Magyarság, 1921. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-13 / 9. szám
Lemondott a francia kormány ! Párisiéi jelentik. A kamara mai ülésén a francia kormányt leszavazták. Több interpellációt terjesztettek elő a külpolitikai és az általános politikai helyzetről és követelték, hogy a kormány azonnal válaszoljon. A miniszterelnök, tekintettel a szövetségközi konferencia küszöbön álló összeülésére, indítványozta, hogy az interpellációkra adandó választ halasszák el. Az indítványt nyomban szavazás alá bocsájtották és négyszázhatvanhárom szavazattal szászhuszonöt ellenében a miniszterelnök indítványát leszavazták és az azonnali választ követelték. A kamara mai ülésén három interpelláció volt napirenden. Az egyik a kormány pénzügyi politikájáról, a másik Németország lefegyverzéséről, a harmadik pedig a kormány általános politikájáról szólt. Leyguel miniszterelnök a szavazás után nyomban, fölkereste Millerand elnököt és beadta a kabinet lemondását. A leygues-koritány pályafutása Millerand-t 1920 szeptember 23-án választották meg a francia köztársaság elnökévé és szeptember 25-én nevezte ki Leyguest miniszterelnökké. Leygues inkább hivatalnok volt, mint politikus, a világproblémák mai torlódásában gyökeresen egyik kérdéshez sem nyúlt Sőt azt is elkerülte, hogy azok megoldásával állást foglaljon. Valószínűnek látszik, hogy be akarta várni az angolamerikai és a japán-amerikai viszony alakulását és addig passzív magatartást akart tanúsítani. Egyedül a görög kérdésben foglalt állást, de Konstantin trónrajutásával itt is vereséget szenvedett. Az a körülmény, hogy Millerand Leyguest nevezte ki miniszterelnökké, akkoriban úgy tűnt fel, minthogyha Millerand saját kemény politikáját akarná folytatni és miniszterelnökében csupán eszközt keresett arra, amire neves francia politikus nem igen lett volna kapható. Minthogy azonban Leygues nem egészen abban a szellemben vezette a politikát, mint Millerand, Millerand számítása mégsem vált be teljesen. A kormány fennállása alatt két részleges válság volt. Lefévre hadügyminiszter, aki a két évi katonai szolgálat mellett volt, ellenkezésbe jutott Leygues-gel és lemondott. Rivard földmivelési miniszter pedig a minap mondott le, mert a szenátusi választásokon kibukott. .A múlt év decemberének közepén vetette föl Leygues először a kamarában a bizalmi kérdést és akkor meglehetős többséget kapott. Annál lesújtóbban alakult ki most ellene a kamara hangulata. Bennünket magyarokat a Leygues lemondása annyiban is érdekel, hogy Leygues írta alá azt a jegyzéket, amely a nyugatmagyarországi terület átengedéséről szólt. A fáklyaoltó I. A tárlaton mindenki megállott előtte. Élvező és gyötrött, neves és névtelen, tanult s tanulatlan megilletődéssel, enyhülettel nézte. Éjt a napba szőve, ezen dolgozott a szobrász, mióta az asszonya meghalt. Azt a földet kereste fel menedékül, ahonnan alkotásaiba annyi szépség, erő áradt, a görögök, földjét. Ott termett a görög halál szobra. Munka közben Ase halálát dúdolgatta a művész, Grieg felséges dalát, a csendesből magasra törő, lankadtan enyhülő fájdalom leggyönyörűbb szavát. A fáklyaoltó fájdalmas szépségben oldotta meg e kettősséget: siket döbbenetre toluló jajongás, megnyugvásba csukló lanyhuló zokogás lett a fehér márvány. Pihentebb percekben maga a művész is lelkes kritikával nézte. Bartholome híres síremléke villant felelőtte. — Jobb, mint Bartholome!.., de valami... valami még mintha : hiányoznék ... Végre megkapta az apadt könnyű, /mégis szenten derűs arcot. Készen ■volt a szomorúszép ifjú, amint fáklyáját az asszony felett csendesen kioltja . Boldog fáradtsággal hullajtotta keze ki a vésőt. \'Még az örök Rettegett is, akit mi rémes, csontfejű kaszásként látunk, áldozott a drága alkotásnak. — Milyen ‘ gyönyörű is . . . mily üde is voltam . . . asphodelos-mezők sárga síkján suhantam még akkor türkiz-sátor alatt! A szépet szeretők kértek, könyörögtek, állítsa ki a szobrot a mester. Láthassa mindenki, vegyen gyönyörű erőt ott minden ember lelkén. Ám az ötödik napon üresen meredt a látogatókra a kis szobor sarka. Ellopták a fáklyaoltót. .. Csüggedten, szomorún ült otthon a mester. Elfáradt a sikertelen nyomozásban. Dermedten kérdezte önmagától : — Várjon láthatom-e mégegyszer a szobrom? Felugrott. Kiugrani érezte a szivét. Két kezével visszaszorítgatta. — Keni... lehetetlenség az, hogy Örökre eltűnjön! Hiszen az enyém az, mindennél jobban csak az enyém... általam, nekem beszél minden márvány atom, minden vonal rajta ... nem, nem engedem másnak, nem engedhetem, ki kell kaparnom még a föld alól is!... Vagy ... vagy kifaragjam, megcsináljam újra? ... Nem lehet, nem tudom ... érzem, biztosan érzem, nem tudom már megcsinálni... soha, soha többször! Nem adhatom bele többé azt a lelket... Karjára temette fejét, Ágnesre gondolt, az örömországra, melyben vele élt, melyben láthatatlan volt minden szomorú és fájó , . Hangtalan, könnyetlen gyűlöletsutás rázta végig testét, mint amikor a simás tört ki boldogságrontása ellen. Félénk halksággal, majd erősen berregen szólalt meg a csengő. Egy leány kért bebocsátást: —■ A szobra ügyében keresem a mestert. Boldog zavartsággal mutatott helyet a mester: — Beszéljen, az Isten szerelmére! Elfátyolosodott a két leányszem, sóhajtás buggyant ki a sziromvékony ajkon: — Igen, beszélnem kell!... festőleány vagyok, Gyergyó Éva... talán hallotta is valahol a nevem ... tavaly jöttem ki a mesteriskolából... — Nehezen szakadtak szájáról a szavak. Visszafojtott sírásával küzdött. — Tíz nap óta nincsen nyugodalmam ... akkor láttam meg a maga szobrát. Tanultam, tudok is mintázni, kezes kezem alatt a legridegebb anyag, hanem amit maga tett ott, Mester !■ Csak álltam ott a vernisszázson, ha elindultam akármerre, a magam képei felé, odatértem vissza. Nem voltam többé ura önmagamnak. Tudatom helyére belépett a szobor. Megveszem, gondol■tam magamban. Akármibe kerül, még ha sosem eszem tíz éven át becsületes ételt. .. eladom magamat, ha az kel, de enyém lesz a szobor ! E gondolatra aztán elszégyeltem magam; ismerősök jöttek, elvonszoltak onnan. — Másnap megint kint voltam a szobra szobájában. Harmadnap, negyednap újra, ismét újra ... Mindenféle tervet megforgattam a feemben. Szidtam, átkoztam a sze-igény voltam, soha életemben nem akartam ilyen nagyon semmit! Ma* gántulajdon, tehát nem adja el. El* megyek, kikönyörgöm tőle, adok érte képet... lekötöm az egész festőtehetségem ... de hátha kidob ? Ilyen embernek mi az én kis kezdő tehetségem ? —Közben egyre csalóbban gyönyörű, ködtetett a fáklyaoltó. Nekidacosodtam. Becsületesen, tiszta lélekkel, egy művészietek rajongásával akarok valamit... s nem lehet az enyém ... ha gazdag volnék, kínál* hatnék sokat, kínálhatnék többet, egyre többet, beleszédítően sokat érte, s akkor mégis csak az enyém lenne ! Minden agysejtemben, minden idegszálamban a szerzés ösztöne dolgozott az ötödik reggel. .. felhúztam az öcsém ruháját magamra, zsebre dugtam a drótvágó ollót, amit az elesett bátyám hagyott itthon tizenhétben ... félkettő tájékán csaknem üresen álltak már e termek ... négyet nyisszantott az olló ... két perc múlva kint voltam az utcán/ Szaladni kezdtem a mellékutcákig. MAGYARSÁG 1921 január 13. csütörtök Nem adjuk Nyugatmagyarországot! A Területvédő Liga és a Nyugatmagyarországi Liga nagygyűlése Pest vármegye székházában ma délután öt órakor impozáns tiltakozó gyűlést tartottak a Területvédő Liga és a Nyugatmagyarországi Liga abból az alkalomból, hogy az antant el akarja tőlünk szakítani Nyugatmagyarországot. A tiltakozó nagygyűlést Okolicsányi László, a Tevél ügyvezető alelnöke nyitotta meg s üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit, akik eljöttek felemelni tiltakozó szavakat a brutális intézkedés ellen. Azért jöttünk össze, — mondotta — hogy állást foglaljunk az antant legújabb lépése ellen. A nemzet cselekvőképessége ezekben a napokban még nem nyilvánulhat meg, de a nemzet már öntudatra ébredt és ez az öntudat biztosítja a nemzeti akarat felébredését is. Ausztria politikája — halottrablás A lelkes megnyitó után Klebersberg Kunó gróf, mint Sopron város képviselője szólalt föl. Nyugatmagyarországot — mondotta — és vele együtt Sopront is Bécs külvárosává akarjáklesülyeszteni. A diktatura bukása után barátságosan közeledtünk Ausztriához, felajánlottuk a szabadforgalmat és ő erre féktelen gyűlölettel válaszolt. Az antant politikája balkanizálja Keleteurópát, de sohasem hittük volna, hogy ez ily gyorsan menjen. Folyton emlegetik a nemzetiségi elvet. Nézzük meg a Csallóközt, a Székelyföldet, a felvidéki magyarságot és akkor tisztában lehetünk azzal, hogy miképen értelmezik szomszédaink ezt az elvet. Ha az osztrákok olyan erősen bíznak az egynyelvű népek szolidaritásában, akkor miért tiltakoznak kézzel-lábbal a népszavazás ellen ? Ausztria terjeszkedni akar és ezt csak az antanthoz való mindennapi könyörgéssel tudja elérni, így történt 48-ban is, amikor az oroszokat hívták be. De mint a 49-iki események is mutatják: az a préda, amelyet erőszakkal szereztek meg, nem tartható sokáig. Az osztrákok mai politikája halottrablás és ha van is olyan diabolikus erő, amely tőlünk el tudná venni Nyugatmagyarországot, ezt a sérelmet sohasem fogjuk megbocsátani Ausztriának. Keserű ezt kimondania éppen neki, aki mindig 67-es politikát csinált és akinek erejében osztrák vér is folyik. A határozat! Javaslat A hatalmas tapsviharral fogadott beszéd után Thirring Gusztáv, a Nyugatmagyarországi Liga elnöke benyújtotta a határozati javaslatot, amely szerint Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája és a Nyugatmagyarországi Liga együttes nagygyűlése újból tiltakozik a trianoni béke és a békeszerződésnek különösen ama rendelkezése ellen, mely Nyugatmagyarországot Ausztriának ítéli oda. A nagygyűlés ezt a békét, melyet a gyűlölet, hazugság, tudatlanság és gonoszság diktált, érvényesnek nem tekinti és azt Magyarországra nézve kötelezőnek nem ismeri el. A nagygyűlés különösen visszautasítja azt a jogi felfogást, amely a nagykövetek tanácsának legutóbbi jegyzékében jutott kifejezésre s amely szerint a Magyarországtól elszakítandó és Ausztriához csatolandó nyugatmagyarországi terület fölött nemcsak e terület lakosságának akarata ellenére, de ,még a két érdekelt állam szabad megegyezési és rendelkezési jogának a kétségbevonásával is, mint valami élettelen és jogtalan tárgy fölött történik rendelkezés. Ennélfogva a nagygyűlés kijelenti, hogy Nyugatmagyarország sorsáról a független szuverén Magyarország és a magyar nemzet akarata ellenére nem dönthet senki és Magyarország nem volna méltó a fennmaradásra, ha ma, amidőn ismét a királyság alapján álló államalakulattá vált, területéből akár csak egy talpalatnyi földet is átengedne idegen államnak. , Kijelenti, hogy Magyarország ezeréves történelmi határainak utolsó maradékaihoz szívósan ragaszkodik és azokat bármely hatalom ellen is megvédeni kész. A nagygyűlés tehát kimondja, hogy Magyarország nyugati részeit semmiféle idegen hatalomnak nem adjuk oda. A határozati javaslatot a nagygyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta el. Rákosi Jenő riadója Rákosi Jenő emelkedett ezután szólásra. A hazugság korát éljük, de mindemellett bízik a nemzet erejében. Három háborút küzdöttünk eddig végig. Első volt a tollháború. Ellenségeink szervezett propagandával dolgoztak ellenünk a külföldön, telekürtölték a világot, hogy itt minden nemzetiséget elnyomunk. Sajnos, hogy ebben a hadjáratban részt vett ellenünk Németország és Bécs is. Most nézzék meg a nemzetiségeket a megszállott,területeken! A mi politikánk hagyománya a türelem volt. Ezt az első "háborút elvesztettük. Utánajött a kardháború, amelyben a harctereken a , magyar, páratlan önfeláldozásával tűnt ki. És most léptünk bele a béke háborújába, amelyben egymásután amputálnak meg bennünket szomszédaink. Sajnos, a fegyvert a Károlyi-féle politika adta meg ellenségeink kezére. Nem hisz semmiféle határozatban, semmiféle tiltakozásban, csak a magunk erejében. Fogjunk fegyvert, ha kell és akkor minden menni fogji (Nagy taps.) ! Nagy Iván a dunántúli ifjúság tiltakozását jelentette be. Idézte a Zrínyiek mondását: Bennünket senki sem bánthat büntetlenül. Az ősi Pannónia földjéből egy tenyérnyit sem adunk! Odaállunk fegyverrel a kezünkben falvaink elé és véres fogadtatást rendezünk azoknak, akik el akarják venni. A Move csatlakozását a határozati javaslathoz Kolumbán Károly jelentette be. Az Ébredő Magyarok Egyeesülete szintén csatlakozott a javaslathoz. Képviselők mozgalma a törvényhatóságok ellen Nem lesz női választói jog a vármegyei életben A kormányzópárt közhelyiségében a kisgazda képviselők egy jelentékeny csoportja ma este élénken tiltakozott Pest vármegye tegnapi határozata ellen, amelyet törvénybe ütközőnek minősítettek. A hevesebb vérmérsékletnek azt hangoztatták, hogy mozgalmat kell indítani a nemzetgyűlés összehívása érdekében, ott kell felülbírálni a vármegyék határozatait, amelyek kétségbevonják a nemzetgyűlés szuverenitását. Egyesek a vármegyék állásfoglalásaiban a letűnt liberális rend-szer embereinek feltűnő mesterkedését látják. A higgadtabbak azzal csillapítgatják az elégedetlenkedőket, hogy a Ház összehívását nem a képviselőknek, hanem a kormánynak kell kezdeményeznie, mert a megyei határozatok éle a kormány, ellen irányul, végeredményében a kormány tekintélye forog veszedelemben. Sürgősen meg kell valósítani — ezt hozták fel a többi között ellenérv gyanánt a Ház összehívásával szemben — a megyei, városi és községi választási jog reformját, amely a törvényhatóságokba is beviszi a keresztény szellemet. Főispáni értekezlet a megyei választójog reformjáról Ferdinándy Gyula belügyminiszter elnöklete alatt tegnap értekezlet volt 3 belügyminisztériumban a vármegyei, városi és községi választói jog reformjak dolgában. A megbeszélésen huszonkét főispán vett részt. A belügyminiszter ismertette a törvény tervezetének alapelveit. A törvényhatósági életben választó.