Magyarság, 1929. március (10. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

1929 március 1, petitek aus» A holland kormány újabb lépéseket tesz Párisban, Brüssiseben és Londonban A népszövetség előtt is szóba kerül a francia­­belga titkos szerződés Berlinből jelentik. A Lokalanzeiger am­szterdami távirata szerint a holland kormány nem fog megelégedni a francia—belga titkos megállapodás ügyében közzétett francia, belga és angol cáfolattal, hanem további lé­péseket fog tenni Párisban, Brüsszelben és Londonban az ügy teljes tisztázása érdeké­ben. A holland kormány azzal a konkrét kér­déssel fordul majd a három érdekelt kor­mányhoz, mennyiben azonosítják magukat az 1927. évi szerződés ismeretes végrehajtási ha­­tározmányaival. A párisi, londoni és brüsszeli holland követ nem fogja elmulasztani annak megemlítését sem, hogy az Utreditsch Dag­­blad leleplezései a holland közvéleményben határtalan izgalmat keltettek. Genfből jelentik. Több holland lap csü­törtök reggel oly értesüléseket közölt, hogy a holland kormány a francia—belga titkos ka­tonai megállapodás ügyében a népszövetség­nél is lépéseket fog tenni. A népszövetségi fő­titkári hivatal közlése szerint csütörtökön es­tig a holland kormány részéről még nem tör­tént semmiféle lépés. A párisi német nagykövet Briandnál és a holland kül­ügyminiszternél Párisból jelentik. Hoesch párisi német nagykövet hosszabb idő után csütörtökön délután ismét megbeszélést folytatott Briand francia külügyminiszterrel a függő politikai kérdések ügyében. A külügyminiszter és a német nagykövet tárgyalásaiban beállott szü­netet Briand külügyminiszter betegsége okozta. A mai tanácskozáson főleg a nép­szövetségi tanács márciusi ülésszakával kap­csolatos kérdések kerültek szóba. Briand kül­ügyminiszter felhasználta az alkalmat s elvi kijelentéseket tett az állítólagos francia— belga titkos katonai megállapodásról szóló holland leleplezések ügyében. Nyilatkozatá­nak tartalma eddig még nem került nyilvá­nosságra. Amsterdamból jelentik: A külügyminiszter csütörtökön fogadta Hoesch német nagy­követet. Az egységes párt Pesthy Pálra bízta a Petrovácz-ü­gy tisztázását Az egységes párt elnöki tanácsa Pesthy Pál elnöklésével csütörtökön este ülést tar­tott, amelyen a kormány tagjai közül Beth­len István gróf miniszterelnök, Vass József népjóléti miniszter, Scitovszky Béla belügy­miniszter és Zsitvay Tibor igazságügym­i­­niszter vett részt. Az elnöki tanács mindenekelőtt meghall­gatta Vojnich Miklós báró bejelentését a bácsalmási állami polgári iskola építése ügyében, amely tárgyban Petrovácz Gyula a képviselőházban legutóbb interpellációt terjesztett elő. Az elnöki tanács tudomásul vette a bejelentett tényállást és elhatározta, hogy felkéri a kormányt a megfelelő intéz­kedések megtételére. Utána Hajós Kálmán tette szóvá Petro­vácz Gyulának a Reichspostban írt cikkét és annak a nézetének adott kifejezést, hogy a keresztény gazdasági párt Petrovácz Gyula cikkével nem azonosítja magát. In­dítványára az elnöki tanács több hozzászó­lás után a következőképpen döntött: Az elnöki tanács megbízza a párt elnö­két, hogy általa választandó módon lépjen érintkezésbe a keresztény gazdasági párt elnökségével, közölje vele, hogy Petrovácz Gyulának a Reichspostban írt cikke a párt­ban megdöbbentést keltett. Az egységes párt megengedni nekik, hogy szabadon lop­janak, pusztítsanak és boldog lesz az oláh. Azon az őszön aztán ki is ütött az oláh szabadság magyar földön. A Szurda falujában is. Itták a pálinkát éjjel-nap­pal, halált esküdtek az erdészre és vár­ták a puskákat Vaskóh felől. Mikor az­tán a puskák megérkeztek, húszan a leg­erősebbek elindultak az erdészlak felé. De előbb megvárták az esteli sötétséget, mert úgy biztonságosabb. 3. Minderről Szurda nem is álmodott,­­ neki mással, örvendetesebb dologgal volt elfoglalva szive, agya, mindene. Mert akkoriban történt, hogy mégegyszer megérte az anyaság fájdalmas örömét: kis tacskókutyák nyiladozó élete pihe­­gett a lesántult, elnehezedett szuka tes­tében. Ez volt most az ő egyetlen, bol­dog gondja ott az istálló szögletében, ahol még aznap minden megszokott ké­nyelme megvolt. Illő tiszteletben tartot­ták kutyatársai is. Azon az estén a bor­zok leendő rémei fölött esett emelkedett hasacskája a kutyaál.cm ütemére, az istálló meleg, trágyaszagú sötétségében, amelybe csak egy istállólámpa hintett gyönge világosságot, mikor az erdész­lakra rátörte a kaput, húsz puskával fegyverezetten, az Oláh Szabadság. Rátörtek buszán az erdészlakra, nagy­éktelen orditozással, be is döntötték a kapuját, el is lepték az udvart, a kertet, keresték az erdészt, de nem találták. Az már elmentette kéthetes fiatalasszony feleségét Nagyváradra. Mikor ezt észre­­vették, végképp megkönnyebbedt­ek mert az erdésznek puskái is voltak, maga az erdész bátor ember és félelme­tes vadász volt, de így már nem érhette baj a szabadságot. Ilyenformán egészen biztonságosan lé­vén, nekiestek az esti látogatók a szo­báknak, fölforgattak mindent, elraboltak mindent. Akikre a pince jutott, azok jártak a legjobban, mert leihatták ma­gukat. Meg is tették nagy sietve. Szurda arra ébredt, hogy istállóbeli kutyatársai körülbőlölik. Azt, hogy mo­rognak, ugatnak, vonitanak, nem hal­lotta. Hanem megérezvén,­ hogy nyugta­lanság, rendetlenség van a tanyáján, fölállt, szimatolni kezdett és megrökö­nyödött. Nem magáért, hanem azokért, akiket féltett. Akkorra már az istálló ajtaja nyitva volt, furcsa vörös fények imbolyongtak mindenütt. Kiment az istálló elé. Ott még jobban érezte azt, amit nem hallhatott. Valami nincs rend­jén, valami furcsa, gonosz rendkívüli dolog történik A gazdája pedig sehol, a régi meghitt cselédség sehol. Mi történ­hetik itt? Mit művelnek azok a csóva­fénynél szaladgáló, rossz szagú, ember­telen embertelenképű emberek? Kereste szemével a társait, azok sem voltak se­hol. Nemsokára mégis megtudott valamit. A csóvafénynél szaladgáló, rossz szagú, embertelenképű emberek min­dent elcipeltek, az istállóból is elhajtot­ták a tehenet, az ökröket, a két apró lo­vat. Kisvártatva visszajöttek és a vörös­­fényű csóvákkal rávették magukat az erdészlakra. Tűz támadt, hatalmasan lángoló, csúnya tűz. Nemsokára az istálló is lánggal égett. Szurda szűkeivé, vinnyogva sántikált az istálló előtt. Egyszer csak azt érezte, hogy meg­kapják, fölemelik. Rettendes haragra gerjedt Nem magáért hanem azokért, akiket féltett. Rugdalódzott, harapott, de azok vitték ketten. Táncolva, ordítozva vitték, összefogva az orrát. Akkor rájuk nézett könyörgő, ostromló esdekléssel, ahogyan még nem nézett embernek szemébe. Nem magáért. De azok ketten meglóbálták és Szurda ivadékostól fölröpült a füstös, pernyés levegőbe, onnan belezuhant a pattogó, sistergő pokolba. Irtózatos kin harapott bele szegény öreg Szurdába és a meggyötört állat vaktában, tébolyultan sántikált a gye­hennában. Az ösztöne ki is vitte az ud­varra. Akkorra már félholtra pörkölte a tűz, megtébolyította a fájdalom. Üvöl­tött rettentően. Nem magáért akkor sem. De az embertelenképű emberek közül egy észrevette, odaugrott, felkapta és visszahajította a tűzbe. — Te is magyar kutya voltál, a köly­keid is magyar kutyák lettek volna! — rikoltotta utána égővörös, kidülledt arc­cal és hahotázott jókedvűen. De ezt már Szurda sehogyan sem hallotta meg. Akkor ő már kinhalállal fizetett meg kölyköstől ott Bihar vár­megye égő szögletében, amért ismeret­ségbe került a világtörténelemmel. 4. Mindez megtörtént még pedig az Úr 1918. esztendejének novemberében, nyolcadikén este. A következő tavasszal pedig előkelő, jószagú, emberségesképű urak ültek össze Párisban, amely a Világosság Városának is neveztetik és nagypecsé­­tes írást tettek arról, hogy a béke, az igazság és a műveltség nevében azoknak a csóvafénynél szaladgáló, rossz szagú, embertelenképű embereknek volt iga­zuk, nem a gonosz magyaroknak és a veszedelmes Szurdának és áldomást ittak Szurda gyermekei gyilkosaival. A nagy pecsétes írásnak pedig az lett a neve: Trianoni Békeokmány. Tizenháromezerpengős nemzeti ajándék Vinlitz-Ward Antal szlovén nyugalmazott századosnak Az Arz báró magyar nyugdíjáról szóló cikkünk és az azt követő általános megrö­könyödés és felháborodás, úgy látszik, nem győzte meg az illetékes hatóságokat arról, hogy a külföldön élő és a magyarsággal semmiféle kapcsolatban nem álló volt közös­hadseregbeli katonatiszteknek ez a nagy­lelkű istápolása nemcsak teljesen indokolat­lan, de súlyos sérelmét jelenti a magyar állami alkalmazottaknak is. Amikor az utódállamok megtagadják magyar nyugdí­jasaik nyugdíjának kifizetését, amikor a Magyarországon élő és magyar nyugdíjasok, civilek épp­úgy, mint katonatisztek csak nyomorúságos összegeket kapnak az állam­tól azzal az indokolással, hogy túlságosan sok a nyugdíjas és a nyugdíjterheket tovább növelni nem lehet, ugyanakkor a honvé­delmi minisztérium állandóan újabb és újabb külföldön élő nyugalmazott katona­tisztet ölel a magyar állam keblére. A magyar államkincstár bohémes nagy­lelkűségének és könnyűvérűségének hírére állandóan újabb és újabb osztrák, szlovén és más nemzetiségű nyugalmazott katona­tisztek bukkannak elő, Budavárába tartva, hogy a magyar államtól nyugdíjat, vagy kegydíjat küzdjenek ki maguknak, anélkül, hogy erre akár a múltban is különös érde­met szereztek volna, akár a jövőre vonat­kozólag bármiféle kötelezettséget magukra vállalnának. A legújabb ilyen jelentkező, amint báb­juk, Viditz-Ward Antal nyugal­mazott százados, akinek a magyarsággal való összefüggéséről ezideig sem a magyar nemzetnek, sem bizonyára Viditz-Ward Antalnak tudomása nem volt Viditz-Ward Antal kétségkívül igen derék és kötelesség­tudó osztrák tiszt volt, Krajnában látta meg a napvilágot, jelenleg Bécsben tevékenyke­dik és a magyarsággal annyiban került bi­zonyos laza ismeretségi viszonyba, hogy­­ ■ Hirin' ni a ii i i ii i " ———— néhány esztendeig ezrede Magyarországon állomásozott. Ekkor Viditz-Wald Antal köz­ségi illetőséget is szerzett, azonban, hogy ennek túlságos jelentőséget nem tulajdoní­tott, azt mutatja, hogy magyarul nem is ta­nult meg és jelenleg is nagy zavarba jönne, ha nem németül, vagy szlovénül szólítanák meg. Viditz-Wald Antal ezelőtt néhány eszten­dővel már kérte a magyar nyugdíjasok közé való felvételét, ezt azonban akkor elutasítot­ták. Most, úgy látszik, megérezte, hogy a kor­mányzat nagyobb megértéssel viseltetik az osztrák és szlovén nyugdíjasok iránt és ezért ismét megjelent nyugdíjigényével. Most már csakugyan előzékenyebb fogadtatásra talált. A honvédelmi minisztériumban felülkereke­dett az a józanabb belátás, hogy Viditz-Ward Antal nélkül a magyar nyugdíjas katonatiszti testület nem lenne teljes. A honvédelmi mi­nisztérium tehát úgy határozott, hogy átveszi magyar számlára Viditz-Ward századost, még­pedig, hogy kárpótolják őt az elmúlt évek ridegségével, mindjárt visszamenőleges hatállyal. Kifizettek tehát a szlovén szárma­zású és jelenleg Bécsben élő, magyarul nem tudó volt századosnak visszamenőleg vagy öt—hat esztendőre tizenháromezerötszáz pengőt. Azért olyan nagy összeget, mert Viditz-Ward Antal volt százados urnak csa­ládja van, felesége amerikai leány, gyömre­, k­i pedig a bécsi iskolák szorgalmas hallga­tói, a magyar államnak tehát ki kellett utalni a megfelelő családi pótlékot. A tájékozatlan ember azt gondolná, hogy ha a volt százados úr most a magyar állam nagylelkűségéből ilyen nagy összeget kap kézhez, természetesen legalább is kötelessé­gének tartja, hogy Magyarországra jöjjön és itt költse el a magyar államtól kapott nyug­díjat. A százados úr azonban erre egyáltalá­ban nem gondol, sőt el kell ismerni, hogy ezt férfias nyíltsággal meg is mondotta, le­vélben tudatván a honvédelmi minisztérium­­mal, hogy ő nem tud Budapestre költözni, gyerekeit továbbra is Bécsben kívánja isko­láztatni, de változatlan szeretettel gondol a lovagias magyar nemzetre. A honvédelmi minisztériumnak bizonyára ez ellen sem lesz kifogása, ha megadta visszamenőleg a nyug­díjat, bizonyára megadja az engedélyt arra is, hogy Widitz-Ward Antal továbbra is kül­földön húzza a magyar állam stipendiumát. Ha azonban a honvédelmi minisztérium­nak nincs kifogása Viditz-Ward Antal és társai ellen, talán a képviselőház mégis ve­hetné magának a fáradságot és felülvizsgál­hatná ezeket az utólagos nyug- és kegydíja­­kat. Viditz-Ward Antal tíz évig nem kért en­gedélyt a magyar hadseregtől hogy külföl­dön éljen, miért köteles ez most a magyar hadsereg nyugdíjasának elismerni? A ma­­gyar hadseregnek kötelezettségei vannak azokkal a külföldi származású tisztekkel szemben akik eggyé lettek a magyar üggyel, akik bebizonyították, hogy Magyarországnak és a magyar nemzetnek szentelték magukat, de bizonyára Viditz-Ward Antal volt száza­dos úr tiltakoznék legjobban, ha valaki ezt akarná róla állítani. Ha pedig, amiben nem kételkedünk, Viditz-Ward Antil olyan ki­­t­űnő osztrák hazafi, mint amilyen derék ka­tona volt és ha gyermekeit is ilyen szellem­ben akarja nevelni, akkor helyesebb volna őt egészen az osztrák államnak átengedni. 3 ezt a kérdést elsősorban a keresztény párt belügyinek tekinti, kéri és várja, hogy a keresztény gazdasági párt ezt a kérdést sa­ját kebelén belül kielégítő módon oldja meg és a maga részéről csak a keresztény gaz­dasági párt álásfoglalása után kíván a kér­déssel érdemlegesen foglalkozni. Végül Pesthy Pál pártelnök javaslatára az elnöki tanács hozzájárult ahhoz, a pártélet élénkítése céljából időközönként népszerű és közérdekű kérdésekről előadásokat vitaesteket rendezzenek a pártban. és Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bá­gyadtág, levertség, félelemérzések eseteinél a természetes „Ferenc József“ keserűviz kitűnő háziszer, amely az emésztőszervekb­ől eredő za­varok nagy részét megszünteti s visszaadja a testnek és szelemnek régi munkaképességét. Or­vosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Fe­renc József víz öreg embereknél is enyhén, kel­lemesen és megbizhatóan hat. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben.

Next