Magyarország, 1922. december (29. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-01 / 274. szám

Budapest, 1922 péntek, december 1. MAG7AR0RS2.&6 Átadták a lausainnei orosz delegációnak a hatalmak válaszát Pénteken tárgyalják a tengerszorosok ügyét. — Az erőszak a döntésben 13 részt vehetnek. A pápa követét is Lausanneba várják. — A Szentszék a palesztinéi zsidó nemzeti állam ellen Lausanne, november 30. Az orosz küldöttség kevéssel éjfél előtt kapta meg a szövetségesek válaszát Rakovszki jegyzékére. A válaszjegyzék szerint Szovjet-Oroszország képviselői­nek joguk lesz, hogy a tengerszorosok kérdésében mind a tanácskozásokon, mind pedig a döntésben részt vegyenek és így abban a helyzetben lesznek, hogy ismertethetik szempontjaikat ebben a kérdés­ben. Az értekezletnek e kérdés megvizsgálására ki­küldött bizottsága első ü­lését pénteken délelőtt 11 órára tűzte ki. A jegyzéket Curzon, Barrere és Garroni írták alá. Rakovszki megelégedett avval, hogy az est fo­lyamán megtáviratozta Csicserinnek a válasz szöve­gét. A sajtó képviselőinek azt mondotta, hogy az orosz küldöttség mindaddig nem foglal állást lausan­­nei magatartása tekintetében, amíg nem kap hazul­ról utasításokat. (MTI.) Lausanne, november 30. (A Magyarország kiküldött tudósítójának táv­irata.) Maglioni pápai delegátus legközelebb megér­kezik a békekonferenciára s jövetele alkalmából ava­tott helyen a következőképpen fejtik ki a Szentszék álláspontját a közel keleti kérdésben: Tudvalevő, hogy a Vatikán barátságos érzelmekkel viseltetik Franciaország iránt és nem tett kifogást Franciaor­szág Szíriai mandátuma ellen, de annál inkább hely­telenítette, hogy Anglia kapott mandátumot Palesz­tina fölött az ismert Balfour-féle deklaráció révén, amely 1917 november 2-tól kelt és fel van véve a mandátumban. A deklaráció garantálja a zsidó nép­nek, hogy nemzeti államot létesíthessenek Paleszti­nában. A Vatikán ebben az emberbarát­ szándékban a kereszténység jogainak megnyirbálását és a Palesztinai szent helyekre való kizárólagos jo­gainak sérelmét látja. A Lausanusban időző szíriai, örmény és Palesz­tinai delegációk természetesen egészen más okból ellenzik az angol mandátumot Palesztina felett, de éppen olyan ellenségeik a szíriai francia mandá­tumnak is, a­m­ly amazzal szoros kapcsolatban áll. A békekonferencián tehát az a ritka jelenség fog lejátszódni, hogy a katolikus­ egyház képviselője a mohamedán arabokkal ugyanazért az ügyért, neve­zetesen a mandátumok rendszere ellen fog har­colni, legalább amennyiben a közel Keletet il­leti. (II.) „Fel kell tartóztatni a magyar műveltség összeomlását”4 Klebelsberg beszéde a Történelmi Társulat közgyűlésén Petőfiről, a forradalmakról, a kommünről,­­­ a történetírás feladatairól (A Magyarország tudósítójától.) A Magyar Tör­ténelmi Társulat ma délután 5 órakor tartja évi ren­des közgyűlését, amelyet Klebelsberg Kunó gróf elnök nyit meg. A kultuszminiszter hatalmas, 16 nyomtatott oldalt kitevő beszédéből lapjaink kény­szerű szűk terjedelme miatt csak a következőket közölhetjük: A kultuszminiszter Petőfi századik születési év­fordulójának megemlékezésével kezdi beszédét. Petőfi forradalmi lélek volt, de nemzeti és hazafias. Ezzel homlokegyenest ellentétben áll az a forradalmi szel­lem, amely 1918 és 1919-ben dúlt, amely a histori­­kus és a nacionális radikalizmus volt. Míg a franciák az 1789-iki és az 1848-iki forradalmak eszméit és em­bereit a nagy forradalmakban előfordult sok gyar­lóság és vérengzés dacára is büszkén vallják magu­kénak, addig az 1870-71-iki vesztett háború nyomán keletkezett párizsi kommünről éppen ellenkezőleg mélységesen hallgatnak és ezt az eseményt, mint idegen testet lökik ki nemzeti történetükből. Ez el­len az ahisztorikus anacionális radikalizmus ellen a leghatásosabb gyógyszer a történeti értékek ápo­lása. Történészeink azonban legújabban kizárólag szaktársaik számára írtak. A kiadott közlemények között túl sok volt az adalék, harmadrangú részletkérdésekkel pepecseltek, nem voltak tekintettel a művészi előadás követelményeire, az újabb kort elhanyagolták, a legújabb kort pedig kerülték. Mindezekért a nagyközönség érdeklődése elfordult a történe­lemtől. Adjunk elsőbbséget a hozzánk közelebb fekvő korok­nak. Foglalkozzék a legújabb történelem a kormány­zás és a közigazgatás történetével is. A kom­ányzat és közigazgatás behatóbb művelése nemcsak törté­netírásunk egyoldalúságát fogja enyhíteni, hanem a reálpolitika irányába fogja terelni a nemzetet. Erre pedig nagy szükség van. A régi magyar kor­mányzás történetének rendszeres feltárása végett ja­vasolja a nádorok és királyi helytartók életrajzának megírását, a magyar udvari kancellárok életének és működésének ismertetését, mert a modern történet­írás mindinkább felismeri, hogy a nagy dolgokhoz nem egyszer inkább csak a nevüket adták az uralko­dók és a miniszterek, a háttér félhomályában maga­sabb hivatalnokok és más magasabb funkcionáriusok állottak és voltak tulajdonképpen az események va­lódi irányítói és intézői. Megemlékezik Baranyai Bélának a bécsi levéltárban eszközölt kutatásairól. Megállapította ez a kutatás a törökök földbirtok­­rendszerét Magyarországon,­­ az akkori birtok­­viszonyokat. Ez a munka már azért is elsőrangú fontosságú, mert az akkori birtokviszonyok alapjai tulajdonképpen a magyar földbirtok mai megoszlá­sának. Megemlékezik arról, hőggy Eckhardt Ferenc „A bécsi u­dvar gazdasági poli­tikája Mária Telin­a alatt" című munkája sajtó alatt van és ki fogja mutatni, hogy a Habsburgok legipariasabb tartományuknak, Sziléziának elvesztése után miként iparkodtak Hol­k­’­rg merkantil'....nusa és a német ipar rendszere alap­ján Ausztriában ipart teremteni és Magyarországot is ennek az iparnak gyarmati színvonalán tartani. A történelmi szakok közül a művészettörténe­lemnek ki kell emelkedni a dilettantizmusból. Ha a művészettörténész valóban histórikus, akkor tud­nia kell, hogy minden kornak megvan a maga sajátos művészete, amely létjogosultságát éppen an­nak a kornak a szellemében találjuk. Meg kell te­hát becsülni a bárok- és rokokó-művészetet, amely nálunk a török felszabadító háború után felvirág­zott. A XX. században nemcsak a politikusok, ha­nem a historikusok sem méltányolták kellően az egyházak döntő befolyását a nemzetek életére, példának okáért Simor kardinális működését, ha­talmas egyéniségét nem ismerte el úgy a magyar közvélemény, ahogy ezt a nagy főpap megérdemelte. A XVIII. században Voltaire diadalittasan hir­dette, hogy az egyház teljesen elavult intézmény. Ma Voltaire művei porosodnak a könyvtár­­szobák polcain, az egyház örökzöld fája ellen­ben tovább termi gyümölcsét. Vissza kell térni az örök erők eme forrásához. A történelmi tár­sulat a vallásos reneszánszt az egyházkutatások felkarolásával is támogassa. Majd az erdélyi fejedelemség történetével foglal­kozik. Kiemeli, hogy a politika legpregnánsabb kép­viselője Bethlen Miklós, kinek nemcsak önéletleírását, de egyéb munkáit és leveleit is összefoglaló kritikai kiadásban közölni szándékozik a társulat. Teleki Mihály levelezéséből­­ eddig hét kötet jelent meg, de még öt kötetre való anyag áll rendelkezésre. Klebelsberg ezután hatalmas munkaprogramot ad a magyar anszien-rezsim történetének feltárá­sáról. — A magyar olvasóközönség kedvétől függ, hogy ezek a művek belátható időn belül megjelenhessenek. Vigyázni kell a mai nemzedéknek, hogy a vesztett Világháború, a bájor forradalmak és a trianoni béke után meg ne érjék még a magyar műveltség össze­omlását is. Szent kötelességünk mai műveltségünket a következő nemzedékre átszármaztatni. Idézi Irenée Dout­ic-nak, a francia akadémia igazgatójának az Instante de France egyik közgyű­lésén tartott elnöki megnyitóját s aztán így fejezi be beszédét: — Most, amikor az emberiség n­emcsak a világ­háborútól, hanem az erőszakos békéktől is beteg, nem dolgozhatunk ugyan az emberiség összmű­velődésének a megmentésén, de a magunk műveltségét meg kell mentenünk. Történelmi erőnk tudatában nyugodtan nézünk a jövőbe. A trianoni béke minden poklán át sem tudják ellenfeleink meggátolni, hogy a magyar műveltséget megmentsük. A kultuszminiszter beszéde után a közgyűlés át­tér a főtitkári jelentésre, majd Miskolczy egyetemi tanár tartja meg előadását a horvátok és osztrákok szerepléséről a magyar szabadságharc alatt. Házasságtörés kis regény (14) Írta: Móricz Zsigmond Füredi nevetett s vállat vont: — Egyszóval végiggondoltam az apámat, meg a nagyapámat. .Te pipák voltak . . . Tudod, mért jöttem ebbe az étterembez... Ez, az én családi fészkem, a Muhr... Itt szoktam a nagybátyámmal találkozni, Eörs Csabával... Isti nagy szemet meresztett, ez az Eörs Csaba a leghíresebb kártyás és lóversenyistálló-tulajdonos volt egész Európában, csak nemrégiben volt egy mil­liós kártyacsatája a bécsi Jockey Clubban s egy len­gyel herceg főbelőtte magát miatta, vagy csak ki­tagadta a család s a bolondok házába zárták, nem emlékezett már rá. Kern is képzelte, hogy Füredinek ez nagybátyja volna. — De ne gondold, hogy az ő költségén ülök itt ma, vagy valaha, mert ha neki vannak milliói, ne­kem is vannak gőgjeim . . . Ha ő egy koszos senki volna, de ugyanazok az ősei, mint­ nekem, azt mon­danám neki, szervusz és kirúgnám ... Mivel azonban milliomos, ő mondja nekem azt, hogy szervusz, de engem nem fog­­ kirúgni... A szeme izzott­, mint a görényé. Újra ivott s fenékig itta a poharat. Ettől nevetni kezdett. — Én azt mondom, hogy a magyar faj uralomra termett. Slussz. Isti hozzá volt szokva, hogy ez a Füredi egy olyan tanukmányos ember, aki mindent elméleti ala­pon szokott megmagyarázni.. Az elméletei azonban al­kalmilag készülnek, a helyzethez idomítva, ezért ad­dig, amíg az elméleti részt szokta Füredi mondani, ő rendszerint behányja a figyelmét s várja, míg valami érdekes pozitívum jön ki. — Uralomra született a magyar, ezt én mondom neked. " Isti elsomolyodott magában: Ő is magyar talán, de minden távolabb van tőle, mint az, hogy uralkod­jék ... Ha ő saját magából akar kiindulni, akkor azt kell mondania, hogy a magyar gyöngédségre, szol­gálatkészségre született, csak nem elég jól, mert nincs benne kitartás. — Az én apám, az egy nagy lókötő volt, már ezt csak így szoktam mondani. Egy csirkefogó volt, Erdélyi úr. Azért rendelek Leánykát, mert az az ő bora. Ez az én örökségem. Tudniilik nem a kedvenc bora, hanem az ő birtokán termett a Leányka és ők adták meg neki a nevet, a nagyapám . . . Ősapám... Azért ha Leánykát iszom, otthon vagyok Erdélyben és úr vagyok ... és megpolcozom a világot, mint egy cigányt . . . Egye meg a fene az életet, belerúgok az Élet bőgőjébe. Isti hangosan nevetett, ellenállhatatlan volt ez a vékony kis ember, a kevés kis fekete bajuszával, mongol sárga, de már európai vérkeveredésben, ki­­fehéredett arcbőrével, ahogy kakaskodott. — Akinek nincs pénze, nem lehet úr, — szólt Isti. — Dehogy nem. Koszos úr, de úr... Tudod, ki az én ideálom! ... Az öreg Jarkóczy, egy marosmenti kis faluban van 10 holdja, de úr!... Régi erdélyi úr... Mikor bejött Marosvásárhelyre s leült, a maga palack bora mellett, úgy ült, mint egy cigány vajda. Nevettek rajta a huszárönkéntesek, ugratták. De ő azt mondta: Öcsém!... én itt egy senkise vagyok, de ha hazamegyek a falumba, ott olyan legény va­gyok, hogyha kedvem gyün a csókra, félreverik a harangokat! . . . Leverte a szivarja hamvát a feketekávéé csészébe s behunyt szemmel előregyujtotta keskeny fejét vé­kony nyakán. — Ha ilyen úr tudtam volna valaha sennit! ... Isti csak hallgatott, nem volt mondanivalója. Ez őt is izgatta, igaznak érezte, úr lenni, az ő is tudna. Nem ilyen vad s rakoncátlan, de nagyon finom úr tudna lenni. — Te — mondta nyájasan Füredinek —, ha én úr volnék, tudod, én milyen úr volnék? ... Én min­denkinek csak adnék... Akinek pénz kell, pénzt; akinek birtok kell, birtokot, lovat, hivatalt, művész­nek követ, hogy faragj; írónak papírt, hogy nesze írj rá, amit akarsz; pincérnek gyönyörű sok sörös­poharat, nesze hordjad; mindenkinek azt, amít leg­jobban szeret... — S Don Juanak odaadnád a feleségedet. — Hehe, Isti nevetett, de meghalt r. száján a nevetés... — Azt nem ... Azt az egyet nem ... — Akkor nem vagy úr... Én odaadnám azt is. Szó nélkül... Isti hallgatott. — Ah, bolond beszéd, — mondta. — Én? Ha én úr volnék? — mondta Füredi, — tudod mit kívánnék? ... Egy korbácsot... amivel nekem szabad legyen mindenkin végigvágni . . . Szabad, nem szabad, mindenkit végig korbácsolnék... Akit avval megcsapok, megdöglött... Agyonverni minden kutyát, minden svindlert, minden poltront, minden dögöt... , — S nem maradna más, csak te magad a vilá­gon . . . — Lehet. Nevettek. — Még egy üveg Leánykát, — mondta Füredi. — Ne hozass többet, — mondta Isti, én nem iszom többet. — Még egy Leánykát . . . A pincér elsietett. — Mit? A nagybátyámnak annyi pénze van, hogy hordókat tölthetne meg vele, ha olyan bolond volna, hogy otthon őrizze, és én ne igyak egy pohár bort? . . . Frászt hallgattak, már nagyon a fejükben volt a bor. Füredi egyet gondolt s újra kezdte: — A magyar ember úr akar lenni . . . mert arra van tehetsége . . . De nem lehet, mert a nő lehúzza a sárba . . . Mert mindennel meg tudunk birkózni... Gyere a hivatalomba­n nézd meg: tíz sváb sem csi­nálja meg, amit én magam megcsinálok . . . Ha én nekidűlök, annak nincs határa, amennyit én dol­gozni bírok . . . Ha én valamire ráadom magamat, én nekem az sikerül . . . Ha én pénzt akarok csi­nálni, én esküszöm neked, hogy dőlni fog, ömleni fog hozzám a pénz, — s töltött a harmadik palackból. . — Igen, — mondta Isti kóválygó fejjel. — De énnekem másra kell az életem, nem arra, hogy dolgozzak, hogy pénzt csináljak, hogy elvesz­tegessem magamat. Nekem arra kell, hogy úr le­gyek! . . . Mert ha az isten megteremtett engem magyarnak s úrnak, akkor az isten dolga, hogy en­gem megtartson magyarnak s úrnak! (Folyt, köv.) 3

Next