Magyarság, 1923. július (4. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-01 / 146. szám
O ami 1923 júliusi, vasárnap MAGYARSÁG !a"» ni is mi titkos szervezetek olyan hatalmat jelentenek Gömbös és a fajvédők kezében, amelynek ereje nagyobb a kormányzat és a nemzetgyűlés erejénél is, úgy, hogy éppen ezeknek jelenléte teremti meg nálunk az államhatalom beteges megosztottságát és szembenállását felelős és felelőtlen tényezők között. Nos, úgy látszik, hogy ez a hatalom inkább csak az ellenfél riadt képzelődésében élt. S ha a konszolidáció és az egészséges kormányzat szempontjából örülni kell neki, hogy ez így van, a keresztény gondolat szempontjából kissé szomorú és leverő tapasztalat volna, ha ennek a társadalmi szervezettségnek súlya és ereje nem bizonyulna olyan tényezőnek többé, amelytől — hacsak erkölcsi tartalmánál és nyomatékánál fogva is — a kormányzatnak mindig tartania kellene. És volt még egy csalódás, amelyen a fajvédelmi politika vezérének át kellett esnie, erről azonban igazán elmondhatjuk, hogy csalódlást talán egyedül és kizárólag az ő számára jelentkezett. Mert nagyatádi Szabó István szövetségében és hűségében keresni a keresztény intranzigencia biztosítékait, ehhez már igazán naivság vagy kétségbeesés kívántatik. Ő megpróbálta ebben keresni s volt egy pillanat, a miniszterelnök külföldi kölcsönutja előtt, amikor úgy tetszett, hogy ez a furcsa szövetség célját éri. Minden azt mutatta akkor, hogy kezükben tartották Bethlen gróf és a kormányzat sorsát. Amint azonban ezt a pillanatot — ne keressük most, milyen méltányolható okokból, — de elszalasztották, s amint a közös hatalomrajutás esélyei ezzel egyre jobban eltávolodtak számukra, oly mértékben lazított Nagyatádi is a szövetségi kötelékeken s oly mértékben vált az agrárdemokrácia segítsége egyre kérdésesebbé. Gömbösék nem ismerték Nagyatádinak azt a legjellemzőbb s legalapvetőbb tulajdonságát, hogy minden politikát és minden pártot kész ugyan támogatni, de csak addig, míg a hatalom megtartásának vagy megszerzésének biztos kilátásával teheti. Kockázatot pedig csak olyan mértékig ismer, ameddig semmit nem kell kockáztatnia s ameddig egy boltbiztos pozíciót nem kell egy kevésbé biztonságossal tölcsérélnie. De hát ezek személyi és lírai mozzanatok. Ha azt keressük, miben van a kormányhoz és a hatalomhoz ragaszkodó keresztény intranzigencia ilyen sorsfordulatainak legérdekesebb tanulsága, azt felelhetjük: kettőben. Először abban, hogy egy politika, mely valaminő irányzatnak vagy programnak legszélsőbb elvi képviseletét s legkevésbé alkalmazkodó gyakorlati megvalósítását hirdeti, előbb-utóbb zsákutcába kerül, ha az elvek végső konzekvenciáihoz és a hatalomhoz egyaránt ragaszkodni próbál. A másik tanulság, s ez talán a mélyebb és messzebbható, az, hogy előrelátható volt, mily súlyosan megbosszulja magát az a felfogás, mely a keresztény gondolat minden reményét és üdvösségét csak a kormányzat erejében s a parlamenti többség és a párturalom előnyeiben kereste. Mindig mondtuk, hogy homokra épít, aki csak ezeket a tényezőket veszi számításba, holott éppen a zsidóság példája taníthatott volna meg bennünket arra, hogy nem a parlamenten és kormányokon keresztül lehet egy országot meghódítani, úri és gazdasági hegemóniát nem ezeken keresztül kell minden politikai változástól függetlenül biztosítani. A kormány is fontos s a parlamenti többség se utolsó dolog. De az ellenzéken is erősebb vagyok az előbbiek, tudniillik a társadalmi és gazdasági szervezettség birtokában, mint amilyen lehetek a kormányon ugyanezek hiányában. ét szótlanul, éles figyelemmel nézte, a mint az apja dolgozik, pipázik, dörmög, ír, porzót hint rá, meg lefricskázza... — Nini te kis sároslábam, hát te mit csinálsz itt ? Rég vagy-e itten! No mért nézel rám olyan nagyon ? No, no, no, mit erőlködöl úgy. Ugyebár szeretnél valamit mondani, ha tudnál... Istenem, mikor is fogsz már valaha megtanulni beszélni — Édesapám, férjhez szeretnék menni. Szép, tiszta magyarsággal mondta, semmi hiba nem volt benne. — Ejha, terringette, netenc ! Lámlám, hogy megjön a beszédje, mikor ilyen nagyon megjön rá a szüksége! Aztán kihez szeretnél férjhezigenni te kis sároslába? — és odahozta nevetve a nagylányát a térdére. — Azt akarom, hogy Butyka Laji vegyen el feleségül. — No, ezt is ugyan kimondtad. Hogy Butyka Laji ? Az a nincstelen senkisemmi? Hiszen az, amióta hazajött az olaszországi cserepárkodásból, se tanulni, se dolgozni nem akar, csak vadászik, kártyázik, pipázik és csinálja az adósságot. Bezzeg ő tudja jól, hogy terád mennyi örökség esik, könnyű volt egy ilyen tudatlan leányt megkörnyékeznie... Mondd, hol beszélte tele a fejedet? — Sohasem beszéltem vele. Ő engem sohasem is látott. — Úgy mondod, látom, nem hazudsz. He megfoghatatlan, hogy hol, mikor láthattad te őt egyáltalában ? Erről már egyetlen szót sem lehetett kihúzni belőle. Talán éjszakánként macskamódon künn kódorgott ez a borzasztó leány és úgy látta meg valamelyik kocsma ablakán keresztül? Vagy oláh fáta-ruhában úgy lopózott valamikor utána, mikor a fiú a Szigetijén járt vadászni? Semmiképp sem lehetett megtudni tőle. — Ej, ej. Oh, hogy ennek lám csak arra jött meg a nyelve, elmondani, hogy elment az esze...Na, ha ezt az újságot megtudja az anyád!. ..Aztán mi lesz, te sároslábú, ha nem adunk hozzá ? — Akkor én elbujdosom arra messze, Zalatnára! — És a kezével mutatta, hogy merre, pontos tájékozódó érzékkel Zalatna irányába. — De ha bezárunk, hogy meg ne szökhess ? — Bebújok a szénába. És magamra gyújtom! Egy pillanatig se lehetett benne kételkedni, hogy megtenné. Mit volt mit tenni, az apja megbeszélte az anyjával az ügyet s aztán elment a dolgot elrendezni Butyka Lacival. Vele könnyen ment a dolog. Szép fiú volt, mulatós, rabiátus, de naplopó és szoknyavadász, férjnek mindenképpen borzasztó. Látatlanba megígérte, hogy elveszi Zudor Lujzát. — No azért csak gyere és nézd is meg a menyasszonyt s a házatáját, ha már úgy csöppensz belé, mint l’ilátus a krédóba. A vőlegény meg is ígérte, hogy másnap teszi tiszteletét. Másnap megint olyan hamvazó napja volt, nagy mulatós, adósságcsinálás, lánycsókoló legénybucsu után. Lekókadt fejjel, hunyászkodva somfordált be Zuborékhoz, egyelőre a nyárikonyhának véve ujját. Ott egy perzselen csinos oláhruhás cselédjelét talált, akit nyomban körül is csipkedett, amint dukál. A háta el is pirult, mint a tűzlápja, rá is vágott rettentőn a fakanállal és ripakodó oláh szóval: — Eredj a nyavalyába komisz semmirevalója! -v Az első illetlen mozdulatra pedig kiebrudalta a konyhából. Beljebb került hát a házba, az apa és anya igyekezett jóképpel fogadni a jövevényt, ha már úgyse tehettek mást. Csak a várt menyasszonyt nem lehetett előkeríteni sehonnan sem. Egy félóra múlva akadtak rá nagynehezen, persze a szénapadláson, amit ugyan előbb is gondolhattak volna. Oláh ruhában volt, csakhogy az oláh varkocsai már székére ki voltak bontva és a katrineáit is letepkedte magáról. Dühös sírásban találták, majdnemhogy harapott. — Hát te sírni is tudsz? bolond kis sároslábam — csilligatta az apja. — Na gyere, itt van a te Butyka Lajid. — Nem megyek! Nem megyek! — Nem ? Tán megjött az eszed ? Hát nem kell már Butyka Laji ? — De kell. Hanem nem megyek. Az apja mégis lehurcolta erőszakkal. Most már bedobja a vízbe a veszekedett kölyköt, hadd ússzék benne magától, legalább jót nyel a zavarosból a haszontalan. Butyka Lajos elképpedett, mikor a fölbosszankodott apa bepündörítette a vad leányt a szobába: — Hát ez ? — ez az a katrincás ? — Akarsz még egyet? — kérdezte tőle a leány, megnyalazva a tenyerét. — Majd meglátjuk később, kedves kisasszony. Azt azonban kikötöm, kedves jövendőbeli irpám és apám, hogy Lujzika kisasszony ne viseljen többé katrincát. — Csak csendesen, fiam. Ha elveszed , fogja ő még a nadrágot is viselni! Grenadinok Ruhaszövetek Kabatvelourok jutányos áron : Sslein Antal divat áruházában VII. Sirály utca 53.sz. A MAGYARSÁG TELEFONSZÁMA SZERK.: JÓZSEF 68-90., 68-91. SZ. KIADÓHIVATAL : JÓZSEF 68-9?. KIADÓHIVATAL: JÓZSEF 68-99. A Holmi Welliek és a tankok sem tudják elyezni az elocsátott közalkalmazottakat —A Magyarság tudósítójától —___ Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a kormány 23.000 közalkalmazott elbocsátását vette tervbe. A pénzügyminiszter be is terjesztette az erre vonatkozó törvényjavaslatot, mely szerint az 1922/23-as költségvetési előirányzatba felvett tisztviselői létszámot húszszázalékkal csökkentik. A törvényjavaslat részletesen ismerteti az elbocsátás módozatait, a felmondást, nyugdíjazást és végkielégítést. A köztisztviselők most egyre fokozódó nyugtalansággal tekintenek a jövő elé. Mi lesz azokkal, akiket elbocsátanak? A végkielégítés, ha a korona romlása tovább tart, alig jöhet számításba, sőt az államnál már megszokott késedelmes kiutalás következtében a végkielégítés összegét az elértéktelenedés veszélye is fenyegeti. A pénzügyminiszter egyáltalában nem emlékezett meg arról, hogy miképpen képzeli az elbocsátott közalkalmazottak elhelyezését. A kormánynak pedig feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy elbocsátott alkalmazottait a lehetőség szerint magánvállalatoknál elhelyezze. Az elbocsátási és felmondási okiratokat szeptember 30-ig kézbesítik, de a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági érdekképviseletekkel még nem indultak meg a tárgyalások a tisztviselők elhelyezésére vonatkozóan. A múlt alkalommal a gyáripar és a mezőgazdaság álláspontját ismertettük, most a bankok és a kereskedelmi érdekképviseletek nyilatkozatait közöljük. Kresz Károly dr., a TEBE igazgatója a hozzá intézett kérdésre a következő választ adta: — Az állam mai helyzetében tényleg nem képes nagyszámú tisztviselőt eltartani és igen érthető a kormánynak az a törekvése, hogy a fejesszámú tisztviselők más pályákon való elhelyezkedését kívánja előmozdítani. A más pályákon való elhelyezkedésnek egyik előfeltétele azonban az, hogy a tisztviselők elbocsátása ne egyszerre és nagy tömegekben, hanem fokozatosan történjék, mert nagyszámú tisztviselőnek egyszerre való elbocsátása esetén az elbocsátottaknak a különböző gazdasági ágakban való elhelyezkedése nem lehetséges. A TÉBE és a pénzintézetek már régen felismerték annak nagy fontosságát, hogy mindazok, akik a vesztett háború és a változott viszonyok folytán pályát cserélni kénytelenek, — tehát elsősorban a leszerelt katonatisztek, a menekültek és a köztisztviselők, — a gazdasági életben megfelelő elhelyezkedést találjanak. Még annak idején Hegedűs Lóránt, mint a TÉBE igazgatója 1920 szeptemberében megjelent hírlapi cikkében és felhívásában a társadalomnak és gazdasági érdekköröknek ügyeimét felhívta erre a kérdésre. A TÉBE a maga részéről 1920-ban egymilliókoronát ajánlott fel a Menekültügyi Hivatalnak az átképző tanfolyamok céljaira és egyúttal külön szervet létesített az elhelyezési akció lebonyolítására, amely egy magasrangú leszerelt tiszt vezetése alatt több, mint két évig működött. Az akció megkezdésétől az elmúlt év végéig a TÉBE kötelékébe tartozó intézetek több, mint kilencszáz közalkalmazottat helyeztek el, ezek közül több, mint 500 tisztet — köztük számos tábornokot és törzstisztet — és közel 100 menekültet. Ebben a számban bennfoglaltatnak a Menekültügyi Hivatal által rendezett első átképző-tanfolyam növendékei, mintegy harmincan, akiknek felvételét a TÉBE teljes ülése határozta el és később is előnyben részesítette az át- képző tanfolyamokat végzetteket. A TÉBE tehát kezdettől fogva a maga hatáskörében mindent elkövetett a köztisztviselők elhelyezése érdekében. A pénzintézetek vezetőségei a kormány ezirányú törekvései iránt a jövőben is megértéssel fognak viseltetni, azonban figyelembe kell venni, hogy már korábban igen jelentékeny számú leszerelt katonatisztet és köztisztviselőt helyeztek el. Egyébként is korlátozott azoknak a munkaalkalmaknak a száma, ahol megfelelő elő- képzettség és gyakorlat nélküli tisztviselőket lehet alkalmazni, végül pedig tisztviselőhiány a pénzintézeteknél ez idő szerint egyáltalában nincs. A kérdés alapos és beható vizsgálata nélkül nehéz megmondani, hogy mily mértékben lehet számítani arra, hogy az elbocsátott köztisztviselőknek fognak-e tudni a ■pénzintézetek munkaalkalmat adni. Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatója, a következőket mondotta : — A kereskedelem igenis képes lenne elbocsátott közalkalmazottakat elhelyezni. Ennek azonban jelenleg az az akadálya, hogy a kereskedelmet bizonyos korlátozó rendelkezések béklyóba szorítják. Ha a kormány a kereskedelemnek lehetővé tenné a terjeszkedést, minden bizonnyal nagy számú közalkalmazott találna munkaalkalmat. Farkas Elek, a Baross Szövetség igazgatója a következő választ adta: — A múlt évben meglehetősen nagy számú elbocsátott közalkalmazott és volt tiszt helyezkedett el kereskedelmi pályákon. Jelenleg nem sok kilátás van arra, hogy munkaalkalmakat találjanak a kereskedelemben. Nagyon rosszkor jön a létszámcsökkentés, mert a kereskedelmi vállalatokat még a régi mértékben sem lehet fenntartani. HiggyeBci is uraim Mély tisztelettel ajánlunk Önöknek Ramburgi elnevezésű, mindennemű fehérneműre alkalmas vásznat,mtr-ként 27SO K. 600 darab fehérített, bőrerős lepedőt, darabonként ............................... 8062 koronáért,. 140 cm. széles férfiöltönyssövet, kitűnő minőség, méterenként............................14.320 K. Gyönyörű nőfasövotok, méterje ... 2730 K. Selyemfényű batiszt, férfiöltöny, vásznak, zefferek, anginok, kékfestő maradékok, kanavászok, törülközők, abroszok, pohártürlök és gyönyörű hímzett kész női fehérnemnek minden elfogadható árért. QLsse BtBSFShétfővásárosa és az aieSwarpsian Budapest, Király-utca 32. (Petőfi-utca sarok). EEEEEXiEEElaSSEEíSEEHEEfflBnBr fI itBSE AMAGYARSÁG* ELŐFIZETÉSI ÁRA | HÓNAFRA ...1600 K 3 HÓNAPRA ...4800 K KÉRJEN MUTATVÁNYSZÁMOT!