Magyarország, 1923. július (30. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-01 / 146. szám

Budapest, 1923. július 1­. vasárnap MAGYARORSZÁG A rendőrség jelentést fog kiadni a Reismann-ügyről és az erzsébetvárosi bombamerényletről is? Kik tudtak az ekrazit kiutalásáról ? — A királyi ügyészség a katonai ügyészséghez fordul. A mai hivatalos Jelentés az ekrazit-ügyről (A Magyarország tudósítójától.) Az Est mai számában megjelent Marinovich Jenő dr. budapesti főkapitány részletes beszámolóba arról a titokzatos bűnügyről, amelyet hetek óta csak mint a Kovács testvérek bűnügyét emle­getik. A rendkívül érdekes és fantasztikus ka­landos tervekről, előkészületekről, puccsszán­­dékokról, tömeg­gyilkossági terveztetésekről, a bombaakciókról, a titokzatos fekete autóról és az úgynevezett »gajdeszkázaa olyan szenzá­ciós részleteket mond el hivatalosan a­ főkapitány, hogy a Magyarország is szó sze­ri­nt a következőkben adja a rendőri hivatalos jelentést: A rendőrség hivatalos jelentése A m. kir. budapesti államrendőrség a Ma­gyar Országos Tudósító u­tján közli a követke­zőket: A rendőrség már hetek óta nyomozást folytat Kovács Kornél és társai ellen. A nyo­mozás azért indult meg, mert tudomásunkra jutott, hogy a Kovács testvérek a Magyar Nem­zeti Múltúnk kulturális társaságot azzal a cél­zattal alapították meg, hogy annak révén — különösen nagyarányú gyűjtésekkel — pénzhez jussanak és ezzel maguknak fényes megélhetést biztosítsanak. A Magyar Nemzeti Múltúnk kul­turális társaságnak tagjai egyáltalán nem vol­tak, csak tisztikara, az pedig a Kovács testvé­rekből és ezeknek közvetlen környezetéből ke­rült ki, így ügyvezető-igazgató Kovács Kornél volt, pénztáros Kovács Árpád, el­lenőr Kovács Tivadar, könyvelő Szobodeczky Aladár. A gyűjtések útján befolyt összeg meg­közelíti a kilencmilliót, melynek legnagyobb részéről nincs elszámolás és nyilvánvaló, hogy azt a tisztikar saját céljaira használta fel. A Kovács testvérek gyűjtésük minél sikeresebbé tételére társelnököknek közéletünk egyes ki­válóságait tudták — ezek megtévesztésével — megnyerni. A Kovács testvérek és társaik saját anyagi érdeküknek gyűjtés útján való előmozdításán kívül egészen képtelen fantasztikus tervekkel is foglalkoztak, melyek között legelőször a nagy­váradi román állampénztár, kifosztását akarták megvalósítani. Itt is azzal az önös egyéni cél­zattal, hogy az ott elrabolandó pénzt maguk­nak szerezzék meg. Evégből el is utaztak Nagy­váradra, azonban ez a terv a fölmerült akadá­lyok miatt nem valósulhatott meg és így erről végleg le is mondottak. De a magyar kir. kormány egyes tagjainak erőszakos eltávolítását is tervbe vették a Ko­vács testvérek, így elsősorban Bethleni István gróf miniszterelnök urat, erőszakos úton helyéről eltávolítani, a felmerült ne­hézségek miatt azonban ezt a tervüket sem tudták végrehajtani. . Ugyancsak foglalkoztak a Kovács testvé­rek és társai a dohányuccai zsinagógának az uccai csa­tornákon keresztül való felrobbantása ter­vével, de amikor kiderült, hogy e terv végrehajtása a fővárosi csatornahálózatnak nagy részét is elpusztította volna, ezt a tervezgetést is abba­hagyták. Anyagi helyzetük javítása végett a Kovács testvérek szokások hamisítását is meg­kísérelték. Evégből Szalay János társuk üllői­úti lakásán kliséket is készítettek, de minthogy ezek többszöri próbálkozás után sem sikerül­tek, négyhónapi eredménytelen munka után ezt a pénzhamisítást is kénytelenek voltak abba­hagyni. Ugyanez a bűnszövetkezet egyes neki nem tetsző politikusok elnémítá­­sával és ezek esetleges meggyilkolásának tervével is foglalkozott. Ezen célból egy csukott autót és egy kültelki házat akartak vásárolni, hogy ideszállítsák és itt végezzenek a hazára szerintük ártalmas po­litikusokkal, de minthogy attól tartottak, hogy a rendőrség ezen üzelmeiket leleplezi, ettől is elállottak. Mindezen fantasztikus s­ a józan ész szerint szinte hihetetlen terveik azáltal váltak a közre különösen felette veszedelmesekké, mert az a szomorú helyzet forog fenn, hogy egyes katonai egyének vétkes könnyelmű­sége folytán már régebben hozzájutottak mintegy 18 kiló ekrazithoz, amely robbanóanyagot először a Nemzeti Múl­tüak kulturális társaság dohányuccai helyisé­gében Kovács Kornél íróasztalában tartogatta, ahonnan egy időre az ekrazil Becker István Pannónia-szállodai lakására, innen Szalay Já­nos üllői úti lakására került. Szalay a Kovács testvérek őrizetbevétele alkalmával kilettt kilo­­gramot Kovrig Mártonnak, a másik felét Weinberg Sándornak adta át elrejtés végett, akik ezt Jób Fancsali Győző 19 éves magán­­tisztviselő és Czigány Sándor, MÁV művezető­höz juttatták el, akiknél azután az egész meny­­nyiséget sikerült a rendőrségnek lefoglalni és eme . kalandortársaság ártalmatlanná tételé­vel egyidejűleg megállapítást nyert az is, hogy a robbanóanyagból több már nem cirkulál. Ebben az ügyben a rendőrség az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. II­. tc. 1. szakaszába ütköző, továbbá sik­kasztás bűntette címén a következőket helyezte előzetes letartóztatásba: Kovács Kornél, Ko­­vács Tivadar, Kovács Árpád, Becker István, Vas Titusz, Szalay János,­ Umlaut Szigfrid lo­vag, Szobodeczky Aladár, Tarnovszky Pál, Mayer Oszkár, Sztahó Szevér, Láng Ede, Kov­rig Márton, Weinberg Sándor, Czigány Sándor, Jób Fancsali Győző, Márffy József. Nevezettek folyó hó 29-én adattak át a bu­dapesti kir. ügyészségnek. Egyes katonai személyeknek vétkes köny­­nyelműsége folytán már régebben a Kovács test­vérek és társaik kezébe jutott robbanóanyag ügyében a kir. ügyészség fog a vétkes gondat­lansággal terhelhető egyének elleni­­ eljárás végett a katonai ügyészséghez fordulni. Budapest, 1923 június 30. Marinovich s. k., főkapitány. Terv a dohányutcai zsidótemplom felrobbantására Olyan adatok tömkelege sorakozik itt a Kovács testvérek és társaik bűnlajstromából, amelyekről a Magyarország két hét óta min­dennap részletes tudósításban számolt be. Csak éppen a szereplő neveket nem említette, meg­várva azt, hogy a hivatalos jelentés adja ki pontosan az összes szereplők neveit és a hiva­talos­­ jelentés approbálja azokat az informá­ciókat, amelyeket a tömeg­gyilkosságra készülő Kovács testvérek ügyéről szerzett a Magyar­­ország munkatársa. Ez az approbáció a mai napon megtörtént. Hivatalosan is megerősítik összes informá­­cióinkat és tudósításunkat. Sőt a hivatalos jelentés beszél a dohányutcai zsidótemplom felrobbantásának a szándékáról is, amelyről a nyomozás során a Magyarország munkatársa nem tett említést. Ez a robbantási terv csak az utolsó napok egyikén véletlenül pattant ki és körülbelül másféléves terve a Kovács testvéreknek és bűntársaiknak. Még élénk emlékezetében él a nagyközön­ségnek az az elterjedt hír, hogy egy pénteken este fel akarták robbantani a dohány uccai zsidó templomot. Akkor a központi nyomozótestület egy újpesti fiatal férfit, a feleségét és ennek egy-két barát­ját fogta le, gyanúba keverve őket a bomba­­merénylet előkészítésével. _ _ Akkoriban részletes tudósítások jelentek meg erről az elfogatásiból és több lapban az volt a tudósításoknak a tulajdonképpeni lé­nyege, hogy újpesti kommunisták, akik állandó kommunista megbeszéléseket tartottak, bizo­nyos »„hazafias« egyesületek diszkr­editálása céljából készültek a merényletre. Az volt a cél­juk — mondották akkorr­a, jelentések — ezek­nek a kommunistáknak, hogy a hazafias egye­sületekre kenjék rá ezt a bombamerényletet és ezzel még jobban diszkreditálják a külföld előtt ezeknek a tevékenységét. Mint most kiderült, az egész merénylet­tervet nem azok az állítólagos kommunis­ták, hanem a Kovács testvérek és bűntár­saik készítették elő. Akkor csak állítólagos kommunistákat fogtak el helyettük, akik azóta már igazolták magu­kat. Mi hiányzik a hivatalos jelentésből ? I Viaszkép írta: SZÍNI GYULA Giotto-ról, a Trecento nagy művészéről, fiú pásztorfiúból lett szobrásszá és a firenzei­­pásztor toronyé hatalmas alkotójává, olvas­tam valahol ezt a kis történetet. Húsz éves volt Giotto és szerelmes. Gian­nina volt a leány neve, többet nem tudunk róla, pedig talán arca vonásai ott vannak kőbe vésve a pásztortorony domborművein. Giotto boldog volt, mert szerelmét viszonozták és mert húsz éves volt. És történt egy nap, hogy Giotto, aki ájta­­tos lélek volt, bement a Santa Maria Novella templomba, hogy Szűz Mária oltára előtt imádkozzék. Amint végigment az oldalkápol­nák során, a Brancacci-kápolna előtt meg kel­lett állnia, mert amit ott látott, attól szinte a földbe gyökeresedett a lába. A kápolna árnyékában Giannina térdelt, de nem egyedül, hanem egy fiatal férfi térdelt mellette és szerelmes szavakat suttogott a fü­lébe. Az fjú férfi, mint Giotto később meg­tudta, egy Severo nevű festő volt. Giotto csa­lódása rettenés volt: Giannina, akit a tántorít­hatatlan női erények alabástromoszlopának tartott homályos kápolnák fülkéjében talál­kozott idegen férfival. Ez többszörös szentség­­törés volt, ami Giotto hívő lelkét nagyon megrendítette. De még ezzel nem telt be megpróbáltatá­sainak mértéke. Giotto megtudta, hogy azokat a kisebb szobrait, amikkel Gianmninát olykor megajándékozta, Severo eladta, még­pedig mint saját műveit és hozzá még Giannina tud­tával és beleegyezésével. A művészetét is meg­sértették tehát és kirabolták. Severo ellen nem lehetett fellépni. Nagy­szerű összeköttetései voltak a mindenható Sig­­noriával, és hatalmas testi erejével, görög at­létái termetével, mindig gyilkolásra kész tőré­vel a firenzei utcák réme volt. Severo szép volt, mint Apolló és gonosz, mint az ördög. Giotto most sűrűbben járt a Santa Maria Novellába, mint valaha. És amikor az egyik kápolnában imádkozott, feltűnt neki, hogy az oltár egy eldugottabb helyén kis viaszkép volt felfüggesztve, amely férfit ábrázolt. Giotto rögtön megértette, mit jelent ez, hiszen még pásztorkorából ismerte a viaszképpel való megrontás babonáját. Valaki, aki halálos el­lensége volt annak a férfinak, akit a viaszkép ábrázolt, bárdolatlan ujjakkal kiformálta viasz­ból gyűlölt vetélytársa arcvonásait és kiszúrta a viasz-arc egyik szemét, a viasz­képet pedig forró imádsággal Szűz Mária pártfogásába ajánlotta abban a hitében, hogy Szűz Mária teljesíteni fogja buzgó híve kérését és ki­szúrat­ja majd eleven ellensége igazi szemét. Giotto lelkét egészen elöntötte most ennek a babonának a mérge. Hiszen olyan csalódá­son esett át, amely csaknem fölborította egé­szen a jó Istenben való hitét. Giotto hazament és agyagból kezdte ki­gyúrni Severo arcvonásait. A mintázó fa resz­ketni kezdett a kezében, mikor hozzálátott legújabb szobrához Severo­­ fejének megmintá­zásához. Az a homályos érzése volt, mintha az ördög vezetné boszorkányos ügyességre ujjait, amelyek közül Severo képmása mind­ életeleve­­nebben tökélesedetett ki. Giotto érezte, hogy a gyűlölet épúgy lehet ihlet forrása, mint a szeretet. Ide a gyűlölet alkotásaiban az ördög keze játszik. És Giottonak, mikor elkészült Severo fejé­vel, az volt az érzése, hogy művét mégse az Az amúgy is izgalmas részleteket tartal­mazó, őszintehangú hivatalos jelentésből azon­­ban hiányzik minden részlete a Reismann-ügy és az Erzsébetvárosi bombamerénylet nyomo­zásának. A Magyarország munkatársa érdeklődött illetékes helyen, hogy miért nem adtak részletes felvilágosítást a nagyközönségnek hivatalosan a Reismann-ügyről és az erzsé­betvárosi bombamerényletről, hiszen mind­két ügyben nagyon érdekes megál­lapításokat tett a rendőrség és közel egy hétig csak ezzel a két régi bűnüggyel foglalkozott a nyomozó detektívek egész serege. — A rendőrség — mondotta érdeklődé­sünkre az illetékes hivatalos tényező, — még mindig foglalkozik a Reismann-ügy és a bom­bamerénylet nyomozásával, bár a Kovács test­véreket és bűntársaikat az ügyészségre kísérték át. Hivatalosan pedig tudvalévően addig nem ad a rendőrség nyilvános közlést egy bűnügy­ben, amíg a nyomozás folyik. Ha ugyanolyan­ eredményt fogunk elérni ebben a két bűnügy­ördög ihlette meg. A gonosz, elvetemült Se­vero helyett egy szép, szelíd Severo került ki a kezéből. Ez a Severo jóságos, mélyen érző embernek látszott, aki igazán és odaadóan sze­reti Gianninát és az életét is oda­adná érte. Giotto szeme valósággal káprázott, amikor végignézett legújabb alkotásán. Ez nem volt az, amit kifejezni akart, hanem ellenkező­leg: nem a gyűlölet alkotása volt, hanem a megbocsátó szeretete és megértése. Giotto úgy érezte, hogy művének alkotá­sába magasabb ihlet szólt bele szinte kívülről és valahogyan a Szűz Mária akaratának érezte ezt, annak a Szűz Máriáénak, akinek a szob­rot föl akarta ajánlani. Giotto el is vitte a Severo szobrát a Santa Maria Novellába és abban a Bran­cacci-kápol­nába állította föl, ahol Gianninát és Severot annak idején meglepte, leleplezte. Oda állította a szobrot az oltárra, buzgón imádkozott a Szűzhöz és elment. A többit rábízta az Isten­­anyára. A Signoria néhány nap múlva gazdag ju­talmat hirdetett annak, aki elárulja, hogy ki készítette azt a szoborfejet, amelyet a Bran­­cacci-kápolnában találtak é, amelynél szebbet, tökéletesebbet Firenzében még nem láttak. Severo maga jelentkezett, hogy a szobor az ő arcát ábrázolja és hogy alkotója valószínű­leg Giotto. Giotto minderről nem turkolt. Settignanoban, Firenze közelében egy paraszt házába bújt meg nagy elkeseredésében. A Signoria emberei alig tudtak ráakadni, de aztán diadallal vitték Fi­renzébe. Szűz Mária meghallgatta kérését: fölgyúj­­totta Giottoban az isteni szikrát, a szeretet melegét, így van ez megírva régi krónikákban. 3

Next