Magyarország, 1899. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
Budapest, 1899. szombat, április 1 MAGYARORSZÁG A haró Bánffy Dezső nemzetiségi politikájában nem volt meg az utóbbiak közül sem az egyik, sem a másik. Ban ily erőszakos volt lefelé és alázatos fölfelé. Mikor a belügyi tárczától eltiltották, belenyugodott. Mikor a magyar helynevekről szóló törvényt csak azzal a klauzulával szentesítették, hogy nem hajtatik végre, s Bánffy elfogadta ezt is. Mikor azt parancsolták neki, hogy Romániának a hármas szövetséghez vall, simulása végett mutasson vidámabb arczot az erdélyi oláhoknak, Bánffy mosolygott. Ilyen megalázkodásokkal nem fér össze azután a legnemzetibb miniszterelnöki titulus! Dr. Bánffy Dezső organizált egy nemzetiségi osztályt a miniszterelnökségben. Élére , ennek az osztálynak odaállított egy államügyészt. Jeszenszky Sándor nagy munkásságot fejtett ki s nem egy eredményt ért el. Csakhogy Bánffy rábízta a képviselőválasztásokat is. Jeszenszky hivatása volt: elnyomni a magyar ellenzéket és megsemmisíteni a román izgatókat. Minő ellentét minő abszurdum! Aki nálunk a magyar nemzeti érzületet elnyomja, az sohasem fog megbirkózni a nemzetiségekkel! Az első ad erűt a másikra. S mert Bánffy Dezső együtt ütötte a magyart és az oláht — s mind a kettővel szemben igazságtalan módon és törvénytelen eszközökkel járt el — ezért bukott meg mind a két irányban, a magyaroknál meg a románoknál is. Pázmándy Dénes űzhetne Magyarország gyarmatpolitikát? Budapest, márcz. 31. A most megindult nagy szellemi mozgalomban, amelyet a gyarmatpolitika kérdése keltett fel a politikai körökben, vettük az alábbi czikket, mely válaszként hangzik a Magyarország fejtegetéseire, de amely nagybani és egészben csak megerősítését képezi a mi álláspontunknak. A hozzánk beküldött czikk így szól: Újabban szárnyra kelt az a hír, hogy az osztrákmagyar birodalom gyarmatpolitikai kalandok után jár. Odaát Ausztriában sok híve van ennek az eszmének, idehaza azonban méltán a legnagyobb bizalmatlansággal fogadják. Mi okozza ezt a nézeteltérést a birodalom két része között a gyarmatpolitika kérdésével szemben? Ha e kérdéssel behatóbban foglalkozunk, arra az eredményre, jutunk, hogy mi helyesen fogjuk fel a dolgot. Ezt bebizonyítandó, mindenekelőtt a gyarmatpolitika fogalmával kell tisztába jönnünk. Ha gyarmatpolitika alatt azt értjük, hogy egy hatalom valamely a fejlődésben visszamaradt népet uralma alá hajt, megfosztja hazájától, erkölcseitől a kultúra álarcza alatt, vagy ha gyarmatpolitika „az, hogy hajórajt küldünk messze tengerekre, szárazföldi csapatokat mozgósítunk, diplomácziát installálunk és mindezekkel mértéken fölül terheljük meg az állam kiadásait, míg idehaza, a legégetőbb kérdések várnak megoldásra, vagy ha azt értjük alatta, hogy hátvédül vagy támaszul szolgáljunk egy más hatalomnak gyarmatpolitikai czéljai elérésében, akkor a kiviteli piac után szomjazó osztrák ipari túlprodukciónak is be kell látnia, hogy gyarmatpolitika ilyen értelemben csak káros lehet. Magyarországon belátják, hogy ez nem más, mint ezéltalan elfecsérlése az erőknek, amely végre Magyarországot is egy gyarmat színvonalára sülyesztené alá. Ha azonban a gyarmatpolitikát úgy értelmezzük, hogy kizárólag kereskedelmi érintkezésbe lépünk tengerentúli országokkal, ahol a kultúra még nem hódított tért, azoknak eladjuk ipari termékeinket, termékeiket pedig megveszszük s e mellett tiszteletben tartjuk szabadságukat, akkor nem kell hajórajt és csapatokat, mozgósítanunk. Ez olyan gyarmatpolitika, amely nem területi hódítások után jár, hanem egyedüli czélja a hazai ipar felvirágoztatása, a nyersterményeknek kívülről való olcsó beszerzése és egy, versenymentes fogyasztási terület megszerzése, ilyen gyarmatpolitika csak hasznos lehet az országra nézve és kiszámíthatlan előnyöket rejt magában. Tekintsük meg a dolgot más oldalról is. Magyarország nem bővelkedik lakosságban, a miért is kötelességünk a kivándorlás elé korlátokat vonni s az itthonmaradhatás sarkalatos feltétele az itthon való megélhetés. A gépek munkája úgy a földmivelés, mint a kis- és nagyipar terén feleslegessé teszi az emberi munkaerőt s ez az oka, hogy a gyér népesség dacára nálunk sok a felesleges munkaerő. Ezt a munkaerőt foglalkoztatni kell, ami csak akkor lesz lehetővé, ha iparunk lesz: az iparfejlesztésnek a fenti értelemben vett békés kereskedelmi gyarmatpolitika egyik föltétele. Nekünk nincs szükségünk szénrakodó állomásokra. Érdekeink nem kívánják, azonfelül pénzünk sincs hozzá, hogy más világrészekben hittérítő állomásokat tartsunk fenn, vagy vasutakat építsünk. Ezt hagyjuk azoknak a hatalmaknak, amelyek kezvetlen "yamatpolitikájukútján már annyit nyertek, hogy ezt a czivilizáló fényűzést megengedhetik maguknak. Azonban igenis szükségünk van kereskedelmi összeköttetésekre, szükségünk van versenymentes fogyasztó területre, amelyet nem akarunk meghódítani és épp ezért nem szükséges más hatalom elől megvédenünk. Egy ilyen fogyasztási terület biztosítása adná meg a hazai ipar fejlesztésének alapját és annak a lehetőségét, hogy valahára magyar tőkével lehetne a gyáripart, megteremteni. Kivitelünk tehát elsősorban egy ilyen terület felé hányhassák. Hiszen vann még olyan terület, ahova magyar czukor, gyertya, szappan, gyufa, szövőipartermékek, mezőgazdasági eszközök, szerszámok, üveges gyöngyárak és egyéb czikkek számára nyitva az út és ahonnan kávé, gummi, kautsuk, elefántcsont, nyersbőrök, strucztoll, arany, ezüst, réz stb. akadálytalanul hozható Magyarországba. A gyarmatpolitika ilyen értelemben csak hasznára lehet Magyarországnak. Nem kell ehhez egyéb, mint az a szándék : tisztességes kereskedelmet űzni, szellemesebb embere és legtöbb szeretettel körülrajongott uralkodója . . . — Rosszul érzem magamat, — bontott hirtelen asztalt ő felsége. — Jó éjszakát, urak! Azzal ott hagyta a társaságot, melynek körében máskor hajnalig is gondtalanul mulatozott ... S a csodabalzsam révén még sok ilyen kellemetlen jelenetben való része. El kellett csapnia a régi cselédeit és nem bizhatott az egykori legbizalmasabb tanácsosaiban sem. A maga valóságában látta az életet és éppen ezért sokszor visszakivánta azt az időt, a mikor a hazugság kellemetes álarcza mosolygott rá és ez az édes mosolygás bearanyozta a napjait. És a mikor estenden gyönyörű kertjében sétált és a Loire habjai felöl áradó szél ingatta feje fölött a sötétedő lombokat, mély meggyőződéssel mondta : — Theodatus mester találmánya nagyszerű ... de azért, azt hiszem, sokkal boldogabb volnék, ha szétrobban vala a katlan, a mikor az öreg ezt a' felülmindatlan csodabalzsamot megkotyvasztotta ... .111. Íme azonban jelentették XII. Marcellusnak, hogy szépséges menyasszonyát, a dijoni gróf leányát, meghozták a várkastélyába. A herczeg, amaz idők szokása szerint, egy meghitt lovagját küldötte a dijoni grófi udvarba, a ki ura képviseletében meg is esküdött Burgundia legszebb grófkisasszonyával. Mondanunk sem kell, hogy a fejedelem ugyancsak alkalmazásba vette Theodatus kenőcsét, amikor a lovagot a kényes küldetésre kiválasztotta ... Mivel pedig történetünk a romantika korának delelőjén játszik, nem fog senki sem csodálkozni, hogy a dús Burgundia uralkodója egy hűbéresének leányával akarta trónját megosztani. XII Marcellus, aki a többi mulatságok között a vadászatot is módfelett kedvelte, egy ízben a visszhangos dijoni hegyek között űzte az őzeket, amikor egy este fáradtan tért be vazallusának vendéglátó várába. Csak egy éjszakán át akart ott megpihenni, s hogy napokig ott maradt, abban legtöbb része volt a szőke Melittának, a düledező dijoni bagolyvár bűbájos, vidám madárkájának — ahogy a leányt a trubadúrok nevezték, akik epedő dalokat írtak az aranyhajú, kedves gyermekről. XII. Marcellus nézte a leányt az esthajnal fényében, a grófi kert platánjai alatt és úgy találta, hogy a trubadúroknak igazuk van. — Melitta — mondta egyszerre egy olyan csend után, ami a szerelem történetében rendesen a vallomást szokta megelőzni .■* én feleségül akarom magát venni. Akarja-e, hogy Burgundia uralkodója alázatos rabszolgája legyen ? A grófkisasszony feje lehanyatlott s a következő pillanatban odaborult XII. Marcellus széles mellére, aki meghatottan zárta keblére a szégyenkező édes gyermeket és úgy érezte, hogy e perezben nagyobb és becsesebb hódítást tön, mint a minőt fegyverei élén tehet... E pereznek az emléke elevenedett meg lelkében, amikor most gyönyörű arájához sietett: arra gondolt, hogy az a karcsú, reszkető test a következő pillanatban ismét ott fog pihegni a karjai között. Láztól égve sietett menyaszszonya üdvözlésére, amikor lelkendezve futott utána Theodatus mester és megfogta a fejedelem kabátja szárnyát. A mai száma közli a hírneves államférfinak, Vitte pénzügyminiszternek nyilatkozatát az agrárkérdés megoldásáról. Oroszország szintén agrárállam lévén, a nevezett államférfimnak hosszú tapasztalatokon és tanulmányokon alapuló felfogása mi reánk a legnagyobb érdekkel bír, annyival inkább, mivel a szóban forgó nyilatkozat a legteljesebb mértékben ráillik a mi viszonyainkra is. Oroszországban Witte tanuságtétele szerint már felismerték, hogy a nemzet jóléte nem a kenyértermények erőszakolt kivitelén és ennek fejében a lakosság éheztetésén, ha•— Megállj, uram! Be ne lépj menyasszonyodhoz, mielőtt szemed az én kenőcsömmel meg nem kened. Mert akkor bizonyos lesz benne, ha vájjon az édes hajadon igazán szerelemből jön-e hozzád feleségül, vagy csak nagyravágyás lakozik a szivében és csak trónodra áhítozik ő, egyszerű hűbéresed leánya ? XII. Marcellus ,elgondolkozva állokt meg a verőfényes folyosón, menyasszonyának ajtaja előtt. Elvégre is Theodatus mesternek igaza lehet. Hátha a szőke tündér ravasz számítássá, forda be őt? Mekkora lesz a kiábrándulása, a, keserűsége, ha a szivébe lát és ott valami szegény, deli leventét fog megpillantani ! S a fejedelem gyöngéden, de határozottan félretolta a Theodatus kezét, melylyel a csodabalzsamot kínálta neki: — Tedd el a kenőcsödet, édes öregem ! Lehet, hogy ha azzal megkenném a szememet, a pokolba látnék, én pedig most a mennyországot akarom látni. Hinni akarok a legszebb lány mosolyában, bízni akarok az ölelésében, élvezni akarom a csókjai üdvösségét ... Ha nem szeret, igazán . . . ej, azt valamikor úgyis meg fogom tudni . . . Akkor is ráérek a boldogtalanságra , de most boldog akarok lenni, ha vak vagyok is . . . Mondta a király, és kigyuladt arccal, szerelemsóvár tekintettel nyitott be a gróff kisaszszony ajtaján, Theodatus pedig fogta a szelenczét és elkeseredve csapta oda a folyosó márványasztalához. Boszorkánykonyhájában pedig elégette még azt a könyvet is, melyben a csodabalzsam készítésének módját leírta, s ezért nem maradt a gondolatolvasó kenőes titka akirályokra és szerelmesekre . . . n Budapest, márcz 31. A szerb püspöki zsinat királyi biztosa. Jelentettük már, hogy a görög-kel. szerb egyház április 6-án az újvidéki püspökség betöltése ózdijából zsinatot tart. A hivatalos lap mai száma közli báni Nikolics Fodornak a gyűléshez királyi biztossá való kinevezését. A kézirat így szól: a császári és apostoli királyi Felsége, a m.kir. miniszterelnök előterjesztésére, f. évi márczus hó 27-én kelt legfelső elhatározásával, a f. évi április hó 6-án megtartandó görög keleti szerb püspöki zsinathoz királyi biztosává radnai báró Nikolics Fedor valóságos belső titkos tanácsost és főrendiházi tagot legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Orosz államférfi az agrárkérdésről. A Nők