Magyarország, 1903. február (10. évfolyam, 28-51. szám)
1903-02-01 / 28. szám
lag a leghatalmasabb volt; bátran hozzátehetjük, hogy azért bukott el. Ha 1812-ben föltámad Francziaországban egy nemzeti ellentállás az ő szertelen fegyverkezései ellen, az oroszországi katasztrófa bizonyára elmarad. Az emberi természetben fekszik, hogy a rendelkezésére álló nagy erőt szereti fel is használni, de innen ered az is, hogy ezt az erőt sokszor túl is becsüli. Amikor tehát a magyar nemzet ellentáll a túlzott katonai követeléseknek, akkor tulajdonképpen külpolitikát is csinál, éspedig okos, józan, mérsékelt külpolitikát. Azt a külpolitikát, amely megfelel a nemzet érdekeinek, amely gondoskodik arról, hogy a nemzet békés fejlődését semmiféle külső bonyodalomba való oktalan bekeveredés meg ne gátolja, meg ne szakaszsza. És a katonai köröknek, az intéző faktoroknak semmi joguk sincs arra, hogy magukat bölcsebbeknek higyjék, mint a nemzet. Mert a múlt azt bizonyítja, hogy mindig oktalanul cselekedtek, mindig póruljártak, és mindig a nemzet itta meg a levét, holott annak mindig igaza volt. Csakis a magyar nemzet volt az, amely a Habsburgok német birodalmi politikájának véget vetett; a magyar nemzet befolyása nélkül Bécsben alighanem még ma is Szilézia visszaszerzéséről ábrándoznának. Sem az osztrák hadseregnek, sem a bécsi külpolitikának múltja nem olyan, amely feljogosítaná apodiktikus, a csalhatatlanság mezébe öltözött kijelentésekre. Sokkal több okunk van bízni a magunk józan eszében, mint a nagyhangú bécsi szólamokban. L. M. jogtanácsosa ellen bejelentett és már tárgyalásra kész összeférhetetlenségi ügyben az összeférhetetlenségi ítélőbizottságot. A bizottság a képviselőház ülése után rögtön összeül Ítélethozatal végett. A katonai javaslat ellen Tribinyi János, Benyovszky Sándor gróf, Kapolsffy Jenő és Okorcsámyi László vannak felírva szólásra. Budapest, jan. 31. A képviselőhöz kedden, február 3-án, délelőtt 10 órakor tartja legközelebbi ülését, amelyen folytatják az újonczlétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. 1 órakor az elnök felfüggeszti az ülést és V»2 órakor ki fogják sorsolni a Győrffy Gyula képviselő, mint a «Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank» — Fölteszi kétezer ellen ? — Koczkázzuk el. A társam dühösen mondott nemet. — Ha elveszti, vehet magának másikat helyette. Minden tellah lány egyforma. — Nem adok el asszonyt! — Hát tudja mit, ne tegyünk ellene pénzt. Beleszerettem a lányba, egy elbeszélés után. Tegyünk fejet fej ellen. Ha veszitek,öbelövöm magamat. — Ugyan ne tréfáljon.— Tart száz aranyat? — Mindent ! Meddig játszunk ? — Tizenkét dobást. Tizenegyszer nyertem egymásután s miután társam mindig duplázta a tétet, éppen százezer aranyommal tartozott. Akkor így szóltam: — Ha veszitek, elveszítettem mindent, ha nyerek, enyém Fatime. Állja ? Nagyon hörgött a társ, de állotta az alkut s én nyertem tizenkettedszer is. Még aludtam másnap déltájban, amikor egy arab szolga hozza a leányt. Fiatal, bronzszinü teremtés volt, inkább hasonlított egy első pillantásra remekbe készült bronz szoborhoz, mint élőlényhez. Akaratlanul felkacagtam, amikor megláttam, mert eszembe jutott, hogyan sajnálhatja a volt gazdája ezt a kis egzotikumot. Az arab elment, és én magam maradtam a leánynyal, akit csupán egyetlen áttetsző fehér lepel fedett. A két karját a feje alá tette, arra támaszkodott, s ott maradt állva a szoba közepén, így mutogatja áruját az emberkufár a vásáron. Hagytam, hadd álljon ott, mert nagyon illett neki ez a szoborszerűség, de aztán megszólítottam olaszul. Kaczagott és a fejét rázta. Megszólítottam francziául, angolul, mindig ugyanaz a válasz, erre már én is kacsagni kezdtem. — De hisz ez pompás, — gondoltam magamban — ez az, amit én kerestem — egy egzotikus, remek kis fenevad. Roppant jó kedvem kerekedett. Jelekkel adtam tudtára, hogy tetszik nekem, hogy szívesen látom, erre elkezdett tánczolni. Olyan szépet, olyan elragadót még soha ember nem látott. Egy tigris lusta grácziája élt ebben a leányban, minden mozdulatában. Karcsú, hajlékony volt, mint a nemes macskák, minden mozdulata kerekded, minden lendülése egy-egy verssor. Néma volt és zajtalan ez a táncz, mint a szarvasünők gondatlan székelése. Mikor fáradtan ledőlt a szőnyegre, szinte kábultan közeledtem hozzá. Reám emelte a tekintetét. Foszforeszkált a szeme, mint a tigrisé. Egészen meg voltam zavarodva. Oda ültem mellé a szőnyegre s megsimogattam. Újra fölkaczagott. Apró, fehér, éles fogai voltak, mint a ragadozóknak. Ez azután egészen megbolondított. Kimondhatatlanul megszerettem ezt az emberformájú kis csodát. Nem úgy, amint az emberek szeretik a nőket, de mint ahogy a vadász szereti a fenségesen szép állatokat. Az én kis fenevadam mosolygott, kacsagott, ha éhes volt, sirt s körülbelül olyan hangokat hallatott, ha beszélt, mint a papagály. Az is hasonlít az emberi szóhoz, csak cimén értelme nincsen MAGYARORSZÁG Budapest, 1903. vasárnap, február 1. A tisztviselők fizetése. A pénzügyminiszter — mint értesülünk — magánkörben azt a kijelentést tette, hogy a tisztviselők fizetéséről szóló javaslatot a jövő héten fogja a képviselőház elé terjeszteni. Az ellenzék követelni fogja, hogy a javaslatot soron kívül tárgyalják le. A horvát miniszter lemondása. Zágrábból telefonálja tudósítónk, hogy ottani előkelő hivatali körökben az a hír van elterjedve, hogy Cseh Ervin horvát miniszter magánokokból lemond és helyébe Krajcsovics osztályfőnök lenne a miniszter. A hírt csak fentartással közöljük. Kaas Ivor báró. Tegnap már közöltük, hogy a nyitra-zsámbokréti kerület Kaas Ivor bárót egyhangúlag képviselővé választotta. Azt hiszszük, hogy ennek a választásnak még azok is örülhetnek, akiket Kaas Ivor bárótól pártkülönbség, vagy pártellentét választ el. Mert nincs ebben az országban egyetlen egy elfogulatlan sem, aki az ő igaz férfias jelleme, tudása és hazafisága előtt tisztelettel meg nem hajolna. Az ő megválasztása egyúttal megtiszteltetése a szó nemesebb értelmében vett zsurnalisztikának is, mert hiszen Kaas Ivor báró a magyar publicisztikának azok közé a, sajnos, ritkuló alakjai közé tartozik, akiket írásukban csak e három szempont vezet : a közérdek, a megsvedés és a tisztesség. Az osztrák urak háza mai ülésében — mint Bécsből jelentik — befejezte a czukorjavaslat tárgyalását és a czukorkonverzióra vonatkozó javaslatra előadóul dr. Maluscht, az adójavaslatra és kontingens-felosztási javaslatra pedig előadóul Mérvei grófot választotta meg. Azt hitték, hogy a képviselőházban tegnap történtek miatt felszólalás lesz, mert a költségvetési teremben lezajlott heves jeleneteknél az urak házának több tagját is megtámadták. Az érdekeltek azonban lemondtak arról, hogy a botrány miatt, melyet már elsimítottak, az urakházában szólaljanak. Küzdelem a katonai javaslatok ellen. — A képviselőház ülése. — * Budapest, január 31. Beöthy Ákos képviselőházi beszéde volt a mai nap eseménye. A képviselők már az ülés elejére nagy számban gyűltek össze a Házban, hogy meghallgassák a kiváló politikus és tudós nagyérdekű felszólalását. Az ülésterem csaknem egészen megtelt hallgatósággal s feszült figyelemmel lesték a Ház minden oldalán a szónok szavait. . .A legvakmerőbb támadást és merényletet képezik ezek a törvényjavaslatok, — kezdi Beöthy — amely támadást a hadügyi kormányzat a magyar kormány bölcs asszisztencziája mellett ennek a nemzetnek anyagi érdekei és jóléte ellen indít. Jogosult Beöthy szerint az ellenzék részéről a legerősebb megtorlás, a legélesebb parlamenti fegyvereknek a használata, oda értve az úgynevezett obstrukcziót is. — A monarchiának katonai és nemzetközi helyzete nem követeli az újabb súlyos terheket — mondja tovább — ez tisztán és egyedül a militarizmus kirohanása és túltengése. Kiemelte a delegácziókban a többség ellenőrzésének lazaságát. A függetlenségi párthoz fordult itt Beöthy, fölhíva a pártot, hogy elvei föntartásával lépjen be a delegáczióba, hogy tanulmányozhassa a közös hadsereget, ami feltétlenül szükséges a nemzeti hadsereg kivívására, így csak a kormánypárt malmára hajtják a vizet. Vaslogikával és éles elmével bonczolgatta ezután a szónok, hogy a monarchia nemzetközi és katonai helyzete nem kívánja az újonczlétszámemelést. A nagyhatalmi állásban nem kell nagy hadsereg — mondotta. Ott vannak az Egyesült Államok, alig van hadserege s mégis világhatalom. A nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája s ez vezetett a múltban 1848 hoz, majd azután Solferinohoz, Königgrätzhez. 1868-ban 800.000 főben állapították meg a békelétszámot, mivel számítottak egy Németországgal kitörhető háborúra. Ámde ez maga kínálkozott szövetségesül. Ha elég volt akkora létszám, annál inkább elégnek kell lenni most, mikor szövetségesek vagyunk. A másik mumus, amelylyel az osztrák katonai körök mindig előhozakodnak, Oroszország. Mikor a delegációban valami költséget nem tudtak megindokolni, a kozákkal fenyegettek. Mikor a költségek meg voltak szavazva, egyszerre eltűnt a kozák Én sem értettem egyetlen szavát sem, igaz, nem is voltam kiváncsi reá, mit beszél, de eljátszottam vele egész nap. Szórakoztatott, fölvidított, lekötött s valami szokatlan, különös vonzódást ébresztett a szívemben. Őrült mindennek, ami csillogott s én hordtam haza neki az ékszert. Drága aranytűket, tompa fényű gyöngyöt, szikrázó ékköveket és ő kaczagott érette, tapsolt és tánczolt. Hanem egészen megszelídíteni nem tudtam. Csak akkor tánczolt, ha ő akarta, csak akkor nevetett, ha a kedve úgy hozta magával s ha kényszeríteni akartam, nekem jött, kifeszített körmökkel, mint az apró macska, csattogtatta apró fehér fogait s ha lefogtam a kezét, bizony megmart. Ez már csaknem elvette az eszemet, ez már több volt, mint amit remélni mertem. Az én kis fenevadam nemes állat volt, szabad, korlátozhatatlan, büszke ... Ha egyáltalában hinni tudnék a szerelemben, azt mondanám, beleszerettem ebbe az élő bronzfigurába. Éppen ilyen viszálykodás volt egy napon közöttünk s én meg akartam fenyíteni. A kis fenevad menekült és én futottam utána. Éppen elértem s meg akartam ragadni, amikor kikapott a hajából egy hosszú arany tűt s azzal támadt reám. Megragadtam a karját, ő nem akart engedni. Viaskodni kezdtünk. Egyszerre fölsikoltott. Véletlenül megszúrta a saját karját a tűvel. Egy csöpp vér szivárgott elő a parányi sebből. Egy csöpp olvadt, forró rubin. A leány bronzszínűi bőrén valami csodásan vette ki magát ez a piros pont. Égett, lángolt, világított. Mint egy piros csillag, olyan volt.