Magyarország, 1898. március (5. évfolyam, 60-89. szám)

1898-03-16 / 75. szám

Vér,­ örökszép rózsafája. Zord időket, viharos százado­kat éltünk át. A­mióta trónunkon nem a mi vé­rünkből való királyok ültek, alig volt egy is, a­ki ne akarta volna megnyirbálni mindennél szentebb alkotmányunkat. De titokban tették. Hanem most ötven éve elérkezettnek látszott az idő, hogy az elcsigázott nemzetnek nyakára rakját a rabigát. De a nemzet fölébredt. Félistenek támadtak kebelében, a­kik nem engedték, hogy eltemessék a m­agyart. És föltűnt viharos történelmünk leg­­nagyobb alakja, Kossuth Lajos, a­kinek pusztán nevére is büszkén dobban meg a magyar szív. Majd igy fejezi be szónoklatát : Apáink veríték­kel szántottak, mi könnyen aratunk. Bajnokok, kik­nek emlékére a hálás nemzet emelte e szobrot, legyetek haló porotokban áldottak. Emléketek, a m­ig magyar él a földön, élni fog. Sziveinkben oltárt emelünk nektek s azon naponta bemutatjuk a haza szeretet szent áldozatát. Drága halottak! Fogadjátok kegyesen, a mit hoztunk nektek. Sze­rény koszorút porladó hamvaitok fölé, lángoló szi­vünket nagy szellemeiteknek. . . Az ünneplő, lelkesítő beszédek elhangoztával Klein Pál koszorút tett a szoborra a rendező-bi­zottság nevében és Kun Béla, a debreczeni jogaka­­démia kü­döltje szavalt. Bocsédot igy végezte, Petőfi pedig aluszs­a örök álmát. Lelke fölszállt Teremtőjéhez s ott fönn könyörög a magyarok istenéhez, hogy «teremtse újjá e hazát.» Tegye nagyává, boldoggá a magyart! S­­ ha látni fogja, mint vész nemzetünk, ha látja, mint homályosul egyre jobban szabadságunk fényes vállaga, ha látja, hogy karunk gyenge, ellenségünk hatalmas s már-már a sir szélén állunk, csillag­sugáron robog el majd hozzánk s eldörgi újra a dalt: 'Talpra magyar!» A Petőfi szobor előtt. A honvédszobortól a Lánczhidon át, végig a Dunaparton, folyton hazafias, kegyeletes dalokat énekelve, Petőfi szobrához vonult az ünneplő vá­ros, mert sinte az­ egész város ott volt a szabad­ságharca hősi halált halt dalosának szobránál. Elsőnek Ufóivár’ Jenő dr. szólott lelkesen és ün­nepelve: Uv. Mórnál' Jenő. Az 1823 ik évben örvendetes esemény történt a Petrovics házaspárnál: egy fiúgyermeket küldött az ég, egy hirnötöt, ki magával hozta egy egész nem­zetnek szabadságát, vele fejlődött a remény, hogy a földön a szellem is szabad lesz és a nemzet minden fia egyenlő jogokat élvezhet és hogy ez a föld, melyet e nemzetnek mindig vérével kellett megvédenie, az övé is legyen. A­mi addig titkos óhajtás volt, az megvalósult, a szabadság szellője viharrá változott, a villám felgyújtotta, azt a szikrát, mely minden ember szivében égett. (Éljenzés.) Petőfi volt a szabadság első­­hírnöke a márcziusi napokban, midőn hírét hozta a lajtántúli esemé­nyeknek. A lelkesült költő felébresztette a szunya­nyadó géniuszt, a hegyek visszhangzottak lelkesítő dalaitól, öregek megifjodtak, ifjak hősökké lettek és kitört egész erejével a nemzet akarata, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség legyen (hosszan­tartó, lelkes éljenzés­) ha lehet, békességes után, ha nem, véráldozat árán. A nemzet fegyvert ragadott, fiai győzelemről győzelemre vitték a szent jelszót. A véres küzdel­meknek egy nagy áldozata lett: elesett Petőfi Sándor; halálával megvallotta nemzete szabadsá­gát, melyet oly forrón szeretett. Karddal kezében, mint hős lehelte ki lelkét, s felvitte a Minden­hatóhoz a nemzet fohászát, hogy az igazságos harcznak megérdemlett diadal jusson osztályré­szül, legyen szabadsága, a melyhez joga az örök törvényen alapszik. (Zajos éljenzés.) Tévedés azt hinni, hogy mindazon intézkedések terv­ei­­be foglalása, melyek a nemzet nagy csele­kedetei megörökítését czélozzzák, egyoldalú ke­gyelmi ténynek lehetnek eredményei. Alkotmányos államban birtokában van a kor­mány mindazon hatalmaknak, a­melyek csak szük­ségesek a polgárok szabadságának és biztonságának megvédésére; Így van ez nálunk is, ügyesen kell tehát kezelni ezt az alkotmányos hatalmat, mert­­csak így va­n a polgárok szabadsága biztosítva, de ha a kormányzó hatalom a nemzet, mint meg­bízója által felruházott hatalmat a nemzet jogai megnyirbálásá­ra használja fel a helyett, hogy a folyton változó viszonyokhoz képest a polgárok jogait kiterjeszsze, nem felel meg kötelességének. Az az állam, a­mit Petőfi Sándor képzelt, a­mit a 48-as törvények inauguráltak, nem állhat meg egy pillanatra sem az alkotmány biztosítékai fejleszté­sében. Minden stagnálás egyforma a hanyatlással , a mai állam szükségletei folyton szaporodnak, így növekednek a polgárok igényei is az állammal szemben, a folytonos fejődés reá utalja az államot minden polgára filléreire és ha ez így van, akkor a polgár kötelességei nagyobbodásával szemben megkívánja jogai szaporítását is. Ne csak hasznot akarjunk húzni hazánkból, ha­nem szeressük ennek minden talpalatnyi részét és védjük meg mindenkivel szemben. Nagynak és dicsőnek látni e hazát, volt óhajtása Petőfi Sándornak. Legyünk méltók emlékére, sze­ressük hazánkat, ne szűnjünk meg azon eszmékért harczolni, melyekért ő elesett, ak­kor a nemzet bíz­hat jövőjében. Te, emlék, állj szilárdul az örökkévalóságig, hir­desd, hogy téged egy szabadságszerető hálás nem­zet emelt dicső halhatatlan fiának, Petőfi Sándor­nak emlékére. Molnár Jenő után Víg Viktor lelkesítette a hal­hatatlan költő emlékével a közönséget. Utána pedig szólásra emelkedett az ifjúság szónoka, Komlóssy Imre joghallgató. Tavasz volt akkor is, mint most, mikor a nemzet félszázaddal ezelőtt megmozdult, fölkelt elnyomói ellen, harczolni el­kobzott jogaiért s küzdött az igaz ügyért lángoló odaadással, hogy megvédje legnagyobb kincsét, a nemzeti becsületet. A dicső szabadságharcz kiinduló pontja 1848 márczius 15-ike volt. Szabaddá lett a szó, a gon­dolat. Pór és ur kezet fogott e napon, a szabad­ság születésénél. Ez a nap valóban a Petőfi napja volt. Lánglelke érezte a lázas napok közeledtét s ihletszerűen hirdető : « Véres napokról álmodom.» A vész kitört, megrendült a föld. A nemzetre ij hajnal hasadt s a költő szilaj kedvvel rohan, hogy kolduljanak meg a vészharangok. S meg­kezdődött a dicső harcz. Ő ágyudörej közepette, karddal kezében zengi hattyúdalát. A nagy tragédia véget ért, ő eltűnt, elveszett. Beteljesült vágya s holttestén fújó paripák szágultak át. Mi ifjak, igyekezzünk méltók lenni Hozzá, ki minden magyar ifjúnak ideálja kell, hogy legyen. Ünnepeljük minden évben növekvő kegyelet­tel márczius 15-ikét s a mit a törvényhozás felej­tett, a nemzet szive ünneppé avatja e szent napot. A történelmet hamisítja meg, ki e napot ki akarja törölni a nép szivéből. Végezetül Mezey Péter megkoszorúzta a szobrot a rendező-bizottság nevében. Este 8 órakor a Vigadóban nagy szabadság­lakoma lesz. Az Otthon hirlapírók­ köre, a fővá­rosi polgárság és az egyetemi ifjúság rendezi a lakomát, melyen való részvételre eddig is ötszázan jelentkeztek. * A Demokrata-kör ünnepe. A budapesti Demok­rata-kör tegnap este tartotta meg a régi polgári lövölde nagytermében márcziusi ünnepét, a­melyre közel 6000 ember gyűlt össze. Sümegi Vilmos megnyitó beszéde után Vázsonyi Vilmos mondott ünnepi beszédet. Előbb márczius idusának a jelen­tőségét méltatta, majd arról szólt, haladtunk-e ötven év óta ? Szabadság dolgában — úgymond — messzebb voltunk, mint ma, mert az akkori jogokat lassankint mind visszaszívták. A gazda­sági rész se ejtsen tévedésbe, mert a­mit látunk, az nem a nemzeté, hanem egyeseké. Majd hosszasan foglalkozik a mai rendszerrel, melyet miniszteria­­lizmusnak nevez, s a­mely rosszabb, mint minden abszolutizmus. Ezután párhuzamot von a márcziusi pontok és a mai viszonyok között s kérdi, várjon nem kivánhatjuk-e ma épp úgy, mint 48-ban a sajtószabadságot és a c­enzúra eltörlését és nem kivánhatjuk-e még ma is a közös teherviselést, mely azt jelenti, hogy mindegyik csak annyi terhet viseljen,­ a­mennyit elbír. Nagy jel­zés között fog­lalkozik a lóversenyekkel, hol a jobb, gyorsabb és kitartóbb lovakat jobban terhelik meg, mint a gyöngébbeket. Ugyanígy kell lenni a megadóztatás­nak is. Követeli a progresszív adó behozatalát, az úrbéri viszonyoknak valóságos megszüntetését, a hitbizományok eltörlését és a szegén­yk hitbizo­­mányának behozatalát és a fokozatos 8 órai munkaidőt, mert mindez megfelel a márczius szekto­r­­emének. A beszédet perczekig éljenezték. Sümegi Vilmos záróbeszéde után az ünnep véget ért. A Naschitzféle felsőbb leányiskola különös fénynyel és hazafias lelkesedéssel ülte meg márczius idusát. Roseth Arnold tanár tartalmas és lendületes be­széde és Bodánszky Jolán, Lobi Vilma, Löwy Józsa szavalata után a növendékek elénekelték a Szózatot és a «Boldogasszony anyánk» régi egyházi éneket alkalmi szöveggel. Az előadás második része Sebes­tyén Károlynál­ «Ünnepi költeménye» volt, melyet a hazafias igazgatóság ki is nyomatott. Az előkelő közönséget elragadta a növendékek értelmes és lelkes szavalata, melylyel a szabadság és alkotmány szeretetére, honleányi érzésekre és a király iránti hűségre buzdító verseket érvényre juttatták. Külö­nösen Burnt Valéria (Hungária), Grünfeld Ilona (Démon), Entödi Ella (Költő), Mandel, Montag és Loki Piroska ragadták tapsra a közönséget, mely a kitűnő intézet nagyérdemű igazgatójának melegen gratulált a szépen sikerült ünnepélyhez. A VI. ker.­­első kereste, iskola ifjusága és tanári kara nagy kegyelettel ünnepelte meg a mai napot. Az ifjúság énekkara a Himnuszt és Szózatot éne­kelte, Sonnenfeld Zoltán Petőfi Talpra magyar­ját, Freund Zoltán, Petőfi a Nemzethez czímű költe­ményét szavalta és Balássy Dénes tanár hatásos ünnepi beszédet tartott. Az V. kerületi polgári leányiskola márczius 15-iki ünnepét ma délelőtt 10 órakor tartották meg. Az ünnepi beszédet Hekkes József tanár mondta. Ezután négy hazafias szavalat következett. Közben az ifjúsági énekkar működött, a­mely főleg Langer Viktor egyik kuruczdalával ért el nagy hatást. Böser János nyilvános felső-kereskedelmi, polgári iskolája és nevelő­intézete sikerült ünnepélyt tartott szabadságharczunk 50­ éves évfordulója alkalmából. Az ünnepélyt Millig Gyula szavalata nyitotta meg. Az ünnepi beszédet Tichy János tanár tartotta, majd Ábrányi alkalmi költeményét szavalta el Sauerpreis­­. A zene- és énekkar Juhász Károly tanár vezetése alatt hazafias dalokat játsz­ott. Az ünnepélyt Röser János igazgató és dr. Payer Imre buzdító beszéde zárta be. A református gimnázium (Lónyay­ utcza) márczius 15-iki ünnepe a szokottnál is nagyobb érdeklődés mellett folyt le. Jelen voltak: Szász Károly, Farkas József, Szilassy Aladár, dr. C­siky Kálmán, Miklós Ödön, Sigray Pál, Oláh Gyula, Török Árpád, Vámossy Mihály stb. és díszes hölgyközönség, köztük: Szőts Farkasné, Molnár Sándoré­, dr. Karácsony­iné, Glatzné stb. Az ünnepélyt Molnár Sándor igazgató beszéde nyitotta meg. Pruzsinszky Pál :1 A nap jelentőségére fejtegette, Szalay Károly pedig magasröptű ódáját szavalta el. Szász Károly püspök záró szavaiban a szabadságharczot átélt hős harczos honszerelme nyilatkozott meg a késő unokákhoz. Az ifjúság alkalmi felolvasásokkal, szavalattal, énekkel és hegedüjátékkal vett részt­ az ünnepség­ben. Jó gondolat volt, hogy a «Talpra magyar» szavalata közben, melyet Lénárt Dezső adott elő, távoli zeneként megrendült a Rákólczy-nóta halk szózata. A nevezett ifjún kívül Miklós Ödön és Glatz János tűntek ki jeles­­előadásukkal. Az ünne­pély a legsikerültebbek egyike volt. A budapesti IV. kerületi községi főreáliskola fiatalságának önképzű köre szép ünnepséggel em­lékezett meg a nagy nap ötvenedik évfordulójáról. Az ünnepen díszes publikum volt jelen, Báthory Nándor megnyitója után az ifjúsági énekkar elő­adta a Nemzeti dalt, mire Kimpflen Ágoston el­­szavalta Petőfi Nemzeti dalát. Józsa József ci­rk­­o­dta ezután ünnepi beszédét, majd dal követ­kezett. Gumics Antal alkalmi költeményt szavalt. A budapesti VIII. ker. községi főreáliskola tanári kara és ifjúsága ma délelőtt az intézet dísztermé­ben ünnepélyt tartott. Felsmann József igazgató szép beszédben ismertette a nap­­jelentőségét, ha­­zafiságra buzdította növendékeit. Két tanuló al­kalmi költeményt szavalt, s az intézeti énekkar hazafias dalokat adott elő. Az V-ik kér. állami főreáliskola a szabadságharcz félszázados emlékére ma délelőtt ünnepélyt ren­dezett. Sloffer Károly kir. főigazgató megnyitó sza­vai után Prém József dr. olvasta fel alkalmi ódáját. Ezt követte ifj. Winter Rezső elnök és, Kell Dezső beszéde. Földes Imre drámai költeményét és ódáját Fleischmann szavalta el. Az ének- és zenekar pedig Zerkovitz Béla vezetése alatt hazafias dalokat adott elő. A III-ik kerületi iparos-ifjak­ köre tegnap este 8 órakor rendezett ünnepet a szabadság emlé­kére. Az ünnepen nagyszámú közönség jelent meg. Beszédeken és szavalatokon kívül előadást is tartottak. * Budapest, 1898 szerda, márczius 16 M MAGYARORSZÁG 9

Next