Magyarország, 1898. március (5. évfolyam, 60-89. szám)

1898-03-16 / 75. szám

MAGYARORSZÁG Budapest, 1898. szerda, márczius 16. sor, minden betű, a mi azokból a nagy idők­ből megmaradt, családi kincsünk nekünk, drá­gaságunk, a mely a föld minden hiúságával nem volna felmérhető. A nagy hősök, a dicső vezérek unokái, utódai kiássák e kincseket, melyeket féltékenyen őriznek. Ma azonban köz­szemlére teszik ki, hadd tanulja meg a tespe­­désnek indult mai nemzedék, hogy kik voltak azok. Egyformán drága, egyformán becses nekünk ilyenkor a legjelentéktelenebb emlék is. Hát még azoké, a­kik a véres csatákban is mindig­ a legelsők voltak. — Ilyen drága emlék az alábbi levél is, Lenkei/ János tábor­nok levele, melyet unokaöcscse, Lenkei/ Károly Nagy-Kanizsáról juttatott most hozzánk. A tábornok levelében egy-két magyartalanságot talál az olvasó. Nem csoda. Bécsben, német környezetben nevelkedett. De a szive, a lelke, az magyar volt és magyar maradt annak utolsó pillanatig. — A levél igy szól: Eger, 1849. márczius 27-én. Póka Zs­rgmond lelkész urnak Ároktőn. Kedves öcsém! Mikor ezt a levelet olvassad, én már ak­kor Komárom várába’ leszek mint hadpa­rancsnok, vagy ha a németek elfognak nem élek, mert akkor már felakasztottak, ha Foris József oda akar gyónni, jó elfogadom és ha jól viseli magát gondoskodok hamar is előrelép az út oda hosszú és veszedelmes vagy elmehet Károly bátyámhoz melly a Hunyadiákokat vezényleni fogja, ő épen úgy mind­­en fog reá gondolkozni. Isten veled igaz szerető rokonod Sienkey János Tábornok. — Kóbu­rg Lu­jsa h­er­czegnő. Brüsszel­ből érkező hirek szerint, udvari körökben meg­­c­áfolják a Figaro ama hirét, hogy Lujza Kóburgi herczegnő megszökött. Annyit azoban kénytelenek elismerni, hogy a herczegnő hir­telen elutazott és hogy mindeddig éppenséggel semmi oir sem érkezett róla, még a belga , ud­varhoz sem. Egy nyom Marseillesbe vezet. Nem lehetetlen, hogy Mattasics-Keglevich föhad­­üngggyal ebben a városban tartózkodik a­ her­­czegnő. —­ Márkus József — báró. A Wiener Salon­­slatt megerősíti azt a hírt, hogy ez uralkodó császári­ jubileuma alkalmából, deczember első napjaiban négy osztrák és négy magyar grófot herczegi rangra emelnek. Ugyanez a lap azt is írja most, hogy nem valószínűtlen, hogy ugyanez alkalommal Décs és Budapest főpolgármesterei — bárókká lesznek. — Kitüntetések. A király Kenessey Miklós enyingi járási főszolgabírónak, buzgó és sikeres szolgálatai elismeréséül a Ferencz József-rend lovag­keresztjét, appelshofeni báró Baum Konstantin konzulnak Korfuban díjmentesen a HI. osztályú vaskorona rendet, Ürményi József alkonzulnak Tan­gerben a konzuli czimet és jelleget s a cs. és kir. nagykövetségnél Konstantinápolyban alkalmazott dr. südenhorsti báró Zwiedinek Erik konzulsági attachéhek az alkonzuli czimet és jelleget ado­mányozta. — Az egyetlen hazafiatlan város. Fiume város érdemelte ki ezt az elnevezést. A magyar nemzetnek ez a drágán kitartott­­városa oda fajult, hogy megtiltották minden jóérzésű hazafinak a mai ünnepet. Fiuméban összeállott 70*—80 magánhivatalnok, hogy ha már nyilvánosan nem szabad márczius 15-ét megünnepelni, csöndes vacsorával zójják le a nagy nap emékezetét. Eme tervüket megtud­ták hivatal főnökeik, a­kik röviden tudtukra adták, ha ünnepelnek, egyszerűen el­csapják eled. Ez a­ rendelet — úgy mondják — a kormányzó úrtól jött. — Az országos diákkongresszus. Az orszá­gos diákkongresszus cnak ma volt harmadik napja Ottrói elnök megnyitván az ülést, Oeistler fő­jegyző­­ fölolvassa Parcsetich László levelét, mely­ben indítványt tesz, hogy az ifjúság üdvözölje az olasz ifjúságot, mely most szintén ünnepet ül, s hogy az ifjúság részt vegyen a párisi vi­lágkiállítás keretében tartandó nemzetközi diáke­l kongresszuson és erre előkészítő bizottságot küld­jön ki. A kongresszus ez indítványokat nagy lelkesedéssel, s egyhangúlag elfogadja, s a bizott­ságba kiküldeni az erre jogosult testületek elnö­keit határozza. A diákjelvények ügyét a kongresz­­szus napirendjéről leveszik. A Diákotthon, s az ezzel kapcsolatos C. E. G. E. ügyét Greiner referálja, mit a kongresszus elfogad, s tudomásul veszi Bodor (Kolozsvár) bejelentését arról, hogy a Diákotthon Kolozsvárott megalakulóban van. Kun Antal indítványozza, hogy a szegény nép jogi gyámolítására megalakult önkéntes segély­­egyesület humánus működését az egyetemi ifjúság, főleg a joghallgatók támogassák, s ez eszme­­ér­dekében a vidéken is mindent elkövessenek. A kongresszus az indítványt egyhangú lelkesedéssel elfogadja. Erre kínos inczidens következett. Lend­vay Imre, Szörffy már előbb tett indítványát óhajtva támogatni, mely szerint erkölcsi kötelesség­nek ismerje minden egyetemi polgár, hogy az egyetemi segítő egyletbe belépjen, beszédét e sza­vakkal kezdi: Keresztény ifjak! Ditrói elnök­e miatt Lendvayt rendreutasítja, s mikor Lendvay foly­tatja beszédét, tőle a szót megvonja. (Óriási zaj.) Az erre kifejtett vitában Pakots Jó­zsef, Grammling Kornél szólottak, kik kérték a szó megadását Lendvay részére. Időközben Lendvay szóhoz is jutott, de szavait elnyelte a zaj. Gramm­ling kifejti, hogy Ditróit magát tiszteli, de a tény­kedéséért bizalmatlanságot óhajt kifejezni, a bi­zalmatlansági indítványt azonban nem fogadják el. Ditrói elnök meghívja ezután az ifjúságot Kolozs­várra Magyarország és Erdély uniójának ünnepére, május 29-ére. Minthogy a kongresszus tárgysoro­zatából még az «Indítványok» tétele Hátra van s minthogy ama nagyon kiélesedett pártszenvedély­től áthatott vita miatt e tétel ma már nem tár­­gyalható,Pakots József sürgősségi indítványt tesz, hogy a kongresszus holnap is ülésezzen. Többek hozzászólása után Pakots indítványát visszavonja, főként azért, mert a­­tárgyalások során amúgy is sok, a napirendbe föl nem vett indítvány fölött határozott a kongresszus három napig tartó ülései­ben. A Himnusz eléneklésével, fél 11-kor a kon­gresszus véget ért. — Volt-e szerkesztő Csernátony ? Az újság­írók lakomája alkalmából Csernátony Lajos levelet irt Mikszáth Kálmánnak, a melyben azt írja, hogy 1848—49-ben nem volt szerkesztő. Ebben az ügy­ben ma Hentaller Lajos úr, a következő sorok közlésére kért föl bennünket: Nyílt levél Mikszáth Kálmánhoz. Kedves barátom ! Csernátony Lajos bátyánk egy hozzád intézett s ma már nem éppen szokatlan, nyílt levélben azt állítja, hogy ő a 48-as kornak sem elején, sem később nem volt szerkesztő. A dolog engem illet, miután hetekkel vagy hó­napokkal én említettem őt föl a szabadságharc­ még ma is élő szerkesztői közt a Magyarország egyik tározójában, épp ezért személyes kérdésben kérek szót. . . Csernátony e kijelentésével is bebizonyítja, hogy különöz. Mert én, a 48-as szereplő és nem sze­replő egyének nagy része, velünk szerény utódokkal még olyasmiket is el akarnak hitetni, a­miket abszolúte nem vittek véghez (leggyakoribb Bra­­nyiszky és Budavár bevétele és a szenttamási sánczok megmászása.) Ezzel szemben Csernátony Lajos még azt is eltagadja, a­mit csinált. Mert, hogy mint szerkesztő újságot csinált, azt be tudom bizonyítani bárkinek, a­kihez szerencsém lesz. Ugyanis, a D­ebreczenben 1849 február 14-én megjelent «Márczius tizenötödike» czímű lap 1-fő számának negyedik oldalán alul ez áll : Szerkesz­tők : Pálfi Albert és Csernátony. És mint szerkesztő rajta van a lapon Csernátony még a 7-ik számon is. A 8-on már nincs! Szívből üdvözöl barátod Hentaller Lajos. — A budapesti függetlenségi és polgári kör vasárnap este élvezetes műsorral egybekötött táncz­­estélyt tartott. Frenetikus hatást ért el Parlagi Julia urhölgy. Tem­po,Mihály Bárom a daru ezi­m remek költeményének a szavalatával. Parlagi Julia a szinipályára készül. A tegnap hallott előadása oly reményekre ad okot, mely őt a drámai előadás terén bizonyára az elsők közé fogja emelni. A közönség nem győzött eleget tapsolni a remek előadásért. A többi szereplők is emelték az est hangulatát, a­mely legjobban a hajnali órákig tartó táncz alatt tört ki. — Jubiláló igazgató. Aranyi Antal, az iglói állami tanítóképző igazgatója, — mint tudósítónk telegrafálja, — tegnap ülte meg tanárkodásának huszonöt éves jubileumát. Ámbár a kiváló pedagóg minden nyilvános ünneplést kerülni kívánt, jubi­leuma alkalmából az igazgató­tanács, a tanári kar és az intézet növendékei a legszívesebb ovácziók­­ban részesítették.­­ Az újságírók bankettje. A Budapesti Újságírók Egyesülete már a nagy nap előestéjén ünnepelte a szabad sajtó megszületésének fél­százados évfordulóját. Fényes bankettel ünnepelte, a­melynek kitűnő volt az ételsora, sok és finom a pecsenyéje. A­kik 1848. márczius 15-ikét csinál­­ták, azok nem vacsoráztak így, de nem is igy beszéltek. Egyéb márcziusi momentum alig vol ezen a lakomán, mint a gyenge, friss saláta. Az Országos Kaszinó dísztermében folyt le a bankett. Az egyesület elnöke, Mikszáth Kálmán ült az asztalfőn, tőle jobbra és balra a főváros, az egyletek, intézetek, testületek, hatóságok képviselői és­­ újságírók is elég szép számban. A meghívottak közül Jókai Mór, Szilágyi Dezső, Fáik Miksa, Beöthy Zsolt, Gyulai Pál, gr. Keglevich István, Csernátony Lajos, Madarász József és még sokan, a­kiknek az 1948-as nagy napokban igazán nagy szerep jutott,­­ kimentették magukat. * Az első szónok Mikszáth Kálmán, az egyesület elnöke volt. A sajtó serlegével kezében konstatálta, hogy «a sajtó iránt ma nagy az ellenszenv», de «valamint nem akkor született a magyar sajtó­szabadság, a mikorról a hivatalos keresztlevelét kiállítják, nem is fog elmúlni akkor, a mikorra a halotti levelét elkészítik*. • ' ••.---­Beszélt azután Zipitsy Pál, Márkus József polgár­­mester, báró Eötvös Loránd, Rákosi Jenő és még többen. A poharazás késő éjjelig tartott. — Scherr-Thosz gróf emlékirataiból. Most tették közzé a nemrégiben elhunyt Scherr-Thosz Arthur gróf emlékiratait. Ebben többek közt el­beszéli, hogy a magyar szabadságharcz lezajlása után pár évre Ostendében két előkelő orosz úrnő­vel ismerkedett meg: Gorcsakov herczegnővel és Rüdiger grófnővel, kiknek férjeik részt vettek 1849-ben a Magyarország elleni hadjáratban. A hölgyek teljesen magyar­ érzelműek voltak, s ettől az érzéstől van áthatva, — állították ők, — az egész orosz hadsereg. Tényként beszélték, hogy midőn az orosz hadsereg kivonult Magyarország­ból s a tisztikar értesült a tizenhárom tábornok ki­végeztetéséről, a felháborodásnak oly vihara tört ki közöttük, hogy a tisztek közül nyolc­vant küldtek Szibériába számkivetésbe. — Hirtelen halál. Tomka Mór kir. tanácsos, pénzügyigazgató székhelyéről, Nagy­ Károlyról a ma­ reggeli vonattal Szatmárra utazott, hogy részt­­vegyen a városi közigazgatási bizottság ülésén. Az állomásnál bérkocsira ült, de alig értek a városba — mint levelezőnk i­ja — a derék, egészséges ember hirtelen visszahanyatlott a kocsiülésen s mielőtt az orvosi segítség megérkezett volna, meg­halt. A pénzügyigazgatót szivszélhűtés érte.. A városban a tragikus eset hirét őszinte részvéttel fogadták. — Szalavszky állapota. Szalavszky Gyula a a Vöröskereszt-kórházban nyugodt álommal, láz­­talanul töltötte az éjszakát, úgy hogy orvosai, bár a golyót még mindig nem távolították el a sebesült lábszárból, bíznak abban, hogy a betegség sima lefolyású s a gyógyulás teljes lesz. — A budapesti görög-keleti szerb hitközség­ közgyűlése. A Tökö­yanum kis­­termében tegnap megtartott idei első közgyűlésen tisztújítás is­ volt. A következő 6 évi igazgatási idényre az eddigi alelnököt, Jovo­vics Iván országgyűlési képviselőt elnöknek, a fővárosi tiszti főorvos helyettest, dr. Magyarevics Mladent pedig alelnöknek választotta. Az eddigi községi elnöknek, báró Nikolics Fedornak 10 évi sikeres és buzgó elnöki működéséért a köz­ség hálás elismerést szavazott és érdemeit jegyző­könyvbe iktatta. Dr. Percsics György, a községnek sok éven át volt titkára, megrongált egészségére való tekintetből állásáról lemondott. A közgyűlés, 11

Next