Magyarország, 1901. április (8. évfolyam, 79-102. szám)
1901-04-02 / 79. szám
2 uralkodóháznak éppen a saját biztonsága és hatalma és a monarchia védrendszerének kiegészítése és tökéletesítése érdekében azt, hogy saját óriási vagyonával Magyarországon is járuljon hozzá az ilyen nagyobb, főleg a katonai czélt szolgáló iparvállalatok létesítéséhez és fentartásához ? Nagyon megbosszulhatja magát, ha tovább is folytatják Magyarországgal szemben ezt a rideg, elzárkózó, bizalmatlanságon alapuló politikát. Ezáltal a monarchiának területileg is nagyobb része arra van kárhoztatva, hogy hadászatilag felszereletlenül álljon és gazdaságilag folytonos veszteségeket szenvedjen. A nemzetközi politika egy felhőkkel van tele, nagy érdekellentétek, fenyegető összeütközések teszik feszültté a levegőt, és nagyon könnyen megeshetik, hogy szükség lesz a fó «Hinterland»-ra, a különfeláldozó Magyarországra. Magukra vessenek akkor azok, akik elmulasztották gondoskodni arról, hogy ez a Hinterland meg is tudjon felelni hivatásának! Ilyen körülmények között a magyar nemzet csak vérző szívvel szavazhat meg minden egyes krajczárt a véderő czéljaira. Hát még mikor egyszerre 50 millió koronát követelnek tőle, hogy abból munka, kenyér, gazdagság váljék — Ausztriában ! I L. M. Budapest, ápr. 1. ír A Bessenyei—Hegedűs ügy. Végre ez az ügy oda került, ahová ez kezdettől fogva való lett volna: a szabadelvű párt értekezlete elé. Egy kormánypárti képviselő egy fontos törvényjavaslat tárgyalása alkalmával megengedett magának miniszterével szemben egy olyan intcet, amely ugyancsak vaskos és éretlen dolog volt. Most aztán bocsánatot kért érte minisztertől és a párttól. A képviselőháztól, amelynek nyugodt tárgyalását fölzavarták, ugyan szépségesen megfeledkeztek, de majd csak elfeledt a képviselőház is, az ország is ezt a kellemetlen esetet és napirendre tér felette. A szabadelvű párt vasárnapi értekezletének lefolyásáról, ahol ez az ügy szóba került, félhivatalosan a következőket jelentik. Podmaniczky Frigyes báró megnyitván a gyűlést, átadja a szót Bessenyey Ferencz képviselőnek, aki előadván, hogy mihelyt a Ház csütörtöki ülésében történtekről értesült, azonnal Budapestre jött, hogy miután az Adria-részvényekről Rakovszky István előtt említést tett volt, a napirend előtt felszólaljon, s megkérdezze, várjon Rakovszky István ő reá tett-e czélzást. És pedig annyival inkább meg kellett ezt tennie, mert ő Rakovszky előtt a részvényekről e hó 22-én tett említést, holott ő e hó 29-én azt mondja, hogy a miniszter már tizennégy nappal azelőtt mondta neki, miért terjeszt róla ily híreket. Minthogy Rakovszky a magatartásával megakadályozta a Házban való nyilatkozását, kötelessége, hogy azt, amit a Házban el akart mondani, itt mondja el. Igaz, hogy 22-én a Ház ülésének szünete alatt több képviselővel a Házban beszélgetvén, Rakovszky mellettük ment el, mire ő tréfásan, inkább csak a szállongó hírek stigmatizálásául, fenhangon oda szólt, hogy azt is beszélik, hogy a részvények egyharmada Hegedűs miniszternél volna, mire Rakovszky szó nélkül sietett helyére, hogy beszédét megtartsa. Nem suttyomban, de fenhangon mondta szóló; nem is feltételezhette, hogy ily képzelhetlen valótlanságot valaki komolyan vegyen. Megengedi, hogy Rakovszky komolyan vette és ezt sajnálja. Rakovszky közvetlenül azután tartott beszédében nem is tett erre semmiféle czélzást, amiből szóló ezt következtette, hogy ő is életnek vette az egészet. Legnagyobb sajnálatra azonban rágalom alakjában lett ez napok múlva a házban felvetve. Őszinte fájdalommal és mély sajnálattal ismeri be szóló, hogy nagy hibát követett el, hogy amit mondott, az rosszul megválasztott időben és helyen használt. Ízléstelen és könnyelmű élet volt, amelynek megtételénél teljesen távol állott tőle a miniszternek általa mindenkor mélyen tisztelt és nagyrabecsült személye ellen irányuló szándék, valamint annak a lehetőségnek a feltételezése is, hogy valaki ily abszurd életet komolyan vehessen. Mélyen sajnálja, hogy ezzel a ptártot is kellemetlen helyzetbe sodorta s saját becsülte érdekében is kötelességének tekinti, hogy ezért úgy a párttól, mint a minisztertől bocsánatot kérjen. (Helyeslés.) Hegedűs Sándor miniszter: Miután Bessenyey képviselő eljárását jellemezte s intencziója ártatlanságára nézve bizonyságot adott, kötelességének tartja kijelenteni, hogy erős megrovó szavai ő reá vonatkozólag elveszítették súlyukat, mert szóla meggyőződött arról, hogy távol állott tőle minden gyanúsító intenczió. Ezzel el volna intézve a dolog. Engedjék meg, hogy még egy pár szót szóljon. Szereti, hogy eljárását objektivitással ítélik meg, kéri ezt különösen ettől a párttól, amelyben felnőtt és annyit munkálkodott, amely annyi kitüntetésben részesítette. Sajnálja, hogy ez ügyet Rakovszky képviselő jóakaratúlag tett magánközleménye alapján, a Házban fölemlítette. Igen könnyen fölfoghatják a helyzetét, ha abba beleképzelik magukat. Vegyék tekintetbe az Andria-szerződés ellen a lapokban és a Házban használt erős kifejezéseket. Pozitív és komoly alakban oly vád jutott Rakovszky utján szólónak tudomására, amelynek gazdája nem akadt. Ezzel a tudattal kellett hallania a különböző vádakat és gyanúsításokat. Mindenki lélektanilag megmagyarázhatja, hogy ezekben összefüggést vélt felismerni a szóban forgó gyanúsítással. Hogy ily körülmények, közt kitört belőle az indignáczió, ez természetes joga, ez kötelessége volt. Ha ebből kifolyólag a párt kínos helyzetbe jutott, elismeri szóló, hogy ez sajnos esemény volt, amelyet, mint a Házban is kijelentette, őszintén sajnál. Hogy ezt most ismét kijelenti, evvel az a czélja, hogy minden bizalmatlanságot eloszlasson. Mert csak úgy teljesítheti bármely minőségében feladatait, ha a párt avval a bizalommal és ragaszkodással, melyet eddig tanúsított, jövőre is megajándékozza. Kéri, vegyék szavait ily értelemben tudomásul. (Általános helyeslés.) Széll miniszterelnök: Kéri, tekintsék a kérdést ezzel végleg tisztázottnak és elintézettnek. Bessenyey kijelentette, hogy a legtávolabbról sem volt szándéka komolyan venni azt, amit mondott. Ezért a — mint kifejezte magát — meggondolatlan, rossz élv ezért a párttól és a minisztertől bocsánatot kért. Ezzel expiálta hibáját s a dolgot most már tekintsék elintézettnek. Tanulságul szóló egy kérést von belőle le. Tartalék nélkül való őszinteséggel és bizalommal viseltetik a párt iránt minden kérdést teljes őszinteséggel és nyugalommal kezelt, tapasztalhatták, hogy minden észrevételt kellő tisztelettel fogad s egy kérdés elől sem tér ki, sőt fel is kérte a párt tagjait, hogy észrevételeikkel s kívánságaikkal forduljanak hozzá. Kérése ezúttal is az, hogy minden észrevételt, kifogást, kívánságot, bármit illessen is az, őszintén tárjanak fel és azokat beszéljük meg egymás között és itt és csakis itt és sehol másutt. Ezzel, azt hiszi, további diskusszió nélkül be lenne rekeszthető a mai értekezlet. (Általános, élénk helyeslés.) Elnök ezek után az értekezletet befejezettnek jelentette ki.* Ez ügyben egyik tudósítónk még a következőket jelenti: A szabadelvű párt tegnap esti konferencziáján történtek sehogy sem tükröztetik vissza azt a hangulatot, amely most a kormánypárton uralkodik. Ami nyílt színen történt, ez már csak a békéltetések és kompromisszumok eredménye volt, és a szabadelvű párt belső helyzetére valóságos szerencse, hogy a miniszterelnök még szombaton hazaérkezett, mert ha még további keserűtségekre és a helyzetnek további elmérgesedésére nyílt volna alkalom, akkor a tegnapi konferenczia lényegesen másként folyt volna le. A miniszterelnök teljes presztízsére volt szükség, hogy tegnap a szabadelvű pártnak egy igen előkelő tagja részéről nyílt rosszulás ne hangozzék fel a kereskedelmi miniszter eljártsával szemben. Meg se kezdték a tegnapi konferenczit, adására, az csak azért történik, mert el van átkozva és nem tud szólani... Az átszegő világosság fénybe burkolta a vén czédrus ormát, de a törzsét árnyékba hagyta ; másutt ismét egész csoportok fürödtek a napsugárban még kissé távolabb néhány bokornak zöldje vigasztalan feketeségbe olvadt. Imitt-amott a fák között, kék sávként látszott az égnek egy-egy foltja, mint halavány zászló, melynek nyelét egy-egy zöld levelekkel borított göbös faág képezi... A fiatal asszony olyan csendesen ül a helyén, mintha az őt körülvevő természetnek titkos, rejtve megszólaló életét figyelné. Az őszi verőfény dédelgetőleg simul az arczához, mikor megleli az utat hozzá a levél labirintusok között, s ez az édes, bizonytalan melegség olyan melankólikusan és megindítóan hat reá, mint egy régen elfelejtett, távoli ígéret emléke . . . Szomorúan tekint széjjel maga körül. Itt, ahol élt, itt, ahol szivében először támadt fel a szerelemnek szent őrültsége, egy talpalatnyi föld sem az övé már ... Vége van a gyermekkori álmoknak örökre — utoljára látja most ezeket a fákat, a nagy szőnyegnövényekkel ékes földcsillagok tarka pompáját, azt a tavacskát, amelyben úszni tanult — ah, még most is érzi a vízililiomok érintését karjain, vállain! — utóljára látja a vén kastély czifra tetejét, ezeket az aranyporral behintett ösvényeket, melyeken lábainak nyomát már régen elmosta az eső és a hóvihar... Igen, utoljára .... Mert érzi, tudja, hogy nem lesz ereje idejönni többé s ha — mint most — az útja mégis erre a vonalra vezetné, csak messziről, a szaladó vasúti kocsi ablakából fogja nézni, mint a többi, közömbös idegenek ... Közel húsz évet töltött el itt, ebben a kertben, e fák alatt, melyeknek fejlődésével örökre össze van fonódva ifjúsága ... És úgy tetszik neki, hogy ez alatt a húsz év alatt soha, egyetlen egyszer sem látott olyan tisztán, olyan igazán, mint most. Ennek az egész környezetnek a szépségeit csak ma veszi észre először, eddig csak elfogadta, mint kiegészítő részét, magától értetődő hozzátartozóját a saját életének. S most, most, hogy két éve nem látta már, most, mikor tudja, hogy örökre elveszítette, egyszerre olyan fájdalommal nyilal a szívébe a válás, az a gondolat, hogy annyi időt öntudatlanul közömbösen töltött, itt el, s most, mikor látni kezd, késő már , hogy a könynye is kicsordul belé . . . Egyszerre ezer, soha meg nem figyelt bájos részlet tolakodik a szemei elé . . . A bársonyos, buja főtáblák, melyeken annyit szaladgált meztelen gyermeklábaival, a mesterségesen nevelt, álmodó, tropikus növények, — anyjának kedvenczei, — a fehér- és vörösbogyós cserjék, a bignoniák, melyeknek hosszú, szivaralaku gyümölcseivel annyit játszott rövidszoknyás kisleánykorában . . . És amott távolabb, jó mélyen elrejtve a bokrok között, ott áll még a hederával befuttatott kuglizó is, első, szűzies csókjának titoktartó szemtanúja ... Oh, mennyire is szerette azt az embert! Ha csak rágondol is, kényes lesz a szeme a gyöngédségtől ! Talán mert olyan boldog volt, hogy vele mehetett, azért nem érezte akkor olyan mértékben, mint ma, azt a keserűséget, hogy ettől a helytől válnia kellett . . . De most, most érzi! Újra átéli az esköjét megelőző napok lázas, fájdalmas tevékenyégét, újra látja édesanyjának könnyáztatott paczát, szép, szomorú kék szemeit, s atyjának komoly, határozott vonásait, melyeken nem bírt nyomot hagyni a szenvedés, csak éppen hol fia alakját meghajlította egy keveset. Képzetben újra látja az egykedvű napszámosokat, ami egy egy köteg szalmát czipelve hátukon, félt taposott esetlen csizmáikban felhaladnak a lécsőn, míg mások kíméletlenül ragadják meg az ő rózsafából készült kis íróasztalát, hogy gyékénynyel csavarják körül. Előte van újra az a szöglet is, ahol egymás halmozva hevernek a drága selyempaplano , a cziframonogrammos ágyhuzatok, míg körüttük a föld tele van kiduzgált, rosdás, görbeszögekkel, gyaluforgácscsal, fűrész orra,s épen mint valami temetéskor------------A székeken mindenütt egy-egy kalpács, szótluzó vagy harapófogó hever, s ahhoz szép sorjában, frissen gyalult deszkaládák támaszodnak, pöffeszkedve tárva az arrat enök elé szembeszökő, nagy fekete betűkkel rájuk rajzit komoly intelmeket: Törékeny vigyászat ! Nem hajítani . . . És azután a többi ... Az alispán lánynak kávérendő mosolya, a barátok, az ellen igék, a közömbös résztvevők látogatásai, mesékét [ mim kénytelenek voltak tűrni és vég 1 az I utolíó perez, mikor a már eladott kocsit kellett ilniök, hogy kivitessék magukat az állo-más, S hosv onnan aztán tovább „utazzank az . —- • • - *«» MAGYARORSZAG Budapest, 1901. kedd, április 2.