Magyarország, 1899. november (6. évfolyam, 302-331. szám)
1899-11-01 / 302. szám
2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. szerda, november 1. épp úgy, mint a magyar, fölismeri, hogy nemzeti fejlődésének legnagyobb akadálya a közös hadsereg német nyelve. A küzdelem, ami ebből a fölismerésből ered, öntudatossá, tervszerűvé, kitartóvá válik. Mi lesz ebből? Semmi más, mint az «Einheitssprache» válsága, melyet azok idéznek elő, akik azt megőrizni, oltalmazni, erősbíteni akarták. Persze odafönt Bécsben még mindig annak a kormányzati elvnek hódolnak, hogy «egyik népet a másikkal legyőzni». Holott ma, a nemzeti érzés legerősebb kifejlődésének napjaiban, ennek az elvnek kudarczot kell vallania. Az eredmény éppen az ellenkező lesz: a népek ahelyett, hogy egymás ellen fordítanák gyűlöletüket, az ellen az intézmény ellen fordulnak, amelynek nevében kegyetlenül büntetik fiaikat legnemesebb érzéseikért. Bizony, akárhogy tekintsük a «jelen» kérdést, az nagyon alkalmas arra, hogy a monarchia mostani berendezkedésének válságát teljessé tegye. Nekünk nincs okunk félni a válságtól ; mi bízunk a magyar nemzeti államnak a történelemben és a geográfiában gyökerező törhetetlen erejében, hogy az ebből a válságból győzelmesen fog kikerülni. De alighanem el fognak pusztulni ebben a válságban azoknak a féltett dolgaik, akik e válságot előidézik. X., BT. Budapest, okt. 31. A központi kath. kongrumbizottság osztályainak munkálkodása az utóbbi időben már annyira előrehaladt, hogy a szükebb ellátású lelkészek jövedelem-kiegészitésének a módozatai is tárgyalás alá kerültek. Kitűnt ugyanis, hogy a 900 latin szertartásu és 1878 görögszertartásu kath. lelkész, ki a stóla-dijakon és szabadlakáson kivül az 1600 koronában megállapított létminimumnál kevesebb évi — Azt bizony, aztán meg csirkét és jó tésztát is*! — Talán bizony süteményt is ? — Azt is ! — Olyan jó ropogósat is ? — Olyat is, meg finom befőttet ! A kis innyencz ugrált örömében és ujjongva sietett ki a szobából. — Tehát van osztrigád is ? — kérdő közönyös hangon Bozilné Mártától. — Igen, levélben rendeltem. Tuczatja 6 frankba került. Itt nagyon drágák és miután ő csak az osztrigát szereti. — Helyesen tetted, leányom. — Remélem, hogy izlenek neki és nem bánja meg, hogy nálunk ebédel . . . Márta ! — újra kezded? — szólt Boszilné szemrehányó hangon. Márta, mindkét kezével megragadta édesanyja kezeit és szenvedélytől remegő szavakkal szólt hozzá. — Igen, anyám, hadd beszéljek már egyszer. Nem bírom tovább magamba fojtani ! Boizilné összerezzent. — Szólj hát, mit akarsz ? — kérdé szomorúan nézve leányára. — Ó négy, ne nézz reám ilyen szomorúan édes jó anyám, a te szelíd, jóságos szemeiddel. Tedd ide kezed, nézd, hogy dobog a szívem. Úgy fáj, hogy neked fájdalmat kell okoznom ! Mondd, szabad beszélnem ? — Beszélj, leányom. — Nézd, édesanyám, én nem bírom elviselni, hogy apa elhagyott téged, hogy más nővel él, hogy egy kis leánya is van, aki nem az én nővérem, — nem tudom elviselni, hogy ő dúsan, fényűzően él, míg téged nélkülözni enged. Ez kegyetlenség ! ez vérlázító kegyetlenség ! — De Márta, kedves gyermekem, — Miért egyeztél bele anyám, négy év elölt a válásba? Mondd kérlek, miért? “ »- — Mert nem akartam boldogságának útjában állni. Szép, gazdag fiatal asszonyt szeretett, ez is szerette őt. Semmi sem akadályozta egyesülésüket, csak én,— félreállottam tehát. Te se cselekedtél volna másképpen. — Nem és ezerszer nem! — válaszolt magából kikelve a leány. — Én ezt mondtam volna férjemnek. Amikor elvettél épp oly szép, fiatal és gazdag voltam, mint ez. Te eltékozoltad vagyonomat, a betegség elrabolta szépségemet, a gond megöregített. Hűségem és szeretetem most is a régi, elég szomorú, ha ezzel be nem éred. De az enyém vagy, az enyém maradsz és nem engedlek át senkinek!.... . . , — Ó, te nem mondtad volna ezt, leányom, — szólt Boszilné megrendülve. — Az ilyen nyomorúságos boldogságról te épp oly könnyen lemondtál volna, mint én. Ugyan mit ér egy férfit erőszakkal lekötni, ha az mást szeret ? Lépten-nyomon éreztetné velünk hidegségét, megvetését. Ó, ez százszorta fájdalmasabb volna. Hidd el, Mártám, jobb a szerelmet egyszerre kitépni a szívből, mint ezer tűszulás közt lassan elvérezni engedni. — Hát a mi jövendőnk nem érdemelte meg, hogy a válásba, bele ne nyugodj ? — kérdő Márta keserű fájdalommal. — És ti mindezt végignéztétek volna — az örökös gyűlölködéseket, a veszekedések utalatos kifakadásait, a kölcsönös gyalázkodást. Ilyen példát adtunk volna nektek, gyermekeinknek ?! — Nem, erre sohase lettem volna képes! — És miért nem hagytál bennünket atyánk mellett ? — Mert azt reméltem, hogy így inkább megőrzi atyai érzését irántatok. — És azt hiszed, hogy atyánk csakugyan jó most hozzánk ? Nézd csak, minő zavart és komor kifejezés il az arczán ahányszor hozzánk jön. Mintha kérlehetetlen hitelezőivel állna szemben! Lili a nyakába ugrik és ő alig érinti ajkával homlokát, és én hiába sóvárgok egy gyengéd szava után. Ejnye de vastagodsz Márta, mi lesz már belőled — így szól hozzám. — Hát hozzád milyen! Míg kezét nyújtja, elfordul tőled! És nehogy elegáns öltözete, gyémántgyűrűi, vastag aranyláncra szerénytelen kívánságokat ébreszszenek bennünk, — adóságairól, pénzzavarairól beszél és panaszkodik, hogy mily nehezésre esik nekünk a havi 300 frankot megkeresni! . . . — Lányom, szegény lányom .... sirt föl Boizilni, — ha tudnád, hogy milyen kegyetlen vagy hozzám! E pillanatban kitárult az ajtó, Liliké rohant be ujjongva: — Itt a papa, itt a papa! Márta nyugodságot erőltetett magára. •— Igen ? . . . No jól van, Lilikém, most bontsuk föl hamar az osztrigákat. ■ _I — Add ide, kérlek a felső héjakat — szólt hizeregve Lili — mindig marad bennünk egy kevés. — No itt van te kis torkos. Boszil asszony odasúg Mártának remegő hangon: — Légy hozzá barátságos, kedvesem, hiszen atyád I . Márta összerázkódott. Nem bírt többé érzelmeinek parancsolni. Anyja nyakába borult és görcsös zokogással szólt hozzá..... — Ne sírj, ne sírj, édesanyám, bocsáss meg, hogy megszomoritottalak. Neked igazad van, úgy kell szeretni, amint te szeretsz. Imádlak, édes, jó anyám ... egyetlen örömem és büszkeségem! . . . Hirtelen éles csengetés hallatszott. Liliké kisiet, hogy ajtót nyisson. Anya és leány egymásra tekintenek és egymás könyeit csókolgatják. Az anya jutott először szóhoz. Örömrepeső hangon mondogatta: — Atyád megérkezett, igazán megérkezett ! Jeanne Marin, jövedelemmel rendelkezik, összesen 2.300.000 korona évi pótlásra szorul kongruája biztosítására, és pedig a latin szertartásnak félmillió korona, a görögszertartásnak 1,800,000 korona jövedelem-kiegészítésre. Ez az összeg azonban lényegesen módosul az által, hogy 580 lelkészség van olyan, mely régebben szűkebb viszonyok között lévén, a vallásalapból nyert kongrua-készítést, azóta azonban a viszonyok változása következtében nemcsak a létminimumnak megfelelő, hanem számos esetben ennél jóval magasabb jövedelemmel bír. Ezeknek az 1802—1806-iki generalis konskripczió óta élvezett segélyezése megszűnik, miáltal közel 200,000 korona az új konyraa-kiegészítés czéljára leszen fordítható. Ekképpen az évi szükséglet 2.100.000 koronára csökken. Ennek fedezését, mint ismeretes, a nagyobb egyházi javadalmak vállalták magukra, nevezetesen a 4 érsekség, 20 püspökség, 24 székes- és 3 társaskáptalan, valamint 18 önálló apátság s prépostság. A fedezet módjára nézve két javaslat merült föl. Az egyik az örökös megadóztatásra fekteti a kongrua-kiegészítés összegének beszerzését, az egyes főjavadalmasok jövedelmének arányában. A másik tervezet megfelelő kölcsön fölvételét veszi czélba, melynek kamataiból a kongrua-biztosítás kikerülne, és amelyet a nagyjavadalmak évi járulékai bizonyos számú évek lefolyása alatt törlesztenének, amikor az így szerzett tekintélyes tőke a katholikus egyház tulajdonába menne át. Mindkét javaslatnak vannak pártolói a főpapság körében, de végérvényes határozattal ez ügyet csak azon püspöki konféronemein fogják eldönteni, mely nov. hó végén vagy decz. elején az autonómiai kongresszus megnyitása előtt a fővárosban egybegyül. Az 1900-iki népszámlálás. A képviselőház közgazdasági bizottsága Kovácsy Sándor helyettes elnöklésével tartott mai ülésében tárgyalás alá vette az 1900. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot, melyet Rosenberg Gyula előadó tüzetesen ismertetett és elfogadásra ajánlott Szinay Gyula, Heltai Ferencz, Szájbely Gyula és Lánczy Leó néhány megjegyzése és Hegedűs Sándor miniszter tüzetes felvilágosításai után a bizottság általánosságban egyhangúlag és egy szerkezeti módosítással részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. A kereskedelmi miniszternek a vasárnapi munkaszünetről alkotott törvény alapján kibocsátott rendeletéről szóló jelentését tudomásul vette a bizottság. Ezzel az ülés véget ért. Széll Kálmán — mint értesülünk —ma háromnapi tartózkodásra Státórra utazott, honnan csak szombaton reggel tér vissza. A sárospataki jogakadémia ügye. A tisztainneni ev.ref. egyházkerület által a sárospataki jogakadémia érdekében kiküldött deputáczió ma délben járt Wlassits Gyula közoktatásügyi miniszternél. A küldöttség tagjai voltak: báró Vay Béla, a főrendiház alelnöke, Fejes István a sárospataki főiskola gondnoka, Dókus Gyula algondnok, Metzner József és Béla, Lévay József, egyházmegyei gondnokok és kér. tanácsbirák, továbbá Ragályi Béla, Lakatos Miklós, Fáy István, Dókus Ernő országgy. képviselők, gróf Lányai Gábor, gróf Vay Tihamér, egyházmegyei tanácsbirák, Szalay László Rádasy György egyházker. főjegyzők, Révész Kálmán, Rérészty Barna, és dr. Zsindely István, a sárospataki főiskola igazgatója. A küldöttség nevében Fejes István főiskolai gondnok beszédet intézett a miniszterhez. Történelmi visszaemlékezésekben gazdag beszédjében kiemelte a sárospataki főiskola jelentőségét. Hangsúlyozta azt, hogy a tiszáninneni egyházkerület mindenkor nagy áldozatokat hozott a főiskolája és főleg a jogakadémiája érdekében, melynek fönnállását látja most veszélyeztetve azon törvényjavaslat-tervezet által, amely az elméleti államvizsgálatokat csakis a táblai székhelyeken levő jogakadémiáknak akarja megadni. Hangsúlyozta, hogy a javaslattól a jogakadémia léte függ, mert annak törvényerőre emelése a hallgatók számát csökkentené és a protestáns jogakadémiák lassú hanyatlására vezetne. Felkérte a minisztert, hogy a javaslat tervezete sérelmes pontját változtassa meg a vizsgáló bizottságoknak oly szervezése által, mely a vidéki jogakadémiáknak is biztosítja a fennállás lehetőségét és a budapesti egyetem túlságos létszámának levezetésére szolgáljon. Wlassics miniszter válaszában kijelentette, hogy az egész javaslatot csupán előadói tervezetnek tekinti, mely által a jogi oktatás reformjának kérdésében akart tájékozást szerezni. A vizsgáló bizottságnak a táblai székhelyekkel való kapcso