Magyarország, 1903. február (10. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

lag a leghatalmasabb volt; bátran hozzá­­tehetjük, hogy azért bukott el. Ha­ 1812-ben föltámad Francziaországban egy nemzeti ellentállás az ő szertelen fegyverkezései ellen, az oroszországi katasztrófa bizo­nyára elmarad. Az emberi természetben fekszik, hogy a rendelkezésére álló nagy erőt szereti fel is használni, de innen ered az is, hogy ezt az erőt sokszor túl is becsüli. Amikor tehát a magyar nem­zet ellentáll a túlzott katonai követelé­seknek, akkor tulajdonképpen külpolitikát is csinál, és­pedig okos, józan, mérsékelt külpolitikát. Azt a külpolitikát, amely megfelel a nemzet érdekeinek, amely gondoskodik arról, hogy a nemzet békés fejlődését semmiféle külső bonyodalomba való oktalan bekeveredés meg ne gátolja, meg ne szakaszsza. És a katonai köröknek, az intéző fak­toroknak semmi joguk sincs arra, hogy magukat bölcsebbeknek higyjék, mint a nemzet. Mert a múlt azt bizonyítja, hogy mindig oktalanul cselekedtek, min­dig póruljártak, és mindig a nemzet itta meg a levét, holott annak mindig igaza volt. Csakis a magyar nemzet volt az, amely a Habsburgok német biro­dalmi politikájának véget vetett; a ma­gyar nemzet befolyása nélkül Bécsben alighanem még ma is Szilézia visszaszer­zéséről ábrándoznának. Sem az osztrák hadseregnek, sem a bécsi külpolitikának múltja nem olyan, amely feljogosítaná apodiktikus, a csalhatatlanság mezébe öl­tözött kijelentésekre. Sokkal több okunk van bízni a magunk józan eszében, mint a nagyhangú bécsi szólamokban. L. M. jogtanácsosa ellen bejelentett és már tárgya­lásra kész összeférhetetlenségi ügyben az összeférhetetlenségi ítélő­bizottságot. A bizottság a képviselőház ülése után rögtön összeül Ítélet­hozatal végett. A katonai javaslat ellen Tribinyi János, Benyovszky Sándor gróf, Kapolsffy Jenő és Okorcsámyi László vannak felírva szólásra. Budapest, jan. 31. A képviselőhöz kedden, február 3-án, dél­előtt 10 órakor tartja legközelebbi ülését, a­melyen folytatják az újonczlétszám megállapítá­sáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. 1 órakor az elnök felfüggeszti az ülést és V»2 órakor ki fogják sorsolni a Győrffy Gyula képviselő, mint a «Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank» — Fölteszi kétezer ellen ? — Koczkázzuk el. A társam dühösen mondott nemet. — Ha elveszti, vehet magának másikat helyette. Minden tellah lány egyforma. — Nem adok el asszonyt! — Hát tudja mit, ne tegyünk ellene pénzt. Beleszerettem a lányba, egy elbeszélés után. Tegyünk fejet fej ellen. Ha veszitek,­­öbelövöm magamat. — Ugyan ne tréfáljon.— Tart száz aranyat? — Mindent ! Meddig játszunk ? — Tizenkét dobást. Tizenegyszer nyertem egymásután s miután társam mindig duplázta a tétet, éppen százezer aranyommal tartozott. Akkor így szóltam: — Ha veszitek, elveszítettem mindent, ha nyerek, enyém Fatime. Állja ? Nagyon hörgött a társ, de állotta az alkut s én nyertem tizenkettedszer is. Még aludtam másnap déltájban, amikor egy arab szolga hozza a leányt. Fiatal, bronzszinü teremtés volt, inkább hasonlított egy első pil­lantásra remekbe készült bronz szoborhoz, mint élő­lényhez. Akaratlanul felkac­agtam, ami­kor megláttam, mert eszembe jutott, hogyan sajnálhatja a volt gazdája ezt a kis egzoti­kumot. Az arab elment, és én magam maradtam a leánynyal, akit csupán egyetlen áttetsző fehér lepel fedett. A két karját a feje alá tette, arra támaszkodott, s ott maradt állva a szoba kö­zepén, így mutogatja áruját az emberkufár a vá­sáron. Hagytam, hadd álljon ott, mert nagyon illett neki ez a szoborszerűség, de aztán megszólí­tottam olaszul. Kaczagott és a fejét rázta. Megszólítottam francziául, angolul, mindig ugyanaz a válasz, erre már én is kacsagni kezdtem. — De hisz ez pompás, — gondoltam ma­gamban — ez az, amit én kerestem — egy egzotikus, remek kis fenevad. Roppant jó ked­vem kerekedett. Jelekkel adtam tudtára, hogy tetszik nekem, hogy szívesen látom, erre elkez­dett tánczolni. Olyan szépet, olyan elragadót még soha em­ber nem látott. Egy tigris lusta grácziája élt ebben a leányban, minden mozdulatában. Karcsú, hajlékony volt, mint a nemes macskák, minden mozdulata kerekded, minden lendülése egy-egy verssor. Néma volt és zajtalan ez a táncz, mint a szarvasünők gondatlan székelése. Mikor fáradtan ledőlt a szőnyegre, szinte kábultan közeledtem hozzá. Reám emelte a tekintetét. Foszforeszkált a szeme, mint a tigrisé. Egészen meg voltam zavarodva. Oda ültem mellé a szőnyegre s megsimogattam. Újra föl­­kaczagott. Apró, fehér, éles fogai voltak, mint a ragadozóknak. Ez azután egészen megbolon­­dított. Kimondhatatlanul megszerettem ezt az emberformájú kis csodát. Nem úgy, amint az emberek szeretik a nő­ket, de mint ahogy a vadász szereti a fensé­gesen szép állatokat. Az én kis fenevadam mosolygott, kacsagott, ha éhes volt, sirt s kö­rülbelül olyan hangokat hallatott, ha beszélt, mint a papagály. Az is hasonlít az­­ emberi szóhoz, csak cimén értelme nincsen MAGYARORSZÁG Budapest, 1903. vasárnap, február 1. A tisztviselők fizetése. A pénzügyminisz­ter — mint értesülünk — magánkörben azt a kijelentést tette, hogy a tisztviselők fizetéséről szóló javaslatot a jövő héten fogja a képviselő­ház elé terjeszteni. Az ellenzék követelni fogja, hogy a javaslatot soron kívül tárgyalják le. A horvát miniszter lemondása. Zágrábból tele­fonálja tudósítónk, hogy ottani előkelő hivatali kö­rökben az a hír van elterjedve, hogy Cseh Ervin horvát miniszter magánokokból lemond és helyébe Krajcsovics osztályfőnök lenne a miniszter. A hírt csak fentartással közöljük. Kaas Ivor báró. Tegnap már közöltük, hogy a nyitra-zsámbokréti kerület Kaas Ivor bárót egyhangúlag képviselővé választotta. Azt hiszszük, hogy ennek a választásnak még azok is örülhetnek, akiket Kaas Ivor bárótól pártkü­­lönbség, vagy pártellentét választ el. Mert nincs ebben az országban egyetlen egy elfogu­latlan sem, aki az ő igaz férfias jelleme, tudása és hazafisága előtt tisztelettel meg nem hajolna. Az ő megválasztása egyút­tal megtiszteltetése a szó nemesebb értel­mében vett zsurnalisztikának is, mert hi­szen Kaas Ivor báró a magyar public­iszti­­kának azok közé a, sajnos, ritkuló alakjai közé tartozik, akiket írásukban csak e három szempont vezet : a közérdek, a megsvedés és a tisztesség. Az osztrák urak háza mai ülésében — mint Bécsből jelentik — befejezte a czukorjavaslat tár­gyalását és a czukorkonverzióra vonatkozó javaslatra előadóul dr. Maluscht, az adójavaslatra és kontin­gens-felosztási javaslatra pedig előadóul Mérvei­­­ grófot választotta meg. Azt hitték, hogy a képvise­lőházban tegnap történtek miatt felszólalás lesz, mert a költségvetési teremben lezajlott heves jele­neteknél az urak házának több tagját is megtámad­ták. Az érdekeltek azonban lemondtak arról, hogy a botrány miatt, melyet már elsimítottak, az urak­­házában­ szólaljanak. Küzdelem a katonai javaslatok ellen. — A képviselőház ülése. — * Budapest, január 31. Beöthy Ákos képviselőházi beszéde volt a mai nap eseménye. A képviselők már az ülés elejére nagy számban gyűltek össze a Házban, hogy meghallgassák a kiváló politikus és tudós nagyérdekű felszólalását. Az ülésterem csaknem egészen megtelt hall­gatósággal s feszült figyelemmel lesték a Ház minden oldalán a szónok szavait. . .A leg­vakmerőbb támadást és merényletet képezik ezek a törvényjavaslatok, — kezdi Beöthy — amely támadást a hadügyi kormányzat a magyar kormány bölcs asszisztencziája mellett ennek a nemzetnek anyagi érdekei és jóléte ellen indít. Jogosult Beöthy szerint az ellenzék részéről a legerősebb megtorlás, a legélesebb parlamenti fegyvereknek a használata, oda értve az úgyne­vezett obstrukcziót is. — A monarchiának katonai és nemzetközi helyzete nem követeli az újabb súlyos terhe­ket — mondja tovább — ez tisztán és egyedül a militarizmus kirohanása és túltengése. Kiemelte a delegácziókban a többség ellen­őrzésének lazaságát. A függetlenségi párthoz fordult itt Beöthy, fölhíva a pártot, hogy elvei föntartásával lépjen be a delegáczióba, hogy tanulmányozhassa a közös hadsereget, ami fel­tétlenül szükséges a nemzeti hadsereg kivívá­sára, így csak a kormánypárt malmára hajtják a vizet. Vaslogikával és éles elmével bonczolgatta ezután a szónok, hogy a monarchia nemzet­közi és katonai helyzete nem kívánja az újoncz­­létszámemelést. A nagyhatalmi állásban nem kell nagy hadsereg — mondotta. Ott vannak az Egyesült­ Államok, alig van hadserege s mégis világhatalom. A nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája s ez vezetett a múltban 1848 hoz, majd azután Solferinohoz, Königgrätzhez. 1868-ban 800.000 főben állapították meg a békelétszámot, mivel számítottak egy Német­országgal kitörhető háborúra. Ámde ez maga kínálkozott szövetségesül. Ha elég volt akkora létszám, annál inkább elégnek kell lenni most, mikor szövetségesek vagyunk. A másik mumus, amelylyel az osztrák katonai körök mindig elő­hozakodnak, Oroszország. Mikor a delegáció­ban valami költséget nem tudtak megindokolni, a kozákkal fenyegettek. Mikor a költségek meg voltak szavazva, egyszerre eltűnt a kozák Én sem értettem egyetlen szavát sem, igaz, nem is voltam kiváncsi reá, mit beszél, de el­játszottam vele egész nap. Szórakoztatott, föl­vidított, lekötött s valami szokatlan, különös vonzódást ébresztett a szívemben. Őrült mindennek, ami csillogott s én hord­tam haza neki az ékszert. Drága aranytűket, tompa fényű gyöngyöt, szikrázó ékköveket és ő kaczagott érette, tapsolt és tánczolt. Hanem egészen megszelídíteni nem tudtam. Csak akkor tánczolt, ha ő akarta, csak akkor nevetett, ha a kedve úgy hozta magával s ha kényszeríteni akartam, nekem jött, kifeszített körmökkel, mint az apró macska, csattogtatta apró fehér fogait s ha lefogtam a kezét, bizony megmart. Ez már csaknem elvette az eszemet, ez már több volt, mint amit remélni mertem. Az én kis fenevadam nemes állat volt, szabad, korlá­­tozhatatlan, büszke ... Ha egyáltalában hinni tudnék a szerelemben, azt mondanám, belesze­rettem ebbe az élő bronzfigurába. Éppen ilyen viszálykodás volt egy napon kö­zöttünk s én meg akartam fenyíteni. A kis fenevad menekült és én futottam utána. Éppen elértem s meg akartam ragadni, amikor kikapott a hajából egy hosszú arany tűt s azzal támadt reám. Megragadtam a karját, ő nem akart engedni. Viaskodni kezdtünk. Egyszerre fölsikoltott. Véletlenül megszúrta a saját karját a tűvel. Egy csöpp vér szivárgott elő a parányi sebből. Egy csöpp olvadt, forró rubin. A leány bronzszínűi bőrén valami csodásan vette ki magát ez a piros pont. Égett, lángolt, világított. Mint egy piros csillag, olyan volt.

Next