Magyarország, 1928. november (35. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1928. november 3. szombat politikai párt kebelében általános az a felfogás, hogy Bratianu Vintilia kabinetjének lemondása csak napok kérdése. (C. C.) 74 millió aranymárka kölcsönt kap Románia, ha teljesíti a német feltételeket Berlin, november 2. (A Magyarország külön tudósítójától.) A német—román megegyezés tervezetének tartalmáról azt jelentik, hogy abban az esetben, ha Románia lemond kártérítési igényeiről a német megszállás idején kibocsátott bankjegyekért és egyúttal elejti azt a követelését is, hogy a német birodalmi bank térítse meg az ott letétbe helyezettaranykészletét, akkor Némeország a legközelebbi három év alatt 74 millió aranymárka kölcsönt folyósít Romániának. Továbbá le kell mondania a román kormánynak a versaillesi békeszerződés rendelkezései értelmében lefoglalt német vágyóitokról, a német kötvénytulajdonosok birtokában levő román aranyjáradékokat pedig fel kell értékelnie. Ha Románia teljesíti ezeket a feltételeket, akkor a megegyezés a jövő héten megtörténhetik. Koncentrációs kormányt sürgetett a trónbeszéd Bukarest, november 2. t, Magyarország külön tudósítójától.) A kamarában megindult a vita a trónbeszéd fölött. A tegnapi ülésen Jorga tanár hosszú beszédeit mondott mint az ellenzék egyetlen képviselője, mert a nemzeti caranista párt bojkottálja, a kamarát. Azzal kezdte beszédét, hogy a kamara nem a népakarat képviselője, másrészről a nemzeti parasztpárt magatartása nem kárhoztatható eléggé, amikor titkos gyűléseket rendez, amelyek veszedelmesebbek, mint a törvénytelen eszközökkel létrejött parlament. — Mire támaszkodjék manapság Romániában a monarchia és az államhatalom. — vetette fel a kérdést Jorga tanár, majd így folytatta:— A király gyermek, a régenstanács pedig nem tudott magának tekintélyt szerezni. Az egyetlen támasz tehát a hadsereg volna, de ez veszedelmes rendszer, mert a haderőt nem szabad a politikába keverni. A törvényes és egyedül helyes államrend kizárólag a közvélemény bizalmára támaszkodhatni. A szabadelvű párt nem népszerű az országban és a nemzeti parasztpárt a maga népszerűségét demagógiára használja fel. Veszedelmes dolog Károlyi Mihály gróf politikáját utánozni, aki ugyanazokkal az ideálokkal került hatalomra Magyarországon, mint amineket a román nemzeti parasztpárt hirdet, de aztán külföldi katonaságot kért segítségül, hogy az védelmezze, meg az országot. Élesen támadta Jorga tanár a nemzeti parasztpárt vezérét, Mamut, aki Románia második messiásának képzeli magát, majd azt hangoztata, hogy , az e erdélyiek nem értik meg a régi királyság eszméit s maguknál alacsonyabbrendűnek kiáltják ki a regátot. A régi királyság nem szorul az erdélyiek támogatására. Amire ma Romániának égető szüksége van, az egy koncentrációs kormány, amelynek azonban becsületesnek és őszintének kell lennie. Jorge A demokrata párt több budapesti szervezete helyesli a párt képviseletének feloszlatását (A Magyarország tudósítójától.)A Független Nemzeti Demokrata Párt több budapesti szervezetének vezetői csütörtökön este értekezletet tartottak, amelyen foglalkoztak a párt országgyűlési képviseletének feloszlatásával. A szervezetek vezetői, megállapították, hogy hannak idején Rassay Károlynak abban a reményben és várakozásban ajálották fel támogatásukat, hogy politikai tevékenysége a mostani szabadelvű, és demokratikus politika országos erejű képviseletét fogja megteremteni. Amikor Rassay Károly és a szabadelvű és demokratikus politikának képviselői: Sándor Pál, Baracs Marcell, Hegymegi-Kiss Pál arra a meggyőződésre jutottak, hogy a nagy cél az elmúlt idők tapasztalatai szerint az eddigi alapon és keretekben meg nem valósítható és a sikeres küzdelem érdekében a további harc élt formáját kívánják megteremteni: az értekezleten képviselt szervezetekben a tömörült polgárság felülemelkedve kicsinyes pártszempontokon, Rassay Károlyinak és társainak ezt az elhatározását teljes bizalommal fogadja és annak megvalósítására támogatását készségesen felajánlja. Igen alacsony vízállás A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Passaunál, Komárom—Esztergom és Gombos- Újvidék között árad, máshol apad. Mohácsig igen alacsony, lejebb alacsony vízállású. Mai dunai vízállások: Passau 205, Stein mínusz 71, Bécs mínusz 05, Komárom 100, Budapest 100, Paks mínusz 7, Mohács 102, Barcs 181. A Tisza Vásárosnamény és Tokaj között árad, máshol apad. Igen alacsony vízállású. Wl^SftWWWVWW^'/WVVVi BUDAI SINATÓRIUM KEDÉLY ÉS IDEGBETEGEK RÉSZÉRE BUDAPEST, KÉKGOLYÓ UCCA 5. TELEFON: Automata 50S £p. Újonnan átalakítva és legmodernebbül berendezve. Verőfényes gyönyörű park. EREDMÉNYES ELVONÓ -KÚRÁK. 3000 pengő kaució ellenében ma szabadlábra helyezték Klein József bankárt CA Magyarország tudósítójától.) Néhány héttel ezelőtt több feljelentés érkezett a rendőrségre a Salamon és Társa bankház tulajdonosa, Klein József bankár ellen, akit a bank kommitensei azzal vádoltak, hogy nem tud elszámolni a reábízott betétpénzekkel. Klein Józsefet többrendbeli sikkasztás címén őrizetbe vették, majd a vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. A bankárt átszállították a Markó uccai ügyészségi fogházba. Megindult ellene a vizsgálat. Több tanút hallgattak ki ügyében, majd Tarján Mihály dr., Klein József védője, 8000 pengő kauciót ajánlott fel Klein József szabadlábra helyezése ellenében. A vádtanács Ottrubay Dezső dr. elnöklete alatt ma ült össze, hogy döntsön Klein sorsa felett. A védő már előre letétbe helyezte a 8000 pengőt az állampénztárban s a vádtanács el is rendelte a kaució ellenében Klein szabadlábra helyezését. A döntésben az ügyészség is megnyugodott s Klein József már ma délelőtt elhagyta az ügyészség fogházát. W W W v w w w w — —— — — — — — — — — KÜLFÖLDI TŐZSDÉK A berlini tőzsdén a villamospapírok javulása kedvező hangulatot teremtett Berlin, november 2. (A Magyarország tudósítójának távirata.) A tegnapi frankfurti esti tőzsde kapcsolatban a kedvezőbb berlini zárlattal megjavult. Elektromos papírokban nagyobb kötések is létrejöttek. A délelőtti forgalomban a barátságos megítélés tovább tartott, bár az üzlet nem volt élénk. Az előtőzsdén jelentékenyebb árlemorzsolódás vált ismét észlelhetővé, mert arra számítottak, hogy a Rajnavidékről és Dél-Németországból nagyobb eladási megbízatások fognak beérkezni, amelyeket tegnap, ünnepre való tekintettel, nem továbbítottak, illetőleg nem perfektuáltak. Mivel azonban később az első árfolyamok megállapítása alkalmával az eladási megbízatások úgy látszik nem érkeztek meg, sőt néhány limitált vételi megbízatást hajtottak végre, a spekuláció fedezni kezdett, úgyhogy a hangulat szilárdabb volt, mint az élőtőzsdén, bár az árképződés a csekély üzletre való tekintettel egyenetlen volt. A rendelkezésre álló jelentések nem voltak ugyan mind kedvezőek, azonban remélik, hogy a vasipari konfliktus rövid időn belül elintézést nyer, sőt arról beszéltek, hogy a munkát már hétfőn fel fogják ismét venni. Az áringadozások általában 1—2 százalékot tettek ki. Zárlat (zűrjelben • az előző zárlat.) Napipénz (—) 7—9. Magyar aranyjár. (26.6) 26.4, Magyar koronáján (—) 1.95, Nordd. Lloyd (144.25) 142, Darmst. Bank (289.25) 287, Dresdner Bank (166.5) 166.75, Deutsche Bank (165.25) 164.5, Oost. Kredit (34.5) —, Reichsbank (303.25) 300.25, AEG (180.25) 180.75, Farbenindustrie (247.75) 246.75, Gelsenkirchen (124.75) 122, Harpener (136.75) 136, Laurabütte (66.25) 65.25, Mannesmann (125) 124.25, Phünix (91.75) 90.125, Iihein Braunk (273.5) 271, RheimStahl (134) 132.5, Siemens-Halske (293.25) 390.25, Glanzslow (550) 544.5, Magyar Hitel (62.75) 62.75, Budapesti kölcsön (58.5) 58,6. Kedvetlenül zárult a bécsi tőzsde Bécs, november 2. (A Magyarország tudósítójának távirata.) A forgalom a kulisszban és korlátpiac-n egyaránt kedvetlenül, nagyobbrészt gyengébben indult. Főleg a cseh és magyar papírok szenvedtek eladások alatt. A forgalom kevéssel nyitás után megakadt, mivel a spekuláció még szerdán elintézte ügyleteit. Az irányár zárlatkor kedvetlen volt, az árfolyamok alacsonyabbak voltak. Zárlat (zűrjelben az előző zárlat): Bodenkredit (10.4) 110.3, Angol-Magyar Bank (12") 123, Pesti Keres Bank (1) 136.75, Osztrák Hitel (59) 59, Magyar Hitel (103) 303, Nationalbank (306) 305, Államvasút (25.75) 25.75, Alpesi (44) 43.6, Felien (—) 66.95, Poldi (—) 179, Rima (125.4) 124.55, Skoda (—) 290, Siemens (20.4) 20.75, Salgó (78.25) 77.4, Trimniler (60.1) 59.25, Magyar Kőszén (985) 963. Urikányi (171.25) 170. Magyar Hofherr (15.2) 15.2. Magyar Cukor (209.5) 202. Magyar Vasútforgalmi (46) 46. Semrit (14) 13.95. . Lanyhán zárult a prágai tőzsde Prága, november 2. (A Magyarország tudósítójának távirata.) Dacára a sorozatos kedvező momentumoknak, a tőzsde lanyha irányzattal nyitott. A spekuláció inkább reagált a pénzügyminiszter demissziójára s a hét vége és az azzal kapcsolatos likvidációk és realizációk szintén megtették hatásukat. Már nyitáskor jelentékenyebb gyengülés vált észlelhetővé, s a lanyhaság később is folytatódott. A tőzsde kimondottan lanyha irányzattal zárult, mellyel kapcsolatban sok ipari érték jelentékenyen visszaesett. Az áreltolódások azonban csak ritkán lépték túl a két százalékot. Bankpapírok ugyancsak lanyhán tendáltak. Zárlat (zűrjeiben az előző zárlat.) Prager Kredit (583) 583, Zivno (599) 597, Osztrák Hitel (278.5) 278, Dux Bodenbach (1325) 1305, Ford. Nordhalm (5890) 5760, Alpesi (212.5) 211.5, Poldi (852) 841, Skoda (1388) 1378, Pozsonyi Kábel (2725) 2710, Brunni Gépgyár (46) 46 Cseh Cukor (830) 835, Horvát Cukor (281) 280 Seholer (1940) 180. Gazdag az ország csak úgy lesz, ha a magyar magyar árut vesz! Genfi tőzsde Genf, november 2. (A Magyarország tudósítójának távirata.) Kőszén (720) 710, Urikónyi (—) 121, Nasici (—) 156, Ota (110) 110, Budapesti kölcsön (298) 298, Liverpool csendes Liverpool, november 2. (A Magyarszág tudósítójának távirata.) Nyitó- és záróárfolyamok: Búza decemberre 9 sh 5.25 d, 9 sh 5 d, márciusra 9 sh 5 il, 9 sh 4.75 d, májusra 9 sh 5 d, 9 sh 4.875 d. Az irányzat csendes. Londoni tőzsde London, november 2. (A Magyarország tudósítójának távirata.) Canadian Pacstic 227, United Steels 167, Central Mining 19.25, Riotinto 51.125. Prágai devizazárlat Prága, november 2. (A Magyarország tudósítójának távirata.) Amszterdam 1353, Berlin 803.975, Zürich 649.465, Milánó 176.75, Párizs 131.865, London 163.6575, Newyork 33.75, Brüsszel 468.825, Belgrád 59.285, Bukarest 20.38, Szófia 24.38, Bécs 474.72, Varsó 378.35, Budapest 588.275. Költöd a rehedtség ellen fitt! A iicupasiilla