Magyarország, 1925. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

­ Budapest, 1925. január 1. csütörtök MA­GYAR ORSZÁG _________________________3 ­ Az álom írta: S. BOKOR MALVIN Hol volt a város ! Nem tudom. Melyik déli ország­ kék ege feszült fölötte, mint egy maku­látlan selyemsátor ? Nem tudtam volna meg­mondani. De ismertem minden kövét, ahog­yan csak az ismerheti, aki ott született. Ismertem zegzugos, szűk uccáit és fehér márványkockás nagy tereit, melyeken szökő­kutak szórták fényes vizüket a nap felé. Ismer­tem palotáinak régiségtől megfeketedett pillé­reit és a kertek magas kőkerítéseit, melyek mögül viola és magnólia illata áradt, a folyon­dár pedig nekivadultak ömlött ki rajtuk, mint valami zöld vízesés. És ismertem templomait, a hősöket homályosakat, amelyeknek kapuja mögött bíborszínű bőrfüggöny őrizte a sötétsé­get és a szent csöndet a forró és lármás ucca elől. Sok templom volt a városban. Az én időmben az volt itt a szokás, hogy az előkelő házak halottait temetésük előestéjén nyitott koporsóban körülhordozták a zegzugos uccákon és a fehér márványköves nagy tereken, a kertek alján és a tengerparton , hadd búcsúz­zék el szeretett városától, mielőtt a mennyei vá­rosba költözik. Az én szívem mindig nehéz lett, ha ilyen menettel találkoztam, mert nem szeret­tem halottat látni és a halálra gondolni. Álom­béli testvéreimnek azonban természetes, sőt ün­nepélyesen örvendetes volt ez a látnivaló. Öreg asszonyok jóleső sírásra fakadtak a diadalmenet láttára, melyben a fehér és kevély hős részesül, aki íme, befejezte a harcot. Fiatal párok könnyesen nézték az elmúlást és szorosab­ban ölelkeztek össze, míg a gyermekek vihán­­coló csapatban temetést játszottak a menet mö­gött és senki nem kergette el őket. Élni itt éppen olyan természetes volt, mint meghalni. Min­denki tudta, hogy a kövek örökéletűek, a fü­vek, virágok és az emberek pedig egyenként el­múlnak közülük. A koporsóval, melyet a benne fekvőnek ba­rátai vittek a vállukon, megállottak minden templom előtt. És a pap mindenütt kijött a templomból, meghintette a koporsót szentelt vízzel és áldást adott a nagy útra az utasnak. Sok templom volt a városban. Sok-sok áldás kísérte a távozót. Azon az estén, amelyen az idegen városban találtam magamat, ifjú embert hoztak ki egy távoli palotából. Hat szép fiatal barátja vitte a vállán , mind a haton fekete selyemköntös volt és aranyos kard az oldalukon. A menet előtt ministránsfiúk mentek sötétvörös karingben és nehézillatú füstölőket lóbáltak. Utánuk a bará­tok csapata haladt, sokan, egy egész kolostor. Nagycsaládból való if­iú volt, egyetlen reménye apjának, akitől az egész város rettegett. A szü­lei nem kísérték, otthon roskadoztak a fájda­lomtól. Csak a húga ment a koporsó oldala mel­lett, fehérben, mint egy menyasszony, a hosszú csipkefátyolának mirtusvirág volt a szegélye. Megálltak minden templomnál és a zsolozs­­m­ázó papok kijöttek arany edényeikkel, szórták a szentelt vizet és megáldották az egész menetet. Sok templom volt a városban. Egyszerre, amint egy szűk utcán haladná­nak, egy lefüggönyözött kis üvegajtó mögül, amely fölött üvegből való szőlőfürt himbálózott, rájuk kiáltottak : — Megállj­átok ! Szép, fiatal, büszke nemes fiúk tódultak elő mosolygó arccal az ajtó mögül. És egyikük — az, aki kiáltott — magasra emelte ezüst boros­kupáját : — Rád köszöntöm ezt a poharat, elment pajtás! A vidám esték nevében, amelyek itt virradtak ránk reggelle ! A cimborák nevében, akikkel együtt felejtetted el, hogy gond és bá­nat is van a szívben. A kocsmáros nevében, aki aranytalléraidért sirat, olyan őszintén, mint bárki más ezen a világon ! És állt a menet, az ifjú pedig fenékig ürí­tette az ezüstkupát a halott emlékére. Amikor pedig kiértek volna a fehér már­ványkockás térre, halkan csengő női hang szólt ki egy palota sötét kapualjából: — Megálltatok! Giovanna asszony állította meg az utast. Giovanna messer Sangrandenak, a kalmárnak, felesége volt, barnabőrű, de halványarcú, vé­kony szemöldökes titkokról beszéltek bánatos, mandulavágású szemei fölött. Halkan, gyorsan surrant ki a kapun és rózsaszínű magnoliaágat tett a halott ifjú szívére. Messer Sangrande már ott állt a lépcsőn mö­götte, összevonta a szemöldökeit és a kardjához apott. De a barátok vezetője magasra emelte a fekete keresztet. Messer Sangrande leeresz­tette a karját, sóha­jtva tette kemény, ráncos ke­zét Giovanna vállára és egy szigorú intéssel visszaparancsolta a sápadt asszonyt a házba. Most a magas kőkerítések utcájába ért, a koporsó, a magas, rácsosablakú kerítések elé, amelyek mögött úgy őrizték a város szép, gaz­dag leányait, mint, súlyos zárdabörtönben. S íme, megnyílott egy rácsos ablak és lágy hang csendült ki rajta : — Megálljatok ? Ó, ez Gentucea volt! Soha nem állhattam ártatlan és mégis annyira tudó kék szemét, fe­hér és rózsaszínű arcát, melyet nem fogott meg a nap, mert soha nem járt ki hűvös szobáiból, vagy kertjének árnyékos fái alól. Gentucca szép volt és mosolygós : a kis gödröcskék állán és két orcáján nemhogy enyhítették volna, ha­nem kimélyítették és veszedelmesebbé tették lágy, rózsás szépségét. Nem szerettem Gentuccát, az ötvösmester leányát, aki mindig fehér ruhában járt és soha nem tett fel egyet sem a drágaságokból, amelye­ket apja készített a számára. Most, hogy kihajolt a kerek ablakon, könnyek folytak végig az arcán, de a szája és a gödröcskék körülötte azért csak mosolyogtak. És mintha ez a mosolygó sírás mindennél job­ban meghatotta volna a kísérőket, az ő kemény arcukon is végigcsordult egy-egy könny. És a fiatal halott húga odahajolt a rácsos ! ­ Mit vállaltak és mit nem mány és a szocialisták titkos paktumában ? „politikai zsarolásnak“ akartak véget vetni a szocialisták a paktum közlésével. A kormánynak nem kellemetlen a megállapodások közlése (A Magyarország tudósítójától.) A szociál­demokrata párt választmánya kedden ülést tar­tott, amelyen elhatározták, hogy nyilvános­ságra hozzák azt a paktumot, amelyet a szo­ciáldemokrata párt 1921 december 22-én kötött a kormánnyal. A szocialistákat a paktum közzé­tételére azok a célzások és fenyegetések indí­tották, amelyek az utóbbi időben érték a pártot a kormánnyal kötött megállapodással kapcso­latban. Maga Bethlen István gróf miniszter­­elnök is úgy nyilatkozott néhány nappal ezelőtt a Neue Freie Presse-ben, hogy ha az ellenzék tagjai lemondanának mandátumaikról, úgy kénytelen lenne azt a paktumot, amelyet a szo­ciáldemokratákkal kötött, hogy lehetőséget nyújtson nekik a parlamenti életben való rész­vételre, nyilvánosságra hozni. »Ha nyilvános­ságra­ hozom ezt a paktumot — mondta nyilat­kozatában Bethlen — akkor nyilvánvaló lesz, hogy én azt betartottam,s A szociáldemokraták országos pártválaszt­­mánya Farkas István nemzetgyűlési képviselő előadó javaslatára­­ egyhangúlag helyeselte a pártvezetőségnek azt az elhatározását, hogy a paktum szószerinti szövegét nyilvános­ságra hozza. Ennek megfelelően a párt kiadta azoknak a tárgyalásoknak az összefoglaló jegyzőkönyvét, amelyeket a kormánnyal folytattak. A paktu­mot a kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök, Klebelsberg Kunó gróf akkori belügyminiszter, Tomcsányi Pál igazságügy­miniszter, Hegyeshalmy Lajos kereskedelem­ügyi miniszter és Bernolák Nándor népjóléti miniszer írtak alá; a szociáldemokrata mun­kásság részéről Peyer Károly, Farkas István, Miákits Ferenc és Propper Sándor aláírásai szerepelnek. A kormánnyal kötött paktum kiterjeszke­dik az egyesülési és gyülekezési jog szabályo­zására, a szakszervezetek működésére, az Ál­talános Fogyasztási Szövetkezet ügyére, az in­ternálásra és jelentkezési, kényszerre, a sajtó­­szabadságra, a gyorsított bírói eljárásra, a ki­vételes rendelkezésekre, a■ munkásbiztosítás autonómiájára, a bányamunkások panaszaira, a gazdasági kívánságokra és munkabérek sza­bályozására, szakszervezeti betétekre, szakla­pokra, továbbá külpolitikai és belpolitikai te­kintetben is megegyezést létesít a kormány és a szociáldemokrata párt között. Külpolitikai tekintetben a szociáldemok­­rata párt kötelezi magát a paktum szerint, hogy a nemzet összességét érintő vitás külpoli­tikai kérdésekben kifejezetten a magyar ál­láspontot teszi magáévá. Olyan mértékben, mint azt a német többségi és más mérsékelt, szociáldemokraták mindenkor megteszik, akik ilyen kérdésekben soha nem képviselik ellenséges államok kormányainak álláspontját. A külföldi mérsékelt szociáldemo­krata körökkel való összeköttetéseit felhasz­nálja a szociáldemokrata párt, hogy a Magyar­­országról terjesztett alaptalan terrorhíreket megcáfolja és befolyását olyan irányban érvé­nyesíti, hogy a külföld Magyarországról a va­lóságnak megfelelő képet nyerjen. E­ cél eléré­sére mindenekelőtt a Népszava fog tárgyilagos hangot megütni. Belpolitikai tekintetben a megállapodás szerint a szociáldemokrata munkásság­­ az or­szág újjáépítését a munkásság érdekében is oly fontosnak tartja, hogy e célból a polgári osztályokkal gazdasági téren kooperációra is hajlandó, politikai sztrájkoktól feltétlenül tar­tózkodik. A paktum szerint a szociáldemokrata munkásság belpolitikai téren szakít a liberális blokkal. A polgári demagógia és az októbrista elemek támogatásától tartózkodik. A kormánnyal szemben, mint annak ellenzéke, tisztességes fegyverekkel küzd , és mint komoly ellenzék fakciózus demagógiát, nem fog csinálni. Köz­­társasági propagandát nem űz. A paktumban megígérik a szocialisták, hogy a párt nem fog­ja kiterjeszte­ni agitációját a mezőgazdasági munkásr­étegekre. A pártválasztmány tegnapi ülésén rámu­tattak arra, hogy a kormány a paktum meg­kötésénél a szociáldemokrata párt „szörnyű kény­szerhelyzetét® igyekezett a legteljesebb mér­tékben kihasználni. Olyan kívánságokat támasztott a kormány, amelyeket a szociáldemokrata párt soha el nem fogadhatott volna és természetesen, ha alá is írta, egy pillanatig sem tartotta azt ma­­gára nézve kötelezőnek. Politikai körökben élénk feltűnést keltett, a paktum közzététele, különösen azok a megálla­podások keltik fel a politikusok figyelmét, amelyeket a szociáldemokrata párt a kormány­nyal a­ liberális ellenzékkel szemben kötött. A liberális politikusok álláspontjára vonatko­zólag Szilágyi Lajos a demokratikus blokk egyik vezetője a kormány és a szocialisták paktumával kapcsolatosan a következőkben fejtette ki előttünk a vélemé­nyét: — Nagyon helyeslem, hogy a paktumot a párt publikálta, mert úgy vettem észre, hogy a miniszter­­elnök a­ szocialistákat ezzel sakkban akarja tartani, ebből a saját számára politikai tőkét akar ková­csolni. A szocialisták­­tudják és bizonyára indokol­ják is, melyik kötelezettséget miért vallatták! Engem főleg Bethlen István érdekel, aki ímen szö­­vetkezett a szociáldemokratákkal a polgári ellenzék ellen, mert hiszen kikötötte a polgári ellenzékkel való szakítást Ezt én a legnagyobb politikai erkölcstelen­­ségnek tartom, amit polgári társadalmi rendhez tar­tozó politikus az elmúlt évtizedekben elkövetett. A liberális polgári ellenzék mégis kell, hogy közelebb álljon a kormányhoz, mint a szociáldemokraták. Bethlen a polgári ellenzék háta mögött titkos szer­ződést kötött a szociáldemokratákkal, s ez a legna­gyobb politikai erkölcstelenség. És ezt mi mondjuk, akik jelenleg a szocialistákkal nyílt szövetségben vagyunk. Ezek után azt hiszem, hogy az egységes­pártnak az a fingás része, amely szemrehányást­ tett nekem, hogyan tudtam a szocialistákkal szövetkezni, most szégyenkezve el fog hallgatni, amikor kitűnik, hogy vezérük már ezelőtt három évvel szövetkezett a szocialistákkal, és pedig suttyomban, titokban, a polgári pártok megkerülésével és azok ellen. Peyer Károly a szocialista pártválasztm­ány tegnapi határo­zatáról a következőket mondta a Magyarország munkatársának: — Szükségesnek tartottuk a megállapodás közlését, hogy a politikai zsarolásnak véget vessünk. Újabban már olyan dolgokat magyaráztak a megállapodásba, amelyekről egyáltalában szó sem volt. Így most meggyőződhetik mindenki arról, hogy sem a válasz­tásról, sem­ a választói jogról még csak tárgyalás sem volt.. A pártban ezt a kérdést már rég elintézték, amit legjobban bizonyít az, hogy majdnem vita nél­kül egyhangúlag határozta el a választmány az úgy­nevezett paktum közzétételét. Ezzel az ügy a ré­szünkről be van fejezve. A pártonkívüli ellenzék egyik neves tagja a paktummal kapcsolatosan a következőket mondta munkatársunknak: — A paktumban a szociáldemokraták kötelezett­séget vállaltak, hogy tartózkodni fognak az ok­tóbristákkal való együttműködéstől, ezt nem tartot­ták meg, ma is velük dolgoznak. Nem tartották meg a köztársasági propagandára vonatkozó megál­lapodást sem. Cserbenhagyták az októbristákat, cser­benhagyták az emigránsokat.­­ A külpolitikai tekintetben való megállapodást sem tartották meg, a szanálás ellen például állan­dóan intrikáltak. A kormány általában megtartotta a megállapodásokat, tény az, hogy egyes kötelezett­ségeket a kormány sem teljesített, így például el­maradt a munkásbiztosítás autonómiájának vissza­­állítása. — Mi már régen tudtuk, hogy a kormány és a szocialisták között van egy ilyen, paktum, csak nem ismertük annak szó szerinti szövegét. Amikor a vá­lasztójog és a legitimizmus kérdésében ellenzéke voltunk a kormánynak, akkor egy szép napon hátba

Next