Magyarország, 1898. július (5. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-01 / 180. szám
Budapest, 1898. péntek, július 1. MAGYARORSZÁG hanem az olyan «egységesnek» látszó Magyarországot is bomlásba hozza az, ha a múltnak kisérteteit újból felidézzük ? S hogy nemcsak a népek vannak egymással ellentétben, hanem, ha ugyan nem is jogi, hanem érzelmi ellentét lehet a dinasztia és a magyar nemzet közt: mire való ennek transparenst csinálni ? Ekkora bornírtságot semmiféle magyar kormányról nem tételezünk föl. Ezért nem vettük komolyan a múlt napokban föleresztett «ballon d’essay»-t, azt a háromcsillagos röpiratot sem. Nyugodtan várjuk a bizonyosan bekövetkező hivatalos cáfolatot, amelylyel a magyar kormány azokat a gyanúsításokat, amelyek neki az osztrák császári jubileumnak akár parlamenti, akár parlamenten kívüli megünneplését imputálják, egyszer és mindenkorra elhallgattatja. Az új olasz kormány, Budapest, funtallak, nem lehet arra következtetni, hogy az új kormánynak valami nagyon hosszú életet jósolnak Olaszországban. Sonnino észrevehetőleg csak arra szorítkozott, hogy az új kormánynak erkölcsi támogatását ígérte meg, tárczáról azonban lemondott. Ő úgy látszik, készen állana, hogy átvegye az örökséget, ha Pelloux tényleg csak átmeneti embernek bizonyulna. Rómából megerősítik, hogy politikai körökben Sonninot tekintik a jövő emberének, aki csak várja, hogy az ő ideje elérkezzék, de sem a fejlődést siettetni nem akarja, sem mások becsületes törekvésének nem akar az útjába állani. Az új kormány mindenesetre nagy és nehéz időknek néz eleibe. A szenátus jóváhagyta a gabonavámok újabb behozataláról szóló kamarai határozatot. Ki kell tehát derülnie annak, hogy Olaszországnak saját aratása lesz-e oly bőséges, hogy az intézkedés már most júliusban hatályba léphet, anélkül, hogy az ínség és az éhségből eredő mozgalom újabb rázkódtatást okozna. Olaszország még semmiesetre sem nyugodt. Campaniában a forrongás egyre tart, Avellinoból újabb zavargások kitörését jelentik. Gesualdoban a dühöngő néptömeg megostromolta a városházát és fegyveres erővel állította helyre a rendet. Ferrara tartományban, ahol az aratás megkezdődött, lovas őrjáratok czirkálnak. Ily körülmények közt veszi át a katona-miniszterelnök a kormányt. Kérdés, hogy mint katona, vagy mint miniszterelnök fogja-e Olaszországot visszaterelni abba az irányba, amelyre a rohamosan szegényedő országnak oly igen nagy szüksége van. Róma, jan. 30. A Tribuna következőképpen ír az új kabinetről : Az új kormány kizárólag haladó párti emberekből áll, amely párt egymaga, minden hozzá nem illő szövetség nélkül, állandó többséget alkot a kamarában. Megérdemli, hogy még ellenségei is támogassák, mert itt az ideje, hogy visszatérjünk az észszerűség mezejére. Ennek első föltétele, hogy egészséges parlamenti rendszert teremtsünk, mert csakis így lehet a haza szomorú sorsán segíteni. Az új minisztérium programmja világos : Határozottan és szigorúan alkalmazni a fönnálló törvényeket, melyek elégséges fegyvert képeznek az olyanok kezeiben, akik tudnak vele bánni. Ön habozott, én pedig a daczos, megbántott, oly sokaktól körülrajongott leány — mással jegyeztem el magam. Hogy ez mint történhetett meg, még ma is rejtély előttem. Egyre ám még ma is emlékszem abból az időből. Megvolt az a bizonyos, megdönthetetlen érzésem, hogy ön, ki oly aggódva őrködött apró kedvteléseim fölött, ön nem fogja engedni, nem fogja tűrni, hogy a másé legyek. Ám nem számoltam a büszkeségével. Mennyi bajt okozott már nekünk ez a mi ostoba büszkeségünk ! Rémületemben még a szívverésem is elállott, amikor oly hidegen nyújtotta felém a kezét, hogy szerencsét kívánjon. Szándékosan elkerült mindenütt, csak formailag beszéltünk ezután egymással ; magyarázatra sohasem került köztünk a dolog. Számításom gyerekes is volt nagyon. Jobban kellett volna önt ismernem ! Milyen bolondos gondolatai vannak az ilyen szegény, tapasztalatlan leánynak ! Ön beteg lett! Másoktól tudtam meg. De meg is láttam rajta, ha észrevétlenül, lappal néztem rá — de ön nem értette meg ezt a nézésemet, különben nem engedte volna meg, hogy mind a ketten olyan kimondhatatlanul sokat szenvedjünk. - Önnek azt kellett hinnie, hogy nem érezek iránta semmit, hogy lelketlen játékot űztem vele, különben sohasem lehettem volna az Oh, ma tisztán látom mindazt, ami akkoriban megfejthetetlen volt előttem és azt kérdem magamban, mint játszhattuk el tudatosan a kettőnk boldogságát ? Mintha az olyan mindennapi dolog lenne, hogy két ember szereti egymást! Mintha nem ez volna a legritkább, legdrágább, a legfenségesebb isteni adomány? Miért rejtegetik és szégyelik az emberek ezt Semmi engedékenység és semmi gyöngeség azokkal szemben, akik azokat félremagyarázzák, vagy megszegik. Buzgó igyekezet, hogy segítsenek a hatóságok által zaklatott és a gazdasági bajok által sújtott polgárokon. A Tribuna szerint mindenki, aki az alkotmányhoz ragaszkodik és aki nem akarja, hogy a felforgató, vagy konzervatív elemek kerüljenek felszínre, támogatni fogja a kormányt. Végül konstatálja, hogy az új kormányt általános megelégedéssel fogadták. Az Italic szerint az új kormány kedvező hatást tett a képviselőházra, néhány Sonnino- és Pinetti-csoportbeli képviselőt kivéve. Ennélfogva nem is fog komoly ellenzéket szemben találni, csakis a szélsőbaloldal fogja ellenezni az ideiglenes rendszabályokat, de a kamara háromnegyed része el fogja fogadni. A szenátus kevésbbé kedvezően fogadja az uj kormányt, de azért valószínűleg politikája és cselekedetei szerint, tárgyilagosan fogja megbírálni. Róma, jún. 30. Az uj kormány tagjai ma letették az esküt. Pelloux miniszterelnök délelőtt egy óra hosszat értekezett Rudinival, aki a minisztériumok magasabb rangú tisztviselőit mutatta be utódjának. Róma, jan. 30. Mint leendő helyettes államtitkárokat, a következők neveit emlegetik. Belügy : Nunsia Nasi vagy Bonardi, igazságügy : Marsengo-Bastia, kincstári : Zeppa, postaügy : Borsarelli, közmunkák : Chiaposso, földmivelés : Arnaboldi, közoktatás: Constantini. Az a hír is kering, hogy a kincstári államtitkár talán Wollemberg lesz. * Umberto királynak is nyugalmas napja van végre. Két hét óta tanácskozott Olaszország minden politikusával. Sonninot, Visconti Venostát, Finalit emlegették, mint a jövendő miniszterelnököt és a kabinetet mégis egy katonapolitikus, Pelloux tábornok alakította meg, aki különben Rudini bukása óta mindig előtérben állott. Az új kabinet, mint azt egy éjjeli távirat jelenti, a következőképp alakult meg: Miniszterelnök és belügyminiszter : Pelloux. Külügyminiszter : Canevaro. Igazságügyminiszter : Finociaro képviselő. Pénzügyminiszter : Garcano képviselő. Kincstári miniszter : Vacchelli szenátor. Hadügyminiszter : Sant Marsano tábornok. Tengerészeti miniszter : Palumbo tengernagy. Közoktatásügyi miniszter : Bacceli képviselő. Közmunkaügyi miniszter: Lacava képviselő. Földmívelésügyi miniszter : Portis képviselő. Posta- és távirdaügyi miniszter : Nasi képviselő. Ez a kabinet nemcsak a balpártnak kabinetje, hanem egyúttal a kabinetje is. Zanardelli, Giolitti, Crispi maga nincs benne, de mind a háromnak a képviselője bejutott. Abból, hogy ezt a módot kellett választani és hogy maguk a vezérek hátravonulkáltatáson mentem keresztül és a szenvedés hajlékonynyá teszi az embert. De, bárha ön így is meg fog érteni engem, a magam igazolására tovább kell mennem. Ne vegye büszkeségnek, vagy önhittségnek, kedves barátom, ha azt mondom önnek: tudom, hogy szeretett mindig s még most is szeret. Csodálkozásba ejti önt ez a kijelentés? Az asszony megérzi, ha szeretik, ezer apró, látszólag semmis jelekből. Egyenként ez apróságoknak nincs jelentőségük, szülheti azokat a véletlen, de ha egymás mellé soroljuk e véletleneket, meggyőz a tömegük. És ön nem veszi számba őrült féltékenységét ? Hiszen nem tudta elviselni, ha hosszabb ideig beszélgettem valakivel, sőt még szemrehányásokra is ragadtatta magát, melyeket nyugodtan tűrtem, mert a szemrehányások mögé rejtőzött a szerelme. Csak ez jogosíthatta fel, hogy kipirongasson. Én legalább így fogtam fel ezt, boldog voltam és gyakran adtam okot arra, hogy haragudjék rám. Megkínoztam s ön azt hitte, hogy öntudatlanul. De én, nagy bűnös, csak látni akartam szomorú szemeit, hallani akartam könyörgő hangját. Megbántott szerelme volt egész haragja. A világ már rég egy párnak nézett bennünket. De múltak a hetek, a hónapok s ön meg sem kísérelte, hogy elnyerjen engem. Egyszer azt mondta egy közös barátunknak (láthatja, hogy tudok mindent), hogy túlságosan szép vagyok feleségnek. Ez mélyen megbántott akkor, mert ebből láttam, hogy kaczérnak tart, csapodárnak s tudj’ Isten, mi mindennek! Pedig csak az ön határozatlansága nyugtalanított, mert soha — tudom, ön hisz nekem — sohasemvágytam önön kívül más férfiúra. Pelloux tábornok, az új olasz miniszterelnök, aki a mostani válságos helyzetben a kormányalakítást elvállalta, daczára annak, hogy katonaember, a politikában is jártas. Egész mostanáig a római hadtest parancsnoka volt. Szavojiban született és öcscsével, Leóval együtt, aki jelenleg a piacenzai hadtest parancsnoka katonai pályára lépett. Különösen 1870-ben, Róma bevételénél tüntette ki magát, ahol annak a tüzérütegnek parancsnoka volt, mely 1870-ben a Porta Pián rész lett. Az 1866-i hadjáratban szintén hősiesen küzdött. Később államtitkárhelyettes lett a hadügyminisztériumban, míg ezredessé nevezték ki. Kevéssel ezután a livornói 2-ik választókerület képviselőjévé választotta meg és mint a baloldali az érzelmet, holott boldogan, hangosan kellene ezt hirdetnünk. De mi nem ügyeltünk szívünk szavára. Mindez onnan ered, hogy az emberek nem őszinte egymás iránt. Mindig és mindenütt a tévedésektől függünk. Hiszen olyan egyszerű és természetes dolog lett volna, ha én a gazdag, az ünnepelt, szép leány, (engedje, hogy mindezeket nyíltan megmondjam, hiszen e külső előnyök tették tönkre boldogságomat) azt mondta volna önnek. — Szeretem önt s a boldogságot nem tudom elképzelni ön nélkül. És látja, Pál, én tudom, hogy ön szótlanul a karjaiba ölelt volna. Nagy Isten, de sokszor gyötörtem magamat ezzel a látománynyal ! Mennyit gondoltam beszélgetéseinkre, mindarra, amit egymásnak mondottunk és még többet arra, amit elhallgattunk. Gyakran azt hisszük, hogy az emlékeink éltetnek bennünket, pedig elemésztjük velük önmagunkat. És ha megtettem volna azt, ami ma oly egyszerűnek tetszik ! Ez a szokás, az illendőség ellen való — nöietlenség lett volna ! Megmaradtam hát nőiesnek és vakon rohantam a szerencsétlenségbe. Amikor férjhez mentem, ön a délvidéken tartózkodott; amikor mi a délvidéken utaztunk, ön ismét éjszaknak ment és mire haza kerültünk, ön megint elutazott. És távol van még most is, három év után! Igaztalan volnék György iránt (bocsásson meg, hogy megnevezem őt ön előtt) ha azt mondanám, hogy ő elámított engem. Ő mindent megtartott, amit ígért és amit tőle várhattam. Én, egyedül én változtattam meg egész jellememet, egész lényemet. Mint asszony még százszorta jobban éreztem, mint leánykoromban, mennyire semmibe vettük a sze- 8