Magyarország, 1905. december (12. évfolyam, 294-317. szám)
1905-12-01 / 294. szám
Budapest, 1905. péntek, deczember 1. MAGYAR CrISSAG Hámos László megelégelte a dicsőséget, tovább Kristóffy lakája lenni nem akar. A tisztességes emberek sorában akar maradni. Ezért elismerés illeti Hámos Lászlót De hát a többi régi főispán meddig szolgál a törvénytelen császári biztosoknak, az országgyűlés, s megye, a haza és a becsület ellen hadat viselni ? Ezt a kérdést negyven régi főispán vegye magára. Felsorolhatjuk a vármegyéket Pozsonytól elkezdve Brassóig. Annyi a lesipuskás főispán, aki kétszinüsködik, megyéjét is ámítja és Kristóffyt is, hogy kénytelenek leszünk ujjal mutatni rájuk egyenként. Ma a trencséni Osztroluczky Gézára, a szabadságolt állományú liberális haladó párti főispánra térünk vissza, akiről azt olvassuk egy nyitrai lapban, hogy Fejérváry azért adott neki szabadságot, mert „több főispán Osztroluczky magatartásától tette függővé saját elhatározását, ha Osztroluczky megy, ők is mennek, ha Osztroluczky marad, ők is.“ Tehát ez a minta. A komédiához tartozik az is, hogy trencséni főispánnak emlegették Gajári Gézát és Ocsnai Ernő trencséni polgármestert, Szalavszky barátját, és hogy Schweriner Antal alispán nem akarta elvállalni a helyettesítést, ha Osztroluczky lemondását Kristóffy elfogadná. A valóság pedig az, hogy Szalavszky és Osztroluczky egy és ugyanaz. Haydin, Andaházy és Sipeky liberális képviselők marasztalták, nehogy a választásokon megbukjanak és jó Osztroluczky nemcsak megmarad, hanem báró lesz. Mert Fejérváry és Kristóffy idejében nem maradhat el jutalma az erénynek. * ^ A nagy-küküllői Béldi László esete is furcsa. Ő is lemondott, de el nem ment. Nagyobb nyugdíjképesség reményében hozza-halasztja lemondásának elfogadását. Nem ritka eset. Különösebb csak az, hogy a megye közgyűlésén igen hazafias beszédben jelentette be Béldi László távozó szándékát. Meg is dicsérték a hírlapok, de a gyűlés jegyzőkönyvébe vétetni határozott beszéde oly elváltozott alakban került, hogy az alispán nehézségeket csinált a hitelesítésnél. Kristóffy pedig és Fejérváry nem látták okát, hogy Béldi lemondási kérvényét elintézzék. * Ha a császári táborszernagy és ügynökei megbuktak, pereputtyát is utánuk kergetjük. Senki sem képzelheti, hogy egy alkotmányos kormány megtartsa és a vármegye közönsége megtűrje Laszberget, Kubinyit, Vásárhelyit, Pongráczot, Pallavicinit, Ugrón Jánost, vagy akármelyiket a most kinevezett vagy még ezután kinevezendő honáruló megyefőnökök közül. Érjék be azzal, amit kaptak, akár pénz, akár kép. Ezt írja Ugrón Zoltán is Ugrón Jánosról, de hozzáteszi nagyon helyesen, hogy nemcsak őt magát, hanem ki kell söpörni az egész bandát, mely „zsandárfedezet mellett önérzetes pofával őrjöng az új gazdája körül. E dib-dál népet ki kell kergetnünk választás alá eső hivatalainkból, mert fejétől büdösödik a hal. Korrumpált hivatalnok korrumpálja a bizottsági tagokat. Korrupt ember lehet jó korcsmai szájhős s ott még a haza nevét is szájába veszi, de stréber banda és olyan, mely a fegyelmit mindig rettegi, a hatalomnak kész eszköze. E bosszúból nem lesz senkinek kára, mert a népnek, melynek lelkét korrumpálják, nincs szüksége lakájokra, manipulánsokra, sem erélytelen vénasszonyokra, legkevésbbé feszítő stréberekre, hanem önérzetes hazafiakra, szorgalmas munkásokra, erélyes vezetőkre. “* A bécsi és a katonai kamarilla most nagyon meg van elégedve Fejérváryval, amióta erélyes és zsandárokkal, rendőrökkel és katonákkal veri szét a vármegyéket. Megbízható forrásból értesülünk, hogy Frigyes főherczeg, kit Pozsonyból Bécsbe helyeztek át, egymillió koronát ígért Fejérvárynak a választások czéljára. Mennyit fognak ebből ellopni szakítva a töltést, piszkos áradatával elöntötte Shasi és Sehang városokat, a város melletti vámház nagy ópiumraktárát nyomtalanul széthordta s négy napon át viz alatt tartotta úgy e két várost, mint annak határait. E négy nap alatt itt több mint tízezer ember fúlt az árba, de hát itt, ahol az emberélet olyan olcsó, nem is igen beszélnek róla, legfeljebb csak arról, hogy mennyi ingyenes közmunkába került a sok tömeges temetés. A roppant áradat miatt nem akadt dzsunkahajótulajdonos, ki a hajóját bérbeadta volna, s igy,9 napig kellett Schangban vesztegelnem. Itt még van egy német konzulátus, amelyet Fredeercing konzul, kit még Sanghaiból ismertem, lát el. Itt időzésem alatt nála voltam szálláson, s a hátralévő keserves útra vigasztalóul a vendégszeretet minden javával elhalmozott. Itt várt be engem leendő tiszt- és bajtársam, a német származású Stirling, kínai császári vám főtiszt, akit a chunkingi és vidéki határvámok rendszeresítésére küldtek ki és aki ezután az egyetlen európai ember lesz, kivel érintkezhetem. Igen kedves, nagy műveltségü, világlátott, szerény úriember, s itt távol a czivilizácziótól és Isten háta mögött bizonyára becsületére válik nemzetének. De az itteni révkapitány (Harbom mester) egy nagy, fedélzettel ellátott árboczos-evezős s vontatásra is alkalmas kínai dzsunkát (kínai nyelven: knatz) bérelt számunkra, melynek legénysége a kapitányon kívül 10 ember és 30 vontató kuli-férfi, kik, ha vitorlát nem használhatunk, az ár sodra ellenében a partról vontatják a hajót fölfelé. S ez a sziszifusi utazás el fog tartani közel két hónapig, majd október végéig . A dzsunka értéke 320 tael (1 tael 40 korona) s e hosszú útra mindössze 100 korona bért fizet a kormány a legénység s kulik élelmezésén kívül, amely naponkint s fejenkint mindössze néhány krajczárba van felszámítva. Ők bizonyára jobban élnek az afrikai rabszolgák s a szibériai rabok, mint ezek a szánandó, panasztalan szegény ördögök! Ichangból augusztus 30-án indultunk útnak, miután a derék Fredecking konzultól a parton szives Istenhozzáddal búcsúztunk. Az áradat némileg leapadt; az eső megszűnt s meleg, verőfényes nap aranyozza be a partmenti festői látképet. A folyam most mind szűkebb mederbe szorul s itt csak 400 méternyi széles. Jobbról-balról óriási, 800— 1000 láb magas, csaknem függőlegesen a magasba emelkedő csupasz ólomszinü sziklafalak, minőkhöz hasonlókat csak a délamerikai Cordilerákban láttam. A szoroson át vitorlák erejével megyünk keresztül, mert itt a parti vontatás leheteten volna, aztán ismét szép virányos lapály szegélyzi a folyam partjait. Napközben, főként az erős sodrású örvényeken át, szívesen asszisztálok csendes jóképű kínai kapitánykollégámnak s este aztán, ha a nap nyugvófélben van, közösen állapodunk meg az éji kikötő iránt. Éjjel természetesen lehetetlen volna úgy a vontatás a meredek parti szíkekről, mint az evezés vagy vitorlázás a folyam medréből kiálló sziklák között, s így valamely alkalmas parti öbölben lehorgonyzónk, s a vontató bulik is a fedélzet sátra alatt vonják meg magukat éji pihenőre. Ma estére Ping-Hsiant reméljük elérni, ahol a kínai kormánynak e vonalon utolsó európailag rendszeresített vámtelepe van és ezt Mac Mahon ur (a hírneves franczia család egyik derék tagja) kezeli, ki jövetelemről már értesítve van. A Yang-Tse-Kiangon (Ping-Hsian látóhatárán.) Szeptember 9-én, Ping-Hsianban már várt dzsunkánkra Mac Mahon úr. Rég látott már európai arczokat és most egyszerre van egy német s egy magyar vendége, akiket ugyan hivatalosan kellett fogadnia, de aztán pár percz múlva igazi franczia non chalance-szal karjaira fűzött minket s biztosított, hogy feltétlen rendelkezésünkre áll; minden óhajunk — parancs. Ellenkezőleg, monsieur! Most mi ragadtuk meg a nagy köztársasági elnök utódát s — eb kiváncsi Ping- Hsianra! — beröpítettük dzsunkánk kajüttjébe úgy, hogy lába se érte a földet. A kulik hoztak a városból húst, halat, gyümölcsöt, teát és aztán csaptunk olyan nemzetközi spircet, hogy még az angyalok is megkaczagták. Egy franczia, egy német, egy magyar s egy kínai kapitány! Azt hiszem, elég változatos kompánia! Hajnali öt óráig tartott az internaczionális áldomás, amelyet vegyesen fűszerezett a Marseillaise, Wacht am Rhein, Kossuth-nóta és a Han-nien kínai induló. Aztán, hogy a bulik is felserkentek s a fedélzetmosáshoz láttak, mi is a partra mentünk s franczia barátunk kalauzolása mellett a várostól, mintegy félórányira levő erdő kristálypatakját, zuhatagját kerestük fel, ahol egy hat láb mély öblöt képez a hegyi ér. El lehet képzelni azt a gyönyört, amit nekünk a rég nem élvezett fürdés e pompás jéghideg vízben . A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, november 30. A kormány kitartott sajtója, mint azt már többször említettük, pár nappal ezelőtt adott jelszóra azzal kezdte ijesztgetni a közvéleményt, hogy Magyarországon az „anarchiá“val szemben immár nem lesz sokáig föntartható a törvények uralma, vagyis a hatalom kénytelen lesz túltenni magát a törvényeken, hogy a nemzet ellenállását leküzdhesse. Természetes, hogy ez a kiszámított ijesztgetés teljesen eltévesztette a czélját; nem ijedt meg senki, ellenben fölháborodott mindenki azon a lelketlen cinizmuson, mely alacsony taktikai czélokért nem riad vissza attól sem, hogy a király személyét az ország közvéleménye előtt a nyílt esküszegés lehetőségének gyanújába keverje. A rossz hatást, melyet ez az éppen olyan ostoba, mint gonosz taktika előidézett, a kormány maga is észrevette, és most úgy magyarázzák a dolgot, hogy nem ez a kormány, hanem az utána következő dobja sutba majd az alkotmányt, a törvényeket, a közszabadságot. Értsd: a Fejérváry-kormány az utolsó alkotmányos (!) kormány, ha ennek meg nem hajol az ország, utána nyilt abszolutizmus özönvize jó! A magyar közvélemény nem így fogja föl a helyzetet. Előtte semmi különbség nincs Fejérváryék és az utánuk netán következő katonai abszolutizmus között, semmivel sem tartja rosszabbnak emezt, mint amazokat. Az a paragrafus-csavarás, melylyel Lányi, Kristóffy és Fejérváry a maguk törvénytelenségeinek a törvényesség látszatát akarják kölcsönözni, utálatos. A különbség legfeljebb az lenne, hogy a nyílt katonai abszolutizmusnál ez a paragrafus-csavarás elmaradna. * A képviselőház feloszlatásáról szóló hírek a kormány cáfolata ellenére is a felszínen maradnak. Azt beszélik, hogy a kormány, ha ~1 /3