Magyarország, 1927. november (34. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-01 / 248. szám

Budapest, 1927. november 1. kedd 4 magyarország3 Elkészült a Kossuth-szobor leleplezésének programja 35—40,000 résztvevő jelentkezett már az ünnepélyre (A Magyarország tudósító­jától.) Az Országház téren sárga pony­vával leborítva készen áll a Kossuth-szobor. Eltávolították az állványokat, a deszkakerítést. 80 centiméter magas dombot emeltek s így mintegy magaslaton áll a szoborcsoport. A tér átalakítási munkálatai is már előrehaladott stádiumban vannak, a hét köze­pére már el is készülnek vele. A szobortól egyenes út vezet a par­lament kapujáig, ez az út már majdnem balj­esen készen van, csu­pán a pázsitot kell még rendbe­hozni körülötte. A rendezőbizottság a főkapitány­ság kiküldötteivel ma délelőtt hely­színi szemlét tartott a téren s pon­tosan megállapították az elhelyez­kedés rendjét. A végleges terv sze­rint a szobor mellett jobbra állít­ják fel a díszsátort, ahol a kor­mányzó, a kormány és a diplomá­ciai testület tagjai kapnak helyet. Ettől balra, szemben a szoborral helyezkednek el a tiszti küldöttsé­gek, mellettük az országgyűlés tagjai, a törvényhatósági bizottsági tagok, ezután az állami hivatalok kiküldöttei és végül a vidéki tör­vényhatóságok képviselői. A szo­bor baloldalán díszszázad fog fel­sorakozni- Mögötte pedig az egye­temi hallgatók helyezkednek el A községek képviselői a kúria előtt kapnak helyet s gondoskodás történt arról is, hogy a testületek küldöttei lehetőleg a szobor köze­lében nyerjenek elhelyezést. Az Országház tér többi részén pedig a többi meghívott kap helyet. Az egyes csoportok között kordon lesz, amit a rendőrség és a cserké­szek fognak fentartani. Az Or­szágház téren több zenekart he­lyeznek el, több katonazenekart s bizonyos már a postások, vasuta­sok, a RESzKdR alkalmazottai zenekarának a részvétele is. Az Országház téren a meghívottak részére fenta­rtott helyet erős rend­őrkordon fogja elválasztani a kö­zönségtől. Egyébként a rendőrség igen nagy aparátussal fog felvo­nulni, hogy minden a legteljesebb­­rendben folyhasson le. Nagy vonalakban megállapítot­ták már az ünnepség arogramját is. Az eddigi tervek szerint elő­ször Buzáth János alpolgármester fog beszélni, akinek beszéde alatt történik a leleplezés. Buzáthtól Si­­pőcz Jenő polgármester veszi át a szobrot, majd Apponyi Albert gróf mond ünnepi beszédet. Ezután kö­vetkeznek a különböző testületek szónokai, akik­ koszorúkat helyez­nek a talapzatra. A városházán ma összeállítást csináltak a jelentkezőkről s meg­állapították, hogy eddig 450—500 testület jelen­tette fel részvételét.­­A községek közül mintegy 1500-an jelentkeztek, bejelentették részvé­telüket az összes városok, úgyhogy már eddig is 35--40.009-re tehető a jelentke­zők száma. A testületek és a városok szinte kivétel nélkül meg is koszorúzzák a szobrot, úgyhogy valóságos koszorúerdő fogja borítani a szobor talapzatát. A városházán különben már a tes­tületek részére a meghívók szét­küldését befejezték és a magáno­sok részére is csütörtökig elküldik a még hátralévő meghívókat. A színházak és a nagyobb mozik is elhatározták tudvalévően, hogy demonstrálni fognak, Kossuth em­léke mellett, a Nemzeti Színházban Hegedűs, Lóránt darabját, a Kos­suth-ot, játsszák, a többi színház­ban és a mozikban pedig az előadás előtt ünnepi beszédben emlékeznek meg Kossuthról. Az Operaház a Bánk bán-t adja. Az ügyvédjelöltek Kossuth eszméivel indulnak harcba Az Ügyvédjelöltek Országos Szövet­sége vasárnap tartotta tisztújító köz­gyűlését, amelyen beszámoltak az el­múlt év munkájáról. Bernfeld Imre el­nök megállapította, hogy Magyaror­szágon­­ 1919-ben 950 ügyvédjelölt volt, viszont jelenleg a különböző kamarák­nál mindössze 517 jelölt van bevezetve. Tehát a jelöltek száma majdnem a fe­lére csökkent. Bern Antal dr. mondott ezután ün­nepi beszédet, aki a közeledő Kossuth­­szobor leleplezési ünnepségre célozva beszédében a következőket mondotta: — A mi jogászifjúságunk a hit és egy szent eskü jelszavával indul harcba, hogy a mi álmunk, Kossuth ,szabadi független Nagy-Magyar­országa, ismét­­valóság lesz és észak, kelet, nyugat és dél minden számkivetettje ismét vissza­tér. Isten minket úgy segéljen. Utána megválasztották a szövetség új elnökségét, elnök lett Bernfeld Imre dr., helyettes elnök Jablonkay Géza és Csócsány László, főtitkár Bartha Dezső. Szemére Gáspár IV kerület Qeáll Ferenc ucca 13 szám Jelenti, hogy legújabb disicsattai és szezonújdonságai megérkeztek Gyönyörű helyet kapott a newyorki Kossuth-szobor Newyork, október hó. (A Magyarország rendes tudósítójá­tól.) A jelszó: Szobrot­­Kossuthnak Newyorkban, egy évvel ezelőtt hang­zott fel először Magyar-Amerikában. Mária román királyné Newyorkba ér­kezése alkalmából Berko D. Géza, az Amerikai Magyar Népszava főszer­kesztője adta ki abban a vezércikkben, amit a mártírok napján, október 6-án írt lapjában. A jelszót felkapta az egész amerikai magyarság és Berko D. Géza önzetlen és áldozatkész veze­tése alatt tizenkét hónap megfeszített munkájával és propagandájával impo­záns eredményeket produkált. A összegyűlt több mint húszezer dol­lár, a newyorki Art Commission el­fogadta Horvay János Kossuth-szob­­rát, gyönyörű helyet jelölt ki a szobor­­számára a Riverside Drie von a 112. és 113. uccák között, közel Crant sír­­­emlékéhez és tíz-tizennégy napon be­lül lezajlik az alapzat kapavágási ün­nepe, amelyre Zeneszóval, zászlódísz­ben, impozáns tömegekben fog felvo­nulni a newyorki magyarság és ame­lyen a tervek szerint Walker newyorki polgármester és Larsen szenátor, New Jersey állam posszibilis kor­­mányzójelöltje fogják mondani az ün­nepi beszédeket. • Közben fokozódó lendülettel folyik tovább a gyűjtőakció. Nagyszabású Kossuth-bál és Kossut­h-bazár lesz Newyorkban november 21—25-ike kö­zött. A bazáron nagyon sok Kossuth­­relikviát fognak elárverezni. A relik­viákat öreg amerikai magyarok koto­rászták elő a ládafia aljáról és aján­dékba adták, a szoboralap ja­vára. Meg­ható jelenetek játszódtak le a szobor­­bizottság irodájában. Fehérhajú, resz­ket­őkezű aggastyánok jelentek meg. Az egyik egy rojtot és babérlevelet hozott, amelyet a­ Nemzeti Múzeumban Kossuth Lajos ravataláról lépett le titokban és ereklyeként őrzött a mai neepig. A má­sik Kossuth Lajos miniatűr mellképét hozta el üveggömbe foglalva. A mell­­kép Amerikában készült a nagy Kossuth­­Ház idején és egy lelkes amerikai Kossuth-barát­ örökéből jutott az ő birtokába, öreg írások, levelek kerül­tek elő, amelyeket féltékenyen őriztek évtizedeken kereszt­ül, rakásra hozták a Kossuth-bankókat és úgy adták át, mintha a haza oltárára tennék le azo­kat. A lelkesedésnek, a magyar hazasze­retetnek gyönyörű jelenetei játszódtak le napról-napra és ennek jelentőségét annál többre kell értékelni, mert ezek a Kossuth tradíciókat ápoló és azokért lelkesedő magyarok legnagyobb részt amerikai polgárok. A magyar törté­nelmi múlt megbecsülése ösztönösen meg volt bennük eddig is, most erő­sen tudatossá lett. A Kossuth-kulusz valóságos renesszerben fejlődött ki Ma­­gyar-Amerikában az elmúlt év alatt. Az acélkohók mellett izzadó és a bá­nyák mélyén csáklyázó magyar mun­kások párhuzamot tudnak vonni Kos­suth, George Washington és Lincoln között és meg tudják állapítani azt, hogy amíg a küzdelem, amit az ameri­kai szabadsághősök vívtak, diadalra­ jutott, Kossuth Lajos harca a magyar jövőért még mindig folyik. Március 15-e, a szoborleleplezés nap­ja országos ünnepe lesz Magyar-Am­e­­rikának és nagy eseménye az angol­nyelvű nyilvánosságnak is. A szobor­bizottság Apponyi Albert grófot kérte fel ünnepi szónoknak. Kossuth óta­ nem volt nagyobb, ismertebb és be­­csültebb vendége Amerikának Apponyi­­nál. Ha rászánná magát a negyedik amerikai útra a magyar t­rand old man­, a leleplezési ünnepély fényét és súlyát felejthetetlenné tehetné az ame­rikai nyilvánosság számára is. Fodor Nándor, 4fcs»@ks»p?sBKta Új Széchenyi kellene? aki a taka­­rékosság fontosságát hirdetné (A Magyarország tudósítójától.) Vasárnap értekezletet tartott a pénzintézetek országos egyesülése a betétgyűjtési propaganda állan­dósítása ügyében. Hantos Elemér államtitkár kifejtette, hogy a ta­karékosság hirdetése Magyaror­szágon mennyire indokolt, mert a takarékosság nem tartozik nemzeti erényeink közé. Egy új Széchenyi kellene, aki lelkesedéssel hirdetné a takarékosság fontosságát és elő­nyeit. Ez nem könnyű dolog, mert az utolsó tíz esztendő tapasztalatai megingatták az emberek hitét a takarékosságban, minthogy az in­fláció elsöpörte azokat a tőkéket, amelyeket generációk munkája ho­zott össze. Ezután Tormay Béla, a postata­karékpénztár vezérigazgatója be­számolt a takarékossági nap elő­készületeiről, a takarékossági na­pot az idén zászlóbontásnak kell tekinteni, a jövő esztendőre már nagyobb felkészültséggel fogják a mozgalmat tovább építeni. Katona Lajos, a PK igazgatója hangoz­tatta, hogy abszolút biztos és ab­szolút hozzáférhető legyen a betét. Szóvátette egy felállítandó nemzet­közi takarékpénztár szükségessé­gét. Nyári Pál, a pénzintézetek egyesülésének igazgatója, a taka­rékbetétekre vonatkozó intézkedé­seket ismertette a pénzintézeti re­form szempontjából, végül Jármay Pál beszélt. A soroksári hősi halottak emlékművének leleplezése. Mise után a szoborhoz vonul a közönség. Balról jobbra: Dréhl Imre államtitkár, József főherceg, Vass József népjóléti miniszter, mögötte Fitz Artúr képviselő Tbidílux estern

Next