Magyarság, 1929. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

1929 január 1, kedd A szovjet a Kellogg-paktum alapján külön szerződést aján­lott fel Lengyelországnak­ ­• V Varsóból jelentik. A szovjetunió kor­mánya december 30-án a moszkvai lengyel követség közvetítésével Litwinow aláírásával jegyzéket intézett a lengyel kormányhoz. A jegyzékben, tekintettel arra, hogy úgy Len­gyelország, mint a szovjetunió csatlakozott a Kellogg-paktumhoz, a szovjet­ kormány ja­vasolja, hogy írjanak alá külön jegyzőköny­vet, amelynek erejénél fogva a Kellogg-pak­­tum e két állam viszonyában érvénybe lép, függetlenül attól, hogy más államok ratifi­kálják-e, valamint attól is függetlenül, hogy a párisi egyezmény harmadik cikkelye értel­mében jogerőssé válik-e. Hodzsa Pozsonyban bevallotta, hogy a csehek a Károlyi-kormánynak köszönhetik a Felvidéket A csehek becsapták Károlyiékat és Vixet és ötezer katonával foglalták el a Felvidéket .­­A Magyarság már ismertette Hodzsa po­zsonyi beszédének első részletét, amelyben a „cseh-tót“ miniszter a Felvidék „meghódítá­sának“ történetét mondotta el nála szokatlan őszinteséggel. Prágai jelentés szerint a Szlo­­venszki Dennik most folytatja Hodzsa le­leplezéseinek közlését. Hodzsa elbeszélései ez­úttal is újabb megdöbbentő adatokat szolgál­tattak az ügyefogyott és nemzetgyilkos Ká­rolyi-kormány garázdálkodásáról. Kitűnik Hodzsa közléseiből, hogy a Károlyi-kormány udvarias vendéglátását hogyan viszonozta Hodzsa Budapesten, hogy bolondította Jásziékat demokratikus és pacifista­ szólamok­­­kal, amíg a cseh katonák a Felvidék fonto­sabb pontjait megszállották. De megállapít­ható immár perrendszerűleg is, hogyha a Károlyi-kormány bolsevistái és pacifistái nem gátolják meg a Felvidék megmentésére irá­­nyuló katonai akciókat, akkor népszavazást is lehetett volna kikényszeríteni és legrosszabb esetben meg lehetett volna vívni azt a fel­szabadító harcot, ami Nyugatmagyarországon is diadalhoz vezetett. A Károlyi-kormány bűnlajstromát Hodzsa Milán leleplezései ön­kéntelenül súlyos bizonyítékokkal és vádak­kal egészítették ki, amelyeket a magyar köz­vélemény nem fog elfelejteni, de amelyek egyúttal bizonyítékul szolgálnak a revíziós harcban is, hogy a Felvidéket a csehek és néhány tőt zsoldosuk csak hazugsággal, a nyugati hatalmak félrevezetésével tudták bir­tokukba venni, nincs parancsa a magyar katonaságnak a visz­­szarendelésére és azt ajánlotta Hodzsának, hogy tényleg vonassa vissza a cseh csapato­kat. Hodzsa szerint Vyx teljesen tájékozatlan csapatkatona volt, aki csak akkor értette meg a helyzett­, midőn Hodzsa a Felvidék és Csehország viszonyát úgy állította be elötte, mint Elzásznak Franciaországhoz való viszonyát. Hodzsa ezután sürgönyökkel for­dult Foch marsallh­oz és Benes külügymi­niszterhez, paracsoljanak rá Vyxre, hogy védje meg az antant haderők érdekeit, tehát a szintén szövetséges csehszlovák haderőt is és a magyar kormányt bírják rá a katona­ság viszarendelésére. Vix ezredes nem akarta visszarendelni a felvidékről a magyar katonákat Hodzsa a Szlovenszki Dennik szerint a kö­vetkezőket mondja: Hodzsa szerint a magyar katonák közül a forradalom idején csak azok akartak lesze­relni, akiknek valami vagyonuk volt, míg a vagyontalanok tovább akartak háborúskodni és erősen készültek a Felvidék megszállott ré­szeinek visszavételére. A beszámíthatatlan Linder helyébe Bartha került a honvédelmi miniszteri székbe, akit Hodzsa a kapzsi és kielégíthetetlen magyar imperialista proto­típusának mond. A Hodzsa mellé beosztott katonai misszió nagyszerűen dolgozott Buda­pesten. Hodzsa minden katonai szállítmány­ról tudott, amelyet a Felvidékre irányítottak. A magyarok Hodzsának ama követelésével szemben, hogy vonják vissza hadaikat a Fel­vidékről, azzal a követeléssel álltak elő, hogy vonuljon ki a cseh katonaság és akkor majd lehet tárgyalni. Ekkor fordult Hodzsa Vyx ezredeshez, aki azonban kijelentette, hogy ­Népszavazás esetén a magyarokat nem lehetett volna eltávolítani Hodzsa elmondta, hogy tisztában volt az­zal, hogy ha a csehek nem teszik rá kezüket a felvidékre, a magyarok végrehajtják a nép­szavazást és a népszavazás után a magyaro­kat a Felvidékről valamilyen diplomáciai lé­péssel aligha lehetett volna eltávolítani. Időt kellett nyernünk és ezt Hodzsa úgy érte el, hogy a prágai kormány utasítása ellenére színlelt tárgyalásokat kezdett a magyarokkal és a tárgyalásokat igyekezett különböző fik­tív nehézségek támasztása által húzni-halasz­­tani. Mindaddig tárgyalni akart a magyarok­kal, amíg a cseh katonaság meg nem szállja a Felvidéket. Végre azután megérkezett Buda­pestre Foch távirati jegyzéke, amely felhívta a magyar kormányt a Felvidék kiürítésére. A jegyzék azonban ismét bajokat okozott, mert úgy szólt, hogy a magyar kormány eva­kuálni köteles a tót területet, már­pedig köz­jogi értelemben semmiféle tót terület nem volt, aminthogy a magyar kormány rögtön erre az álláspontra is helyezkedett a jegyzék­kel szemben. Tovább kellett hát húzni az időt, amíg Párisból nem közüik Budapesttel a demarkációs vonalat. E vonalra nézve Vix javaslatot is tett Pak­sban, a Hodzsával való megbeszélése után, amelyen ők ketten a Duna—Losonc—Csap között elterülő demar­­kációban állapodtak meg. December 6-án az­tán aláírták Barthával a demarkációs meg­állapodást, amelynek alapján a magyar csa­patok kénytelenek voltak visszahúzódni Po­zsony északi határába és Érsekújvárig. »Zsolnát én foglaltam el magyaroktól« — dicsekszik Hodzsa Hodzsa büszkén állapítja meg, hogy amit ki lehetett szorítani a magyarokból, azt ki­szorította, mert a magyarok akkor a Felvidék nagyobb részéből már eltűntek. Akkor a cse­heknek körülbelül 5000 emberük volt a Fel­vidéken, míg a magyarok — így mondja Hodzsa — egymásután küldözgették a zászló­aljakat és ezredeket a Felvidékre és Buda­pesten 100.000 katona alig várta, hogy be­ törhessen a Felvidékre. Hodzsa itt utalt egy cseh katonai szakmunka ama kitételére, amely a cseheknek Zsolnára való bevonulá­sáról úgy emlékszik meg, hogy „sikerült sze­rencsésen elfoglalni Zsolnát“. Hodzsa ki­jelenti, hogy Zsolnát nem foglalták el, vagy ha, igen, ő, Hodzsa, foglalta el azáltal, hogy a magyar kormányt a katonaságnak Zsolná­ról való visszahívására rábírta. E meghátrálás nélkül — mondotta vé­gül Hodzsa — a Felvidék úgy járhatott volna, mint Nyugatmagyarország. Újabb letartóztatás a Gazette du Franc bűn­ügyében Párisból jelentik: A Gazette du Franc ügyében a hétfőre virradó éjszaka újabb szenzációs fordulat állott be. A rendőrség őrizetbe vette Amard ismert párisi bankárt, miután szembesítették Hanauné asszonnyal, a Journal kiadótulajdonosával, Mouton-nal és a Journal két szerkesztőjével. Ez az ügy­ben már a kilencedik letartóztatás. Hanauné elmondotta, hogy november 28-án utasítást adott a Gazette du Franc pénztárának, hogy küldjön fel hozzá félmillió frankot. November 29-én újból kifizettetett magának félmillió frankot Az egymilliót Journal-nak­ szánta, amelynek megbízásából Amard bankár járt nála. November 27-én 150.000 frankot vett fel a Gazette du Franc pénztárából, amely összeget a Rumeur című lapnak szánta. A szakértők megállapítása szerint a Ha­nauné által említett összegeket a Gazette du Franc pénztára tényleg kifizette s igy azután az a kérdés vetődött fel, hogy mi tett a pénz­zel. Hanauné azt állítja, hogy a pénzt átadta Amard bankárnak. Éppen vacsorázni mentek az egyik étterembe és az autóban fizette ki a bankárnak az 1.150.000 frankot. Amard azt, mondotta neki, hogy a Journal heves tá­madásokra készül a Gazette du Franc ellen és ki kell fizetni a lapnak a kért összeget, mert különben kitör a botrány­. Midőn azután később már megindult a bűnvádi eljárás, Amard további tizenötmillió frankot követelt, mondván, hogy a Journal ebben az esetben keresztül fogja vinni az ügy elsimítását. Amard bankár, akit a vizsgálóbíró elé idéz­tek, kereken tagadta, hogy Hanauné tényleg kifizette volna az 1.150.000 frankot. Hanauné csupán egy boulognei bankra szóló csekket akart adni, azzal a megjegyzéssel, hogy a pénz pillanatnyilag nem áll rendelkezésére, intézkedni fog azonban, hogy a szükséges összeget minél előbb átutalják a boulognei banknál levő folyószámlájára. Amard ily kö­rülmények között nem fogadta el a csekket. A vizsgálóbíró az ellentétes vallomások alapján elrendelte a Journal kiadótulajdono­sának, Mouton-nak, valamint a lap két szer­kesztőjének azonnali kihallgatását. Mind­hárman úgy vallottak, hogy Amnard bankár Hanauné megbízásából tényleg felajánlott egymillió frankot azzal a kikötéssel, hogy a Journal beszünteti a Gazette du Franc ellen indított támadását, a bankár azonban nem akart készpénzzel fizetni, hanem azt mon­dotta, hogy csekket kapott Hanaunétól. A Journal szerkesztői erre látszólag belementek a dologba és megkérték Amard-t, mutassa meg a csekket. Ezzel a kéréssel csak az volt a céljuk, hogy megtudják, várjon Hanauné tényleg meg akarja-e vesztegetni a lapot. Amard bankár azonban mindjárt cselt szima­tolt s nem mutatta meg a csekket. Másnap azután, midőn újból találkoztak vele, már egy szóval sem beszélt a pénzről. A kérdés most már tehát az, hová tűnt el az egymillió frank, amit Hanauné tényleg kifizetett. A hatóságok azon a véleményen vannak, hogy Amard tényleg megkapta a pénzt, nem fizette ki azonban a Journalnak, hanem saját céljaira fordította. Amard ban­kár ellen tehát csalás bűntettének gyanúja merült fel. 3 Pesthy Igazságügyminiszter megerősíti a távozásáról szóló híreket A Magyarság jelentette, hogy Pesthy Pál igazságügy miniszter rövid időn belül távozik állásából és átveszi a földreform finanszíro­zására alakítandó, új szervezet vezetését Ér­tesülésünket most Pesthy Pál igazságügy­miniszter nyilatkozatban megerősíti. Pesthy Pál a hozzáintézett kérdésekre kijelentette, hogy a földreform finanszírozását intéző négy bank elnökségével elvileg már megálla­podott abban, hogy átveszi az újonnan fel­állítandó intézet elnökségét. Bizonyos ki­kötései még vannak, elsősorban azt akarja, hogy az új szervezet minél kevesebb munka­erővel és adminisztrációval alakuljon meg és reméli, hogy ezeket a kívánságokat a gyakor­latban könnyű lesz megvalósítani. Az igazság­ügyminiszter azt a véleményét fejezte ki, hogy a döntés a jövő hét közepén megtörté­nik és akkor átverheti új hivatalát. Az igazságügyi miniszter, nyilatkozata sze­rint, új állásában mint elnök fizetést nem fog húzni, azonban beválasztják annak a négy intézetnek (Földhitelintézet, OKH, Altruista Bank és Kisbirtokosok Országos Földhitel­­intézete) igazgatóságába, amely a földreform pénzügyi lebonyolítására megbízást nyert. Miután erre a négy intézetre az öszeférhetet­­lenségi törvény nem vonatkozik, Pesthy Pál új állásának betöltése után is megtartja kép­viselői mandátumát, sőt a hírek szerint az egységes párt őt fogja elnökévé megválasz­tani. A királyt­elmeci választás Baráthy Béla mandátumának megsemmi­sítésével megüresedett a királyhelmeci vá­lasztókerület, amelynek egységes pártja Ri­­csén tartott gyűlésén Láng Boldizsár bárót jelölte. A jelölésről táviratilag értesítették a budapesti központot, ahonnan Aknásy László pártelnök tudatta a kerülettel, hogy a jelöléshez hozzájárul s Láng Boldizsárt a párt hivatalos jelöltjének tekinti. Budapest és Wien jóizlésű hölgyközönségének kedvelt bevásárlási helye SZÉNÁSI SÁNDOR selyemáruházai Budapest, IV., Bécsi-utca 5. Wien, I., Petersplatz 3. Deák Ferenc­ utca sarkán. Graben 26-os ház.

Next