Magyarország, 1905. december (12. évfolyam, 294-317. szám)

1905-12-01 / 294. szám

Budapest, 1905. péntek, deczember 1. MAGYAR CrISSAG Hámos László megelégelte a dicsőséget, tovább Kristóffy lakája lenni nem akar. A tisztességes emberek sorában akar maradni. Ezért elismerés illeti Hámos Lászlót De hát a többi régi főispán meddig szolgál a tör­vénytelen császári biztosoknak, az ország­­­gyűlés, s megye, a haza és a becsület ellen hadat viselni ? Ezt a kérdést negyven régi főispán vegye magára. Felsorolhatjuk a vármegyéket Po­zsonytól elkezdve Brassóig. Annyi a lesipus­­kás főispán, aki kétszinüsködik, megyéjét is ámítja és Kristóffyt is, hogy kénytelenek leszünk ujjal mutatni rájuk egyenként. Ma a trencséni Osztroluczky Gézára, a szabadságolt állományú liberális haladó párti főispánra térünk vissza, akiről azt olvassuk egy nyitrai lapban, hogy Fejérváry azért adott neki szabadságot, mert „több főispán Osztroluczky magatartásától tette függővé saját elhatározását, ha Osztroluczky megy, ők is mennek, ha Osztroluczky marad, ők is.“ Te­hát ez a minta. A komédiához tartozik az is, hogy trencséni főispánnak emlegették Gajári Gézát és Ocsnai Ernő trencséni pol­gármestert, Szalavszky barátját, és hogy Schweriner Antal alispán nem akarta elvál­lalni a helyettesítést, ha Osztroluczky lemon­dását Kristóffy elfogadná. A valóság pedig az, hogy Szalavszky és Osztroluczky egy és ugyanaz. Haydin, Andaházy és Sipeky libe­rális képviselők marasztalták, nehogy a vá­lasztásokon megbukjanak és jó Osztroluczky nemcsak megmarad, hanem­­ báró lesz. Mert Fejérváry és Kristóffy idejében nem maradhat el jutalma az erénynek. * ^ A nagy-küküllői Béldi László esete is furcsa. Ő is lemondott, de el nem ment. Nagyobb nyugdíjképesség reményében hozza-halasztja lemondásának elfogadását. Nem ritka eset. Különösebb csak az, hogy a megye közgyű­lésén igen hazafias beszédben jelentette be Béldi László távozó szándékát. Meg is di­csérték a hírlapok,­­ de a gyűlés jegyző­könyvébe vétetni határozott beszéde oly el­­változott alakban került, hogy az alispán nehézségeket csinált a hitelesítésnél. Kristóffy pedig és Fejérváry nem látták okát, hogy Béldi lemondási kérvényét elintézzék. * Ha a császári táborszernagy és ügynökei megbuktak, pereputtyát is utánuk kergetjük. Senki sem képzelheti, hogy egy alkotmányos kormány megtartsa és a vármegye közönsége megtűrje Laszberget, Kubinyit, Vásárhelyit, Pongráczot, Pallavicinit, Ugrón Jánost, vagy akármelyiket a most kinevezett vagy még ezután kinevezendő honáruló megyefőnökök közül. Érjék be azzal, amit kaptak,­ akár pénz, akár kép. Ezt írja Ugrón Zoltán is Ugrón Jánosról, de hozzáteszi nagyon helyesen, hogy nem­csak őt magát, hanem ki kell söpörni az egész bandát, mely „zsandárfedezet mel­lett önérzetes pofával őrjöng az új gaz­dája körül. E dib-dál népet ki kell ker­getnünk választás alá eső hivatalainkból, mert fejétől büdösödik a hal. Korrum­pált hivatalnok korrumpálja a bizottsági tagokat. Korrupt ember lehet jó korcsmai szájhős s ott még a haza nevét is szájába veszi, de stréber banda és olyan, mely a fe­gyelmit mindig rettegi, a hatalomnak kész eszköze. E bosszúból nem­ lesz senkinek kára, mert a népnek, melynek lelkét korrumpálják, nincs szüksége lakájokra, manipulánsokra, sem erélytelen vénasszonyokra, legkevésbbé feszítő stréberekre, hanem önérzetes haza­fiakra, szorgalmas munkásokra, erélyes veze­tőkre. “* A bécsi és a katonai kamarilla most nagyon meg van elégedve Fejérváry­­val, amióta erélyes és zsandárokkal, rend­őrökkel és katonákkal veri szét a vár­megyéket. Megbízható forrásból értesülünk, hogy Frigyes főherczeg, kit Pozsonyból Bécsbe helyeztek át, egymillió koronát ígért Fejérvárynak a választások czéljára. Mennyit fognak ebből ellopni­ szakítva a töltést, piszkos áradatával elöntötte Shasi és Sehang városokat, a város melletti vámház nagy ópiumraktárát nyomtalanul szét­­hordta s négy napon át viz alatt tartotta úgy e két várost, mint annak határait. E négy nap alatt itt több mint tízezer ember fúlt az árba, de hát itt, ahol az emberélet olyan olcsó, nem is igen beszélnek róla, legfeljebb csak arról, hogy mennyi ingyenes közmunkába került a sok tömeges temetés. A roppant áradat miatt nem akadt dzsunka­­hajótulajdonos, ki a hajóját bérbeadta volna, s igy,9 napig kellett Schangban vesztegelnem. Itt még van egy német konzulátus, ame­lyet Fredeercing konzul, kit még Sanghaiból ismertem, lát el. Itt időzésem alatt nála vol­tam szálláson, s a hátralévő keserves útra vigasztalóul a vendégszeretet minden javával elhalmozott. Itt várt be engem leendő tiszt- és bajtársam, a német származású Stirling, kínai császári vám­ főtiszt, akit a chunkingi és vidéki határvámok rendszeresítésére küld­tek ki és aki ezután az egyetlen európai ember lesz, kivel érintkezhetem. Igen kedves, nagy műveltségü, világlátott, szerény úri­ember, s itt távol a czivilizácziótól és Isten háta mögött bizonyára becsületére válik nemzetének. De az itteni révkapitány (Harbom mester) egy nagy, fedélzettel ellátott árboczos-evezős s vontatásra is alkalmas kínai dzsunkát (kínai nyelven: knatz) bérelt számunkra, melynek legénysége a kapitányon kívül 10 ember és 30 vontató kuli-férfi, kik, ha vitor­lát nem használhatunk, az ár sodra ellené­ben a partról vontatják a hajót fölfelé. S ez a sziszifusi utazás el fog tartani közel két hónapig, majd október végéig . A dzsunka értéke 320 tael (1 tael 40 ko­rona) s e hosszú útra mindössze 100 korona bért fizet a kormány a legénység s kulik élelmezésén kívül, amely naponkint s fejen­­kint mindössze néhány krajczárba van fel­számítva. Ők bizonyára jobban élnek az afri­kai rabszolgák s a szibériai rabok, mint ezek a szánandó, panasztalan szegény ördögök! Ichangból augusztus 30-án indultunk út­nak, miután a derék Fredecking konzultól a parton szives Istenhozzáddal búcsúztunk. Az áradat némileg leapadt; az eső megszűnt s meleg, verőfényes nap aranyozza be a partmenti festői látképet. A folyam most mind szűkebb mederbe szorul s itt csak 400 méternyi széles. Jobbról-balról óriási, 800— 1000 láb magas, csaknem függőlegesen a magasba emelkedő csupasz ólomszinü szikla­falak, minőkhöz hasonlókat csak a délame­rikai Cordilerákban láttam. A szoroson át vitorlák erejével megyünk keresztül, mert itt a parti vontatás leheteten volna, aztán ismét szép virányos lapály szegélyzi a folyam partjait. Napközben, főként az erős sodrású örvé­nyeken át, szívesen asszisztálok csendes jó­képű kínai kapitánykollégámnak s este aztán, ha a nap nyugvófélben van, közösen állapo­dunk meg az éji kikötő iránt. Éjjel termé­szetesen lehetetlen volna úgy a vontatás a meredek parti szík­ekről, mint az evezés vagy vitorlázás a folyam medréből kiálló sziklák között, s így valamely alkalmas parti öbölben lehorgonyzónk, s a vontató bulik is a fe­délzet sátra alatt vonják meg magukat éji pihenőre. Ma estére Ping-Hsiant reméljük elérni, a­hol a kínai kormánynak e vonalon utolsó európailag rendszeresített vámtelepe van és ezt Mac Mahon ur (a hírneves franczia család egyik derék tagja) kezeli, ki jövetelemről már értesítve van. A Yang-Tse-Kiangon (Ping-Hsian látóhatárán.) Szeptember 9-én, Ping-Hsianban már várt dzsunkánkra Mac Mahon úr. Rég látott már európai arczokat és most egyszerre van egy német s egy ma­gyar vendége, akiket ugyan hivatalosan kel­lett fogadnia, de aztán pár percz múlva igazi franczia non chalance-szal karjaira fűzött minket s biztosított, hogy feltétlen rendelke­zésünkre áll; minden óhaj­unk — parancs. Ellenkezőleg, monsieur! Most mi ragadtuk meg a nagy köztársa­sági elnök utódát s — eb kiváncsi Ping- Hsianra! — beröpítettük dzsunkánk kajütt­­jébe úgy, hogy lába se érte a földet. A kulik hoztak a városból húst, halat, gyümölcsöt, teát és aztán csaptunk olyan nemzetközi spircet, hogy még az angyalok is megka­­czagták. Egy franczia, egy német, egy ma­gyar s egy kínai kapitány! Azt hiszem, elég változatos kompánia! Hajnali öt óráig tartott az internaczionális áldomás, amelyet vegyesen fűszerezett a Marseillaise, Wacht am Rhein, Kossuth-nóta és a Han-nien kínai induló. Aztán, hogy a bulik is felserkentek s a fedélzetmosáshoz láttak, mi is a partra mentünk s franczia barátunk kalauzolása mellett a várostól, mint­egy félórányira levő erdő kristálypatakját, zuhatagját kerestük fel, ahol egy hat láb mély öblöt képez a hegyi ér. El lehet kép­zelni azt a gyönyört, amit nekünk a rég nem élvezett fürdés e pompás jéghideg vízben . A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, november 30. A kormány kitartott sajtója, mint azt már többször említettük, pár nappal ezelőtt adott jelszóra azzal kezdte ijesztgetni a közvéle­ményt, hogy Magyarországon az „anarchiá“­­val szemben immár nem lesz sokáig föntart­­h­ató a törvények uralma, vagyis a hatalom kénytelen lesz túltenni magát a törvényeken, hogy a nemzet ellenállását leküzdhesse. Ter­mészetes, hogy ez a kiszámított ijesztge­tés teljesen eltévesztette a czélját; nem ijedt meg senki, ellenben fölháborodott mindenki azon a lelketlen c­inizmuson, mely alacsony taktikai czélokért nem riad vissza attól sem, hogy a király személyét az ország közvéleménye előtt a nyílt esküszegés lehetőségének gyanújába keverje. A rossz hatást, melyet ez az éppen olyan ostoba, mint gonosz taktika előidézett, a kormány maga is észrevette, és most úgy magyarázzák a dolgot, hogy nem ez a kormány, hanem az utána következő dobja sutba majd az alkot­mányt, a törvényeket, a közszabadságot. Értsd: a Fejérváry-kormány az utolsó alkot­mányos (!) kormány, ha ennek meg nem hajol az ország, után­a nyilt abszolutizmus özönvize jó! A magyar közvélemény nem így fogja föl a helyzetet. Előtte semmi különbség nincs Fejérváryék és az utánuk netán következő katonai abszolutizmus között, semmivel sem tartja rosszabbnak emezt, mint amazokat. Az a paragrafus-csavarás, melylyel Lányi, Kris­tóffy és Fejérváry a maguk törvénytelensé­geinek a törvényesség látszatát akarják köl­csönözni, utálatos. A különbség legfeljebb az lenne, hogy a nyílt katonai abszolutiz­musnál ez a paragrafus-csavarás elmaradna. * A képviselőház feloszlatásáról szóló hírek a kormány c­áfolata ellenére is a felszínen maradnak. Azt beszélik, hogy a kormány, ha ~1 /3

Next