzel teljesen új helyzet született Az Egyesült Államok viszont olyan irányú fegyverkezést folytat, amely éppen ahhoz a bizonyos első csapáshoz adna lehetőséget számára. Mer Carter idején meghirdették, Reagan alatt megerősítették, hogy a hivatalos amerikai stratégia álláspontja: háború esetén meglepetésszerű koncentrált csapással szétverni a Szovjetunió stratégiai fő erőit. Ezáltal annyira legyengíteni vélik a visszavágó csapást, hogy bár az súlyos veszteségeket okozna Amerikáinak, de nem semmisítené meg, miközben a további amerikai nukleáris eszközök bevetése teljesen térdre kényszerítené a szovjet felet. Ezt a mindent józan szakember általilluzórikusnak minősített elképzelést a triász három fő elemében a következő eszközökkel szeretnék megvalósítani. Az MX-rendszer Már a hetvenes évek elejétől kezdve vita folyik arról, hogy a Minuteman szárazföldi telepítésű interkontinentális ,ballisztikus rakétákat modernebb eszközökkelkellene felcserélni. (Említést érdemel, hogy kiváló amerikai katonai tervezők is helytelenítik a Main üzem a nők cseréjét.) Régóta a tervezőaisztalon van — egy-két kísérleti darabot már állítólag kilövésre kész állapotban elkészítették — az MX rakéta. Lényeges haditechnikai újdonságot nem jelent. Háromlépcsős, mintegy 85 tonnás, közel 20 méter hosszú rakétákról van szó, amelyek a korábbi amerikai típusoknál pontosabbak, és tolóerejük valóbannagyobb. Ezt a modern szilárd hajtóanyag alkalmazása teszi lehetővé, egyéb tényezők mellett. A megnövekedett tolóerő eredményeként a kísérleti példányok 10, a további tervek szerint 12 robbanófejet lennének képesekcélba juttatni. Természetesen szó van az elektronikus berendezések korszerűsödéséről is. Tulajdonképpen nem maga a rakéta váltott ki esztendőkön át izgalmat, hanem az a vita, amely a telepítés módjáról folyt. Carter volt elnök hadügyminisztere, Harold Brown amellett foglalt állást, hogy egymástól 15—30 kilométernyi távolságba elhelyezett silórendszerű indítóállásokba kell az MX-eket állítani. Az állásokat föld alatti folyosók kötnék össze, egy részük üres lenne, s a rakéták nagy hányada szünet nélkül a föld alatti folyosókon mozogna, így próbálták volna biztosítani a rendkívül költséges MX-ek sebezhetetlenségét. (Az első 100 darab több mint 20 milliárd dollárba fog kerülni, de szinte bizonyos, hogy ezt a tervezett összeget túllépik.) Azonban a Brown-féle telepítési terv önmagában is dollármilliárd AMERIKAI ATOM-TENGERALATTJÁRÓ Műholdkapcsolatot használ fel MAGYARORSZÁG 1983/1