Magyarország, 1897. március (4. évfolyam, 61-90. szám)

1897-03-26 / 85. szám

BUDAPEST, 1897. PÉNTEK, MÁRCZIUS 2^^^^ETFOLYAM. 85~37AM~ ------------ --------- ------------- ---- r ~T1 .....- - - ----- 1 " • ....... —-----------------'-T-... I ■ Andrássy Tivadar grófhoz. Budapest, már ez. 25» II. Illik a kérdéseket olykor pártszem­üveg nélkül is megtekinteni. Vannak dolgok, melyek nem férnek el a Lloyd-klub kereteiben. A törvényhozási és kormány­zási elvek és irányok megállapítása pártfeladat. Ezen a mezőn futhatunk versenyt és össze is ütközhetünk. De a törvényhozás tétele, a kormányzás fe­lelőssége, a népképviseleti alap, a Ház tekintélye, az alkotmány fentartása és néhány más ilyen fundamentum, nincs összefüggésben a pártalakulások esélyei­vel, hanem kivétel nélkül minden jó polgár lelkének közkincsét képezik. Engem és azokat, a­kikkel egy csol­­nakban evezek, semminemű egyéni ér­dek nem fűz a magyar alkotmányos élethez. Mi az alkotmányos élet egyéni jótéteményeiből egyszerűen ki vagyunk zárva. Olyan pozíc­iót, a­mi­lyent mi ellenzékiek most tudunk ma­gunknak és családainknak biztosítani, tudnánk szerezni a legelvadultabb ab­szolutizmus igájában is. Velünk szem­ben nincsen hatálya a törvénynek ; nem azért, mintha nem engedelmeskednénk a törvénynek, hanem azért, mivel a kö­zegek csak akkor alkalmazzák irányunk­ban a törvényt, a­mikor akarják. A közpályák útjai nem nyílnak meg előttünk. És ha közülünk egynéhány mégis rálép arra az útra, az előnyomulás és győzelem olyan hihetetlen árt kíván fáradságban, vagyonban és türelemben, a­milyent maholnap csak dúsgazdagok és jóbolondok fizethetnek. Ehez járul, hogy akármennyi jellemszilárdságot, ön­zetlenséget, jóhiszeműséget és hazafi­­ságot visz valaki a nehezen hozzáfér­hető közpályára : nézeteit, törekvéseit, gondolatait és tevékenységét a jól szer­vezett és fizetett közvéleménycsinálók megrohanják, üldözik, rágalmazzák azzal a világos c­élzattal, hogy ne csak politi­kai elvei legyenek befeketítve, hanem személyének értéke is. A példa kedvéért fölemlítem Károlyi Sándor grófot. Van-e nálánál tisztább alakja a magyar közéletnek? Van-e, ki többet fáradott újabb időben a nép megmentése körül ? Tagadható-e, hogy nagy tudást, széles látkört, kiforrott tehetséget és sok tapasztalatot tanúsí­tott a fórumon minden lépése alkalmá­val? Tisztavizű magyarságát, önzetlen hazafiságát, érintetlen jellemét ki meré­szelné kétségbe vonni? Ezzel szemben meg kell nézni, hogy miként bánik vele a kormánypárt a Házban és a sajtóban. Ha az ember Tisza István gróf urat hallgatta és a «Nemzet»-et olvassa, ön­kénytelen megdöbbenéssel kifakad: mi­csoda katilináris egzisztenczia lehet az a Károlyi Sándor gróf?! Ezt a nyomorúságos panaszt nem azért irom ide, hogy pardont kérjek és javulást várjak. Bánom is én, hogy mi­ként akar a túlsó tábor erkölcsileg tel­jesen elzülleni. Az elveket fölakasztották már régen ; a politikai tisztességet szin­tén fölakasztották. Én tőlem folytathat­ják ezt a szép mesterséget és nem jaj­­dulok fel, ha minden akasztófájuk le lesz is foglalva. A panaszszal csak igazolni akartam azt a felfogást, hogy az ellen­zék tagjainak egyénileg mindegy, akár van ez az alkotmány, akár nincs. Sőt a népnek is mindegy. Hanem azoknak, kik a tűzhely körül vannak, nem mindegy. Ha minden össze­omlik, a parlament tekintélye, az alkot­mányos életbe vetett bizalom, a nemzet ragaszkodása saját szabadságának intéz­ményeihez, az ország akaratereje a köz­jogi önállóság megtartására — ha mindez összeomlik s a tért egészen átveszik a pénzvállalatok és hazánk törvényalkotási súlya áthelyeződik a börzeépületbe és kodifikátorok helyett a kulisszák ügynökei döntenek és megszűnik a nemzeti élet történeti folyamata és a hivatalos át­jegyzési táblázatok rovataiból kell leol­vasni a mandátumok és a képviselők értékét, ezért az átalakulásért bizony nem az erővel letört, hatalmilag üldö­­dözött, közpénzen megrágalmazott ellen­zék fogja a felelősséget viselni, hanem igenis, a történelem bírósága azoknak az emlékezetét fogja leköpni, a­kik si­lány és kapzsi pártérdekek miatt nem iparkodtak a Házat a börzsánerekké át­változott népképviselőktől megtisztítani s ezzel a parlamenti intézmény tekintélyét és függetlenségét megmenteni. Kellemetlen és megalázó látvány, a­mi az összeférhetetlenségi bizottság ülé­sén föltárult. Ferdébb helyzetet a vég­tárgyalási termekben sem lehet látni, mint a­milyen ama négy képviselő úré volt. A vallatásnak egyetlen eleme sem hiányzott ennél a jelenetnél. Még a buj­kálás sem, sőt a tagadás is jelentkezett. És komplikálják a dolgot magyarázatok­kal, betűkkel, előadói jelentéssel, akkori felfogással, mikor a törvényt alkották és a gazdasági élet változott viszonyainak emlegetésével. Bocsánat! A becsület nem változik sem a tör­vénymagyarázatok, sem a viszonyok szerint.. A Ház legyen független. Független Ház csak független képviselőkből jöhet létre. Ez a törvény. Az igazi törvény! Minden egyéb csak szó, szó, szó. Ezen törvénynek az alkalmazását köte­lességtudó, önérzetes és lelkiismeretes ember nem várja az összeférhetetlenségi bizottságtól. Az ilyen erkölcsi törvénye­ket az ember maga szokta önmagára alkalmazni. Néhányan már alkalmazták is. Nem dicsérem meg ezért sem Berze­­viczyt, sem Andrássy Géza grófot. A mit tettek, annyira természetes, józan, egy­szerű és tisztességes, hogy a közvéle­ményt, mely jó véleménynyel volt irán­tuk, lépésük egyáltalában nem lepte meg. Ilyen törvénynek az alkalmazását az összeférhetetlenségi bizottságtól, talán éppen a jóindulatától és elnézésétől várni, nem egyéb, mint az önérzetnek és büsz­keségnek és a képviselői méltóságnak alapos leszerelése. A­ki ezt nem érti és nem érzi, az nem a hazát ment oda szolgálni, hanem az üzletet. Nemzetközies tendenc­iák ütötték föl a fejüket, mióta átmenőben vagyunk a pénzgazdaság rendje felé. A hazafiságnak becses fogal­mai nem heverik ki a vereséget, ha ezek a tendencziák felülkerülnek. Az Andrássy Tivadar kötelességtudá­sának mértékétől függ e pillanatban, hogy melyik irányzat jusson győzelemre. A pókok: Budapest, márcz. 25. Mint tegnap már jeleztük, csakugyan megtörtént a nagy szégyen. Budapest főváros közgyűlése leszavazott a kvóta­emelés mellett. Száztizen voltak a gyász­vitézek, a­kik az ország fővárosa nevé­ben kiadták az országot Bánffynak s általa az osztráknak. És a főváros 400 törvényhatósági bizottsági tagja közül csak 98 hazafi akadt, a­ki a nemzeti tiltakozásba vezérhangul kívánta bele­vinni a főváros szavát. Tehát összesen 208 szavazat adatott be, ezekből 19 ama tisztviselők által, a­kik hivatalból tagjai a törvényhatósági bizottságnak. Vagyis maguk a voltaképpeni törvény­­hatósági bizottsági tagok közül csak 189 vett részt a nagy kérdés fe­letti döntésben, a 211 városatya ellen­ben távol maradt. Volt ezek közül mint­egy 25—30, a ki a gyűlésen megjelent s csupán a szavazásból vonta ki ma­gát, hogy igy legalább passzíve elő­segítse a kvóta-emelés elleni tiltakozást. Manapság ennyi bátorságot sem igen szoktunk meg egy-egy magyarban s őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki nekik. De hol maradt leg­alább 180 bizottsági tag ? A­kik ott szoktak lenni, mikor arra kell szavazni, hogy ki legyen tanácsjegyző, vagy éppen, hogy melyik vállalkozó kapja meg egy utcza kikövezését, mert nem jöttek el ezek az árak akkor, mikor arról volt szó, hogy az ország fővárosa mit mond ahhoz, hogy az ország Ausztriának évenkint 6—8 millióval nagyobb sarczot fizessen ? Szarkuzteség ás kiadóhivatal: Sandai­ u.2. sz. Előfizetési ár ! eger* évre 14 m­kr. Egyesszám ára • vidékén­­ ki. X­&-unk mai száma 8 oldal

Next