Magyarország, 1995. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-07 / 27. szám

Hazai élet • A nemzeti érdek harcosa Beszélgetés Suchman Tamás privatizációs miniszterrel A miniszter íróasztala fölött az agg Kossuth portré­ja függ. Kiderül, nagy híve a múlt századi politi­kusnak. Suchman Tamással pillanatok alatt úgy el­merülünk politikusi ihletőjének értékelésében, to­vábbá a hazai zsidóság nemzeti érzelmének mélta­tásában, a kéziratgyűjtés, a magyar kultúra tárgyi emlékeinek témakörében, hogy nehéz a sokkal szá­razabb témára, a privatizációra áttérnünk.­­ Amikor nemrég vizsgálták az eddig végrehaj­tott privatizációkat, kiderült, hogy sok dokumen­tum eltűnt. Azt is megnézték, hogy kik tüntették el őket? — Ha nincs ügyiratkezelési szabályzat, vagy ha van is, de hiányos és nélkülözi a szigort, akkor nyilvánvaló, hogy minden eltűnhet. Ha olyan ira­tot semmisítettek meg, amelyen nincs megfelelő minősítő jelzés, akkor még a felelőst sem lehet megtalálni. Én nyilvánvalóan nem kezdek el visz­­szafelé nyomozgatni. Inkább azzal foglalkozom, hogy ilyen többé ne forduljon elő.­­ Az előző kormányzat idején még az átlag ma­gyar állampolgárnak is volt lehetősége kárpótlási jeggyel, illetőleg hitellel privatizálni. Vajon van-e esélye erre most, amikor a tőkeerős külföldieket, vagy a már eddig is vagyonos hazaiakat preferál­ják? Ha igen, hátrány-e, ha valaki ellenzéki, netán MDF-es? — Magyarországon az elmúlt negyven évben a szakértelmiség, az üzleti életben szerepet játszó emberek kilencvenöt százaléka kapcsolódott a rendszerhez. A rendszerváltás után ugyanazokkal indult meg az élet, akik korábban is szerepeltek. Volt öt százalék, akik valamilyen politikai okból tiltólistán voltak, és nem juthattak vezető pozíció­ba. A többségből kerültek ki az előző kormány kli­ensei, partnerei, közigazgatási vezetői is. Ezek egy része szakemberként dolgozott, szakmájukkal tö­rődtek, és nem azzal, hogy milyen rendszer van. Másik részük szélkakasként mindig az éppen fenn­álló hatalomhoz kapcsolódik. Mi is ugyanazokkal vagyunk kapcsolatban, akár a szakemberekről, akár azokról van szó, akik mindenkihez tudnak al­kalmazkodni. Sokan szeretnének néhány embert csak azért kizárni a „paradicsomból”, mert az MDF-hez kapcsolódott. Nálam ilyen különbségté­tel nincs. Ha valaki rátermett és jó elképzelése van, lehet belőle bármi. Ezért támogattam például Kupa Mihály expénzügyminiszter és Hörcsik Ri­­chárd volt MDF-képviselő igazgatótanácsi pozíció­ba történő megválasztását. A tőkeerős emberek egyébként az átlagemberekből lettek, hiszen erede­tileg nekik sem volt tőkéjük. Ehhez továbbra is csak rátermettség kell. Senki sincs semmilyen mó­don kizárva a privatizációból. A jog és a politika mindent biztosít a tehetség számára. — A privatizációs döntésekben a politikai vagy a gazdasági szempontok a fontosabbak? — Természetesen a gazdaságiak. — Akkor miért most akarnak eladni egy szállo­daláncot, amikor az idegenforgalom időlegesen visszaesőben van? Miért nem várják meg az el­adáshoz legkedvezőbb pillanatot? — A veszteséges értékesítésnek nem vagyok hí­ve. Az értékesítési kényszer viszont tény, mert egész egyszerűen olyan tulajdonos kell, aki rendel­kezik tőkével a működtetéshez és a szükséges beru­házásokhoz. Óriási ellentmondás egyébként az, ami ilyenkor történik az árral. Azt is látni kell, hogy hazánkban általános a tőkehiány. Tehát nem­csak azért privatizálunk, hogy a költségvetés bevé­telhez jusson, hanem azért is, hogy a gazdaság a tő­keinjekciók hatására magasabb szinten működjön. Emlékeztetnék ugyanakkor arra, hogy a Hungar­­Hotels-láncot még az előző kormány kezdte priva­tizálni, és azt kell befejeznünk. Sajnos a szállodák felújításához az idegenforgalomban sincs elég tőke.­­ Az előző kormányt sokan kritizálták, hogy ma­gát nemzetinek nevezte ugyan, de a szuverenitás megőrzése szempontjából stratégiai fontosságú ágazatokat külföldi kézre juttatott. A maradékot — például az energiaszektort — éppen most kívánják eladni a külföldieknek. Nem fél-e attól, hogy hazán­kat kívülről fogják irányítani? — Nem félek tőle. Eddig a nemzeti vagyon ti­zenhét százaléka került külföldi tulajdonba. Ez az arány ezután sem lesz lényegesen nagyobb. Sajnos a magyar befektetőknek nincs akkora tőkéjük, hogy egyes stratégiai fontosságú vállalatok privati­zációjában részt vegyenek. Szerintem a megfelelő szerződések megkötésével megvédhetőek érdeke­ink. Én egyébként nagy harcosa vagyok a nemzeti érdekek érvényesülésének.­­ Bizonyos szektorok privatizációját akadályoz­za a törvényi háttér hiányossága, ezért a folyamat megakadt. Miképp lehet például sajtóprivatizációt elindítani, hiszen az információs kerettörvényhez tartozó törvények még meg sem születtek? — A sajtóprivatizáció kizárólag üzleti alapon történik. A tulajdonjog és nem a működés szabá­lyozása van az ÁPV Rt. kezében. Ugyanúgy csinál­juk ezt a tranzakciót is, mint bármely másik ügyet — egész egyszerűen eladjuk az újságokat. A tulaj­donosváltáshoz még nem szükségesek az ön által hiányolt törvények. Ahhoz persze kellenek majd, hogy a sajtó megfelelő környezetben működjön. Eddig is azért avatkoztam bele jó szándékkal a saj­tóprivatizációba, hogy véletlenül se forduljon elő, hogy privatizációs várakozások miatt bármilyen sajtóorgánumot be kelljen szüntetni Magyarorszá­gon. Ezzel nem az állami veszteségeket akartam növelni, hanem úgy vélem, hogy pénzben nem ki­fejezhető érték a sajtószabadság. Ha netán éppen egy konzervatív hangvételű lapot szüntetnénk meg, mert olyan nagy az adóssága, akkor soha sem szabadulunk meg attól a bélyegtől, hogy priva­tizáció helyett politizálunk. Hála istennek, a veszte­ségek nem nőttek jelentősen, és már látszik, hogy valamennyi lap el fog kelni. Ezután megszülethet­nek azok a törvények is, amelyek működésükhöz kellenek. — Arra ügyelnek-e, hogy ne sérüljenek a mono­póliumellenes elvek? Ha például a német szabályo­zás szerint járnak el, akkor néhány kiadó — példá­ul a Vico és a Springer — már bőven monopólium­nak minősülne, és nem vehetne újabb lapot... — Ez rendkívül bonyolult kérdés, és biztos sza­bályozásra vár. Mindazonáltal azt gondolom, hogy legjobb szabályozó az olvasó. Ha a közönség bár­mely sajtóbirodalomhoz tartozó lapot nem tart elég színvonalasnak, akkor az a lap, az a biroda­lom előbb-utóbb összeomlik. Ha jó újságokat ad­nak ki, és nő a példányszám, a birodalom is to­vább nő. Nyilvánvaló, hogy egy versenynek, akár szabályozott, akár szabályozatlan, nyertesei és vesztesei is vannak. Persze ha szabályozatlan a ver­seny, akkor egyesek predesztinálva vannak arra, hogy győzzenek. — Szép elmélet, érvényes is néhol, de ahol mi élünk, ezt a „predesztinációt” a reflexek és az ér­dekek is segítik. Nem a példányszám a döntő ugyanis, hanem a hirdetések. Nálunk pedig politi­kai megfontolásokból hirdetnek, tehát a most hatal­mon lévő kurzus eddig is túlsúlyban lévő támoga­tói kapnak hirdetéseket, a másik oldal pedig tönk­remegy. Nyugaton ezt úgy védik ki, hogy államilag dotálják a kevés hirdetést kapó sajtótermékeket. — Nem akarok ebbe a kérdésbe belebonyolód­ni, de nem is akarok kitérni előle. Nézze, a több száz éves demokráciákban sem volt ez jól működő rendszer, a piacgazdaság építésének kezdeti szaka­szában. Ma ugyanez történik nálunk. Ezek a kívá­natos viszonyok itt is ki fognak alakulni. Én keve­sebb politikai célzatosságot látok a magyarországi jelenségekben, mint ön. Bízom benne, hogy ezek a dolgok rendeződnek. — A bizalom szép, de kevés, mert időközben megszűnhetnek a konzervatív lapok. Utána akár meg is lehet hozni a sajtómonopóliumot megszigo­rító törvényt, vagyis bebetonozni a fennálló állapo­tokat. Egyelőre késnek is a privatizációval... — Nincsen semmi késedelem. A pályázatok le­zárultak és megtörténtek az előminősítések. Rövi­desen ki lesz hirdetve a mindenki által kiemelt fi­gyelemmel kísért Magyar Nemzet privatizációjá­nak a győztese is. Remélem, nem szűnik meg a konzervatív sajtó, sőt még Kossuth egykori napi­lapja, a Pesti Hírlap is újraindul. SZÉKELY KECSKÉS JÁNOS Suchman Tamás, Boross Péter volt miniszterelnökkel beszélget a Parlamentben • 1995. július 7. MAGYARORSZÁG

Next