Magyarország, 1988. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Regionális kérdések Feltételes módban Ki adja meg a pontos dátumot ? Diplomáciai együttműködés kell ! Azon a napon, amikor Oslóban átvette a Nobel-békedíjat, Oscar Arias, CostaRica elnöke, válaszolt arra a kérdésre is,hogy vajon javasolná-e Nobel-békedíjra Mihail Gorbacsovot és Ronald Reagant? „Kiváltképp jó esélye lenne a két államférfinak akkor, ha a regionális konfliktusok békés megoldását is hathatósan előmozdítanák.” Afganisztáni bonyodalom A feltételes mód azt jedzi, hogy míg a fegyverkezés csökkentésében sikerült valóban történelmi jelentőségű lépést tenni, a regionális konfliktusok dolgában nem történt komoly haladás. Ezt szögezi le a Newsweeknek adott interjújában Henry Kissinger is, megállapítván, hogy a nagyhatalmi érdekütközések csomópontjain kialakuló regionális konfliktusoknak még nagyobb feszültséggerjesztő hatásuk lehet a szuperhatalmi viszonyokra, mint a fegyverzettelepítéseknek. „Csaknem minden összetűzés a háború utáni periódusban ilyen érdek-összeütközések csomópontjain alakultki, Koreában, Vietnamban, Afganisztánban és a Közel-Keleten is. Veszélyes dolog a szimptómákra fordítani a figyelmet, mialatt elhanyagoljuk az okot. És az ismert konfliktusok csupán a jéghegy csúcsát képezik.” Kissinger előrejelzése a következő 15 évbe: a nemzetek gazdasági-politikai erőviszonyainak átcsoportosulása nem mehet végbe válságok nélkül és „az amerikai—szovjet kapcsolatok abéke fenntartásának kulcselemét fogják jelenteni”. Ezzel a végkövetkeztetéssel akkor is egyet lehet érteni, ha a kissingeri helyzetelemzés vagy előrejelzés bizonyos pontjai vitára ösztönöznek. A regionális konfliktusok közül a csúcstalálkozón a legnagyobb súllyal Afganisztán szerepelt. Mint a szovjet közlésekből kitűnik, Moszkva eltökélt szándéka, hogy véget vet a nyolcéves katonai jelenlétnek Afganisztánban, amelyről immár a „glasznoszty” jegyében elismerik, hogy súlyos belpolitikai tehertétel is. „Mindenkinek elege van ebből a háborúból” — jelentette ki a Spiegelnek ValentyinFalin, aki tanácsadóként elkísérte Washingtonba a főtitkárt. Maga Gorbacsov úgy nyilatkozott, a Szovjetunió számára, nem cél,, hogy szomszédja „szovjetbarát Afganisztán” legyen, de az Egyesült Államoknak is el kell határolnia magát az „Amerika-barát Afganisztán” eszméjétől. Afganisztánban a jelenlegi szovjet álláspont szerint a nemzeti megbékélés alapján kialakított kormányt kell létrehozni, számításiba véve minden csoport érdekeit, a nemzeti megbékélés eszményeit. A Szovjetunió politikai döntést hozott katonai kontingense 12 hónap — vagy esetleg még rövidebb időszak — alatti kivonásáról, s ennek egyetlen feltétele az, hogy vessenek véget a felkelők anyagi és fegyverekkel történő támogatásának. Ami persze amerikai politikai döntést igényel , nem is könnyű döntést, hiszen a republikánus vezetés máris aggódik a párt ultra-konzervatív jobbszárnyának reagálása miatt. Bizonyos szempontból tehát érthető, hogy a Fehér Ház, amelynek most mindenekelőtt az INF-egyezményt kell ratifikáltatnia, habozik, hogy a szovjet kötelezettségvállalásra ellen-kötelezettségvállalással feleljen. A kialakult helyzetet tükrözi a már említett Falcn-interjúban a lap kérdése és a felelet. „Az amerikaiak azt remélték, hogymegkapják önöktől a csapatkivonás dátumát.” És Falin válasza: „Meg fogják tőlünk kapni a pontos dátumot, ha ők azt a dátumot megjelölik, amellyel megváltoztatják Afganisztánt konfrontációs övezetté tevő politikájukat. Benyomásom szerint az amerikaiak még csak most tartanak álláspontjuk kimunkálásán.” Természetesen addig is igaz, hogy az afganisztáni helyzet tehertétel a bilaterális kapcsolatokban. December 19-re virradóan az elmúlt évek egyik legnagyobb rakétatámadását intézték a lázadók Kabul ellen. A felkelők rakétái — mindazok, amelyek szárazföldi célokra irányíthatóak, mindpedig a repülőgépek és helikopterek ellen felhasználhatóak — jelentős részben amerikai eredetűek. A helyzet mindkét fél számára bonyolult, hiszen a történelem sokszorosan igazolta, hogy bizonyos helyzetekbe bekerülni sokkal egyszerűbb, mint a nemkívánatos szituációkból politikai eszközökkel kijutni. A helyzetnek ezt a bonyolultságát éreztette Falin is, amikor kijelentette: „Nekünk a Szovjetunióban egy új, bátor vezetésre volt szükségünk, amely megszabadítja magát a dogmáktól.” Az ő mondandójának egész szelleméből is következik, hogy ha az új politikai gondolkodás nyolc évvel korábban ver gyökeret, akkor ma aligha vannak szovjet erők Afganisztánban. Másrészt azonban ugyanő ezt válaszolta arra a kérdésre, „miért nem mondja ki a Szovjetunió, már csak a peresztrojka prioritása miatt is, hogy feltétel nélkül visszavonul bizonyos térségekből, amelyek milliárdokat nyelnek el?”. „Mondani lehetne ezt, ám az ilyen elvtelenség méltatlan lenne egy nagyhatalomhoz. Amikor elvekről van szó, nem szabad egyszerűen költségszámításokat készíteni.” Távoli álláspontok Nyilvánvaló, hogy az álláspontok távoliak Közép-Amerikával kapcsolatban is, noha épp Nicaraguában megmutatkozik, hogy az amerikai politika, amely fő tétjét a kontrákra tette, nem hozott eredményt, s ezért revízióra szorul. A demokrata ellenzék felhasználhatja választási harcában Reagan ellen az eredménytelenség vádját, a kontrák sorsa — legalábbis mint katonai erőé — alighanem megpecsételődött, s nem véletlen, hogy Wright, az amerikai képviselőház elnöke nyújtott segédkezet Daniel Ortegának 11 pontos tűzszüneti javaslata népszerűsítésében.Az a kissingeri tétel, amely még mindig a két hatalom globális szembenállásának prizmáján keresztül szemléli a regionális konfliktusokat, a legkevésbé az öbölbeli háborúra vonatkoztatható. Mindkét hatalom tart a háború folytatásától, s annakbefejezésében érdekelt. Ismeretes,hogy az utóbbi időben feltűnően javultak a Szovjetunió és Irán kapcsolatai. (Voroncov első külügyminiszter-helyettes augusztusi teheráni látogatását követően kezdődött az a folyamat, amely a két állam kapcsolatainak aktivizálását kívánja előmozdítani: újra közlekedik a Moszkva—Teheránlégijárat, október második felében jelentős megállapodás született olaj- és olajtermék-szállításról a Kaszpitenger közöshatártérségében.) Erre a javuló viszonyra is utalt az egyik kérdés Gorbacsov sajtóértekezletén: vajon nem törekszik-e a Szovjetunió iráni pozícióinak kihasználásával egyoldalú előnyre. A szovjet pártfőtitkár visszautasította a kérdésben rejlő feltételezést és azóta nyilvánosságra került adatok tanúsítják, hogy Irán katonai ütőerejének növekedéséről nem mások, nyugati szállítók gondoskodnak a busás felár ellenében. Pranay Bupta a Newsweekben tételesen felsorolta, melyek azok a cégek, amelyek Teherán arzenálját bővítik kijátszva a saját kormányaik deklarálta fegyverembargót. A lézer vezérlésű lövedékeket a svéd Bofors, a 155 mm-es tarackokat az osztrák Noricium, az aknákat az olasz Valsella biztosítja. A perzsa-öbölbeli konfliktus befejezéséhez feltétlenül szükség van szovjet—amerikai diplomáciai együttműködésre és Moszkva ezt látná kívánatosnak a közel-keleti feszültség enyhítéséhez is. Gorbacsov ismét aláhúzta — a korábbi szovjet megnyilatkozásoktól némileg eltérő hangsúllyal — a közel-keleti kérdéssel foglalkozó nemzetközi konferencia szükségességét. Az ilyen konferencia keretein belül — mint mondotta — közvetlen tárgyalások lennének lehetségesek Izrael és arab szomszédai között is. Demisztifikálás Valószínűleg a legkevésbé termékeny vita a regionális problémák sorában a kambodzsai rendezés körül alakult ki. Anatolij Valkov, a Szovjetunió bangkoki nagykövete úgy nyilatkozott, hogy a csúcson Washington nem mutatott készséget a kambodzsai kérdés politikai rendezésének előmozdítására. Hozzátette: a Szovjetunió nem akar nyomást gyakorolni Vietnamra, hiszen a vietnami csapatok 1990-re politikai rendezés híján is hazatérnek Kambodzsából. Ami az emberi jogi kérdéseket illeti, nyilvánvaló, hogy a két hatalmat mélyreható filozófiai különbségek választják el egymástól. Reagan beszédében a csúcs után ezt erősítette, amikor szólt „az emberi jogok megsértéséről és arról, hogy az USA erkölcsi alapon ellenzi az ezt igazoló ideológiát”. Gorbacsov ugyanakkor sajtókonferenciája bevezetőjében némely kérdések eltorzítása ellen és demisztifikálása mellett szállt síkra. Ami a megtagadott kivándorlási kérelmek számát illeti, ez nem csillagászati: 220emberről van szó, s ezeket a személyeket a jövőben sem fogják kiengedni, egész addig, amíg ismereteik nem avulnak el, mivel a katonai kutatások részeredményeinek ismerői. A bilaterális kérdések egész sorában előrelépést terveznek — függetlenül a fent jelzett kérdésekben megmaradt mély differenciáktól —, nem érvényesül tehát az összekapcsolás politikája. Nő a Moszkva—New York légijáratok száma, lehetővé válik az intenzívebb együttműködés a környezetvédelemben, a meteorológiában (különös tekintettel a Föld vékonyodó ózonrétegére), az atomenergia békés hasznosításában, a kábítószer-forgalmazás elleni küzdelemben. A kereskedelem fejlesztésében — ami fokozná a kölcsönös függőség érzését is — még óriásiak az akadályok (hatalmas vámok terhelik a szovjet exportcikkeket), és igen-igen alacsony fokról kell indulni. Jelenleg — az első joint venture megállapodásokat is számításba véve — az Egyesült Államok részesedése a szovjet kereskedelmi forgalomban egy százalék, a Szovjetunióé az amerikaiban ennek a fele. VAJDA PÉTER ŐRSZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ AMERIKAI HADIHAJÓ AZ ÖBÖLBEN Feltűnően javultak a Szovjetunió és Irán kapcsolatai 4 MAGYARORSZÁG 1988/1