Magyarország, 1990. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
MAGYARORSZÁG ______1990 27 Kará a nemzetközi szociáldemokrácia szilárd pozícióira a nagyvilágban.) Az ellentábor ezt azzal próbálja elhárítani, hogy miután a párttagság zöme a belépéskor a kommunizmus eszméi mellett tett hitet, ilyen nagy horderejű kérdésben a kongresszus nem dönthet, ehhez összpárti referendumot kellene lefolytatni. Az APN egyik, szemmel láthatóan a központi bizottság platformjához húzó szemleírója még azt is hozzáteszi, hogy a párt jelenlegi nevéről való lemondás a társadalom és a párt életének e nehéz időszakában súlyos kárt okozhatna a szocializmus ügyének. A Demokratikus Platform követeli továbbá, hogy az SZKP számolja fel az egyetlen ideológia monopóliumát, nyilvánvalóan a marxizmus—leninizmust értve ezalatt. Lényeges mértékben eltér a Demokratikus Platform felfogása az ortodoxabb centristákétól a pártnak a társadalomban játszott szerepe megítélésében is. Álláspontjuk szerint az SZKP-nak parlamenti párttá kell átalakulnia, amely elsősorban a választási küzdelmekre összpontosítja erőit, és feltétlenül ki kell vonulnia a munkahelyekről. A szövetségesek A Demokratikus Platform képviselői mindenesetre határozott elképzelésekkel jelentek meg a kongresszuson. Vlagyimir Liszenko, a moszkvai repülőmérnöki főiskola ambiciózus docense, ez év márciusától az Orosz Föderáció parlamenti képviselője, aki mint a platform koordinációs tanácsának tagja, maga is aktívan részt vett a dokumentumok kidolgozásában, a kongresszus előtti napokban adott nyilatkozatában elmondta, hogy — amennyiben szóhoz jutnak — egy alternatív program- és alapszabály-tervezetet fognak előterjeszteni. A tervezett korreferátumban pedig be fogják bizonyítani a küldöttek előtt, hogy az ő koncepciójuk reálisan számíthat a lakosság támogatására. Amennyiben pedig a kongresszusi többség elveti a válságból való kilábalásra vonatkozó koncepciójukat — tette hozzá határozott hangon — és a pártapparátus nem hajlandó megváltoztatni álláspontját, úgy a Demokratikus Platform küldöttei be fogják jelenteni kollektív kilépésüket az SZKP soraiból. Ez a nyílt pártszakadást is jelentheti, hiszen egy felmérés szerint például Moszkvában a párttagságnak közel negyven százaléka osztja a platform nézeteit. A bejelentést követően azonnal létrehoznának egy szervezőbizottságot az országos konferencia előkészítésére, amelyen vagy egy új pártra tennének javaslatot, vagy pedig a már működő pártok valamelyikéhez való csatlakozás lehetőségét vitatnák meg. (Liszenko szerint mindenekelőtt az Oroszországi Szociáldemokrata Párt vagy az Oroszországi Föderáció Demokratikus Pártja jöhet szóba, mint leendő szövetségesük. A platform híveinek jó húsz százaléka azonban úgy véli, hogy mindenképpen bent kell maradniuk az SZKP soraiban, s önálló frakció formájában tovább küzdeni a párt demokratizálásáért, bár fennáll a veszély, hogy ez esetben elveszítik a lakosság jó részének támogatását.) Hiányos információk Az első nap eseményei alapján — a lapzárta kényszerűsége miatt a további fejleményekről most még nem tudunk beszámolni — nehéz megítélni, hogy a harcias nyilatkozatok mennyiben hoztak majd valóban éles vitát a kongresszusi ülésteremben. Egyelőre úgy tűnik, a centrum elég erős ahhoz, hogy a szavazógép segítségével megakadályozza, vagy legalábbis megnehezítse a számára túlságosan kényelmetlennek ítélt felszólalások egy részének elhangzását. A korábbi kongresszusokon megszokott jólfésültségnek azonban semmi nyoma nem tapasztalható. Elmaradtak az eddigi rituális külsőségek, a díszes dekoráció, a fanfárok hangja mellett, zászlókkal és virágosokkal bevonuló úttörők. Első ízben nem kaptak meghívót — így távolmaradtak — a külföldi „testvérpártok” küldöttségei, s a már-már komikus méretűre duzzadt elnökség létszáma is a korábbinak töredékére apadt. „Munka jellegű tanácskozást tartunk, nem pedig parádét” — hangsúlyozták a nemzetközi sajtó képviselői előtt. — „A vendégek távolmaradása nem azt jelenti, hogy titkos tanácskozás folyik, mindenről tájékoztatjuk a legszélesebb nyilvánosságot.” A kijelentés értékéből persze sokat levon, hogy a sajtóközpontba elég gyéren csörgedeznek az információk. Az első és utolsó nap eseményeit egyenes adásban közvetíti ugyan a televízió, a közbülső napokról azonban csupán összefoglalók készülnek. A kongresszus színhelyére csak nagyon kevesen kaptak belépőt, a sajtóközpontban hiányoznak az ilyenkor megszokott és igényelt tájékoztató bulletinek, a sajtóanyagot csupán az asztalokra kihelyezett soványka APN sillabuszok képezik, ezek azonban nem a nap eseményeire vonatkoznak. Az elhangzott beszédek szövege még a késő estiórákban sem volt hozzáférhető. „A Pravda teljes terjedelmében közli őket, holnap reggel elolvashatják” — hangzik a kevéssé meggyőző felvilágosítás. A sajtóközpontban ténfergő vagy a nagyméretű képernyőkre tapadó újságírók így saját jegyzeteikre hagyatkozhatnak, s egymást faggatják egyre csökkenő reménnyel, hogy valamit megtudjanak. Remélhető persze, hogy a következő napokban javul a helyzet, az első napról azonnal hírt adni kívánó tudósítókat azonban ez csekély mértékben vigasztalja. Hogy a döcögő kezdés ellenére mégsem mindennapos eseménynek lehet tíz napon keresztül országvilág szemtanúja, azt rögtön a megnyitó mondatok után egy kis intermezzo jelezte. A teremben elhelyezett mikrofonok — ez is újdonság a szovjet pártkongresszusok történetében — egyikéhez lépett a Gulag-irodalomból jól ismert Magadan küldötte, és javasolta, hogy mielőtt megkezdenék az érdemi munkát, az egész központi bizottság és politikai bizottság kollektíve mondjon le, a kbtitkárokat pedig vonják felelősségre az elhibázott döntések, egyebek között az élelmiszer-ellátásban bekövetkezett állapotok miatt. Mihail Gorbacsov nagy rutinnal ezt azzal hárította el — a terem helyeslő zúgásától kísérve —, hogy a pártvezetés mandátuma a kongresszussal úgyis lejárt, felesleges az ilyen teátrális aktusokkal megzavarni a munka menetét. Színpadias fellépés Az ilyenkor szokásos ügyrendi kérdések megtárgyalása sem zajlott le viták nélkül. Tucatjával jelentkeztek szólásra a küldöttek módosító javaslataikkal, így a nagy érdeklődéssel várt főtitkári beszámolóra csak a késő déli órákban kerülhetett sor. Mihail Gorbacsov mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy az országban tapasztalható súlyos bajok, válságjelenségek nem az utóbbi években kezdődtek, így méltatlan ezek ódiumát a peresztrojka politikájára hárítani. Nem rögtönítélő bíróságot kell ezen a helyen játszani, hanem közös erővel megoldást keresni, mégpedig halaszthatatlanul, mert a Szovjetunió máris egyre gyorsuló ütemben csúszik át a másodrendű országok kategóriájába. Határozottan elveti azokat a törekvéseket, amelyek úgymond „a burzsoá rend felé taszítanak bennünket, és amelyek az ország jelenlegi súlyos helyzetéből vezető kiutat egyedül a tőkés rendre való átállásban vélik megtalálni”. összefogásra van szükség, és ezzel kapcsolatban Gorbacsov külön felhívással fordul a szénbányászokhoz, hogy támogassák ezt a törekvést. (Mint ismeretes, a szénbányászok július 11-ére politikai sztrájkot terveznek, s követeléseik között szerepel egyebek között a pártnak a hatalomból való eltávolítása.) A mintegy két és fél órás — a korábbiaknál tehát lényegesen rövidebb — beszámoló érthető módon jelentős terjedelemben foglalkozott a gazdasági helyzet elemzésével és a jövő gazdaságpolitikájának felvázolásával. Hangsúlyozta a piacgazdaságra való áttérés szükségességét, hozzátéve azonban, hogy ez semmiképpen sem kezdhető az árak emelésével. (Ekkor kapta Gorbacsov az első gyér tapsot.) Változatlanul helyesnek és tovább folytatandónak tartja a peresztrojka politikáját nemcsak a gazdaságban, hanem a politikai intézményrendszer reformja terén is. Nem említette Az ország külpolitikai irányvonalának elemzésekor elhatárolta magát azoktól a szélsőséges nézetektől, amelyek fájlalják, hogy a Szovjetunió „egy puskalövés nélkül” feladta kelet-európai pozícióit. Ugyanakkor a Varsói Szerződésről úgy beszélt, mint egy változatlanul szükséges és életképes szervezetről, szemlátomást nem véve tudomásul egyes országok, így Magyarország, kilépési szándékait. Feltűnő volt, hogy beszámolója külpolitikai részében egy szóval sem említette a német egység kérdését, holott ennek szovjet vonatkozásai nagyon is lényegesek. A legnagyobb vitát feltehetően a főtitkári beszámoló azon része fogja kiváltani a küldöttek körében, amely a párt jövőjét, jellegét, a hatalomban elfoglalt jelenlegi helyzetének várható változásait érintette. Gorbacsov mindenesetre leszögezte: a központi bizottság áláspontja, hogy az SZKP- nak továbbra is meg kell őriznie élcsapat jellegét, ez azonban nem kényszeríthető rá az emberekre, a demokratikus harc szabályainak szigorú betartásával meg kell küzdenie azért, hogy továbbra is uralkodó párt maradhasson. A már létező többi párttal és mozgalommal való kapcsolat kérdésében nem foglalt határozottan állást. A kérdést nyitva hagyta azzal, hogy a velük való együttműködés, párbeszéd lehetőségét és módozatait a kongresszus vitassa meg és hozzon ennek megfelelő határozatot. Ugyanakkor határozottan síkra szállt az ellen, hogy a párt vonuljon ki a munkahelyekről. Hasonlóképpen nem tartja elképzelhetőnek az államhatalmi szervek, a bíróságok, ügyészségek és a hadsereg depolitizálását, hivatkozva az egyesülési jogra, amelytől nem foszthatók meg az e területeken dolgozó állampolgárok. A kizárólagosságra azonban az SZKP nem tart igényt, tehát a törvényesen bejegyzett többi párt is létrehozhatja saját sejtjeit e területeken. Bizarr elképzelés, kétségtelenül. Sokan már látni vélik lelki szemeikkel, hogyan működik majd együtt a hadseregben a kombunista komisszár szociáldemokrata, kereszténydemokrata vagy kadétpárti kollégájával . . . HORVÁTH J. JÓZSEF (Moszkva) Fotó: Archív MOSZKVAIAK A PRAVDÁT OLVASSÁK Egyszóval sem említette a német egység kérdését /