Magyarság, 1931. február (12. évfolyam, 26-48. szám)
1931-02-01 / 26. szám
két néznek annak idején, nem a kettősmonarchiát kellett volna felosztaniok, hanem az északi és délnémet ellentéteket kihasználva, a német birodalmat kellett ▼olna szétszakítani és igy meggyöngíteni. Azzal, hogy Ausztriát a régi monarchia minden gazdasági és politikai bázisától megfosztották s életképtelen kis állammá zsugorították össze, eleve arra ítélték, hogy a Németországgal való egyesülésben keresse a fölemelkedés útját. A kétmilliós Elzász-Lotaringia helyett, amelyet Versaillesban elvesztett, Németország így előbb-utóbb meg fogja kapni a hétmilliós Ausztriát, amely pionírja lesz a kelet felé törő nagynémet imperialista politikának, holott francia szempontból hivatása az lett volna, hogy gátat emeljen azzal szemben. Az Anschlusst — fejtegeti Ebray — hiába akarjuk megakadályozni, mert hiába akarjuk az önállóság és öncélúság gondolatát és ambícióját ráerőszakolni egy népre és egy államra, amelyből ez a törekvés teljesen hiányzik. Az új osztrák-német Anschluss-gondolat sorsa azonban nemcsak Franciaországot érinti, erősen belejátszik a magyar— osztrák, közeledés új politikájába is s azt mondhatnánk, hogy osztrák részről eleve megszabja ennek a közeledésnek mértékét és határait. A Magyarság tegnapi bécsi tudósítása föltárja ennek az Anschluss-gondolatnak igényeit és szempontjait. Nyilvánvaló, hogy mi nem tudunk olyan gazdasági vagy politikai előnyöket kínálni Ausztriának, amelyekkel túllicitálhatnánk a Németországhoz való csatlakozás látszólagos, vagy valódi érdekeit. Mi csak az önállóság előnyeit kínálhatjuk nekik, őket azonban az önállótlanság, az állami megszűnés esélyei érdeklik elsősorban. Más szóval, semmiféle új osztrák—magyar közeledés nem tarthatja vissza Ausztriát, az Anschluss gondolatától, egy Ausztriával megerősödött Németországgal szemben pedig nyilván mások lesznek a magyar közeledés esélyei és előnyei, mint termének vagy lettek volna egy önállóságot áhító Ausztriával szemben. Nem a mi dolgunk, nincs is hozzá módunk, hogy az osztrák politikát s az osztrák népet a nagynémet egység, az állami és nemzeti beolvadás következményeiről meggyőzzük s azoktól elrettentsük. Lehet, hogy ők is úgy fognak járni ezzel a csatlakozással, mint a szegény csíki székely, aki azt mondta a román megszállás után: mindig tudtam, hogy kapunk valamit tőlük, de hogy az egész Románia Csík megyéhez tartozzék, ezt sose hittem volna. Lehet, sőt valószínű, hogy az Anschluss győzelme is ilyen hódítást fog jelenteni Ausztriára nézve. Ezen akkor éppoly késő lesz sopánkodni, mint amily hiábavaló volna ma veszélyeit az osztrákok, részére a falra festeni. Bethlen bécsi útjával kapcsolatban az osztrák nagynémet sajtó őszintén, kertelés nélkül bevallotta, hogy a magyar közeledést az Anschluss árnyékából nézi és ítéli meg. Ezen nincs is mit csodálkozni. Sokkal jellemzőbb, hogy a csehek jobban félnek ettől a közeledéstől, mint magától az Anschlusstól s szinte dühöngő kárörömmel vallották be, hogy íme, hiába minden magyar fáradozás, Ausztriát nem lehet többé erről az útról se eltéríteni, se visszatartani. Prágában azt mondják, inkább hulljon bele Ausztria a német birodalomba, csak a magyarok föl ne tápászkodhassanak, barátot és kiutat ne találjanak, ők is úgy vannak az osztrák—magyar közeledéssel és az Anschluss-szal, mint a franciák, szétrobbantották a monarchiát, amelynek ők voltak legjobban szituált haszonélvezői, övék volt gazdasági hegemóniája, a hadseregben ők játszották a primhegedűt s a párisi békék eredményeképpen ebből az ötvenmilliós birodalomból megmaradt nekik a gazdaságilag életképtelen Csehország, a magyar Felvidékkel megbélelve. Most, hogy a régi monarchiát viszszaállítani már nem lehet, a csehek szeretnék legalább a veszett fejsze nyelét megmenteni s szeretnék a függetlenített Ausztriát a kisántántba édesgetni. Az Anschluss-gondolat azonban ennek éppen olyan legyőzhetetlen akadálya, mint a mélyebb és erősebb osztrák—magyar gazdasági és politikai kapcsolatnak. A csehek kétségbeesésükben úgy tesznek, mintha az Anschlusst is szívesebben választanák, mint az utóbbit, pedig eljön még az idő, mikor az Ausztriával megerősödött Németország rájuk nézve is sokkal nagyobb veszélyt fog jelenteni minden osztrák—magyar közeledésnél. Ennek a Németországnak gazdasági és politikai nyomása alatt egyszer az ő számukra se lesz más választás, minthogy Ausztria példáját követve, visszatérjenek oda, ahonnan vétettek, a nagynémet birodalomba. Ausztria odajut a tehetetlenségénél, Csehország pedig odajuthat a telhetetlenségénél fogva. Ők annak idején a szláv hegemónia alá helyezett kettősmonarchiáról ábrándoztak, a Hochenwart-féle kísérlet ennek a becsvágynak jegyében született Königgrätzen keresztül. St. Germainban és Trianonban még többet akartak s mégis ezeken keresztül fognak eljutni oda, ami ellen oly kézzellábbal küzdöttek, a német imperializmus végleges diadalához Középeurópában. megelégedve rádiójával, úgy vegye igénybe a RÁDIÓAMATŐR I TANÁCSADÓ-*.ingyenes széfgáláját. Olvassa el a februári rádiónyugtát és írjon Budapest S21 postafiók 17 B. az illanó, meleg levegőben s vágy és irigy csömör tölti el az embert, elomlás és féktelen gyűlölet s eszébe jut, hogy Mária Antoinettenek gilotin alatt hullott le a feje. Igen, s nem tehet róla, pillanatokig jólesik, elégtétel neki. Mosolyog. Minden valószínűség szerint perverz és nőimádó volt az ítélkező. A hátsó asztaloknál kártyáznak. Pagát ultimé, tuletron! Ilyen kifejezéseket hallani. Csettegnek a kártyalapok, mintha vékony csontlemezből lennének. A cigarettafüst kóvályog fölöttük, mindenhonnét száll, mint az unalom. Mert unalom ez, a legvégső és a legmozdulatlanabb. Senki se tudja alapjában, mért van itt, mit akar, mit keres az ittlételével. Céltalan ődöngés az egész, a tengerfenéki hal úszójának mozgása, cél nélküli várakozás a rohanó időben. Ha megkérdeznénk: Mit akarsz itt? — egyik ember se tudna pozitív választ adni. Talán csak ül, hever és azoknak az álmainak él, melyet életében mindig szégyell elmondani. A kopaszfejű droguista hasonlít egy hízott yorkshireihez s ruhájából, de még az ujja hegyéből is dől a drogériák jellegzetes illata, arról álmodik, hogy milyen jó lenne, ha tengerészkapitány lett volna s most valahol, csillagos ég alatt, valamelyik óceánon szivni a sós levegőt, a bosszú, szikár, szürkearcú, a sebész, a holnapi operációra gondol s hazamenne, de fogja az unalom, két színész szemben ül és egy szót se szól egymáshoz; hónapok óta így szórakoznak, elválhatatlanok, a pincérek az asztalok között ásítanak, a kányaarcú ruhatáros beles az ajtót takaró piros szőnyeg mellett, üres a tekintete és száraz s a kártyások abbahagyják a játékot. — Húzzunk! — mondják. — Unalmas igy, hosszan cicázni! Akkor jön a kucséber s már elengedhetetlen. Mindenki örül neki, előkerül a zöld glattzacskó s mindenki megpróbálja a szerencséjét. Ilyenkor már kell a hazárdság, a meztelen szerencse megkísérlése, a sötétbeugrás, a vagy vagy! Ernyedtek az emberek, unottak, utálják a megszokott kereteket, a ruhájukat, a nevüket, a hajuk tegnapi választékát, szétrúgnak önmagukban. Pusztulj! Játszanak. Ha ilyen tét lenne, egymilliárd vagy az élet, megkísérelnék. A kucséber kicsit szimbolikus alak, az arcán valami bölcs vonás, mint a világotjárt emberekén. Sokat láthatott már s kicsiben ő a montekarlói játékbank igazgatója. Egyre telik a kávéház. Valahonnét előbújnak az emberek, éjjeli foglalkozásaik után ide verődnek össze, ájult halak egy lábnyomnyi vízben. Rendelések hangzanak, új cigaretták gyulladnak s feldugnak a ventilátorok. Egy ember jön be, megáll az ajtóban s szokatlanul hosszan körülnéz. Mindenkinek feltűnik. Autón jöhetett, mert nem látszik rajta a külső nyirkosság. Valami furcsa alak s egész biztos, hogy utcákon itt-ott nappali világításban is találkoztunk vele mindannyian, mert ismerős disszonancia támad mindanynyiunkban a láttára. Merev, mint a bábu. Úgy lép, mikor megindul, mintha gép hajtaná. Finom, precíz rugószerkezetek. Az arca fonnyadt, sárga, pergamentszerű. A szája egyetlen téglaszínű vonal. Orra madárorr. Keze hosszú, keskeny és csontos. A túlzásig sovány. Valami csontember. S a szemei! Halottak, hidegek, kopogók, mozdulatlanok — egész testével fordul, ha oldalra néz —, üvegszemek. Az az érzése az embernek hogy mindkét szeme üvegszem. ls akkor, hogy lát? A legkomolyabb talány. Leül, feketét rendel s egy percre minden érdeklődés feléje fordul. Ki lehet? Suttogva beszél, nem lehet hallani — Ki ez? A pincér vállat von, ő sem ismeri. Aztán lassan elfordulnak tőle a szemek s néha odapillantva, látom, hogy mereven kavarja a feketéjét, de nem nyúl hozzá. Hosszú ideig. Csak néz a szemben lévő márványoszlopra. — Parancsol újságot? Friss, reggeli lap... Nem kell neki. Ostoba ez, valami pózoló hülye. A dalai láma vagy a sziámi császár tyúkszemvágója. Fene ott egye, ki törődik vele? Pár perc múlva, mikor már senki se figyel rá, összecsuklik, nyög, eldől a díványon s lefordul az asztal alá. A pincér odaugrik, rázza, emelgeti, megszagolja — nincs szesz-szaga. — Főúri — kiált. Az emberek felugrálnak, a főpincér rendelkezik. — Nulla négy! Mentők! Izgalom van, jótékony izgalom a tespedt hajnalban. Belép egy rendőrtiszt, egy rendőrlegény. — Mi van itt? Megérkeznek a mentők, az orvos megvizsgálja, a szemeit nézi, súg valamit a rendőrtisztnek, mire az kigombolja a fekvő ember kabátját, a tárcáját keresi, matat benne, nézi az írásokat, egyszerre felüti a fejét: — Ejha! Érdekes! Magához veszi a tárcát, körülnéz: — Uraim — fordul a mentőkhöz —, a rendőr önökkel megy a kórházba, őrmester — mondja —, vigyáz erre az emberre, mig magához tér! Rögtön jelentést! Nagy mozgalom támad, a mentőlegények hordágyon viszik az ájult embert, a kávés hajlong a rendőrtiszt előtt, a ruhatáros bent áll az ajtóban s mindenki a rendőrtisztet nézi. Mi történt? Az az ajtóban áll már, fogja a kilincset, de visszafordul: — Veszedelmes kokaincsempész! — mondja fenhangon. — Jó éjszakát, uraim! Becsukódik mögötte az ajtó s a piros filc-szőnyeg párat lebben. Háromnegyed három. ymisKlmitoi reWWMSBIIII Illllllllll IiIIIIITNOThSemi XeSrak X. a BMM Hanna URODOMS Rheuma eavillis Alt államban kinért és kitűnő hatása folytán a legkiválóbb profilsorok által rendelt azer Ischias Köszvény Idegfájdalmak Csillag gyógyír, Kitend.ető A csehek pénzügyi téren gyarmatosítják a Felvidéket A Magyarság már többizben foglalkozott azzal a céltudatos cseh gazdaságpolitikai törekvéssel, amelynek kimondott célja a felvidéki mezőgazdasági és ipari termelést, valamint az ottani szövetkezeteket a nagy cseh bankok és állami pénzintézetektől a legteljesebb függő viszonyba hozni. Az éveken keresztül és aprólékosan kidolgozott program keresztülvitelével sikerült — amint [ ez az alanti prágai jelentésből raegállapít- t ható ——fel vidéket most már csaknem teljes egészében a cseh tőke kezére átjátszani. Prágából jelentik: A Rude Pravo adatokat közöl arról, hogy a Felvidék pénzügye mennyire a csehek kezébe került. Hírül adja, hogy a prágai cseh Légió Bank további tót pénzintézeteket nyer el, így legutóbb a Rózsahegyi Általános Bankot, amelynek részvényei eddig az ottani kereskedők és kisiparosok kezében voltak. A Légió Bank azonban mindezzel nem elégszik meg, hanem további pénzintézetek elnyerésére készül. Ugyancsak hódító hadjáratra indult a Felvidéken a cseh Jelzálog és Hitelbank, amely az elmúlt napokban egy kassai bankot vett át tulajdonába. A tót tőke ilyen módon lassanként teljesen a cseh nagytőke kezébe került. Természetesen ezekkel a pénzügyi eltolódásokkal párhuzamosan halad az a koncentrálás is, amelyet a bankok intéznek és amely abban áll, hogy a Felvidéken az ipari termelést lassan beszüntetik a gyárak üzemét megállítják és a szlovák nagytőke felvidéki gazdálkodását szűkebb alapokra helyezve, megszüntetik a cseh ipar felvidéki tót konkurenciáját. A cseh takarékpénztárak tevékenysége viszont a Felvidéken abban merül ki, hogy az állami hivatalok segítségével magukhoz veszik a tót lakosság takarékbetéteinek millióit, de ez a tőke, természetesen, már átvándorol a cseh történelmi országokba. Amíg közjogi tekintetben a kisebbségek jogainak látszólagos tiszteletben tartására törekszenek, a legnagyobb kíméletlenséggel és tervszerűséggel pusztítják el a kisebbségek önállóságát biztosító valamennyi gazdasági alapot, csukatják be a felvidéki gyárakat és olvasztatják be cseh pénzintézetekbe a Felvidéken évtizedeken keresztül önálló pénzügyi tevékenységet kifejtő bankokat. A csehek, úgy látszik, már rég túltették magukat azon, hogy meddő közjogi viták keretén belül döntsék el a kisebbségek jogainak védelmét, mert jól tudják, hogy önálló nemzetiségi jellegét egyetlen kisebbség sem tudja tartósan megőrizni, ha saját kultúrájának továbbápolásához, fejlesztéséhez szükséges minimális eszközök sem állnak rendelkezésére. Ebből a szempontból valóban nagyon szomorú a magyar kisebbség helyzete a Felvidéken, mert a cseh soviniszta nagytőke a legkíméletlenebbül pusztítja évről-évre a magyarság és a tétság gazdasági intézményeit Az ellenzéki jelöltek ajánlásainak felét visszautasították Vácok Vácról jelentik. A február 5-iki képviselői választási biztos most hirdette ki döntését a beadott ajánlások felett. Kornis Gyula államtitkárnak 4753 aláírását, Szente Józsefnek 589 aláírását fogadta el, úgy, hogy az utóbbinak 411 aláírást még pótolnia kell. Báthory József dr.-nak 572 aláírását fogadta el, pótolnia kell 428-at. Ezt a pótlást a két utóbbinak hétfőn, február 2-án reggel 8 óráig kell beadniok. Okvetlen próbálja meg! 3—S nép alett tez hajának, bajuszinak visszaadja eredei természetes színét, ha az „IBIS* keleti hajuyitó regenerátort hasznára. Nem festék, nem csalmás. Egy üveggel P 1.20. 1.60. Postai csomagokat utánvét mellett jizonn°l küldünk Wellner, Herkules Drogéria, Bpest, Kálvin-tér 5. Ne fogadjon el mást