Magyarország, 1897. március (4. évfolyam, 61-90. szám)
1897-03-26 / 85. szám
BUDAPEST, 1897. PÉNTEK, MÁRCZIUS 2^^^^ETFOLYAM. 85~37AM~ ------------ --------- ------------- ---- r ~T1 .....- - - ----- 1 " • ....... —-----------------'-T-... I ■ Andrássy Tivadar grófhoz. Budapest, már ez. 25» II. Illik a kérdéseket olykor pártszemüveg nélkül is megtekinteni. Vannak dolgok, melyek nem férnek el a Lloyd-klub kereteiben. A törvényhozási és kormányzási elvek és irányok megállapítása pártfeladat. Ezen a mezőn futhatunk versenyt és össze is ütközhetünk. De a törvényhozás tétele, a kormányzás felelőssége, a népképviseleti alap, a Ház tekintélye, az alkotmány fentartása és néhány más ilyen fundamentum, nincs összefüggésben a pártalakulások esélyeivel, hanem kivétel nélkül minden jó polgár lelkének közkincsét képezik. Engem és azokat, akikkel egy csolnakban evezek, semminemű egyéni érdek nem fűz a magyar alkotmányos élethez. Mi az alkotmányos élet egyéni jótéteményeiből egyszerűen ki vagyunk zárva. Olyan pozíciót, amilyent mi ellenzékiek most tudunk magunknak és családainknak biztosítani, tudnánk szerezni a legelvadultabb abszolutizmus igájában is. Velünk szemben nincsen hatálya a törvénynek ; nem azért, mintha nem engedelmeskednénk a törvénynek, hanem azért, mivel a közegek csak akkor alkalmazzák irányunkban a törvényt, amikor akarják. A közpályák útjai nem nyílnak meg előttünk. És ha közülünk egynéhány mégis rálép arra az útra, az előnyomulás és győzelem olyan hihetetlen árt kíván fáradságban, vagyonban és türelemben, amilyent maholnap csak dúsgazdagok és jóbolondok fizethetnek. Ehez járul, hogy akármennyi jellemszilárdságot, önzetlenséget, jóhiszeműséget és hazafiságot visz valaki a nehezen hozzáférhető közpályára : nézeteit, törekvéseit, gondolatait és tevékenységét a jól szervezett és fizetett közvéleménycsinálók megrohanják, üldözik, rágalmazzák azzal a világos célzattal, hogy ne csak politikai elvei legyenek befeketítve, hanem személyének értéke is. A példa kedvéért fölemlítem Károlyi Sándor grófot. Van-e nálánál tisztább alakja a magyar közéletnek? Van-e, ki többet fáradott újabb időben a nép megmentése körül ? Tagadható-e, hogy nagy tudást, széles látkört, kiforrott tehetséget és sok tapasztalatot tanúsított a fórumon minden lépése alkalmával? Tisztavizű magyarságát, önzetlen hazafiságát, érintetlen jellemét ki merészelné kétségbe vonni? Ezzel szemben meg kell nézni, hogy miként bánik vele a kormánypárt a Házban és a sajtóban. Ha az ember Tisza István gróf urat hallgatta és a «Nemzet»-et olvassa, önkénytelen megdöbbenéssel kifakad: micsoda katilináris egzisztenczia lehet az a Károlyi Sándor gróf?! Ezt a nyomorúságos panaszt nem azért irom ide, hogy pardont kérjek és javulást várjak. Bánom is én, hogy miként akar a túlsó tábor erkölcsileg teljesen elzülleni. Az elveket fölakasztották már régen ; a politikai tisztességet szintén fölakasztották. Én tőlem folytathatják ezt a szép mesterséget és nem jajdulok fel, ha minden akasztófájuk le lesz is foglalva. A panaszszal csak igazolni akartam azt a felfogást, hogy az ellenzék tagjainak egyénileg mindegy, akár van ez az alkotmány, akár nincs. Sőt a népnek is mindegy. Hanem azoknak, kik a tűzhely körül vannak, nem mindegy. Ha minden összeomlik, a parlament tekintélye, az alkotmányos életbe vetett bizalom, a nemzet ragaszkodása saját szabadságának intézményeihez, az ország akaratereje a közjogi önállóság megtartására — ha mindez összeomlik s a tért egészen átveszik a pénzvállalatok és hazánk törvényalkotási súlya áthelyeződik a börzeépületbe és kodifikátorok helyett a kulisszák ügynökei döntenek és megszűnik a nemzeti élet történeti folyamata és a hivatalos átjegyzési táblázatok rovataiból kell leolvasni a mandátumok és a képviselők értékét, ezért az átalakulásért bizony nem az erővel letört, hatalmilag üldödözött, közpénzen megrágalmazott ellenzék fogja a felelősséget viselni, hanem igenis, a történelem bírósága azoknak az emlékezetét fogja leköpni, akik silány és kapzsi pártérdekek miatt nem iparkodtak a Házat a börzsánerekké átváltozott népképviselőktől megtisztítani s ezzel a parlamenti intézmény tekintélyét és függetlenségét megmenteni. Kellemetlen és megalázó látvány, ami az összeférhetetlenségi bizottság ülésén föltárult. Ferdébb helyzetet a végtárgyalási termekben sem lehet látni, mint amilyen ama négy képviselő úré volt. A vallatásnak egyetlen eleme sem hiányzott ennél a jelenetnél. Még a bujkálás sem, sőt a tagadás is jelentkezett. És komplikálják a dolgot magyarázatokkal, betűkkel, előadói jelentéssel, akkori felfogással, mikor a törvényt alkották és a gazdasági élet változott viszonyainak emlegetésével. Bocsánat! A becsület nem változik sem a törvénymagyarázatok, sem a viszonyok szerint.. A Ház legyen független. Független Ház csak független képviselőkből jöhet létre. Ez a törvény. Az igazi törvény! Minden egyéb csak szó, szó, szó. Ezen törvénynek az alkalmazását kötelességtudó, önérzetes és lelkiismeretes ember nem várja az összeférhetetlenségi bizottságtól. Az ilyen erkölcsi törvényeket az ember maga szokta önmagára alkalmazni. Néhányan már alkalmazták is. Nem dicsérem meg ezért sem Berzeviczyt, sem Andrássy Géza grófot. A mit tettek, annyira természetes, józan, egyszerű és tisztességes, hogy a közvéleményt, mely jó véleménynyel volt irántuk, lépésük egyáltalában nem lepte meg. Ilyen törvénynek az alkalmazását az összeférhetetlenségi bizottságtól, talán éppen a jóindulatától és elnézésétől várni, nem egyéb, mint az önérzetnek és büszkeségnek és a képviselői méltóságnak alapos leszerelése. Aki ezt nem érti és nem érzi, az nem a hazát ment oda szolgálni, hanem az üzletet. Nemzetközies tendenciák ütötték föl a fejüket, mióta átmenőben vagyunk a pénzgazdaság rendje felé. A hazafiságnak becses fogalmai nem heverik ki a vereséget, ha ezek a tendencziák felülkerülnek. Az Andrássy Tivadar kötelességtudásának mértékétől függ e pillanatban, hogy melyik irányzat jusson győzelemre. A pókok: Budapest, márcz. 25. Mint tegnap már jeleztük, csakugyan megtörtént a nagy szégyen. Budapest főváros közgyűlése leszavazott a kvótaemelés mellett. Száztizen voltak a gyászvitézek, akik az ország fővárosa nevében kiadták az országot Bánffynak s általa az osztráknak. És a főváros 400 törvényhatósági bizottsági tagja közül csak 98 hazafi akadt, aki a nemzeti tiltakozásba vezérhangul kívánta belevinni a főváros szavát. Tehát összesen 208 szavazat adatott be, ezekből 19 ama tisztviselők által, akik hivatalból tagjai a törvényhatósági bizottságnak. Vagyis maguk a voltaképpeni törvényhatósági bizottsági tagok közül csak 189 vett részt a nagy kérdés feletti döntésben, a 211 városatya ellenben távol maradt. Volt ezek közül mintegy 25—30, a ki a gyűlésen megjelent s csupán a szavazásból vonta ki magát, hogy igy legalább passzíve elősegítse a kvóta-emelés elleni tiltakozást. Manapság ennyi bátorságot sem igen szoktunk meg egy-egy magyarban s őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki nekik. De hol maradt legalább 180 bizottsági tag ? Akik ott szoktak lenni, mikor arra kell szavazni, hogy ki legyen tanácsjegyző, vagy éppen, hogy melyik vállalkozó kapja meg egy utcza kikövezését, mert nem jöttek el ezek az árak akkor, mikor arról volt szó, hogy az ország fővárosa mit mond ahhoz, hogy az ország Ausztriának évenkint 6—8 millióval nagyobb sarczot fizessen ? Szarkuzteség ás kiadóhivatal: Sandai u.2. sz. Előfizetési ár ! eger* évre 14 mkr. Egyesszám ára • vidékén ki. X&-unk mai száma 8 oldal