Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-05 / 1. szám
4 MAGYARORSZÁG 1986/1 Ausztria A hajó és a kapitány Egy válság utórezgései Sinowatz határozottsága Mindössze egy héttel a nagy feltűnést és belpolitikai vihart kavart csőd előtt a Die Presse munkatársának még a következő kijelentést tette Oskar Grünwald, az állami ipart irányító Osztrák Iparigazgatási Társaság (ÖI AG) elnöke: „Már kint van ugyan fejünk a vízből, de azt még nem mondhatjuk, hogy meg is tanultunk úszni.” Mindebből az a logikus következtetés vonható le — fűzte tovább gondolatait az osztrák napilap —, hogy könnyen ellephetik a vízen háborgót a hullámok ... „Átszakadt a gát” A gazdaságpolitikusok által megjósolt tragédia ide is következett: elsüllyedt az osztrák állami ipar „vezérhajója”, a VÖESTAlpine konszern. Méghozzá igen tekintélyes, több mint 5 milliárd schillinges veszteségben. (Az illetékes vezetőik szeptember végén még azt közölték, hogy legfeljebb néhány száz millió schillinges veszteség várható 1985-ben.) Az állami konszernnek legutóbb 1981-ben volt hasonlóan nagy bukása, akkor 5,8 milliárd schilling. Az ÖIAG-hoz tartozó vállalatok 1979-ben értek el utoljára nyereséget, azóta minden évet kisebbnagyobb veszteséggel zártak, amelyek összege 1985-ig 28 milliárd schilling volt, ráadásul megszűnt több mint 17 900 munkahely is. (Ezúttal egy rendkívül kockázatos, s minden bizonnyal az egyébként is súlyos helyzettel összefüggő gazdaságpolitikai döntéssorozat volt a bukás oka. A VÖEST-Alpinen belül ugyanis néhány évvel ezelőtt leányvállalatot hoztak létre, amely 1982-től kezdve az egyre több bizonytalansági tényezőt hordozó olajüzlettel próbált nyereséget elérni. A leányvállalat azóta megbukott vezetőinek valószínűleg nem jutott eszükbe dr. Bruno Kreisky exkancellár mondata, miszerint „aki az olajjal üzletel, az kalandor”. Eleinte úgy nézett ki, hogy a „fekete arany” nagy mennyiségű vásárlása és más piaci helyzetben, drágább áron való továbbadása eredményt hoz. 1982-ben a leányvállalat 7,5 milliárd schillinges összforgalmából mindössze 33 százalék jutott az olajüzletre. 1983-ban a 31 milliárdos forgalom 70 százaléka származott az olajból. 1984-ben a 108 milliárdos forgalom már 84 százalékban az olajüzletre támaszkodott. 1985-ben azonban váratlanul nagy veszteségek támadtak a határidős olajügyletekből, s ezek olyan mértékben terhelték meg az egyébként is veszteséges konszernt, hogy a „gát átszakadt” — a csődihelyzetet csak újabb nagy állami támogatással sikerült elhárítani.) Nem az első esetben fordult elő az utóbbi években,hogy az államosított ipar a bírálatok kereszttüzébe került Ausztriában. 1982- ben — 3,5 milliárd schillinges állami segély folyósítása után — hangsúlyozták azt a szerepet, amelyet az állami vállalatok a regionális politikában, valamint a szociálpolitikában betöltenek. Világos utalás volt ez arra, hogy az állami konszern esetében aligha hozhatók csak gazdaságilag indokolt döntéseik: figyelembe kell venni az egyes tartományok munkaerőhelyzetét is, márpedig egyes körzetekben az állami ipar súlya meghatározó. 1983-ban Sinowatz három esztendőben szabta meg azt az időt, amely alatt meg kell oldani az állami vállalatok legsúlyosabb strukturális gondjait, s többek között kilátásba helyezte — 1988— 89-től — a gazdaságtalan üzemek fokozatos fölszámolását is. Költségvetési hangsúlyok A kancellár gyakorlati lépést is tett: egyik legképzettebb emberének, Ferdinand Lacinának a hatáskörébe helyezte át az államosított ipar felügyeletét — ezzel Lacina miniszter rendkívül vékony jégre lépett. (A tavaly év végi események Sinowatz előrelátását bizonyították: a kancellár levette személyéről az államosított ipar terhét, ugyanakkor fiatal minisztere a válságos napokban rendkívül higgadtnak bizonyult, eltökéltségével általános népszerűségre tett szert. Az ellenzék követelésével ellentétben nem mondott le. Ebben nyilván Sinowatz érett politikája is komoly szerepet játszott: csak „végső kényszer” hatása alatt cseréli ki minisztereit, s e politikai logika szerint sem a Reder-ügy miatt támadott Frischenschläger bizonytalankodásai, sem pedig Lacina VOEST-ALpine bukása nem elegendő érv a miniszter menesztésére. Az utóbbi időszak krízishelyzeteiben mutatott nyugalma a közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint növelték Sinowatz népszerűségét. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy az osztrákok két-három év alatt álltak át a Kreisky-korszak más gazdaságpolitikai adottságai által meghatározott vezetési stílusáról a Sinowatz-féle, talán nem olyan látványos, de a háttérben rendkívül eltökélt és nagy politikai éleslátással vezetett politikájának értékelésére, megbecsülésére.) Általános elismerés fogadta Sinowatznak az állami nagyipar válságának felszámolására tett javaslatait is, amelyek nemcsak a már említett szociális szempontokat veszik figyelembe,hanem a világgazdaság változásaira adandó konkrét válasz igényét is. Éppen ezért a VÖEST-ALpine válságutáni osztrák belpolitikai események összefüggésbe hozhatók egymással, s bennük már hosszabb távú — az 1987-ben esedékes választás közeledtének tényét is figyelembe vevő — politikai lépések is tetten érhetők. Sinowatz konkrét javaslata az állami ipar fokozatos átalakítására vonatkozott. Eszerint áttekinthetőbbé teszik az állami vállalatok struktúráját. Az ÖIAG mint nagy holding működik a jövőben. A kancellár világosan utalt arra is, hogy amennyiben azt gazdaságpolitikai érvek alátámasztják, nem zárkózik el az állami ipar bizonyos részeinek magánkézbe adásától sem,bár az osztrák állami nagyipar továbbélése szükségességét egy pillanatra sem vonta, kétségbe. (Ausztriában az állami nagyipar súlya a gazdaságban a fejlett tőkés országokkal összevetve igen magas. Amikor tehát immár hosszú ideje nagy teher Bécs számára az, hogy a költségvetésnek évente komoly öszszegekkel kell támogatnia a nagyipart, akkor a költségvetés hoszszú távon is fennmaradó egyik legnagyobb dilemmája kerül előtérbe. A Budapestről érkező tudósító számára azonban vannak olyan jelek, amelyekből az eddigi „osztrák modell” bizonyos változására lehet következtetni. Ilyen például a hatékonyság kiemelése az eddig első helyen kezelt szociális kérdésekkel szemben: az 1986-os költségvetésiben a korábbinál többet fordítanak kutatásra, ugyanakkor némileg mérséklik a szociális kiadásokat.) Sinowatz több interjújában — rendkívül óvatosan ugyan — foglalkozott az állami nagyipar strukturális válságának a munkaerőpiacra gyakorolható hatásával. Amennyiben ugyanis megpróbálják végrehajtani a strukturális átalakulásokat, s ezzel rugalmasabbá akarják tenni a nagyipart, akikor nem kerülhetik el a munkáslétszám csökkentésének Ausztriában fölöttébb érzékeny kérdését sem. Mindez azért is nehezen kezelhető kérdésskör, mert a gazdaságkutató intézetek becslése szerint éppen a választás előtt — 1986 végén — számítani kell arra, hogy a munkanélküliség a jelenlegi 137 000-ről esetleg 200 000-re emelkedik. Sinowatz ezért a szerkezeti változásokat taglalva az állami iparról a következőket mondta: „Felelőtlen és komolytalan volna most megígérnem, hogy az állam egész üzemeknek vagy iparvidékeknek több évre szóló foglalkoztatási garanciákat adhat.” A foglalkoztatáspolitika az ellenzéki Néppárt figyelmét is magára vonta, ám Alois Mock pártvezér a számára kedvező alkalomból most sem volt igazán képes tőkét kovácsolni pártja számára. Az ÖW új választások kiírására vonatkozó javaslatát a parlament elvetette. Ekkor Mock rendkívüli pártkongresszus összehívásának gondolatát kezdte kiszivárogtatni. A pártján belül meglevő nézeteltérések miatt azonban erre az eseményre aligha kerülhet sor januárban. Bécs a politikai megfigyelők inkább a február végét tartják valószínűdátumnak — ekkor azonban már több mint két hónappal túl lesznek a VÖEST- robbanáson. (Ráadásul az ÖVP-n belül is ellentét van Krainer stejerországi tartományi főnök és Mock pártvezér között. Krainer — akinek 8 hónap múlva tartományi választása lesz — elzárkózik az államosított iparral kapcsolatos minden ÖVIP által szorgalmazott radikális megoldás elől, mert az közvetlenül érintené — márpedig aligha kedvezően — a VÖESTAlpine 25 009 stejerországi alkalmazottját.) Egy kinevezés körülményei Tovább csökkenti az ÖVP esélyét a VÖEST-válság kihasználására Sinowatz kancellár ama rendkívül ügyes politikai lépése, amellyel — legalábbis rövid távon — kiemelte az állami nagyipart az osztrákokat foglalkoztatókérdések első sorából. Hirtelen döntéssel az 57 éves Franz Kreuzert nevezte ki egészségügyi és környezetvédelmi miniszterré a kabinetből saját kérésére kivált Kurt Steyrer helyett. Mint ismeretes, Steyrer ez év május 4-én az SPÖ jelöltjeként megmérkőzik Kurt Waldheimmal a köztársaságielnök-választáson. Steyrer minden energiáját a kampányra kívánja fordítani — hangzott a hivatalos indoklás. Nem feledhető azonban Steyrer azon korábbi véleménye, hogy a lehetőségek szerint végsőkig el akarja látni miniszteri teendőit is. A gyors személycserével Kreuzer került reflektorfénybe, nyilván ez volt a kancellár célja. Kreuzer ugyanis jól ismert személyiség Ausztriában: korábban az SPÖ központi lapjának, az Arbeiter Zeitungnak volt főszerkesztője, majd pedig három éven át az osztrák rádió és televízió egyik legbefolyásosabb vezető munkatársa lett. (Személyében rövid időn belül a második újságíró kerül felelős beosztásba: Kreuzer előtt Helmut Zilk népszerű publicista lett Bécs főpolgármestere.) A VÖEST-válság nagyvonalú kezelése, az újabb, általános megelégedést kiváltó kormányváltozás — immár a negyedik Sinowatz hatalomra kerülése óta — azt sejteti, hogy a megerősödött pozícióba került kancellár vezetésével az SPÖ—FPÖ koalíció lassan felsorakozik az 1987 elején esedékes parlamenti választás startvonalánál. OLTVÁNYI TAMÁS DR. FRED SINOWATZ KANCELLÁR ÉS FERDINAND LACINA, A MINISZTER „Aki olajjal üzletel, az kalandor"