Magyarság, 1931. június (12. évfolyam, 122-145. szám)
1931-06-02 / 122. szám
2 Arcat, kezet finommál Dr. Morlmon finomító króm kapható mindenütt. Nagy tubua P 1.80 Faraktár: Kozmochemia rt., Budapest, VII., Hermina út 8/a Vad uszítás a magyarság ellen ! A bukaresti sajtó féktelen izgatást fejtett ki a választások alkalmából a magyarok ellen. Az Universul azt írta, hogy a magyarok Erdélyben többszáz szeszgyárat állítottak fel és ezeknek terméke, az úgynevezett fekete szesz, rövid idő alatt szétroncsolja a románok szervezetét s igy kipusztulnak az erdélyi románok. Ugyancsak az Universul azt a képtelen híresztelést közölte, hogy a magyarokaláaknázták Románia minden állomásépületét és viunti hidját és adott jelre elpusztítják majd a Románia egész közlekedését. A választási harc egyenlőtlenségére jellemző, hogy bár a választás előtti vasárnap törvény szerint tilos volt minden politikai gyűlés és programbeszéd, maga Jorga miniszterelnök Temesvárott vasárnap délben tartotta meg programbeszédét. Az Adeverul már előre azt írta, hogy az eredményt még nem lehet megjósolni, már csak azért sem, mert nem lehet tudni, hogy a kormány közegei milyen mértékben fogják korrigálni az urnák tartalmát.. A magyar párt sikerei Erdélyben Erdély magyarsága a legféktelenebb terror ellenére is hűen kitartott jelöltjei mellett s ennek köszönhető, hogy a magyar lista körülbelül három mandátummal többet szerez most, mint az utolsó választáson. A legnagyobb győzelmet a magyar párt Kolozsvárott aratta. Feltűnően jól végződött a választás a magyar lista szempontjából Brassóban is, ahol a magyar nemzeti párt 3100 szavazatot kapott. A nemzeti parasztpárt Brassóban csak 3000 szavazatra tett szert, míg a kormánylista 12.700 szavazatot kapott. A nemzeti parasztpárt mindenütt letört. Bukarestben éjjel fél egy óráig húsz választási iroda eredménye vált közismertté. A szavazatok megoszlása ebben a húsz kerületben nagyjában véve a következő volt: kormánypárti 10.000, nemzeti parasztpárt 1200, Bratianu György liberális pártja 1200, szociáldemokrata párt 1200, Averescu-párt890, kommunista párt 500. an pénzt takarít. „VÉR-KŐ“ CNo9vez, mert igen tartós, elegáns és olcsó LMA. Agyütt ment... Írta: Szalay László Hogy hol történt — és kivel történt —, nem mondom meg ... így, név nélkül is csak suttogni merem az esetet... Azon kell kezdenem, hogy nevezett városban az egyik legtekintélyesebb hivatal és hatóság oszlopos tagja nyugalomba vonult... Az utódját Budapestről nevezték ki, egy nagyon ismert, kiváló tehetségű és nagyon szép lelkületű úriember személyében. Lakást hirtelenében nem találtak neki s egyelőre két garszónszobát borsos, sőt paprikás áron bizonyos Kadarkáné bocsátott a méltóságos ur rendelkezésére. Kisbirtokosok ezek a Kadarkáék. Paradicsom- meg uborkasokasitók... Akiknek a gazdagságáról legendák keringtek akkor, mikor ez az egyezmás történt. Mert nem ma történt... Mikor már a kisbirtokosok is lerongyolódtak ... Egyszer például, ama szép időkben, benyomakodtak Kadarkáék — férj és feleség — az egyik szőrmekereskedésbe ... És megvette Kadarka néni a legdiffingósabb perzsa bundát. Ki is fizette... El is következtek... De egy kis félóra múlva megint csak előkerültek ... — No — kérdezte ijedten a bundák apja —, csak nincs valami kivetnivaló a portékán? ... — Nincs, nincs — mondta megnyugtatóig Kadarkáné —, azonban más kék mminékünk ... — Parancsoljon, Kadarka néni, odaadom én, ha köll, az egész boltomat!.. . — No, nem köll az egész, hanem mondok az öregemnek, ha van már perzsiakabátom, dukálna hozzá egy perzsiaszoknya is!... Igaz-e? ... Hát azért következtünk vissza, hogy mutasson már egy valamicsodás perzsia-szoknyát is! Nagyot nézett a szőrmekereskedő, aztán földerült arcban: — Perzsa-szoknyánk nincsen raktáron, de majd a Güncz úr mértéket vesz, oszt, a jövő hétre elkészül az is!... Úgy is volt... A Göncz úr mértéket vett... És megszületett a világ első perzsa szoknyája ... A méltóságos úr hát beköltözött a két szobába, Kadarkáné személyes jelenléte mellett... — Minek itt egy szobában ez a két zongora? — kérdezte meglepődve a háziasszonyt ... — Kell az, méltóságos úr, egyem a szívitt... Mer* tuggya, két nagy suhanc lányom van ám énnéköm, a Piri meg a Bori!... Oszt* mikor csak egy ongora, vót, oszt* mind a kettő megkivánta, hát úgy összepofozkodtak, hogy alig lehetett őket széjjelverni! Addig, addig, mit vót mást tenni, vettem még egy ongorát... Esténként megjelent Kadarkáné a méltóságos urnál. Megvetette az ágyát, vizet készített, miegymás és közben kitálalt sok-sok mindent, ami a családja után busongó méltóságos urat éppen nem érdekelte. De azért csak hallgatta. Bólintgatott. Talán mosolygott is. A szükséghez képest — ha kényszeredetten is. Mert igen jó ember volt a méltóságos úr... Egy este megállt ünnepélyesen előtte Kadarkáné: — Méltóságos ur! Tudatom, hogy térhöl van a Piri!... ■— Ainle — adta az örvendezőt a méltóságos úr —, aztán kihez?... — Hát, tudja, az osztán megtanálta a szerencséj it... A gazdag Ganczi Szűri egyetlen fia veszi el!... A negyvenholdas! ... — Ejha! Azt mondom ám! örvendek neki! Aztán mikor lesz az esküvő?... — Az esküvő? Hónapból két hétre! Hát!... — No, derék!... — Osztán szépen kérem a méltóságos urat: maga is elgyűjjön ám a lakodalomba ! ... — Ó, Kadarkáné! Nagyon köszönöm, de nem lennék én ott ismerős!... — Dehogy is nem! Majd összekomázik, osztj a végén még dalol is!... — Nem ígérem meg, Kadarkáné!... — No, hát csak keresse magát a méltóságos úr, mert az úgy illik!... De tudom én, hogy táncolunk mi még ketten abba a lakodalomba!... Azzal kigurult a szobából, az összes gömbölyűségeivel, Kadarkáné ... Minél jobban közeledett a lakodalom, annál sóhajtásosabban telt-vett esténként a méltóságos urnás Kadarkáné ... Lakodalom előtt való este aztán megállt, látható szorongással, a méltóságos ur előtt: — Jaj, ha maga azt tudná, méltóságos úr, hogy milyen egy gyalázatos, kevély, ember az a Ganczi Szűri!... — No!... — Nem tekinti az, csakhogy nem semmibe se a szegényt!... — Az pedig nem szép dolog!... — Ugye, nem? Én is ammondó vagyok! ... Mert ha úgy vesszük, az is csak ember, ha födnélküli is! — ? ... — De azzal mondta ám, hogy akinek nincsen födje, az nem mihozzánk való!... Azzal nem ül egy asztalhon! ... — ?... — Hogy azt mondja, az csak olyan gyüttment... A méltóságos úr nagy szemeket meresztett és kezdett elhalni. Valami derengett benne. Kadarkáné meg, látva a hatást, nem kerülgette tovább a forrókását, hanem egyenesen a közepére ugrott: — Ne is gyűljön el hónap a lakodalomra! ... Én mondom!... Ne nézesse le magát... — Eszem ágában sincs!... — Másd hozok én ide magának úgyis mindenből!... Kezdve a tyúklevesen!... Ne búsuljon!... Mert azért, hogy maga szögén — hátán a háza, keblén a kenyere —, csak olyan Isten embere, akár a Ganczi Szűri — én mondom! ... S azzal, mint aki jól végezte dolgát, megkönnyebbült lélekkel kigurult, mint jegy paradicsom, a szobából, Kadarkáné. ЦД»Д(1ШС 1931 Június 2. kedd A pápa erélyesen tiltakozott a „Katolikus Akció“ elleni fasiszta intézkedések miatt Elhalasztották a római eucharisztikus kongresszust Mint Rómából jelentik, a Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano, vasárnap bejelentette, hogy az ez évre tervezett római eucharisztikus kongresszust bizonytalan időre elhalasztották. A pápának ezt az elhatározását azzal magyarázzák, hogy rosszalja az olasz kormány magatartását. Az olasz kormány ugyanis azzal az indokolással, hogy a katolikus népegyletek fasisztaellenes magatartást tanúsítanak, a Katolikus Akció minden egyleti helyiségét vasárnap bezáratta. A tagok jegyzékét és az egylet többi írásait pedig lefoglalta. Politikai körökben rendkívül feszülten várják, milyen álláspontot foglal el a pápa a kormánynak ezzel az újabb lépésével szemben, mert a Szentatya eddig a Katolikus Akciót teljes pártfogásába vette és röviddel ezelőtt diplomáciai utón tiltakozott a katolikus egyletek üldözése ellen. Egy későbbi római jelentés szerint a pápa kihallgatáson fogadta a Quiinálnál akkreditált pápai nunciust, Monsignore Francesco Ingognini Ducát, akivel az Azione Cattolica ellen indított fasiszta kampányról tanácskozott. A fasiszta sajtó változatlan hevességgel folytatta támadó hadjáratát a Katolikus Akció ellen és a Lavoro Fasiszta azzal vádolja meg a Vatikánt legújabb cikkében, hogy a katolikus szövetségeket láthatatlanná akarja tenni s a vallás köpenye alatt előkészíteni esetleges politikai változásokra. A délolasz városokban — mint Rómából jelentik — a Katolikus Akció tagjai tömeges tüntetéseket rendeztek. Az Olaszország és a Szentszék között fölmerült ilyen ellentétekkel kapcsolatban beavatott forrásból közült, hogy a Katolikus Akció — amelynek kereteit a lateráni szerződés is pontosan körülírja — nem tartotta meg a megszabott kereteket, hanem lassanként politikai párttá alakult át. A Katolikus Akció tagjainak igazolványt, jelvényt és zászlót adott, sőt még egyenruhába is öltöztette híveit s nemzetközi kapcsolatokat épített ki a fasizmus ellen irányuló tendenciával. Ennek a körülménynek tulajdonítható, hogy legutóbb Rómában és néhány más olasz városban incidensek forrultak elő, amelyek azonban távolról sem olyan súlyosak, mint egyes lapok jelentették. Az utcai incidenseket, melyek a jelvényes katolikus egyesületek több körmenetének megzavarásából állottak, az olasz lakosság és különösen az egyetemi hallgatók spontán reakciójának lehet tekinteni. Az eseményekkel kapcsolatban ismeretessé vált, hogy a Szentszék a vallásszabadság eltörlését követelte a fasiszta kormánytól, amely azonban ennek a kívánságnak nemcsak hogy nem tett eleget, de kijelentette, hogy a jövőben sem hajlandó ilyen lépésre. A baloldali világsajtó, mely egy ideig a spanyol eseményektől szerzett boldogságában szüntethette a fasizmus elleni támadásait, örömmel kap az alkalmon, hogy az Azione Cattolica ügyét magáévá tegye s a pillanatnyi ellentétet a Vatikán és az olasz kormány között kiélezze és teljes erővel szítsa. Mindenesetre érdekes új szerepe ennek az oldalnak a harci katolikusság védelme. Az ellentét azonban remélhetőleg elsimul magától, mert azok az erők, melyek a világjelentőségű laterani szerződéssel Olaszország területén minden erkölcsi erőt egyesíteni tudtak, ezt az erőt és egyességet aligha teszi kockára. A polémiát fasisztarészről kezdő és vezető Lavoro Fascista hétfői számában be is jelenti, hogy a további vitát megszünteti, mert ,,nem akarja megzavarni a felelős tényezők művét“. A bibornoki kollégium ülése Rómából jelentik. Mint az Osservatore Romano közli, hétfőn délelőtt a pápa magánkönyvtárában valamennyi Rómában tartózkodó bibornok összejött. A pápa ez alkalommal tájékoztatta a bibornoki kollégiumot az utóbbi napok eseményeiről és azoknak a lateráni szerződéssel való összefüggéséről. A bibornoki testület — mint az Osservatore Romano jelenti, élénk sajnálatának adott kifejezést az események felett, amelyek a Szentatya személyét és a hozzá és az egyházhoz közelálló intézményeket érintették. Valamennyi jelenlévő bíbornok a vezetése alatt álló kollégium nevében biztosította a pápát rendíthetetlen odaadásáról és engedelmességéről. Az Osservatore Romano közli még, hogy a mostani sajnálatos körülményekre való tekintettel az egyházi hatóságok megtiltottak minden a templomokon kívüli körmenetet. A felsőház megkezdte a kartel javaslat tárgyalását A felsőház hétfői ülésén Wlassics Gyula báró elnöklete alatt letárgyalták a képviselőház által elfogadott kisebb javaslatokat A magyar—osztrák békéltető és választó" bírósági szerződés " becikkelyezéséről szóló javaslathoz Balogh Jenő szólt hozzá, aki örömének adott kifejezést, mert az ilyen szerződések az emberiség békés együttműködésére adnak alapot. Kifogásolta, miért használják a javaslatban a Wien elnevezést Bécs helyett. Ezután vita nélkül elfogadták az energia-törvényjavaslatot végleges szövegezésében, majd Kaltenecker Viktor előadó a karteltörvényjavaslatot ajánlotta elfogadásra. Szterényi József báró volt a vita első szónoka, aki felszólalásában előbb azt fejtegette, megengedhető-e, illetőleg szükséges-e az állami beavatkozás a kartelek kérdésében. Aggodalmát fejezte ki, vájjon nem lesz-e ez a javaslat előfutára a Louceur-féle nemzetközi kartelszövetkezetnek. Megemlékezett a londoni konferencia kudarcáról, amelyet Oroszország magatartása idézett elő, mert amíg Amerika a mezőgazdasági termelés szabályozását, tehát a bevetett területek csökkentését sürgette, addig Oroszország ezt ellenezte. Az államok genfi tárgyalásainak kudarca arra kényszeríti az agrárgazdaságot, hogy magángazdasági úton kell a termelés szabályozásához hozzányúlni. Majd szembeállította a kartelek előnyeivel a kartelek hátrányait. A legsúlyosabb hátrány az, hogy a kartelek létesítésével utat nyitnak a fogyasztás kizsákmányolási lehetőségének és egyéb visszaéléseknek. Negyvenhat ipari kartel van hazánkban, és tizenegy nemzetközi kartel működik nálunk. Tény az, hogy az ipari és mezőgazdasági árak között nagy eltérések mutatkoznak, de furcsa, hogy az állami vállalatok árai nem alacsonyabbak, mint a magánvállalatok árai. Olyan diszparitásoknak egész sorát fel lehetne sorolni, mint például a tej értékesítésénél. A termelők tizenhét-tizennyolc fillért kapnak a tejért vasfűhöz szállítva, a fogyasztás azonban harminchat fillért fizet. A tejkérdés szabályozásának más módja szerinte nem lesz, mint a kényszerkartel útján való szabályozás. Végül kérte, hogy a nemzetközi karteleknek biztosítsanak ugyanolyan elbánást, mint a hazaiaknak, mert különben könnyen elriasztják a külföldi tőkét. A javaslatot elfogadta. Fellner Henrik szerint a lehetetlenséggel határos feladat, hogy e törvénnyel szabályozzák az ipari cikkek árait. A karteltörvény hívei az ipari cikkek árának lefaragását és így a mezőgazdasági válság enyhülését várják a törvénytől. Az agrárválság óriási méreteit tekintve, ezen a feltevésen csak csodálkozni lehet. Egy ércsökkentési akció nem szorítkozhatik kizárólag a vállalkozói haszon vitatására, be kell kalkulálni abba a közterheket, a szocális terheket, a munkabéreket, a közüzemek helyzetét és a vasúti tarifát is. Képtelenség föltételezni, hogy bármilyen törvényes rendelkezéssel el lehessen érni, hogy a búza árának 32 pengőről 12 pengőre történt esését az ipari cikkek áresése hasonló mértékben kövesse. Szembeszállt azzal a váddal, hogy a gyáripar mindössze hárommillió adóterhet visel, a mezőgazdaság százhatmillió egyenes adóterhével összehasonlítva. Szerinte 57,8 millió pengő az ipar köz- és szociális terhe. Az ipari termelés jelentőségét bizonyítja, hogy annak értéke 38 százalékát teszi ki az egész nemzeti jövedelemnek. Bár a mezőgazdaság talpraállítása érdekében mindent el kell követni, mégsem szabad az ipar rovására elviselhetetlen terheket vállalni. Véleményeszerint bármilyen szigorúan hajtják végre is a karteltörvényt, a mezőgazdaság válságának enyhítését ez nem fogja meghozni. A javaslatot nem fogadta el. Két órakor a vitát félbeszakították és a tanácskozást szerdán folytatják. A drágább mindig Jobb ! Saját érdekében próbálja mest az olcsó de nagyon is legmodernebb papírvékony SUfidSCfil, középvastag különleges solingen ICM. Vezérképviselet: MÉSZÁROS D. Budapest,Thököly út 25. sz.