Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-01 / 274. szám

1922 december 1, péntek 1fe Ara 10 korona Budapest, III. évi­ 274. (582.) szám Előfizetési árak: Szerkesztőség: VII. kerület, Mlkw­ ntoa 8. u*ab KeWfld^eCsk^raTMZoÄ„a800.k­oro,w Felelős szerkesztő: Milotay István mKtTMAiTÄ.rÄ'Ä Ausztriában hétköznap és vasárnap 1000 osztr. kor* Megjelenik Hétfő kivételével mindennap. Németausztria talpraállítása (y) A saint-germaini béke meg­teremtette az önálló Németausztriát, de csak a türelmes papiroson, egyéb­ként azonban megfosztotta az életben­­m­aradás minden reális előfeltételétől. És erre a szörnyen megcsonkított, pusztulásra szánt, angolkóros nyo­morék államocskára még jóvátételt is pr­óbált zúdítani. Ilyenformán nem csoda, hogy Ausztria rövidesen a züllés lejtőjére került. Még­ súlyo­sabbá tette a szerencsétlen orszá­­gocska helyzetét, hogy kormányzása a szociáldemokrácia kezébe ke­rült, amely itt is, mint minde­nütt, a kommunizmus talaját igyekezett előkészíteni. A Bauerek, Ad­erek­ és Rennerek, ezek az osz­trák Kun fiúk, Pogányok és Kun Bélák már régen nyíltan kikiáltot­ták volna a vörös uralmat, ha Bécs munkásságának élelmezése nem füg­gött volna a környékbeli keresztény parasztságtól és a bolsevista-ellenes nyugati kapitalista államok jóindu­latú könyöradományaitól, így hát be kellett érniök Ausztria lassú, de tervszerű rothasztásával A marxista elveknek megfelelően Ausztriában is közkedveltségű jelszó lett minél kevesebbet dolgozni, de minél nagyobb béreket követelni, mi­nél kevesebbet termelni, de annál többet fogyasztani. Az index alapján emelkedő bérek és fizetések pusztító rendszerét itt alkalmazták kiváló sikerrel. Minthogy ezt a pa­píron nyolcórai, de a valóságban legfeljebb négyórai munkaidővel, kombinálták, az eredmény nem lehetett egyéb, mint az őrült iram­ban emelkedő drágaság. A marxista dogmához tartozik az is, hogy a pénznek, mint a kapitalista rend alapjának hitelét, becsületét minél jobban tönkre kell tenni. Ez sike­rült is majdnem olyan alaposan, mint Szovjetoroszországban. A marxista szocializmus halálos ellenséget lát az államhatalomban, amelyet szerinte alá kell ásni és teljesen megsemmi­síteni. E tekintetben is nagyon ered­ményes munkát végeztek az osztrák elvtársak és az új állam mihamar egy feloszló hullához hasonlított. A dögkeselyűk máris jelentkeztek: Jugoszlávia és Csehország akartak osztozkodni a halódó Ausztrián. Másrészt az osztrák németségben egyre jobban megerősödött az az elhatározás, hogy a német biroda­lomhoz való csatlakozást mindenáron ki kell erőszakolni. Ekkor kapott észbe Olaszország és a nagyántant többi állama. Kezdték észrevenni, hogy az össze­omló Ausztria könnyen lángba borít­­hatja egész Közép- és Keleteurópát. Végre komoly szanálási akció indult meg Ausztria gazdasági és belpoli­tikai talpraállítására. Az akció meg­indítását megkönnyítette, hogy az osztrák szociáldemokraták — a tel­jes lejáratástól félve — a legkriti­kusabb pillanatokban a keresztény­­szocialistákra és a nagynémetekre hárították át az ügyek vitelének ódiumát. Az új kancellár, Seipel prelátus nem ijedt vissza a nagy feladattól és az utolsó percekben nagy diplomáciai ügyességgel meg tudta nyerni a nagyántántot egy 520 milliós arany­korona-kölcsön nyújtására. Persze ennek igen nagy ára van. Az ántánt vezető férfiai ugyanis tisztában vannak azzal, hogy Németausztria nemcsak gazdaságilag és pénzügyileg beteg, de állami or­­ganizmusát is alaposan megfertőzte, bomlásba vitte a szociáldemokrata uralom. Egyelőre tehát államigazga­tási szempontból is gyámság alá akarja helyezni Ausztriát A köve­telések, illetve feltételek nagy része a szociáldemokraták ellen van kihe­gyezve. A kölcsön fejében el kell tö­rölni az index-rendszert, a nyolcórai munkaidőt ki kell terjeszteni. A költségvetésben gyökeres takarékos­­sági intézkedéseket kell tenni, me­neszteni kell a legrövidebb idő alatt azt a sokezerre rugó herét, akikkel a szociáldemokraták valósággal elbo­rították az osztrák hivatalokat. Az államon való élősködés gyönyörű napjainak vége. A vörös őrségre is szomorú napok jönnek, nemzetközi csendőrség fogja őket felváltani. A munkanélkülis segélyeknek is befellegzett. Ezután dolgozni kell, ha valaki élni akar. A demagógia elvén felépült osztrák parlamentnek hatáskörét nagyon szűkre fogják szabni A szociál­demokrata urak ezután kénytelenek lesznek a puszta szónoklatokkal be­érni, az állami életre, amelynek szekerét oly alaposan belevitték a kátyúba, többé befolyást nem gya­korolhatnak. A kommunista propa­gandát is be kell szüntetni és a világ minden részéből odacsődített bolsevistáknak útilapot kötnek a talpára. Természetes, hogy az osztrák szociáldemokraták mindent elkövet­nek, hogy e szanálási program keresztülvitelét megakadályozzák. Nyíltan fellépni nem mernek, félnek a nyomorgó, a kétségbeeséssel küz­­ködő osztrák nép felzúduló haragjá­tól De rajta vannak, hogy hazafias és szuverenitási kifogásokkal, le­szavazással elgáncsolják a határidő­höz kötött javaslatoknak kellő idő­ben való tető alá hozását. E célból szövetkeztek az osztrák kapitalizmus elfajulásával, a siberokráciával, a spekulánsok hadával, akikre szintén a böjt keserves napjai jönnének, ha sikerülne az osztrák koronát stabilizálni. Az a »pezsgő és virágzó bécsi gazdasági élet«, amelyről liberális lapjaink annyi dicshimnuszt zengtek és amelynek hiányát itt Budapesten annyiszor hányták szemére a keresztény kor­mányzatnak, máris kezd befagyni, amint Ausztria is a szolid gazdasági termelés rendszerére készül áttérni. A vesztesek a szociáldemokrata ve­zetőkkel együtt, önérthetően nagy harci zajjal támadják Seipelt. Csak­hogy — úgy látszik — az osztrák kancellár nem ijed meg e­merikói lármától. A háta megött érzi Ausz­tria nyomorgó néptömegét és az an­tant komoly támogató szándékát. Máris önérzetesen odavágta múlt­koriban az aknafuróknak, hogy Ausz­tria ősi keresztény többsége fel fogja venni a harcot a jövevény kisebb­séggel. Ha Seipel terveit siker koronázza, a keresztényszociális irány feltétlen uralomra kerül Ausztriában. Ennek pedig a mi szempontunkból igen nagy jelentősége van, mert meg­nyitja az utat arra, hogy a meg­csonkított Ausztria és a meg­csonkított Magyarország az őket egyformaképpen szorongató szláv gyűrű ellen egyesült erővel léphesse­nek fel. Ha a Duna völgyében élő I0 millió magyar és 10 millió osztrák­német egymásra talál és szoros ba­ráti szövetségre lép, a mesterségesen felfújt és nagy belső válságokkal küzdő utódállamoknak uralma rövi­desen pünkösdi királyságnak fog bizonyulni. Ádáz a törvényhatósági választások elhalasztása mellett döntött Elfogadták a Bán-fere indítványt­ Az akadémiai javaslatai részleteiben is letárgyalták — A Magyarba tudósítóidtól — A személyeskedések napokig tartó vihar­zása után csütörtökön nyugodt ülésen folytatta és fejezte be a Ház a Tudomá­nyos Akadémia támogatásáról szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. A vita elejétől végig csendes volt, csupán akkor vált izgalmasabbá, amikor az ellenzék egyik szónoka a kormánypárt bátorítására az Akadémia segélyének megkétszerezését indítványozta és a kormánypárt, élén a kultuszminiszterrel, az indítványt f­el­vetette. Az Akadémia ügye után Fáy Gyulának a törvényhatósági válasz­tások elhalasztásáról szóló indítványa került tárgyalásra. Valamennyi ellenzéki szónok azt az egyetlen elfogadható álláspontot képviselte, hogy az Indítvány indokolásával szemben a múlt nemzet­gyűlés által törvényesített Friedner-féle választójogi rendelet alapján megvan a lehetősége a törvényhatósági választások elrendelésének s igy semmi szükség az elhalasztásra. A nyomós érvek azonban süket fülökre találtak, a többség meg­maradt annak, amivé a választási diktá­tor segélyével Bethlen István gróf for­málta s a belügyminiszter kérésére gé­piesen megszavazta Fáy indítványát A miniszter beszéde után a HRZ a javaslatot általánosságban egyhangúan elfogadta. A részletes tárgyalás során a többség elvetette Jánosi indítványát az államsegély megkétszerezéséről s változat­lan szövegben fogadta el valamennyi szakaszt. Ezután Farkas Tibor személyes kér­désben történt felszólalásából rövid ház­szabályvita fejlődött ki. Farkas úgy hitte, hogy szavahihetőségét vonta kétsé­bo­s belügyminiszter egyik reggeli lapban megjelent nyilatkozatában s ugyanannak a lapnak márciusi számaiból bizonyította, hogy igaza volt, mert Rakovszky Iván­o vár megyei kongresszuson jelen volt s hozzájárulásával hozták a közigazgat­ási reform ügyében ismeretes határozat. Ra­ko­vszky Iván belügyminiszter kijelen­tette, hogy nem akarta Farkas szavai­hihetőségét kétségbevonni Az elnök a két felszólalás után leszögezte, hogy olyan polémiákba, melyek az üléstermen kívül indulnak meg, személyes megtámad­­tatás címén csak egészen kivételes esetek­ben lehet felszólalni. Rakovszky István helyesnek mondotta az elnök felfogását, megjegyezte azonban, hogy ilyen esetek­ben napirend előtti felszólalásnak van helye. A törvényhatósági választások elhalasztása Rövid szünet után a Ház áttért Fáy Gyulának a törvényhatósági választások elhalasztásáról szóló indítványának tár­gyalására­. Az első felszólaló Szilágyi La­jos volt. Rámutatott arra, hogy az ellen­zék már az indítvány megtételénél is tiltakozott az ellen, hogy meglepetés­­szerűen kerüljön ilyen fontos indít­vány a Ház elé. Egyben nyilatko­zatot kért a belügyminisztertől, hogy a közigazgatási reformot a nemzet­gyűléssel, vagy — amint a vármegyei kongresszuson mondotta — a kétkamarás országgyűléssel akarja-e letárgyaltatni. Felhasználta az alkalmat arra is, hogy Bihar megye közállapotairól megemlékezve, sürgesse a belügyminiszter döntését arra a feljelentésre, amelyet ő személyesen és írásban is megtett az ottani szégyenletes helyzetről. Szilágyi felszólalása után Rothenstein Mór hosszabban küzködött a magyar nyelvvel. Végülis azt mondotta, hogyha már elhalasztják a törvényható­sági választásokat, tegyék azt egyszaka­szos törvénnyel, mely a választást széle­sebb választójog alapján rendelné el. Rakovszky Iván belügyminiszter azt fejtegette, hogy Fáy indítványa a fenn­álló állapotnak egy időre való meghosz­­szabbítását jelenti. Egy évi meghosszab­bít­ásr­ól van csupán szó. Válaszolva Szi­­lágyi Lajosnak, a bihari kérdésben ki­jelentette, hogy a főispánváltozás már megtörtént s Szilágyi feljelentését illetően az új főispán vizsgálatot indított. A vizs­gálati jegyzőkönyv beérkezése után azon­nal intézkedik a panasz tárgyává tett ügyekre vonatkozóan. A miniszter beszéde után a többség általánosságban elfogadta az indítványt A részletes tárgyalás során Györki Imre azt indítványozta, hogy a múlt nemzet­gyűlés által törvényesített Friedrish-fig A Tudományos Akadémia támogatásáról pár perccel féltizenegy óra után megin­dult vita során elsőnek Szakács Andor beszélt. Csekélynek mondotta a segélye­zés összegét s azt fejtegette, hogy a Habsburg-uralkodók akadályozni igyekez­tek a magyar kultúra fejlődését A kö­vetkező szónok Jánosi Zoltán volt. Le­szögezte, amit senki sem vont kétségbe, hogy tagja volt a nemzeti tanácsnak. Egyébként jót és helyeset akart: az Aka­démia segélyének megkétszerezését kívánta , a kormánypárt határozott bátorítására be is nyújtotta vonatkozó indítványát. Ki­tért a kultuszminiszternek a javaslat ajánlásánál mondott beszédére is, azt fej­tegetve, hogy a reformáció százada te­remtette meg a keresztény és nemzeti kultúrát. A kultuszmin­szter bejelentette az oktatásügy reformját Jánosi felszólalásával végetért az álta­lános vita,mire a szokásos miniszteri beszéd következett. Klebelsberg Kuno gróf, reflek­tálva Jánosi beszédére, azzal kezdte, hogy jó katolikus, egyben azonban egyetlen fele­kezetin szemben sem elfogult. A vita során elhangzott ama kívánságra, hogy a kultuszkormány a Petőfi-Társaságot és a Szent István­ Akadémiát is segélyezze, kijelentette, hogy a költségvetés kereté­ben ezekről is gondoskodni kíván. Szólott arról is, hogy közelebbről előterjeszti az oktahisán­yi javaslatot, végül odanyilat­­kozott, h­ogy a jövőben az érettségin külö­nös súlyt fognak helyezni a magyar iro­dalomra.

Next