Magyarország, 1911. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-01 / 51. szám
, és nem méltányosak, az mellékes. Az Ausztria és Magyarország közötti viszony nem az igazságon és méltányosságon alapszik, hanem az erősebbnek a viszonyán a gyöngébbhez. Ezt a viszonyt maguk a magyar „államférfiak“ állították föl, amikor elvül kimondották, hogy Magyarország azért nem követelheti a maga jogainak érvényesítését Ausztriával szemben, mert nincs elég ereje azok érvényesítéséhez. Nem lehet csodálkozni, hogy Ausztria ennek a tételnek levonja a legvégső és legszélsőbb konzekvenciáit is. Ennek folytán nem hajlandó lemondani Magyarországgal szemben a megkárosításnak és kizsákmányolásnak egyetlen eddig élvezett módjáról sem, tehát arról sem, mely a hadsereg és haditengerészet részére való szállítások révén évenként milliókkal és milliókkal károsította Magyarországot és gazdagította — jogtalanul — Ausztriát. Ők tehát a Montecuccoli és Hieronymi közötti egyezményt el nem ismerik, és bizonyára lesz gondjuk rá, és meg is fogják találni a módot arra, hogy annak érvényesítését meghiúsítsák. Mert a magyar államférfiak „gyöngeségi“ teóriájának csak ez lehet a logikai konzekvencziája. Mindenütt, ahol az erély a puhasággal, a hatalmi és kizsákmányolási vágy a kishitűséggel és szolgalelkűséggel, találkozik az előbbinek kell győznie. Nem lehet az másként éppen az alatt a kormány alatt, amely a puhaságból, kishitűségből és szolgalelkűségből politikai rendszert csinált és arra építette föl a maga nyomorúságos exisztencziáját. Itének, hogy nincsen veszedelemben a kegyelmes, csak így magunk között, fiúsan mulatunk.A czigány hallgatókat játszik, belecsendül a társalgás halk muzsikája, a fiatalság vidám nevetése. Nagy ezüsttálcákon hordozzák körül a pezsgőt, a poharak diszkrét kocczintása ritmikusan zeng bele a jókedv harmonikus, lágy zajába. A rokon fiúk közül azok, akik érdemesek akartak lenni,a «házi fiú» elnevezésre, készségesen sürgölődnek a vendégek között. A girandoleok ötágú karján meg-meghajólnak a lángnyelvek, amint mellettük elsiet egy-egy jelmezes alak, nyomában két-három gavallérral. A terem hatalmas tükrében visszaverődve ismétlődik meg a színes, szép képnek minden mozdulása. A buffet-asztalon diszkrét pusztítás nyomai látszanak, de még nagyon sok tál teljesen érintetlen. Minden asztal egy-egy külön kis parlament s mintha csupa életművész ülne körül, akik meg tudják érteni minden pillanatnak szépségét, akikben megvan a képesség, hogy élvezettel szürcsöljék a tovaillanó perczek varázsát: zsongó, meleg hangulat árad el körülöttük. Később aztán a Nagymama a rokokólányka felé int a tekintetével s mind a ketten a szalon felé tartanak. A kis gésa nyomban utánuk indul s pár percz múlva az egész tömeg. Mindenki tudja, hogy valami készül. Körben állanak a vendégek, a középen a Nagymama egy dalba kezd. Visszafojtott lélegzettel hallgatja mindenki a tüneményes asszonyt, akinek hite-neve, amíg csak magyar szív dobog ezen a magyar földön, halhatatlan marad. Aztán tovább játssza híres szerepének egyik jelenetét. Mártát, az unokáját, a rokokólányka személyesíti, a kis gésa pedig a zongora mellett ül, mert csakhamar odáig ér a jelenet, mikor a Nagymama és unokája a pa ,lotásba kezdenek. Mindenkinek lágy megindít?s lássa! fogódik el a szíve, amíg nézik a grapziózus táncot, amelynek nincsen a világon párja... Utána falrengető taps.) A háziúra nagymamához siet, mély tisztelettel csókolja meg a kezét''• Végtelenül hálásak vagyunk, édes Lujza néni! A czigány csárdásba kezd, Kukoricza Jancsi elkapja a Nagymamát, hogy egy gyönyörűséges csárdást lelten vele. A czigány köré tömörülnek a párok. Daliás legények, délezeg huszárok ropják a csárdást szépséges, tamburás spanyol nőkkel, czigánylányokkal, fehérhajú rokokó-hölgyekkel, gésákkal. Az Ezüstpáva jelmez ezüstszínű tollai meg-meglengenek, a Biedermayer aranyhálós fejecske ritmikusan mozdul a zene ütemére, a görög nő derülten tárgyal egy magas, szőke úriemberrel s a bizánczi császárné klasszikus ajka mosolyra nyílik, mert észreveszi messziről, hogy az urat a kapitány, rajongással nézi. A kapitány (a tömegen keresztül a feleségéhez jut): Nagyon szép ma, édes! (halkan odasugja neki): Maga a legszebb... Egy marquise: Csak tegye jóvá a bűnét, capitain, amiért úgy kurizál jobbra-balra, mint egy legényember! A kapitány (hallatlanná teszi a mondottakat): Ugye, hogy nagyon jól néz ki a feleségem? (Az egész ház zeng a táncától, a garde des dames-oknak szeretettel pihen a szeme a maguk vérén, közben egy-egy szót váltanak, de folyton a tánczolókat nézik. Kukoricza Jancsi (egymásba font karokkal nézi a tánczos párokat, s mosolyogva szól a mellette álló japáni hölgyhöz): Nézd ezeket a bolondokat, hogyan izzadnak ingyen! Én legalább pénzért tánczolok, ha enynyire kifárasztom magamat, mint ők teszik... Nem mondom, hogy egy-két fordulót nem látnék szívesen, ha véletlenül (Körösházy Ilona) lennék, de mint Kukoricza János csak nem kapaszkodhatok bele a férfiakba? Gyönyörű kép lenne, mondhatom... (Közben simogatja a szőke parókáját s egy-egy mosolynál, meleg tekintettel viszonozza a leányok és aszszonyok feléje sugárzó tekintetét.) A társaság egy része a szalonba gyülekezik, s miután a Nagymama elment már, a figyelem központja teljesen Kukoricza János. Beszél nekik csodás közvetlenséggel, megtalálja mindenkivel szemben a hangot művészkezekkel, művészetté fejlődött hozzáértéssel játszik hallgatóinak érzéseivel. Egyszerre csak odamegy a zongorához és megüt egy-két hangot. Arra kérik, hogy énekeljen. Körülnéz, fiúsan meghúzza a vállát, aztán azt mondja: így, ennek a kis társaságnak szívesen, de a többiek csak hadd mulassanak külön. Jó lesz úgy? A kegyelmes asszony: Nagyon jó lesz! H Hadd irigyeljenek bennünket, hogy csak nekünk énekelsz! Valaki gyorsan beteremtett egy pár czigányt a bandából és akkor kezdődött a mulatás java. Kukoricza Jancsi mulatott. Ahogyan a világon senki más nem tud mulatni! Húzatta a czigánynyal a nótáit és mikor dúdolgatni kezdte neki, hogy mit húzzon, ráijesztett: — Vigyázz, mert meghalsz! Tudod a «Balog örzsét»? Na hát, húzd csak, de úgy vigyázz a telkedre, hogy az az én nótám! — És énekelte melegen, szívbe simuló hangon, érzéssel átitatva, hogy belecsordult a konya annak, aki hallgatta. Aztán a vidám nóták következtek, beleragyogott mindenkinek az arcza, a kegyelmes úgy ringatta a fejét hozzá ,mintha tegnap lett volna húszesztendős. MA.OYA BOKSZ AO Budapest, 1911. szerda, márczius 1. A helyzet. •— Saját tudósítónktól. •—* Budapest, február 28. Csütörtökön újra kezdődnek a parlamenti tanácskozások. A függetlenségi párt tagjai újult erővel fognak résztvenni az újra meginduló vitában. Egy-két hetet még a bankjavaslat részletes letárgyalása vesz igénybe. Most kezdődik tulajdonképp a kormány által beterjesztett törvényjavaslat részletes tárgyalása. Mindjárt az első szakasznál nagyobb vita fog megindulni a bankstatutumnak nem módosított szakaszai felett. A bankjavaslat után az újonczjavaslat kerül tárgyalásra, amelyen a nagy katonai terhek kérdései fognak a parlamenti vitába belevonatni. Az ellenzék tagjai a delegációban erős ellenállást fejtenek ki a súlyos katonai megterhelések ellen, de a munkapárti delegátusok minden követeléshez hozzájárulnak s igy az ellenzék inkább a parlamentben veszi fel a katonai követelések körül a küzdelmet. * Ma már az osztrákok által támogatott konfliktus elvesztette nagyobb jelentőségét. A N. Fr. Presse maga is csak komédiázásnak minősíti a keresztény-szoczialista osztrák delegátusok kirohanását. Az osztrákok különben maguk sem tekintik a maguk elhatározását valamely komoly jelentőségűnek, csupán demonstrációnak kívánják a dolgot tekinteni. A magyar delegáció az osztrákok határozataival szemben természetesen ragaszkodik elfoglalt álláspontjához és követeli, hogy az ipari megrendelések a kvóta arányában Magyarországon történjenek. Komédiázás ? A «N. Fr. Pr.» mai estilapjában még a következőket írja az osztrákok viselkedéséről: Semmi sem alkalmasabb az állam tekintélyének és méltóságának a megingatására, mint az a bohózat, melyet tegnap az osztrák delegáczióban előadtak. Ami itt történt, az osztrák parlamentárizmu°t azzal a veszedelemmel fenyegeti, hogy a közönség mindjobban el fog szokni attól, hogy ezt a parlamentarizmust komolyan vegye. Senki sem érti, hogy ilyen dolgok hogy is történhetnek. A czikk ezután említést tesz arról a megállapodásról, melyet Monteuccoli tengerészeti parancsnok a magyar kereskedelmi miniszterrel kötött és így folytatja: Alig lehet elvitatni, hogy Ausztriával megszegték a szerződést, de miért nem törődött az osztrák kereskedelmi miniszter is, épp úgy, mint a magyar kereskedelmi miniszter idejében a szí látások felosztásával. Csak nagyon kevés elővigyázat kellett volna hozzá és ezt a meglepetést kikerülhették volna. Az osztrák delegáczióban a tengerészet parancsnokának képviselője kétségbe vonja a januári jegyzőkönyv szerződésszerű jellegét és kijelenti, hogy csak elvi összeállításról volt szó, a magyar delegáczióban pedig azt monda a tengerészeti parancsnok képviselője, hogy a szerződés lényegét nemszabad érinteni. És ehhez a lényeghez bizonyára hozzá tartozik a harminc millió értékű hajómuníció óriási szállítása. A legszebb a dologban az, hogy most mind a két fél meg van elégedve. Az osztrák delegáczió úgy tesz, mintha megnyerte volna a tengeri csatát, a magyar delegáczió pedig egészen bizonyosan tudja, hogy a tengeri csatát nem vesztette el. Ilyen komédiára nem szabad a parlamentarizmusnak lesülyednie. A bécsi lapokból. A bécsi lapok ma élénken kommentálják a haditengerészeti szállításoknak a delegácziókban elhangzott vitáját A «N. Fr. Presse» írja: A Magyarországgal való új megállapodást sem az osztrák kormány, sem az osztrák delegáczió nem ismerte el és a tengerészeti parancsnokság képviselője ki is jelentette, hogy ez a jegyzőkönyv pusztán elvi megvitatása volt a felosztási modusnak, amelynek az volt a czélja, hogy bebizonyítsa, hogy a magyar kvóta fedezhető a magyar iparnál eszközölt megrendelésekkel. Ez az aktus tehát nem olyan megállapodás, amely az 1906-ik évi egyezményt érinthetné. E szerint té