Magyarság, 1921. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-22 / 17. szám

nyugodn­ok benne, hogy nincs többé jo­guk hozzá, hogy a nyilvánosság elé me­részkedjenek és az ország dolgába még egyszer beleszóljanak. Ugrón Dallhazárthoz csalakozik Ugrón Gábor nemzetgyűlési képviselő, a demokrata párt tagja levelet intézett Balthazar Dezső református püspökhöz, amelyben közli vele, hogy a liberális és demokratikus elemeknek politikai szer­vezkedését helyesnek tartja s a megfelelő időpontban a maga személyes csatlakozás­sával is erősíteni óhajtja annak az ala­kulásnak erejét, amely a jogrend s a tár­sadalmi béke megteremtése céljából poli­tikájának fix tengelyévé a régi Nagyma­­tgyarország helyreállítását avatja. Meskó Zoltán ellen elrendelteti a Decsaretügyi vizsgálatot Beniczky Ödön nemzetgyűlési képviselő hírlapi vita folytán fegyveres elégtételt kért Meskó Zoltán belügyi államtitkártól. Beniczky Ödön segédei Pallavicini György őrgróf és Sigray Antal gróf Meskó Zol­tán magatartását a fegyveres elégtétel megtagadásának minősítették, de mert mindkét fél tartalékos tiszt, az ügy iratai felülbírálás céljából a katonai becsület­­ügyi választmányhoz kerültek fel, mely­nek következő döntése érkezett le Be­niczky Ödön segédeihez : »M. kir. buda­pesti katonai körletparancsnokság, 641/III. — ev­. 192. szám. Méltóságos Sigray An­tal gróf urnak Budapesten. — Beniczky Ödön és Meskó Zoltán urak közti lovaglás ügyben értesítem méltóságodat, mint Be­niczky Ödön úr megbízottját, hogy Moskó Zoltán nyugalmazott állományú hadnagy ellen, mert ezen ügyben — melyben a körletparancsnokság szabad folyást enge­dett — a fegyveres elégtételt kitolni igye­kezett, a becsültügyi vizsgálatot elren­deltem. — Dani altábornagy, katonai kör­letparancsnok. Az olasz szocialista párt bomlása A kommunisták kiváltak Az olasz szocialista párt livornoi kon­gresszusán körülbelül az történt, ami Franciaországban a toursi kongresszuson. Mint Milánóból jelentik, megtörtént a sza­vazás abban a kérdésben, hogy csatla­kozzanak-e a harmadik internacionáléhoz. Bár a szavazás a mérsékeltebb irány több- A dagadó — Miéi élményeiből — igaz, hogy még nem vagyok túl­ságosan öreg, mert tizenhat tavasz csakugyan nem számos, hanem azért már láttam férfit, bátrat, vitézt, sőt hőst nem egyet ebben a mi szeren­csétlen hazánkban. Bódi bácsinál bátrább férfiút azonban idáig még nem láttam sehol. Megmondom, miért. Mali néni ugyanis, bibliai nyelven Bódi bácsinak az oldal­bordája, roppant kardos asszony, s midenkitől, elsősorban pedig a bácsi­tól szigorúan megköveteli, hogy alá­vesse magát a házirendnek, amelyet ő, a néni szabott ki reánk. E házi­rend értelmében Bódi bácsinak este mindig legkésőbb kilenc órakor ott­hon kellene lenni vacsorán és a bácsi mindig éjfél után botorkál haza. Mali néni emiatt minden áldott éjtszaka csal­ul lehordja a bácsit, sőt hébe-hóba (mert mindannyiszor fel­riadok álmomból a családi perpat­varra) tettlegességre is vetemedik szegénnyel szemben, és a bácsi mégis inkább minden áldott. Vagyis­ inkább áldatlan éjtszakán elviseli a szörnyű szidást, sőt alkalomadtán a néni tettlegességét is, — de azért nem, a szentnek sem jön haza a vendéglőből éjfél előtt. Betipeg lábujjhegyen, be­surran, kezében fityegő cipővel, ha­risnyában, bemászik négykézláb a sötét hálószobába és sietve búvik be a paplan alá a néni haragja elől,­­ de sohasem hamarább, csak éjfél után. Ha szokás volna, hogy a nők kalaplevétellel köszöntsék, akit üdvö­zölni akarnak, hát megvallom, hogy a Bódi bácsi el nem rettenthető hő­siessége előtt leemelném a kalapom. Ok nélkül semmi sem történik, és Bódi bácsi elszánt éj­szakázásának is megvan a maga tiszteletreméltó oka. Bódi bácsinak ugyanis hiába Bódog a neve, szegény öreg nagyon, de na­gyon boldogtalan. Egy délután, mi­közben (a házirend szerint dohány­zási tilalom lévén a szobában) a nyitott kályhaajtó előtt ülve sziva­­rozgatott, hogy egyenest a kályhába fújja bele a füstöt, keserves vallo­mást tett nekem a konyhában ve­zénylő élete párja ellen. — Mert bolond voltam, — felelte kiváncsi kérdésemre, hogy mért vá­lasztotta éppen házastársául éppen Mali nénit,­­ mert szegény írnok létemre megszédített a Mali har­mincezer forint hozománya. Én őrült, én őrült, mert nem tudott akkor ilyen rossz valutánk lenni, hogy észrevettem volna, hogy az a nyo­morult harmincezer forint mennyire semmi!? Máli is megtalálta volna a maga foltját, s most, édes Micikém (tekintett rám oly szomorún, akár a megvert kutya), te is egy boldog Bódi bácsit láthatnál füstölni itt a kályhaajtó előtt. Akaratlanul is odnevettem maga­mat. — De hisz’ én a Máli néni unor­kahuga vagyok, és akkor nem­ is is­­merhetném Bódi bácsit, hahaha . . . Mire ő zavartan vakarta meg a tarkóját és epésen igazította helyre (t. i. nem a tarkóját, hanem a sza­vát), hogy: — No igen, akkor te valószínűleg egy másik szerencsétlen flótást lát­nál itt panaszkodni; én azonban — s e kijelentéskor szinte büszkén tolta előre a pocakját. •— én azonban ak­kor ma boldogan szuszognék a pom­pás fatányéros, vagy erdélyi töltött káposzta után dagadóval. — Hát erdélyi lány volt ? — füg­gesztettem rá a szemem a sámlira, amin kuksoltam. — És Bódi bácsi faképnél hagyta ... a néni hozo­mányáért ? Lássa, Bódi bácsi, ez nem volt szép dolog magától . . . A hozományvadász nagyot szip­pantott a szivarjából, majd lassan eresztette ki a füstöt az orrán, s csak azután dünnyögte röviden, hogy : — Nem . . .­ — De meg is vert érte az Isten, — sóhajtotta rögtön utána. — Hejh, pedig mit nem adtam volna érte, de hányszor meg hányszor a harminc éves háború, akarom mondani harminc éves házaséletem alatt, ha meg nem történtté tehettem volna ezt az én eme­letes ostobaságomat, szegény Esztike, szegény Esztike, micsoda felségesen is tudta készíteni a töltött káposztát. Micske lelkem, tudod, dagadóval! . . . Van kegyes Isten, az biztos. A té­len egyszer csak idézést kapott Bódi bácsi a lakáshivataltól, hogy ötszobás lakásukból egy szobát bizonyos öz­vegy Tarcsafalvy Gusztu­nné mene­kült vagonlakó igényel a két gyer­mekével s ennélfogva tessék megjelenni a lakáshivatalban a tárgyaláson. — Mit? El akarnak rekvirálni az otthonunkból?! — pattant föl Máli néni az idézés láttára, s mi sem természetesebb, mint hogy a tárgyalás reggelén ő is, igenis, ő is elindult Bódi bácsi oldalán, majd hogy azt nem mondtam: kardcsör­tetve a lakáshiv­atalba. Mikor késő délben hazatértek a tárgyalásról, Máli néni olyan volt, mint akit leforráztak. Sírni is alig tudott, csak lihegett. Borzasztó . . . Most idejön lakni az az idegen nő a két gyerekével... a mi kis fész­künkbe . . . pedig sem ingünk, sem gallérunk . . . Rettenetes! . . . Bódi bácsi csöndes zmmögéssel ha­gyott rá mindent. Aminek aztán az lett a természetes következménye, hogy mire a vagonlakó Tarcsafalvyné csakugyan elfoglalta a rekvirált szót, hát, Máli néni szigorúan adta ki a parancsot a bácsinak, hogy: — Aztán te vadember, te! Ne­hogy kellemetlenkedjél annak a sze­gény menekültnek! Dehogy kellemetlenkedett neki! Volt eszében! Csak énnekem nyo­mott suttyomban a markomba száz koronát csokoládéra — hallgatási dij fejében — s miután eddigi szo­kásától elütő módon már második nap este nyolc órakor ragyogó áb­­rázattal ette, mit­ ette? — falta odahaza a családi asztalnál a pom­pás erdélyi káposztát, amit a még mindig jóképű özvegy Tarcsafalviné (Eszti, Eszti!) készített (szobaavatás örvén) a bácsiék tiszteletére, daga­dóval. Zsoldos László MAGYARSAG 1921 január 22. szombat ségét eredményezte, az úgynevezett radikális-kommunista irány váratlanul sok szavazatot kapott. Ennek az iránynak a vezére, Bombacchi kom­munista mindjárt ki is nyilvánította, hogy a radikális kommunista csoport ki­válik a szociáldemokrata pártból és külön pártként alakul meg. Az olasz szocialista párt tehát felbomlott. A szavazás ered­ményéről a következőt jelentik Milánó­ból : Serrati egységálláspontja 81.026 sza­vazatot, Bombacchi radikális kommunista iránya 57.990, Turati mérsékelt csoportja 17.202 szavazatot kapott. Programot adott az uj külügy­­miniszter 7$ Béke politit&eipdif fi.fpd.ed­ — Baranya kiürítéséi­g megsürgettük — A Magyarság tudósítójától — Gratz Gusztáv dr. külügyminiszter ma este mondotta el expozéját a kormányzó­­pártban. A kormány tagjai közül Teleki Pál gróf, Tomcsányi Pál, Hegedűs Lóránt és nagyatádi Szabó István jelentek m­eg a pártban. A külügyminiszter beszéde nagyobb vitát nem provokált s akik fel­szólaltak, azok inkább egy-egy készülő interpellációjukat mondották el. Gratz Gusztáv a következőkben tájé­koztatta a pártot külügyi politikánkról. Konszolidáció és békés politika Azok a nehézségek, — mondotta Gratz — amelyekkel külpolitikai téren számol­nunk kell, sokkal szövevényesebbek, semhogy azokon egy huszárcsinnyel túl­­tehetnők magunkat. De Magyarország a legutóbbi évek katasztrófái után is be fogja bizonyítani életképességét. Az idők fejleményei jóvá fogják tenni azokat a súlyos igazságtalanságokat, melyeket a békeszerződés ránk nézve magában foglal. A békeszerződések alapján kialakult hely­zetben ma csak kétféle politika lehetsé­ges : egy a békeszerződéseknek a lehető­ség határáig való teljesítésén alapuló, a po­litikai, társadalmi és gazdasági konszoli­dáció Európaszerte előmozdító békés és konzervatív politika vagy a békeszerződé­sek azonnali felbontására törekvő minden konszolidáció alapjait megingató forra­dalmi politika. Egész meggyőződésével vallja, hogy Magyarország mai állapotá­ban, exponált földrajzi helyzetében csakis a konszolidáció felé vezető és Európa tár­sadalmi megnyugvását, gazdasági és pénz­ügyi helyreállását előmozdító politika, alap­jára helyezkedhetni, mert minden más út belső és külső katasztrófa elé vihetné nem­zetünket. A forradalmi állapotokban vajúdó kelet felől a tavasz folyamán egész Európára nézve veszedelmek támadhatnak. Bárhogyan értékeljük ezek nagyságát, az az egy nem lehet kétséges, hogy minden egye­netlenség, minden bizalmatlanság, amely a fenyegetett államokat a döntő pillanat­ban nem a közös ellenség ellen fordítja, hanem egymás ellen uszítja, közelebb hozza a veszélyt, mellyel számolnunk kell. Magyarország, mikor a békeszerződéseket a ránk rótt mérhetetlen áldozatok dacára elfogadta és döntött akkor, amikor a bol­­sevizmus halálos öleléséből felocsúdva másfél év óta következetesen és tudato­san az állam és nemzetbentartó erők megerősödését célzó politikát folytat. A trianoni békeszerződés alapjára he­lyezkedünk, de az antant által a béke­tárgyalások során hozzánk intézett kije­lentések szellemében értelmezett trianoni békeszerződés alapjára. E kijelentések, melyek különösen a békeszerződés kísérő­­l­evelében foglaltatnak, kifejezetten konce­­dálják azt a lehetőséget, hogy a béke­szerződésbe igazságtalanságok csúsztak be, amelyek azonnal csak azért nem voltak kiküszöbölhetők, mert ezzel az egész Európa által áhított béke késedelmet szenvedett volna. Ez igazságtalanságok reparálását az antant részben kilátásba helyezte. Nincs okunk feltételezni, hogy e szándékát nem fogja teljes lojalitással érvényre juttatni. A Ausztria és a nyugatmagyar­­országi kérdés Mély részvéttel látjuk a súlyos nehéz­ségekkel küzdő ,Ausztriának elhibázott békeszerződés rettenetes súlya alatt való kínos vergődését, amely, ha nem akad kivezető út, oly katasztrófa felé vezet­het, amely reánk, közvetlen szomszédjára nézve is visszahatással lehet. Végtelenül sajnálatosnak tartom, hogy Magyarország és Ausztria között a nyugatmagyarországi kérdés felvetésével újból ék­vetődött és Ausztria a kérdésben eddig mereven a res judicata álláspontjára helyezkedett. Az utolsó pillanatig nem fogom feladni azt a reményt, hogy Ausztriában e kér­désben a jobb belátás fog felülkerekedni. Ha az antant Ausztriának megígérte Nyugatmagyarország egy részének át­engedését, nekünk viszont megígérte, hogy az ily területi változások előtt mód­­ját fogja ejteni a békeszerződésbe be­csúszott etnikai és gazdasági igazság­talanságok kiküszöbölésének. Nem kétel­kedem benne, hogy kivált Nyugatmagyar-­ ország esetében ilyen igazságtalanság konstatálható. Etnikai igazságtalanságok állapíthatók meg, mert hiszen tiszta ma­gyar községek is Ausztriának ítéltettek oda és gazdasági igazságtalanságok, mert a szóbanforgó terület egyrészt városainak élelmezése, állatainak takar­mányozása, iparának nyersanyagellátása és boldogulása teljesen Magyarországtól függ, csak innen biztosítható és a terü­letnek Ausztriához való csatoltatása ese­tében lehetetlenné válnék. Minden ren­delkezésünkre álló eszközt fel fogunk használni, hogy ennek a — nézetünk szerint — megdönthetően helyességül álláspontunk­nak mindazokon a helyeken, ahol ez a kér­dés el fog dőlni, érvényt szerezzünk. A kérdésnek rendezését ismételten fel­ajánlottuk az osztrák kormánynak és nem minket fog terhelni a felelősség, ha e tárgyalások meghiúsításával kényszerűen beállanának azok a következmények, amelyeket azok, kiknek kezdeményezé­sére a nyugatmagyarországi kérdés a béketárgyalások során ilyen megoldást nyer és akik bizonyára nem a nagy ántant­­hatalmak sorában keresendők, előidézni akar­­hat, amelyek azonban bizonyára nincse­nek sem Magyarországnak, de még ke­vésbé Ausztriának érdekében. Keresnünk kell tehát a megértés útjait és keresni fogjuk tovább is, de elvárjuk, hogy a keresésnek ezt a feladatát Ausztria ne bízza egyedül reánk. Szomszédaink és az antánt Ami második volt fegyvertársunkat, Németországot illeti, már csak azért is őszinte és meleg rokonszenvel kísérjük belső konszolidálására és gazdasági meg­erősödésére irányuló törekvéseit, mert hitem és meggyőződésem szerint ezek sikere egész Európa gazdasági regenerá­lásának és társadalmi megnyugvásának egyik legfőbb előfeltétele. A legnagyobb súlyt fogom vetni arra, hogy azt a szívélyes és bizalomteljes vi­szonyt, amely közöttünk és Lengyelország között, mondhatnám, ez utóbbi újjászüle­tésének első pillanatától kezdve fennáll és amely nemcsak régi rokonérzésen és történelmi hagyományokon, hanem köl­csönösen felismert közös érdekeken is alapszik, tovább ápoljam és lehetőleg ki­­mélyítjem. De fennáll annak szüksége is, hogy közvetlen szomszédjainkkal, dacára azok­nak a mély érzelmi ellentéteknek, ame­lyek a közelmúlt eseményeiből folyó­lag közöttünk és közöttük fennállanak, nor­mális viszonyba és főleg gazdasági tekin­tetben szorosabb összeköttetésbe kerüljünk.

Next