Magyarország, 1922. december (29. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-01 / 274. szám
Budapest, 1922 péntek, december 1. MAG7AR0RS2.&6 Átadták a lausainnei orosz delegációnak a hatalmak válaszát Pénteken tárgyalják a tengerszorosok ügyét. — Az erőszak a döntésben 13 részt vehetnek. A pápa követét is Lausanneba várják. — A Szentszék a palesztinéi zsidó nemzeti állam ellen Lausanne, november 30. Az orosz küldöttség kevéssel éjfél előtt kapta meg a szövetségesek válaszát Rakovszki jegyzékére. A válaszjegyzék szerint Szovjet-Oroszország képviselőinek joguk lesz, hogy a tengerszorosok kérdésében mind a tanácskozásokon, mind pedig a döntésben részt vegyenek és így abban a helyzetben lesznek, hogy ismertethetik szempontjaikat ebben a kérdésben. Az értekezletnek e kérdés megvizsgálására kiküldött bizottsága első ülését pénteken délelőtt 11 órára tűzte ki. A jegyzéket Curzon, Barrere és Garroni írták alá. Rakovszki megelégedett avval, hogy az est folyamán megtáviratozta Csicserinnek a válasz szövegét. A sajtó képviselőinek azt mondotta, hogy az orosz küldöttség mindaddig nem foglal állást lausannei magatartása tekintetében, amíg nem kap hazulról utasításokat. (MTI.) Lausanne, november 30. (A Magyarország kiküldött tudósítójának távirata.) Maglioni pápai delegátus legközelebb megérkezik a békekonferenciára s jövetele alkalmából avatott helyen a következőképpen fejtik ki a Szentszék álláspontját a közel keleti kérdésben: Tudvalevő, hogy a Vatikán barátságos érzelmekkel viseltetik Franciaország iránt és nem tett kifogást Franciaország Szíriai mandátuma ellen, de annál inkább helytelenítette, hogy Anglia kapott mandátumot Palesztina fölött az ismert Balfour-féle deklaráció révén, amely 1917 november 2-tól kelt és fel van véve a mandátumban. A deklaráció garantálja a zsidó népnek, hogy nemzeti államot létesíthessenek Palesztinában. A Vatikán ebben az emberbarát szándékban a kereszténység jogainak megnyirbálását és a Palesztinai szent helyekre való kizárólagos jogainak sérelmét látja. A Lausanusban időző szíriai, örmény és Palesztinai delegációk természetesen egészen más okból ellenzik az angol mandátumot Palesztina felett, de éppen olyan ellenségeik a szíriai francia mandátumnak is, amly amazzal szoros kapcsolatban áll. A békekonferencián tehát az a ritka jelenség fog lejátszódni, hogy a katolikus egyház képviselője a mohamedán arabokkal ugyanazért az ügyért, nevezetesen a mandátumok rendszere ellen fog harcolni, legalább amennyiben a közel Keletet illeti. (II.) „Fel kell tartóztatni a magyar műveltség összeomlását”4 Klebelsberg beszéde a Történelmi Társulat közgyűlésén Petőfiről, a forradalmakról, a kommünről, a történetírás feladatairól (A Magyarország tudósítójától.) A Magyar Történelmi Társulat ma délután 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését, amelyet Klebelsberg Kunó gróf elnök nyit meg. A kultuszminiszter hatalmas, 16 nyomtatott oldalt kitevő beszédéből lapjaink kényszerű szűk terjedelme miatt csak a következőket közölhetjük: A kultuszminiszter Petőfi századik születési évfordulójának megemlékezésével kezdi beszédét. Petőfi forradalmi lélek volt, de nemzeti és hazafias. Ezzel homlokegyenest ellentétben áll az a forradalmi szellem, amely 1918 és 1919-ben dúlt, amely a historikus és a nacionális radikalizmus volt. Míg a franciák az 1789-iki és az 1848-iki forradalmak eszméit és embereit a nagy forradalmakban előfordult sok gyarlóság és vérengzés dacára is büszkén vallják magukénak, addig az 1870-71-iki vesztett háború nyomán keletkezett párizsi kommünről éppen ellenkezőleg mélységesen hallgatnak és ezt az eseményt, mint idegen testet lökik ki nemzeti történetükből. Ez ellen az ahisztorikus anacionális radikalizmus ellen a leghatásosabb gyógyszer a történeti értékek ápolása. Történészeink azonban legújabban kizárólag szaktársaik számára írtak. A kiadott közlemények között túl sok volt az adalék, harmadrangú részletkérdésekkel pepecseltek, nem voltak tekintettel a művészi előadás követelményeire, az újabb kort elhanyagolták, a legújabb kort pedig kerülték. Mindezekért a nagyközönség érdeklődése elfordult a történelemtől. Adjunk elsőbbséget a hozzánk közelebb fekvő koroknak. Foglalkozzék a legújabb történelem a kormányzás és a közigazgatás történetével is. A kományzat és közigazgatás behatóbb művelése nemcsak történetírásunk egyoldalúságát fogja enyhíteni, hanem a reálpolitika irányába fogja terelni a nemzetet. Erre pedig nagy szükség van. A régi magyar kormányzás történetének rendszeres feltárása végett javasolja a nádorok és királyi helytartók életrajzának megírását, a magyar udvari kancellárok életének és működésének ismertetését, mert a modern történetírás mindinkább felismeri, hogy a nagy dolgokhoz nem egyszer inkább csak a nevüket adták az uralkodók és a miniszterek, a háttér félhomályában magasabb hivatalnokok és más magasabb funkcionáriusok állottak és voltak tulajdonképpen az események valódi irányítói és intézői. Megemlékezik Baranyai Bélának a bécsi levéltárban eszközölt kutatásairól. Megállapította ez a kutatás a törökök földbirtokrendszerét Magyarországon, az akkori birtokviszonyokat. Ez a munka már azért is elsőrangú fontosságú, mert az akkori birtokviszonyok alapjai tulajdonképpen a magyar földbirtok mai megoszlásának. Megemlékezik arról, hőggy Eckhardt Ferenc „A bécsi udvar gazdasági politikája Mária Telina alatt" című munkája sajtó alatt van és ki fogja mutatni, hogy a Habsburgok legipariasabb tartományuknak, Sziléziának elvesztése után miként iparkodtak Holk’rg merkantil'....nusa és a német ipar rendszere alapján Ausztriában ipart teremteni és Magyarországot is ennek az iparnak gyarmati színvonalán tartani. A történelmi szakok közül a művészettörténelemnek ki kell emelkedni a dilettantizmusból. Ha a művészettörténész valóban histórikus, akkor tudnia kell, hogy minden kornak megvan a maga sajátos művészete, amely létjogosultságát éppen annak a kornak a szellemében találjuk. Meg kell tehát becsülni a bárok- és rokokó-művészetet, amely nálunk a török felszabadító háború után felvirágzott. A XX. században nemcsak a politikusok, hanem a historikusok sem méltányolták kellően az egyházak döntő befolyását a nemzetek életére, példának okáért Simor kardinális működését, hatalmas egyéniségét nem ismerte el úgy a magyar közvélemény, ahogy ezt a nagy főpap megérdemelte. A XVIII. században Voltaire diadalittasan hirdette, hogy az egyház teljesen elavult intézmény. Ma Voltaire művei porosodnak a könyvtárszobák polcain, az egyház örökzöld fája ellenben tovább termi gyümölcsét. Vissza kell térni az örök erők eme forrásához. A történelmi társulat a vallásos reneszánszt az egyházkutatások felkarolásával is támogassa. Majd az erdélyi fejedelemség történetével foglalkozik. Kiemeli, hogy a politika legpregnánsabb képviselője Bethlen Miklós, kinek nemcsak önéletleírását, de egyéb munkáit és leveleit is összefoglaló kritikai kiadásban közölni szándékozik a társulat. Teleki Mihály levelezéséből eddig hét kötet jelent meg, de még öt kötetre való anyag áll rendelkezésre. Klebelsberg ezután hatalmas munkaprogramot ad a magyar anszien-rezsim történetének feltárásáról. — A magyar olvasóközönség kedvétől függ, hogy ezek a művek belátható időn belül megjelenhessenek. Vigyázni kell a mai nemzedéknek, hogy a vesztett Világháború, a bájor forradalmak és a trianoni béke után meg ne érjék még a magyar műveltség összeomlását is. Szent kötelességünk mai műveltségünket a következő nemzedékre átszármaztatni. Idézi Irenée Doutic-nak, a francia akadémia igazgatójának az Instante de France egyik közgyűlésén tartott elnöki megnyitóját s aztán így fejezi be beszédét: — Most, amikor az emberiség nemcsak a világháborútól, hanem az erőszakos békéktől is beteg, nem dolgozhatunk ugyan az emberiség összművelődésének a megmentésén, de a magunk műveltségét meg kell mentenünk. Történelmi erőnk tudatában nyugodtan nézünk a jövőbe. A trianoni béke minden poklán át sem tudják ellenfeleink meggátolni, hogy a magyar műveltséget megmentsük. A kultuszminiszter beszéde után a közgyűlés áttér a főtitkári jelentésre, majd Miskolczy egyetemi tanár tartja meg előadását a horvátok és osztrákok szerepléséről a magyar szabadságharc alatt. Házasságtörés kis regény (14) Írta: Móricz Zsigmond Füredi nevetett s vállat vont: — Egyszóval végiggondoltam az apámat, meg a nagyapámat. .Te pipák voltak . . . Tudod, mért jöttem ebbe az étterembez... Ez, az én családi fészkem, a Muhr... Itt szoktam a nagybátyámmal találkozni, Eörs Csabával... Isti nagy szemet meresztett, ez az Eörs Csaba a leghíresebb kártyás és lóversenyistálló-tulajdonos volt egész Európában, csak nemrégiben volt egy milliós kártyacsatája a bécsi Jockey Clubban s egy lengyel herceg főbelőtte magát miatta, vagy csak kitagadta a család s a bolondok házába zárták, nem emlékezett már rá. Kern is képzelte, hogy Füredinek ez nagybátyja volna. — De ne gondold, hogy az ő költségén ülök itt ma, vagy valaha, mert ha neki vannak milliói, nekem is vannak gőgjeim . . . Ha ő egy koszos senki volna, de ugyanazok az ősei, mint nekem, azt mondanám neki, szervusz és kirúgnám ... Mivel azonban milliomos, ő mondja nekem azt, hogy szervusz, de engem nem fog kirúgni... A szeme izzott, mint a görényé. Újra ivott s fenékig itta a poharat. Ettől nevetni kezdett. — Én azt mondom, hogy a magyar faj uralomra termett. Slussz. Isti hozzá volt szokva, hogy ez a Füredi egy olyan tanukmányos ember, aki mindent elméleti alapon szokott megmagyarázni.. Az elméletei azonban alkalmilag készülnek, a helyzethez idomítva, ezért addig, amíg az elméleti részt szokta Füredi mondani, ő rendszerint behányja a figyelmét s várja, míg valami érdekes pozitívum jön ki. — Uralomra született a magyar, ezt én mondom neked. " Isti elsomolyodott magában: Ő is magyar talán, de minden távolabb van tőle, mint az, hogy uralkodjék ... Ha ő saját magából akar kiindulni, akkor azt kell mondania, hogy a magyar gyöngédségre, szolgálatkészségre született, csak nem elég jól, mert nincs benne kitartás. — Az én apám, az egy nagy lókötő volt, már ezt csak így szoktam mondani. Egy csirkefogó volt, Erdélyi úr. Azért rendelek Leánykát, mert az az ő bora. Ez az én örökségem. Tudniilik nem a kedvenc bora, hanem az ő birtokán termett a Leányka és ők adták meg neki a nevet, a nagyapám . . . Ősapám... Azért ha Leánykát iszom, otthon vagyok Erdélyben és úr vagyok ... és megpolcozom a világot, mint egy cigányt . . . Egye meg a fene az életet, belerúgok az Élet bőgőjébe. Isti hangosan nevetett, ellenállhatatlan volt ez a vékony kis ember, a kevés kis fekete bajuszával, mongol sárga, de már európai vérkeveredésben, kifehéredett arcbőrével, ahogy kakaskodott. — Akinek nincs pénze, nem lehet úr, — szólt Isti. — Dehogy nem. Koszos úr, de úr... Tudod, ki az én ideálom! ... Az öreg Jarkóczy, egy marosmenti kis faluban van 10 holdja, de úr!... Régi erdélyi úr... Mikor bejött Marosvásárhelyre s leült, a maga palack bora mellett, úgy ült, mint egy cigány vajda. Nevettek rajta a huszárönkéntesek, ugratták. De ő azt mondta: Öcsém!... én itt egy senkise vagyok, de ha hazamegyek a falumba, ott olyan legény vagyok, hogyha kedvem gyün a csókra, félreverik a harangokat! . . . Leverte a szivarja hamvát a feketekávéé csészébe s behunyt szemmel előregyujtotta keskeny fejét vékony nyakán. — Ha ilyen úr tudtam volna valaha sennit! ... Isti csak hallgatott, nem volt mondanivalója. Ez őt is izgatta, igaznak érezte, úr lenni, az ő is tudna. Nem ilyen vad s rakoncátlan, de nagyon finom úr tudna lenni. — Te — mondta nyájasan Füredinek —, ha én úr volnék, tudod, én milyen úr volnék? ... Én mindenkinek csak adnék... Akinek pénz kell, pénzt; akinek birtok kell, birtokot, lovat, hivatalt, művésznek követ, hogy faragj; írónak papírt, hogy nesze írj rá, amit akarsz; pincérnek gyönyörű sok söröspoharat, nesze hordjad; mindenkinek azt, amít legjobban szeret... — S Don Juanak odaadnád a feleségedet. — Hehe, Isti nevetett, de meghalt r. száján a nevetés... — Azt nem ... Azt az egyet nem ... — Akkor nem vagy úr... Én odaadnám azt is. Szó nélkül... Isti hallgatott. — Ah, bolond beszéd, — mondta. — Én? Ha én úr volnék? — mondta Füredi, — tudod mit kívánnék? ... Egy korbácsot... amivel nekem szabad legyen mindenkin végigvágni . . . Szabad, nem szabad, mindenkit végig korbácsolnék... Akit avval megcsapok, megdöglött... Agyonverni minden kutyát, minden svindlert, minden poltront, minden dögöt... , — S nem maradna más, csak te magad a világon . . . — Lehet. Nevettek. — Még egy üveg Leánykát, — mondta Füredi. — Ne hozass többet, — mondta Isti, én nem iszom többet. — Még egy Leánykát . . . A pincér elsietett. — Mit? A nagybátyámnak annyi pénze van, hogy hordókat tölthetne meg vele, ha olyan bolond volna, hogy otthon őrizze, és én ne igyak egy pohár bort? . . . Frászt hallgattak, már nagyon a fejükben volt a bor. Füredi egyet gondolt s újra kezdte: — A magyar ember úr akar lenni . . . mert arra van tehetsége . . . De nem lehet, mert a nő lehúzza a sárba . . . Mert mindennel meg tudunk birkózni... Gyere a hivatalomban nézd meg: tíz sváb sem csinálja meg, amit én magam megcsinálok . . . Ha én nekidűlök, annak nincs határa, amennyit én dolgozni bírok . . . Ha én valamire ráadom magamat, én nekem az sikerül . . . Ha én pénzt akarok csinálni, én esküszöm neked, hogy dőlni fog, ömleni fog hozzám a pénz, — s töltött a harmadik palackból. . — Igen, — mondta Isti kóválygó fejjel. — De énnekem másra kell az életem, nem arra, hogy dolgozzak, hogy pénzt csináljak, hogy elvesztegessem magamat. Nekem arra kell, hogy úr legyek! . . . Mert ha az isten megteremtett engem magyarnak s úrnak, akkor az isten dolga, hogy engem megtartson magyarnak s úrnak! (Folyt, köv.) 3